Keresés

Részletes keresés

zicharonot Creative Commons License 5 perce 0 0 367120

Az én olvasatomban a történet azt jelenti, hogy ez a kormányzat is, ha a jövőben a gazdasági, politikai érdekei úgy kívánja simán

beáldozza az ország zsidószármazású polgárait. Engem ez az eviani konferenciára emlékeztet.

Ebben a témában az én szempontomból nincs különbség kormányzat és kormányzat között.

Előzmény: Vevegyő (367117)
zicharonot Creative Commons License 5 perce 0 0 367119

A baj az, hogy az iszlám reverzibilis ami annyit tesz, hogy ha elindul a felvilágosodás felé akkor megfordítható.

A keresztény és zsidó vallás kérdéseket tesz fel addig az iszlám csak magyaráz, szent könyveiket megkérdőjelezhetetlen

kinyilatkozásnak tekinti, azt legföljebb magyarázza, értelmezi.

Előzmény: nünüke88 (367118)
nünüke88 Creative Commons License 2 órája 0 0 367118

Összekaphatnák magukat, és a helyére tehetnék már a vallást az életben. Filozófiai útmutatóként használható, ahogy a judaizmus is a budapesti zsidóknak, törvénykező jelleg ide vagy oda.

De amíg politikai irányzat is és intoleranciával társul a másként gondolkodók iránt, csak egy helyben fognak topogni. Nem más, maguk miatt. Az Iszlám Állam, a Talibán bizonyítja, hogy nem lehet modern társadalmat építeni az ilyen hozzáállással.

Előzmény: zicharonot (367109)
Vevegyő Creative Commons License 2 órája 0 0 367117

nem hinném. maximum deli gergelyt fogják elevenen megsütni. vagy az egyetem portását, hogy miért engedte be az elnök urat. a magyar kormány nem a felelősségvvállalásáról és a tisztázási igényéről híres.

Előzmény: zicharonot (367116)
zicharonot Creative Commons License 2 órája 0 0 367116

Ebből remélem nagy balhé lesz

Előzmény: Vevegyő (367115)
Vevegyő Creative Commons License 2 órája 0 0 367115

egyre szebb a történet.

 

https://hvg.hu/itthon/20240511_csak-fedosztori-lehetett-ahmadenizsad-budapesti-haknija

 

A volt iráni elnök látogatása valami mást célt szolgált, például egy fontos találkozó lebonyolítását - mondták a hvg.hu-nak diplomáciai források. De bármi is állt a háttérben és bármennyire is az egyetemre tolná a sztorit a kormányzat, a legfelsőbb szinten tudniuk kellett arról, hogy Irán volt elnöke Budapestre jön. A repülőtéren Ahmadinezsád a kormányvárót használta, a közszolgálati egyetem pedig a katonai titkosszolgálat "fennhatósága" alatt áll.

 

navarrr Creative Commons License 6 órája 0 1 367114

Netanjahu ügyesen játszik. Nagy túlélő az öreg. 

 

Castelt idézve: Ha Izrael Rafahban, akkor Trump a Fehér Házban. 

 

Azaz, tökmindegy, h mit reagál a bukóban lévő Biden-kormányzat. 

 

Ha az izraeli offenzíva kellemetlen helyzetbe hozza őket, nos, annál jobb. 

Vevegyő Creative Commons License 6 órája 0 0 367113

ennyit a magyar kormány moráljáról.

Előzmény: zicharonot (367112)
zicharonot Creative Commons License 6 órája 0 0 367112

Ez nagy melléfogása a kormányzatnak. Az elveket alárendelte a politikai, gazdasági érdekeknek.

Állami szempontból pragmatikus, morálisan azonban nem

Előzmény: Vevegyő (367111)
Vevegyő Creative Commons License 7 órája 0 0 367111

aszongya az igazmondó magyar kormány, hogy ők aztán nem tudtak az iráni környezetvédő mrghívásáról és semmi közük nem is volt hozzá.

akkor ezek szerint bármely egyetem bármely rektora elintézheti, hogy az általa meghívott illető védett személy legyen.

 

https://telex.hu/belfold/2024/05/10/irani-elnok-vedett-szemely-vedelem-nemzeti-kozszolgalati-egyetem-nke

 

Bár a magyar államnak valóban nem volt köze a látogatáshoz – azt leszámítva, hogy állami fenntartású az NKE szrvezte azt meg – a volt elnök rendőri felvezetéssel hagyhatta el a Liszt Ferenc repülőteret. Az RTL szerint Ahmadinezsád azt a páncélozott kocsit használhatta a fővárosi útjai során, amiben a szlovák miniszterelnököt is fuvarozták magyarországi látogatásakor. Emellett a Közszolgálati Egyetemhez érve egy rendőr azt is megpróbálta megakadályozni, hogy videó készüljön a volt elnökről.

Sem a kormány, sem az NKE nem válaszolt az RTL-nek azzal kapcsolatban, hogy miért kapott védett személyeknek járó kíséretet Ahmadinezsád, és hogy ez mennyibe is került pontosan. A Mazsihisz bocsánatkérésre szólította fel a kormányt és az egyetemet is.

zicharonot Creative Commons License 13 órája 0 0 367110

"Európa többé már nem biztonságos" - beszámolt támadás részleteiről a holland diák

 

A zsidó diák elmondta, hogy Izraelben nagyobb biztonságban érezte magát, mint Amszterdamban.

zicharonot Creative Commons License 13 órája 0 0 367109

"Szerintetek miért utálnak titeket?" - kőkemény videoüzenetet küldött a muszlimoknak a jemeni származású svédországi újságíró (VIDEÓ)

 

Be lehet fejezni az iszlamofóbia hajtogatását, a nyugatiak nélkül se telefonotok, se gyógyszeretek nem lenne – csapott oda Luai Ahmed volt hittársainak.

