Keresés

Persze, jól látod, Manly P. Hall tévedett, de ez az ő elképzelése volt (hozzáteszem 1928-ból). Helyesen BA-ja lenne, hisz a KA, az ember hasonmása a sírban marad a testtel, de a BA-ja elhagyhatja a sírt. De nem tartottam lényegesnek kijavítani, mert tkp. fikciónak tartom, amit leírt, úgyhogy olyan szempontból teljesen mindegy, hogy KA, vagy BA...

s ezalatt lelke (a KÁ-ja, akár egy madár)

az emberfejű lélek-madarat BÁnak hívták, ká az az étertest..

A kérdésemben a hangsúlyt, a hozzáférhetőségre szántam. Ha besétál bárki az utcáról, akkor felhasználhatja, lemásolhatja az anyag bármelyik részét?
Csinálhatunk egy összeállítást pl Rozner atlantisz kutatásairól, prehisztorikus civilizáció nyomainak esetleges felfedezéseiről?

Vajon Rozner és Móricz János - hiszen kortársak voltak - tudtak egymásról?

Persze, hisz elég világosan leírtam, hogy ott vannak.
Jó pár filmet forgatott. Viszont az előbb olvastam valami jogi hercehurcáról néhány általa készített rövidebb film bemutatásáról a Néprajzi Múzeumban (Inka piac, Jégfesztivál). A közlöny kb. felétől olvashatsz erről: http://www.mszh.hu/kiadv/ipsz/200310/04-valogat.html

Egyébként Magyarországon hol Rosner Gézaként, hol Rózner Gézaként hivatkoztak rá (bár Amerikában már biztosan a Rosner nevet használta), s én is inkább az utóbbit használtam...

Könyvei, cikkei és filmjei tehát mind együtt vannak a néprajzi múzeumban? A teljes életmű áttekinthetően hozzáférhető?

VISSZAEMLÉKEZÉS RÓZNER GÉZÁRA II.


Rózner nem csak a régészeti rejtélyeket kutatta, hanem az ún. paranormális jelenségeket is, mint az UFO-k, telepátia, levitáció, reinkarnáció vagy akár a tér további dimenziói. Kedvelt témája volt az egyiptomi civilizáció és a gízai Nagy Piramis.
Elmesélte egyszer egy beszélgetésben, hogy nem tartja reálisnak, hogy az egyiptológusok csak pár évtizedeket vagy egy-két évszázadot tulajdonítanak az egyiptomi dinasztiáknak, mert azok évezredekig uralkodtak. Helena Blavatskyra hivatkozott, aki szerint az első király, Ménész legalább 150 ezer évvel ezelőtt lépett fel és a Nagy Piramist Kheopsz uralma idején, 78 ezer évvel ezelőtt Atlantisz papjai emelték. Ezt úgy kapta, hogy a precessziós Nagy Évet (26.000) hárommal szorozta és akkor volt az Alfa Draconis egy-vonalban a piramis bejárati folyosójával. A hagyomány szerint ugyanis az egyiptomi papok legalább kétszer ellenőrizték a Nagy Évet.
Említette Paul Brunton angol újságírót és okkultistát (1898-1981), aki a harmincas évek közepén engedélyt kapott arra, hogy egy éjszakát a Nagy Piramisban töltsön. Ez a beszélgetés amúgy ’82 májusának legutolsó napjának délutánján volt, az akkor 71 éves világjáróval (ahogy Rózner magát leginkább szerette jellemezni). Elmesélte, hogy ő is el tudta intézni, hogy egy éjszakát a piramisban töltsön. Néhány gyertyát és a fényképezőgépét vitte magával.
A Királyi Kamrába vonult, ahol a gránitszarkofág is áll, amiről Blavatsky és hívei azt állították, nem valamiféle űrmérték őse volt, ahogy Taylor és Piazzi Smyth hitte, hanem egyfajta „keresztelő medence”, és a beavatási szertartásokhoz tartozott. Az okkultisták szerint a Királyi Kamra egyfelől „elmélkedő szoba” szoba, ahol a lelki képességek jócskán megnövekednek.

Manly P. Hall amerikai szabadkőműves az 1928-ban kiadott „Minden korok titkos tanításai” c. könyvében írja: „A Királyi Kamrában játszódott a <<második halál>> drámája. Miután a jelöltet keresztre feszítették a napforduló és a napegyenlőség keresztjén, eltemették a kőládában. A Királyi kamra atmoszférája és hőmérséklete ebben a mély misztériumban megváltozik: a sajátságos halálhoz hasonló hidegség a csontok velejéig hatol… Míg a test fekszik a ládában, a neofita lelke szárnyal, mint egy emberfejű sólyom…”
Hall szerint a jelölt három napig feküdt a kőládában, s ezalatt lelke (a KÁ-ja, akár egy madár) átkelt az örökkévalóság kapuján, bejárva az űr spirituális szféráit, s vált beavatottá. Ezt nevezték „Második Születés”-nek.

[[A mellékelt kép is ezt az állapotot igyekezne ábrázolni.]]

Rózner elmondta azt is, mikor eloltotta a gyertyákat, szembesült a teljes vaksötétséggel. A síri csendben hallotta a szíve dobbanását, vérének keringését, lélegzetvételét. Egy kis kő leeshetett valahol a piramisban, amit ő óriási robajként ért meg. Éjjel egy óra körül elaludt. Érezte, hogy kilépett a testéből és a saját testét föntről figyelte. A kissé hitetlenkedő kérdezőnek, a misztikus témákban ugyancsak járatos, Bárd Istvánnak hozzátette, hogy nem tudja azért, hogy ezt álmodta vagy valóban megtörtént. Ebben nem is lát semmi rendkívülit, ugyanis ő éber állapotban is képes kilépni testéből, amihez nem is annyira különleges képesség szükséges, hanem inkább gyakorlás. Bár a misztikusok szerint az ilyen „kilépés” nagyon veszélyes is lehet.
De, hogy lehetett az –kérdezte Rózner-, hogy bár koromsötét volt, a testét mégis valamiféle gyenge megvilágításban látta, amit leginkább a „hajnali fényhez” hasonlított.
Róznernek az volt az érzése, hogy sok ember veszi körül, de nem korunkbeliek, hanem inkább régi egyiptomiak. Hasonlót érzékelt Brunton is a piramisban töltött éjszakáján. Ez talán ráirányítja figyelmünket azon arab legendákra, melyek a piramisokban élő szellemekről beszélnek. Talán mások is, akik a piramisban jártak az évszázadok során, volt ilyen élményük?
Egyébként hasonló jelenséget észleltek más ősi építményeknél is (Karnak, Stonehenge, Avebury, az ukrajnai Luganszk melletti barlangok vagy az amazóniai Pedra Pintada). Peter Kolosimo olasz író úgy vélte, hogy az ősi építményekben – így a Kheopszban is - „extraszenzoriális vetítőket” alkalmaztak, melyeket bizonyos médiumok észlelnek.
Hajnal felé egy hang szólt hozzá –addig semmilyen emberi hangot nem hallott-, hogy „most láthatja a napkeltét”. Ekkor aludt el utolsó gyertyája. Kimászott a folyosókon és kinézett a piramis bejáratán: éppen akkor jöttek fel a nap első sugarai.
Rózner elmondta, hogy szerinte a piramis rejtélyes vonatkozásai közé tartozik, hogy ellenáll a modern vizsgálatoknak. Véleménye szerint ezért fulladt kudarcba, mikor 1931-ben röntgenes átvilágítással próbálkoztak vagy amikor rádióhullámokkal akarták keresztül sugározni. A kísérletekből kiderült, hogy ezek a hullámok mindenen átmennek, csak a piramison nem. Szerinte ez lehetett az oka Alvarez professzor kudarcának is, aki a Khephrént akarta átvilágítani. Hozzáteszem, hasonló eset történt 1987-ben a japán kutatókkal is, akik különleges radarral próbáltak belelátni a Kheopsz gúla testébe. A remélt 30 méteres mélységű átvilágítás helyett alig látott el a radar 5 méterig!
Rózner szintén tett egy érdekes felfedezést, hisz kiváló fotós volt és magával vitt egy különleges fényképezőgépet a piramisba. Az éjszaka során hirtelen ötlettől vezérelve, kioltotta a szarkofág szélén elhelyezett gyertyáját, majd lefényképezte –a tökéletes sötétségben- a szarkofágot és a gránitfalakat.
A fényképeket New Yorkban hívták elő és a negatívok nagy meglepetést okoztak, ugyanis a szarkofág sarkaiból és a gránitfalakból egyfajta „világítósávok” áramlottak ki. Ebből Rózner természetesen semmit sem látott. A teremben semmi olyan nem található, ami kiadta volna ezt a sugárzást. Több intézmények is átadta a negatívokat –így a NASA-nak is-, de egyik sem tudott magyarázatot adni a tüneményre.

Roppant különösek a piramis rejtélyes belső megvilágításáról szóló beszámolók. Itt nem arról van szó, mint egyes modernkori „rejtély-gyárosok” összevissza beszélnek, hogy a régi egyiptomiak ismerték az elektromos lámpákat (anno: „miért nincsenek koromnyomok a kamrákban?” – Däniken). Az ősi megalitikus helyek angol kutatója, John Michell már másfelé tapogatózik, mikor ezt írja a jelenségről: „Úgy tűnik, régi kőemlékek bizonyos időszakokban valamilyen fajta elektromos áramot vonzanak magukhoz, melyek világosságot hoznak létre …”
Mint láttuk, Rózner „hajnali fényben” látta saját testét. Brunton „gyér” megvilágításról, „csillogó fényrezgésről” beszélt és hozzátette: „Sehogy sem tudtam felfedezni a titokzatos fény forrását, pedig most már olyan világos volt körös-körül, mintha valami lámpa világított volna.” A jelenséget Aleister Crowley angol okkultista is észlelte 1903-ban, mikor egy éjszakát töltött a Királyi Kamrában, ahol felolvasott a „Goethiá”-ból és kisvártatva a szobát halvány derengő fény töltötte be, ami tovább erősödött. Az egyiptomi idegenvezetők, akik évtizedekig kalauzolták a piramisban a nyugati turistákat, még érdekesebb esetekről számoltak be: az egyik szintén elaludt az egyik teremben és arra ébredt fel a termet zöld fény ragyogta be. Mások meg arról számoltak be, mikor a Királyi Kamrában kioltották a lámpákat, száz és száz parányi apró fénylő pont és fénysugár villódzott a levegőben…

Ezek felidézik nekem Nikola Tesla horvát feltaláló egyik látványos kísérletét, amit Londonban, nézők előtt mutatott be. Tesla az egész termet fénybe borította, de úgy, hogy nem egy fényforrás bocsátotta ki a fényt, hanem a levegő világított. Máig nem tudjuk, hogy csinálta…

[[Képen a Nagy Piramis Királyi kamrája látható, benne a gránitládával.]]


Rózner Géza élete során, mikor ősi civilizációk romjait kereste dzsungelekben, elzárt hegyvidékeken, számos kalandot élt át és számos rendkívüli jelenséget is tapasztalt. Én csupán arra vállalkoztam, hogy egy ilyenről beszámoljak…

VISSZAEMLÉKEZÉS RÓZNER GÉZÁRA I.


Azért tartom fontosnak megemlékezni Rózner Gézáról, akit Amerikában Geza de Rosner néven ismertek, mert magyar nyelven szinte alig tudható meg valami róla (egyébként más nyelven sem). Rózner (néha Rosner) egy magyar származású amerikai író, világutazó, olimpikon, búvárember, színész, producer és filmrendező volt. De bármelyik tevékenysége eltörpül amellett, hogy egész életében az ősi és rejtélyes civilizációk nyomait kutatta. Az ő személyében nem a beesett mellű szobatudóst ismerhetjük meg, hanem azt a fajtát, aki maga ment el az andoki indián falvakba, az új-guineai őserdőbe, tanulmányozta az amerikai piramisokat, Húsvét-sziget óriásszobrait, kereste Atlantiszt, mint búvár kutatta a Bermuda-háromszög titkait vagy - akár mint Paul Brunton - eltöltött egy éjszakát a gízai Nagy Piramisban…
Vállas, erős férfi volt. Közvetlen, magával ragadó társalgó, akire kénytelen figyelni az őt hallgató ember. Bár fiatalon elhagyta Magyarországot, élete végéig kiválóan beszélt magyarul. Mindig is magyarnak tartva magát, s valóban egy igaz magyar ember volt…
Felfedezéseiről tudományos lapokban számolt be, mint pld: a Húsvét-sziget rejtelmeiről: a Húsvér-szigetről: "Mysterious Easter Island", Bolex Reporter, 1963/64 13. köt. 2. sz. De ettől is fontosabb, hogy komoly fotózási és filmezési kellékeket vitt magával az útjaira, rögzítve a távoli kultúrák porladó emlékeit. Ezekből a filmekből néhányat bemutattak, de több a dobozban maradt. De kezdjük az elején…

Rózner 1910. november 14-én született Budapesten. 1935-ben Angliába költözött, majd két évre rá az USÁ-ba vándorolt. Beugrott színészként a filmes szakmába, de jórészt csak statisztaszerepeket kapott. A háború idején az amerikai hadsereg repülőse volt, s a csendes-óceáni hadszíntéren teljesített szolgálatot. 46-ban megint az amerikai filmgyártásnál próbálkozik, de csak jelentéktelen szerepek jutnak neki. Majd irányt vált, a „Mélység vadászai” (1954) c. film társproducere. De az ötvenes évek végétől saját maga producere lett: beleszeretett a perui ősindián civilizációk titkaiba. Peruba utazott és kamerájával, sátorban lakva járta az indián falvakat, kutatva az ősi hagyományokat és a múlt porladó építményeit. Az így forgatott filmjei komoly elismerésben részesültek, több díjat is nyert velük.

[[két kép "Az inka öröksége" c. filmből, ahol Rózner látható, háttérben az inka romokkal.]]




