Kérdés, hogy mennyi volt akkor a .20-asok közül hagyományos ablakos, kapaszkodó nélküli, mint a hatvani 75-07, és mennyi a 20-as Volánéval egyező kivitelű?
A kolléga remek írásában épp a megelőző darabokat, vagyis a GC 75-18 -> GC 75-24 számsort említi szintén 266.20-as kivitelben. Volt valami sajátossága a 20. sz. volán eresztésnek?
Közben reggel kicsit keresgéltem, a 250-es a BFF-768, ugye? Szinte minden elem stimmel, meg eleve nem sok 250-es maradhatott meg a Tiszától ennyire egyben 2013 nyarára.
A VB-s 280-asról fogalmam sincs, azokból elég sokat selejteztek akkoriban, meg nekem ezek tucatautók, az sem lepne meg, ha számomra ismert és fotózott busz lenne... Köszi előre is a segítséget!
Üdv! Kicsit késve szólok hozzá a pár hete szóbakerült 1982. évjáratú Ikarus 260 témához. Kaposváron három ilyen autóbusz futott eredetileg. BU 41-65, 41-66, 41-67. A fotón már új rendszámmal a 66-os látható. Az előzetes leírásnak ezek is megfeleltek. Szürke léghengerdoboz, famintás műszerfal, stb. A képet én követtem el 92-93 körül. Van még, ha érdekes akkor megoldom a feltöltést. Érdekes volt a kilencvenes évek eleje, mert az ex-NDK-s buszok előtt tucatnyi BKV-s 260-as és egy 280 is itt kötött ki. A BU 21-70 volt a kedvencem anno. A legöregebb gép a Bu 00-83 kocsi volt, ami a pápalátogatás idején a selejtsorról lett befogva, nem kicsit lepusztult állapotban. Sok 280-as Pécsen szolgált akkor, az extrém utasforgalom okán. A 00-83 régebbi volt term.
Nekem továbbra sincs semmi gondom veled, és szeretettel várunk bármelyik járművünkön én is, és a kollégáim is.
A szép szavakat köszönjük, azért jól áll neki a távolság. Eddig első sorban a műszaki megbízhatóságot csiszoltuk, sokunknak sok munkája van benne, de szerkezetileg nagyjából rendben, azért akad mindig tennivaló. Idén szeretnénk folytatni a munkát, egy kicsit kiemeltebben foglalkozni vele, szépítgetni, egy kicsit az esztétikán is javítani. Mostanra már ott tartunk, hogy jó lenne kivenni az összes ablakot, a feszített lemez is gondozásra szorul, meg azért a gépészet is mindig ad új kihivásokat. De, most az elmúlt 3 hétben naponta dolgozott, és becsületére legyen mondva, kibiírta.
A buszod "nagyon ott van", ezt minden él nélkül elismerem, ezt láttam akkor 2 éve Hatvanban a teszkó parkolóban.
(A youtube tök' véletlenül dobta fel nekem most ezt a lenti felvételt.)
Ettől még persze továbbra sem kell, hogy "szívleljük egymást", én legalábbis baromira nem igénylem, de ami nagyon jó, azt bizony elismerem, ráadásul ez a típus nálam a listavezető.
Ám legyen, csak a meghibásodás lehetősége sokkal nagyobb, gyakoribb. A csak berregők (off villamosokon), csengők korszakában, folyamatosan javítgattuk cserélgettük, az összeégett érintkezők miatt. Összegyógyul egyet üt, és csend. Amúgy tény, jobb mint egyes fület nem kímélő visítók, csipogók.
A hátsó túlnyúlása inkább egy 630-aséval egyezik, az 556/557-é hosszabb. Ráadásul - de lehet, hogy csak rosszul látom - mintha kicsit magasabban is állna egy picit, mint egy normál 180/556/557.
A 2020-as téli menetrend végén (a nyári menetrendhez kevesebb busz is elegendő) még láttam közlekedni, előtte szépen felújították, további sorsa (számomra) ismeretlen.
Concordia Bust írnak, de pl. erre nem hasonlít (ablakkiosztás, szerelő nyílások - vagy hogy is mondják -, hátsó ajtó feletti világítás, ezek mind-mind máshogy néznek ki).
Az meglepetés lenne, mert a többiből ilyen-olyan rosszat találtam, amely sok munkával hasznosítható, de ezekből nem. Ha még ezek is meglennének.....
Megjegyzem, amit kaptam, már annak is örülök, mert olyan minőségűek, hogy nem kell átrajzolni, hanem pár perc alatt lehet generálni belőlük vmi használható fájlformátumot.
Szerintem ez még a 70-es évek 200-asaira is felkerült.
Néha-néha lehetett látni a bolygóajtós járgányokon is, mintegy cseretáblaként a távműködtetésű ajtós verzió helyett. Ha a 180-asokkal bezárólag elhagyták volna ezt a táblát, biztosan nem maradtak volna meg ilyen sokáig.
A másik kérdésem, hogy Béke téri harmonika ajtós buszokon, és gyári '84-es 260.32-esen, de csak ennél az évjáratnál (illetve, a '82, '83-as kocsikat nem ismerem gyáriban) szerepelt ez a tábla. Nem tudjátok, hogy az ajtón másik szárnyán milyen tábla lehetett?
meg önmagában a szimpla jelenléte is egy veszély, ezért szépen lassan szétszéledtek az emberek
Ezt is teljesen meg tudom érteni. De a rejtés gombot (illetve korábban a zárt topik opciót) pont azért találták ki (már a nógrádi topik szétbarmolása után), hogy ne szaladjon el iszonyodva a társaság nagy része.
Ha varázsütésre mindannyian szépen egyszerre kiikszeljük mondjuk ma 19:15-kor, eltűnik mindenki elől. De hogy akkor visszatér másik nickkel? Igen, pontosan ugyanezt csinálná akkor is, ha kitiltanák.
mert értelemszerűen vannak dolgok, amiket másokkal bizalmasan megosztasz, de nem szeretnéd, hogy oda is kikerüljön, ahova nem szántad
Ehhez sajnos még csak ki se kell csapnia senkinek a hülyekártyát az asztalra. Ez egy nyilvános fórum, ha bizalmas információt osztunk meg, akkor simán elolvashatja valaki szép csendben, majd elszaladhat vele szétkürtölni. Ilyen is történt már nem egy, de gondolom az olyan régóta fórumozó arcoknak, mint te, nem kell mondjam.
Nem tartom megoldásnak, mert: facebookon egy csoportban kezdett kialakulni egy jó társaság, de mivel ő mindenbe beleugat, meg önmagában a szimpla jelenléte is egy veszély, ezért szépen lassan szétszéledtek az emberek: mert értelemszerűen vannak dolgok, amiket másokkal bizalmasan megosztasz, de nem szeretnéd, hogy oda is kikerüljön, ahova nem szántad.
Itt pedig, én tudom ignorálni úgy is, hogy simán nem olvasom el, de mások aztán reagálnak neki, akkor elmegyünk abba az irányba, hogy erről szól a topik, lásd például pont ez a beszélgetés. Vagy még rosszab, ami másik topicban is volt, hogy nem mindenki ismeri, valaki feltesz egy kérdést, ez a hülye válaszol vmi faszgágot, aztán értelmetlenül pörgetjük a hozzászólásokat.
A Nógrád topicot például totál legyalázta, úgy tettük, ahogy javasoltad: ignoráltuk, aztán szépen lassan el is tűnt az összes értelmes ember, már ő beszél magával, meg néha becsatlakozik pár alkalmi hülye.
Nagyon régóta fáraszt, vagy öt éve. Milliószor ki lett tiltva, szerintem legalább 30 nickje van. Sajnos, a mostani tevékenysége már bár bomlasztó, nem ad elég okot a tiltásra, ezért él relatíve sokáig ez a felhasználóneve.
Sajnálattal látom, elmentek melletted Haljehen kolléga intelmei. Tanulmányozd át mégegyszer, figyelmesen. És attól tartok, meg kell toldjam még egy gondolattal, mely egy ideje már kristályosodik bennem.
Nagyon nem a az életkorodnak megfelelő platformon próbálkozol, ráadásul nem is a megfelelő módon. És - egyébként ami miatt most ez a hozzászólás is megszületik :( - azt, hogy sokan kezdenek rád pikkelni, csak tetézed azzal, hogy további nickekkel próbálod kibalanszolni* a kapott negatív reakciókat.
Az a helyzet, amiket írsz/kérdezel, döntő többségükben - így az Úr 2021. esztendejében - a keresőszolgáltatások és a rendelkezésre álló adatbázisok segítségével általában legfeljebb pár perc alatt meglelhető dolgok. Szóval nem bántásból mondom, de amíg érdemben nem tudsz hozzátenni a topichoz, maradj inkább read-only, ezzel mindenki jól járna, Te is.
* Amennyiben önként jelentkezik mind a 11 (tőled, és nem a nickedtől különböző) topictárs, aki a tartalmas és jó nyelvezetű előzmény hozzászólásodat pozitívan értékelte (legalábbis a válaszom megírásakor 11 + van rajta), mindannyiuk vendégem egy kanna gázolajra, egyúttal ezen hozzászólásomat tekintsd semmisnek (függetlenül attól, hogy a sokat vitatott létjogosultságú +/- értékelési rendszer ér-e akár egy sapka szart is).
Sziasztok! Tudom, hogy az esélye nagyon kevés, de mégis egy próbát megér. Az Alba volános AFC-187,188,194,196 Ikarus 260.32-es buszok közül valamelyik létezhet még maszek vállalkozónál, vagy akár gyűjtőnél?
90 utàn màr az eltolható ajtós kivitelekkel kapott
Buszokat a bkv. Ezeknèl is lehetsèges ilyen jellegű megoldàs, de nem emlèkszek rà. Hej, ha akkor lett volna digitàlis fotó. Nem spóroltunk volna a fotózàssal :-), több kèp anyag lenne az apró rèszletekről.
Ahogy olvasgatom vannak itt tagok akik elég jól ismerik az Ikarusok fűtéseit.
A műhelyemben szeretnék egy gázolajos kályhát sirokkót.
Természetesen az Ikarusokat is imádom,szereltem is őket mert úgy hozta a sors hogy faternak volt annó agy 6db 200 asa és mindig voltak szerelések/karbantartások.
