Igen, viszont azért majd sakkozniuk is kell, hiszen aki a kézimeccsre akar menni, az lehet menne a focira is, de pl. kosárlabdára is (full sztáros USA lesz, és hát ott van a franciáknál Wemby is már). Tehát nem rakhatják az összes csapatsportág összes meccsét estére.
Sydney-ben a férfi vízilabda döntő nem hajnalban volt hanem reggel negyed nyolctól, a női kézidöntő meg fél nyolctól. Nyolc órára megnyertük a vízilabda döntőt az m1-en, akkor át lehetett kapcsolni az m2-re ahol Ágai párhuzamosan közvetítette a kézilabdát. A második félidő épp akkor kezdődött.
A legjobb az volt h a döntő előtt, a két csapat bemutatása után ott a pályán jelentették be az All Star-csapatot és adta át Mustapha a játékosoknak a különdíjat (tőlünk Radulovicnak). A nemzeti himnuszokat akkor még nem játszották le a döntő előtt, volt helyette All Star...
Reggeli meccsnézés és egyből Sydney jutott eszembe, főleg az utolsó nap. Éjjel kajak-kenu, majd hajnalban férfi vízilabda döntő, végül reggel női kézilabda döntő. Most is kibékülnék ezzel, ha az utolsó napon ilyen érdekeltségeink lennének ;-)
Kéziben sosem volt olyan, hogy egyszerre több helyszínen csoportmeccs. így is horribilis összeg a csarnokbérlés, úgy meg egyenesen csillagászati összegeket emésztene fel, nem beszélve a megoldhatatlan logisztikai problémáról. Emlékezz, mi felzúdulás volt a svéd-lengyel-(dán?/norvég?/német?) ffi Eb-n abból, hogy Svédországból lengyelországba kellett repülni az elödöntöre, majd vissza a döntöre/bronzmeccsre (vagy valami hasonló, a lényeg, hogy rettenetesen sokat kellett utazni egy meccs miatt)
Ugyanitt FRA női csapat csoportmeccsei egymás után: 21h15 16h15 14h30 11h15 21h15
A norvégok viszont szokás szerint különleges bánásmódban részesültek 2012-ben Londonban: 21h15 három meccs 19h30 egy meccs 9h30 (ez a NOR-KOR meccs). A dánok sem jártak rosszul: 21h15 két meccs 19h30 egy meccs 16h15 egy meccs 11h15 egy meccs (ez a DEN-KOR meccs)
Ezek a londoni olimpia csoportmeccsei (nem a mostani:)......
Továbbra is tartom, hogy az olimpia érzelmileg kiemelkedő, de sportszakmailag 'elég fura', kevesebb létszámmal, 2 naponta 8 meccs, össze vissza időpontokban, fokozott elvárás és figyelem.
Az nyer, aki jobban tud ezekhez alkalmazkodni, és fejben-testben maximálisan felkészül erre, ja és még kézizni is tud mellette. Szóval a franciák.
Ha jól láttam, egyetlen helyszínen van az egész torna, így napi 6 meccsel számolva, muszáj délelőtt elkezdeni a programot.
Egyébként az egész lebonyolítás egy vicc, az utolsó csoportkörnek egy időben kellene zajlania (ehhez persze több helyszín kellene), úgy sem lehet kizárni azt az eshetőséget, hogy egy bizonyos eredmény mindkét pályán lévő csapatnak jó, de így különösen "érdekes" eredmények születhetnek.
Amúgy mi fogjuk tudni a legkevesebbet, mert a hollandokkal 9 órakor kezdünk az utolsó csoportkörben, így mi valószínűleg nem fogunk tudni számolgatni.
A reggeli időpont önmagában sem túl jó, de ha egységesen az lenne (nem akarok ötleteket adni), akkor jobban lehetne alkalmazkodni, úgy edzeni, úgy készülni. Az, hogy néha akár este 9, néha reggel 9, nem éppen optimális, de ez van.
Lehet mondani, hogy mindenkinek ez van, de pl a házigazdák valószínűleg nem reggelre rakják a maguk meccseit. :)
Azért arra kíváncsi vagyok, melyik hozzáértő nyilatkozza majd le először, hogy milyen nehéz reggel 9-kor játszani. Aztán majd nézhetjük a férfiaknál a reggel 9-kor is erőtől duzzadóan fickándozó norvégokat és dánokat.