Rózner 1965-ben éppen Peruban volt, mikor a németek Machu Picchu romjainál forgatták „Az inka öröksége” című filmjüket. Kapott egy kisebb szerepet benne: Jan Hansent játszotta benne, a főhős (Guy Madison játszotta) bátyját, akit már az elején orvul meggyilkolnak, lelökve egy szikláról.
Az előző évben, 1964 augusztusában azonban történt egy rendkívüli dolog a perui régészetben: Gene Savoy amerikai kalandor megtalálta a perui őserdőben, Espiritu Pampánál (a „Szellemek Síkságánál”) rábukkant Vilcabambára, az inkák elveszett fővárosára. Az inkák ebben a titkos városban húzták meg magukat Cuscó elfoglalása után. A spanyolok 1572-ben ezt is elfoglalták, majd el is feledték, s csak a 18. századtól kezdték ismét keresni, de már senki nem tudta hol lehet…
Gene Savoy egy amerikai író, felfedező és amatőr régész volt (1927-2007), akit sokszor emlegettek olyan figuraként, akiről Indiana Jones alakja is mintázva lett. A régészek nem kis bánatára Savoy találta meg Vilcabambát, amit már Hiram Bingham is keresett 1911-ben, de helyette Machu Picchut találta meg. Savoy pedig nem sokra tartotta a régészek, mindig azt mondogatta, hogy csak azt veszik észre (csontok és cserepek), ami közvetlenül a lábuk alatt van és nem képesek az egészet látni.

[[A képen Savoy látható, 1965-ben az általa felfedezett Gran Pajaten romjainál.]]




Gene Savoy állítása szerint több mint negyven elveszett várost fedezett fel Peruban. Azt állította, hogy Salamon király Ophirja -honnan aranyat és drágaköveket hozatott- Peru volt, sőt Salamon király maga is ellátogatott Peruba, amire bizonyság lenne a fehér chachapoyan indiánok (a „Felhők Harcosai”), akiket sokáig csak a konkvisztádor idők krónikásai képzelgésének gondolták. Savoy pedig az őserdők mélyén látott chachapoyan emlékeket, ami alapján ezt leszűrte (az ő területükön fedezte fel 1999-ben Gran Saposoa elveszett városát).
A másik híres akciója az volt, hogy szerinte az ősamerikaiak ismerték a hajózást. A mexikóiak és a peruiak az ősidőkben kapcsolatban álltak egymással. 1969-ben egy totoranád tutajjal Peruból Közép-Amerikába hajózott a partok mentén. Innen jött az ötlet, hogy a legendás hőseik, a perui Viracocha és a mexikói Quetzalcoatl egy és ugyanazon személyek voltak. A régészek sarlatánsággal vádolták, aki megrongált ősi műemlékeket.
Vilcabamba felfedezése idején Rózner Atacama-sivatagban sátorozott, egy inka kor előtti erőd után kutatva. Ekkor forgatta „Az Inka Birodalom sagája” c. filmjét. Mikor meghallotta a hírt, találkozni akart Savoy-al. Gyarmati János néprajzkutató – aki szintén az ősi amerikai civilizációk kiváló kutatója - meséli, hogyan találkozott Rózner Savoy-al (Rózner visszaemlékezése nyomán).
1964. szeptember 12-én a limai Gran Hotel Bolívar szálloda előcsarnokában történt a szinte véletlen találkozás. Rózner írta erről később: „Bemutatkoztam és meghívtam egy teára… Tetszett neki, hogy profi fotós vagyok, és rendelkezésemre áll minden, felszerelés és nyersanyag egy újabb vilcabambai expedícióhoz…”
„Savoynak igen csak kapóra jött egy tapasztalt filmes – magyarázza Gyarmati -, akinek segítségével meg tudja örökíteni friss felfedezését, még azelőtt, mielőtt más forgatócsoportok elragadják tőle a szenzációs felfedezéssel együtt járó világhírt. [Rosner]… a legelhagyatottabb vidékeken élő indiánok között éppúgy feltalálta magát, mint a legelőkelőbb körökben.”
Savoy írja az expedícióról szóló könyvében: „Geza de Rosner egy óriás, aki fejével és vállaival mindenki más fölé tornyosult, lett az operatőrünk. Ő kapcsolatban állt Ardilles kormányzóval, aki ismét ellátott minket málhás állatokkal, és megtettem őt az emberek vezetőjének.” (Vilcabamba: last city of the Incas, 1970).
Két nappal a szállodai találkozásuk után Cucóba utaztak, innen négy nap múlva indultak tovább, immáron felmálházva. Embert próbáló útjuk átvezetett a fejvadász, kannibál hírében álló machiguenga indiánok földjén is. Hihetetlen megpróbáltatásokat és veszélyeket éltek át. Végre megérkeztek Vilcabambába és három hétig kutattak a városban és környékén, közben Rosner lefotózta és filmezte azon bizonyítékokat, melyek Savoy szerint bizonyítják, hogy ez az inkák utolsó fővárosa. Végén a kimerült munkásaik fellázadtak és nem akarták folytatni a munkát, s úgy döntöttek visszatérnek Cuscóba. Az út ezúttal is szörnyű nehéz volt. Egy hónapra rá Savoy egy harmadik expedícióval is visszatért, ezúttal még több időt szánva a romok feltérképezéséhez.
Rózner 1997. június 26-án hunyt el. A régészeti gyűjteményét a budapesti Néprajzi Múzeumnak ajándékozta, akár fotóanyagait és filmes kellékeit, egyszóval az életét. Ismeretterjesztő filmjei is megtalálhatók a múzeumban, és ezekből több sosem került a nyilvánosság elé.

Írod: "szerintem ami a teóriádat a leginkább kétségessé teszi, az a földalatti kamra befejezetlen jellege. ahogy olvastalak, egy pillanatra arra gondoltam hogy ezt a kamrát is félig meddig betonnal öntötték ki és ezért simább a mennyezet, de ugyebár ott vannak azok korabeli graffitik is."

És ha szándékosan hagyták ilyen állapotban a kamrát, tehát ez a "terv" része volt?


A 8,3 x 14,1 méter alapterületű föld alatti kamra nyugati fele, barlangszerű vonásokkal. A másik kép a kamra rajza, ahogy ma kinéz.




Azért nevezik a kamrát "befejezetlen sírkamrának" a régészek, mert átvették Borchardt elméletét, hogy az építés során három terv született és az elsőben ez lett volna a sírkamra. Mikor letettek róla félbehagyták kialakítását. A mennyezetet meg azért van lesimítva, mert értelemszerűen ezzel kezdték a kivitelezést. Mára azonban, főleg Maragioglio és Rinaldi olasz építészek vizsgálatai (1965) óta nem fogadják el a legprominensebb egyiptológusok a három terv teóriáját és egy egységes tervben gondolkodnak, amiben a föld alatti kamrakialakítására vallási okokat kerestek.
A kamra nyugati oldalán hatalmas kőzetdarabok állnak ki a padlóból, régebben felvetődött bennem, hogy ez a lezárási munkák idején ott maradt megtömörült beton, de később ezt elvetettem. Sokan arra gondoltak, hogy azért nem fejezték be, hogy megtévesszék a piramisba hatolókat, akik így azt hitték ezen túl már nem lehetnek újabb kamrák. Hajlok arra is, amit újabban Stadelmann, a modern egyiptológia doyenje állít, hogy "a föld alatti kamra durván és befejezetlenül hagyott terme az Alvilág barlangját szimbolizálta". Tehát szándékosan hagyták úgy a kialakítását.

Ma már tudjuk, hogy Kheopsz munkásai "megtisztították" Gizát, találtunk magasrangú temetkezési nyomokat az III. vagy I. dinasztiából, sőt a predinasztikus időkből!!! Gízáról azt hitték korábban, hogy Kheopsz előtt nem volt ott semmi. A piramis azonban magában foglal egy 9 m magas kődombot. Ha ez szenthely volt korábban, úgy nem lehet, hogy már Kheopsz előtt kész volt a a mitikus Szokarisz barlangja, ahová vezetett az északi lejtős járat és egy másik, ami a kődomb tetejéről nyílt lefelé, belecsatlakozva a rézsútos folyosó aljába?

Ma leginkább csak arra gondolok, hogy a föld alatti kamra aknáját egy ilyen eljárással zárták le. mert tanálok magyarázatot a kopt forrásokban szereplő függőleges aknára és az abból nyíló kamrákra. A régészek szándékosan nem foglalkoznak két nagyjából közeli időpontból származó beszámolóval. Az első Sztrabóné, aki i.e. 25 körül járt Egyiptomban, megnézte a piramisokat, de nem járhatott bennük, s ezt írta a Nagy Piramisról: „Magasban, körülbelül félúton az oldalak között, van egy mozgatható kő, melyet ha felemelnek, lejtős folyosó vezet a kriptáig.” Tehát az akkori látogatók már simán lejuthattak a befejezetlen sírkamráig. Erre tesz még Plinius egy lapáttal, aki nem járt Egyiptomban, de talán Apion Egyiptom történetéből veszi át a következőket: "A legnagyobb piramis belsejében található egy 86 könyök mélységű kút, úgy gondolják, hogy ebbe vezették a folyót”!
Ez máshol nem lehetett csak a föld alatti kamrában, amit Sztrabón leírt. Hogy miből gondolom? Egyszerű: csak a levezető folyosóban és és a lenti kamrában találtak római és görög grafittikat, a piramis felső részeben NEM! Oda csak Al-Mámun idejében törtek be.
Ha tehát, az én elképzelésem nem jön be az akna lezárásáról, úgy ezek a korabeli beszámolók is érthetetlenné válnak, hisz éppen ezek vittek az elképzeléshez...

A Szehel-szigeti sztélé csakugyan hivatkozik Imhotepre, de az egyiptomiak rendszerint rá, vagy valamelyik istenre hivatkoztak bármilyen építészeti találmány létrejötténél. Maga a sztélé Ptolemaiosz-kori. Én sem gondolom, hogy a piramisok öntött kőből lennének, mint Davidovitsék mondják. Nekik azért kell "Imhotep", hogy így mondhassák, hogy a technológia már meg volt Kheopsz idejében is.
Nyilvánvalóan sem nem olcsóbb, sem nem egyszerűbb az öntött köves eljárás. Sokkal kisebb mértékben alkalmazhatták és nem is Kheopsz idején (hanem csak a görög-római időkben).
Hiszen akkor már éppen Kheopsz halála után kellett volna az összes folyosót teletömni ilyen betonnal. Hogy a római v. bizánci uralkodó miért nem az egész kamrát és folyosót tömette el? - kérdezed. Gondolom mert így is sikeres volt a lezárás. Al-Mámun se találta 500 évvel később a bejáratot. Egy ilyen lezárás tkp. pénzkidobás, mi a fenének üzemeltetett volna ott egy egész munkáshadat erre. Ilyen alapon mondhatom azt is: lezáratta Severus? Mi a fenének? Miért nem romboltatta le az egész piramist és húzott volna fel az anyagából valami római kaszárnyát...?
Hozzáteszem olyan szempontból, hogy az akna alja nem természetes kő, senki nem vizsgálta az aknát és ma is tele van kőtörmelékkel (ugyanis Cavigliától Petrie-ig, akik vették a fáradságot, hogy kiszedjék onnan nem vitték azt ki a piramisból, hanem csak az akna mellé tárolták, majd miután az alját megnézték és "csak követ" találtak szépen visszahányták). Én sem vagyok egy betonozási szakember, megmondom őszintén nem is érdekel ennek mikéntje. Szakemberekre bíznám a vitát és lásd Davidovitsék és társai még ma is ezen vitáznak (én ezt nem tudom eldönteni). Tehát szakemberekre bíznám egy ilyen eljárás kivitelezhetőségének tanulmányozását és nem kezdek itt komolyabb értekezésekbe a római-egyiptomi beton állagáról, amihez nem is értek, meg a végeredmény szempontjából, nem is érdekel...
Csak azt gondolom, hogy a rómaiak ezt az aknát és a piramis bejáratát zárhatták le hasonló módon (hisz nagyon érdekes, hogy az arabok is miután már tudták, hol a bejárat, teljesen lerombolták a bejárat elejét, ahogy ma is látjuk)
Szerintem előbb szedjenek ki követ az akna aljából és vizsgálják meg mérnökök ilyen szempontból és utána el lehet vetni a teóriát és vele az összes olyan ókori beszámolót, melyek szerint az aknából újabb folyosók nyíltak...

Ilyen endoszkópos vizsgálatra én is gondoltam, de végül is nem tartom kielégítőnek. Persze, már az is óriási haladás lenne. Amit a japánok bemértek egy üres folyosó lehet és annak is már negyed százada és azóta sem történt semmi. Maguk a kamrák bőven a piramis alatt találhatók, tehát ilyen lefúrassál még a hozzájuk vezető folyosókat találnánk meg. De azokban a kamrákban a leírások szerint üvegkoporsók, szobrok, oszlopok és más hasonlók voltak. Én már eleve a rajzomon is mintegy 12 felfedezésre váró kamrát valószínűsítek, és még lehetett hét másik sorban az egyik odavezető folyosó mellett. Hogy miért nem lesz ebből már ebben az évszázadban semmi...? Egyszerű: 1954 májusában Kamal El Mallah egyiptomi régész a piramis déli falánál két kőhasábokkal lezárt aknára bukkant. Az egyiket akkor feltárták és egy hajó volt benne. A másikban is egy hajó van, ezt 1987-ben endoszkóppal megkukucskáltak, de nem engedélyezik a feltárását, holott biztosan újabb adatokkal segítené az ókori hajózás történetét. 56 év telt el a megtalálása óta! Itt pedig tuti a siker, na most a japánok méréseit már ezek után fontolóra sem veszik, nemhogy még lefúrjanak, hogy endoszkópot dugjanak le oda.
Ilyen fajta engedélyekről ma már szó sem lehet...

Hogy még egy "fantasztikusabb" dolgot mondjak: sokan Septimus Severusnak tulajdonítják a piramis lezárását, aki 200 körül járt Egyiptomban, s azért tette, hogy elejét vegye az alkimista praktikák terjedésének, akik zarándokhelyként használták a piramist. Cassius Dio római történetíró szerint ez a császár záratta le Nagy Sándor sírját is, ami szintén zarándokhely volt, de azt is mondja, hogy
összeszedette Egyiptomban szentélyekből összeszedett "titkos tartalmú" (okkult, alkimista) könyveket és a sírba temettette. Dio azt hiszem itt összekutyulta a Nagy Piramis lezárásával, amit ő meg sem említ, hisz miért Nagy Sándor sírjába tették volna a könyveket...? Ha jól gondolom, úgy nemcsak szobrok és oszlopok lennének a piramis alatt lévő feltáratlan kamrákban, hanem több ezer ókori kézirat, tele az egyiptomi titkos tudományokkal, teológiával, melyek elvesztésén annyit sírtak korunk filológusai... Ezért is írtam, hogy valahogy le kell jutni oda, mert ilyen Gantenbrink-féle önjáró csak félmegoldás...

