Keresés

Részletes keresés

tibra Creative Commons License 2000.02.22 0 0 273
Jónapot, jónapot mindenkinek!

Egy picit száműztem magam a múlt héten, de mostan egy darabig megin itt.
Egy kis város PR:
volt szerencsém két napot NAgykanizsán ( egy képzésen) is eltölteni. A résztvevők 99
százaléka zalai. Úgyhogy első megjegyzésük az volt, hogy nagy bátorság olyan messziről
ide eljönni. (kicsit néztek, mikor azt mertem mondani, hogy miért tán, polgárháború van?)
Ebből mondjuk az a fontos, hogy szerintem Szolnok az a hely itt a Tiszántúlon, ahol nem
kell még előző nap elindulni, hogy másnap fél tízre odaérj egy nyugat-dunántúli megyeszékhelyre. Pláne, ha a mávosok is dolgoznak!

Tiborcsik!
Emil ment. Arra gondoltam, amit itt vázoltál (sárga-kék). Szolnoknak még zenepavilonja is van, nahát. Lenne hozzá zenekarja? Mondjuk szoktak itt olyan utcai zenekari fesztiválok lenni.

A Gólya parkra ráfért a felújítás. És baromi modern dolog: a kútra rátettek egy márványtáblát, hogy kinek a pénzéből újították fel: a nyáron Frankföldön voltam, és a legkisebb városokban láttam hasonlót:
padokat a városháza CDU frakciója, szökőkutakat a nőegyesület állítatta és tartja karban (mondjuk ez új). Aztán ősszel Jászberényben is láttam hasonlót, nincs hát új a nap alatt.

Most ennyi, csao:
Tibra

econ Creative Commons License 2000.02.21 0 0 272
A Moment helyén korábban Aranylakat nevű étterem működött ha jól tudom !
A fa írtás okát nem ismerem, amikor a Kossuth úti fákat kivágták alig ismertem rá a főutcára kicsitt nagyon kopár lett.
A Városmajor úton a nagy üres telkekkel, kezdtek már valamit, nem értem miért nem értékesítik az orosz kórház és a laktanya helyét!

Előzmény: millenium (271)
millenium Creative Commons License 2000.02.21 0 0 271
Sziasztok!

Hetvegen otthon voltam es Szolnokon atutazva jutott eszembe egy-ket dolog, amire mar regota keresem a valaszt.

Eredetileg mi volt a Moment epulete? Vagy mar dizsinek terveztek? Egyebkent jo le van pukkanva!

Miert vagtak ki a Golyanal a fakat? Csak nem eloregedtek??? Vagy terveznek oda valamit?

M.

Tiborcsik Creative Commons License 2000.02.19 0 0 270
Voltam ma a Tisza szállónál artézi vízért, és amíg az ibrikek telltek, elbeszélgettem egy ismerőssel, aki azt mondta, hogy az a bizonyos zenepavilon nemrég akkor lett kék-sárgára festve, mikor valami autoszalon tartott ott bemutatót.
És őszerinte is klassz lenne aug. 20-án vizikarnevált is tartani, nemcsak csillaghullást.
Előzmény: tibra (260)
Tiborcsik Creative Commons License 2000.02.18 0 0 269
Tibra! Visszatérve a kérdésedre. Arra gondolsz ami a valamikori Lenin szobor megett van? Már nem emlékszem a színére, de ha arra, az vagy valami ciszterna a tűzoltóknak, és/vagy amolyan promenádzene-féléhez volt a valamikori tűzoltózenekar székelésére alkalmas zenepavilon.
Vagy valami, vagy valahová megyen.
Ha másra gondolsz, írd körül jobban, minek a magasságában van és hogy néz ki, majd eltéblábolok arrafelé.
Előzmény: tibra (260)
Tiborcsik Creative Commons License 2000.02.18 0 0 268
Nagyon kezd leülni ez a topic. Gyanítom, hogy sokan áttértek multilaterális (értsd: kétoldalú) levelezésre.
Nna, akkor megpróbálom kicsit felvidítani a népet.
Januártól lemondtam a Néplap előfizetést. Helyette előfizettem a Jászkun Krónikára. :)))) Először két napig továbbra is a Néplapot hozta a kézbesítő, többször kellett reklamálnom, hogy a krónikát kapjam. :))))
Tudjátok mivel jobb a Jászkun krónika a Néplapnál?
Törölt nick Creative Commons License 2000.02.17 0 0 267
Megkaptam, ma igyekszem rá válaszolni - bocs, eddig nem volt rá időm, ha ma délutánig nem sikerül írnom Neked, holnap mindenképpen fogok.
Előzmény: Tiborcsik (266)
Tiborcsik Creative Commons License 2000.02.17 0 0 266
Szabolcs! A zománcpostámat megkaptad?
Tiborcsik
Tiborcsik Creative Commons License 2000.02.17 0 0 265
Igen, valószínűleg most kevesebben voltak a fürdőben, mert ezúttal én sem mentem el, be van gyulladva a fülem.
Előzmény: Törölt nick (261)
Maminti Creative Commons License 2000.02.15 0 0 264
Hát írjál róla! :)))))
Előzmény: leiningen (263)
leiningen Creative Commons License 2000.02.15 0 0 263
Sziasztok !

