Keresés

Elvesztettem a fonalat - pedig nem vagyok egy hülyegyerek :-)) - ez itt a piramis téma? :-)

"Az Argonauták 2."
\o/

Néhány kiegészítés Dea Syria, azaz a Szíriai Istennő témaköréhez. Vízmedencék, csatornák, Vénusz, földalatti misztériumok, tüzes égi jelenségek, vérszomjas uralkodók és félig ember Istenek, kujon törpék, stb., szóval Schenouda egész parafernáliája :-).
A Kalamajkosz által felkutatott kitűnő forrásból idézek:

"Az Oszrhoénét keresztül-kasul bejáró legendák egy másik csoportja szerint a mai értelembe vett Edessza városát egy másik ősi kultúrhérosz, egy bizonyos Khoszró alapította még valamikor az ősidőkben. Khoszró állítólag csatornákat és gátakat épített az itt átfolyó hegyi vízerek útjában. A csermelyek elvezetésével és felduzzasztásával egy szent tavat, amolyan vízgyűjtő medencét hozott létre a majdani város fellegvárának közepén, és ebbe a tóba a szíriai Istennő, Szulka (Atargatisz) szent halait telepítette. A halakat Khoszró az Eufrátesz nyugati partján épült Hierapolisz Bambükéből (Membíj) hozatta. (Sztrabón valamilyen oknál fogva e két helyet egyetlen városnak hitte: „A folyón túl 4 skhoinos (60 stadion) távolságra fekszik Bambyké, amelyet Edessának, meg Hierapolisznak is neveznek; ebben a syriai Atargatis istennőt tisztelik.”) A szent medencéből bárki ihatott, aki azonban a halakat bántotta, arra rút kínhalál várt. A szent medence mindmáig megtalálható Edessza központjában, igaz, a muszlim hódítás után a mellé épített mecset tisztálkodási szertartásaihoz használták fel a vizét."

"Érdemes figyelembe venni, hogy ebből a térségből két horoszkóp-alapú vallást is ismerünk, az egyik a harráni Szábeusok kultusza, a másik a római Mithrász-kultusz. Elméletem szerint előfordulhat, hogy a kettő eredetileg talán összefüggött, mert mindkettőnek lényegi eleme volt, hogy hívei földalatti szentélyekben, misztériumkultuszra jellemző külsőségek között imádták a csillagisteneket."

"Olyan rabbinikus hagyomány is van, ami összekapcsolja a két történetet. Eszerint Ábrahám egy időben ellátogatott Edesszába, de akkoriban itt már Nimród volt az úr. Nimród alattomos módon fogságba ejtette Ábrahámot, mert az nem volt hajlandó meghajolni a bálványok előtt, 13 évig egy földalatti tömlöcben rejtegette, majd kikötötte két oszlop közé — ez a két oszlop még a történelmi időkben is szent zarándokhelynek számított Edessza fellegvárában. Később aztán Nimród letaszította Ábrahámot a hegyoldalon, Ábrahám azonban a mi Gellért püspökünkkel ellentétben nem halt szörnyet a zuhanásban, mert Isten angyalai elragadták, és felrepítették az égbe. (A legfrappánsabb verzió szerint a két oszlop egyfajta csúzliként szolgált, innen lőtték ki Ábrahámot, aki repülés közben lángra kapott a súrlódástól. Egy másik, muszlim hagyomány szerint Nimród (törökül: Nemrut) itt szerette volna egy hatalmas csúzlival Ábrahámot egy gigantikus tűzbe dobni. Ám a tűz rózsakertté változott, melynek helyén ma a szent halastó, a Balıklı göl áll. A város központjában található tó partján áll a Khalil Rahman (a Kegyelmes Isten Barátja) mecset. Ábrahám Sárával Harranban kötött házasságot.) Azt hiszem, a látszólagos időzavar ellenére mindegyik legenda közül ez az utóbbi az, amelyiknek a legtöbb hitelt kell adnunk a történelmi tények ismeretében. Eszerint Nimród a Nimrudból ide telepített ős-szír/asszír katonákat jelenti, akik egy erődöt hoztak létre Nimród hegyén, Ábrahám pedig a nyugatról (vagy délről?) betörő arámi kereskedőket jelképezi, akik hosszas küzdelem árán ugyan, de végül megvetették itt a lábukat.
Természetesen Izsák bibliai története is a környékhez köthető.
Egy Bar Hebraus püspöknél (XIII. század) fennmaradt hagyomány Hénochot nevezi Edessa alapítójának. Hénoch (akit a keleti hagyomány Hermész Triszmagisztosszal, a „Háromszor Nagy Hermésszel” azonosít) a Vízözönről hallván 180 menedékvárost épített az emberiségnek, a legkisebb ezek közül Edessza lett volna. A harráni szábeusok szerint ő építette a piramisokat is, hogy elrejtse bennük az emberiség ősi tudását. A csillagimádó szekta tagjai még a kalifátus idején is szerveztek közös zarándoklatokat Egyiptomba. "

Nos, nézzük ki is Atargatis, Dea Syria, akinek 'tojásával' már találkozhattunk:
"E kultusz szempontjából a legfontosabb város a legendás Hierapolis, a „Szent Város”, Edesszától dél-keletre az Eufrátesz túloldalán. Ezt a várost hívták még Membíjnek, Manbíjnek, Mabbugnak, Mabbognak, Bambyce-nek is. Egy az Eufráteszen Caeciliana mellett átvezető út kötötte össze a Szent Várost Edesszával. A híres ókori varázsló-filozófus, Tűannai Apollonius itt haladt át, amikor India felé zarándokolt. Itt állt Atargatis (’Atar’atha, Tar’atha, Szulka, Héra, csillaga a Vénusz, amit nyolcágú csillag is jelképezhet, de szent jelképe még a kalász, egy zsengeáldozattal teli oltár, egy görög templom) termékenység-istennő legfőbb szentélye. E kultusz első említése Pliniusznál van, de a Szamoszatai Lukiánosz, aki valamikor Kr. u. 150 és 180 között alkotott, egy egész könyvet szentelt neki, De Dea Syria címen. Leírása szerint Hierapolis lakói abból éltek, hogy a szentélyhez zarándokló idegeneket kalauzolták a városban, de voltak az Istennőnek saját kolduló-papjai is, akik egy szamár hátára felkötött Atargatisz-szoborral járták körbe a környező városokat, és adományokat gyűjtöttek a járókelőktől. Atargatis itteni kultusza triádot alkotott Hadad-Zeusz (bolygója Jupiter), Nebo-Apollo (bolygója itt a Mars) kultuszával, a templomban állítólag aranyozott szobraik álltak, egy a plafontól a padlóig bearanyozott teremben. Úgy tűnik, hogy Zeusz-Hadad bikákon állt, míg Atargatisz talán haltestű volt (ezt pénzérméken látható ábrázolásokról gondoljuk), és oroszlánokon állt. De adjuk át a szót Lukiánosznak:

„De amikor ránézel Hérára (Atargatisz), ő sok önellentmondó részletből áll, mert az egész tűnhet Hérának, de ugyanúgy van benne valami Athénából, Afroditéből, Szelenából, Rheából (Kübelé), Artemiszből, Fortunából (Nemezis), a Párkákból (Moirákból) (Végzet-istennőkből).
Mert az egyik kezében jogarat tar, míg a másikban rokkát, és a fején sugárkorona van, meg egy torony, és olyan fűző meg kesztyű, mint amilyet a férfiak egyedül a Mennyei Afroditén látnak. És a testén még több arany és ékkő van, ez utóbbiból egyesek fehérek, mások áttetszők, vannak vérvörősek és belső lánggal égők, van ott számtalan szardonix és berilisz és jácint és zafír és smaragd. Ezeket a köveket Egyiptomból és Indiból és Ethiopiából és Médiából és Örményországból és Babilonból hozzák a férfiak. De van egy érdekesebb részlet, amit megemlítenék. Mert a homlokán van egy ékkő, amit úgy hívnak, a Rubint Lámpás. Ezt azért hívják így, mert éjszaka olyan fénnyel ég, hogy beragyogja az egész templomot, mintha csak valami lámpás lenne. Nappal a fényét tompítja a Nap, de még ekkor is szikrák pattognak benne.
És van még egy csodás tulajdonsága: mert ha előtte állsz, úgy tűnik, az Istennő téged néz, de ha arébb mész, ő ugyanúgy követ aszemével.
És a két szobor közt… (egy titokzatos felismerhetetlen emlékoszlop-szerűség áll, aminek a fején egy galamb ül) ezért sokan azt mondják, hogy ez Szemirámisz jelképe.”

A templom előtt egy igen mély szent tó állt, benne az Istennő halaival, ennek partján fallikus jelképként meredző oszlopok. Az oszlopokra gyakran feljárnak a hívők, és ott napokat töltenek el, hogy valamilyen fogadalmukat teljesítsék."

Samosatai Lukiánosz azonban elmond egyéb érdekes dolgokat is De Dea Syria c. művében, elmondja Deukalion, a görög Noé történetét, majd (fordítás innentől tőlem):
"13. Egy másik csodás történetet is mesélnek azonban a hieropolisiak; azt mondják, hogy országukban nyílt meg egy hatalmas szakadék, ami elnyelte mind a vizeket, és hogy Deukalion ez alkalomból oltárokat emelt, és egy Juno-nak szentelt templomot alapított a szakadék felett. Én magam is láttam e szakadékot, a templom alatt húzódik és valójában igen kis kiterjedésű. Hogy valaha nagyobb volt-e, és csak később húzódott össze a mostani kisebb méretére, azt nem tudom: de az a szakadék, amit én láttam, valóban igen kicsi volt. Úgy tartják, hogy történetüket a következő is bizonyítja; évente kétszer a tengerből származó víz érkezik a templomba. Ezt a vizet a papok hozzák; emellett azonban egész Szíria és Arábia, és sokan az Eufráteszen túlról is lemennek a tengerhez; és mind vizet vesznek onnan, amit először szétlocsolnak a templomban; ahonnan aztán ez a víz lefolyik a szakadékba, ami ugyan kicsi, de óriási mennyiségű vizet tart meg. Így cselekszenek aztán, és úgy tartják, hogy e törvényt Deukalion hagyta a templomra, hogy örök emlékezetéül szolgáljon érkeztének és távoztának.