Tehát mindenképpen meg kellene végre vizsgálni a föld alatti sírkamra aknáját, abból anyagmintákat venni, még az is lehet, hogy simán látszik az eltérés különböző fényviszonyok mellett az akna fala és a beleöntött műkő között. Egyszerűen Petrie 1883-as vizsgálata óta (127 év telt el!), senki nem vette a fáradságot, hogy alaposabb vizsgálatnak vesse alá. Egyszerűen hittek Petrienek, hogy az alja természetes szikla. Csak ő még abban az időben nem rendelkezett a mai technikai tudással...
Ha ez se vezet eredményre, akkor leteszek a teóriáról és minden álomról, ami a Nagy Piramishoz kapcsolódik, de addig inkább hiszek Pliniusnak és Sztrabónnak...

szerintem ami a teóriádat a leginkább kétségessé teszi, az a földalatti kamra befejezetlen jellege. ahogy olvastalak, egy pillanatra arra gondoltam hogy ezt a kamrát is félig meddig betonnal öntötték ki és ezért simább a mennyezet, de ugyebár ott vannak azok korabeli graffitik is.

ha pedig Imhotepék ismertek volna olyan recepteket, akkor nem értem miért nem ezt használták a piramis folyosóinek eltüntetésére, ha ezzel kényelmesen hátrálva kiönthették volna szakaszosan az egészet, teljesen láthatatlanná téve a járatokat, végül egy "homogén" kőgúlát kaphatak volna, mindenféle galéria, kődugók, menekülőjáratok nélkül.

a bemért üregekhez szerintem nem szükséges feltörni az alapkőzetet. egy 10cm átmérőjű furat már nem csak egy endoszkópszerű betekintésre alkalmas hanem szonda lejuttatásra is a mai miniatürizálódott technikát figyelembe véve. amenyiben az üreg nem természetes eredetű, akkor is valószínűleg üres. ha pedig csakugyan egy a piramis közepe alá irányuló folyosó volna akkor igencsak indokoltá válik a bebetonozott akna tovább mélyítése az adott szintig.

Szerintem nehéz reménykedni ilyesmiben big, hiszen a kopt beszámolók beszélnek ilyen kivezető járatról. Plinius szerint 2000 évvel ezelőtt -akárcsak ma- a gízai piramisok a korabeli gazdag római "turisták" célpontjai voltak. Tehát, amikor lezárták a piramis bejáratát, nyilván eltüntették hasonló módszerrel a titkos bejáratot is a piramison kívül, ami a görög-római időkre már egyáltalán nem volt titkos..
A piramis lezárásának okairól, hogy alkimista csoportok kedvenc gyülekezőhelye volt a nagy Piramis és környéke, amit a rómaiak vagy bizánciak megakartak akadályozni, erről szól Kákosy tanulmányának második része is, amit már itt régebben belinkeltem:
http://data.hu/get/2188588/Kakosy.zip.html (ezt mindenképpen érdemes elolvasni, mert több mindenre rávilágít)

A föld alatti kamrájáról persze Caviglia és Perring mérnök is többet gondolt, mikor az 1800-as években az tovább mélyítették, ma olyan 9-10 méter lehet a mélysége. Akkoriban még ez szabad volt. De sajna nem olvashatták a kopt beszámolókat, mert azokban többször elmondták: hogy van egy mély akna a piramisban, abba leereszkedve tíz öl mélységben található négy bejárat, ami egy átjárón át egy-egy terembe vezet. Nos, 10 öl mélység megfelel 18 méternek, azaz csak 8-9 métert kellett volna még mélyíteni...!
De maga az egyik legnagyobb egyiptológus, az angol Flinders Petrie, aki 1883 körül felmérte a Nagy Piramis folyosóit szintén rejtélyt szimatolt az akna alján, és megtisztította a beleszóródott törmeléktől, kavicstól és homoktól. Petrie úgy gondolta, hogy az akna elrejt vagy takar egy kőtömböt, mely vizuálisan beolvad a falába. Elrendelte a munkásainak, hogy ássanak a mélyére, tisztítsák meg az akkorra már 9 méteres mély aknát (Caviglia még csak 2,5 m-esnek találta, mikor lejutott a kamrába). Petrie csalódottan vette tudomásul, hogy semmi mást, csak tömör alapkőzetet találtak. De Petrie mit sem tudott még akkoriban Davidovits száz évvel későbbi felfedezéseiről az "egyiptomi betonról". De számunkra jelzés értékű, hogy ő is arra gondolt, hogy az akna valójában még mélyebb kamrákba vezet. Az utolsó próbálkozás egyébként az 1985 körül történt (utolsó engedély!!), mikor az akna aljába egy 6 méter hosszú fúróval belefúrtak és csak sziklát találtak, de úgy látszik ők sem olvasták a kopt beszámolókat! Ugyanis ettől sokkal mélyebben is sziklát találnak, mert az akna eredetileg 40-45 méter mély lehetett, s a falban lévő bejáratot egy függőleges fúrás ugyan hogy mutatná ki??? Egyszerűen ki kellene onnan szedni azt a tízméternyi betont, hogy a 12 kamrához jussanak, ha pedig a Nílusból odavezetett folyosóban lévő "titkos sírt" is akarják, akkor még vagy harminc méternyit kellene kiszedni...!


Azt hiszem ez a "titkos sír" szintén tükrözte az "Ozirisz-sírok" elrendezését, amilyet Khephrén felvezető útja alatt is találtak. A parányi kődombon, azaz "szigeten" négy oszlop áll, jelképezve az ég négy tartóoszlopát, Nut istennő, az "égi tehén" négy lábát. Ebből is gondolható, hogy miért mondtam, hogy a Héliupoliszi Testvériség eredeti neve "Oszlopok Őrei" volt. A jelképes sírhoz labirintus vezetett, melynek közepén lévő, víz által körbefolyt szigetecskén állt a Bölcsek Kövét előállító athanor ("Hórusz Szem") ládája, amit egy köré fonódó kígyó, az ouroborosz (az életelixír szimbóluma) őrzött. Ezt lehetett a legtitkosabb alkimista misztériumok központja. Lűdosz 6. századi bizánci történetíró még említette, hogy a gízai piramisok külső burkolatára alkimista szimbólumok voltak vésve, mint pld az ouroborusz is. Az említett ládát hozta el Odüsszeusz a phaiákoktól. A mellékelt színes rajz -csak hogy jobban értsük a lényeget- a Khephrén útja alatti akna legalsó, 29 m mélyen lévő kamrájának rekonstrukciós rajza: Ozirisz szimbolikus sírja...

Talán a föld alatti kamra vakjárata is egy a piramis alól kivezető folyosó vége, ami akár kamrákon át is vezetett. van egy leírásunk, miszerint a piramison kívül volt egy mesterien álcázott kapu, ahonnan egy 36 méter hosszú boltozatos járaton keresztül egy út vezet hét lezárt kamrához, melyek a hét bolygó nevét viselték. Innen egy folyosó vezetett a piramis alatti kamráig! Ezeket a beszámolókat sokáig a régészek üres fecsegésnek gondolták, de már jó ideje tudjuk pedig, hogy nem azok!!! A déli falba vágott vakjárat mélysége és iránya éppen megfelel annak, ahogy a kopt beszámolók leírták a kivezető folyosót, melynek oldalából más kamrák is nyíltak. A járat itt a piramis közepe alatt érte el a 30 méteres mélységet, tehát a déli irányban haladva fokozatosan emelkedett, hogy aztán valahol a piramison kívül elérje a felszínt. Hogy honnan tudom, hogy ez igaz? Egyszerű: 1987 őszén a japán Waseda Egyetem kutatói egy 30 m mélységig ellátó radarral felszerelve vizsgálták a piramis környékét. A gúlától 40 méterre, délnyugatra bemértek egy 8,8 x 5,5 m alapterületű föld alatti termet. A kamra feltehetően egy, a Kheopsz piramis délnyugati sarka alá vezető folyosó részlete. Ezen kívül bemértek a déli oldalon (!!) egy 42 m hosszú alagutat, mely a piramis alatt húzódik. (De a legendák szerint több föld alatti alagút is kivezetett a piramis alól és több irányban).
Abszolút semmi remény nincs arra, hogy a régészek a közeljövőben megadnának olyan engedélyt, hogy ott valamiféle bányatechnikával egy nagyobb szeletben feltörjék vagy 20-30 méteres mélységeben az alapkőzetet, hisz egyértelmű hogy itt fúrás nem elég. Arra még mindig mondhatják, hogy egy sziklarepedés vagy természetes barlang. Mintha mindenki gátolni akarná a piramis további titkainak napvilágra hozatalát...

Mikor Jean Kerisel francia talajmérnök 1991-ben megvizsgálta a piramis föld alatti kamráját, arra a feltevésre jutott, hogy alatta a mélyben valóban létezhet "Kheopsz titkos szigete", amit a Nílus odavezetett vize védelmez. Kerisel engedélyt kapott a mérésekre és a föld alatti kamrába vezető vízszintes folyosó alatt érzékeltek egy egy keresztirányban haladó folyosót. A kamra bejáratától nem messze pedig a folyosó fala mögött egy ugyanolyan függőleges akna húzódik, amilyen a föld alatti kamra közepén, és legalább ö méter mély. John Cadman szerintem helyesen gondolja, hogy egykor ez az akna kötötte valahogy össze az alsó részt a Királynői Kamrával, amely kamrában egykor még egy kőláda állt, bár erről a régészek soha nem beszéltek...
Kerisel úgy véli, hogy a vízszintes átjáró alatt egy teljesen különálló folyosórendszer húzódhat, melynek függőleges aknájába egy vagy több folyosó vezet. Elképzelhető, hogy a levezető folyosó oldalába csatlakozó vészkijárat még tovább tart lefelé, majd párhuzamosan halad a folyosó vízszintes szakaszával, a föld alatti kamra irányába. Ez a folyosó talán a Nagy Szfinxig vezet!

Mi van hát a Nagy Piramis alatt? És miért épült, mire használták, miért hagytak a piramisnak kijáratokat? Ezek a kérdések legalább annyira izgatnak, mint maguk a megtalálásuk. És persze a titkos hagyományokra gondolok, mert Egyiptomban Hathor, majd Ízisz számított a piramis asszonyának és a hét Kabir anyjának vagy úrnőjének. A piramis egyik föld alatti kamrájában, mely a Kabir termékenységi rítusok titkos központja volt, gyűltek köré Kabirjai. Ez a kamra megfelelt Szokarisz egyik "barlangjának" is. Ugyanakkor egy titkos, bronzfalú kamrában hozta világra az istennő vagy talán csak egy papnője a "fekete herceget", akit a nyugati hagyományok évezredekkel később Fényhozónak, Lucifernek ismertek... Nem tűnök-e a valóságtól elrugaszkodottnak azzal, ha arra következtetek, hogy ez az "ős termékenységi kamra" -amilyen kamrák amúgy valóban voltak az egyiptomi templomok hátsó traktusaiban- ott van valahol a befejezetlen föld alatti kamra alatt...?

Morton Edgar közel száz évvel ezelőtti fotója, a föld alatti kamráról, a Nagy Piramis számomra legmegdöbbentőbb és legrejtélyesebb kamrájáról, melyről sikerült elhitetni, hogy egy félig kész sírkamra vagy a sírrablók -akik még nem is léteztek Kheopsz idején- megtévesztésére épült. Edgar idején még tele törmelékkel, szemben a "vakjárat" bejáratával...

Olyan "mítikus Ozirisz sírok" sírok a régi Egyiptomban többfelé épültek, rendszerint egy ősi sémát követve: kis sziget, amit víz vesz körül, és a szigetet négy oszlop veszi közre, ami valójában annyira a Grál-szentély szimbóluma is, mint Ozirisz sírjáé, hiszen ezoterikus értelemben Szét ládája Oziriszt rejti magában, ami nem egy isten, hanem egy korábbi civilizáció szétszedhető gépezete.
A legismertebb ilyen Ozirisz-sír Abüdoszban van, de találtak egyet Gízában is a harmincas években Khephrén piramisához vezető kőút alatt, ez 29 m mélyre vezető akna. A másik komoly gond, hogy Kheopsz idejének piramisépítői nem ismerték Oziriszt, sem Íziszt. Ezt a két isten délen tisztelték, s csak a VI. dinasztia idején kezdi emlegetni. Viszont kétségtelen, hogy Memphiszben, tehát Gízában is, Ozirisz vette át később Szokarisz funkcióit.
Szokarisz volt eredetileg az Alvilág istene, ajtónállója, a mértékek istene és a Szakkarai gigantikus temető őre. Szókariszt a piramisok emelésének idején a mesteremberek, kovácsok és más fémmunkások védnökének tartották. Ezeket a foglalkozásokat az ősi időkben a törpe kabirok és daktüloszok végezték. Az ő istenük volt Szokarisz. Ugyanez áll Íziszre, hisz őt sem ismerték, az óbirodalmi gízai sírfeliratok által emlegetett istennevek közt ott van Szokarisz, Ré, Atum vagy Hathor istennő, de az a kettő nem...
Ha Kheopsz egy föld alatti sírt alakíttatott ki magának, mint Hérodotosz mondja, és azt víz folyta körül, úgy nyilván egy ősi isten temetkezési helyének sémáját akarta másolni, de az nem lehetett egy Ozirisz nevű, talán Szokarisz vagy maga Ré... De ez nem is érdekes, azt hiszem...

Nos, a felvetésed irgalmatlanul jó, mert én is sokat hezitáltam ezen!

Írod:"ezek a bebetonozásról szóló források ennyire ingatagok hogy nem foglalkoznak vele komolyan?" - Erről csak annyit, hogy ezt nem ismeri a tudományos világ, sőt sehol nincs erről szó, mert ez a saját teóriám. Ennyit erről a részéről.