A magyar válogatott programja a csoportkörben Július 25., csütörtök, 19.00: Magyarország–Franciaország Július 28., vasárnap, 9.00:Magyarország–Brazília Július 30., kedd, 16.00: Magyarország–Angola Augusztus 1., csütörtök, 14.00: Magyarország–Spanyolország Augusztus 3., szombat, 9.00: Magyarország–Hollandia
A további menetrend Negyeddöntő: augusztus 6., kedd, 9.30, 13.30, 17.30, 21.30 Elődöntő: augusztus 8., csütörtök, 16.30, 21.30 Döntő, bronzmérkőzés: augusztus 10., szombat, 10.00, 15.00
FÉRFIAK A-csoport: Spanyolország, Horvátország, Németország, Szlovénia, Svédország, Japán B-csoport: Dánia, Norvégia, Magyarország, Franciaország, Egyiptom, Argentína
A magyar válogatott programja a csoportkörben Július 27., szombat, 11.00: Magyarország–Egyiptom Július 29., hétfő, 21.00: Magyarország–Argentína Július 31., szerda, 9.00: Magyarország–Norvégia Augusztus 2., péntek, 9.00:Magyarország–Dánia Augusztus 4., vasárnap, 16.00: Magyarország–Franciaország
A további menetrend Negyeddöntő: augusztus 7., szerda, 9.30, 13.30, 17.30, 21.30 Elődöntő: augusztus 9., péntek, 16.30, 21.30 Döntő, bronzmérkőzés: augusztus 11., vasárnap, 9.00, 13.30
Vova fényezi kicsit saját magát. Az építkezés pont olyan, mint Elekkel a Tokiói olimpia előtt és alatt. Akkor is ment az önreklám, hogy előreléptünk, csak aztán három világverseny beárazta a csapatot. Majd a következő olimpiai ciklusban rendezett VB-k, EB-k megmutatják, hogy mennyit lépett előre ez a csapat. Ha 8-ba jutunk stabilan, akkor beszélhetünk előrelépésről. Az olimpián 8-ba jutni ebből a csoportból nem bravúr. Rövid távú előrelépést az jelentene, ha az olimpiai csoportból az első három hely valamelyikén jutnánk tovább, és nem lenne a meccsek között kiütéses vereség egyik ellenféltől sem. Bravúr a négy közé kerülés lenne, de ez jelenleg nem reális elvárás, elég csak a statisztikákra pillantani azon ellenfelek ellen, akik a keresztágról szembejöhetnek az elődöntőbe kerülésért.
Vova másik vesszőparipája h 'aki tud, menjen külföldre...' Ezt mantrázza szinte non-stop.
De az olimpiai kvalin elért siker erre sem jó példa.
Összesen két játékost hívott be külföldről. Közülük Faluvégi SWE ellen pályára sem lépett, JPN ellen már nem is nevezték. Kiss Niki meg a csapat leggyengébb játékosának számít, akit bármikor le lehetne cserélni valakire az NBI-ből.
"A kapitány szerint a magyar válogatott nagyon sokat profitál abból, hogy a Győr és a Ferencváros után a Debrecen is bekerült a Bajnokok Ligájába.
„Lehetett látni, szeptember óta mennyit fejlődtek. Emögött nagyon komoly munka van. Ha rendszeresen olyan játékosokkal állnak szemben, akik a legmagasabb színvonalat képviselik, az kifizetődik.."
Az olimpiai kvali-keretben három Loki-játékos volt, nem több. Közülük Vámos Petra hozott egy megszokott jó formát, de elöl szinte gólképtelennek bizonyult, Japán ellen egyszer sem lőtt kapura.... Tóvizi a két fontos meccsen 1/4, a védekezéséről inkább ne beszéljünk. Kácsor Gréta....hát ő eleve nem jön ki Vovával, SWE és JPN ellen minimális játékidőt kapott, észre sem vettük h a keretben van.
Akkor hogyan is profitált a válogatott a Debrecen BL-szerepléséből...? És mennyit....?
Vova ahogy látom most már azt mondja h a kvalin elért győzelmek nem váratlanul lettek, hanem mindez az ő tudatos csapatépítő munkájának eredménye. Ennek köszönhető h szépen, fokozatosan, három év alatt eljutottunk ide.
Ezzel csak az a gond h kapitánykodásának első két és fél évében semmi nem utalt erre az építő munkára. Az első három világversenyen gyengén szerepeltünk, stabilan ugyanazon a semmilyen színvonalon. Egyedül tavaly decemberben CRO ellen volt egy kiváló tizenöt percünk, a meccs végén. De az sem lett volna a horvát edző teszetosza meccselése nélkül.
Most persze Vova talált már más 'előjeleket' is: a Montenegro elleni első félidő, a Svédország elleni első félidő....ezek nem alakulhattak véletlenül, itt már az ő építkező munkáját lehetett látni abban h legalább egy félideig jól játszottunk. Igaz h utána jött az összeomlás, dehát van ilyen.... Felépítjük--összeomlik felépítjük--összeomlik, aztán egyszer csak megáll a lábán. Építkezés Vova módra...