Ha már itt vagyok én is beleszólnék. Életem első 18 évét Szolnokon töltöttem. Természetesen már én is Pesten vagyok. Sajnos nem látok túl sok jövőt a városban, aki teheti, az menekül. Persze ez nem kizárólag Szolnoki jelenség. Globalizáció stb, elvesztik a kisvárosok a jelentőségüket. Persze én is sajnálom a dolgot, de szinte biztos, hogy nem megyek már vissza. Erre a cián csak rátett egy lapáttal. Bár nem politizálok, de akkor voltam magam alatt ebben a témában utoljára, amikor egykori polgármesterünk 'pártpolitikai megfontolásokból' a város ellen szavazott.
Azért én is hazajárok 2 hetente és a legszebb épület továbbra is a Galéria.

L

Ui. A Verseghy-ről miért nem ír senki ?

inabu Creative Commons License 2000.02.15 0 0 262
Congratulation mindenhez, ügyes gyerek vagy te.

Amúgy a vizet eddig is lehetett inni, lásd: halak.

Nekem is sikerült hazajutni, persze emiatt több ezer vasutasnak kellett csuklania órákon keresztül, ja és az összes rokonuknak is. Ugyanis hazáig emlegettem őket. Viszont láttam egy újítást a vasúton: olyan vagonban utaztam, mely két részre volt osztva. Természetesen század eleji indiai vasút-hangulat: kosz, büdös, tömeg, stb. Egyetlen szerencsétlen 0,5 wattos izzó próbálta bevilágítani az egészet. Mivel borzasztóan drága lenne a több izzó beszerzése, ezért leszerelték az összes poggyásztartót, aminek köszönhetően "fényárban" úszott a fél vagon, mivel már nem volt, ami árnyékot vessen. Így viszont egész úton ölelgethettük a csomagunkat, vagy tehettük le a trutyiba, megkockáztatva, hogy valaki végigsétál rajta. Nagyon hasonlított az érzés egy második világháborús könyvben leírtakra, azzal a különbséggel, hogy ott csak egy disznó volt a vagonban, és gyorsabb is volt a vonat.

Ezek után szeretném, ha a Scooter a Fuck the millenium után megírná az aktuálisabb Fuck the máv című remeket.

Előzmény: Törölt nick (261)
Törölt nick Creative Commons License 2000.02.15 0 0 261
A hétvégén a következő kellemes élmények értek otthon:
- a víz iható volt,
- a könyvtárból ki tudtam venni, amit akartam,
- a Tisza Szálló szaunájában ezúttal nem volt tömeg,
- a Western Pub-ban az Árkádoknál 225 Ft egy korsó Pilsner Urquell,
- az öcsémet megvertem gombfociban 4-1-re.
Nna mit szóltok? Érdemes volt hazamenni!
tibra Creative Commons License 2000.02.14 0 0 260
Kedves Mindenki!

Jártatok manapság a Tisza-parton, a Verseghy park magasságában?
Van ott egy feltűnő színű (talán a város címerének színeit igyekszik átvenni)
elkerített valami.
Sto eta? Nem tudjátok?

Most újra megerősített a hétvégi séta: szerintem a Tisza-parti városok
közül Szolnoknak van a legbarátságosabban kiépített partja.

Üdv,
Tibra

Tiborcsik Creative Commons License 2000.02.11 0 0 259
Hello, megjöttem.
Négy napig távol voltam, és közel s távol nem leltem internetet. Mit gondoltok, a világ melyik végén jártam? Hát Budapesten. (Semmi sem tökéletes.)
Azért volt egy kis lelkiismeretfurdalásom, hogy magukra hagytam földieimet a ciánnal, de mentségemre legyen mondva, a Marcipán cukrászdások a tanuim, hogy nem szeretem a mandula (pisztácia) fagyit.

