Keresés

Részletes keresés

Mocsári Trol Creative Commons License 2024.05.12 0 0 20397

A másik jövőkép elem (ami mindenképpen része lesz az emberiség mindennapjaiban, a közeli-távoli jövőben is, az a mesterséges intelligencia fokozatos térhódítása. Az ember és mesterséges intelligencia akár egyesülhet is a jövőben. Pl. az emberi genom MI szekvenciákat kap stb.

Előzmény: Schenouda (20387)
Mocsári Trol Creative Commons License 2024.05.12 0 0 20396

"Az emberiség valszeg mindig szükségét érzi majd annak, hogy rögzítse és megossza gondolatait, tudását és történeteit. Az írás formái ugyanakkor változhatnak...

Miért, ha évmilliók múlva az emberiség a telepatikus kommunikáció, ne adj Isten a csoportos tudat valamilyen formája felé fejlődne (ha ez egyáltalán fejlődés - nem tudom), akkor ezzel a közlési formával nem rögzíti, nem ossza meg a gondolatait egymás között, az egyének között? Dehogynem (sőt), csak másképp. A csoportos tudati forma szerintem pl. kiváló lenne a gondolatok megosztására az egyének között. Az sms-t, a számítógépbe pütyögött szöveget, digitális közlési-azonosítási formákat csak a jelenkor divatjaként említettem. Arra célozva, hogy a hagyományos írás már ma visszaszorulóban van. Hogy hová vezet ez, senki nem tudaja, én csak tippeltem. De van egy másik alternatív jövőkép, s ez a rosszabbik, az emberiség degenerációja. Remélem, ez nem lesz.

Előzmény: Schenouda (20387)
őszszakál Creative Commons License 2024.05.12 0 0 20395

Várom, és jó éjszakát kívánok. Minden fórumtársamnak.:-)

Előzmény: Annaem (20393)
őszszakál Creative Commons License 2024.05.12 0 1 20394

Amennyiben a telepátia garancia lenne az őszinteségre, azt a gondolatot továbbítaná, amelyik a tulajdonosának „szent”meggyőződése, akkor is sok bonyodalom lenne belőle. Mivel az ember könnyen megsértődik, ha őszintén szembesítik a képességeivel és tulajdonságaival. Ami nem egyezik az önképpel, az bántó, ami felülmúlja, az kellemes. Tulajdonképpen a telepátia nem is az embernek való, hanem az őt megítélőnek, legyen az bárki az istenek panteonjából.;-)

Előzmény: w.ullrichfun (20390)
Annaem Creative Commons License 2024.05.12 0 1 20393

Holnap megpróbálom leírni, amit már látok. Az lesz, hogy ki kell vennünk teljesen az időt és a kauzalitást is. A kiindulási alap: az egész Univerzum nem más, mint gondolati építmény. Álom, NDE, ősi kinyilatkoztatások, pl. Egyiptomból. 

Előzmény: őszszakál (20389)
őszszakál Creative Commons License 2024.05.12 0 0 20392

Ez is a véletlen műve, mivel nem rég jöttem haza egy egész napos kirándulásról és MOST ültem a gép elé.;-)

Előzmény: w.ullrichfun (20390)
őszszakál Creative Commons License 2024.05.12 0 1 20391

„Az pedig egy egymásra ható agyi, szellemi fejlődés, gondolati hullámok által, melyek gyorsabbak a fénysebességnél, egyértelműbbek a szavaknál/beszédnél, és őszintébbek/megbízhatóbbak a leírtaknál, hiszen azok lehetnek hamisak, hatáskeltők, vagy teljesen elavultak (túl rögzültek, idejüket vesztették)

 "Mi sül ki belőle?" -> Egy ilyen értekezleten nyilván az őszinteség, ill. a hatékonyság kerül előtérbe, nincs köpönyegforgatás (tuti lebukás) nincs puncsolás felfelé, taposás lefelé, mindenkiről kiderül mit szeretne, mi lehet a legjobb kimenetel, amivel mindenki jól járhat. Persze a haszonleső mai világban ez is utópia, ameddig az a pénz értékrend, ami a ""2% dönti el, hogy mit csinál a másik 98%"" törvényére épül, addig nehezen képzelhető el, ezért is KELL leírni többször - ami a változás vitorlájából pont kifogja a szelet.”