A kérdésem az lenne hogy most ajánlottak nekem viztereset,ettől kicsit idegenkedem mert ebből én fűtést ugye csak radiátor közbeiktatásával tudnék csinálni a műhelyemben.
Buszokban nem tudom melyikbe volt vizteres kályha,de itt is gondolom valamilyen hőleadó radiátorok lehettek beépitve.
Ha valakinek van tapasztalata kérem irjon erről a vizteresről és úgy egyébként ezeknek a kályháknak a fogyasztásukról is.
Bármilyen leirást teljesítményt,fogyasztást köszönök szépen.
A bkv bu87xx ès bu9015 közötti tartomànyok közè eső 260-ason ès talàn 280-ason is, volt egy pàr buborèk mentes kivitel. Ezeknèl az elvàlasztófal vezető ülès mögötti ablakkeretre volt egy szegecselèssel felerősített ( alul, felül a fülkeajtó felè vèkonyodó, kb 10 cm, az oldalablak felől pedig folytonos 10 cm szèles ) lemez. Ebbe volt gumikèderrel ès alucsíkkal beleerősítve egy az elvàlasztó fallal azonosan ívelődő eddzett üveg. Ha jól emlèkszek, ez a szürke ès a fekete festèsű elvàlasztó kiviteleknèl is volt. Egyèb rendeltetèsű buszok is kaphattak ilyen megoldàsú tèrelvàlasztókat.
Ja, és ha már az emlékeim közt kutatok: olyanra is emlékszem, hogy az "R" gomb helyett "Z" volt a felirat. Talán a "Reverse" helyett "Zurück" - német nyelvterületre? :-)
bár a "rossz nyelvek" szerint az "R" is "rükverc" volt...
Ez tényleg érdekes - az eltérés okát már leírták előttem; valószínűleg valamiért "fejjel lefelé" épültek be az Ikarusokba, és a gombsapkákat megfordították.
DE!: Amire én emlékszem, a Praga-váltós kocsikon eredetileg nem pont ilyen gombsor volt: a gomboknak vékony fekete (szürke?) kerete volt, a felületük teljesen sík volt, és világítottak is: váltáskor az I illetve II világított, és "harmadik" fokozatban a "B" is világított. Természetesen az "A" és "R" gomb is világított, a kiválasztott iránynak megfelelően.
Igen, a képen fejjel lefelé van, a csatlakozói vannak felfelé, fordítva nem lennének olvashatók a karakterek. Azóta már átforgattam a gombokat a megszokott helyükre.
Ilyet egy buszban láttam, egy ex-ndk-s kaposváriban. Az és a társai is már itthon kaptak Praga váltót. De csak egynek volt ilyen fordított váltóvezérlője. Valószínű, hogy alkatrészként érkezett a megszokott helyett.
Sejtem mire gondolsz, ilyen érdesebb felületű, és mintha a szemközti felület két oldalán hosszanti "élek" is lennének rajta. Találkoztam vele 280-as csuklóknál, de inkább a 400-as családhoz kötném.
Abban volt a háttámla, azért megfigyelve a részleteket az a fülke elég szedett-vedett méretezéssel került oda. a dobogó sarka kilód alóla és ki van vágva lent, az üvegnél meg vagy hátra teszed a hátfalat és nem ül oda ember, vagy előre teszed a hátfalat de kiüti a söfőr a támlával. :D
Emlekszem, Gyerekkoromban pár szegedi 260/280as vezetofulke háta mögötti falon is volt ilyen, vízszintesen, szerettem abba pár ujjal bele kapaszkodni kanyarodaskor, miközben ültem a fülke mögötti ülésen.
A szembefordított 2 ülésnél volt egy harmadik típusú is, egy filigrán kivitelű, szögletesebb fekete műanyag, a 280-asokon a csuklóhoz is szereltek olyat egy időben.
A sofőrfülke hátsó plexijében (a sofőrülés mögött) az a gyárilag(?) betervezett domborulat mi célt szolgálhatott? Erre a mai napig nem tudom a magyarázatot. :-)
Igazából az ülés folyosó felőli felső sarkán volt, ahogy a többi képen is látható, gondolom az álló utasok kapaszkodója. A '89-es 256-osok gázrugósan dönthető üléseinek sarkán viszont mintha ez már egy kisebb, szögletes műanyag elem lett volna.
De most hogy így mondod, tényleg volt a háttámlán is kőzépen. Nekem sokszor inkább guminak tűnt műanyag helyett, annyira hajlékony volt. Persze ezek is mindig el-eltűntek, letörtek.
OFF: az egyik legjobb gyerekkori barátom ázsiai anyától és magyar apától származik, ennek megfelelően a vezetékneve és a keresztneve is echte magyar, viszont eléggé látszanak rajta az ázsiai vonások, amit az első találkozások alkalmával nem igazán szoktak érteni az emberek... ("kínai", magyar névvel, hogy-hogy? :))
Jó engem se zavar senki színe amig korrekt gerinces lény, de az IK-66on, és abban a korszakban azért mondhatni öléggé kilóghatott a sorból, és a megszokott dolgokból az a forma :D :D :D
Nekem volt cigány munkatársam aki normális tiszta ember volt,és mikor egy délutános műszakban megkérdezte eszel velem finom sült ürgehúst,akkor ettem belőle,pedig otthol sem mindent ettem meg. Amúgy nem zavar a bőrszín ha normális a pali.
szuper, köszi! azt nem tudod véletlenül, hogy miben volt még ilyen? nagyon halványan az egyik bkv-s csepel hótoló ajtaján belül emlékszem hasonlóra, de lehet, hogy az csak hasonló volt.
Amúgy nem ilyen volt pl. a '87-es 256-osok magastámlás ülésein? Nekem az AGU-626-ról rémlik ilyen, az is picit más ívben, hosszabban hajlott. Aztán GOX-336 korában már nem volt már az üléseken.
Ez mintha 260-asok, 280-asok oldalfalára is került volna a szembeforgatott ülések mellett az oldalfalra, csak máshogy volt meghajítva a műanyag a két befogatás között. Pl. A tengely mögötti ülések, bal oldalt.
A képen látható kapaszkodóról a világon semmilyen infót nem találtunk. A 211.00-n és talán néhány másik korai típuson volt jelen a Debrecen típusó üléseken. Nem találkozott valaki esetleg a rajzával vagy a típusával? Vélelmezem, hogy a szocialista ipar más járművein is megtalálható volt.
Ha valakinek esetleg van, akkor rögtön kellene is 8 darab :)
Elvileg létezik egy honlap, amely a BKV-buszok üzemegységenkénti felosztását és az ott jellemző azonosító-felfestési mintákat is bemutatja. Valaki tud segíteni, melyik ez az oldal? Előre is köszönöm, szép napot kívánok!
Nekem egyelőre a fehérvári gyári listákat sikerült kinyernem az eredeti dokumentációból (viszont még nincs kellően megformázva ahhoz, hogy értelmes állapotban tehessem közzé) - érdekes lenne összevetni a különböző szállítmányokat ezzel, van-e köztük eltérés.
Olyanokra gondolok e téren, mint pl. az MKV 2 busza: itt 2 db leszállítandó járműként jelenik meg az I. negyedév március hónapjában, a gyártási listában pedig 1067-es és 1068-as számú járművekként hivatkoznak rá.
Nem, ezek a jegyzőkönyvek a gyártmányfejlesztésre koncentrálnak, és elsősorban a kísérleti változtatásokat segítenek tisztázni, mely forgalmi kocsikon milyen változtatásokat hajtottak végre, és néhány esetben, hogy mikor kerül gyártás bevezetésre (pl. a fülke). A gyártási program dokumentumokból lehet összeszedni a gyártási hely adatokat (én még nem kezdtem bele), egyes évekhez már a végleges teljesített program is megvan szériaszámokkal. Ez pl. egy előzetes fehérvári program 1987-re, BKV-s kocsikkal.
Nem olyan biztos az, hogy megvan még a BKV-nál. Simán lehet, hogy kidobták (akár gondatlanságból, akár mert az irattári tervezetek selejtezhetőnek jelölték), vagy pl beázott az irattár...
Egy nagy dobozban őrzöm (csak most még nagyobb dobozok miatt nem férek hozzá :) ) a BKV és Ikarus Gyártmányfejlesztési főosztály megbeszéléseinek jegyzőkönyveit, gondolom a BKV-nál, mint gondos cégnél ezek a jegyzőkönyvek ugyanígy fellelhetőek. Nagyon részletes, hajszálpontos képpel szolgálnak, mintának itt az 1984.03.19-én kelt 91. sz. jegyzőkönyv.
Nem gondolom hogy mindenki utál itt, de bizony vannak amit meg is értek, hiszen ahogy írtad is ez hozzátartozik a dologhoz.
figi(ha ujfigura ő) vele sincs bajom, régen emailt is írtam neki, hogy szeretnék utazni az ikarus 250 el, és korrekten válaszolt, nekem utoljára. Bár ebből nem lett semmi még, igazából cxak a válaszra voltam kíváncsi.
Vannak topicok ahol korrekten válaszolnak, valahogy azokban nincs vagy keveset van ő. Itt is volt ilyen.
A keresett buszra pedig köszi a rendszámot. Több ilyen nem lesz, mert ezeket biztos ezer éve tudjátok. Minden jót mára!
Régóta érik bennem az, amit most írni fogok neked. Csak reménykedni tudok abban, hogy megpróbálod megérteni, hogy miért teszem mindezt... Lehet, hogy nem ez a legmegfelelőbb médium erre a célra és főleg nem a legmegfelelőbb topik, de akik ismernek, azok tudják, hogy inkább pacekba mondom és mindenki előtt vállalom a véleményemet.
A tényekkel kezdve: a jármű, amit emlegetsz egy átfaragott 280.17-es, konkrétan a FKB-287 frsz.-ú kocsi. Nekünk, akik ezekben a berkekben forogunk ez nem újdonság és talán mondhatom azt, hogy semmiféle hírértékkel nem szolgál. Nem tudod alátámasztani a mondandódat, találgatsz és szó szerint beböfögsz valamit a fórumba, mert azt gondolod, hogy ez elég. Sajnos ki kell ábrándítsalak, nem az.
