Például 1958-1962 között Gyereknapon (nemsokára lesz) amilyen hajó csak mozgott a Dunán az mind sétázott.
Költői túlzással a Bem tértől olyan sűrűn indultak a sétahajók mint körúton a 6-os villamos.
A gyerekek egy része azt kapta a szüleitől gyerek napra ajándékba, hogy kapott nem egy hanem aznap 2=kettő gombóc fagyit = 1 Ft.- és a szülők befizették a családot egy Bem tér- Északi összekötő - Bem tér séta hajózásra.
'oszt Jézus.
Megvolt a gyereknap.
Gazdagabbak elvitték a kölköt a vidám parkba de azon a napon oda beférni se lehetett.
A hajó a Bem tértől a budai ágban felment az északi összekötő vasúti hídig.
Átment alatta.
Ott megfordult .
És a pesti ágban visszajött.
Dugig volt gyerekekkel, szülőkkel.
Nem a Bem tértől indult hanem a Vígadó tértől de a Bem téren megállt (egyetlen megállója volt) mi ott szálltunk fel/le rá.
Közben azon merengtem, hogy mi változott meg harminc-harmincöt év alatt, hogy ennyire pang a dunai sétahajózás.
Az biztos, hogy élnek idehaza majdnem másfél millióval kevesebben.
Az is, hogy az szgk állomány meg kb a tízszerese lett, a gyerekszám meg a negyede-ötöde.
S talán még az is igaz lehet, hogy sok embernek akkor nem volt másra lehetősége, hogy kikapcsolódjon, mint az, hogy felül egy hajóra, beszélget, sörözik, a táj meg megy arrébb.
Nem tudom, hogy mennyire kérdezem jó helyen és, hogy tárgyaltátok-e az utóbbi időben, de az INOTA sorsa felől érdklődnék.
Egy ideje Újpesten áll, nagyjából ott, ahol a szétbontása előtt a SZOMBAHELY is állt. Mivel a SOPRON mellett ő a régi középdunai-flotta utolsó képviselője, így gondolom valamiféle védettséges élvez.
Ki a tulajdonosa? Mikor mozgott utoljára önerőből? Milyen a mostani műszaki állapota?
A Ćadca nevű Moszkvát a Mahart bérelte 1989 és 1991 között, rendes magyar személyzettel ment, járt a Nagy Dunába is. Akkor már volt rádió, makogónak becézték és azzal egyeztettek.
Azelőtt kürtölt a hajó, és ha volt beszálló az állomasvezető kitette a kezét a kikötő mellé függőlegesen, lefelé irányban, azaz állj a ponton mellé.
Volt egy - talán rövid - időszak, amikor szlovák lobogójú Moszkva jött a kiságban. Dömösön akkor állt meg, ha volt felszálló (nem sikerült kiderítanem, hogy tudták meg a hajón - nyilván valami rádióval, mert akkor még talán nem volt mobil telefon). A szlovák-magyar személyzet intenzíven maxizott.
Sokkal több van benne, de nyilván csak azoknak, akik szeretik az ilyesmit.
A hajókon legtöbbször menetben is dolgozunk, mindig történik valami, akár a hajón, akár a folyón, vagy annak partjain. Ritka vendég az unalom - , de ismétlem, csak annak, aki ezt szereti, képes felfedezni az említett zöld falban is az érdekességet, értő és szerető szemmel nézni a folyót.
Egyetlen egyszer mentünk kis hajóval, olyan TAHI méretűvel amikor csak 3-4 osztály (?) ment a Vöröskői-i járőr versenyre.
Sok osztály vittek egyszerre.
Ment a harc a matróz bácsi kegyeiért, ki segíthet neki a hajó kémény lehúzásában a hidaknál...............:-)))
Azt megszervezték nekünk - 4-5 órákba belefért - hogy osztályonként vagy fél osztályonként (hisz akkoriban 40-42 gyerek volt egy osztály) levittek bennünket a kazánházba.
Ott egy bácsi valamit magyarázott.
A Hunyadi, Rákóczi, Táncsics már nem a mi világunk volt.
Addigra elköltöztünk a Szász Károly utcából.
A Márvány utcai iskola (V.-VIII.osztály) pedig nem vitt bennünket hajóval sehová.
Ott Budapesten belül a külön villamos volt divat, Budapesten kívüli kirándulásnál pedig Különjárati busz.
Jók voltak ezek az utak.
A Visegrádi vagy Esztergomi kirándulásoknál (az utak hossza miatt) a gyerekek hisztiztek, a kísérő felnőttek morogtak, a tanárok aggódtak.
A Mohács-Budapest a mai világban felejtős ha nem szárnyashajó, de ha az, ilyen üzemeltetési költségek mellett akkor is.
Kikötés nélkül hegymenet szállodahajóval 16 óra, ezt éjszaka teszik meg, indulás Mohácsról 16:00, érkezés Budapest reggel 08:00.
Kivétel, ha a program szerint benne van Kalocsa és/vagy Solt, ilyenkor a hajó nappal megy üresen, az utasok pedig busszal megismerik a nagy magyar pusztai varázslatot.
Mohács-Solt/Meszes üresen, utána visszaszállnak a hajóra. Nem mai találmány.
A tematikus utakat kínáló magyar lobogójú, közismert személyszállító hajó is nagyrészt utasok nélkül teszi meg ezt az utat. Ha leszámítjuk azt a maroknyi, menthetetlenül fanatikus topiktársat, aki begerjed ezen a szakaszon, nincs olyan élő ember, aki végigszenvedné. Erre pedig sem vállalkozást, sem menetrendet nem lehet építeni. Főleg nem a HUNYADI-t. Már a Budapest-Dunakanyar is necces, mert ahogy elhagyod a Margit hidat, Visegrádig semmi sincs, de már ezt is kitárgyaltuk itt hatvanszor.
A HUNYÁS-t betenném fixen dunakanyari hajónak, ha ideális lenne a gazdasági helyzet és a szakértői hozzáállás. De egyelőre örüljünk, hogy a Moszkvák egyáltalán még mennek ma bárhonnan bárhová.
