Keresés

Részletes keresés

11_11 Creative Commons License 1 napja -1 0 5534

Isten Hatalma.

 

Mindannyiunknak vannak álmai, tervei, a dolgok viszont általában másképpen alakulnak, néha jobban, néha rosszabbul. A Biblia is elismeri az ember felelősségének és szabadságának értékét, viszont azt is hangsúlyozza, hogy Isten uralma alatt tartja az események menetét.

 

24 A férfi lépteit az Úr irányítja – ember hogyan érthetné az útját?

(Péld 20:24; 21:31; ) 31 A csata napjára paripát nyergelnek, ám a győzelmet az Úr adja.

A feltámadás. 24 Jézus így felelt: „Nem azért tévedtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát? (Mk 12,24).

18 Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg benneteket, milyen gazdag az a felséges örökség, amely övé a szentek között, 19 és milyen mérhetetlenül nagy a hatalma rajtunk, hívőkön. (Efézus 1:18-19,)

Az elhunytak sorsa. 16 A parancsszóra, a főangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk. (1Thessz 4:16)

 

 

 

11_11 Creative Commons License 2 napja -1 0 5533

Ha Isten létezik, akkor el kell számolnunk neki a tetteinkkel.

28Hát nem tudod és nem hallottad még, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő teremtette a föld határait. Nem lankad el és nem fárad el, s bölcsessége kifürkészhetetlen. (Ézsaiás 40:28)

Egyedül az Úr az Isten 6Ezt mondja Izrael Királya s Megváltója, a Seregek Ura: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs más isten. (Ézsaiás 44:6)

 

Ha nem létezik, akkor azt csinálhatunk amit csak akarunk, nem kell aggódnunk Isten ítélete miatt.

A tény, hogy néhányan olyan agresszíven próbálják cáfolni a létezését igazából még egy érv amellett, hogy ő létezik.

Hiszem, hogy az evolúcióhoz azért ragaszkodnak olyan sokan a társadalmunkban, mert így jutnak az emberek más lehetőséghez, mint a Teremtő Istenben való hit.

23 De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. 24 Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” (János 4:23–24)

 

A hit példaképei. 6 Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van és megjutalmazza azt, aki Őt keresi. (Zsidók 11:6 )

8„Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)” – mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható. (Jelenések 1:8)

 

 

 

11_11 Creative Commons License 4 napja -1 0 5532

Lélek: a test éltető formája, mely a testnek emberi létet ad.

 

Áldás Izraelre. 3 Mert elárasztom vízzel a tikkadt mezőt, és bővízű patakokkal a kiaszott földet. Kiárasztom lelkemet utódaidra, és áldásomat gyermekeidre. (Ézsai: 44: 3.)

 

Jövendölés Izrael hegyeiről. 27 Az én lelkemet oltom belétek és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok. ( Ezék:36 : 27 v)

 

A Lélek kiáradása 1 „Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre. Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak. 2 Sőt, még a szolgákra és a szolgálókra is kiárasztom Lelkemet azokban a napokban. 3 Égen és földön jeleket mutatok, vért és tüzet, füstoszlopokat. 4 A nap elsötétedik, a hold vérré változik, mielőtt eljön az Úr nagy és rettenetes napja. 5 Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megmenekül, mert Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék – amint megmondta az Úr – a menekültek számára, akiket meghív az Úr.”( Joel:3 : 1-5.)

 

Péter beszéde. 15 Nem részegek ezek, amint vélitek, hisz a napnak még csak a harmadik órájában vagyunk, 16 hanem ez az, amiről Joel próféta szólt: 17A végső napokban – mondja Isten – kiárasztok Lelkemből minden testre. Fiaitok és lányaitok prófétálni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak. 18 Még szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom Lelkemet ezekben a napokban, és prófétálni fognak. (Apcsel: 2 : 15-18.)