Meg vagy győződve arról, hogy Figi téged rühell. Lehet, hogy ez így van, hiszen mindenkinek szíve-joga úgy érezni ahogy ő akar, de... azt hiszem elég sokat teszel azért, hogy a tt.-k mindenhol ignoráljanak. Amikor írtad még jómultkor az Ikarus 480-at, válaszoltam rá neked, mert az igen, egy relatív különleges spot volt, de nem igazán láttam tőled a topicon belül olyan hozzászólást, ami építő jellegű lett volna.
Nem az a gond, hogy kérdezel, mert amikor az ember tanulni akar az jó dolog, se nem önmagában az, hogy közölsz. A baj az, hogy ezt általában anélkül teszed, hogy bármilyen információt is megpróbáltál volna magadtól előkeresni vagy hozzátenni. Szerintem sokan vagyunk úgy, hogy amikor azt látjuk, hogy valaki lelkes, akkor igyekszünk segíteni neki bizonyos mértékig, de mindenkinél van egy pont amikor felhúzza a szemöldökét és azt mondja, hogy elég. Nem azért minuszolnak és ignorálnak már ennyien, mert utálnának, csak egyszerűen elérted azt az ingerküszöböt amit még képesek tolerálni.
Elhiszem, hogy érdekel a téma, mi is igy kezdtük valamikor. Azt is elhiszem, hogy mindenre _is_ kiváncsi vagy, mi is azok voltunk. Én magamról tudom, hogy mennyi de mennyi embernek mentem agyára évtizedek alatt, de figyeltem a visszajelzésekre is. Alapvetően egy senki vagyok az emberek milliárdjainak szemében, de van néhány ember aki egyrészt tiszteli amit teszek és ahogyan teszem, másrészt ad a szavamra, még akkor is, ha nem vagyok tévedhetetlen. Sokat segít, ha az utóbbi esetben az ember ki tud állni és azt tudja mondani, hogy bocs, tévedtem.
Nem gondolom azt, hogy itt mindenki utálna, vagy el akarna kergetni téged. Azt sem gondolom, hogy ne lehetnél aktív tagja ennek a közösségnek, de úgy, ahogy most csinálod - szerintem - nem fog működni. Tanulj, olvass, kutass és töprengj, főleg azon, hogy mikor és mit érdemes szólni vagy kérdezni. Egy darabig lehet mások agyára menni, de ingerküszöbtől függően ott fogunk hagyni a francba. Nem vagyunk a közeli hozzátartozóid, hogy minden esetben rád figyeljünk. Szépen kérlek, hogy ne legyél az kire azt kell mondania bárkinek, hogy "a feltünési viszketekséges hülyegyerek". Legyél egy "tiszteletreméltó közlekedésbarát", de ezért még rengeteget tenned is kell.
Köszi, ez nagyon érdekes, hogy miért történt. Meg az is, hogy miért látjuk modernebbnek a feketét azon kívül, hogy azok tényleg fiatalabbak: mert ekkortól nagyjából minden busz így készült, ezáltal így rögzült be az elménkbe.
,,A második félévtől kezdve megjelennek majd a fekete színű kapaszkodóval, padlóval, üléslábbal és műszerfallalfölszerelt Ikarusok.Magyarázatért Kumor Gyulához fordultunk. — Közismert, hogy több autóbuszt eladtunk az USÁ-ban, így figyelemmel kellett lennünk az ottani műszaki előírásokra.Az egyik ilyen előírás kimondja, hogy a vezető teljes látóterében nem lehet olyan színű, formájú, vagy felületű szerelvény, amely a szélvédőn vagy a műszerfalontükröződést okoz. Tehát csak sötét, matt színek jöhetnek számításba, semmilyen króm vagy polírozott alkatrész.Ezt az amerikai előírást mind több nyugati cég kezdi átvenni, ezért jónak láttuk, ha az Ikarus is erre az útra lép."
Igazából ezt esetleg akkor tudnánk megerősíteni/kikövetkeztetni, ha valaki, aki ismeri az 1982-es 260-asok sorszámait és megmondja, hogy az általad említett buszok hol helyezkedtek el a sorban az 1048-hoz képest.
Sorszámok sajnos nincsenek, de '82 szeptemberi leszállítás a keresett csomag, ha minden igaz.
Akkor ez a BU 41-59 pont rokona az általam említett két busznak, amelyek a BU 41-94 és 41-95 voltak.
Igazán szépen fel van újítva a műszerfal, de gondolom nem volt cél a korhű állapot. Pláne nem az ilyen magamfajta "szegecsszámláló buzinak" való megfelelés, mert az ilyen csak kritizálni tud. Pedig...stb,stb. :xD
Azért, csak leírom, hogy szerintem hogyan kéne kinéznie, hátha felébresztek másban is némi emléket.
A barna famintás tapéta, ami a legfontosabb. Úgy, mint az erősítő fedlapján. Ez volt utolsó évjárat a feketítés előtt az 1982-es. De az sem biztos, hogy végig.
Ebbe a buszba a régebbi, keretes "Brájen" való a téglalap alakú billentyűkkel
A vészvillogó kapcsoló, az még a bal műszertábla második sorában a harmadik helyen volt, sima fekete kapcsoló a sorban, háromszög piktogrammal. A kihúzós az felejtős. Kb. 1983-tól (a feketítéstől) lett ICO kapcsoló a vészvillogó, és azóta vakdugó volt az eredeti 2/3-as helyen.
A jobb tábla felső sorában az a bal első gomb, nem tudom micsoda, de nem volt. Az a sor: piros lámpa-fehér gomb-fehér gomb-piros lámpa. Az első három felett egybefüggő fényes fekete szalagon fehér (vagy ezüst) piktogram : kézifék - csengő - ablakmosó. Az utolsó piros lámpa azelőtt nem volt, így a cimke sem ért el fölé. Sokáig nem is tudtam, hogy mi az, mert nem volt jelölve. Aztán kiderült, hogy a légszűrő eltömődésjelző lámpája.
A váltó gombsor alatti sor az úgy jó darabra, ahogy van, de a lámpák sorrendje piros-fehér-piros. Ezek alatt is volt olyan fekete szalag piktogramokkal, mint fent, csak itt végig ért mind alatt.
Kábé ennyi.
De még egyszer mondom, mindettől függetlenül szépen meg van csinálva
A BU 21-XX is már ugyanez volt? Nem ICO-ra emlékszem, de lehetnek kopottak azok az emlékek.
Igazából ezt esetleg akkor tudnánk megerősíteni/kikövetkeztetni, ha valaki, aki ismeri az 1982-es 260-asok sorszámait és megmondja, hogy az általad említett buszok hol helyezkedtek el a sorban az 1048-hoz képest. Ha korábban, akkor lehetett akár csöcsös is. Ha később, akkor nagy valószínűséggel ICOs. De az is befolyásolhatta esetleg ezt, hogy melyik gyárban készült az adott busz. A BU 41-es sorozat Sv-n gyártódott. A csuklósok, amelyeket említettem, azok Bp-n. Azok is 1982-esek, mindenben ugyan olyanok, de csöcsösök.
Valami nem stimmel, mert az kb. 99%, hogy famintás volt a műszerfaluk a BKV-s BU 21-7X - 21-8X kocsiknak (+23-84).
Ebben 100%-ig igazad van. Részben ezért írtam, hogy kissé tuningolt. Meg a Prága gombsor miatt, ami nem ebbe való. Ez a fajta 1985 előtt biztosan nem volt. Ez az átrendezett jobb oldali műszertábla hozadéka 1987-ben (+-1 év) Azzal együtt múlt el a fatapéta is, ami 1983-tól fekete, de faerezetű.
Sziasztok! tudom lehetetlen, de keresek egy Ikarus 211-est (képet, következő rendszámot stb.) a helyi tsz-é volt, BV 57-83, a következő rendszáma AFC-251 volt és kb. 2006-ig használtuk, utána valami maszek vette meg, nincs valakinek képe róla, esetleg a következő rendszámát tudja valaki?
Simán lehet az is, hogy egyszerűen az új buszoknál még jobban fel lehetett tekerni az adagolót, mert még minden jó volt a motorban, odébb volt a füsthatár.
Volt e esetleg a BU 20 (vagy 21) -sorozattól valami változás motorikusan? Öcsémmel együtt elég határozottan emlékszünk, hogy azok iszonyat "jól húztak" valahogyan. Sokszor "röpültünk" a busz hátsó ablakánál kapaszkodva. :-D (Ugyanazon a vonalon a nem BU 20 (hanem egészen más) rendszámosok azt sosem produkálták.) Nyilván függött vezetőtől, de kizárt, hogy ennyiszer fogtunk ki más és más vonalakon BU "huszon -akárhányas" rendszámot, amik nagyon dinamikus menettulajdonságokkal bírtak! :-)
1982-es évjáratú 260-asokon (BU-41-es sorozat 260-82-1048-1049) még fehér belsős, budiajtós, fatapétás, hátsó tankos, egyenes kipufogós, de már nyitható hátsó ablakos volt, és az ajtónyitók és leszállásjelzők ICO kapcsolók voltak.
A BU 21-XX is már ugyanez volt? Nem ICO-ra emlékszem, de lehetnek kopottak azok az emlékek.
Köszönöm. Éppen a 180/556 kapcsán volt egy sejtésem hogy a protó színséma több országba is mehetett - mégha nem is lett jellemző. 200-asra ezek szerint csak a bolgárok adaptálták.
Blagojevgradban viszont 2015-ben még ez volt a flottaszín - korábbi képek alapján ez egyfajta visszatérés lehetett a mindenféle színű és mindenféle reklámos kavalkádból.
Hozzáteszem az a fajta kisgyerek voltam aki megjegyzi a részleteket, akkoriban már gyanús volt hogy a Bp-i utcajegyzék/buszvonalakat taglaló információs könyvecskében a buszok sziluettje miért is nem hasonlít az utcán látottakéhoz ( persze mert a könyvben még a 180/556 sziluettek voltak.. )
Az emlékképben maga a mozdulat is megvan emlékben ahogy a sofőr vagy feltámasztotta az ujjvégeit a műszerfal tetejére és úgy nyomkodta hüvelykkel ezeket, de olyan is van hogy egy mozdulattal nyomott egyszerre többet a gombokra helyezett ujjvégekkel és a döntött rész felső traktusában voltak 2 sorban. nem a műszerfal alján mint az egyenes műszerfalasnál. Most már derítsük ki hogy tényleg volt-e ilyen vagy valami nagyon félrecsúszott fejben...