 

Miért ismételik ezeket a kőkorszaki hagyományokat, amelyek kudarcot vallottak és továbbra is kudarcot vallanak? Hogy még mindig a középkorban ragadtak és akkori történeteket olvasnak?

 

 

Majd hansúlyozta, hogy a sokak által gyűlölt nyugati emberek hozták létre a technológiai vívmányokat és fejlesztették ki a legtöbb gyógyszert, amit ma használnak. Olyan gyógyszereket, amiket a vallásuk nem hozott létre.  

 

Szerinte a muszlimok a középkorban ragadtak, majd minden pénteken mecsetbe járnak és ugyanazokat a mérgező történeteket hallgatják.

Miért nem vezettek ezek a tanítások a tudományhoz, a technológiához és az orvostudomány fejlődéséhez? – teszi fel végül a kérdést Luai Ahmed.

zicharonot Creative Commons License 18 órája -1 0 367108

Ha te mondod akkor biztos, hogy nem igaz.

Előzmény: bagdadi tolvaj (367107)
bagdadi tolvaj Creative Commons License 18 órája 0 0 367107

Hazudsz, ahogy a Guardian és a HRW is, meg mindenki. A darfuriak soha nem akartak békét, ráadásul szándékosan a civilek mögül lövöldöznek, különösen gyerekek mögül. Az RSF csak a terroristák után megy. Az RSF Kelet-Afrika legmorálisabb fegyveres alakulata.

 

Előzmény: Hiryu27 (367104)
ka_TARZI_s Creative Commons License 21 órája 0 0 367106

lol

 

Valószínűleg Bibiékkel is le volt beszélve a dolog, és vélhetően valamiféle kommunikációs háttércsatornát próbálnak létrehozni, hogy ne fajuljon el még jobban az ottani helyzet.

Előzmény: Hiryu27 (367098)
zicharonot Creative Commons License 25 órája -1 0 367105

Úgy tűnik senkit nem érdekel

Előzmény: Hiryu27 (367104)
Hiryu27 Creative Commons License 25 órája 0 0 367104
zicharonot Creative Commons License 26 órája -1 0 367103

REgisztrálnom kellene aminek nem sok értelmét látom

Előzmény: Hiryu27 (367102)
Hiryu27 Creative Commons License 26 órája 0 0 367102
Nem a Z Creative Commons License 29 órája 0 0 367101
zicharonot Creative Commons License 2 napja -2 0 367100

Szőlőölelés a zsidó államban

 

zicharonot Creative Commons License 2 napja -2 0 367099

Csak feltételezed.

Előzmény: Hiryu27 (367098)
Hiryu27 Creative Commons License 2 napja -1 1 367098

Várom Castel véleményét az iráni elnök magyarországi látogatásáról és beszédjéről. 

Spoiler: Castel kussolni fog, elvégre a Fidesz fizeti.

Előzmény: zicharonot (367093)
zicharonot Creative Commons License 3 napja -2 0 367097

Szoktam nézni mert szórakoztat. Tőle vidáman indul a nap.

Előzmény: Vevegyő (367096)
Vevegyő Creative Commons License 3 napja 0 1 367096

nógrádiban egyetértünk, ritka ostoba és nagyképű alak, aki habozás nélkül mondja az ellenkezőjét annak, amit egy héttel előtte mondott.

Előzmény: zicharonot (367093)
Vevegyő Creative Commons License 3 napja 0 0 367095
Előzmény: zicharonot (367094)
zicharonot Creative Commons License 3 napja -2 0 367094

Ügyes. A kormány mossa kezeit ezzel elkerülte, hogy elítélje az egyetemet. Borítékolom, Gulyás holnap ugyanezt fogja mondani

 

Előzmény: Vevegyő (367092)
zicharonot Creative Commons License 3 napja -2 0 367093

Témától függően változik.

 

Közel kelet: Robert C. Castel, Somkuti Bálint, Jerusalem post, Maariv, Kalkalist

Ha  vidám napot akarok akkor Nógrádi. Nagyon nem ért hozzá és a Haaratzből informálódik.

Előzmény: Vevegyő (367091)
Vevegyő Creative Commons License 3 napja 0 0 367092

no akkor:

 

https://telex.hu/belfold/2024/05/08/kkm-volt-irani-elnok-magyarorszag-nke

 

„A kormány nem fogadta a volt iráni elnököt. Programja egyetemi program. Magyarországon az egyetemeken oktatási és szólásszabadság van. A kormány nem szól bele az egyetemek programjaiba” – reagálta az Index megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium, amikor arról érdeklődtek, hogy a kormánynak van-e köze a volt iráni elnök budapesti látogatásához.

 

eddig 1:0 ide, gavriel.

:)))

Vevegyő Creative Commons License 3 napja 0 0 367091

az is rád tartozik, hogy kit fogadsz el hiteles forrásnak.

Előzmény: zicharonot (367090)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!