Tibra! Visszatérve a kérdésedre. Arra gondolsz ami a valamikori Lenin szobor megett van? Már nem emlékszem a színére, de ha arra, az vagy valami ciszterna a tűzoltóknak, és/vagy amolyan promenádzene-féléhez volt a valamikori tűzoltózenekar székelésére alkalmas zenepavilon.
Vagy valami, vagy valahová megyen.
Ha másra gondolsz, írd körül jobban, minek a magasságában van és hogy néz ki, majd eltéblábolok arrafelé.
Nagyon kezd leülni ez a topic. Gyanítom, hogy sokan áttértek multilaterális (értsd: kétoldalú) levelezésre.
Nna, akkor megpróbálom kicsit felvidítani a népet.
Januártól lemondtam a Néplap előfizetést. Helyette előfizettem a Jászkun Krónikára. :)))) Először két napig továbbra is a Néplapot hozta a kézbesítő, többször kellett reklamálnom, hogy a krónikát kapjam. :))))
Tudjátok mivel jobb a Jászkun krónika a Néplapnál?
Ha már itt vagyok én is beleszólnék. Életem első 18 évét Szolnokon töltöttem. Természetesen már én is Pesten vagyok. Sajnos nem látok túl sok jövőt a városban, aki teheti, az menekül. Persze ez nem kizárólag Szolnoki jelenség. Globalizáció stb, elvesztik a kisvárosok a jelentőségüket. Persze én is sajnálom a dolgot, de szinte biztos, hogy nem megyek már vissza. Erre a cián csak rátett egy lapáttal. Bár nem politizálok, de akkor voltam magam alatt ebben a témában utoljára, amikor egykori polgármesterünk 'pártpolitikai megfontolásokból' a város ellen szavazott.
Azért én is hazajárok 2 hetente és a legszebb épület továbbra is a Galéria.
Amúgy a vizet eddig is lehetett inni, lásd: halak.
Nekem is sikerült hazajutni, persze emiatt több ezer vasutasnak kellett csuklania órákon keresztül, ja és az összes rokonuknak is. Ugyanis hazáig emlegettem őket. Viszont láttam egy újítást a vasúton: olyan vagonban utaztam, mely két részre volt osztva. Természetesen század eleji indiai vasút-hangulat: kosz, büdös, tömeg, stb. Egyetlen szerencsétlen 0,5 wattos izzó próbálta bevilágítani az egészet. Mivel borzasztóan drága lenne a több izzó beszerzése, ezért leszerelték az összes poggyásztartót, aminek köszönhetően "fényárban" úszott a fél vagon, mivel már nem volt, ami árnyékot vessen. Így viszont egész úton ölelgethettük a csomagunkat, vagy tehettük le a trutyiba, megkockáztatva, hogy valaki végigsétál rajta. Nagyon hasonlított az érzés egy második világháborús könyvben leírtakra, azzal a különbséggel, hogy ott csak egy disznó volt a vagonban, és gyorsabb is volt a vonat.
Ezek után szeretném, ha a Scooter a Fuck the millenium után megírná az aktuálisabb Fuck the máv című remeket.
A hétvégén a következő kellemes élmények értek otthon:
- a víz iható volt,
- a könyvtárból ki tudtam venni, amit akartam,
- a Tisza Szálló szaunájában ezúttal nem volt tömeg,
- a Western Pub-ban az Árkádoknál 225 Ft egy korsó Pilsner Urquell,
- az öcsémet megvertem gombfociban 4-1-re.
Nna mit szóltok? Érdemes volt hazamenni!
Jártatok manapság a Tisza-parton, a Verseghy park magasságában?
Van ott egy feltűnő színű (talán a város címerének színeit igyekszik átvenni)
elkerített valami.
Sto eta? Nem tudjátok?
Most újra megerősített a hétvégi séta: szerintem a Tisza-parti városok
közül Szolnoknak van a legbarátságosabban kiépített partja.
Hello, megjöttem.
Négy napig távol voltam, és közel s távol nem leltem internetet. Mit gondoltok, a világ melyik végén jártam? Hát Budapesten. (Semmi sem tökéletes.)
Azért volt egy kis lelkiismeretfurdalásom, hogy magukra hagytam földieimet a ciánnal, de mentségemre legyen mondva, a Marcipán cukrászdások a tanuim, hogy nem szeretem a mandula (pisztácia) fagyit.