Miért ironizálnék? Kicsi gyerekkorból fennmaradt emlék.. hetes busz volt valszeg.. És 79-80 környékén lehetett. kukkoltam befelé a budiajtó ablakán mint akkoriban minden kicsi gyerek, és ez maradt meg..
Hááát, én a magam részéről nagyon rácsodálkoznék, ha lett volna ilyen. Nyilván nem tudhatom, de én zsigerből rávágnám, hogy gyárilag nem volt ilyen 200-as. Viszont sufnituning az bármiből lehetett.
Ha már ennyire belementek a gombszámolásba, akkor valaki árulja már el melyik volt az a széria, ami döntött műszerfalas volt már, ámde csöcsgombos, viszont nem függőlegesen voltak az ajtónyitó bimbók hanem a döntött részen felül vízszintesen?? anno páréve itt megerősítettek benne hogy tényleg volt ilyen, nem csak téves gyerekkori emlék, de hogy melyik évjárat, melyik sorozat, netalán kép ilyenről.. nos senki semmit. :D
1982-es évjáratú 260-asokon (BU-41-es sorozat 260-82-1048-1049) még fehér belsős, budiajtós, fatapétás, hátsó tankos, egyenes kipufogós, de már nyitható hátsó ablakos volt, és az ajtónyitók és leszállásjelzők ICO kapcsolók voltak. Eleinte gond is volt ezeknek az utánpótlása, indítógombot tettek a helyükre, amíg nem sikerült beszerezni újat. Nálunk nem farigcsálták át a léghenger dobozokat kétlyukú leszállásjelzőre. A gyárilag egygombos dobozon középen van a lyuk. Ha túl közel van egymáshoz a két lyuk, akkor azt utólag fabrikálták, mert a gyárin úgy szét van húzva a kettő, hogy egy harmadik beférne közéjük, a középvonalon viszont akkor nem lehet se gomb, se visszajelző.. Ha a középvonalra esik lyuk, akkor az tuti, hogy ICOs volt.
Érdekes, hogy a csuklós '82-es széria - nálunk 280-82-1023,1024 - még csöcsgombos és gombos/lámpás leszállásjelzős volt, de már nyitható hátsó ablakkal.
Ehhez képest a tanácsi kék színezésű kék 200-asainkon nem honosodott meg az alsó szürke csík. Pedig elegendő lett volna csak végighúzni azt a sávot a ládaajtók és a díszléc között.
A Gerlei - Kukla - Dr. Lovász könyvből, a 180-asok kapcsán: "A típuscsaládba tartozó modellek egyik fontos sajátossága volt a kétszínű fényezés. A homlokfali díszrács alsó és felső széleitől kiinduló díszlécek közötti felületet egészen a hátfalig - a legtöbb autóbusznál - a karosszéria többi részértől eltérő színűre fényezték. A különböző fényezési változatok utaltak a vásárló országra: a prototípusnál is megismert bordó/fekete színkombinációjú járműveket Bulgária, a bordó/fehér festésű autóbuszokat pedig Románia vásárolta. A városi típusok legnagyobb példányban a vörös sávos vajszínű karosszériával készültek, ilyen festésű autóbuszokat a Szovjetunióba és az NDK-ba szállítottak, de ilyen volt a Magyarországon maradt perui széria is. A FAÜ, majd a BKV az Ikarus 180 és 556 típusoknál is a jellegzetes sötétkék/ezüst kombinációt használta. Emellett exportra készültek egyszínű fényezésű autóbuszok is."
Aztán ez a színterv öröklődött át a 200-asaikra is.
Eközben Bulgáriában: elkészült és bemutatkozott Szófia nosztalgia 280-asa (СВ 4067 РА)
Itt tekinthető meg, 10:02-től érdemes a hangerőt feltekerni.
Apró részletekben (csavarszámlálásban) nem érdemes elveszni - nyilván abból főztek, ami számukra elérhető volt, összességében azonban egészen hangulatos talicska lett.
(Ilyen púposra tömött Debrecen üléssel nem sűrűn találkoztam - de a BPI-191 által 2014-5 körül szerzett tapasztalatok alapján határozottan kényelmes lehet.)
Matrica alapján ex Hajdú - de csak annyit tudok, hogy a 2016-os polgári találkozón láttam őket egy utánfutóba hajítva. Abszolút dokjelleggel lőttem, a büdös életben nem gondoltam hogy valahova fel fogom használni.
Szinte napra pontosan egy éve láttam a jófo$áson hirdetve néhány régi dobozt*. Tulajdonképp csak a délelőtti hsz. komponálása közben tudatosult, hogy igazából egészen konkrétan ugyanazok, amiket pár éve fotóztam.
A középső szinte biztosan a néhai CKE-449 tartozéka, jelzőgomb helye nélkül, illetve hiányoznak a felfogató tekerők alatti erősítő lemezek is. Vajon ez utángyártmány?
(Ha valakinek érdekes, a gomb+pilács változatokat 7 ezerért, a simát (... öhm, szóval pont hogy a rücsköset) 5 ezerért tehette magáévá a szerencsés vállalkozó.)
*... meg egy nagy rakás 200-ashoz való csetreszt is (köztük határozottan régi darabok), mikrofontól különböző burkolati elemeken, rácsokon, sárfogókon, dekoriton át régi peremezésű műszerekig, stb. Ha valakinek ilyen irányú perverziói vannak, hogy ilyen kihalt állatfajokat nézegessen elfogadható minőségben, felrakhatom a képeket.
Hogy mennyi értelme van ezen vitatkozni, készítettem egy kis számvetést léghengerbúra ügyben azokról a kocsikról, amikre 1000 %-ig emlékszem gyerekkoromból (Nógrád Volán):
CCV-503, GF 41-, 260.06, 1981 mindhárom felett más volt (1-fekete recés, 2-sima szürke, 3-sima fehér)
CCV-504, GF 41-, 260.06, 1981, fekete, nem emlékszem, hogy sima vagy recés, kétrészes
CCV-505, BU 44-, 260.06, 1983, fekete, recés, billenőkapcsolós
CCV-506, BU 44-, 260.06, 1983, fekete, recés, billenőkapcsolós
CCV-507, BU 44-, 260.06, 1983, fekete, recés, kétrészes
CCV-508, BU 44-, 260.06, 1983, fekete, sima, kétrészes
CCV-509, BU 44-, 260.06, 1983, fekete, recés, billenőkapcsolós
CCV-510, BU 44-, 260.06, 1983, fekete, recés, billenőkapcsolós
(az 5 1983-as rendszám szerint teljesen, alvázszám szerint közeli tesók)
CCV-403, GF 41-, 1981,- fehér, recés, vagy sima, kétrészes
CCV-527,- GF 34, 280.06, fekete, recés, kétrészes
CCV-528,- GF 34, 280.06, fekete, recés, kétrészes
CCV-529,- BU 91, 280.06, fekete, recés, egygomos, de 2-2 fajta volt rajta (ugye van az, ami a vésznyitóról szóló felirati utasítás, ami két kis tábla (magyar, angol), meg a régebbieken egy baszot nagy lemez
Egyébként én olyat, ahol a gomb, meg a pilács közvetlenül egymás alatt van, én nem is láttam se volános kocsin, se gyári fotón. Az nem BKV-kendács lehetett utángyártott elemre?
Az is bekavar, hogy sok utángyártott is van, felújításkor cserélték gyakran, mert eléggé törtek. Onnan lehet megismerni, hogy a gyáriakon mindig volt furat a felirati utasításoknak, ezeket átfestéskor sokszor nem tünteték el. Az utángyártottakra ezeket ritkán tették fel, vagy nem olyat és nem oda, ahová gyárilag.
Az évjáratokra jellemző dolgokat elsősorban a Nógrád Volán járművei, és más volános kocsikról vontam le, ezeket ismertem mélyebben. Simán lehet, hogy az egyes altípusok, vagy rendeltetési helyekre más került beépítésre. Az is gyakori, hogy felújításkor más kocsikét kapta meg az adott kocsi. De ettől függetlenül is mindig voltak kakuktojások. Pl. egy 1986-os nógrádos széria 260-asa olyan piros indításjelzővel is volt szerelve, amilyet főleg a BKV, MVK-s kocsik kaptak itthon. Miért? Sima széria darab. De lehetett ezer oka.
Ezekből is nehéz két egyformát találni, nem beszélve arról, hogy olykor még le is lettek festve.
Illusztrációnak, a teljesség igénye nélkül, a 260-280 típusokban található fajtákra:
A klasszikus világos színű, sima felületű, gomb + pilács rendszerű léghengerbox:
Anyagában fekete, de még régebbi fajta ajtóbox. A felülete sokkal simább mint a későbbieké, inkább az elébb ismertetetthez hasonlít. Önkényesen talán átmenetinek nevezném.
(A kép a BPO-103 középső ajtajánál készült, de a BPI-844 második ajtajánál is találkoztam ilyennel, nem sokkal a zöld ablakos felújítása előtt.)
Apropó, FIS-334 egyik doboza, melyről látszik hogy rücskös, de egyelőre nem tudom egyértelműen eldönteni, csak sejtem hogy világosról átfestett lehet. P.Stephenson úr felhományosíthatna, ha vannak erről élesebb emlékei.
Egyébként a BPO-473 utolsó közforgalmú éveiben egy ilyesmi volt a 3. ajtónál, a felső nyílása le volt lemezelve, az alsóban figyelt az Ico kapcsoló. És úgy rémlik, hogy kopás, karcok alatt látszott hogy eredetileg világos színű volt - és rücskös felszínre emlékszem.)
Ezek pedig igazából csak szemléltetésnek, ez a leginkább ismert verzió.
(BPO-478 harmadik és BPO-103 első ajtaja)
És akkor még van olyan turpisság is, hogy a felfogató csavarok milyen távolságban vannak:
(A képek BPO-479 első és BPI-725 3. ajtajánál készültek - és bár az eddig mutogatott példák mind ráncajtós kocsikból származnak, és "széles" a felfogatásuk, mégsem föltétlen egyértelmű az összefüggés: bolygóajtósból is van "széles" felfogatású. A következő képen a bekarikázott "fül" erre utal.)
Nem tértem még ki a "Gyros" fényezésű kocsik világos színű, de szintén csak billenőkapcsolós verziójú dobozaira, melyek viszont a régi verzióhoz hasonlóan nem rücskösek - ezeket is gyakran látni mostanában feketére fújva.