 

 

11_11 Creative Commons License 5 napja -1 0 5531

2014. 11.23.. óra.15.  Rómaiaknak írt levél   11. fejezet: 1-36, v

 

 5528   >>>>> Olajfa,  értelmezése

     

 

A Szentírásban a vízözön-történetben találkozunk először ~val. A Noéhoz visszatérő galamb csőrében tartott olajág nemcsak az esőzések végét és az élet újraindulását jelentette, hanem a Teremtő újabb békekötését is az emberrel.

Az ÓSz-ben az áldás, a bölcsesség (tudás fája), a kegyelem és az Istenbe vetett bizalom jelképe.

A virágzó ~ az Istentől megáldott igaz ember képe.

10 Én azonban, mint zöldellő olajfa, olyan vagyok Isten hajlékában, mindig reménykedem Isten irgalmában.( (Zsolt 52: 10, )

17 Ha letört is némely ág, s te vad olajfa létedre beoltattál, és részese lettél az olajfa gyökerének és nedvének, ne kérkedj az ágak rovására.. (Róm 11,17) .

Ezzel a régi fiatalító módszerrel azt akarja szemléltetni, hogy az értékes, de letört (eltávozottak) ágak helyére oltott vad vesszők (pogányok) megszelídülnek (megtérés) és pótolják a kiesett ágakat.  

 

 

Zellem Estelen Creative Commons License 6 napja 0 0 5530

Pedig a logikus:

  • Jézus: növesztő
  • Mária: az Úr megment
  • József: keserű

:-)

Előzmény: polária (5529)
polária Creative Commons License 6 napja -1 0 5529

Néhány fontos név az Ószövetségből

  • Ádám: vörös, föld
  • Éva: életadó
  • Káin: szerzemény
  • Ábel: füves legelő
  • Izsák: nevet
  • Jákob: csaló, más helyébe lépő
  • Júda: dicséret
  • Mihály: Kicsoda olyan, mint Isten?
  • Ésaiás: Jahve megment

Néhány fontos név az Újszövetségből

  • Jézus: az Úr megment
  • Mária: keserű
  • József: növesztő
  • Péter: kő
  • Fülöp: lovakat szerető
  • István: (babér)koszorú (az a korona, amit az atléta kap)
  • Pál: kicsi
11_11 Creative Commons License 6 napja -1 0 5528

   

2014. 11.23.. óra.15.  Rómaiaknak írt levél   11. fejezet: 1-36, v

 

   ( 1-4, 5, 6-10, 11, 12 13-14, 15, 17, 20, 23, 28-29, 32-36, v,)

 

Isten tervének végső kibontakozása. 1 Kérdem tehát: vajon Isten elvetette népét? Szó sincs róla. Hiszen én is Izrael fiai közül való vagyok, Ábrahám véréből, Benjamin törzséből. 2Isten nem vetette el népét, amelyet előre kiválasztott. Nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Isten előtt felszólalt Izrael ellen: 3„Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat feldúlták, csak én maradtam meg, de nekem is életemre törnek?” 4S mit felelt rá az isteni szózat? „Meghagytam magamnak hétezer férfiút, aki nem hajtott térdet Baál előtt.” 5 Így most is akad valamennyi a kegyelmi kiválasztás alapján. 6 S ha kegyelem alapján, akkor nem tettek fejében, különben a kegyelem már nem volna kegyelem. 7Hogyan állunk hát? Amit Izrael keresett, nem érte el, de a választottak elérték. A többiek megátalkodtak, 8 ahogy írva van: Isten mindmáig érteni nem tudó lelket és nem látó szemet, nem halló fület adott nekik. 9 Dávid is ezt mondja: Asztaluk változzék fogótőrré, csapdává, botránkozássá és megtorlássá. 10Homályosodjék el a szemük, ne lássanak, és nyomorítsd görbére a hátukat. 11Kérdem tehát: Azért botlottak meg, hogy elessenek? Egyáltalán nem. Vétkükből inkább üdvösség fakadt a pogányoknak, hogy vetélkedésre sarkallja őket. 12Ha mármost vétkük gazdagítja a világot, és megfogyatkozásuk nyereség a pogányok számára, mennyivel inkább az lesz majd teljes számuk. 13Nektek, pogányoknak meg azt mondom: Mint a pogányok apostola, nagyra tartom szolgálatomat, 14 hátha vetélkedésre sarkallom véreimet, és néhányukat elvezetem az üdvösségre. 15 Mert, ha már elvetésük megbékélése a világnak, mi más lesz fölvételük, ha nem élet a halálból?