Én sokat gondolkodtam, hogy azon kopt leírások vagy Plinius beszámolója, melyek azelőttről maradtak fenn, hogy Diocletianus vagy Severus lezáratta a nagy Piramist, miért szólnak teljes természetességgel olyan aknákról (lásd Plinius 86 könyök mély kútja) vagy kamrákról a levezető járat végén lévő ún. befejezetlen sírkamrából kiindulva, melyeket nem ismerünk. Ebben a kamrában görög és római grafittiket találtak ezekből az időkből, Lauer szerint egészen a bizánci korig vannak ezek a grafittik. Hova lettek hát a kamrák? A rómaik "találták fel" a közhit szerint a betonozást (de pld. a rhodoszi 3 ezer éves betonciszternáról már írtam!), lásd a Pantheont vagy a Colosseumot, ahol alkalmazták. Végül nem tudtam másra gondolni, hogy valami hasonló technikát vetettek be, mikor lezárták a piramist és annak bejáratát is...!

Tudtam, hogy a babiloni és egyiptomi mesterek műkövet többször alkalmaztak. Hamis márványt is készítettek. Az üvegmasszához kobaltot keverve lapis lazulit állítottak elő. A műkövet homokból, malachitból, nátronból és mészkőből gyártották. Régi sírokban „öntött kőből” készült edények ezreit találták már a régészek. Tehát a római mérnökök, akik jártasak voltak betonozásban, egyesítve a helyi mesterek tudásával, helyben található mészkövet őrölve az alapanyagokhoz valamilyen betonozási eljárással egyszerűen teleöntötték a 40-45 méter mély aknát, elfedve ezzel az abból nyíló ajtókat is.

Írod: "ha már lefúrni nem lehet, de azt sem lehet megvizsgálni hogy a vélt vagy valós beton és a környező szikla anyaga, a már hozzáférhető helyen csakugyan eltérő e ? vagy idővel annyira egybegyógyul a sziklával hogy nem mutatható ki eltérés?"

Ez volt a másik dolog amin rágódtam, miért nem lehet észrevenni a különbséget a a környező szikla és az akna alját alkotó beton vagy műkő között???

Már Helena Blavatsky az "Isis Unveiled" című, 1877-ben (!!!) kiadott munkájában beszámol bizonyos egyiptológusokról, akik egy Drezdában őrzött egyiptomi rajz nyomán, arra következtetnek, hogy a piramis tömbjeit, helyben, kémiai úton gyártották. A metszet munkásokat ábrázol akik homokot visznek kosaraikban egy ismeretlen piramisra. Egyes mérnökök szerint -írta Blavatsky- az őseink ismerték a Portland cementet is!
Aztán olvastam Joseph Davidovits francia-amerikai professzor 1985-86-ban végzett vizsgálatai szerint a gízai piramisok öntött betonból épültek. Én nem hiszem, hogy igaza lenne Davidovitsnak abban, hogy az egész piramis így épült, talán néhány kváder vagy a fugázások, bár újabban Joël Bertho francia építész ugyanezt hangoztatja (pld itt róla: http://freespirit.hu/hu/magazin/ezoteria/piramisok_titkai).


Davidovits több könyvet is írt a piramisokról és az egyiptomi betonról. Itt az egyik könyv borítója.



Davidovits -állítása szerint- az egyik kőtömbben (!!!) egy 21 cm hosszú hajszálat talált. Sikerült egyiptomi leírások alapján előállítania a fáraók geopolimer-betonját, amely ellenállóbb és keményebb a mainál. A szehel-szigeti ún. „Éhínség sztélé” szövege elmondja –melyet Hnum papjai írtak i.e. 300 körül-, hogy Hnum isten Dzsószernak és Imhotepnek lediktált egy 29 ásványból és kémiai vegyületből álló listát, amellyel cementet, betont, sőt természetes követ is elő lehet állítani. A professzor szerint még a Királyi kamra gránitládája is öntött kőből van.

Engem különösebben sosem érdekeltek Davidovits teóriái, sem a következtetései, csupán EGY DOLOG miatt figyeltem fel az egészre. A kutatások során kiderült, hogy már évezredekkel ezelőtt az építőmesterek rendelkeztek egy olyan tudással, ami alapján lehetséges volt olyan beton gyártása, ami szinte teljes mértékben azonos jellemzőket mutat a piramis építőköveivel!!! Képzeljük el, ha erről manapság geológusok, kémikusok és építészek ugranak egymásnak, hogy az adott esetben egy építőkő természetes mészkő vagy helyben öntött műkő?! Úgy honnan lehetne megállapítani egyszerűen, hogy az általam leírt akna alja nem ilyen műkő vagy beton lenne???

Ezen a videón Davidovits magyarázza eredményeit:
http://www.vimeo.com/1968155

Úgy miért ne feltételezhetném, hogy a föld alatti sírkamra aknáját ilyen módszerrel elzárták. Mely akna a korunk egyik legnagyobb egyiptológusa, a német Rainer Stadelmann szerint is Szokarisz isten birodalmába levezető bejáratot szimbolizálta. És ha ez "valódi bejárat" volt, mint írtam erről...?
Szerintem nem lehet más magyarázat, egyszerűen tudom, hogy így kellett történnie...

ezek a bebetonozásról szóló források ennyire ingatogok hogy nem foglalkoznak vele komolyan? ha már lefúrni nem lehet, de azt sem lehet megvizsgálni hogy a vélt vagy valós beton és a környező szikla anyaga, a már hozzáférhető helyen csakugyan eltérő e ? vagy idővel annyira egybegyógyul a sziklával hogy nem mutatható ki eltérés?

földalatti kút, sziget, sír... - nem lehet hogy ez részben összemosódás is lehet az Ozirisz sírral?

(nagyon jók ezek a kiselőadások :)

"de az nagyon is lehetségesnek látszik, hogy valamelyik itteni kamrából titkos folyosó indult nyugat felé, hogy valahol a sivatagban napvilágra jusson, aki itt hagyta el egykor a piramist (de kár folyosók vezethettek a szélső kamrákból mind a négy irányban is). "

Mivel ahogy magad is írod, lehetetlen képtelenség egyelőre hozzáférni és kutatni a piramist, hát a kézenfekvő lehetőség, minden erővel ráállni annak kiderítésére, hogy hol lehet(nek) a sivatagban e titkos bejárat(ok). Valószínűleg Hawass bácsi ott nem őrködik... és onnan teljesen nyugodtan és kényelmesen lehetne "hátulról támadni"... ;)

PIRAMIS ALATT II.


A Nagy Piramis föld alatti kamrája tehát az arabok betörése után nem volt látogatható, mert a levezető járat több mint hatvan méter hosszan teletömödött a felvezető járat mellől kibányászott kőtörmelékkel és homokkal. De Sztrabóntól tudjuk, hogy az ő idejében még látogatták a föld alatti sírkamrát, majd Septimus Severus római császár 200 körül vagy Diocletianus bizánci császár száz évvel később lezáratta a piramis, mégpedig olyan jól, hogy Al-Mámun bányászai nem lelték a bejáratát.
Onnan is tudjuk, hogy nyitva állt akár a bizánci időkig, hogy a föld alatti kamra falain grafittiket találtak abból az időből...
A források szerint azért zárták le, mert zarándokhelyévé vált a mágusoknak, alkimistáknak és más misztikusoknak. Valamelyik uralkodó ennek akart véget vetni. Ha jól gondolom, akkor egészen a 300 körüliig szabadon állt a föld alatti kamra aknája, ami levezetett a mélybe, s csak ekkor betonozták be műkővel. Szinte minden forrás erre utal...!
Az első egyiptomi arab történetírók Maszuditól Makriziíg (9-14. század) mind kopt írásokra vagy beszámolókra hivatkoznak a piramis belseje kapcsán és olyan termeket írnak le, amiket ma hiába keresünk. A koptok az ősegyiptomiak egyenesági leszármazottai voltak és a római uralom idejétől már kopt nyelven, görög betűkkel írtak. Ők tehát minden további nélkül lent járhattak a piramis kamráiban, mielőtt a piramist Diocletianus lezáratta. Fodor Sándor magyar történész -a gízai piramisokról szóló középkori arab beszámolóknak világszinten is az egyik legjobb ismerője- maga is odajutott, hogy a piramisról szóló arab legendák eredete valóban a 3. századig nyúlik.
Az időközben kereszténnyé vált koptokat pedig már valamiféle "titoktartási kötelezettség" sem terhelte, mivel számukra a piramis már csak egy pogány szimbólum volt. A középkori arab történetírók még olvasták ezeket a kopt iratokat (majd el is égették azokat), melyek beszámoltak a Diocletianus előtti piramis belső kamráiról.





[Egy rajz arról, ahogyan ma ismerjük a kamrákat.]




Al-Maszudi, Al-Kaíszi, Al-Qudácí, Makrizi és más arab szerzők leírásai kissé zavarosnak hatnak, mert másodkézből származtak, nem is értették a legendák lényegét, majd még igyekeztek mindenféle "csodát" kimutatni a piramisban. Viszont a beszámolókból könnyű kihámozni a lényeget. Anélkül, hogy hosszas elemezgetésbe fognék, inkább elmondom mire jutottam az ősi kopt források alapján.
Tehát i.sz. 300-ig ilyen lehetett a Nagy Piramis alsó része: a bejárati folyosó 106 méter hosszan levezetett a 30 méter mélyen lévő föld alatti kamrába. A kamra közepén lévő akna akkoriban függőlegesen legalább 40-45 méter mélyre vezetett és az alja belecsatlakozik a Nílus vizét szállító alagútba.
Ellenben 18 m mélyen az akna mind a négy oldalából ajtó nyílt egy rövid –talán csak 3-4 m hosszú- átjáróba, ami egy nagyobb terembe vezetett. Itt megjegyzem, hogy az egyiptomiak imádták a szimmetriát és a szimmetrikus elrendezést, és biztos, hogy itt is ezt alkalmazták, ezért volt a négy égtáj irányában egy-egy kamra.
Tehát ezen kamrák padlója már a piramis alapja alatt volt 48 méterrel, de mindegyik kamra közepénél egy kör alakú akna tátongott, amik alját valószínűleg becsúszó kőlapok zárták el. Mind a négy kamrából tehát lefelé egy újabb és elég tágas kamrába lehetett jutni. Itt egy zöld dioritból álló királyszobor volt, akit tanítványi ültek körbe, szintén kőből kifaragva. Ezen kamra padlója már akár 55 m-nyire is lehetett a felszíntől. De a kapott források arra utalnak, hogy mindegyik kamrából egy-egy átjáró vezetett még egy kamrába, s az egyikben egy istennő lefátyolozott szobra állt, akit a legendák Ízisszel, s a kamrát a titkos Ízisz-Misztériumok helyével azonosítják.
További részleteket már nehéz kinyomozni, hogy voltak-e még kamrák, de az nagyon is lehetségesnek látszik, hogy valamelyik itteni kamrából titkos folyosó indult nyugat felé, hogy valahol a sivatagban napvilágra jusson, aki itt hagyta el egykor a piramist (de kár folyosók vezethettek a szélső kamrákból mind a négy irányban is). Az is lehetséges, hogy az általunk is ismert föld alatti kamra falába vágott vakjárat sem zsákutca, hanem a folyosó folytatódik és egy kamrába vezet.



[Ezt a rajzot jó pár éve rajzoltam, a föld alatti ismeretlen kamrák lehetséges elhelyezkedéséről, hozzátéve, ha lesz időm, rajzolok egy újabbat, mert ezen néhány dolog még nincs rajta, de mutatja nagyjából, amit itt elmondtam]




Amikor Pszammetikhosz felnyittatta a piramist i.e. 660 körül felnyittatta a Nagy Piramist, itt talált olyan kamrákat -mint amire a kopt források utaltak-, ahol héliupoliszi alkimisták voltak eltemetve, s beszélnek üvegkoporsókról, nem rozsdásodó fegyverekről, hajlítható üvegről, és más csodaszerekről, de ami még fontosabb, a mellettük lévő könyvekről, melyek alkimista recepteket tartalmaztak. A Héliupoliszi Testvériség beavatottjai hozták le ide a királyt, s vele tartott egyik testőre, az ión hoplita zsoldos, Homérosz is. A könyvek kellettek neki, hogy az időközben feledésbe ment alkimista eljárásokkal aranyhoz jusson. Pszammétikhósz utódai idején pedig számos szaiszi főhivatalnok idehozatta múmiáját, mely múmiákról a kopt legendák többször szóltak.
Hogy egy ilyen sziklába vágott kamrarendszer kialakítása nem különösebben jelentett technikai akadályt, azt jól mutatják a Királyok Völgyének sírjai, ősrégi egyiptomi bányák járatai vagy akár -messzebb menve- az anatóliai Derenkuyu föld alatti városa is...
Ezek után már sokkal érdekeltebben fordulhatunk azon régi legendák felé, melyek azt állítják, hogy a föld alatti ún. befejezetlen sírkamra nem a mélypontja a piramisnak, hanem a legfelső emelete egy számos teremből és folyosóból álló valóságos föld alatti városnak, ősi labirintusnak.
Továbbá állítom, hogy a piramis titkos kulcsa nem a Gantenbrink-féle kis szellőzőaknák járataiból nyílik a piramis felső részében, hanem a föld alatt kamra négyszögletes kis aknájából. Viszont szinte semmi remény nincs arra, hogy valaha is bárki engedélyt kapjon arra, hogy az akna alját még vagy tíz méterrel tovább mélyítse. Ilyen ásatásra soha nem fognak engedélyt adni, így nem is látom esélyét annak, hogy ebben az új évszázadban eljussunk a piramis végső titkaiig.
Így aztán megmarad a gízai piramisokkal kapcsolatban a misztikus homály és már nem is csodálkozhatunk például azon ezoterikus legendán, mely szerint négy lejárat vezet Agarthába, a titkos föld alatti királyságba. Az egyik a gízai Szfinx lábainál, egy másik Mont-Saint-Michelnél, egy harmadik Néant Pertuisnál, a sejtelmes brocéliandei erdőben, és végül a legfontosabb bejárat, a tibeti Shamballáhnál...

Ma a függőleges aknát rács veszi körül:












Ilyen a rács mögött, belenézve (csak bele kellene fúrni...).















És ez a föld alatti kamra déli falában lévő ún. "vakjárat", amit a régészek szerint a piramis építői "tévedésből" vágtak 16 méter hosszan a kőbe vagy csupán a sírrablók "megtévesztéseként"...

40-100 ezer éve már bőven a bolygón tevékenykedhettek, a civilizációjuk virágzott, miközben a mi őseink még kőbaltáztak. Nem? Talán pontosan ezért nincs genetikai kapcsolat...

Ezek gyakorlatilag kőkorszaki-szakik, ősemberek....