Ha jól emlékszem a topic elején valaki azért berzenkedett, hogy milyen fantáziátlan dolog Szolnokon mindent a Tiszáról elnevezni. Pedig mindent a Tiszának köszönhetünk. Jót, s rosszat.
Hírnevet, dicsőséget. Nemde?
Mióta megszülettem, minden nyaramat egy Tisza partján álló gyönyörű kis faluban töltöttem.
Teljesen az életünk részévé vált, hogy egész nap a parton napoztunk. Barátságok köttettek, szerelmek szövődtek itt. Bárki, bárhová vetődött is az életben, a baráti társaságból, nyaranként mind összegyültek itt. Gyönyörű volt a part. És teli volt élettel. Sajnos 2-3 éve viszont borzasztóan tönkrement a part, de még napozni így is jó volt. Télen pedig a kutyámat vittem le az ártérre sétálni, imádott a jeges víben fürödni. Egy kisebb társaság pedig tradicionálisan minden koratavasszal megfürdött a folyóban, hogy ök legyenek abban az évben az elsők, akik belemerészkedtek. Aztán ott volt a Tisza virágzása. Aki nem látta az el sem tudta képzelni, hogy milyen is lehet, amikor a kérészek a víz fölött repülnek. Aztán a gyerekkori pecázások, tűz, és szalonnasütés a parton, később bulik, sátorozás.
Mostanra káros a napsugárzás, és már a folyó környékére sem érdemes menni. Én nem szívesen ülök le arra a partra, aminek a homokja ciánnal szennyezett, és bűzlik a haltetemektől.
Pedig már reménykedtem, hogy beszámolsz az eseményről. Most hallottam, hogy a Tisza alsó szakaszán a halak menekülnek fel a mellékfolyókba.
Barátnőm feltett egy költői kérdést tegnap: Mi lett volna, ha lehalásszák a halakat, mire ideér a szennyezés? Ugyanis ígyis-úgyis halászni kellett, csak az olcsóbb lett volna, és nem maradt volna ennyi mérgező haltetem. Plusz a madarak is átvonultak volna a halastavakhoz, holtágakhoz, amelybe a halakat telepítették, így azok sem pusztulnának. Mondtam neki, menjen környezetvédelmi miniszternek, mert már most jóval többet tud nála.
Több száz ember állt csendben, fegyelmezetten, kezében gyertyát tartva szerda késő este, a Tisza és a Zagyva találkozásánál: a tiszai híd lábánál. Azért gyűltek össze, hogy leróják kegyeletüket a halott folyóért, az elpusztult élővilágért, a szennyezett fövenyért, mindazért, ami ezt a mélabús, szőke folyót kedvessé tette számukra.
A megemlékezésen sokan könnyes szemmel nézték a vizet. Akadtak olyanok is, akik a maguk durva szóhasználatával szidták a katasztrófa okozóját. Egy fiatal lány „Vízi Csernobil” feliratú táblát emelt a magasba.
Sorra érkeztek az emberek, akárha a barátjukat, feleségüket, apjukat temetnék. Megálltak néhány percre a folyó mellett: virágot dobtak az esti fényben sötéten hömpölygő Tiszába, majd a lankás parton a földbe szúrták gyertyáikat. – Szégyen, ami történt – mormolta egy idősebb, zubbonyos férfi, aki kéretlenül is kiöntötte a lelkét a mellette állóknak. Arról beszélt, hogy az apja, a nagyapja, tiszai halász volt – a folyó olyan számára, mintha családtagja lenne. A Tisza partján gyűltek össze bánat vagy öröm idején, itt főztek, itt játszottak a gyerekeik, itt aludtak a meleg nyári estéken egy-egy eredményes horgászat és halászléfőzés után. Tisztelték a folyót. Ha haragos volt, megvárták, amíg lecsillapodik, és csak akkor kéredzkedtek a hátára csónakjaikkal, ha már békésen hömpölygött.
A zubbonyos férfi azt is mondta: a halászok sosem öltek céltalanul, mindig annyi halat fogtak ki, amennyit megettek, és amennyit el tudtak adni, hogy eltartsák a családjukat.