14. Megint mások úgy vélik, a babiloni Szemirámisz, aki nagy műveket hagyott hátra Ázsia szerte, alapította ezt az építményt is; és hogy nem Hérának, hanem saját anyjának szentelte, akit Derceto-nak hívtak. Mármost én láttam Derceto képmását Főníciában, és valóban csodás látványt nyújt; félig nő, a másik fele azonban, combtól a lábfejig halfarokban végződik. A hierapolisi képmás mindazonáltal teljes női alakot ábrázol. E történet okát egyszerű kitalálni; a halakat szentnek tartják, és soha sem érintik őket, míg a madarak közül csak is a galambokat nem fogyasztják; a galamb szent az ő szemükben. Az ő számukra úgy tűnik, hogy amit elmondtam, Derceto és Szemirámisz tiszteletére teszik. Az elsőt azért, mert Derceto-nak hal alakja volt; a utóbbit azért, mert Szemirámisz alső része egy galamb formáját ölti.
"

Aztán szól Attis és Rhea-ról, akik Phrygia, Lydia és Samothrace mellett Syriában is megalapították misztériumaikat. Egy másik változat szerint Dionysus volt az, aki a misztériumokat meggyökereztette:
"A templomban sok utalás található arra, hogy Dionysus volt a tényleges alapító: például barbár ruhák, indiai drágakövek és elefántagyarok, amiket Dionysus az etiópiaiaktól hozott. Továbbá két hatalmas méretű fallosz állt az előcsarnokban, a következő felirattal, 'Én, Dionysus szenteltem ezeket a falloszokat Hérának, mostohaanyámnak.' Számomra elegendő bizonyíték ez. Bemutatok még egy érdekességet a templomból, Dionysus szakrális jelképét. A görögök falloszokat emelnek Dionysus tiszteletére, és ezek, bármily furcsa is ezt mondani, fából készült, óriási vulvával rendelkező törpéket hordoznak. Van még egy érdekesség templomban: ahogy belépünk, jobb kéz felé egy kis, ülő pozitúrában ábrázolt bronzfigura vonja magára a tekintetet, óriási 'tagokkal'."
Úgy tűnik, a mókás nevű Lukiánosz itt szembesült először a törpekultusz nyomaival...

"45. Ugyanott van egy tó is, nem messze a templomtól, amiben megannyi fajta szent hal tenyészik. Némelyek nagy méretűre nőnek; ezeknek nevet adnak, és odajönnek, ha hívják őket. Láttam egy ilyet, amit arannyal díszítettek, hátúszóján a templom szent jele volt látható ...

46. A tó igen mély. Magam ugyan nem mértem le, de azt mondják, több mint 200 ölt tesz ki a mélysége. A tó közepén egy oltárkő áll. Első látásra azt mondhatnánk, hogy a kő úszik vagy mozog a víz tetején, és sokak szerint ez így is van. Számomra azonban úgy tűnik, hogy egy magas oszlop tarthatja, ami a tó fenekére támaszkodik. Mindig szalagok díszítik, fűszerek vannak benne, és minden nap sokan átúsznak ehhez fejükön koronával, és bemutatják tiszteletadásukat.

47. A tónál nagy tömegek gyűlnek össze, és ezeket tóba merülőnek hívják(?), mert az isteneik mind e tóba mennek le...
"

Néhány adat a misztériumok jellegéről:
"51. Ezekben a napokban Galli-k lesznek(?). Ahogy a Gallik énekelnek és orgiákkal ünnepelnek, őrületszerű elragadtatás lesz úrrá sokukon, és sokan, akik csupán nézőként érkeztek, azt veszik észre, hogy maguk is elvégezték a nagy szertartást. Tolmácsolom, mit is tesznek. Minden fiatalember, aki erre határozta el magát, megszabadul a ruháitól, és hangos kiabálással a tömegbe ront, majd felvesz egyet a kardok közül, amiket azt hiszem évek óta e célra tartottak ott. Felveszi, kasztrálja magát, és őrültként futkosni kezd a városban, kezében tartva azt, amit levágott. Szabadon bedobhatja azt bármelyik házba, ahonnan női öltözéket és ékszereket kap. Így cselekszenek hát a kasztráció szertartása alatt.

54. Bikát és tehenet áldoznak, meg kecskét és bárányt is; csupán a disznókat tartják utálatosnak, ezeket se nem eszik, se nem áldozzák. Mások nem undorodnak a disznóktól, hanem szent állatnak tekintik. A madarak közül úgy tűnik, a galamb a legszentebb nekik...

58. Van egy másik fajtája is az áldozásnak, a következő: szalagokkal ékesítik az élő áldozatot, és lehajítják őket a templom kapujából, és ezek természetesen halálukat lelik a zuhanásban. Néhányuk a gyermekeiket hajítják le, nem úgy, ahogy a barmokat, hanem bevarrják őket egy zsákba, és úgy taszítják le őket, aztán átkokkal illetik őket, és kijelentik, hogy azok nem is a gyerekeik valójában, hanem vágóállatok."

Ezek után térjünk vissza Dzsundi-Sápur Akadémiájához, és egy híres neves 'helybélihez', a hírhedt Caracalla Császárhoz, igen érdekes dolgokat lehet itt megtudni:
"Septimus Severus fia és örököse, M. Aurélius Antoninus Bassianus, közismertebb gúnynevén Caracalla („a köppenyes”) már a következő évben tiszteletét tette nála. Az újabb keleti hadjáratra készülő, ifjú, heves dühkitöréseiről hírhedt császár — aki saját öccsét, Gétát az anyja karjai közt szúrta le, mindössze 2 évvel korábban —, s aki anyja, Julia Domna révén maga is az emesai (ez ma Homsz) szír-arab papkirályi családból származott, úgy döntött, hogy 213-14 telét a lakályos Edesszában tölti. Itt azonban szemet szúrt neki Abgar uralkodásának néhány visszássága, ezért valamikor 214 januárjában színe elé idéztette az elvileg autonóm uralkodót, majd rövid kihallgatást követően megfosztotta őt rangjától."

Abgar nagyon is olcsón megúszta a félőrült-beavatott, tömeggyilkos császár rosszallását:
"Caracalla innentől kezdve regénybe illő életet élt. 215-ben például Alexandriában járt, ahol annyira felbosszantotta egy őt gúnyoló, „igazságos testvérgyilkosságából” szatírát csináló színdarab, hogy dühében kivégeztette a fél várost. Hosszas diplomáciai tárgyalások során Kr. u. 216-ban elérte, hogy a párthusok egy hercegnőt küldjenek neki, mondván: ezzel a házassággal akarja megpecsételni a birodalmak közti új, most kialakítandó szövetséget. Ezzel az ürüggyel szabadon vonulhatott be különleges „násznépével”, állig felfegyverzett seregeivel az ellenséges terület szívébe, akárcsak eszményképe, Nagy Sándor. Az esküvőre érkező menyasszonyt, és párthus előkelőségekből álló kíséretét azonban egytől-egyig megölette, mint azt a szír Herodiánusz krónikájából is kitűnik. Így vette kezdetét Caracalla háborúja a párthusok ellen. De Caracalla számára nem csak azért volt ismerős ez a vidék, mert korábban, még Caesarként (Kr. u. 196-tól) és Augusztuszként (198-tól) már járt itt, amikor apja oldalán harcolt a párthusok ellen. Anyja, aki emeszai főpapi családból származott, beavatta őt a környéken tisztelt istenek kultuszaiba, akiket római császárként is támogatott, minden lehetséges eszközzel. Így nyert például különleges jelentőséget a kommagenei Jupiter Dolichenus (a szíriai Doliche titokzatos főistenének) különleges Baál-kultusza (amiről még a Mithrász-kultusznál is kevesebbet tudunk), aminek misztérium-vallása annyira összekötődött a Severus-dinasztiával, hogy amikor az utolsó családtagot megölték, a kisázsiai isten földalatti katonai szentélyeit egyszerre záratták be és temették el a birodalom több pontján is. Egy másik elmélet Baalbek templomait hozza összefüggésbe a császári kultusz titokzatos istenségével.

...

Caracalla nemi és egyéb identitás-zavarban szenvedő másod-unokaöccse, akit Emesza (Homsz) főistenéről, a meteoritkő formájában is tisztelt, de valójában egy szent hegytetőben rejtező El-Gabal-ról neveztek el, 218 és 222 közötti uralkodása során maga is egyfajta államilag támogatott monoteizmust próbált megvalósítani, igaz, itt a császári kultusz középpontjában ő maga állt, mint a Sol Invictus, vagyis a Legyőzhetetlen Napisten földi megtestesülése. Ugyan a császár alakját besötítette a későbbi fekete legenda — az az eset például egész biztos nem történt meg, amit a neoklasszicista Alma-Tadema is megfestett, miszerint vacsoravendégeit rózsaszirmokba folytotta volna —, de feltételezhetjük, hogy továbbra sem bánt kesztyűs kézzel a „bizarr keleti kultusznak” (a kereszténységnek) hódoló Edesszával."