17 Ha letört is némely ág, s te vad olajfa létedre beoltattál, és részese lettél az olajfa gyökerének és nedvének, ne kérkedj az ágak rovására.

20Ez igaz. A hitetlenség miatt törtek le, te meg a hit által állsz. Ne légy hát fennhéjázó, hanem félj!

23S ők is beoltatnak, ha nem maradnak meg hitetlenségükben, mert Istennek van hatalma, hogy újra beoltsa őket.

28 Ők az evangéliumot tekintve ellenségek, a ti javatokra, de a kiválasztás szerint kedvesek, az ősökért. 29 Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását

 

32 Isten ugyanis minden embert az engedetlenségben fogott össze, hogy mindenkin könyörüljön. 33Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai! 34Vajon ki látta az Úr gondolatait, s tanácsot ki adott neki? 35 Ki kölcsönzött neki, hogy visszakövetelhetné tőle? 36Minden belőle, általa és érte van. Dicsőség neki mindörökké! Ámen.

elterito Creative Commons License 2024.05.02 0 0 5527

Nem Gorcsev Iván, hanem Iván Gábor.

Az egy másik fazon.

Előzmény: pudingman (5523)
11_11 Creative Commons License 2024.05.02 -1 0 5526

Izajás könyve  43. fejezet: 1-28 v

 

       (1, 3-12, 15, 20-22, 27-28, v ) + (4, 6- 8, 10, 19, 27-28, v )

 

Izrael megszabadítása 1Most hát ezt mondja az Úr, a teremtőd, Jákob, az alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy3Mert én, az Úr vagyok, a te Istened, Izrael Szentje, a Megváltód. Váltságodul odaadom Egyiptomot, Kust és Szebát cserébe érted. 4Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek. Embereket adok oda érted, és nemzeteket az életedért. 5Ne félj hát, mert veled vagyok! Napkeletről idehozom nemzetségedet, és összegyűjtelek napnyugatról. 6 Azt mondom majd északnak: Add vissza őket! És délnek: ne tartsd vissza őket! Hozd vissza fiaimat a távolból, és leányaimat a föld határairól. 7Mind, akik az én nevemet viselik, akiket dicsőségemre teremtettem, akiket én formáltam és én alkottam.

 

Egyedül az Úr az Isten 8Lépjen elő a nép, amelynek van szeme, mégis vak, és bár van füle, mégis süket. 9 Gyűljenek egybe a nemzetek, és a népek gyülekezzenek össze. Ki hirdetett ilyet valaha közülük, és ki adhatta volna tudtunkra a régvolt dolgokat? Hozzák elő tanúikat, hogy bizonyítsák igazukat, s így, aki hallja őket, azt mondhassa: Úgy van! 10 Magatok vagytok a tanúim – mondja az Úr, a szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy az emberek megtudják és higgyenek nekem, és megértsék, hogy én vagyok. Előttem isten nem alkottatott, és utánam sem támad soha. 11Egyedül én vagyok az Úr, rajtam kívül nincsen szabadító. 12Én hirdettem előre és hoztam szabadulást, én nyilatkoztattam ki, amikor még nem volt idegen isten körötökben. Ti vagytok a tanúim – mondja az Úr.

 

Babilon elpusztul 15 Én vagyok az Úr, a ti Szentetek; Izrael Teremtője, a ti Királyotok.