Ha jól emlékszem a topic elején valaki azért berzenkedett, hogy milyen fantáziátlan dolog Szolnokon mindent a Tiszáról elnevezni. Pedig mindent a Tiszának köszönhetünk. Jót, s rosszat.
Hírnevet, dicsőséget. Nemde?

tibra Creative Commons License 2000.02.11 0 0 258
Inabu!

Hát bocsi, én is kíváncsi lettem volna kiket csal ki Szolnokról egy rendezvény, s erről a Népszabi nem számolt be.

üdv,
Tibra

Előzmény: inabu (255)
inabu Creative Commons License 2000.02.11 0 0 257
Nagyon megrázó ez az egész.

Mióta megszülettem, minden nyaramat egy Tisza partján álló gyönyörű kis faluban töltöttem.
Teljesen az életünk részévé vált, hogy egész nap a parton napoztunk. Barátságok köttettek, szerelmek szövődtek itt. Bárki, bárhová vetődött is az életben, a baráti társaságból, nyaranként mind összegyültek itt. Gyönyörű volt a part. És teli volt élettel. Sajnos 2-3 éve viszont borzasztóan tönkrement a part, de még napozni így is jó volt. Télen pedig a kutyámat vittem le az ártérre sétálni, imádott a jeges víben fürödni. Egy kisebb társaság pedig tradicionálisan minden koratavasszal megfürdött a folyóban, hogy ök legyenek abban az évben az elsők, akik belemerészkedtek. Aztán ott volt a Tisza virágzása. Aki nem látta az el sem tudta képzelni, hogy milyen is lehet, amikor a kérészek a víz fölött repülnek. Aztán a gyerekkori pecázások, tűz, és szalonnasütés a parton, később bulik, sátorozás.
Mostanra káros a napsugárzás, és már a folyó környékére sem érdemes menni. Én nem szívesen ülök le arra a partra, aminek a homokja ciánnal szennyezett, és bűzlik a haltetemektől.

Előzmény: econ (254)
Törölt nick Creative Commons License 2000.02.11 0 0 256
Szerintem nincs annyi haltározó-kapacitás, halászháló, ember stb. A halak egy csekély részét lehetett volna megelőzésben kifogni.
Előzmény: inabu (255)
inabu Creative Commons License 2000.02.11 0 0 255
Pedig már reménykedtem, hogy beszámolsz az eseményről. Most hallottam, hogy a Tisza alsó szakaszán a halak menekülnek fel a mellékfolyókba.

Barátnőm feltett egy költői kérdést tegnap: Mi lett volna, ha lehalásszák a halakat, mire ideér a szennyezés? Ugyanis ígyis-úgyis halászni kellett, csak az olcsóbb lett volna, és nem maradt volna ennyi mérgező haltetem. Plusz a madarak is átvonultak volna a halastavakhoz, holtágakhoz, amelybe a halakat telepítették, így azok sem pusztulnának. Mondtam neki, menjen környezetvédelmi miniszternek, mert már most jóval többet tud nála.

Előzmény: tibra (253)
econ Creative Commons License 2000.02.11 0 0 254
Tisza-sirató

Több száz ember állt csendben, fegyelmezetten, kezében gyertyát tartva szerda késő este, a Tisza és a Zagyva találkozásánál: a tiszai híd lábánál. Azért gyűltek össze, hogy leróják kegyeletüket a halott folyóért, az elpusztult élővilágért, a szennyezett fövenyért, mindazért, ami ezt a mélabús, szőke folyót kedvessé tette számukra.
A megemlékezésen sokan könnyes szemmel nézték a vizet. Akadtak olyanok is, akik a maguk durva szóhasználatával szidták a katasztrófa okozóját. Egy fiatal lány „Vízi Csernobil” feliratú táblát emelt a magasba.
Sorra érkeztek az emberek, akárha a barátjukat, feleségüket, apjukat temetnék. Megálltak néhány percre a folyó mellett: virágot dobtak az esti fényben sötéten hömpölygő Tiszába, majd a lankás parton a földbe szúrták gyertyáikat. – Szégyen, ami történt – mormolta egy idősebb, zubbonyos férfi, aki kéretlenül is kiöntötte a lelkét a mellette állóknak. Arról beszélt, hogy az apja, a nagyapja, tiszai halász volt – a folyó olyan számára, mintha családtagja lenne. A Tisza partján gyűltek össze bánat vagy öröm idején, itt főztek, itt játszottak a gyerekeik, itt aludtak a meleg nyári estéken egy-egy eredményes horgászat és halászléfőzés után. Tisztelték a folyót. Ha haragos volt, megvárták, amíg lecsillapodik, és csak akkor kéredzkedtek a hátára csónakjaikkal, ha már békésen hömpölygött.
A zubbonyos férfi azt is mondta: a halászok sosem öltek céltalanul, mindig annyi halat fogtak ki, amennyit megettek, és amennyit el tudtak adni, hogy eltartsák a családjukat.
Egy asszony közbeszólt: – Én kint voltam akkor hajnalban, amikor ideért a méreg. Olyan volt a víz a döglött halaktól, akár a halotti szőnyeg. Ahogy néztem a vizet, rájöttem: ez a folyó az én életemben már soha nem lesz olyan gyönyörű, mint eddig volt.
A zubbonyos férfi bólintott. Gyertyáját közel a parthoz, szinte a folyó lábaihoz tette le. Alig
észrevehető mozdulattal még végigsimította a kezét a folyó sziluettje fölött, aztán a zubbonya gallérjába burkolózva eltűnt a tömegben.
Doros Judit