Sziasztok!
Nincs itt valaki, aki csinál orgonite-ot, mobius coilt? Jó lenne pár infót cserélni...

"A serabiti templommal kapcsolatban: az előtt Petrie is elég értetlenül állt, miért kellett a templomot módszeresen betemetni, hogy miért kellett a templom kőpadlója alá elrejteni az ötventonnányi fehér port v. hamut, és miért nem talált benne csontszilánkokat, ha egyszer áldozati hamu volt, s egyáltalán: miben v. hogyan égethették el ennyire tökéletesen..."
Én kíváncsi volnék, mi ennek az anyagnak az összetétele. Nem vizsgálta ezt még senki? Én legalábbis nem találtam erről semmit.

Persze, szedd össze őket Attila!

Porsennáról annyit még, hogy sok évvel ezelőtt felfigyeltem rá és foglalkoztam is vele, és ez nem is a teljes anyag, hanem csak a zanzásított, rövidített változata (a lényeg azért itt van). De azt utóbbi időben kezdtem inkább arra fele tendálódni, hogy valamiféle vezeték nélküli energiatovábbításról lehet inkább szó. Hiszen Porsenna a szörnyeteggel Volsinium környékén végzett, míg az "erőmű" Clusiumban volt. Annak idején Cortenovis még megpróbálta összehozni a kettőt, de ez elvetélt próbálkozás.
Nem hiszem, hogy szegény Lars Porsenna valamiféle halálos elektromos sokkolóval járkált Volsiniumban, hanem egy olyan eszköz lehetett nála, ami kapta az energiát Clusiumból, és adta le a halálos "villámcsapást"....

Az meg hogy Atlantisz felé mutattam a végén, nem valami romantikus szál, mert Platón -aki Szolón szaiszi feljegyzéseit használta- azt írta a "Timaiosz"-ban, hogy az öreg szaiszi pap ezeket mondta Szolónnak: „Ezen az Atlantisz nevű szigeten egy nagy és csodálatra méltó birodalom állt fenn, mely nemcsak az egész szigeten, hanem sok más kisebb szigeten és ama szárazföld egyes részein is uralkodott; hatalma ezenkívül kiterjedt Líbiára, egészen Egyiptomig és Európára Türrhéniáig…”

Én ezen azt értem, hogy Libiában, a mai Ny-Afrikában, a partok mentén voltak gyarmati kikötői, mint Lixus Marokkóban, vagy Djerba szigete Tunéziában, s egészen Egyiptomig, ahol Pharos a birtokuk lehetett. Türrhenia pedig Etruriának, az etruszkok földjének görög elnevezése. Tehát Platón beszámolója is megerősíti, hogy Porsenna királysága, hajdan atlantiszi gyarmat és tulajdon volt.
Atlantiszra itt már nem követem tovább a nyomokat, de vizsgáltam azt is, az atlanti főváros szent hegyét, templomainak, falainak méreteit és anyagát, különös geometriáját, a titokzatos hegybe vájt hajódokkjait, mint a legnagyobb misztériumok színhelyéül kialakított üreges hegyet, s szóval a fantáziám ott már áttört minden határt, úgyhogy nem is kívánok most erről beszélni, csak majd később, egyszer... (hisz felesleges mély tóba ugrani, anélkül, hogy megtanulnánk előtte úszni).


A serabiti templommal kapcsolatban: az előtt Petrie is elég értetlenül állt, miért kellett a templomot módszeresen betemetni, hogy miért kellett a templom kőpadlója alá elrejteni az ötventonnányi fehér port v. hamut, és miért nem talált benne csontszilánkokat, ha egyszer áldozati hamu volt, s egyáltalán: miben v. hogyan égethették el ennyire tökéletesen...

Ez a 'fehér por' Petrie-nél egyszerűen hamu, legalábbis ő annak azonosítja, és elég nagy mennyiségben volt ott. Az persze talány, hogy mit égettek és mivel, de én úgy vettem ki, hogy kohászati nyomokat nem találtak, így valamilyen tűzáldozati szertartásra tippelnek. Áldozókő szerű tömbök vannak, a hamu viszont nem tartalmazott csontokat, csak a tiszta fehér hamut, és benne valószínűleg (szerintem) folyadék tárolására alkalmas edénymaradványokat.

A Hypnerotomacchiából vett kép számomra kb. annyit jelent, mint egy alexandriai Világítótornyot formázó régi lámpa (melyek sokszor formáztak épületeket vagy más esetben, mitológiai jeleneteket). Egyébként a könyv képei a hagyományos értelemben nem valósak, sőt némelyik irreális, viszont láthatólag utalásokat és rejtett mondanivalókat akar közvetíteni részleteiben. Elég megnézni a piramis, a templom vagy különféle szertartások kicsavart képeit, ezek így a valóságban soha nem létezhettek, mégis sokat mondanak...

Plinius Porsenna mauzóleumáról szóló szövege -egy másik- fordításban: "Ezek az elvékonyuló piramisok [melyek az alépítmény tetején álltak] csúcsai együttesen tartottak fenn egy bronzgömböt, és a fölött volt egy petasus, amelyről lánccal odaerősített csengettyűk lógnak. Amikor ezeket a szél megmozgatja, messzire elhallatszik a hangjuk, miként egykor Dodonában."

Tehát itt is szerepelnek a "szélcsengettyűk", s ha jobban megnézed Lequeu rajzát, akkor láthatod, hogy ott is lelógnak a gömbről. S jól látod, hogy nem a csilingelés lehetett az eredeti funkciójuk. A petasus eredetileg Hermész karimás kalapja volt, amit az ókori diákok is előszeretettel viseltek és a nemesek is a vadászatok alkalmával: ugyanakkor egy építészeti elem is volt, ami hasonlított erre a kalapra.
Plinius (vagyis Varro) itt utal Dodonára is, amin azt kell érteni, hogy Dodonában két bronzedényt állítottak egy oszlop tetejére, hozzákapcsolva egy kezében ostort tartó fiú szobrához. Mikor fújt a szél, csapkodta az edényeket.

A Serabitban lévő Hathor-templomot valóban Petrie ásta ki, így elsőrendű forrás az ő könyve: Sinai kutatások
A serabiti Hathor-templom leírása a 72. oldaltól kezdődik.


Egyébként Josephus Flavius meg éppen a Jeruzsálemi templom tetején lévő 24 kardot említi, melyek a "madarak élijesztését" szolgálták, és amiket Arago és más 19. századi fizikusok valamiféle villámhárítóknak ill. légköri elektromosság gyűjtőinek volt.

Azt is gondolom, hogy az ókor egy részében a papok még képesek voltak valamilyen szinten életben tartani ill. üzemeltetni ezt a technológiát, de szinte teljesen vásári mutatványosok módjára arra használták, hogy a hívek előtt "csodákat" tegyenek. Erre utaltam pld. a helyükről lelépő szobrokkal, más szobrok meg izzadtak, verejtékeztek, ami megint különös valamire utalhat ezen energia kapcsán, máskor meg világított a szemük, vagy felemelkedtek valamennyire a levegőben. Tehát ezek is lehettek "vevők", és igazában "nem szobrok" lehetettek eredetileg, hanem valamiféle "ember-automaták" (és erről is írtam már), melynek hagyománya az alexandriai korszakban újbóli erővel tört fel a technikusok közt, de már valódi tartalom nélkül...

Azt hiszem az omphaloszok eredeti jelentésével -melyeket a kései omphaloszok már csak utánoztak- lehet fején találtad a szöget, mert éppen elképzelhető, hogy ilyen "közvetítők" voltak, a föld meghatározott pontjain...

összességében valóban áltudományos-ezós bukéja van, és Schenouda csakugyan nem egyszer emlitette már ezt a helyszínt, de a fehér por valahogy nem rémlik hirtelenjében, és ebből a szempontból az aranyborjús rész is új volt a számomra.

Kedvcsinálónak közlöm a Vénusz szentélyében álló központi kegytárgy leírását:

"Ott maradt ő térdelve a kápolna közepén gondosan felszentelt oltár előtt, ami isteni lánggal égett.
Röviden be fogom mutatni ezt az oltárt, mert csodáltam kiemelkedő formáját és szokatlan kialakítását. Az alja, ami egy márvány lépcsőn állott, egy kör alakú tömb volt, ami felett szépen csiszolt, fül alakú levelek hullámzó lánca futott körbe cimpákkal és finom szárakkal, amiknek kiöblösödő vége egy kis füzérben, asztragálban vagy peremben végződött a tömb felett. Hasonlóképp, ahol az ezt krülvevő növényi ornamentika kezdődött, volt egy hasonló füzér, és a kettő között egy trochlea, mérsékelten kivájva, mindezek felett pedig egy kis párkány. A trochlea lapja vagy síkja felett egy újabb körkörös perem volt, aztán egy kis csatorna, ami egy sima, sík felületben húzódott. Középütt egy hornyolt oszlop állt, arányaiban fokozatosan szélesedve a talapzatához közeledve a síkon. Kettéosztva e pillér átmérőjét, egy rész tette ki a vetületet körülötte, kettő ért a pillér tetejéig, az azt körülvevő csatornákkal, amik annak rendje szerint hiányoztak az aljáról. A pillér tetején egy kör alakú, fordított tányér volt, épp olyan szélességben, mint a trochlea alatta, a karimája felett befelé tartó párkány-ernyő csodás növényi díszítménye pedig elegánsan egy finom kis koronázó főpárkányba ment át. Az e párkány által bezárt kör egy baluszter alakú virág nyílását zárta, aminek sziromlevelei ragyogtak a felszínükön, és bájosan négy akantuszlevélbe nyílottak. Egy másik levelet is mesterien kivéstek alatta, ahol is átlátszott az a karimákon keresztül. A legfelső végén, a megfelelő vonások után egy pompásan formált dudor következett, aztán, ezen rajta, egy tiszta aranyból készült antik edény volt, széles karimával és sekély tál résszel. Lapos karimáján csodás elrendezésben páratlan minőségű, piramis formájú, hihetetlen nagyságú gyémántok helyezkedtek el karbunkulusokkal váltakozva.
*
A fordított tányér széléhez, egyenlő távolságban, négy gyönyörű tartó volt rögzítve, amelyek a trochleából nyúltak felfele, és szilárdan hozzá voltak csatlakoztatva ahhoz. Csigaszerűen hajlított végeik a fordított tányér alatt kezdődtek, és a trochlea felett végződtek, a kagylószerű alak kinyúlt ugyanaddig a pontig, mint az egészet tartó tömb; aztán fokozatosan visszakanyarodott a tányér alatt, és tovább is az alá, hogy a felső spirál lefelé, az alsó pedig felfele tekeredett.
Ez az egész csodálatos szobor egyetlen darab, legfinomabb fajta jáspisból készült, amiben megannyi szín keveredett és gyönyörűen ötvöződött össze, és hihetetlenül kiváló vonásokkal munkálták meg minden porcikájában. Bizonyosan nem vésővel vagy késsel dolgoztak rajta, hanem valamilyen csodálatos, ismeretlen módon munkálták meg.
Magassága a márvány lépcsőtől a pillér aljáig egy könyököt tett ki, és a pillér magassága is ugyanennyi volt. A maradék, az arany tálig másfél láb, és afelett egy negyed láb. Arany zsinórok lógtak a tartók felső tekervényeiről egyiktől a másikig, amikre hosszúkás, üreges balaszrubinok, villámló zafírok, csillámló gyémántok és zöldellő smaragdok voltak felfűzve, kellemes és harmónikus módon váltogatva a különböző színű ékköveket felbecsülhettlen értékű és hatalmas gyöngyökkel, melyek minden bizonnyal meghaladták még azokat is, amiket Octavianus ajánlott fel a Kapitóliumi Jupiternek.
Az arany tál köríves szélén négy, gömbalakú ékköveket tartalmazó függő lógott, oly módon áttörve, hogy kör alakban fel lehessen fűzni őket egy arany fonálra, és fel lehessen őket akasztani egy-egy kis kampóra. Mogyorónál nagyobbak voltak, és hét helyezkedett el egy szálon. A szálak végén egy-egy elegáns rojt volt selyem, arany és ezüst szálak keverékéből szőve. Arany szálak lógtak kampótól-kampóig teljesen hasonló módon és elrendezésben, ezeken azonban egyenként kilenc ékkő volt, középen tetszetős ívben meghajolva. A tál gazdagon díszített volt kívül-belül finoman metszett domborművekkel, puttókat, szörnyeket, virágokat és gyümölcsöket felvonultatva. Az egész tárgy mindennél nagyszerűbb és csodálatos megmunkálásról tanúskodott."

Ebben azért túlteng a féltudományos halandzsa, de vannak igen érdekes részek, pl. a Hathor-alkimista műhelyről a fehér porral (nem írt már erről Schenouda? Petrie-t csak áttanulmányozta! :), szóval érdemes lenne utána nézni.

A Hypnerotomacchia képe nekem is feltűnt, de a teljesen nonszensz interpretáció miatt iktattam amíg elő nem kerül valami hasonló. Ez a valami a Vénusz templom csúcsán állt, és funkciója szerint 'szélcsengettyűnek' mondja, vagyis a nagy bronz gömb körül a szél 'mozgatja' az acél golyókat, és egymáshoz ütődnek. Azt is megjegyzi, hogy ez még szebben szólt, mint a Jeruzsálemi Templom csúcsáról láncokon lógó rézvázák (amik a 'madarak elijesztését szolgálták')
Én azonban inkább azt gondolom, hogy nem értették mire is szolgáltak ezek a fura szerkezetek. A piramis esetében is szól arról, hogy láncokkal összekötött fém rudak voltak a tetején, ezt egyszerű korlátnak véli. Gyanúra ad azonban okot, hogy az ábrázolások tele vannak fémláncokkal, meg azok foglalatába helyezett drágakövekkel, nyitott gránátalmákkal stb. ... teljesen a Jáchin és Boáz láncait meg gránátalmáit és az Omphalost idézve.

Egyébként nem egyszerű egy épület volt ez a templom, a kapuja pl. mágnesesen nyílott.
Amúgy is szólni akartam már róla, mert a belsejében zajlódik le a könyv egyik legérdekesebb eseménysora, az Artemisz-Vénusz misztérium, de nyugodtan nevezhetnénk a 'Grál Misztériumának' is.

"Lett volna egy nagyon ősi, vízözön előtti civilizáció, mely megoldotta volna az energia drótnélküli továbbítását? Amivel korunkban csak Tesla próbált kísérletezni...?
Meglepő feltételezés, de több minden utal erre. Tehát a földön többfelé elhelyezett ez a civilizáció valamiféle "energiaközpontot" vagy "erőművet", amit az odatelepült ókori civilizációk, templomoknak, istenek várának, vagy sírjának gondoltak, s csak a beavatottjaiknak voltak néminemű fogalmaik ezek használhatóságáról. Kellett valamiféle "vevőkészülék" ezen "villamosenergia" fogadására, ami sokszor egy kis "szobrocska", ami működhetett fegyverként is. "
Magam is csak valami hasonlóra tudok gondolni, hogy valaha létezett egy ilyen 'Tesla-torony' rendszer, talán ezeknek egy késő változatai voltak a mitikus 'világítótornyok' is (Az Ős-Pharos, Adocentyn, Casteille Marveille stb.). Érdekes módon, ezek az ősi leírások szerint épp azt tudták, amilyen legendák Tesláról is terjednek.
Nyilván ehhez kapcsolódnak a piramisok és a labirintusok technológiai értelemben, szerintem ezek egy technológiai láncot alkothattak. Szegényes fantáziámmal a saját technológiánk figyelembe vételével korábban utaltam arra, én mit sejtek ezek mögött (persze mindig félek tőle, hogy ez leegyszerűsítés).

Az energiatovábbítás nincs olyan távol a mai technikánktól, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen mindenfajta EM információátvitel tulajdonképpen energiaátvitel (ha igen kicsi teljesítménnyel is), tehát én el tudom képzelni, hogy esetleg lehetséges egy olyan trükkös 'passzív' eszközök, amiben maguk ez EM hullámok nem csupán információ hordozók, hanem egyben a szükséges energiát is szolgáltatják, gondoljunk csak az RFID címkékre. Úgy tűnik azonban, hogy a legtöbb eszköz aktív volt (tehát táplálást igényelt). Régebben már volt szó az Omphalosról, nos ez teljesen egy antenna-hálónak tűnik, 10cm nagyságrendű félhullámhosszal; azt sajnos nem tudjuk, hogy ezt hogyan alakították hangrezgésekké, de ezzel függhet össze, hogy úgy mondják, az Omphalos üreges volt. Szóval ezek után nekem nincs sok kétségem afelől, hogy amikor még az Omphalos funkcionált, honnan 'súgtak az Istenek' a Pythiának.
Ezzel kapcsolatban érdemes lesz majd kitérni a Volcae Tectosagii szerencsétlen esetére a delphoi kincsekkel; de ez nem fog meglepetésként hatni azokra, akik ismerik, miféle dolgokat művelt pl. a frigyláda avatatlan kezekben.

Ez komoly ?

"Ma már tudjuk, hogy az egyatomos platinacsoportú fémek rezonálnak a torz (vagy rákos) sejtekkel, "pihentetők" és kijavítják a DNS-t"

Srácok szétcsúsztam elvesztettem a fonalat. Itt már annyi kincs van, amit összerakni, kidolgozni, publikálni kéne (mert itt elsüllyed), hogy túlnőtt rajtam...

A következő cikkeket lehetne összerakni szerintem:
(legalábbis ezek munka címek egyelőre amik kapásból eszembe jutnak)

- Archaikus szakrális virágok misztériuma (rózsa, lótusz)

- Alapok - prehisztorikus idők mítoszai más szemszögből (Nolanusz príma összefoglalója alapján - erről már volt szó régebben ugyebár hogy össze kéne rakni, csak rest voltam mindeddig)

- A Vénusz, mint szakrális égitest

- Teotihuacan

- Charoux-ról (vagy ezt elég lenne valamelyik cikk után mellékletként?)

- Mandics Györgyről

- A Szfinx

- Asenath mítosza

- (végül de nem utolsó, hanem inkább első sorban!) A HELIUPOLISZI TESTVÉRISÉG!!!

Nagyon kéne már ez utóbbiról egy alapos, átfogó egy konzisztens anyag - nekem csak foszlányaim vannak, amiket kiollóztam az itten irományokból - hiszen mondhatni, az itt kutatott mítosz- és misztérum világ alapját képezi! Nemde?

Az Argoanauták 2. részének most nekilátok (aki nem látta még az 1. rész ugyebár itt olvasható ) és ezt a Porsennát sem ártana idővel egyben feltenni, ha egyetértesz Sanyi...

ez volt már?: mfkzt

KUTATÁS PORSENNA MAUZÓLEUMA UTÁN IV.