Továbbá rémlik még olyan verzió is, ami anyagában fekete, rücskös felületű, viszont a kétoldali bemélyedések egészen közel érnek a jelzőgombhoz.
Nem volt egyszerű átnyálazni a Tisztelt kolléga archivumát, de ebben a videóban felpattant a BU 90-27-es utasterébe a kamerával és szépen rögzített mindent, amit egy 1984 elején átadott 260.00 tudott magáról mutatni.
Fekete kapaszkodók, fekete léghengerdoboz, a hátsó ajtóban két oldalra rögzített korlát.
Egyedül a billenő, vagy két részes kapcsoló nem látszik jól.
T.F. remek kollekciójából, a fésziről nyúltam illusztrációnak ezt a képet, remélem nem gond, hogy berakom ide. A BU 22-02-es, vagyis az 1982-es eresztés belső tere:
Látszik szépen a fehér doboz és a két részes kapcsoló.
Én pedig egy 1983-as járgány, a BPO-397 (BU 88-68) belsejét fényképeztem le anno.
A két részes kapcsolót ugyan eltakarja a lengő kapaszkodó, de a felső visszajelző lámpa határozottan látszik az első ajtónál.
Szóval összegezve szerintem a 83-as széria újítása volt a fekete doboz, viszont a billenő kapcsoló későbbi dolog lehet. Rengeteg olyan kocsival utaztam az 1985-ös prágás eresztésből, aminél szintén két részes kapcsoló volt, de az már lehet, hogy felújítás és csere-bere eredménye volt. Az viszont tuti, hogy a 85-ös bolygó ajtós széria újítása volt az első ajtó kapaszkodójára csavarozott billenőkapcsoló, a gyerekek végett, szóval szerintem akkor kerülhettek a dobozkra is.
Neeem, a billenőkapcsolós léghengerbúra már 1983-ban végig azzal jött szerintem a BKV-nál is, fekete kapaszkodókkal, és egyébként '82-ben volt a váltás (a volános 260.06-os kocsiknál biztos, de pl. a 266-osnál a '83-as kocsik is kétrészes leszállásjelzővel érkeztek, fehér búrával). Viszont még mindig nem tudom, hogy a billenőkapcsolókkal lettek feketék a műanyag léghengerdobozok, vagy csak '83-tól.
Ennél a legújabb "darabos" modellnél csak én látom úgy a készreszerelt kedvcsináló képeken, hogy kilóg a hátsó keréknél a bolygómű háza vagy mi a kerék síkjából?
Nyilván azért ez az értékesítési modell, mert egyben 320 ezret nagyon kevesen szánnának rá. Viszont ha valaki elkezdi és nem fejezi be, akkor az kidobott pénz... tehát befejezi :)
Elvileg minden szám utánrendelhető a kiadónál, ilyenkor a postaköltséget rászámolják, de szerintem ennyi belefér.
Igen azt látom hogy majd' egy méter hosszú a jószág. És eléggé kidolgozottnak tűnik.
Alapvetően kár volt utánanézni hogy hány részes a sorozat..
Egyébként az a bosszantó ezekben hogy ezt vagy MOST kezded el, vagy soha nem lesz ilyened.
Nincs olyan hogy oké, most van pénzem rá, megveszem kompletten lapraszerelve egyben, vagy megveszem a felét, a másikat később. hanem részletekben rengeteg időn át tolják. (nyilván 2500-3000-ével könnyebb összespórolgatni rá) ha valamiért kimarad 2 rész, akkor baxhatod. :/
Azért a reklámot látva elmormoltam magamban egy "Most hozzátok ezt ki a jó anyátokat? baxxus, épp autót építek.. nem kell nekem még ez is.." mondatot. :D
Gondolom abban bíznak, hogy így részletekben majd többen megveszik, mert egyszerre kiadni azt a több mint 300 ezer forintot tényleg elég húzós lenne, ahogy többen is megjegyezték, annyiból már 1:1-est is lehet venni :P
Csak az lesz szívás, ha ne adj isten ez a sorozat is abbamarad menet közben, vagy bizonyos alkatrészek nem lesznek beszerezhetők...
A csöcsgombok leváltása elvileg 82-ben történt meg. Fekete kapaszkodók 83-tól vannak, új fülke pedig 83 legvégétől - pont a 84-re átnyúló BKV-s megrendelés közepébe trafáltak bele vele.
Egy ilyen szintű makett világítással 400 ezer körül kezdődik egyedi építéssel. Nyilván egy egyedi építés mindig értékesebb, de ezek 1:24-es kocsik, a szóban forgó pedig 1:12-es. Így nézve a 320 ezer Ft-os végső ár (az eddig látott kidolgozottsági szintet is figyelembe véve) teljesen rendben van.
Vaskerekű olvtárs beelőzött, de egy illusztrációval be tudok segíteni a kapaszkodó témába. BU 22-02 eltolható hátsó ablakokkal, oldalra csapott hátsó kapaszkodóval.
Ujfigura olvtárs hozzászólását kiegészítve: a BKV-hoz szerintem a 83-as szériával érkezett el a facelift időszaka: a fekete kapaszkodók, fekete léghenger doboz és azon eleinte még két részes kapcsolók. Emlékeim szerint a billenőkapcsoló a 85-ös évjárattal, a bolygó ajtókkal együtt jelent meg.
A BKV-nál '82-től érkeztek féloldalas hátsó hajtűkapaszkodóval, a '83-as, fekete kapaszkodós széria pedig a két oldalra elhelyezett változat volt. Az MKV-nál végig megmaradt a középre helyezett hajtűkapaszkodó és ott a '81-es sorozat még hátul teliablakos volt. Mihál szerint a .00 '81-ben már eltolhatóval érkezett (még egy apró különbség a .03-as változathoz képest).
A konkrét BKV-szériáról csak pár képet láttam, ez alapján nem tudnék dönteni. Maga a 260-as '82-es évjáratánál volt a váltás év közben, így van, ami teliablakos, van, ami már nyitható. A léghenger búránál is ekkor volt váltás, a kétrészes gombok helyett egyrészes leszállásjelző érkezett év közben, és talán innentől egyébként feketék is lettek.
Ami mindenképpen fontos, hogy az ablaknyitók fehérek voltak, ez a 06-71-en is bántó, viszont az elhúzható ablakok függőleges profiljai a maketten helyesek (a valós 06-71-en '85 után gyártottnak megfelelő van benne). Illetve, az ajtókon lévő egysoros "Vigyázat! Az ajtó befelé nyílik" felirati utasítás említendő még, amely szintén '82 év közbentől lett mindkét ajtólapra felhelyezve.
Van még ember aki belefog ezekbe a deagostinis izékbe?
első rész 499 forint.. a második 1000, a 3. már 3500, a végére 5 kilóban, és 3 évedben van a makett. mondjuk a reklámban csábító hogy mindene működik..
Ezeket miért nem lehet úgy megvenni hogy a komplett lapraszerelt készletben, hogy csak neki kelljen állni?? :D
Nem tudja esetleg valaki megmondani nekem, hogy a DeAgostoninál kiadásra kerülő, a BPO-671-et mintázó 1:12-es méretű makett és az 1982-ben gyártott BKV 260-asok között mi az eltérés? Valószínűleg az egyik BU 21-xx kocsit mintáznám meg, de pontosan szeretném csinálni. Kölyökkoromból úgy emlékszem, hogy azok még fehér kapaszkodósak voltak, de hátul már nem hajtű volt középen, hanem valami hasonló kissé jobrább, és mintha még csöcsgombos lett volna... Ill. azt sem tudom, hogy a bal oldal utolsó ablak ezen még teli volt-e vagy sem, nekem teli rémlik.
... és akkor még nem esett szó az igényről. Manapság az olyan színvonalas munkákat is megjelentetett kiadók, mint a Maróti, nagy többségben abbahagyták a könyvkiadást, mert nem éri meg / nem térül meg. Ha még feltételezzük is, hogy a szerző önként, a szabadidejében és persze ingyen megírja a kérdéses történetet, és a publikálni szánt anyag is jogdíjmentes, akkor is ott vannak még a szerkesztői, nyomdai és terjesztői költségek. Az aktuális árképzést nem tudom, de az 1 millió forintos befektetés biztosan nem irreális, ami persze függ a terjedelemtől, minőségtől, terjesztési felületektől. Ma már nem lehetetlen a saját kiadás is (akár számlaképes magánszemélyként is, megfelelő tevékenységi körre kiváltott adószámmal), akkor elvileg "csak" a nyomdai költségek vannak, de úgy nem is kerül polcokra, és úgy is százezres a nagyságrend.
És akkor mi térül meg ebből? Lesz néhány érdeklődő, aki tud róla (akár innen), és megveszi, a bolti eladásnak súlyos költségei vannak, hogy megfelelő üzletek megfelelő polcaira felkerüljön.
Gábrisvitéz Topiktárs zseniálisan ír, mindig nagy élmény olvasni Őt, mert egyszerre alapos a kutatása, közérthető, olvasmányos és mégis precíz minden írása. De vajon mennyivel csökkenne az olvasótábor, ha fizetni is kéne érte? Valamiért a "sztárok" szakácskönyveire van igény, akár tudnak főzni, akár nem, azokból mindig jelenik meg kemény fedeles, magas minőségű papírra nyomtatott, szépen illusztrál kötet, akkor is, ha a címlapon szereplő személy jó eséllyel csak az arcát adta a "műhöz", semmi többet.
Szakmai körökben (mondjuk egy konferencián) is az ingyen osztogatott cégtörténetekből visznek, amiért fizetni kell, abból már csak elvétve. Sajnos.
"Gábrisvitéz olvtársunk a megmondhatója, hogy akár 10 év megírásához is mennyi időt kell eltölteni könyvtárakban, levéltárakban, archívumokban."
Hajjaj!
(De, hogy felvidítsam a Nógrád megyeieket, nem feledkeztem meg róluk sem, most kezdem a salgótarjáni sztori folytatását írni a '60-as évek történetével. Hogy mikor lesz kész ...)
Minszkben 2012 ben szétvágták az ottanit,salgótarjániak egyben vannak, BPL 663 át megvette valaki, sztem ex. DUA 460 t is. (Bár kérdés, járnak e még valahol).