 

Az új kivonulás csodái 19Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok? Valóban, utat csinálok a pusztában, és ösvényt a járatlan földön. 20Dicsőíteni fog a mező minden vadja, a sakálok és a struccok, mert vizet fakasztok a pusztában, [és folyókat a sivatag földön], hogy inni adjanak népemnek, választottaimnak. 21A nép, amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet.

Izrael hálátlansága 22 Nem hívtál segítségül, Jákob, és nem törődtél velem, Izrael! 27 Ősatyád vétkezett, tanítóid fellázadtak ellenem, 28 fejedelmeid meggyalázták szentélyemet. Ezért adtam Jákobot pusztulásra, és Izraelt gyalázatra.

 

 

11_11 Creative Commons License 2024.05.02 -1 0 5525

  Izajás könyve  41. fejezet: 1-29 v

 

(1-9, 11-16, 18, 22, v) + (2-3, 9-10, 14, 16-17, 21, v)

Cirusz meghívása1 Hallgassatok rám, ti szigetek; kapjanak új erőre a nemzetek, lépjenek elé és beszéljenek, szálljunk egymással perbe! 2„Ki támasztotta kelet felől azt, akit minden lépésében győzelem kísér? Ki az, aki a nemzeteket kiszolgáltatja neki, és megalázza előtte a királyokat? Kardja porrá zúzza őket, íja meg szétszórja, mint a pelyvát. 3Üldözőbe veszi őket, s akadálytalanul halad előre, lába szinte nem is éri az utat. 4 Ki határozta el, s ki vitte ezt végbe? Az, aki kezdettől fogva szólította a nemzeteket. Én, az Úr, az első, aki még az utolsók közt is ugyanaz vagyok.” 5 A szigetek látják ezt és megremegnek, a föld határai megrendülnek: Összesereglenek, egybegyűlnek. 6 Ki-ki segítséget nyújt társának, és így szólnak egymáshoz: Bátorság! 7 az öntőmester bátorítja az ötvöst; a kalapáccsal dolgozó meg azt, aki az üllőt veri. És közben azt mondja arról, amit forraszt: Jó lesz. Aztán szegekkel erősíti meg a bálványt, nehogy meginogjon.

Isten nem hagyja Izraelt 8 És te, Izrael, én szolgám, Jákob, akit kiválasztottam barátomnak, Ábrahám ivadéka. 9 Te, akit a föld határairól hoztalak elő, és a világ végéről hívtalak meg; te, akihez így szóltam: Szolgám vagy, kiválasztottalak, ezért nem vetlek el: 10 Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom. 11Bizony megszégyenülnek és gyalázatra jutnak, mind, akik ellened lázadoztak. Elpusztulnak és elvesznek, akik harcba szálltak ellened. 12Keresni fogod, de többé nem találod azokat, akik ellened hadakoztak. Elpusztulnak és semmivé lesznek, akik háborgattak. 13Mert én, az Úr, a te Istened, én ragadtam meg jobbodat. Én szólok hozzád így: Ne félj! Én megsegítelek. 14Ne félj hát, Jákob, te szegény féreg, te maroknyi Izrael. Magam vagyok a gyámolod – az Úr mondja ezt neked –, Izrael Szentje, a te Megváltód. 15Nézd, cséplőszánná teszlek, új és éles fogú cséplőszánná. Hegyeket csépelsz és törsz majd össze, halmokat zúzol pozdorjává. 16 Szélnek engeded majd, és a szél elsodorja őket, a forgószél szerteszórja mind. De te ujjongsz majd az Úrban, és dicsekszel Izrael Szentjében.

 

Új kivonulás új csodákkal 17 Vizet keresnek a szűkölködők és a szegények, de nincs, a nyelvük száraz a szomjúságtól. Én, az Úr, meghallgatom őket, én, Izrael Istene, nem hagyom el őket. 18Folyókat fakasztok a kopasz dombokon, és forrásokat a völgyek ölén. A pusztaságot tóvá változtatom, vizek forrásaivá a kiaszott földet.