Arra gondoltam, hogy esetleg a középkorban még lehettek olyan kódexek, melyek tartalmazták Varro eredeti munkájából a Porsenna sírjára vonatkozó részt, de már nem élhették meg a 19. századot -mert elpusztultak- mikor úgyszólván minden ókori szerző munkáját kinyomtatták, főleg német tudósok, kikörmölve azokat a középkori kódexekből és pergamenekből.



A "Hypnerotomachia Poliphili" 1499-ben jelent meg, s egy képzeletbeli álomutazást ír le benne Francesco Colonna dominikánus szerzetes. Elbeszél egy piramist, amiről Pozzi azt hámozta ki, hogy annak föld alatti részének leírását éppen Plinius Porsenna sírjának labirintusa ihlette (Huelsen viszont a Hypnerotomachia piramisleírását meg éppen Plinius Artemisia mauzóleumának leírására vitte vissza).
A Hypnerotomachia rajzainak szerzője máig nem ismert, de az egyik kép mutatja a "piramist" (itt szerencsére utalhatok Nolanus leírására és az ott közölt piramisképre: Hypnerotomachia ). Viszont találtam benne egy másik rajzot (lásd itt), ami egyformán utalhat a Serabitban talált képre és Plinius leírására, pedig ezeket egymástól évezredek választják el...





Majd megtaláltam Jean-Jacques Lequeu francia építész 1792-ben készített tervrajzát Porsenna mauzóleumáról. Lequeu-ra kétségkívül nem hatott Arun herceg sírjának kliséje, sőt láthatólag egy olyan Plinius szöveg állt rendelkezésére, ami bővebb volt a fennmaradottaknál vagy még ismert olyan ókori forrást, ami független volt Pliniustól, és szintén leírta Porsenna műemlékét.
Lequeu rajza persze megdöbbentő, mert ugyanazt a képet látjuk, amiről már beszéltem és nem csak a Szfinx kapcsán, hogy a világ több pontján (a brazíliai őserdőtől, Afrikán, Etrurián át Guineáig megtalálható ezen oszlopokon lévő gömbök hagyománya. Erről pedig már beszéltem:
Világítótestek1
Világítótestek2
Világítótestek3

Az is bizonyos, hogy nem lehetett az etruszkok sajátja ez a technológia, nyilván örökölték vagy magukkal hozták. Az épületet Porsenna talán kisajátította és nem építette. Talán azon nép öröksége, akiknek három hatalmas kőtumuluszát Montevecchia közelében (tehát a későbbi etruszk területen) 2003-ban megtalálták, melyek prehisztorikus eredetűek, azaz régebbiek 5000 évnél (és ezek az első piramisok, amiket Itáliában találtak)...

Robert Charroux szintén felfigyelt Porsenna sírjának leírására, és ezt fűzte Plinius leírásához "Az ismeretlen rejtélyek könyve" c. munkájában: "Érthetőbben, ezek a kúp alakú piramisok kőtumulusok voltak és az egész épület nyilvánvalóan egy mágikus célt takart. Egy labirintust helyeztek a mágikus piramisok alá, ami az atlantisziaknak tulajdonított jellegzetes építészeti módszer volt, melyet örökül hagytak az egyiptomiakra, keltákra és mexikóiakra." (1969). Charroux szerint az etruszkok kelták voltak és az atlantisziak leszármazottai.

Lett volna egy nagyon ősi, vízözön előtti civilizáció, mely megoldotta volna az energia drótnélküli továbbítását? Amivel korunkban csak Tesla próbált kísérletezni...?
Meglepő feltételezés, de több minden utal erre. Tehát a földön többfelé elhelyezett ez a civilizáció valamiféle "energiaközpontot" vagy "erőművet", amit az odatelepült ókori civilizációk, templomoknak, istenek várának, vagy sírjának gondoltak, s csak a beavatottjaiknak voltak néminemű fogalmaik ezek használhatóságáról. Kellett valamiféle "vevőkészülék" ezen "villamosenergia" fogadására, ami sokszor egy kis "szobrocska", ami működhetett fegyverként is.
Mikor Porsenna egy Volta nevű szörnyeteget megölt villámcsapással, az éppen ilyen eset lehetett. Hasonlók történtek a kabirok templomaiban a behatolókkal: villámok csaptak le rájuk. Pauszaniasz említi Athéné Pronaia templomába behatolók szintén szörnyű halált haltak, ott is villámok csapkodtak, de ír még egy érdekeset: "meggyulladt a levegő"!!! Hasonló jelenségről számoltak be Tesla egy fénykísérleténél, mikor maga a levegő világított, ami szintén ismert jelenség volt a beszámolok szerint a piramisok kamráiban.

Hozzáteszem még, hogy a misztériumok labirintusát a régi beavatottak úgy hozták létre, hogy azok valamiféle "elektromosságot" vonzanak magukhoz. Ez kapcsolatban állt a járatok belső megvilágításával. A derengő fény a labirintus középpontja felé erősödött.
Azt is elmondom, hogy ne kérdezzetek ezen energia, villamosság átadásának mikéntjéről, elemeiről, anyagairól, mert nem tudom, hisz csak úgy tudnám, ha én magam találnám fel, azaz szabadalmaztatnám. Én csak elmondom, hogy mire vezettek a vizsgálódásaim, de ezek megoldása a jövőre vár, amihez azért most adtunk néhány fogódzót...

És különösebben nem érdekel a hivatalos történettudomány jelenlegi véleménye, hisz ők csak a "mostaniak", mert Cortenovis korai kutatásai az etruszk villamosságról és Porsenna "hatalmas elektromos generátoráról"... és hogy szerintem létezhetett egy ilyen etruszk "erőmű", valamint Charroux szuggesztiói... tovább űznek minket a nagyszerű atlantiszi idők felé, egy korábbi civilizáció másmilyen technikái felé...

KUTATÁS PORSENNA MAUZÓLEUMA UTÁN III.


Ki így, ki úgy próbálta értelmezni Plinius szövegét. Amit tovább bonyolított, hogy Plinius középkori kéziratos másolói is kisebb eltérésekkel vették át a szövegeket.




Luigi Canina (1795-1856) híres olasz építész és régész szintén szép rajzot készített az általa elképzelt a sírról.






















James Fergusson angol építész 1849-ben kiadott egy könyvet a világ ősi építményeiről. Ebben foglalkozik Porsenna mauzóleumával is. És eltér valamennyiben a korábbi változatoktól.












A problémát tehát abban látom, hogy Porsenna sírjára az egyedüli fennmaradt ókori dokumentum Pliniusé, aki maga egy korábbi szerzőt idéz. A másik, hogy a 19. századi építészek rekonstrukció mind belevették Porsenna fiának, Arunnak állítólagos sírjárónak felépítését. Elég csak megnézni a sírról készült rajzot és összevetni a rekonstrukciókkal.

Én többször tanulmányoztam Plinius szövegét. Tehát van egy nagyjából 90 x 90 méteres alapterületű és 15 magas, kőből rakott építményünk. Ebben volt egy kibogozhatatlan labirintus. Ez persze nem lehetett az említett domb alagútjai, de az ókori Clusiumot teljesen behálózták az etruszkok föld alatti alagútjai ("cunuculi"), melyek még ma is ott vannak Chiusi modern városa alatt.
A masszív kőépítményen öt hatalmas obeliszkszerű valami állhatott, melyek 44 m magasak voltak. Ezek fenntartottak egy hatalmas bronzkorongot, csakhogy itt Plinius az "orbis" szót használja, amit egyaránt alkalmaztak körre vagy gömbre is. Mi van, ha éppen ez utóbbiról van szó, és teljesen félreértelmezték Plinius szavait?

Egy legendagyűjtemény, amit egy toszkán nő mondott tollba 1934-ben, s a nagyanyjától vette át a történeteket, elmondta, hogy a környékben élt egy monda arról, hogy Porsenna király mikor érezte közeledni halálát, mesteremberével egy aranyszekeret csináltatott, amire szarkofágját fektették. Elé 12 aranyból készült lovat fogtak. mikor meghalt szolgái ezen temették el, és a 12 arany lóval együtt, amit követett egy aranyból készült tyúk és 5000 aranycsibe.

A modern régészek a mesék birodalmába űzték Plinius szövegét, de nem így tett Angelo Maria Cortenovis (1727-1801) itáliai barnabita szerzetes és tudós, aki egy tanulmányt írt annak bizonyítására, hogy Porsenna sírja tulajdonképpen egy „hatalmas elektromos gépezet” volt (Il mausoleo di Porsena, 1799). Pedig milyen korai volt még az ilyen vélemény: Galvani 1786-os békacombbal végzett kísérletei nyomán kimutatta az „állati elektromosságot”, ami nyomán Alessandro Giuseppe Volta pisai tanár 1800-ban elektromos áramforrást készített (Volta-oszlop), lényege, hogy a kémiai energiát villamos energiává alakította. Cortenovis pedig már arról írt, hogy őseink ismerték az elektromosságot (Dell’ elettricismo conosciuto dagli antichi, 1799). Sőt, írt egy könyvet 1790-ben (!) "Che la Platina Americana era un mettalo conosciuto degli Antichi" címmel. Cortenovis felfigyelt arra, hogy az ősi Amerika kohászai használták a platinát. Ókori versekből idéz, ahol szerepel az „electro” vagy az „electrum” szó. Aztán olyan ókori forrásokat idéz, ahol valamiféle elektromos jelenségről beszélnek, mint pld. Ktésziasz csodakardos szerkezete.