1989-es évjárat, csak 1990-ben kerültek átadásra (3539...3558), ahogyan az 1987-ben átadottak is valójában 1986-osak (4187...4280), csak azok be lettek havazva. 1987-ben és 1988-ban pedig csak .06-ost adtak ki.
Vajon létezhet, hogy az egész 1989-es széria valójában .52A turbós motorral, és nem sima .52 a 2356-ossal, mint az 1986-osok?
Eddig ez nekem sem tűnt fel, csak most, hogy én is utána néztem. Leginkább az Alba volánnal vagyok képben, ott is főleg a dunai buszokkal, mivel itt lakom. Dunában anno 4 db egyenes műszerfalú 280.06-os volt, amiből kettő szürke és kisablakos 1975-ből, és kettő sárga nagyablakos 1976-ból. Az AOA-464 pedig 1990-es évjáratú, csak abban az évben turbós motorral. Amúgy 1989-től van altípuson belül A és B. Azelőtt csak 280.52 van 1987-től kezdve.
Tényleg nem akarok mindenáron beléd kötni :)), de az AOA-464-ben D2156HM6UT motor volt és 280.52A altípusa volt. Amúgy igaz, hogy a 280.52-ben D2356 motor volt.
Az biztos, hogy kisablak csak 1975-ig volt, viszont nagy ablak is volt már 1975-ben is. Ezzel azt akarom mondani, hogy téves azt feltételezni, hogy a kisablak belföldön BKV specifikus lett volna. A váltás nagyjából ugyanakkor volt. Ne keverjük ide az 1972/73-mas első szállítást, amelyből pl. Debrecenbe is került néhány békávékék 260.00-ás, mert ezeknek a kisablakai felében elhúzhatók voltak, mint pl. a 256-osoknak. A 260/280-as szérián alkalmazott kisablak két oldalról negyed részben volt elhúzható, mint a cseh altípusokon. Az 1975-ös évjáratú 280.06-osok között van kis- és nagyablakos is. Pl. GC 81-79 szürke nagyablakos, a GC 81-99 és a 82-00 szürke és kisablakos ugyanabból az 1976. januárban átvett 1975-ös szériából. A 260.06-osok közül a GC 74-68 szürke kisablakos 1974-es szériájú echte volános busz volt.
Ami a 260.01/280.01-es altípust illeti, ott addig volt kisablak, amíg csak minden második volt nyitható. Az NDK altípusoknál addig volt kisablak, amíg a nyitható ablak a bal oldalon a "B" (és "C") tengely fölötti volt.Ez biztosan tovább volt így, mint a belföldi típusokon (1975), de semmiképpen nem tovább, mint 1980.
Nem, ami akkor jött be, az a sárga fényezés volt. Előtte már jó pár 260-as és 280-as mászkált feles ablakkal, de még szürkén. Viszont úgy tűnik, valóban negyedessel jöttek az elsők.
1974 elején, de még 1973-ban gyártva jött az első helyi széria 200-as, ezek még 260.00-k voltak:
GC 66-26 - figyeljük meg a legelején a hiányzó ablakot!
Aztán 1974-től már külön volános altípusban létezett a 260 és a 280:
GC 74-xx - még a negyedes ablakokkal (de a képen már sárgán)
1975-ben még a szürke fényezést kapták, de már feles ablakkal (ekkorra már a 260.00/280.00 is vált):
A 260.03/280.15-ben és a 260.06/280.06-ban pont a feles ablak volt a pláne. Ami negyedesen került a volánokhoz, az vagy 260.00 volt (1973-ban), vagy 260.01/280.01.
És ha már 260.01: a sors iróniája, hogy a volános példányokat kezdetben hatósági egyszerűsítésből 260.03-ként vizsgáztatták. Kevesebb nyilvántartott altípus, kevesebb gond.
Eredetileg - nagyon leegyszerűsítve, szemre nézve - az eredeti koncepció szerint ez volt:
260.00/280.00: kis ablak, automata váltó, csak elöl van fűtés
260.03/280.15: nagy ablak, mechanikus váltó, csak elöl van fűtés
260.06/280.06: nagy ablak, automata váltó, hátul is van fűtés
1974-től a BKV kivitel ablakain is nagyobb lett a nyitható felület, 1980-tól pedig a vidéki KV kivitel is automata váltót kapott. Innentől kezdve már szinte csavarra egyezik a két kivitel...
Azért csak nem lehetett ilyen banális oka. De mivel Miskolc is jó magyar forintban fizetett minden Ikarusért, elképzelhető, hogy a tanács mégsem bírt annyit kiperkálni, mint amennyit kellett volna, így a három busz megmaradt. Viszont mivel a volánoknak mindent el lehetett passzolni, ezért szinte azonnal le is csaptak rá.
Felmerült ugye, hogy miért okoskodták volna át pont 280.00-ra az altípust, ha az is pontosan annyira típusidegen a volános rendelésektől, mint a 280.15. Talán az lehetett volna rá az egyetlen épkézláb magyarázat, hogy akkoriban még csak 280.00-kat vettek át használtan, de tudjuk, hogy az első 280.15-ök már 1981-ben feltűntek a 3. (Borsod), illetve a 12. (Pannon) Volánnál. Annyi viszont igaz, hogy 280.15 sosem került a Szabolcshoz, csak 280.00, szám szerint addigra már 25 db.
És ha már Szabolcs Volán és 280.00: valóban volt egy ténylegesen Pestről visszamaradt 280.00-juk is, a BX 50-37, avagy a későbbi AVE-308. Ez már egy az egyben az 1985-ben átadott BKV-s kocsik jegyeit viselte magán (elhúzós fülkeajtó, Rába A és C híd), viszont valójában ez az 1983. évi 3224. gép az akkori BKV-s szállítmány kellős közepéről. Nem tudni, mi történt a kocsival, miért maradt vissza, de annyi biztos, hogy az Ikarus hosszú távon nem számolt az eredeti megrendelőnek átadással: helyette ugyanis pár hónappal később a BKV egy gyárban 280.00-ná alakított (vagy már akként befejezett) 280.33-ast kapott, ez lett a BU 87-69. (A sors iróniája, hogy ez a gép később csak kikerült Oroszországba, igaz, akkor már a Kravtexen keresztül.)
A Szabolcsos kérdés tényleg érdekes. Én nem vagyok ebben annyira jártas, mint mondjuk Te vagy más Ikarus kutató istenek :), de józan paraszti eszemmel felmerül, hogy nem lehet egyszerű adminisztrációs baki? Valaki elrontott valamit és így hagyták.
Azaz:
"-Te Józsi. Ez el lett b@szv@. Ezek Miskolcra mennek, nem Pestre.
-Oh f@szom, már elkönyveltük .00-nak. Mi legyen?
-Ne keverjük Miskolcon a .15-ös állományt, majd elpasszoljuk máshova ezt a 3 autót és maradjon most már .00."
Ami viszont még mindig érdekesebb, sőt egyenesen kérdéses, az az 1984-es 280.15-ös szállítmány.
Gyártási szám szerint 2978-tól tart 3009-ig, viszont van benne egy lyuk 2994-től 2996-ig. Ez a három gép pedig történetesen a BX 39-01...39-03, amik az 5. (Szabolcs) Volánhoz kerültek ugyanabban a hónapban, mint amikor Miskolcnak leszállították az adagot, viszont 280.00-ként vizsgáztatták le, és végig akként voltak nyilvántartva a volánnál is. Gyanús, hogy valójában ezek is 280.15-ösök - sem kifejezetten volános rendelésről nem lehet szó (és a BKV sem rendelt volna csak három gépet magának), sem pedig a típuseltérést nem indokolja semmi. De mégis mi indokolhatta, hogy ezek 280.00-ként kerüljenek forgalomba, már ha nem eleve 280.00-k?
Volt ilyen a BKV-nak is, igaz, az csak átalakítás. A BU 01-67-et, miután kivonták a közforgalomból, átalakították egyajtóssá és Mező garázs brigádbusza lett:
Technikailag 280.00-sok, és azokkal együtt is gyártották le. Viszont jó eséllyel sikerült végül 280.15-ként átnyomni a hatóságon (addigra már amúgy se volt sok különbség a két altípus között). És mivel az addigiaktól (és a későbbiektől) eltérően nem különültek el a BKV-s szériától, illetve a kis mennyiség miatt valóban visszamaradt BKV-soknak tűnnek.
Igen, pont emiatt kérdeztem. (A GC-69-xx tartományt nem is néztem. Köszi.)
Eddig úgy tudtam, hogy 260/280.00-t csak a BKV részére gyártottak. De ezek szerint rosszul tudtam, ha a linken helyesek az adatok. Vagy lehet ezek a kocsik is a BKV számára készültek, csak nem ott kötöttek ki?
Erre a kocsira emlékszem. Egyszer az egész óvodánk négy évfolyama ezzel ment a bábszínházba. Úgy fértünk fel hogy a folyosóra hosszában még be lett téve néhány olyan óvodai-iskolai hosszú pad az öltözőnkből.
Ha megvan a rendszám, kérhetsz adatszolgáltatást a járműre bármelyik kormányablakban (vagy Ügyfélkapun keresztü isl), illetve próbálj meg ugyanezen az úton kapcsolatfelvételt kezdeményezni a jármű jelenlegi tulajdonosával feltéve, hogy ez a busz a JÁROK szerint még ténylegesen létezik.
sziasztok.Anno a CKC 822 ,ami 1998 ban? salgótarjánba került,(járt a malévnál is), állítólag szlovákiába került,pár évet járt ott is egy buszsofőr ismerősöm szerint.
Ezenkívül újracsövezte és felélesztette a romokban heverő, kiherélt fűtési rendszert (a 260-asánál már bevált módon: PVC csövekkel).
Ez egyébként működőképes, tartós megoldás, érdemes eljátszani a gondolattal egy olyan busz esetében, amelyiknél a korhűség nem szempont (mivel már jelentősen korhűtlen ma is)?
A saját pénzét mindenki arra költi, amire akarja, mindig is ezt vallottam. De itt most a közlekedési múzeumról volt szó, aminek szerintem nem ilyen ad hoc módon kellene összeszedni a gyűjteményét, illetve a meglévő buszokkal se ártana már végre kezdeni valamit a szabad ég alatt rohasztáson kívül, mert ezt rajtuk kívül mások is tudják, ebben semmi teljesítmény nincs.
Akkor hogy az idei fényesnek aligha mondható év lezárása happy end lehessen, idén utoljára hozok még némi ünnepi kontent.