Egyedül az Úr az Isten 21 „Hozzátok elő ügyeteket – mondja az Úr, adjátok elő érveiteket – így beszél Jákob királya. 22Lépjenek elő és adják tudtunkra, ami történni fog. Mit is mondhatnának az elmúlt dolgokról, olyat, amire érdemes volna fölfigyelni? Vagy mondjatok valamit azokról, amik eljövendők, hadd tudjuk meg, mi lesz majd a végük.

 

               

11_11 Creative Commons License 2024.05.01 -1 0 5524

Pál apostol kísérője és munkatársa, Kréta püspöke. - Pogány szülők gyermekeként született (Gal 2,3), és nagyon vsz., hogy Pál ap. térítette a ker. hitre (Tit 1,4); az antiochiai egyh. közösségnek volt a tagja. Nem metélték körül, így utazott Pállal és Barnabással Jeruzsálembe az apostoli zsinatra (Gal 2,1-5).

Titusznak írt levél  3. fejezet:1-15,v (1-3, 5-12,v )+ ( 5-8, 15.v)

 

Elöljárók és embertársak. 1 Figyelmeztesd őket, hogy vessék alá magukat a fölöttes hatóságoknak, engedelmeskedjenek, és legyenek készen minden jóra. 2 Senkit ne szidalmazzanak, legyenek békeszeretők és barátságosak, s tanúsítsanak kellő szelídséget mindenki iránt. 3 Hiszen egykor mi magunk is balgák, engedetlenek és tévelygők voltunk, mindenféle szenvedély és gyönyör hatalmában tartott bennünket; gonoszságunk, irigységünk miatt utálatra méltók voltunk, és gyűlöltük egymást. 5 Nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból, s a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében, 6 akit Üdvözítőnk, Jézus Krisztus által bőven árasztott ránk, 7 hogy kegyelmével megigazuljunk, s az örök élet reménybeli örököseivé váljunk. 8 Igaz beszéd ez, s kívánom, hogy erről megbizonyosodj: Akik hisznek az Istenben, igyekezzenek a jóban példát adni. Ez válik az embereknek javukra és hasznukra. 9 Kerüld azonban az oktalan vitát, a nemzetségfákat, a veszekedést, a törvényen való szóharcot, mert ez hiábavaló és haszontalan dolog. 10 A tévtanítót néhány figyelmeztetés után kerüld, 11 hiszen tudod, hogy az ilyen ember megromlott, bűnben él és saját magát ítéli el.

 

Befejezés. 12Ha majd elküldöm Artemászt vagy Tichikuszt, azonnal gyere hozzám Nikopoliszba, mert az a tervem, hogy a telet ott töltöm. 15 Köszöntenek mindnyájan, akik itt vannak. Köszöntsd azokat, akik szeretnek minket a hitben! Kegyelem mindnyájatokkal!

 

 

pudingman Creative Commons License 2024.04.29 0 0 5523

Milyen Iván? Gorcsev? :)

Előzmény: elterito (5521)
11_11 Creative Commons License 2024.04.28 -1 0 5522

          2011. 5..25. Jeremiás könyve   5. fejezet: 1- 31.

          (1-2, 5-7, 10-13, 16, 20, 22, 24-25, 28, v )