Cortenovis idézi Plinius két helyét, ahol arról beszél,,hogy az etruszkok képesek voltak villámcsapást előidézni. Porsenna sírja egy olyan gépezet volt, ami a villámot vezette el. Cortenovis arra alapozta teóriáját, hogy az építményt ellátták egy bronz kalappal, amiről bronzláncok csüngtek. Ez valójában egy berendezés volt, ami összegyűjtötte az atmoszférikus elektromosságot vagy a villámot vezette el (hasonlót feltételeztek nem sokkal utána a jeruzsálemi templomról is, olyanok, mint a fizikus Arago vagy Michaelis).

A zseniális szerzetesnek, Cortenovisnak csak hibája volt, hogy rossz korba született, s fantáziája már nem volt képes átlépni az évszázadokat, hisz bár láthatóan jó úton haladt, mégsem kerülhetett közel a megfejtéshez. Ugyanis nem a mi általunk is ismert elektromosságról van szó, hanem valami másról, amire itt már többször tettem utalásokat, és amit -az egyszerűség kedvéért- "kabir-elektromosságnak" neveztem. A régi szerzők többször leírták, hogy ez igen veszélyes volt már az ókorban, sokszor maguk a kísérletezgetők is meghaltak.

Kétségtelen az is, hogy a régészek teljesen tévesen azonosították a Plinius által leírt mauzóleumot a Chiusi (az etruszk Clevsin) közeli tumulussal, amire újabban valóban erős kétely merült. 2004-ben Giuseppe Centauro Firenzei Egyetem professzora bejelentette, hogy a régészek hibásan azonosították az ókori Clusiumot a mai Chiusival, mert az valójában Firenze közelében feküdt. Porsenna sírjának maradványait itt kell keresnünk.
Maga a sír már valószínűleg az ókorban lerombolódott: George Dennis úgy gondolta, hogy a felső rész már akkor elpusztult, mikor Brennus, a gallok királya lerohanta i.e. 390-ben Clusiumot, míg a többi részét Sulla tábornok döntötte romba, aki i.e. 89-ben rabolta ki a várost.







Hogy a négyszögletes építmény tetején öt obeliszk egy óriási "bronzgömböt" tartott, további gondolatok felé sarkalt. A sínai Serabit el Khadimban szándékosan betemetett alkimista fészekben, Hathór-templomában talált kőlapra gondolok, aminek képét már korábban a Szfinx mellé tettem. A Szfinx egy nagyon távoli korban az alkimisták kultuszhelye volt, és ezen technika veszélyességét is bizonyítja, amit nem olyan régen kifejtettem a Szfinx árokfalának "megolvadásáról"...
Hogy ennek furcsa analógjára is figyelmeztessek: a toszkánai etruszk sírokból tömegével kerültek elő egyiptomi kanópusz-edények másai, kis terrakotta szfinx-szobrocskák. Nem lehet, hogy a Serabitban ábrázolt fura szerkezethez hasonló valami állt egykor Porsenna építményének tetején?

Végül úgy döntöttem, hogy tovább kell nyomoznom, ha az etruszkok birtokoltak egy vízözön előtti technikát vagy csak átvették egy korábban ott lakó néptől, és volt egy sajátos "erőművük", annak mindenképpen nyomára kellett jutnom, de hogyan menjek tovább...???

KUTATÁS PORSENNA MAUZÓLEUMA UTÁN II.


A római történetírók feljegyezték a szabin származású Numa Pompilius római királyról (i.e. 716-673), Janus papjáról, hogy ismerte a villám létrehozásának és irányításának művészetét. Numa azért újította fel a "saliusok" rendjét, hogy a kabiroknak mutassanak be áldozatot. A legenda szerint még az etruszk papok is beavatták tudományukba, megtanítva őt Juppiter erejére, a villámra, melyen leereszkedik a földre.

Volt egy hagyomány arról, hogy az itáliai őslakók királyát Picust, és fiát Faunust csellel elfogatta. Faunust más mondákból is ismerjük, de ott Hermész fia, s valószínűleg azé a Hermészé, aki egy kabir-törpe, s Szamothrakén Kadmiloszként tisztelték és a sziget alapító héroszának, Szaónnak apja.
Faunus maga is egy Kabirszerű alak, őskirály, mágus, egy incubus, aki saját lányát, Bona Deát kígyó képében tette magáévá. Gyerekeket rabolt és lázat küldött az emberekre. Picus kénytelen volt elárulni Numának, hogyan lehet elhárítani Juppiter villámait, amit ölésre is használhatott. Numa később a "villámok tisztításával" is foglalkozott Juppiter Elicius templomában, mert magától Juppitertől tanulta meg az. Numa könyvben is leírta, amit Picus és Faunus elmondott a fogságban a villámok természetéről, amivel eljutott "a démonok titkaihoz" (Szent Ágoston).
A Numát követő király, Tullus Hostilius (i.e. 673–641) elolvasta Numa könyvét, de helytelenül hajtotta végre az utasításokat a templomban, és "villámcsapás érte".

Azt mondták Porsenna etruszk király -aki Porsenna i.e. 507–ben elfoglalta Rómát- szintén ismerte Numa titkát, és ismerte a művészetét annak, hogyan lehet villámokat alkotni és irányítani. Mikor Volsinium városának vidékét egy Volta nevű (!) szörny pusztította a maga által keltett villámmal sújtotta agyon.
Viszont más hagyományokban ez sokkal régibb tudomány volt Numánál, mert az etruszkok már jóval korábban ismerték, hiszen kultúrhéroszuk, a törpe Tages hagyta hátra számukra, mielőtt eltűnt. Porsenna pedig etruszk beavatott volt, és sokkal hitelesebb, hogy az első római királyok is éppen az etruszk papoktól vették át ezt a tudományt és nem fordítva. Peter Kolosimo olasz író az "Időtlen Föld" c. könyvében írja: „Néhány szaktekintély úgy gondolja, az etruszkok birtokolták az elektromosságot, és Róma királyai eltanulták azt az etruszkok bölcseitől… Lars Porsennáról másrészt azt mondják, elektromosságot használt, hogy megszabadítsa királyságát egy szörnyetegtől, akit egy különös egybeesés folytán Volta néven emlegettek.” (1964).

Tehát múltkor ott tartottam, hogy Porsenna építtetett egy mauzóleumot magának, melynek az alsó részét "labirintusnak" mondták. Sajnos, Plinius szövege már nehezen érthető, hozzávéve, hogy maga is csak idéz egy korábbi szerzőt, Varrót, aki megint idézhet, mint Niebuhr gondolta, miszerint Varrónak -akiben etruszk vér is csörgedezhetett- etruszk könyvek lehettek a forrásai. A mauzóleum leírását már a 19. századi történészek mesébe illőnek gondolták, s a 20. századi utódaik éppen ezért már nem is foglalkoztak vele. Az 1840-ben Clusiumnál (Chiussi) felfedezett Poggio Gajellának nevezett domb járatait megnézte akkoriban George Dennis angol utazó és már akkor azt írta útikönyvébe, hogy a járatok természeteseknek tűnnek a dombban, és még azért lehet remény Porsenna igazi sírjának (legalábbis annak alsó részének) megtalálására. Ma mégis úgy mutogatják, mint Porsenna sírját...
Viszont tudjuk, hogy Sulla római tábornok i.e. 89-ben elfoglalta Clusiumot: nem lehet, hogy ekkor lerombolták Porsenna mauzóleumát...?

Viszont szerencsére még a régi, 18-19. századi építészek megpróbálták a nehezen érthető leírás alapján rekonstruálni Porsenna építményét (mint Graves, Charles de Brosses, Luigi Canina, Quatremere de Quincy). Az előző hsz-ben idéztem Varro szövegét, említve, hogy "petatust" helyeztek a bronzkorongokra. Petatus (petasus) pedig egy csúcsos kalapformájú épületdísz volt általában. Viszont az említett szövegrész így is fordítható: „Mindegyik csúcs [vagy a csúcsok összessége?] fenntartott egy bronz korongot [orbis: kört? gömböt?], amelyen egy egyedülálló kupola [petasus] volt.”

Szóval az építészek rekonstrukciói éppen ezért ingadoztak a lehetőségek közt.











Quatremere de Quincy rekonstrukciója (1836)

















Porsenna sírja Mrs. Hamilton Gray könyvéből (1840)




















Quatremere de Quincynak egy későbbi rekonstrukciója

Külön köszönet az ismertetőért, amit Flamel könyvéről írtál. Nekem nagyon érdekes volt, pláne hogy nem is hallottam felőle eddig, de már az ismertető alapján is elég bizarr és különös különös könyvnek gondolom...

"De mi egyébként ez a közös forrás, valami titkos Ősgeszta, vagy valami felett elsiklottam?" - Fogalmam sincs, hiszen rengeteg könyvet, cikket olvastam, és évekkel ezelőtt jegyezhettem ki valamelyikből. Valószínűleg ezt vagy egy hasonszőrű könyvet olvashatott Bakos is.

"Azt még hozzátenném, hogy a tojásnak mindenfelé erős kozmológikus jelentést is tulajdonítanak..."
- éppen ezért nem is tértem rá még a további jelentéseire, mert azok ált. mitológiai lexikonokban, jelképtárakban megtalálhatók, így aztán csak arra tértem ki, amelyek nem: a vénuszi lények fajai tojásból születtek...

"Kösz a Flamel kivonatot. az ilyen szimbolikák kiagyalói is azért visszább foghatnák magukat."
Ezeket nem is kívülállóknak szánták, csak kiszivárogtak. A könyv eleje egyébként Flamel elmondása szerint szörnyű átkokkal van tele az illetéktelen olvasók távol tartására.

"Mózes esszé hogy teszett egyébiránt"
Először nem értettem mire gondolsz, mert az Edesszás fejezeteket kezdtem el olvasni, meglehetősen jók, kitűnő illusztrálása annak, amire a nagyhatalmi politikával kapcsolatban felhívtam a figyelmet.