Ahogy a nagy indiánfőnök mondta: Minden kabir törpe, de nem minden törpe kabir...

Talán kabír maradványokat találtak? ;)

"Egyre inkább úgy tűnik, hogy negyvenezer éve még több emberfaj élt egymás mellett a Földön. A nem túl rég önálló fajnak nyilvánított Neander-völgyi és a mai ember mellé 2003-ban csatlakozott az indonéziai Flores szigetén élő hobbit. Egy nemzetközi, magyar szakembert is felsorakoztató kutatócsoportnak most Szibéria déli részén sikerült megállapítani egy leletről, hogy egy eddig ismeretlen emberfajhoz tartozhat.

"Ez valóban egy nagy barlang, amelyet az 1970-es években fedeztek fel. A területe 230 négyzetméter, és csak a jégkori, pleisztocén rétegsor körülbelül 8 méter vastag. Ebben fedeztük fel a cikkben ismertetett ujjcsontot, és azóta egy másik csontdarabkát is találtunk, amelyet most fogunk elemezni" - mondta Viola Novoszibirszkből, ahol elmondása szerint jelenleg kellemesen meleg, 2-3 Celsius-fok van (télen mínusz 45 fok is előfordult).

A kutató elmondta: az ujjcsont egy olyan rétegből került elő, amelynek kora 30-50 ezer év lehet. A pontosabb kormeghatározási adatokat most várják az angliai Oxford Egyetemről. A lelet korát egyelőre az ujjcsont mellett talált állatcsontokra alapozzák - ezekből azokat vették figyelembe, amelyeken emberi tevékenység nyomai (például faragás) látható.

A barlangot egyébként körülbelül 130 ezer évvel ezelőttől 25 ezer évvel ezelőttig lakhatták emberek, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Ez a nagyjából 100 ezer év tízszer hosszabb, mint amilyen múltra a világ legrégibb települései visszatekintenek.

Hogy az évezredek során kik lakhattak ebben a barlangban, azt a csontokban megőrződött DNS-ből próbálják kideríteni. "A barlang olyan, mint egy természetes mélyhűtő. A csontot a bejárat közelében találtuk egy olyan üregben, ahol stabilan 5 Celsius-fok körül van a hőmérséklet, így a DNS jól konzerválódik. Ez szerencsés körülmény, hiszen sok más leletből, például a Kínában talált korábbi emberfélékből vagy a floresi emberből nem lehet vizsgálható DNS-t kivonni" - mondja Viola.

Az egyik legnagyobb probléma éppen az, hogy a szibériai leletet egyelőre nem lehet összevetni sok más lelettel, amelyek közül a kissé korábbi kínai emberfélék lennének igazán érdekesek. A szibériai embernél ugyanis alig van csont, sok más leletnél pedig nincs értékelhető DNS.

A csontból származó mitokondriális DNS-t azzal a rendkívül kifinomult és korszerű módszerrel elemezték, amellyel ugyanez a csoport meghatározta a Neander-völgyiek mitokondriális DNS-ének szekvenciáját. A mitokondriális DNS kisebb mérete mellett azért is alkalmasabb az ősmaradványokból származó DNS vizsgálatára, mert sejtenként mintegy 8000 másolat található belőle (a sejtmag DNS-éből csak kettő). Az elemzések során külön kihívást jelentett, hogy valóban az ősi mintából származó DNS-t vizsgálják, ne a kutatóktól származó valamilyen mai szennyeződést.

A kutatók átlagban 156-szoros elemzést végeztek a mintákon, így nagyon pontos eredményt kaptak. Meglepetésükre a kapott mitokondriális DNS bázissorrendje nem egyezett sem a Neander-völgyiekével, sem a mai emberekével. Az egyetlen még szóba jöhető jelölt az Afrikát nagyjából 1,9 millió éve elhagyó első hominina, a Homo erectus volt. Nincs azonban semmi bizonyíték arra, hogy ez a faj előfordult volna Ázsia ezen a részén, és az utolsó ismert H. erectus mintegy 100 000 éve kihalt Indonéziában. Ráadásul a DNS-elemzés sem támasztotta alá ezt a lehetőséget. A kutatók szerint lehetséges, hogy eddig ismeretlen, új emberfajról van szó.

Az eddigi genetikai vizsgálatok alapján két lehetőség van: vagy valóban egy új emberfélével van dolgunk, vagy a Kínában előforduló, kissé korábbi emberfélék egyik sokáig fennmaradt csoportjának egyedével. Ezek a kínai emberfélék egyébként az Európából jól ismert Homo heidelbergensis ázsiai megfelelői lehetnek (a H. heidelbergensis valószínűleg a mai és a Neander-völgyi ember közös őse volt).

A kutatócsoport jelenleg a csontban lévő sejtmagi DNS elemzésén dolgozik, amely jóval több információt nyújthat majd a lelet eredetéről. Ha kiderül, hogy valóban új fajról van szó, akkor tovább gazdagodik az emberi evolúció legutóbbi időszakáról kialakult képünk: ez esetben már négy olyan emberi fajról tudnánk, amelyek nem is olyan régen még együtt éltek bolygónkon: rajtunk kívül a Neander-völgyiekről, a floresi és a szibériai emberről van szó. Ám lehet, hogy ennél még több létezett.

"A paleoantropológusok eddig nagyon kevés földrajzi területen dolgoztak, amelyek zöme Kelet-Afrikára, Nyugat-Európára és a Közel-Keletre esik. Ezekből a leletekből túl sokat extrapoláltak, azaz következtéseiket sok más területre is kiterjesztették. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy az emberi evolúció egyes lépései máshol is ugyanúgy zajlottak. Nem biztos például, hogy a Neander-völgyiek leváltása máshol is úgy zajlott, ahogy Európában. Egyre több olyan lelet kerül elő, amely nem illik a képbe. Ezért más helyeken is keresni kell" - mondja Viola."

http://www.origo.hu/tudomany/20100324-uj-emberfaj-a-sziberiai-denisovabarlangbol.html

A PIRAMIS ALATT


Az európai utazók és tudósok a 16. században kezdték felfedezni maguknak a gízai piramisokat. De a belsejében csak a piramis felső kamráit tudták látogatni. Rendelkezünk 16-18. század közti utazók rajzaival, melyek a piramis belső szerkezetét is felvázolják. Kezdve a lengyel Radziwill herceggel, aki 1583-ban járt a piramisban, majd Greaves, Careri, Maillet és Pococke rajzain jól látható, hogy semmit nem tudtak a piramis föld alatti kamrájáról. Ennek magyarázata a következő: az ún. "leszálló folyosó" 105 méter hosszú és 30 méteres mélységbe visz le, de az arabok betörése óta csak a felső 40 méter volt járható, ugyanis az arabok ebbe a járatba szórták be a felvezető folyosóban szétvert mészkődugókat és más keletkezett törmeléket.



Íme Greaves (1638) és Maillet (1692) szerkezeti rajza a piramisról, s jól látható, hogy csak a leszálló folyosó első harmadát ismerték, és a vészkijáratnak is csak a felső végét...





Caviglia kapitány 1817-ben vállalkozott rá, hogy megtisztítja a folyosót (és az ún. "vészkijáratot"), hogy megnézze mi van a végén, mert valahová vezetnie kell. Salt konzul pénzén napszámosokat fogadott. Óriási kínszenvedéssel sikerült eljutniuk a folyosó aljáig, ami egy hatalmas föld alatti terembe, aminek csak a mennyezete volt kidolgozva, míg a padlójának egyik felén hatalmas kőbuckák álltak ki, a bejárattal szembeni túloldalon egy 16 méter hosszú vakjáratot vájtak a falba, de minek, ha nem vezet sehová...? Caviglia arra gondolt, hogy ez a "kamra" csupán figyelemelterelés a sírrablók számára. Padlójába egy négyszögletes aknát vájtak, de nem volt nagyon mély a maga 2,5-3 méterével, de a környékbeliek meglepő módon elkezdték "feneketlen kútként" emlegetni. Caviglia azt hitte talán alatta egy másik kamra van, s belemélyített néhány lábnyit az aknába, de csak sziklát talált mélyebben is.

A római Plinius említi -valamelyik forrása nyomán-, hogy a Nagy Piramis belsejében van egy 86 könyök mély kút, az alján vízzel, ami összeköttetésben áll a Nílussal. A pengeagyú egyiptológusok erről azt hiszik, hogy nyilván az ún. Vészkijáratról beszél, ami a Nagy Galéria alját kötötte össze a leszálló folyosó aljával, pedig Plinius idején, tehát kétezer éve (!) még a látogatók a Vészkijáratnak csak az alsó végéből csúszhattak fel a felső kamrákhoz, tehát képtelenség lett volna az kútnak mondani, s az összeköttetést a Nílussal, meg főként nem. Hérodotosz meg 500 évvel Plinius előtt már egy titkos szigetről, beszélt a piramis alatt, amit a Nílusból odavezetett víz folyt körül. Ezen a szigeten volt Kheopsz igazi sírja. Ezekről a Nílustól idevezető a föld alatti csatornákról egyébként a kopt legendák is beszéltek, mint azt Maszudi feljegyezte.
Caviglia is arra gondolt, mint mi, hogy az akna mélysége csupán megtévesztés, és valamivel, kőhöz hasonló betonnal teleöntötték, s az akna valaha sokkal mélyebb volt? Perring angol mérnők húsz évvel Caviglia után biztos ebben volt, mert egy arab kőfaragóval vagy tízegynéhány méteres mélységig vájatta lefelé az aknát, mert abban volt, hogy ez vezet Kheosz titkos föld alatti szigetéhez. Végül felhagyott a próbálkozással, de tudnia kellett volna a következőket...

A piramis egy szikladombon áll, ha a Nílus 4500 évvel ezelőtti vízállását vesszük, tehát hogy onnan ide víz folyhasson, úgy az aknának legalább (!) 16-18 méter mélynek kellett lennie. De nem nehéz összeadnunk, hogy ez kellett legyen Plinius "kútja", ami 86 könyök mély (38-45 m) volt, de a piramis lezárásakor teleöntötték "egyiptomi betonnal" vagy műkővel, aminek receptjét már régóta ismerték, s a rómaiak meg előszeretettel alkalmazták a betont mindenfelé... És ha a falba vágott vakfolyosó vége se a tömör sziklában végződött egykor...?
Abban semmi rendkívüli nincs, ha Kheopsz végül a sírját lent a mélyben terveztette meg, és a sírt egy föld alatti csatornán idevezetett Nílus vize védte, hisz Amenemhat király a listi piramisánál hasonló védelmet alkalmazott...

Az egyiptomi hagyományban, a padlóba mélyített akna -legyen az a templomok hátsó traktusában- Szokarisz irodalmába vezető bejáratot szimbolizálta. A Nagy Piramis esetében azonban több lehetett mint szimbolikus lejárat az árnyak birodalmában...
Van tehát egy föld alatti barlangszerű termünk, padlójában egy aknával, ami eredetileg akár 45 m mély is lehetett, azon ókori rómaiak akik még "kirándultak" egyet a piramisban a föld alatti kamra padlóján lévő kút aljában megpillanthatták a vizet, ha fáklyát vagy kavicsot dobtak bele. De mit tudhatunk még erről a különös világról, ami a "föld alatti kamra" titokzatos aknájából nyílt egykor, mikor még a gazdag római turisták olyan kegyben részesülhettek, hogy helyi idegenvezetőik letuszkolták őket ebbe a világba..., s amely világ korábban azonban az egyiptomi misztériumoknak adott helyet évszázadokon keresztül, majd a római korra -teljesen érvényét vesztve- már csak amolyan "piramisbéli csodaként" üzemelt...

Itt még egy rajz a föld alatti kamráról, melyen jól látható a a vakfolyosó és a padlóba vágott kútakna.

BEMBO BIBOROS ÍZISZ-TÁBLÁJA

Ezzel a címmel jelentetett meg egy könyvet Wynn Westcott angol szabadkőműves és a "Golden Dawn" titkos rend egyik alapítója 1887-ben. Egy ősi titok nyomába akart jutni... Tehát volt egy tábla, egy igen titokzatos tábla, amit jelenleg a torinói Egyiptomi gyűjteményben van elzárva.


[Nézd meg nagyban: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/73/Bembine_Table_of_Isis.png]



Az ún. "Ízisz Tábla" (Tabula Isiaca vagy Mensa Isiaca) egy egyiptomi stílusban készült bronztábla, tűzzománc és ezüstberakásokkal -valószínűleg- Hadrianus korából. W. Wynn Westcott a méretét 76 x 127 cm-esnek mondja. A tábla Ízisz és az Ápisz mondakörét ábrázolja, hihetetlen pontossággal: az alakok némelyike mindössze 8 milliméteres, s mintha a készítője használt valamiféle nagyítot az elkészítésükkor. Az egyiptomi istenségeket is látjuk, körben a Zodiakus 36 Dekánjával.

A tábla eredetét persze köd borítja: a humanista Bembo biboros és műgyűjtő (1470-1557) azt mondta, hogy III. Páltól kapta, de ez inkább egy kiszínezett történet lehet, mert Róma 1527-es kifosztása után került hozzá, állítólag egy fémművestől vásárolta, aki nagyon magas árat alkudott ki. Eleddig semmilyen említés nem található a tábláról. Rajzát már 1559-ben kinyomtatták Velencében.
A tábla már elbűvölte a 17. századi hermetikust, Athanasius Kircher atyát, aki felakarta volna használni a hieroglifág megfejtésénél. A ravasz Kircher arra gondolt, hogy ez a tábla lehet a "KULCS" a hieroglifák megfejtéséhez. Eliphas Lévi francia okkultista szintén egy Kulcs-nak gondolta, de nem a hieroglifáknak, hanem a Tarot kártya Nagy Arkánumának 22 lapját mutatja, amit összefüggésbe hoznak Thot könyveivel. A francia Alexandre Lenoir 1809-ben úgy vélte, hogy az egyiptomi naptárt mutatja vagy egy asztrológiai diagrammot (de kiét?).
Westcott megint egy bonyolult megoldást javasolt, a tábla három sorból áll, a felső a négy évszakot mutatja, mindegyikhez 3-3 Zodiákus-jegy rendelve. A középső sávot a napnak és a Bolygóknak szentelték, míg az alsót a héber ábécé 12 betűjét rendelte. Manly P. Hall amerikai szabadkőműves, aki írt egy nagyszerű könyvet 1928-ban és abban a Tábla felosztható részeit megint máshogy magyarázta, kezdve azzal hogy ábrázolva van rajta az Ízisz Misztériumok három titkos kamrája, de felesleges belemennünk az általa magyarázott "titkos szimbólumokba", mert csak részigazságokhoz jutnánk...