Az ellenséges betörés okai. 1 Járjátok be Jeruzsálem utcáit, nézzetek körül, győződjetek meg róla, a terein kérdezősködjetek felőle: Vajon találtok-e olyan valakit, aki az igazsághoz szabja tetteit és a hűségre törekszik? Mert ha igen, akkor megkegyelmezek ennek a városnak – mondja az Úr.  1Uram, nemde a hűséget nézi a szemed? 2 Ám ők, ha azt mondják is: „Amint igaz, hogy él az Úr”, akkor is hamisan esküsznek. 5 Fölkerestem hát a főembereket, és beszéltem velük, hiszen ők jól ismerik az Úr útját és Istenük törvényét.” De bizony ők is mind összetörték az Úr igáját, széttépték bilincseit. 6 Hát ezért marcangolja szét az erdei oroszlán, és pusztítja el őket a pusztai farkas. A párduc ezért leskelődik városaik körül: széttépi mind, aki onnét kilép. Mert megszámlálhatatlan a vétkük, és hűtlenségeik száma folyton nő. 7 Miért is volnék irgalmas hozzád? Fiaid elhagytak, s azokra esküsznek, amik nem istenek. Jól tartottam őket, mégis házasságot törnek, céda nők házában tolonganak. 10 Menjetek föl szőlősteraszaira és hányjátok szét! Vessetek neki véget! Tépjétek le ágait, hisz azok nem az Úréi.

11 Mert hűtlenül elhagyott Izraelnek háza – mondja az Úr. 12 Megtagadták az Urat és azt mondják: „Semmi dolgunk vele! Nem jöhet ránk veszedelem, sem kardtól, sem éhínségtől nem fogunk szenvedni. 13 És a próféták? Olyanok csak, mint a szél! Nincs bennük isteni szó.” 16 Tegze olyan, mint a nyitott sír, s mindannyian hősök.

Beszéd éhínség idején 20 Hirdessétek ezt Jákob házának, és kiáltsátok ki Júdában: 22 Hát nem féltek tőlem? – mondja az Úr –, és nem remegtek színem előtt? Én tettem a homokszegélyt a tenger határává; örök korlátul, amelyet nem hághat át soha. Háborognak ugyan habjai, de nem bírnak vele, hiába zúgnak hullámai, nem törnek át rajta. 24 Még csak azt sem mondták szívükben: „Féljük az Urat, a mi Istenünket, aki megadja nekünk a korai és kései esőt a maga idejében, és biztosítja az aratáshoz az arra rendelt heteket.” 25 Gonoszságaitok ezt mind meghiúsították, és bűneitek távol tartják tőletek e javakat.

Ismét az ellenség betöréséről 28 Meghíztak és kövérek lettek. A gonoszságban szinte nem ismernek határt, mit sem törődnek a joggal és az igazsággal. Az árvák ügyében nem úgy ítélkeznek, hogy boldoguljanak, és a szegénynek sem szolgáltatnak igazságot.

 

 

elterito Creative Commons License 2024.04.28 -1 0 5521

"mert ez igen is hihető"

Ez igen is hihető, Iván?

Előzmény: pudingman (5515)
elterito Creative Commons License 2024.04.28 -1 0 5520

Jó, jó, igaz is, szép is, de mivel szar offolás,

javaslom, töröltesd a moderátorokkal.

Ugyanakkor azt is tudom, te csak idehánysz

dolgokat, a reakciót már nem olvasod.

Ez, bár primitív trollkodás, de nem baj, mert

majd más elolvassa ezt, és okul ebből.

Előzmény: polária (5519)
Leslie07 Creative Commons License 2024.04.28 0 0 5518

 

 

18Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de Lélek szerint életre kelt. (1.Péter3: 18 )"

 

 

 

1.Péter 3: 18 Mert a Krisztus is meghalt egyszer vétkekért, az igazságos a hamisakért, hogy benneteket Istenhez vezessen, megölte őt a hús ember, de megelevenítette a szellem.(Csia Lajos)

 

1.Péter 3: 18 Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy minket Istenhez vezessen. Test szerint megölték ugyan, de a Lélek életre keltette. 19 Őbenne ment el, hogy azoknak a lelkeknek is hirdesse az örömhírt, akik a börtönben voltak, (Káldi György)

Előzmény: 11_11 (5514)
Leslie07 Creative Commons License 2024.04.28 0 0 5517

!!!

A Biblia azt írja, hogy Jézust „halálra [juttatták] a testben, de. .  megeleveníttetett [feltámadt] a szellemben”

 

Ezt maga az Úr Jézus megcáfolta:

Lukács 24: 37 Megrémülvén pedig és félvén, azt hitték, hogy valami szellemet látnak. 38 És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások? 39 Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nekem van! 40 És ezeket mondván, megmutatta nékik kezeit és lábait.