Egy asszony közbeszólt: – Én kint voltam akkor hajnalban, amikor ideért a méreg. Olyan volt a víz a döglött halaktól, akár a halotti szőnyeg. Ahogy néztem a vizet, rájöttem: ez a folyó az én életemben már soha nem lesz olyan gyönyörű, mint eddig volt.
A zubbonyos férfi bólintott. Gyertyáját közel a parthoz, szinte a folyó lábaihoz tette le. Alig
észrevehető mozdulattal még végigsimította a kezét a folyó sziluettje fölött, aztán a zubbonya gallérjába burkolózva eltűnt a tömegben.
Doros Judit
A gyertyás menet megvolt, én azonban otthon aludtam du, mert írtózatosan
fájt a fejem. Ez is cián tünet - gondoltam. Mára azonban elmúlt.
Biztos ez a csodás anti depi idő elmulasztotta.
Csáó!
Mostan láttam a topikt, és én is szolnoki vónék,vagy mi,ezért a szólás.
Szerintem szolnokon legjobb hely a Fröccsöntő(fröccs)volt úgy pár éve,de azért most se rossz hely.
járt még/jár még oda valaki?
A Lévai Anikó szülei talán a Rózsa utcában (vagy valamelyik hasonló virágnevűben) laknak a Vosztok környékén. A Széchenyin (pontosabban az Orosz György úton) maga az Orbán házaspár (pontosabban már család) lakott néhány évig. Egyébként átlag minden második héten „ hazaugranak” rokonlátogatóba. Kérdés, most mikor mernek legközelebb jönni???????
Utazási ajánlat az Esmeralda vezetőinek:
- egy hét a szigeteken (Alcsi sziget)
- program:
-minden reggel lubickolás a Tiszában, majd reggeli (Tisza gyümölcsei)
- iszappakolás, eredeti tiszai iszappal, majd maszírozás eredeti tiszai halolajjal
- ebéd: tiszahal roston sütve, Tisza víz lassan kortyolva
- délután napozás a parton és vízi játékok
- este tisza vízzel öntözött zöldségek, (tiszavízzel itatott disznó) zsíros kenyér
Én úgy tudom, hogy Viktorkának van valami pereputtya Szolnokon. Nem félti őket a víztől? Mi lesz, ha jön az ár, és majd teríti a ciánt?
Egyébként egyet értek, így kitolni egy régióval nem lehetne jobban. Szerintem az eu-t nem fogja érdekelni, hogy honnan jött a szennyezés, csak az, hogy itt van.
Tényleg mennyibe kerülhet Ausztráliába, egy halat tartalmazó expressz csomag? Támadt egy ötletem, adjuk fel az egész cuccot a cégnek. Ja és persze a románoknak is mehet a kostoló.
Ezt a jegyzetet csak tegnap este olvastam, szerintem itt a helye, ha Ti is olvastátok akkor boccs érte.
Népszabadság 2000.02.06 3.oldal
Tiszai Bhopal
Ha mindannak az emberi és környezeti katasztrófának, amelynek e napokban szenvedő alanya lett sok ezer honfitársunk, nem a Szamos és a Tisza vidéke lenne a színtere, hanem– mondjuk – valamelyik nyugat-európai nagy folyó, abból már világraszóló botrány kerekedett volna.
Persze, már az is szinte ki van zárva, hogy például az EU-térségben engedélyt adjanak ki egy olyan súlyosan környezetszennyező, az elemi óvintézkedéseket is figyelmen kívül hagyó technológia alkalmazására, mint amilyet Nagybánya környékén alkalmaznak. A Lajtán túl egy ilyen, a hajdani rajnai szennyezések óta gyakorlatilag elképzelhetetlen esetben szempillantás alatt észveszejtő sürgés-forgás támadna politikai és szakmai szinteken egyaránt. Miniszterelnökök röpködnének lóhalálában egymáshoz és a helyszínre, egymást követnék az izgatott válságtanácskozások, egymás után alakulnának a krízisstábok, s ami a legfontosabb: a teljes anyagi és emberi eszköztárat mozgósítva azonnal megindulna a védekezés, a kárenyhítés. Nálunk viszont a tisztességes, elemi tájékoztatás sem történt meg idejében egy olyan katasztrófahelyzetben, amelyben az, hogy folyók halnak meg valószínűleg hosszú időre, csupán a kisebbik rossznak látszik. Ennél súlyosabban esik latba, hogy emberek százezreinek az élete siklik ki időlegesen a mindennapi keretekből, sőt kerül veszélybe sok honfitársunk egészsége, megélhetése.