Golovin Vlagyimir legújabb blogbejegyzése az olimpiáról és a kvalifikációról:
Természetesen büszke és boldog vagyok, hogy sikerült kijutnunk az olimpiára. Amikor kineveztek, egyértelmű volt, hogy ez a fő cél, és a magyar szövetségi kapitánynak tudnia kell, hogy ha ezt a célt nem teljesíti, az könnyen az állásába kerülhet. Mi viszont kijutottunk. Hétfőn nagyon jó volt újra látni a családot, a gyerekeimet, a kertemre ugyanez már nem igaz, mert nagyon »gáz« állapotba került, sokat kellett dolgozni rajta.
Mint a csapaton, mert a tavalyi vb-n, a horvátok elleni meccs második félidejéig ránk is mondták páran, hogy ez gáz. Most viszont már egészen más arcát mutatja a válogatott, de ez engem nem lep meg annyira, mert ha visszanézünk, a vb-n a montenegróiak és a svédek elleni első félidő is teljesen rendben volt, egyik sem alakulhatott így véletlenül. Azt viszont nem tudtuk, hogy Montenegró ellen a szünet után mitől jött az összeomlás, az, hogy minden, ami addig működött, egyszer csak elromlott. De a vb-n a svédek ellen is vezettünk félidőben, az ő tizenegy ezer nézőjük előtt, aztán gyorsan elkövettünk öt hibát, ziccert rontottunk, kidobtuk taccsra a labdát, és ők átvették az irányítást.
Biztos vagyok benne, hogy most, Debrecenben, az olimpiai selejtezőn, amikor a négygólos előnyünk után egyenlítettek 17–17-re, mindenkinek beugrott, nehogy ez újra megtörténjen, mert nem fér bele, de pont az ellenkezője történt. Sokáig állt 17–17-en az eredmény, és az, hogy mi tudtunk újítani, megint vezetni, plusz erőt adott. Nagyon sokat dolgoztunk ezért, az utolsó két meccsre készültünk, és tudom, hogy a lányok fejében mindig ott volt az olimpia.
A japánok elleni meccs előtt már azt mondtam, ha így tudunk játszani, mint a svédek ellen, nem kell félnünk senkitől. Persze, ha ugyanazzal az ellenféllel játszol minden nap, akkor is mindig más lehet a mérkőzés képe, hát még, ha az ellenfél is változik. De azt is tudjuk, hogy minden fejben dől el, és ezt akkor sem fogjuk elfelejteni, amikor legközelebb találkozunk, hogy megkezdjük az olimpiai felkészülést.
Kedd óta a csoportunkat is ismerjük. Nem panaszkodhatunk nagyon a sorsolásra, az újságírókkal együtt néztük a közvetítést a „Kézikedden”, és mindenki láthatta, hogy az öt ellenfélből, amelyet a csoportunkba kívántam, három bejött. A franciák, mint rendezők, választhattak csoportot, és a miénket választották, ami azért is kár, mert így két-három nappal az olimpia előtt nem játszhatunk velük felkészülési mérkőzést. Pedig már előre lekötöttük, de az volt a feltételük, hogy ne kerüljünk azonos csoportba. Azért így is vannak jelentkezők, jellemző, hogy még a románok is eljönnének, pedig ott sincsenek az olimpián. Szóval, attól nem kell félni, hogy meccs nélkül maradunk.
Érdekes olimpia vár ránk, mert például olyan sem volt még, hogy egy nappal a hivatalos megnyitó előtt már lejátsszuk az első mérkőzésünket – ráadásul pont a franciákkal. Az is szokatlan, hogy a csoportmeccsek után, az egyenes kiesésre a mezőny átköltözik Lille-be, úgyhogy most az a célunk, hogy szeretnénk megnézni Lille-t. És ha már ott vagyunk, nem csak egy napig maradnánk.”
(Forrás: Itt a kapitány beszél - 5. rész www.mksz.hu)
Július 25. csütörtök: Magyarország–Franciaország Július 28. vasárnap: Magyarország–Brazília Július 30. kedd: Magyarország–Angola Augusztus 1. csütörtök: Magyarország–Spanyolország Augusztus 3. szombat: Magyarország–Hollandia
A további menetrend (Lille, Pierre-Mauroy Stadion)
Negyeddöntő: augusztus 6., kedd, 9.30, 13.30, 17.30, 21.30 Elődöntő: augusztus 8., csütörtök, 16:30, 21:30 Döntő, bronzmérkőzés: augusztus 10., szombat, 10.00, 15.00
Felkészülési meccsek: Valószínűleg játszottunkk volna felkészülési meccset az olimpia kezdete előtt a franciákkal, de csak abban az esetben, ha nem kerülünk velük azonos csoportba, ez így most valószínűleg kútba esik. Június 23-án kezdjük a felkészülést, ami négy és fél hétig tart. Hazai pályán – minden bizonnyal Debrecenben – két találkozó lesz majd. A svédek, a spanyolok és a szlovénok is jelezték, hogy szívesen találkoznának velünk (a spanyolok valószínűleg kiesnek az opciók közül az azonos csoport miatt), és a románok is már puhatolóztak irányunkba.