Előzmény: 11_11 (5514)
11_11 Creative Commons License 2024.04.27 -1 0 5516

Az ember küldetése a világban. A kinyilatkoztatás szerint ez az egész világ Isten műve, s az örök szellemnek nincs szüksége,  Kézművesre, aki helyette az anyagvilággal foglalkozik.

 

A Szentírás kétségtelenül a régi K-i ember nyelvén adja elő a ~tört-et, amiben meg lehet különböztetni a kinyilatkoztatott tartalmat és annak előadási formáját. Elsősorban azt kell meglátni, hogy a régi szöv. értelme az újban tárul föl egészen.

 

1Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, 2 ő volt kezdetben Istennél. 3Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. (Ján:1: 1-3.)

1Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a prófétákban; 2 ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, aki által az időket is teremtette.  (Zsid: 1: 1-2.)

 

 

16 A zsidók üldözték Jézust, amiért szombaton gyógyított. 17 Jézus azonban azt mondta nekik: „Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom.” ( Ján : 5 : 16-17.)

11_11 Creative Commons License 2024.04.27 -1 0 5514

       Válaszom! Leslie07 –nek

!!!

A Biblia azt írja, hogy Jézust „halálra [juttatták] a testben, de. .  megeleveníttetett [feltámadt] a szellemben”

 

 

A szellemteremtmények képesek emberi testet ölteni. Például azok az angyalok, akik a múltban emberi testet öltöttek, még ettek és ittak is az emberekkel.( 1 Móz:18 :1-8.)

 

30 Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. 31 Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. 35 Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor. ( Luk:24: 30-31, 35.)

 

18Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de Lélek szerint életre kelt. (1.Péter3: 18 )

 

Tamásnak egy olyan testben jelent meg, amelyen sebhelyek voltak, hogy megerősítse a hitét, mivel az apostol kételkedett abban, hogy Jézus valóban feltámadt-e

 

24 A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. 25 A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” 26 Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” 27 Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” 28 Tamás fölkiáltott: „Én Uram és Istenem!” 29 Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”(János: 20: 24-29.)

ÁMEN.

 

 

 

 

Előzmény: Leslie07 (5512)
elterito Creative Commons License 2024.04.27 0 1 5513

" Ellentmondás van az állításaidban. "

No jó, de súlyos mentális problémákkal 

küzd, hangokat hall a fejében, akkor meg

miért kezeled vitapartnerként? Hisz neked

csak rögeszméid vannak, de tudsz felépített 

módon gondolkodni, ezzel ellenben ő nem tud.

Előzmény: Leslie07 (5512)
Leslie07 Creative Commons License 2024.04.27 -1 0 5512

Nem testben, hanem szellemben láttam, és beszélt is. Csak azok értik akik megkapták már, a láthatatlan  szent szellem ajándékát."

Ezek szerint te nem kaptad meg.

A feltámadás lényege, hogy a test támad fel.

A szellemnek nem kell feltámadni. Az vagy újjászületik a Segítő Istentől,

még az ember földi életében, vagy a Halálban marad. 

Az Úr Jézus is testben támadott fel.

Aki ezt másként tanítja az a hitető szellemek által meg van tévesztve.

Ellentmondás van az állításaidban. Azt állítottad, hogy miután feltámadott,

úgy nézett ki, mint ha csak 50 éves lenne.

Ezt írtad:

  1.személy 2014.10. 14. meghalt  88-évesen.

 

    2015.10. 14 –feltámadt kb 50-évesnek nézet ki , nagyon boldog.

 

     Ő maga jelent meg személyesen  láttam is."

ITT írtad:http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=166864874&t=9112206

Előzmény: 11_11 (5506)
elterito Creative Commons License 2024.04.25 -1 0 5511

Történelmi tudományos munkákból,

szakkönyvekből. Ezekben olvastam.

