A ‘concatenation’-os poénnal én is találkoztam A nénikém nem talpig úrinő!-ben (Aunts aren’t Gentlemen):

 

‘What are those things circumstances have, Jeeves?’ I said.

‘Sir?’

‘You know what I mean. You talk of a something of circumstances which leads to something. Cats enter into it, if I’m not wrong.’

‘Would concatenation be the word you are seeking?’

‘That’s right. It was on the tip of my tongue. Do concatenations of circumstances arise?’

‘Yes, sir.’

 

Így oldottam meg:

 

– Mi a frászkarika is az, Jeeves, amije a körülményeknek van? ­– kérdeztem.

– Uram?

– Tudja, amiről beszélni szokott, a körülmények hogyishívjákjáról, ami izét eredmé­nyez. Valami „cola” is van benne, ha jól emlékszem.

– Nem „láncolatos kapcsolódás” az a kifejezés, amit keres, uram?

– Na, ez az! A nyelvem hegyén volt. Tehát a körülmények láncolatos kapcsolódása az, ami megmutatkozik, igaz?

– Igen, uram.

 

Ennél jóval problematikusabb, szójátékon alapuló vicc az, amit Bertie barátunk a Nászidőszak-ban (The Mating Season) egy csomó hervatag nagynéni társasaságában mesél el, akik közül az egyik ráadásul süket is:

 

’Well, there were these two deaf chaps in the train, don’t you know, and it stopped at Wembley, and one of them looked out of the window and said „This is Wembley”, and the other said „I thought it was Thursday”, and the first chap said „Yes, so am I”.’

 

Ezzel a viccel sokat bajlódtam. Akik járatosak az angol nyelvben, rögtön észreveszik, hogy itt a hasonló kiejtésű Wembley, wednesday (szerda), thursday (csütörtök) és thirsty (szomjas) szavakra épül a szójáték. Na már most, ezt a viccet Bertie elmeséli a Folytassa Jeeves! című kötet egyik sztorijában (Biffy zűrös ügylete) is, bár kicsit más formában. A kötetet Révbíró Tamás fordította. Ismertem Révbíró fordítását, de nem akartam egy az egyben átvenni, pedig jobb lett volna. Inkább e mellett a megoldás mellett döntöttem:

 

„Két süket fickó utazik a vonaton, s amikor az megáll Wembleyben, egyikük kinéz az ablakon, és így szól: „Ez itt Wembley”, mire a másik: „Én azt hittem, Thursday”, mire az első fickó azt mondja: „Igen, én is szomjas vagyok.”*

 

És, balga módon, lábjegyzetben magyarázom a szójáték lefordíthatatlanságát. Ma már én is inkább így valahogy fordítanám:

 

„Két süket fickó utazik a vonaton, s amikor az megáll Wembleyben, egyikük kinéz az ablakon, s így szól: „Ez itt Wembley”, mire a másik: „Én azt hittem, Wembley”, mire az első fickó: „Á, fenét, ez Wembley!”

 

De a dolog nehézsége abban áll, hogy még van tovább is, ugyanis ezután a süket tanti kérésére az egyik nagynéni, abszolút poéngyilkos módon, elismétli a viccet (mellesleg Bertie Augustus Fink-Nottle-nak adja ki magát):

 

’Augustus was telling us a story about two men in a train. One of them said “Today is Wednesday”, and the other said “I thought it was Thursday”, and the first man said “Yes, so did I”.’

 

– Augustus egy történetet mesélt el két, vonaton utazó emberről. Az egyikük azt mondta: „Ma szerda van”, mire a másik: „Én azt hittem, csütörtök”, mire az első: „Igen, én is azt hittem.”

 

És itt már esetleg helyénvaló lehet a lábjegyzet, bár lehet, hogy itt is jobb így:

 

– Augustus egy történetet mesélt el két, vonaton utazó emberről. Az egyikük azt mondta: „Ez itt Wembley”, mire a másik: „Én azt hittem, Wembley”, mire az első: „Á, dehogy, ez itt Wembley!”

 

A dolog lényege: poént lábjegyzetben magyarázni sohasem túl szerencsés!

Régebbi fordítók ha nehezen lefordítható részhez értek, egyszerűen kihagyták. Emiatt aztán néha egész bekezdések hiányoztak szövegekből. Ez nyilván semmiképp sem lehet megoldás. Törni kell a fejet, amíg az ember nem talál valami kielégítőt.

 

* Lefordíthatatlan szójáték a hasonló kiejtésű Wembley és Wednesday (szerda), valamint Thursday (csütörtök) és thirsty (szomjas) szavakkal.