Aztán visszamentem az elejére és ott megtaláltam a Mózeses passzust. Akár Schenouda is írhatta volna, leszámítva, hogy nem említi a Vénuszt és a Kabírokat. Nekem kicsit furcsa, hogy megállapítja a nem túl kellemes dolgokat Mózessel kapcsolatban, de nem gondolja tovább...

Talán, 3-4 lehet még belőle: az utolsó lenne a visszaút, a többi meg Kolkhisz és az Aranygyapjú.

Az Argonautikából mennyi van még vissza?

"Na, most ezt a Bakost sem ismerem, vagyis amíg az előbb be nem ütöttem a keresőbe, addig nem. Mivel, amit odavettem már évekkel ezelőtt leírtam, úgyhogy azt gondolom, onnan ered, ahonnan Bakos is vehette."
Bakos érdekes fazon, bár kissé egzaltált. De mi egyébként ez a közös forrás, valami titkos Ősgeszta, vagy valami felett elsiklottam?

Kösz az összefoglalót a tojásokról és a galambokról, így már van egy keretünk ahová beilleszthetjük az újonnan előkerülő hasonszőrű szerzeteket.

Azt még hozzátenném, hogy a tojásnak mindenfelé erős kozmológikus jelentést is tulajdonítanak; egyfelől ez az egész univerzum képe, amin belül, mint egy alkimista edényben végbemegy egy sokszor ismétlődő feloldódás-megszilárdulás fázis, Indiában ez a Sesa kígyó, ami a tűzben való ciklikus világpusztulások után maradványaiból, hamvaiból újjáteremtődik: ananta-sesa, vagyis a végtelen kígyó, amit mint a világtojást kerítő, saját farkába harapó Ouroboros-t ismerünk. Ezzel kapcsolatban a tojás jelent egyfajta ősi állapotot is, egy primordiális, tökéletes állapotot, aminek során az organizmus az ősi 'aranyétket' fogyasztja, önmagából táplálkozik egy visszatérő cikluson keresztül, salakanyagok keletkezése nélkül. Tulajdonképpen ezt bontja meg a tojás erőszakos felhasítása, a 'fájdalmas születés' (pszichologizáló kedvűek párhuzamba állíthatják ezt a magzati állapotra való 'tudattalan' emlékezéssel).

Szóval elég nehéz kihámozni, hogy egy-egy esetben, amikor feltűnik egy tojás, éppen melyik értelmezést tartotta szem előtt az ábrázoló.

Szintén elterjedt szimbólum ezzel kapcsolatban a tojást felfalni készülő kígyó képe, ahol a tojás igen gyakran a Nap; Indiában ez a Rahu/Ketu sárkánykígyó, aki a monda szerint valaha felfalta a Napot, de Shiva levágta a fejét, ebből lett Rahu, aki azóta sem mondott le erről a szokásáról, míg a farokrész Ketu. Ez tulajdonképpen a napfogyatkozást írja le: mivel Rahu csupán a kettévágott test felső része, a Nap minduntalan előbukkan belőle, hiába nyeli el.

Ez egy elég lényeges momentum, és nem csupán Indiára korlátozódik. Rahu/Ketu egyben két 'virtuális' planéta is: a két holdcsomópont; ebből adódik, hogy a hind asztronómia/asztrológia 9 bolygót ismer. Ez persze nyugaton sem ismeretlen, azonban kisebb szerepet játszik( ez viszont nem mindig lehetett így). Ez a Caput Draconis / Cauda Draconis, vagyis a sárkány feje és a farka. A fogyatkozások tulajdonképpen ezeknek a virtuális planétáknak a manifesztáció; csillagászatilag akkor történnek, amikor a Nap és a Hold egyszerre tartózkodnak a nap és a holdpálya kereszteződési pontjában. Ezt a két pályát a régiek általában két útnak nevezték, a holdcsomópontok így 'kereszteződések', és nagyon valószínű, hogy hitük szerint a lelkeknek égi útjuk során itt van az 'átkelés helye' (ált. 'révészek' segítségével, a két nagy víz, vagy tenger találkozásánál, amikor maguk mögött kellett hagyniuk a szublunáris szférát - vagy éppen visszatérni onnan).

Ez ugyanakkor a misztikus mennyegző is, vagyis a Nap és a Hold konjunkcióa, ami, érthető okokból, 'sötétséggel' jár, vagy a 'sötétségben' megy végbe - a konjunkció a halál állapotán vezet keresztül, de újjászületésben végződik.

"Olykor felismerjük a Rosszat abból, hogy mennyire nem fér össze a Jóval"
ilyen felismeréshez mégis mindkettő egyidejű jelenléte szükséges..
(meg újabban van hogy a negatív pozitivabbnak hat, a pozitív meg sterilen könyörtelennek, pl. Bulgakovnál :))"

FAUST: Ki vagy tehát?
MEFISZTÓ: Az Erő része, mely örökké rosszra tör s mindig jót mível.
A Gonosz apológiája.

Machen-ről és Golden Dawn-ról:

Szerintem a Golden Dawn azért nem volt rászorulva Machen-re, Westcott-ék saját kútfőből is meglehetősen messze eljutottak; persze maga a GD is csak egy külső héj volt, és bizonyos köröknek egyáltalán nem derogált ez a 'plebejus' máguskodás. Érdemes megnézni pl. a Quatuor Coronati-t, amiben Westcott mellet ott volt a kezdetektől nagy hevülettel Charles Warren és Walter Besant.

Walter Besant az elhíresült Annie(akinek nagyívű pályája a marxizmustól a teozófián át a lobogó szabadkőművességen keresztül vezet) bácsikája volt, akit egyébként Crowley a Holdgyermekben a 'Fekete Páholy' belső körének talán legrejtettebb, legbefolyásosabb és legbaljósabb személyeként prezentál A.B. monogram alatt.

Charles Warren is felettébb érdekes jelenség. Elkötelezett szabadkőműves, mérnök és katonatiszt, aki a terepmunkától sem riadt vissza, az ő vezetésével indultak meg ugyanis Jeruzsálemben a Templom-hegy alatti alagutakat kereső ásatások...
Később 'furcsa, véletlen egybeesések' sorozata következett. 1886-ban megalakul a Quatuor Coronati, majd szintén ebben az évben, sokak számára meglepő módon, kinevezik a londoni rendőrség vezetőjévé (ami egész Angliai legbefolyásosabb rendőrségi posztja), 1887-88-ban kikristályosodik a Golden Dawn, megalakul az Isis-Urania templom, és 1888-ban történnek a Hasfelmetsző Jack gyilkosságok is, amik előtt a rendőrség érdekes módon 'tehetetlenül állt'. Meglehetősen erős kezdés, mondhatni.

Westcott-ról egyébként Crowley nem állhatta meg közölni, hogy a halottkémi mesterségének igen jó hasznát vette bizonyos 'szertartásoknál', és hogy a hullákhoz a munkakapcsolaton kívűl egyéb szálak is fűzhették.
Na persze mindez, ahogy írja is, bizonyára nem több, mint 'csupán kitaláció és a beteges képzelet szüleménye'...

igen, gyakran úgyfest egyedül Bran feje segíthetne rajtam, vagy az időstop.. :)

kösz a Flamel kivonatot. az ilyen szimbolikák kiagyalói is azért visszább foghatnák magukat. (bár az a sanda gyanum hogy Schenouda szerint lehet nem is annyara szimbólikus eredetileg az ábra, mit Flamel olvasatában.) de azért jó hogy az oltáriszentségnél nem egy az egyben kannibalizmus-vámpírizmus történik. a Mózes esszé hogy teszett egyébiránt?

Nem tudom megállani, hogy a többszintes több száz cellás egyiptomi labirintusról ne jusson eszembe a saját fixa ideám Osiris energiában igen dús magvával kapcsolatban.

Bontják a K-25-öt is:

"Nolanus,
7353.hsz.: a Flamel Miklós történetet nem igazán sikerült kihüvelyeznem (újabban kórós időhiánnyal küzdök), de egyébként nem is úgy értettem azt, hogy 'csak-csak elmegy'..."
Aha, te akkor ezért jársz Bran feje nyomában!

"Ábrámról írja hogy barlangban született, amiről eddig nem volt tudomásom, és ha hozzá veszem hogy problémái voltak (ill. feleségének, aki ráadásul szép és olykor takargatja) a gyermekáldással/áldozással, akkor furcsa gondolatok környékeznek. nyugtassatok meg, hogy ő nem kabir... :))"
Megnyugtatni nem nagyon tudlak, már csak Flamel-el kapcsolatban sem. Ha kabír nem is, de valamilyen hasonszőrű vonal beavatottja lehetett, erről már írtunk korábban Melkizedek kapcsán.