Előzmény: fhrfl (5510)
fhrfl Creative Commons License 2024.04.25 0 0 5510

Honnan veszed, hogy szentföldi területeken lakott?

Nem vitatom, hogy úgy van, ahogy mondod, csak indokold meg, hogy honnan tudod biztosan. 

Előzmény: elterito (5509)
elterito Creative Commons License 2024.04.25 -1 0 5509

Amikor a Földön volt, akkor különféle

szentföldi területeken lakott. Ott is aludt éjjel.

Előzmény: fhrfl (5508)
fhrfl Creative Commons License 2024.04.25 -1 0 5508

Jézus Krisztus hol lakott? 

Konkrétan hol? 

 

Előzmény: Leslie07 (5497)
polária Creative Commons License 2024.04.25 0 0 5507

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
(Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség
örökké.) Ámen.

11_11 Creative Commons License 2024.04.25 -1 0 5506

Ha szellemben láttad, akkor nem támadott fel. Akkor miért állítottad, hogy feltámadott?

 

Nem testben, hanem szellemben láttam, és beszélt is. Csak azok értik akik megkapták már, a láthatatlan  szent szellem ajándékát.

 

 Ezekre nem reagáltál:

 

 Mert ez  a múlt!

 

 13 A perzsák országának (angyal) fejedelme huszonegy napon át ellenállt nekem. De Mihály, az egyik legfőbb fejedelem, segítségemre jött. Ott is hagytam, hogy küzdjön meg a perzsák királyával, 

 

     Ez meg ,most már a  Jelen.

 

 14 magam pedig eljöttem, hogy tudtodra adjam: mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás azokról a napokról szól.”

 

Az angyal megerősíti a prófétát.

 

15  Míg ilyen módon beszélt hozzám, szememet a földre sütöttem, és hallgattam.

20 Ekkor megkérdezte: „Tudod már, miért jöttem el hozzád? 20 Nézd, most tudtodra adom, mi van megírva az igazság könyvében.

 

 

       

 

 

         

Előzmény: Leslie07 (5501)
elterito Creative Commons License 2024.04.25 0 0 5505

Nekem csak egy Istenem van !

 

Ki az, akinek egynél több van?

Előzmény: 11_11 (5503)
11_11 Creative Commons License 2024.04.25 -1 0 5504

   Dániel könyve  10. fejezet: 14.v

 

Nem csak 1. személyről szól !!!! 

 

 

14 magam pedig eljöttem, hogy tudtodra adjam: mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás azokról a napokról szól.”

Előzmény: elterito (5502)
11_11 Creative Commons License 2024.04.25 -1 0 5503

              Dániel könyve  10. fejezet: 10,14, 15, 20 v

 

Dátumot  és a  számokat figyeld !!!!!!!!!  10, 14, 15, 20, versek

 

Gábriel angyal megjelenik Dánielnek.

 

 10  Ekkor megérintett egy kéz, s térdemre és tenyeremre segített.

13 A perzsák országának (angyal) fejedelme huszonegy napon át ellenállt nekem. De Mihály, az egyik legfőbb fejedelem, segítségemre jött. Ott is hagytam, hogy küzdjön meg a perzsák királyával,

14 magam pedig eljöttem, hogy tudtodra adjam: mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás azokról a napokról szól.”

 

Az angyal megerősíti a prófétát.

 

15  Míg ilyen módon beszélt hozzám, szememet a földre sütöttem, és hallgattam.

20 Ekkor megkérdezte: „Tudod már, miért jöttem el hozzád? 20 Nézd, most tudtodra adom, mi van megírva az igazság könyvében.

 

 2014.10.14 >>>> 2015. 10. 14.  1. ember feltámadását jelezte !!!!

 

Minden embernek más adatik.

 

 

Nekem csak egy Istenem van !

 

ÁMEN.

Előzmény: Leslie07 (5498)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!