Platónról tudjuk hogy Héliupoliszban tanult, még Sztrabónnak három évszázaddal később az ottani papok megtudták mutatni azt a házat, melyben 13 évig lakott a görög tudós. Thomas Taylor (1758–1835) a híres Platón-fordító meg arra gondolt, hogy Platónt 49 évesen a Nagy Piramis föld alatti csarnokaiban avatták be Ízisz Misztériumaiba, s az Ízisz Tábla volt az oltár a beavatásnál, ami előtt fogadalmát tette. A beavatás során került a misztériumok transz-szerű álmában, mikor lelke felment a Nagy Csarnokba, ahol utasításokat kapott a piramis főpapjától. [Egyébként az a testből kilépő lélek csámborgása a piramisban, azóta is több beszámoló része, s ott van már Caviglia kapitány jegyzeteitől Paul Bruntonon át Rózner Gézáig]. De Platónnak még ezután is el kellett töltenie -akár korábban Orpheusznak vagy Püthagórasznak- még három hónapot a piramis csarnokaiban, mire kiléphetett újból a világba...
Jonathan Sellers amerikai szabadkőműves, az "Iker Cédrusok Páholy" tagja és az ősi Illuminátus Rend történetírója viszont inkább azt gondolja, hogy Királyi kamra szarkofágjának tetejére volt helyezve egykor és egyfajta beavatási kellékként használták, az egyes történetekben "Bölcső"-ként szereplő kőládánál. De akkor miért nem felel meg a tábla hossza a kőláda belső hosszának (198 cm)? Erre valahol ez a fekete csuklyás Sellers nem keresi a választ...
No és a jó öreg Thomas Taylor talán megbolondult, hogy ilyeneket mondott az imádott Platónjáról? De Taylor a régi misztériumok híve volt, aki maga is galambot áldozott Aphroditének. Taylor ritka kéziratokat fordított görögből, talán ezekben talált információkat? Vagy újplatonista lelkesedése vitte tévútra? Honnan vette, hogy a piramis alatt titkos kamrák rendszere húzódik? Hisz amikor ezeket írhatta, még azt sem tudták, hogy a Nagy Piramis levezető folyosója hová torkollik...

Létezne a "rejtett föld" - Amenti vagy Duat, vagy hívjuk bárminek- éppen a piramis alatt, mely föld oldalhosszát az egyiptomi "Halottaskönyv" 440 könyöknek mondja, ami meg pontosan a Nagy Piramis oldalhossza? Mely kanyargós útjainak, labirintusának őrét néha Septnek nevezték, aki a Rémület Ura, és "a lelkek lemészárlója", s aki megette az istenek szívét? Egyébként őt nevezi Nostradamus egyik -teljesen félreértett próféciája- a "nagy Rémkirálynak" (X,72). Ezzel a maszkos démonnal találták szembe magukat az ókori misztériumok idején a beavatásra jelentkezők, ahogy Gilgames a Baalbek melletti Cédruserdő szent ligetében is vagy az Argonauták a kolkhiszi Aia labirintusának bejáratánál... A harcot pedig már a kapuban meg kell vívni...

Léteznének hát további titkos kamrák a piramis mélye alatt, mely egyben a misztériumok titkos helyei voltak, hol a beavatás lépcsőfokait járók sorra mentek labirintjában, hogy teljesítve a próbákat a túlvilág másaként kialakított termekben a próbát sorát kiállják...? Vagy ez csak afféle misztikum, ami csak a régi emlékek és a rejtélyek iránti rajongásunkból csapódik le, megviccelve minket, egyfajta buta tréfaként...?
Ha elkezdenék kutatni, találnék vajon további fogódzókat erre az elképesztő régi történetre...?

VISSZA ATLANTISZRA...

Christian O'Brien geológus, régész és író egy nagyobb kiterjedésű "Azori Földségről" beszél, mely egykor óriási kataklizmák hatására elsüllyedt. Csupán az Azori–szigetek maradtak belőle.
1985-ben megrajzolta ennek az egykori földségnek a térképeit, felhasználva a portugál haditengerészet térképeit. Képes volt kimutatni ezen nagy földség egykori folyómedreit, melyek völgyekben futottak, mely völgyek több száz méternyit süllyedtek le. Az Azori-szigetek körül édesvízi maradványokat találtak még 4000 méter mélyen is: mint korallok, homokpartok, vulkanikus anyagok, édesvízi moszatok.
Viszont tudjuk, hogy az Azori-szigetek eltérő korúak, vannak köztük több millió évesek is, mint a Santa Maria, melyről tudható, hogy százezer évekre egyszer már elmerült, majd megint kiemelkedett. Az egész területet egyébként jellemzi ez a fel-le mozgás.
O'Brien vagy tőle függetlenül George Firman atlantológus azt feltételezik, hogy az ún. Azori-földség i.e. 50.000 és 10.000 között a felszín felett volt. A katasztrófa mikéntjéről az atlantológusok inkább csak találgatnak, viszont, hogy lehetséges ilyen megsüllyedés, azt bizonyítják némely Azori szigeten a több száz méter magasságig követhető vízjelek is. Említi, hogy az utolsó jégkor nyomán a világtengerek szintje 120 métert emelkedett, s az emelkedés egy drámai szakasza i.e. 12.000 és 9500 közé esett.
Christian O'Brien három évtizedes kutatásait tárta fel a feleségével írt "The Shining Ones" c. könyvben (1997). Teljesen elképesztő, viszont a tudományos világ által annyira kétségbeejtően hidegen hagyott anyagokat...
Sao Miguel szigete nem csupán Odüsszeusz utazásaiban volt egyfajta "temető-sziget", melynek déli partján szirének siratták Perszephonét, hanem ez valóban egy "sír-sziget", hisz egy nagyobb leszakadt föld maradványa. De maguk az Azori-szigetek is azok, egyfajta sírkeresztek Atlasz egykori királyságának romjain.


O'Brien fotókat mutat a meredek déli partvonaláról. Már 1971-ben Sao Miguel déli partjának egy részénél megtalálta egy sebes folyású nagy folyó partjának jeleit, amit a víz által a partvonalra sodort nagy kőtömbök mutattak. Maga a folyó széle csak 80-100 méterre volt a mai parttól, de ez a sziget a mai formájában képtelen lett volna fenntartani egy ilyen széles folyót. A folyó forrása valahol messzebb, északon lehetett és magas hegygerincek alkották határát, pedig Sao Miguel hegyei manapság csak 900 méter magasak. Egy ilyen méretű és sodrású folyónak ilyen távon legalább 3000 méter magasan kellett legyen a forrása.
O'Brien kimutatta, hogy Sao Miguel déli lejtőjéről folyók futottak össze egy hatalmas völgybe, mintegy 64 kilométerre a jelenlegi partvonaltól. Az Azórok más szigetei is tartalmaznak hasonló hidrográfiai anomáliákat. Folyóvölgyeket talált a tenger fenekén, melyek 288 kilométer hosszan terjedtek ki és összefutottak egy még nagyobb folyómederben.
O'Brien feltárt egy ősi folyórendszert, ami alapján rekonstruálta az Azori–földséget, melynek mérete és formája leginkább Spanyolországhoz hasonlított. Kelet–nyugati szélessége meghaladhatta a hatszáz kilométert. Magas hegyláncai akár 12 ezer lábbal (3655 méterrel) a tengerszint fölé emelkedtek. Ő írja könyvében: „Délkeleten volt egy sajátosság, amit Nagy Síkságnak neveztünk, és egy 3500 négyzetmérföldes [9065 km2] területet fedett. Egy olyan folyó öntözte, melyet az angliai Temzéhez hasonlíthatunk. Mint látni fogjuk, ezt a síkságot írta le Platón Kritiásza, mint Atlantisz szigetének jellegzetességét.” (1997).
O'Brien kutatásai azonban nem egyedülállóak, hiszen az Azori-szigetekhez helyezte már korábban is sok atlantológus Platón Atlantiszát, mint Donnelly, Egerton Sykes, Zsirov, Bilau, René Malaise, dr. Nicola Russo, Braghine ezredes vagy Otto Muck. Némelyikük megrajzolta ez alapján Atlantisz térképét is. Itt mutatom O'Brien elképzelését az egykori Azori Földségről, amit Atlantisznak vagy Poszeidónisznak nevez.

A prehisztorikus három nagyobb sziget, ettől keletebbre volt, és túlélte a Nagy Atlantisz pusztulását, de egy időre még továbbvíve annak kultúráját a phaiákokban, kiknek pusztulás előtt álló szigetén Odüsszeusz járt hajdanán...
O'Brien térképén Sao Migueltól (SM) délre láthatjuk Platón metropoliszát, azaz Atlantisz kör alaprajzú fővárosát (MP jelzéssel). De láthatjuk, hogy keleti irányban a hajdani földség a Formigas szikláitól (IF) egészen a nyugati Corvóig (CV) terjedt...

"Viszont jobb lenne big, ha a Homérosz életéről szóló részeket szerkesztenéd egybe, mivel azt befejeztem"


Íme: http://www.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=88809

A GIZAI NAGY PIRAMIS MÉRETEINEK ÓKORI KÖZLŐIRŐL II.

Az egyiptológus Flinders Petrie a gízai piramisok vizsgálatánál arra az álláspontra jutott, hogy a görög utazók leírásai megérdemlik a figyelmet, mert sokszor pontosabbak a tények közlésében a modern íróknál (1883). Sőt, tovább megyek, Plinius valószínűleg Apión munkáját használta, mely pontos adatokat közölt a piramis belső folyosóiról, külső méreteiről vagy a Szfinx méreteiről. Úgy vélem a hellenisztikus időkre már bizonyosan megtörtént a görög-egyiptomi mérnökök általi felmérése is.
A másik, hogy volt görög tudós, aki az Egyiptomról szóló munkájában leírta a gízai piramisokat abban a szellemben, ahogy a geometriában és geodéziában jártas egyiptomi papok elmondták neki. Az ő adatait közvetve-közvetlenül (tehát: jól-rosszul) átvették későbbi szerzők is, azzal a véleménnyel, hogy az eredeti szerző vitatta Hérodotosz értesüléseit.
Mik voltak a forrás lényeges elemei: a piramis lejtőmagassága (apotémája) nem egészen 6 plethron, azaz 1 stadion vagy 600 görög láb. De azért nem kereken 600 láb, mert a csúcsa hiányzik és egy 6 könyök oldalélű kis teraszban végződik. Az alapéle pedig 750 görög láb, azaz 1 ¼ stadion, és így a kerület kereken öt stadion. Ezek az adatok kihámozhatók Diodórosz, Sztabón, Plinius, bizantioni Philón, Hyginus feljegyzéseiből. Stecchini azt hitte korábban (1971), hogy az ősforrás Agatharkhidész geográfus lehetett, mivel őt idézte Diodórosz, de tévedett!
Több mint száz éve, 1901-ben Friedrich Wilhelm von Bissing német történész kiadott egy tanulmányt, ami Dodórosz jelentését tanulmányozta a piramisokról (Der Bericht des Diodor über die Pyramiden, 1901). Ez egyben egy főhajtás az ősi metrológia tudománya előtt is (a monográfia itt elérhető és letölthető: http://ia341216.us.archive.org//load_djvu_applet.php?file=1/items/derberichtdesdi00bissgoog/derberichtdesdi00bissgoog.djvu).
Bissing rájött arra, hogy az ókori piramisleírók egy közös forrást kellett használniuk, akit jól-rosszul idézgettek. Úgy gondolta, hogy ez a forrás epheszoszi Artemidórosz geográfus 11 könyves munkája lehetett, amit i.e. 100 körül írt. Azonban nagyon valószínű, hogy Diodórosz a piramisok leírásánál egy jóval régebbi szerzőt, abderai Hekataioszt használta, aki meg i.e. 300 körül írta munkáját, de még ő sem lehetett az első forrás, ez teljesen nyilvánvaló, hisz ő inkább egy etnográfus vagy mitográfus volt, mintsem gyakorlati tudós. Bissing is látta a buktatókat ezért ő is tovább ment, és felvetette, hogy az információ talán visszamegy milétoszi Arisztagóraszhoz, aki i.e. 375 körül tevékenykedett. Később ezt a véleményt fogadta el Stecchini is. Hozzá azért nehéz eljutnunk, mert alig tudunk róla valamit, talán ha egy tucat töredék maradt az Egyiptom történetét tárgyaló legalább két könyvből álló munkájából (és ezek egyike sem említi a piramist, de tudjuk -Pliniustól- hogy írt róla).
Arisztagórasz nem sokkal Platón (i.e. 427) született. Robert Charroux -teljesen függetlenül az itt elmondottaktól- a következő különös megjegyzést teszi a könyvről: „Milétoszi Arisztagórasz az időszámításunk előtt ötödik században két könyvben összeállította a piramisokra vésett feliratok nyomán <<Egyiptom történeté>>-t. Ezt a munkát nem tudjuk már elérni, kétségtelenül elpusztították, mint Szankhuniathón <<Föníciaiak történeté>>-t”. (1967).
Én is azt gondolom, hogy a piramis méreteiről szóló adatok ősforrása Arisztagórasz lehetett, aki évekig élt Egyiptomban és elsőként jött rá, hogy Püthagórasz tételeinek Egyiptomból származtak. Ő vitatkozott Hérodotosz piramisokra vonatkozó adataival, akit egyedül csak Pomponius Mela geográfus követett.
Stecchini egy későbbi tanulmányában maga is kijelenti: „Minden ókori író, aki adatokat adott meg a piramisról, kivéve Hérodotoszt, bizonyosan milétoszi Arisztagórasz Egyiptom-leírásából származik, körülbelül fél évszázaddal Hérodotosz utánról.”
Ezen szövegek egybevetése felfedi, hogy Arisztagórasz milyen adatokat közölt:
a piramis alapja 1 1/φ stadion, míg az apotémája egy stadion. A stadiont 600 artabikus lábban számíthatta, ahol egy láb 307,796 mm. Ebből számítva az alapél 230,847 méter (750 láb) . 25 artabikus könyök = 22 egyiptomi királyi könyökkel. A piramis csúcsán lévő terasz kerülete 24 artabikus könyök volt. Arisztagórasz leírásásának sajátossága, hogy kizárta az apotéma számításából a piramis csúcsát.
Stecchini arról ír, hogy az egyiptomiak a 11:7 arányú piramist tartották a legtökéletesebbnek, ahol a 11 a piramis oldalhosza, míg a 7 a magassága. A fi szám pedig kiszámítható 55/89 megközelítéssel. A piramis apotémája 4 x 89= 356 könyök, ugyanakkor a félátló 4 x 55= 220 könyök. Ezt a kalkulációt ismerte Arisztagórasz, kivéve, hogy a királyi könyök átalakítható artabikus lábbá 44 : 75 arány alapján. 352 királyi könyök megfelel 600 artabikus lábnak vagy egy stadionnak.
Tehát a főbb méretek:

1. Az oldal hossza megfelel egy 1/8 fokpercnek és a kerület megfelel 1/2 fokpercnek.
2. Az apotéma 356 könyök.
3. Az apotéma hossza megegyezik 1/10 fokperccel.
4. A piramis egy piramidionban végződött, amit hol belevett a számításokba, hol kihagyta belőle. Az apotéma a piramidionnal 356 könyök és 351,6 könyök (=1 egyiptomi stadion) a piramidion nélkül. A piramidion apotémája 4,4 könyök.