Ehhez képest az érintett kormányzatok működését elképesztő felelőtlenség és nemtörődömség jellemezte a katasztrófa kezdeti szakaszában. Napok múltak el, amíg román részről valamelyest is hiteles és részletes információ hangzott el a nagybányai balesetről. Ráadásul, az emberi együttérzés, a sajnálkozás szavait azóta sem találta meg irányunkban sem Bukarest, sem a szamosi–tiszai Bhopált előidéző ausztrál–román vegyesvállalat képviselője, hogy az emlékezetes indiai vegyi üzemi katasztrófa helyszínén nevével mindjárt a dolog harmadik világbeli jellegére utaljunk. Nevezettek inkább az elkenés, a felelősség alóli kibúvás kísérleteivel vannak elfoglalva.
Meglepő az is, hogy a magyar kormánynál is az elvárhatónál lényegesen lassabban esett le a tantusz. Az első napokban láthatólag a mérgezőanyag gyors hígulására épültek a magyarországi védekezés alappillérei. Lehet persze, hogy a puszta fohászkodásnál sokkal többre a látottaknál fürgébb hozzáállás esetén sem jutottunk volna, de a Szamos–Tisza-vidéki polgárok valószínűleg értékelték volna legalább a teljes igyekezet felmutatását. Az pedig érthetetlen, miért csak egy hét után ébredt fel a Külügyminisztérium s tett – egyébiránt meglehetősen bátortalanm – kísérletet arra, hogy tájékoztatási és együttműködési kötelezettségére hívja fel Bukarest figyelmét. Adott esetben nyilván senki sem nehezményezte volna, ha Budapest úgy cselekszik, ahogy hasonló katasztrófahelyzetben minden kormánytól elvárható a nemzetközi porondon. Vagyis világosan, határozottan és a lehető legmesszebbre hangzóan közhírré és ezzel közös gonddá teszi a bennünket ért tragédiát, egyben pedig bánatunkat és felháborodásunkat. Ez jobban szolgálná a jó szomszédságot, mint a mostani szemlesütött sunnyogás. Egyébként is: mindenekelőtt éppen azt kellene világossá tenni, hogy Bukarest súlyosan vétett a jó szomszédság alapvető szabályai ellen. Először azzal, hogy közvetlen közelünkben az országhatárokon átnyúló környezetszennyező termelőtevékenységet engedélyezett.
Másodszor: amikor elhallgatni, kisebbíteni igyekezett a történteket. Végül pedig, amikor most mossa kezeit és értetlenül csóválja a fejét a magyar kártérítési igények hallatán. Ennek az egész rémes ügynek az eset hivatalos kezelése az egyik legbosszantóbb része. A tiszai Bhopal arra utal, hogy bizonyos alapvető dolgok még mindig messze nem európai módon működnek egy olyan régióban, amely lassan kvázi EU-érettnek nyilvánítja magát. Márpedig a környezet megóvása, a határokon átlépő igen súlyos környezeti szennyezések problémájának kulturált kezelése meghatározó követelmény az uniós bebocsáttatáshoz. A Nagybányától Szeged felé haladó halálos méregtömeg nyilván sok kérdést vethet fel régiónk valóságos állapotait illetően. Ezekre nagyon sürgősen pontos válaszokat kellene adni. Legelőbb talán arra a kérdésre: hol ketyegnek még a nagybányaihoz hasonló időzített környezeti bombák térségünkben?
Kis Tibor
http://www.images.nepszabadsag.hu/20000210/10011gar_600.jpg
Népszabadság 2000.02.10.
"Tegnap este Szolnokon több százan vettek részt a jelképes Tisza-temetésen: a felvonulók a hídon állva gyertyás demonstráción fejezték ki elkeseredettségüket.
...
Dr. Kabács János, a Szolnok megyei állat-egészségügyi állomás vezetője a tiszai halpusztulással kapcsolatban tegnap elmondta: Kiskörétől Szolnokig eddig hatszázötven mázsa haltetemet emeltek ki a vízből, de a szakemberek számításai szerint ennek a mennyiségnek a többszöröse úszott tovább a Tiszán vagy maradt a jég alatt, illetve az iszapban. A környezeti károk egyelőre felbecsülhetetlenek."