Nevezetesen a Moszkva régióbéli Яхрома (Jahroma) városkában szezonálisan, turisztikai célú buszjáratokat indítottak, 260-asok és 280-asok emelt szintű szolgáltatásával.
Az orosz vasút az ER2K-980 sorozatú villamos motorvonattal a moszkvai Szavelovszkij pályaudvarról indít retro járatokat, a buszok a különvonati menetrendhez hangolva indulnak, illetve érkeznek is vissza a Jahromai állomásra, értelemszerűen a különvonati jegyek érvényesek rajtuk. Terv szerint márciusig (síszezon vége) fognak közlekedni a járművek. A vasúttársaság még egy frissen felhúzott könnyűszerkezetes, fűthető és aknás garázzsal is hozzájárult az autóbuszok közlekedtetéséhez. [via]
Az akcióban részt vevő buszok listája ITT vehető szemügyre (egyébként egy térképpel érdemes nézni, a szélrózsa valamennyi irányából lettek összegyűjtve: van köztük az NDK után kurszki majd belgorodi régiót megjárt, de még a krími vidéken is fellépő 280.03-as, két Arhangleszkből menekített 260.51-es, Murmanszkból származó, 260.50-es, meg a péterváriak nosztalgia 260.37-ese, valamint két másik kocsi, amelyeket kalandos történetük míán különösen érdemesnek tartok alant kirojtozni.
Gazdájuk (egyben a fenti projekt egyik főcsővezetője buszos oldalról), Dmitrij egy volgográdi uriember, aki régi álmát valóra váltva megszerezte az autóbuszos jogosítványt, majd üstöllést Ikarus vásárlásra adta a fejét. Nagy fába vágta a fejszéjét, egy tőle nagyjából 700 km-re, Togliattiban lévő, tűzkáros 1991-es gyártású 260.50-est vett meg, és vitt haza lábon. Apránként, sok utánajárkálással, donor buszból származó authentikus alkatrészek szerzésével, meg persze sok lakatosmunkával határozottan pofás jószágot varázsolt a vételkor még gyalázatosan kinéző buszból [В 795 ВК 134], mellyel már évek óta részt vesz a szentpétervári felvonuláson.
A másik ismeretni kívánt jármű egy 1990-ben épült 280.64 [Е 367 ОУ 34], mely Szocsiban kezdte a szolgálatot, majd Volgográdban dolgoztak vele, végül - talán nem meglepetés - szintén Gyima vásárolta meg ezt is: nyugodtan kijelenthetjük, minősíthetetlenül elpusztult állapotban. De főhősünk nem ismer lehetetlent: sajátkezűleg lapátolja bele a buszba azt a mennyiségű alkatrészt, vas- és egyéb segédanyagokat, amit az előző bő negyed századnyi karban-nem-tartás során kispóroltak belőle. Döbbenetes volt figyelemmel követni, ahogy egymaga építi újjá a vázszerkezetre már csak nyomokban emlékeztető oxidhegyet: vág, hegeszt, csiszol, alapoz, kittel, fényez. Ezenkívül újracsövezte és felélesztette a romokban heverő, kiherélt fűtési rendszert (a 260-asánál már bevált módon: PVC csövekkel). Ezen a buszán még nem ért körbe a lakatosmunkával, de ez minden bizonnyal csak idő kérdése lesz. (Egyébként van még két 280.33-asa, is melyek sorsuk jobbra fordulását várják.)
ITT követhető a kellő részletességgel dokumentált munkássága, a mélységek iránt érdeklődők számára tanulságos olvasmány lesz átböngészni valamennyi bejegyzését (a Google fordítóval angolra nagyjából értelmesen fordítódik). A felső szekcióban az egyes buszokkal kapcsolatos hosszabb irományok lelhetők fel, alant pedig rövidebb szösszenetek, blogszerűen.
Hát igen, ha lenne rá keret :) Az asszony (és én is) inkább hajlunk valamilyen nagyon régi kinézetű gépezetre, mint pl. erre, még ha nem is Ikarus. Szaunával felszerelt, az nem árthat =)
Meglátjuk, valójában csak nézegetem őket, vétel perpillanat nincs napirenden.
Ennek a kisgyereknek írhatsz, amit akarsz, leszarja. Hónapok óta küzdünk vele a nógrádosban, pont leszarja. Időnként be-beszólogatok neki, utána pár napig kussol, de utána ugyanúgy jön, és szemetel mindenhova.
A következő hozzászólásod előtt olvasd el és értelmezd kérlek. Egyre-másra dobálod mindenhova a kérdéseidet, melyekre a Google első találati oldalán lelnél választ. Informálódj, aztán kérdezz.
Köszi a linket! Tök jó, hogy megvannak még a magyar nyelvű dokumentációk a kocsihoz, ebből legalább kiderül, hogy E95F-ről van szó. Ha volna rá keret, talán megérné megvenni.
Igen, de ha megnézed, ez a videó egy hónappal ezelőtti (november 18.) állapotot mutat, én több kisebb-nagyobb megszakításokkal, de néztem ennek a farosnak a teljes felújítását, a szinte roncs állapottól mostanáig, ilyen tipp-topp rendberakott IK-55-ös szerintem még a szériagyártás idején sem került ki a gyárból.
Mennyit fizethet érte vajon a német tulaj? 40-60 millát?
Hopp, igazatok van, tényleg nem "lakóbusz". A képek szerint van benne ágy, vécé, de tényleg feltűnően minimalista, hová is tettem a szemem, jaj. :) Itt megnézhető az egész. Szép napot!
Igen, nekem is ez jutott róla eszembe. Ha megvehetném, úgy kezdeném, hogy teljesen kirámolnám és "normális" lakóautónak megcsinálnám. "Így" semmi értelme.
Ha a gépészet és a váz rendben van, akkor nem sok pénz érte, bár végignézve a neten jó pár lakóautó-építést ezt lakóbusznak éppen nem nevezném, ez egy sima autóbusz, amelyikben az üléssorok helyére bekerült némi bútor.
Sziasztok, láttam egy hirdetést, eladó Ikarus, lakóbusznak átalakítva. 10900 euróért. Nem gondolom, hogy valakit komolyan érdekelne, de azért érdekességképpen jó nézegeni:
Van félretéve vagy tíz darab az egyik BKV buszgarázs udvarán. A felírat rajtuk,bontani tilos megőrzésre félretett ...vagy valami hasonló szöveggel. Gondolom a K.M. gyűjteménye.
Nincs buszom, csak tippelek: hasonló, minthogy mindenkinek a saját gyereke a legszebb, legügyesebb, legokosabb...? Neked egy a sok közül, de neki meg a sok közül egy.
Volt ilyen is, de amiket az utóbbi években az ÉMKK-nál követtem, azokat eszük ágában sem volt megmentenie senkinek (BFK-091, JSZ-367, BFA-339 amik hirtelen beugranak, de vittek onnan még "modern" Ikarust is amit én kevésbé követek rendszámszinten).
1993-ban jártam a Közlekedési Múzeum Tatai úti raktárában.Akkor még ott volt egy 200-as Ikarus tárgyalóbusz is.Alul bordó, felül világos krém színű volt. A kísérőm szerint az MSZMP tárgyalóbusza volt.Most mi van vele?
A motorból nem volt akkora választék. Az általában ugyanaz. A helyi-helyközi különbség a motorhoz kapcsolt sebességváltó és a hajtott tengely fogaskerék áttételezésének eltéréséből adódik azért, hogy a helyközi busz gyorsabban tudjon menni.
Van igazság ebben is, de korában több Volán is tett el megőrzésre buszokat, amit eszük ágában se volt szétvágatni, szóval a papíron létező közlekedési múzeum szerepe max annyi volt, hogy ezek közül néhányat egy helyre gyűjtött.
Meg ugye, az eltett gépekből is vágnak ahogy haladnak előre az évek (magyar példák az elmúlt 30 évből: Ik180, N2h, N26/36, első szériás 620-as, etc) így minél több lesz "megmentve" annál több az esélye a tényleg megmentetteknek középtávon.
Erre szokták mondani a gyűjtők - amúgy jogosan - hogy maga vétel legolcsóbb és a legegyszerűbb része a megőrzésnek.
Anyagi szempontból valóban az a legkisebb tétel, ugyanakkor más szempontból meg a legkritikusabb, mert ha van egy alap, akkor lényegében mindegy, hogy 5 vagy 10 vagy 15 év múlva lesz egyben a felújításra a keret, viszont amikor a gép elmegy selejtbe, akkor sok esetben - tekintsünk el az elmúlt évek KK-s helyzetétől, mert az rendhagyó - van néhány hónap intézkedni, különben intézkedik a lángvágó.
Ha belegondolsz ma is, hogy hány gépre lett volna pénz és szándék is, ha lett volna egy csak eltett darab, de nem volt.... Elég csak a BKV 2006-os mészárlására gondolni, azok közül ma már futhatna egy pár, ha valakiben akkor és ott lett volna csak annyi, hogy kerülgessük még, hátha. Még megvenni sem kellett volna, csak nem engedni szétvágni.
Vitézyéken nem fog múlni, elég intenzíven elkezdték az ontopik járművek gyűjtését.
Aha, volt egy fellángolás, akkor ad hoc jelleggel megvettek mindent, amibe éppen belebotlottak (vagyis hát vettek... néhány buszt szerintem csak simán elhoztak), aztán ezek azóta is állnak a gazban, nem csináltak velük semmit. Erre szokták mondani a gyűjtők - amúgy jogosan - hogy maga vétel legolcsóbb és a legegyszerűbb része a megőrzésnek. Ráadásul annyira el vannak szállva maguktól, hogy az ajánlásokra még csak nem is válaszolnak... A múzeumból meg ki tudja, hogy mikor lesz valami; a legutóbbi hír talán az volt, hogy majd hamarosan megkezdődhet a tervezés előkészítése (vagy valami ilyesmi, tehát magától az építkezéstől még fényévekre vagyunk). Most nem azért, de sokkal rövidebb idő alatt néhány magánszemély jóval többet tett lesz az asztalra buszos fronton, mint ez a gittegylet kb. a fennállása óta.