A stadion megnevezést Artemidórosz kétféle értelemben használta: mint mértékegységet és mint 1/10 fokpercet (a Föld kerületén, amit az ókori tudósok ismertek). Tehát a piramis apotémája megfelel 1/10 percnek, míg az alapéle 1/8 percnek. A probléma megvilágításánál a számításokba bele lehet vonni vagy kizárni a piramis csúcsán lévő piramidiont, melynek oldalmagasságát Agatharkhidész 4 (vagy pontosabban 4,4) könyökre tette. Stecchini szerint a piramis kerületéből bármikor kiszámíthatták a hosszúsági kör fokhosszát az ekvátornál. A piramis jelezte az északi félteke szélességi köreinek leegyszerűsített trigonometriai értékeit. A piramis tehát az északi félgömb egyfajta modellje volt, s a csúcs jelölte az Északi Pólust. [ez és az előző rajzok is, Stechini barátjának, P. Tompkinsnak könyvéből származnak, melynek száz oldalas függelékét Stecchini írta: Secrets of the Great Pyramid, 1971).

A bizonytalanságot persze a következő okozta a magyarázatoknál: ha a piramist az aranymetszés, tehát a φ (fi) szám alapján tervezték, úgy az oldallap lejtőjének 51°49’38”-nek kellett lennie. Ha viszont a π (pi= 3,1415) szám alapján, úgy a lejtőszögnek egészen pontosan 51°51’14,31”-nek kellett lennie, a kettő között az eltérés csak másfél perc! Ha a pi-szám alapján tervezték, úgy négyzetes gúláról beszélhetünk, amelynek tehát a gúla kerületével megegyező kerületű kör sugara azonos lesz a gúla magasságával!
Viszont a pontos megismerés, az építők szándékának alapos elemzésének gátja marad most már örökre, hogy a középkori arab kőfejtők a Nagy Piramis burkolatát kőbányaként használták Kairó város építéséhez a 14. század elejétől, lerombolva magát a csúcsot is... Hisz ilyen kicsi, másfél perces eltérést, a romok állapota alapján már eldönteni nem lehet.
Ezért is irigykedem az azon régi görögökre, akik egykor ott állhattak a Nagy Piramis lábainál, láthatták óriási kristályként csillogó oldalait, a tükörsimára csiszolt fehér turai mészkő borítását...

A GIZAI NAGY PIRAMIS MÉRETEINEK ÓKORI KÖZLŐIRŐL

A középkori és újkori európai látogatók a Nagy Piramisnál a pontatlanabbnál pontatlanabb méreteket közöltek a piramis alapélének hosszáról vagy magasságáról. Az első pontos felmérések csak a 19. század második felében készültek (Piazzi Smyth, Petrie). A piramis alapéle -a burkolókövek mentén- 230,36 méter volt, a piramis függőleges magassága 146,72 m lehetett, ami arra vezette az egyiptológusokat, hogy az egyiptomiak a piramis alapélét 440, míg a magasságát 280 egyiptomi könyöknek (0,523 m) szánták.
Viszont érdekes megvizsgálni, mint mondtak az ókori görög szerzők akik ellátogattak a piramishoz, annak méreteiről. Ne feledjük, hogy ők még a hófehéren ragyogó gúlát láttak, amitől nem volt megfosztva a külső burkolata, amit a középkori arabok egyszerűen levertek. Az itt látható kép Piazzi Smyth csillagász könyvéből van (1865) és mutatja a piramis lábainál megmaradt néhány burkolókövet, melyek több tíz tonnásak voltak és tükörsimára lettek csiszolva. Ilyen fedte hajdan -a 14. századig!- az egész piramist, mint a rajz felső részén is láthatjuk a Khephrén piramis esetében, melynek csúcsánál megmaradt az eredeti borítás. A régi görögök még ilyen gyönyörűen látták a piramisokat...

Kicsit irigykedve gondolok ezekre a görögökre, hiszen rendszerint értekeztek a piramisról a helyi papokkal: tőlük kaptak információkat a piramis méreteiről. A görögök az egyiptomiaktól származtatták a geometria és a földmérés tudományát. Messze földön híres volt az egyiptomi "láncmérők" tudománya és pontossága. Fennmaradtak szerszámaik, mérőrúdjaik, és a gízai Nagy Piramisnál éppen látható a munka aprólékossága. Nyilvánvalóan valamiféle koncepció alapján tervezték templomaikat vagy a piramisokat. Úgy gondolom, hogy a Nagy Piramis méreteit ők maguk is egy földrajzi, geometriai rendszerbe foglalták, s az odavetődő görögöknek elejtettek erről néhány megjegyzést, amit azok gyanútlanul fel is jegyeztek, mit sem tudva annak jelentőségéről... (Ennek persze semmi köze sem volt Thalész méréséhez, aki a piramis magasságát annak árnyékából számította!)
Tehát mit tudtak a görögök a Nagy Piramis méreteiről?


A római Plinius felsorolja kik írtak előtte az egyiptomi piramisokról: "Hérodotosz, Euhémerosz , szamoszi Dúrisz , Arisztagórasz , Dionüsziosz , Artemidórosz , Alexander Polühisztor , Butoridasz , Antiszthenész , Démétriosz , Démotelész és Apión" (néhányat nem sorol fel, talán mert nem is ismerte, mint Diodórosz, Sztrabón vagy abderai Hekataiosz).
Az első a sorban Hérodotosz, aki i.e. 458 és 430 között járhatott valamikor Egyiptomban. Személyesen ment el a gízai piramisokat megnézni egy tolmács-pap kíséretében. Az egész leírásából most csak ez érdekel: „A piramis alapja négyszög, minden oldala nyolc plethron hosszú, s ugyanekkora a magassága is. Az egész simára csiszolt és jól összeillesztett kövekből épült, amelyek közül egy sem rövidebb harminc lábnál…" (Muraközy Gy. fordításában).
Egy megjegyzés: A "magasságon" az antik utazók –akik ott álltak a piramis hófehér turai mészkő borítású fala előtt- nem a gúla "függőleges magasságát" értették, hanem az oldallapét, vagyis az apotémát!!

Hérodotosz konkrét adatai túlzóak, hiszen 800 lábat (8 plethront= 246 m) ír az alapélre és az apotémára. Viszont John Taylor angol antikvárius, aki tkp. megalapozta az ún. "piramidológiát", az 1859-ben megjelentetett könyvével, odajutott, hogy tkp. nem is a 8 plethronon van a lényeg, mert ennél sokkal fontosabbat akart valójában közölni Hérodotosz. Mert a sorait így kell értelmezni: „Minden oldal területe nyolc plethron, ami megegyezik a magasság négyzetének területével”. Ez a nézete azóta is vitákat vált ki... Viszont Pomponius Mela római földrajztudós beszámolója a Nagy Piramis méreteiről, tovább erősítik, hogy valóban így gondolta Hérodotosz is.


Tompkins és Stecchini figyelmeztet rá, hogy a kis eltéréssel a piramis oldalfalainak lejtőszöge talán nem a π-t (pi), hanem a φ-t (fi) jelölte, mert tkp. ezt mondta Taylor.
Ez esetben a lejtőszögnek 51°49’38”-nek kell lennie, ami a φ szögét adná. A φ pedig nem más, mint, mint a matematikusok aranymetszés arányszáma (értéke: 1,618033988…). Aranymetszés teszi lehetővé az egyenesből a görbébe való átjutást, „azaz a földi törvényektől az égi törvényekhez vezet” (Carpentier).
Ez kulcsot jelent –mondja Peter Tompkins- a piramis geometriai és matematikai titkaihoz. Az aranymetszés a Nagy Piramis esetében megadja a valódi módszerét a gömbterület átfordításának egy-egy síkká. Tehát méretekre fordítva: az alapél 440, magasság 280 és az apotéma 356 egyiptomi könyök.


Ezen utolsó ábrához visz azonban az elképzelés, amit itt elmondtunk. Mert ha a Nagy Piramis ábrázolta a φ-t, akkor a tervező számára a gúla magassága √φ-vel (1,27202) volt egyenlő, ami a piramis keresztmetszetébe rajzolt derékszögű háromszög függőleges befogója. A vízszintes befogó (az alaphossz fele) egy egységnyi hosszú és az átfogó (a gúla apotémája) φ-vel (1,618034) volt egyenlő. Mivel kör területe: r² x π, a gúla magasságával (√φ-vel) rajzolt kör területe= φ x π. A φ-vel szerkesztett gúla oldalszöge 51°49’38,253” lesz. A piramis minden oldala egy félgömb negyedeit képviseli, amit 90°-os gömbkvadránsnak is nevezünk . A gömbkvadráns három éle √φ-vel egyenlő (ezek 90°-os szögben állnak egymással), míg a körnegyedek 2 egységnyi hosszúak (azaz megfelelnek a piramis alapélének hosszával). A gömbkvadráns külső felszínének területe: 2√ φ.
Ehhez a koncepcióhoz pedig éppen Hérodotosz elejtett megjegyzése vitt, amit kísérőjétől, az egyiptomi paptól hallhatott. Viszont az egyik ókori görög utazó egy másik koncepciót is közölt a Nagy Piramis méreteiről, amely a Hérodotoszétól másmilyen tartalmat tulajdonított a piramisnak. De azt sem tudjuk pontosan ki volt ez a görög tudós, hiszen az ókori szerzők, mikor átvették a piramisra vonatkozó adatait, elfelejtették közölni nevét, csak annyi tudható, hogy ott van Plinius listáján...

Á, szerintem az már annyira nagy téma, hogy az egy teljesen külön anyag lenne, meg szerintem bele is zavarna. A Kabirokról szóló részt inkább amolyan kis színes ismertetőnek szántam, mert körbe nézve ezen a szegény neten, tkp. alig található róluk érdemleges anyag.
Ráadásul ez nem is az én véleményem, mert nekem a Kabirokról külön koncepcióm van, aminek ismertetésébe már bele sem akartam fogni, hisz leírva word-ben (16pt) csak 206 oldal, amiből az utolsó nagy fejezet a "Kabir elektromosság - a misztériumok titkos kellékei és gépezetei" önmagában 55 oldal (amiről meg nemhogy magyar, de semmilyen nyelven nem olvastam). Tehát igazából ez egy teljesen külön írásművet érdemelne... Plusz hozzátehetném a "Telkhinek titkos műhelyei"-t, ami még 92 oldal... (de ezek alakítgatása is folyamatban van)...

Viszont jobb lenne big, ha a Homérosz életéről szóló részeket szerkesztenéd egybe, mivel azt befejeztem. Hiszen csak az Odüsszeuszt olvasva senki nem kap arra magyarázatot, hogyan jutott Homérosz ezekhez az ismeretekhez... Homérosz élete, egyfajta "függelékként" bizonyosan a az Odüsszeusz utazásaihoz tartozik...

Nem is várom meg a válaszod - ne haragudj - ez elengedhetetlen oda, máris teszem be... :)

Ezeket a kabírokról szóló új írományokat szerintem be kell illeszteni a publicisztikánkba.. Nem?