Népszabadság 2000.02.11.

tibra Creative Commons License 2000.02.10 0 0 253
Szabolcs!

A gyertyás menet megvolt, én azonban otthon aludtam du, mert írtózatosan
fájt a fejem. Ez is cián tünet - gondoltam. Mára azonban elmúlt.
Biztos ez a csodás anti depi idő elmulasztotta.

CSao,
tibra

Előzmény: Törölt nick (240)
I.M.R.I. Creative Commons License 2000.02.10 0 0 252
Csáó!
Mostan láttam a topikt, és én is szolnoki vónék,vagy mi,ezért a szólás.
Szerintem szolnokon legjobb hely a Fröccsöntő(fröccs)volt úgy pár éve,de azért most se rossz hely.
járt még/jár még oda valaki?

A víz meg végig iható volt...Semmi cián.

sylvie Creative Commons License 2000.02.10 0 0 251
Esküszöm, ártatlan vagyok!!!!!!! Csupán munkahelyi ártalom a viszonylagos jólértesültség. Mellesleg van ebben a nyolc évben valami...
Előzmény: inabu (250)
inabu Creative Commons License 2000.02.10 0 0 250
Most törölgetem a könnyeim a nevetéstől. :-))))

Gyanúsan jól értesült vagy az Orbán család felől. Nem úgy hívnak véletlenül, hogy Orbán sylvie? :o)

Az lehet, hogy hazaugranak, de nem fürdenek egész hétvégén, az biztos, nehogy ciánosak legyenek. Pfuj!

Kíváncsi lennék, mikor kapott valaki 8 év börtönt, azok közül, akik valamelyik Széchenyin lakótól loptak el autót. (Hogy is van ez?)

Előzmény: sylvie (249)
sylvie Creative Commons License 2000.02.10 0 0 249
Inabu!
Kimaradt a (méreg)erős tiszai halászlé!

A Lévai Anikó szülei talán a Rózsa utcában (vagy valamelyik hasonló virágnevűben) laknak a Vosztok környékén. A Széchenyin (pontosabban az Orosz György úton) maga az Orbán házaspár (pontosabban már család) lakott néhány évig. Egyébként átlag minden második héten „ hazaugranak” rokonlátogatóba. Kérdés, most mikor mernek legközelebb jönni???????

inabu Creative Commons License 2000.02.10 0 0 248
Az első tünetei a ciánmérgezésnek a halucináció. :o)
Előzmény: Santoro (246)
Törölt nick Creative Commons License 2000.02.10 0 0 247
Tudomásom szerint Orbán Viktorné Lévai Anikó szolnoki.A szülei talán a Széchenyin laknak (?).
Előzmény: inabu (243)
Santoro Creative Commons License 2000.02.10 0 0 246
Én ittam a vízből és még élek...
inabu Creative Commons License 2000.02.10 0 0 245
Utazási ajánlat az Esmeralda vezetőinek:
- egy hét a szigeteken (Alcsi sziget)
- program:
-minden reggel lubickolás a Tiszában, majd reggeli (Tisza gyümölcsei)
- iszappakolás, eredeti tiszai iszappal, majd maszírozás eredeti tiszai halolajjal
- ebéd: tiszahal roston sütve, Tisza víz lassan kortyolva
- délután napozás a parton és vízi játékok
- este tisza vízzel öntözött zöldségek, (tiszavízzel itatott disznó) zsíros kenyér
econ Creative Commons License 2000.02.10 0 0 244
OV tegnap volt Szolnokon, szerintem ö is agódott a rokonokért, szét nézett a Vízműnél, a város vezetői több száz milliós támogatás kértek.

Más A Tisza menti önkormányzatok szövetsége katasztrófa sújtotta területé szeretnék nyílvánitattni a régiót

Előzmény: inabu (243)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!