Remélhetőleg kár nem származik, bár nem a KM keretében, de rendkívül ügyes asztalosok dolgoztak pl. a 327,141 kiegészítésén. Ha erre adnak pénzt, nyilván nem lehet elkezdeni feleselni, hogy de hát másra is kellene. Vitézyéken nem fog múlni, elég intenzíven elkezdték az ontopik járművek gyűjtését. A Turán 9-esnek egyébként étkezőkocsi mivolta miatt a nosztalgiaüzem szempontjából is nagyobb lenne a kereslete egy bármennyire is értékes, de fapados társához képest - ez ideológiától független manapság, lásd a történelmileg teljesen értéktelen rövid Schlierenek tobzódását és a rájuk elköltött - ha a muzeális szintű felújításhoz képest talán nem is magas, de azért mégis csak szemmel látható mértékű pénzeket.
Ahogyan a szegedi 502-esre sem, úgy a T6-281-re sem gerjedtek rá azok a közlekedési-történeti-múzemi szakmán messze kívül eső körök, akik most a Turán 9-est vagy nem olyan régen a kenderesi vasútállomás felújítását tolták. Lehet az én hibám, de nem tudom nem észrevenni hogy ezek mind ugyazzal az újabban ismét legitim hívószóval találnak a szinte határtalan támogatást, forrást. Mindeközben csak remélni lehet, hogy a kiemelt figyelem, a bizonyos szempontból bálványosítás és a szokatlanul sok pénz nem megy magának a járműnek/állomásnak, mint közlekedéstörténeti objektumnak a kárára (hasonló konstellációban sajnos gyakori jelenség).
Az én megfigyelésem csupán annyi hogy ez utóbbiaknak a közlekedési-történeti értékét láthatóan bőven meghaladja a kultusz-szerepük, szimbolikus értékük. Ilyen módon a velük kapcsolatos döntések nyilvánvalóan kívül esnek a KM tényleges hatáskörén. Hidd el, a Turán 9-essel kortárs vasúti személykocsikból is van több, jobb sorsra érdemes. Csak sajnos az 502-vel és a T6-281-gyel egyetemben megvan az a hendikepjük hogy az említett, szakmán messze kívül eső körök érdeklődését felkelteni velük esélytelen.
Hogy a KM az 502-est választotta, azt lehet rossz szemmel nézni, de a Turán 9-essel egy lapon említeni szerintem nem lehet.
Miért, a vasúttörténeti park mivel foglalkozik? Schlierenekkel... hegyekbe. Közben az évtizedekig meghatározó, a fél világot a Balatonra hordó By kocsikból ugy néz ki hirmondó se marad, akartak belőle zöld retró példányokat, de csak akkor ha kapnak még fővizsgát, de jelen állás szerint nem kapnak.
A harc maximum a fotelban folyik. Mert, ha a két említett prototípusra gondolunk, akkor az egyiket most kezdik el nyaldosni a műhelyben, gondolom, karácsonyra nem lesz kész. A másikat meg elég világossá tette az LKK, hogy akkor lesz felújítva, ha a szükséges összeg támogatásként megérkezik.
Egyébként nekem is hasonló a véleményem, mint neked, de el kell fogadnunk, hogy e tekintetben nem az általános vélekedést képviseljük. Legalább ezek megmenekülnek. Az 556-osra még van is esély, hogy szállítsa a nagyérdeműt, a PALT-nál számomra kérdés, hogy láthatjuk-e gyakran működés közben, ha már a korában sem használták arra, amire kitalálták. Mert ha nem fog működni, nem zúg, nem kerreg, nem nyilik, a most a felújításért rajongók is kimenek, lőnek egy képet, aztán csá, lehet vágni.
Azt az irányt, hogy már egyáltalán semmilyen formában nem létező buszokat építsünk meg, azt végképp nem éreztem magaménak, de nem fogok sírva tombolni, ha valaki épít egy olyat is.
Több olyan Ikarus busz típusból, mely évtizedig vagy tovább emberek millióit szállította Magyarországon nincs eltett, megmentett példány.
S egyelőre akarat sincs ilyenek felújítására vagy építésére.
Közben olyanokért melyek vagy alig szállítottak utasokat, vagy egyáltalán nem szállítottak idehaza utasokat, vérre menő harc folyik, hogy ki melyiket mentse meg ?
Nem vagyok benne biztos, hogy ennyire túl kellene gondolni a dolgot, szerintem max arról van szó - ami már korábban is sokszor felmerült - hogy teljesen random módon, koncepció nélkül gyűjtögetnek, a javaslatokra nem nyitottak, ellenvéleménynek helye nincs...
Hogy témánál maradjunk: ugye kurva fontos volt eltenni például azt a még helyi szinten is jelentéktelen szegedi 502-es trolit, míg más érdekesebb, vagy sokkal meghatározóbb Ikarus típusokat nagy ívben leszarnak.
Állítólag a LÁNG motort a hatóság nem szerette volna. Összességében az a sokat szapult kocsi nem lett olyan szörnyű, mint amilyennek szeretik beállítani... :-) (Mondom ezt annak ellenére, hogy tisztában vagyok az orrán lévő eltéréssel és én is a LÁNG -ot tettem volna bele. Vajon hová lett az a motor aztán...?)
Annak is voltak használható alkatrészei, úgy tudom. Az, hogy a váz mennyire ép, vagy mennyire van szétrohadva, az csak azt jelzi, hogy mennyire tökéletes a mintád.
Finta-féle Mávaut 31-es, az ami követendő példa, és ennél rosszabb állapotból jött vissza. Ha a Lanta-féle Tr5 lesz a sorsa, inkább bele se kezdjenek. (Az egy 620-as gépészetű kocsi, mert nagyon kellett vele sietni, pedig még Láng motor is került elő végül)
Hány olyan Ikarus van amit hasonló állapotból "mentettek" vissza?
Örüljünk annak hogy ezen a téren valami megváltozott pár fejben és elkezdett nem ciki és eltörlendő, szétvágandó lenni minden ami a múlt, hanem elkezdtek régi gépeket megmentegetni legyen az egy kádárvonat, egy 556, vagy egy negyvenedik példány faros!!
Nem akarom triggerelni a moderációt de már a címben is ott van a megfejtés. És nem, nem a vasút vagy az étkezőkocsi kultusza kapott szárnyra újabban, ez az ügynek, Káslernek, vagy a 25 milliónak szempontjából teljesen mellékes.
Ha a két világháború közötti Magyarország kormányzójának nem saját bejáratú vasútállomása és saját vonata lett volna hanem mondjuk MÁVAG Harcsája, akkor most minden bizonnyal annak a replikájába locsolnák a pénzt.
Nagyon véleményes, de ilyen messziről elkezdeni egy felújítást sosem tartottam reálisnak. Egyetlen ép porcikája sincs, nincs meg a teljes forgóváz, gondolom a belseje is teljesen üres. Gyakorlatilag a nulláról felépíteni egyszerűbb egy 3D nyomtatóval, mint nekiállni az igazinak. Meg..minek is? Ami egyszer volt, de ma már nem létezik, azt miért nem tudjuk elfogadni, hogy nincs többé, amíg szemünk láttára pusztulnak olyan dolgok, amelyek még menthetők?
Ne mai fejjel ítéld meg ezt, menj vissza az időben 30 évet! Akkor még nem volt ennyire dohányzásellenes a mindennapi életünk. Ebben szerintem tehát olyan sok kivetni való talán nincs is (az más kérdés, mennyire hülyén áll a kezében a cigi :-) ), számomra az sokkal érdekesebb kérdés, hogy mit csinált a csikkel, miután ezekben az ülésekben a háttámlában már nem volt csikktartó. :-)) (Ha a videót megnézed, más zenész kezében is volt cigi.)
Ha jól látom, ennek az ORI busznak a végéről mintha kiszedték volna az üléssort. Talán a hangszerek és egyéb technikák utaztatása miatt? Úgy általában...
A 695-ös is - OFF ettől függetlenül fura, hogy pont erre van 25 millió, másra (Kádár-vonat, Gyík, Hargita, 109 109, etc), hogy csak a vasútnál maradjunk, meg nincs. ON
Sziasztok! tegnap találtam ezt a videót, amiben egy csodaszép 256 a főszereplő! Milyen altípus lehetett ez? Lehet tudni mi lett a busz sorsa? Rendszáma: BU 85-86
Ez volt az. de nem tudom miért dobta fel. fene se néz buszokat instán, szerintem az app taulóalgoritmusa a hot chicks, JDM cars, és a golden retrievers témaköröket véste be az useremhez, semmi mást :D :D :D
Sziasztok. Nógrádban volt egy Ik. 280.69 es, 1991 és, bolygóajtós kocsi. Eleinte 2-2-2 és ajtóképlete volt, majd középről kiveték az ajtót, és hátra került. Hova készült eredetileg? 2006 ban lett selejt úgy tudom.
Emlékeznék rá, legalábbis Budapesten. Egyszer elhúzott a házunk előtt üresen (trolivezeték legközelebb 7 km-re innen), akkor ezerrel nyomoztam hogy ez most mi. A BKV nem tudott róla.
Úgy tudom, nem. Bemutató-kocsi volt, afféle "ajánlkozás" az Ikarus részéről. Viszont ennek alapján rendelt meg a BKV 15 darab trolibuszt 1993 körül - természetesen már a dízelmotor nélkül. Az akkor - konstrukciósan - felborult tömegeloszlást, illetve annak megváltozását a mai napig "élvezzük"; a kocsik csúszós úton elég nehezen indíthatóak el a B-tengely lecsökkent(!) tengelynyomása, és a kipörgésgátló hiánya miatt...
A BKV 405-öseivel kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy tudja-e valaki, hogy hogy volt bennük motorcsere, még anno nem sokkal a forgalomba állításuk után. Interneten mindehol a Perkins Phaser 135T motort írja, így nem értem, hogy mi lett mire cserélve, ha valóban volt.
Szerintem nem bemutatóbusz volt, hanem egy kisebb széria része.
Habár nem lett később nagy folytatása a bolygóajtós dolognak, a 283-asokat valamiért azzal rendelték (pedig azokat is gyárthattak volna ráncajtóval, mint az NDK-s 263-asokat).
Kíváncsi vagyok, hogy néhány helyen miért ragaszkodtak sokáig a ráncajtóhoz (mert azt kétlem, hogy olcsóbb lett volna legyártani, mint a bolygóajtót, vagy legalább is az anyag- és a kialakításból fakadó árkülönbözet nem tűnik valami jelentős tételnek a komplett busz vételárához képest).