A másik szerzőnk, a francia ROBERT CHARROUX, aki "Az ismeretlen rejtélyek könyve" c. 1969-ben megjelent munkájában a 16. fejezetet az ősi misztériumoknak szánta. Charroux egész életében a legmegdöbbentőbb kutatásokat végezte az ősi kultúrák porladó romjainál, titkos könyvgyűjteményekben vagy elveszett kincsek föld alatti rejtekében. Rajongásai néha tévútra vitték, mindenesetre érdemes őt is meghallgatnunk a Kabirokról, amit magyarra fordítottam:

"A KABIROK MISZTÉRIUMAI

Szamothrake, Delosz, Mithra misztériumai egy őseredeti beavatásból származtak, hasonlóan mint Eleusziszben vagy máshol is.
Azt gondoljuk azonban, hogy a szamothrakéi Kabirok szellemileg emelkedettebbek és lényegét tekintve, felsőbbrendűek voltak, mint más misztériumok.
Szamothraké szigete az Égei-tengerben egyfajta természetes piramisnak hat a rajta terpeszkedő kúpalakú Saoce-heggyel.
A pelaszgikus Kabir misztériumok alapítói, akik <<az Északi-tengerről érkeztek>>, minden utazónak előjogokat és védelmet biztosítottak.
A Cabirok vagy Kabirok (a Kab-ból = ég, aki az égből érkezett) voltak a hagyományban a levegő utasai, akik hajóikkal (Ark) érkeztek egy katasztrófa utáni korszak kezdetén, hogy az embereket oktassák.
Szentélyeik voltak Szamothrakén, Lémnoszon, a boiótiai Thébaiban, Türoszban, Memphiszben, Brit-szigeteken és Galliában.
Prométehusz egy Kabir volt, mondta a beavatott Pauszaniasz.
Anubis Schenouda szerint Ptah volt az első Kabir Egyiptomban.
A keltákhoz a tengeren érkeztek, akik tisztelték is őket, amit bizonyít ez a szöveg egy régi ír glosszáriumból, s amit a nyelvész Pictet (1824) idéz: <<Samhandroic, cadhon Cabur>>, azaz Samhan–Cabur mágiája, tehát Samáelét, Sátánét vagy Seatherét, a civilizáció hőseiét.
Egy másik glosszáriumban Baal vagy Beal (Bélénust Apollónnal azonosítottak) nevét, mint Seathar szinonimája ad meg, akit a galliai gallok és germán népek is ismertek.
Pauszaniasz elutasította, hogy fellebbentse a fátylat a Kabir-miszériumokról:
<< Huszonöt sztadionnyira van innen [Thébaitól] Démétér Kabeiraie és Koré szent ligete, ahová csak a beavatottaknak szabad belépniük. Ettől a berektől mintegy hét sztadionnyira áll a Kabeiroszok szentélye. Elnézést kérek azoktól, akik szívesen meghallgatnák, hogy kik ezek a Kabeiroszok, és hogy milyen szertartásokkal szokták őket és az istenanyát tisztelni, de én most inkább hallgatok erről. Semmi akadálya sincs azonban annak, hogy bárkinek elmondjam, amit a thébaiak a szertartások eredetéről mesélnek. Azt beszélik ugyanis, hogy valaha egy város volt itt, és a lakóit Kabeiroszoknak hívták. Egyszer Démétér megjelent az egyik Kabeirosz férfi, Prométheusz és ennek fia, Aitnaiosz előtt, és őrizetükre bízott valamit. De hogy mi volt ez a valami, és hogy mi történt vele, arról már vétek lenne írnom. A beavatási szertartásokkal minden esetre Déméter ajándékozta meg a Kabeiroszokat.
Az Epigonoszok hadjárata és Thébai elfoglalása idején a Kabeiroszokat az argosziak [Argosz nemzetsége = a görögök] elűzték otthonaikból, így a szertartások bizonyos ideig szüneteltek. Később azonban Potneusz lánya, Pelargé és férje, Iszthmiadész, mint mondják, ismét felújították ezeket az alkalmakat…>>
[Azt mondják, a hétkapujú Thébait a legendás Kadmosz idején –i.e. 1519 körül- építették, aki bevezette a görögök közt az írást, a föníciai betűk alapján és a fémolvasztást, majd kígyóvá változott. Ott Muller egy pelaszgikus istennek tartotta.]
<<Már több ízben bebizonyosodott –magyarázza tovább Pauszaniasz-, hogy a Kabiroszok haragját egyetlen ember sem tudja kiengesztelni…
Amikor Xerxész seregének Mardoniosz vezetése alatt Boiótiában maradt katonái közül egyesek behatoltak a [thébai] Kabir szentélybe –lehetséges, hogy a gazdag zsákmány reményében tették, de véleményem szerint inkább azért, hogy az istenség iránt érzett megvetésüket kinyilvánítsák–, akkor azonnal őrültség szállta meg őket, és belevetették magukat a tengerbe, vagy a sziklaormokról ugrottak le, és úgy pusztultak el.
Mikor győzelme után Alexandrosz már Thébai egész környékét és Thébai városát is felperzselte, akkor néhány makedón katona, mint ellenséges területre, a Kabeiroszok szentélyébe is behatolt, de ekkor mennydörgés támadt, villámok csaptak le az égből, és elpusztították a betolakodókat.
Néhány tradicionalista szerint –ami fedi a mi összegzésünket is- a Kabbala a Kabirok és a földönkívüli Beavatok tudománya lenne.
Az egyiptomiaknál a hét kabir jelképezte a hét bolygót, és a nyolcadik Ptah volt. [A nyolc bolygó helyesen: Szaturnusz, Jupiter, Neptunusz, Uranusz, Mars, Föld, Vénusz, Merkur. Ptah adta a nyolcadikat, amelyik a többiek után érkezett: a Vénusz.]
A Kabirok legkiemelkedőbbikének neve Satan vagy Saman volt.
Kabirok a történelemben egyfajta láncot alkottak a kelták földjei, Fönícia, Frígia és Egyiptom között, ahová elvitték a civilizációt.
Szamothrakét korábban Saonnak nevezték, akár Sein szigetét Bretagnénál, amit az ókorban Sena vagy Seonként ismertek, mint azt Sztrabón beszéli.
Sein szigetét egy kilenc druida nőből álló közösség lakta, akik egy <<szent üst>> fölött őrködtek, ami a beavatás italát tartalmazta." (Le livre du mystérieux inconnu, Paris, 1969).






Stanley Faber talányos rajza a "Kabirok barlangjáról". Faber egy angol teológus volt, akit roppant mód érdekelt a pogány kultuszok és bálványszobrok világa. A Kabir-misztériumokról szóló kétkötetes munkáját 1803-ban jelentette meg...

Odüsszeuszt származásra a krétai Kuréteszek vagy Kurészek közé soroltam, akik rokonai voltak a Daktüloszok, Korübaszok, Telkhinek vagy Kabirok, de ugyanúgy meglehet, hogy az összes elnevezés mind ugyanazon ősi lényeket takarja. Talán a "legismertebbek" a Kabirok (Kabeiros), bár ez az "ismeret" erősen behatárolt. Az igazság az, hogy már az ókori görögök is tanácstalanok voltak a Kabirok származásáról, aminek fő oka, hogy már ott találták őket, mikor Görögországba érkeztek, hisz valójában a pelaszgok istenei voltak. Ám az ókori beszámolók egyaránt tartották őket démonikus lényeknek és Nagy isteneknek. A legáltalánosabb hit szerint Héphaisztosz törpe gyermekei voltak, akikhez a fémek feltalálását is kötötték. Mások viszont azt beszélték, hogy valójában nem ők voltak a nagy istenek, hanem a Kabirok felügyelték a Nagy Istenek orgiasztikus misztériumait Szamothrakén. A misztériumon résztvevők védelmet reméltek a Kabiroktól, hogy a tengeri viharok elkerülik őket utazásaikon. A boiótiai Thébai Kabir-szentélyében Odüsszeuszt is kabirszerű vonásokkal ábrázolták...

Két szerző összeállítását is adhatom a Kabirokról, de egyik sem filológus vagy történész, s éppen ezért a sajátos meglátásuk érdekesebb, mint valami száraz, szaktudósi szóömleny, amiből a végén sem tudunk meg semmit. Az első részlet VÁRKONYI NÁNDOR SZIRIAT-jából van, aki a Kabirokról szóló rész összefoglalásánál nagymértékben támaszkodott Lewis Spence skót atlantológus egy-két munkájára, ahol az a Kabir-misztériumokat Atlantiszról származtatta:

"A kabirokat először Sanchuniathon föníciai író említi, i. e. 1400 körül élt, művéből egyes részletek a pun háború idején ké­szült latin fordításban fennmaradtak, ez tehát a neveket megrómaiasítja. Szerinte a kabir misztérium líbiai vagyis afrikai eredetű, később beolvadt az Oszirisz-vallásba. A Ras Shamrában 1928 óta előkerült táblák a kabi­rokat agzarim néven említik, a nyolcadik közülük Esmun, akit különösen Ciprus és Szardínia szigetén tiszteltek; az agzarim szó állítólag szigetlakót jelent. Az eddigi adatok: Líbia, Egyiptom, Szíria (Ras Shamra), Ciprus és Szárdinia tehát kifejezetten mediterrán eredetre vagy elterjedésre vallanak. Hérodotosz szerint a pelaszgok, Peloponneszosz prehellén őslakói alapítot­ták a kabirok tiszteletét első szálláshelyükön, Szamothraké szigetén. (Sza­mothraké jelentése Diodórosz szerint: szent sziget.) Más hagyományok azt mondják, hogy a föníciaiak hajózás-istenei voltak eredetileg, s szobruk a hajók orrát díszítette. Nevük a babiloni kabru-ból származik, ami hatalma­sat jelent, ebből lett a héber kabirim, ebből a görög kabeiroi. Ami számukat illeti, eleinte ketten voltak (apa és fiú), ezután hárman, majd négyen, ké­sőbb heten, végül nyolcan. Formájukat tekintve, csúf, kövér testű, ithyphal­likus törpék alakjában ábrázolták őket; Szamothrakén a kikötőben két ilyen szobor fogadta a zarándokokat. Ugyanott eleinte nem voltak templomaik, szentélyeik; szabad ég alatt, szakadékokban, sziklák, menhirek közt folytak a misztériumok a vad, kopár, egyetlen hegycsúcsból álló, vihar dúlta ten­gertől övezett szigeten. Hogy Egyiptomban miben állt a tiszteletük, nem tudjuk; Sanchuniathon ennyit mond: Thot, vagyis görögösen Hermész Triszmegisztosz „elrendelte, hogy a kabirok adják át a múltról szóló emlé­keiket” nyilván Usziri papjainak, de ettől nem leszünk okosabbak. Memp­hisz ősi temploma volt a tiszteletükre rendelve, s lehet, hogy kultuszuk az Usziri-bika (Uszir-hapi, ebből Sarapis, Serapis) tiszteletével kapcsolódott; erre a föltevésre még visszatérünk. Igaz, Sanchuniathon azt is közli velünk, hogy ők találták fel a tengerhajózást, a halászat és a vadászat mesterségét, az építkezést és háztartást, ezenkívül az írást, a só és az orvosságok haszná­latát; végül, írja, Poszeidón telepítette le őket a föníciai Berütoszban (Beirut), de még mielőtt az emberáldozatokat ott bevezették volna. Mindez azonban – a föníciai telepítésen kívül – az Usziri-mítosz tiszta ismétlése (kultúrhérosszá teszi meg őket). A föníciaiaknál és a pelaszg-görögöknél tengeristenek voltak, a hajósok védnökei. Még később az istenek szolgáival azonosították őket, s lettek daktüloi, kurétész, korübantész, illetve az iste­nek gyermekei, Kasztór és Polüdeukész (Pollux). De lehet, hogy az utóbbi fordulat az etruszkokra megy vissza, akik sok krétai-pelaszg emléket őriz­tek meg, sőt talán még régebbieket; ábrázolásaikon két bakfarkú, szatír ala­kú, idős, szakállas kabir feláldozza az ifjú harmadikat, Hermész azonban varázsboltjával életre kelti. Nevük a rajz mellett áll: Kaszturu és Puluktu (talán ezek a görög nevek ősei), a harmadik neve Chaluchaszu, ez meg a Szamothrakéi papok bíborszínű fejszalagjára utal (kalkhé). Patarai Mnesze­asz a négy kabirt Axierosz, Axiokerszosz, Axiokersza és Kadmilosz néven ismeri, de ezek a nevek már orphikus jellegűek, az orphikus és az eleusziszi misztériumokban szerepelnek, s mint Mneszeasz írja, mögöttük voltakép­pen Démétér, Hadész, Perszephoné és Hermész áll – a négy kabir velük azonos. Phereküdész, Hérodotosz és mások azt mondják, hogy Héphaisz­tosz fiai, Cicero szerint Proserpináé, de Zeusz is gyakran szerepel apjuk­ként. Halikarnasszoszi Dionüsziosz, Macrobius, Varro és több latin szerző a rómaiak penateseinek, házi isteneinek tekinti őket, Sztrabón viszont Hekaté papjainak. Valószínű, hogy nem ok nélkül hozzák kapcsolatba a kabirokat Orpheusszal és Dionüszosz Iakkhosszal, a két isten-áldozattal. A zűrzavart megkoronázza Hérodotosz: „a kabirok orgiáiról” beszél, s a szokásos tar­tózkodással így szól: „Aki be van avatva a kabirok szolgálatába, melyet a szamothrakébeliek celebrálnak, megérti, mit akarok mondani.” Ez a szolgá­lat azonban nem vált nagyon általánossá, vagy lehet, hogy helyhez, közép­ponthoz kötött volt. Egyiptomban, Föníciában, Szíriában és az etruszkoknál csak nyomai maradtak; Ciprus, Kréta, Szardínia jobban meghatározható he­lyek. Görögországban mindvégig Szamothraké volt a középpont, kívüle a lokriszi Amphisszában, Lemnosz és Imbrosz szigetén s Pergamonban foly­tak kevéssé jelentős misztériumok.
Ennyi tehát az „anyag”, amiből ki kellene okosodnunk. Messze múltba vesző eredetről lévén szó, három támasztékot választhatunk: az első a tör­pék ithüphallikus ábrázolása, a másik Sanchuniathon tudósítása, hogy a misztérium Nyugatról származik, a harmadik Hérodotoszé, aki szerint a kultusz orgiasztikus volt. Saját tapasztalat alapján állítjuk, hogy minél ré­gibb valamely forrás, annál megbízhatóbb. Sanchuniathon elég régi (i. e. 1400 k.), s így szívesen rábízzuk magunkat; Hérodotoszról viszont tudjuk, hogy sohasem füllent, s ha téved, forrásai vagy tájékoztatói vezetik félre, azért elfogadjuk állítását a rítust illetően (orgia). Sanchuniathon utalása te­hát Nyugat felé fordítja tekintetünket, vagyis az atlanti kultúrák vándorútjá­ra." (Sziriat oszlopai, 1972).

Itt egy pénzérmén látunk egy kabirt, baljában kígyót szorongatva.

De a Kabirok ábrázolás eleve kevés, legalábbis, ami megtekinthető. Ennek két oka van: ezek rendszerint riasztó, elhízott, daimóni tekintetű törpéket mutattak, rendszerint nagy fallosszal, s az egyik ok, hogy azon római császárok, akik kereszténnyé lettek, módszeresen pusztíttatták a pogány kor eme sötét relikviáit. A másik ok, éppen a már elképesztő romlottságot sugárzó ábrázolásoktól való "megkímélés" a célzata. Éppen ezért azt a néhány véletlenszerűen fennmaradt ábrázolást is inkább a gazdag múzeumok remota szobáiban őrzik. Ilyenek pld. a Hérodotosz által említett Hermész phallikus szobrai az utak kereszteződésein vagy az orgiasztikus misztériumok történéseiről vagy szodomita szertartásokról szóló ábrázolások (ezeket sosem tárták a nagy nyilvánosság elé).
Szerencsére a Pompeiben megőrződött anyagot a keresztény uralkodók nem tudták elpusztítani. A Nápolyi Királyi Múzeum titkos szobájának lezárt fémvitrinjeiben tárolt (volt amikor befalazták a gyűjteményt) ilyen irányú alkotásokról kiváló képeket ad Stanislas Famin 1871-ben megjelent ritka könyve: http://www.sacred-texts.com/sex/rmn/index.htm#contents