Szóval a Flamel legendája szerint, olcsó pénzért hozzájutott egy igen érdekes, finom megmunkálású és gazdagon díszített könyvhöz. A könyv lapjai 'fiatal fák' kisimított kérgéből készültek, és a fedőlapján általa ismeretlen írás betűi és ábrák voltak. A könyv első lapjára ez volt írva:"Ábrahám a zsidó, herceg, pap, levita, asztrológus és filozófus. Üdvözlet az Isten haragja által Galliába szóratott zsidó népnek." Mint azt Flamel komenntálja, "Gondolom, biztosan szegény zsidóktól vették el, vagy talán valamelyik hajdani lakóhelyükön találták...", vagyis, valószínűleg valamelyik szokásos középkori zsidóüldözés során maradt hátra a könyv. A tartalmát illetően csak a most szóban forgó részekre szorítkozom: "Az ötödik lap másik oldala egy királyt ábrázolt, kezében hatalmas késsel, aki a körülötte álló katonákkal nagy számú kisgyermeket öletett meg, az anyák pedig a könyörtelen fegyveresek lábainál zokogtak. Közben a kiömlő vért más katonák összegyűjtötték, és egy hatalmas edénybe tették, amelybe a Nap és a Hold jött fürödni az égből. Mivel ez a kép felidézte a Heródes által meggyilkoltatott ártatlan gyermekek történetét, és mivel ebből a könyvből tanultam meg a művészet nagyobb részét, az Aprószentek Temetőjében ábrázoltam e titkos tudományok titokzatos szimbólumait.
. . .

a legtöbbjük csúfot űzött belőlem, és a szent kőből, egy bizonyos Anselm mester, az orvosi tudományok licenciátusa kivételével, aki szorgalmasan tanulmányozta ezt a művészetet. Égett a vágytól, hogy láthassa a könyvemet, és mindent megtett, hogy megpillanthassa. Én azonban biztosítottam róla, hogy a könyv nincs a tulajdonomban, de részletesen elmagyaráztam neki, mit tartalmaz. . . . A primus agens, mondta, ... semmi egyéb, mint az a fehér és nehéz víz - vagyis a higany -, amelyet nem lehet megfogni és megkötni ... másként, csakis hosszas, a kisgyermekek tiszta vérében történő forralásával. Ebben a vérben a higany az arannyal és az ezüsttel egyesülve először egy olyan növénnyé fog változni, amilyet a kép mutat. Azután a putrefakciója során kígyókká alakul, melyek a tűzben való teljes szárítás és főzés után arany porrá esnek majd szét - és ez lesz a bölcsek köve.
Ennek a tanácsadónak a számlájára írható, hogy huszonegy hosszú esztendőn keresztül hibák ezreit követtem el, anélkül azonban, hogy vért használtam volna, ami kegyetlen és hitvány dolog lett volna. Könyvemből rájöttem ugyanis, hogy amit a filozófusok vérnek neveznek, nem más, mint az ásványi szellem, amit minden fém tartalmaz, de leginkább a Nap, a Hold és a Merkuriusz, melyeket folyamatosan igyekeztem egyesíteni. A fent említett magyarázatok azonban inkább voltak találékonyak, mint pontosak."

El lehet képzelni, hogy mit gondolhattak az egyszerű "beavatatlanok" azokról, akiknél ilyen könyveket találtak; abba viszont még hátborzongatóbb belegondolni, hogy mit gondoltak azok, vagy nem csupán gondoltak, akik szó szerint igyekeztek megvalósítani a valójában szimbolikus instrukciókat, akár csak az "orvos"Anselm mester...

Mindazonáltal, ha talán szándékosan torzított formában is, de Flamel Anselm szájába nem csupán teljességgel légből kapott utalásokat ad.

KUTATÁS PORSENNA MAUZÓLEUMA UTÁN I.


Magának a "labirintusnak" mint jelképnek az értelméről is sokat lehetne beszélni, de magát a labirintust, mint építményt is kapcsolatba hozták a beavatással, a titkos misztériumokkal. Ezt sokszor a föld alatt vagy ligetekben helyezték el. de igazából, most csak három érdekel, melyről az ókori szerzők rendre beszámoltak.


A legnagyobb Egyiptomban volt, a Moirisz-tó partján, s Hérodotosz nagyobb csodának mondta, mint a piramisokat: 1500 föl feletti és ugyanannyi föld alatti szobája volt. Kőből építették. Plinius félévezreddel később, már az előrehaladott pusztulásáról számolt be, majd a római korszak végére teljesen el is tűnt. Csak Lepsiusnak sikerült 1843-ban silány rommaradványait fellelnie a fajjumi Haware-ben, de az egész kiábrándító volt. Sőt, az ókori szerzők leírásai egyáltalán nem hasonlítanak az itt feltárt romhalomra, és Pierre Montet kiváló francia régész el is vetette, hogy ez lenne a híres labirintus helye, mert az még felfedezésre vár.
Már az is érdekes, hogy kőből épült, holott nem volt templom, pedig Egyiptomban csak a templomokat és sírokat emelték kőből, míg a palotákat és közigazgatási épületeket vályogból. Hérodotoszt nem engedték le a föld alatti helységekbe, de az őrök azt mondták neki, hogy ott őrzik a szent krokodilusok tetemeit is. Na, most Fajjumban Szobeket tisztelték krokodilus alakjában, és Szobek valószínűleg csak átvette itt a rettegett Széth isten szerepét. Azt is gondolom, hogy az épületet nem III. Amenemhat emeltette, mint azt az egyiptológusok hiszik, hanem sokkal régibb annál, mint ez újabban egyre világosabbá válik.
Az ókori szerzők szerint erről a labirintusról vette a mintát Daidalosz a kabir "technikus", hogy megépítse a krétai labirintusát (Daidalosz azonban v.leg nem egy személy volt, hanem egy "technikusokból" álló ősi céh neve). Volt még egy híres labirintus Itáliában is, de mind a krétai, mind az itáliai -mondja Plinius- az ő idejére már teljesen elpusztult.

Arra gondolok, hogy mind a három labirintus valamiféle történelem előtti ipari létesítmény mintája alapján készült, de ez technika távol állt a miénktől. Azon tudás alapján épültek első modelljei, amit a lázadó Széth és a kabirok birtokoltak. Viktor Kernbach román mitográfus a krétai labirintus leírásaiban alkimista laboratórium képét fedezte fel, ami azonnal a krétai kuréteszek, Kréta titokzatos őslakói felé visz minket, akik a rodoszi telkhinek egy törzse volt. A krétai labirintust persze ugyanúgy hibásan, a knosszoszi királyi palota maradványaiban igyekeztek megtalálni a régészek, mint az egyiptomi esetében már ez megtörtént.



Tehát volt egy hatalmas, csiszolt kőlapokból emelt és ugyanilyen kőlapokkal fedett építmény, amit "labirintusnak" írtak le. Aztán ismertek valamiféle villamosságot, de nem úgy, mint mi. Ez összefüggött a légkör elektromosságával és a villámok "megszelídítésével". A Szfinx árokfalának rongálódásánál már kitértem valamiféle ősi alkimista kísérletre, hogy az Izisz templom Leltárköve szerint Kheopsz idejében villám csapott a szobor hátába, mikor a hét isten leszállt ezen a helyen, ami mögött valamiféle elhibázott alkimista kísérletre vagy egy félresikeredett leszállásra gyanakodtam. És arra, hogy volt valamiféle szerkezet a Szfinx jobb vállánál lévő nagyméretű alapzaton. Ez egy vízözön előtti technológia találmánya volt, amit egy vastag több méter magas oszlopon lévő hatalmas fehér gömbnek írtak le más beszámolók, ami néha világított is (ahogy annak idétlen rajzát éppen itt adom). Ennek rajzát találhatták meg a sínai Serabit el Khadimban. Később mikor innen eltávolították a gömböt, az alapzatra egy szent ciprust, a láng jelképét ültették.

De igazából nem a krétai és az egyiptomi labirintusról vagy a Szfinxről akarok beszélni, hanem az Porsenna i.e. 6. századi etruszk királyról, Clusium város uralkodójáról és az ő síremlékéről.
Plinius leírta a síremléket, de elmondja, hogy az ő idejében már semmi nem volt a sírból meg, s a leírást is a tudós Varro egyik könyvéből veszi, aki viszont egy még régebbi forrást használhatott...
Varro írta: "Clusium városának határában temették el, ahol egy kváderkövekből épített négyszögletes emlékművet hagyott maga után, amelynek minden oldala háromszáz láb (88,8 m) hosszú és ötven láb (14,8 m) magas. A négyszögletes alapzatban található egy kibogozhatatlan labirintus... Ezen a négyszögletes alapzaton áll öt piramis, négy a sarkokon és egy középen. Ezek alul hetvenöt láb (22,2 m) szélesek, és százötven láb (44,4 m) magasak. Úgy végződnek csúcsban, hogy mindegyikre egy bronzkorongot és egy petatust helyeztek, amelyről lánccal odaerősített csengettyűk lógnak . Amikor ezeket a szél megmozgatja, messzire elhallatszik a hangjuk, miként egykor Dodonában . A korongon egyesével még négy piramis áll, mindegyik száz láb magas, és fölöttük egyetlen alapon még öt található."
Ekkor átveszi a szót Plinius: "Ezeknek a magasságát Varro szégyellte beszámolójába bevenni; a mesébe illő etruszk hagyomány szerint ugyanakkorák voltak, mint az egész építmény magassága ezekig a piramisokig"




Sokan ezt a különös építményt Porsenna fiának, Arun herceg állítólagos sírjához hasonlították Albanóban (lásd a képen).
Majd 1840-ben Clusiumtól 5 km-re egy domb alatt felfedeztek egy hajdani 15 m magas tumulust, amiről kapásban azt hitték: ez Porsenna sírja (holott Plinius az alépítmény hasáb alakúnak, csiszolt kőtömbökből építettnek mondja, melynek tetejét is nagy kőlapok alkották). Ma is mutogatják a turistáknak barlangszerű járatait, mint Porsenna labirintusát (lásd az alsó képen), de ez esetben is ugyanúgy jártak a régészek, mint a krétai vagy a fajjúmi Labirintus esetében: bemutattak valamit, mint amit sokan kerestek, de ők megtaláltak, pedig nem az volt, s elég kétségbeejtő, hogy az ókor végére mindhárom építményt szőrén-szálán eltüntették a történelemből...