 

Nos akkor maradjunk egy testületi ülésen, vagy egy Jalta típusú találkozónál, ami telepatikus úton zajlik. Nem szükséges, hogy egy szobában legyenek a résztvevők, hiszen agyak közötti azonnali kommunikáció történik. Ha minden résztvevőnek nyitott csatornája van, és mindenki adás „üzemmódban” van, az egy káoszt eredményez. Ha úgy kommunikálnak, mint a voki toki-val, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad, mivel nem különbözik attól, ha simán beszélgetnek. Egy lehallgatás biztos telepatikus párbeszédnek meg van ma is a módja. A sumákolás, ámítás és hazudozás, még telepatikusan sem zárható ki a résztvevők részéről. Egy írásban rögzített és mindenki által ratifikált dokumentum, még időtállónak bizonyult. A lóvásáron történt tenyérbeköpött pacsizás, meg kiment a divatból.  ;-)

Előzmény: w.ullrichfun (20388)
w.ullrichfun Creative Commons License 2024.05.12 0 0 20390

Ezt tényleg ... MOST? ;)

Szóval gondolati sebesség, telepátia, kollektív tudat működés, szellemi(agyi) hullámok ...

Egyszerre jött/jön valami impulzus valahonnan, és "véletlenül" szinte ugyan arról, kb ugyan azt(?) azonos időben 

Khm. Ilyenkor szoktam kérdezni, ez így van, vagy tényleg így van? Egy válasz biztosan jó. ;) 

 

Előzmény: őszszakál (20389)
őszszakál Creative Commons License 2024.05.12 0 3 20389

„Kvázi virtuális fotonok. Kísértetiesen távolhatnak lélektől-lélekig. A nagyobb valóságból csak embernyit érzékelünk * a friss kvantumfizikai 'okosságok' tapogatózások pedig részben magyarázzák, részben bonyolítják oksági élményünket.

A kvantumfizika a physical phenomena mellett váratlan, szinte pszi-jelenségekkel lepi meg a kutatókat. Olybá tűnik legalábbis nekem, és ezt, mintegy kívánatos adaptációs nyomást pozitívnak könyvelem el. „

 

A kvantumfizika nem az oksági élményeinket erősíti, hanem a statisztikát, a valószínűségi rátát.

(ratum ('számít, vél, hisz') befejezett melléknévi igeneve.)

 

Ami a kísérteties távolhatást illeti, az nem más, mint az időnek, (a Planck időnek) a képletből való kivonása. Ha azonban van olyan sebesség, ami az elektromágnességet, a gravitációt meghaladó, vagyis annál jóval gyorsabb, akkor van a Planck időnél is kisebb időtartam arra, hogy információátadás jöjjön létre két elkülönült entitás között. Tegyük fel, hogy a téridő-kvantumok úgy továbbítják az információt hordozó jeleket, mint a „tűzoltó-lánc” a vödröket. Méghozzá a létező legnagyobb sebességgel. Ez egy anyagi rendszer számára nyilván, azonnali hatásnak tűnik. Ha azonban a telepátiára, a gondolatátvitelre alkalmazzuk ezt a sebességet, akkor ésszerű lesz a mondás, hogy olyan gyors, mint a gondolat. Ha a gondolat gyorsabban halad, mint a fény, ami egy tömegnélküli EM hullám, akkor a gondolat a szellem „hulláma”, ami az éterben, (vákuumban) halad. Azért nem nevezem terjedésnek, mert az minden irányú a térben, a szellem azonban célirányos, vagyis adótól vevőig halad. Legfőképpen a telepátia esetében.;-)

Előzmény: Annaem (20385)
w.ullrichfun Creative Commons License 2024.05.12 0 1 20388

"A szó elszáll" -> azaz terjed, megy tovább, "szájról szájra" - ahogy változik minden, változhat hozzá, a változás örök, és folyamatos törvényét tartva.

 "Az írás meg marad" -> azaz nem terjed, a leírtak rögzülnek, a változtatás bonyolultabb, a másként leírtak káoszt okoznak más nézőpontokból. A változás törvényéhez kevésbé, vagy egyáltalán nem idomul.

 Lehet utópia, ha a mostani civilizációból indul ki valaki, és nem "képes" felfogni, hogy ez egy nagyon kezdeti fejlettség, bár egy gondolkodni képes fajként, de még mindig csak egy primitív, ösztön és érdek vezérelt, élősködő humanoid lényt képviselünk - amelyik az eszközhasználat túlzásaiba esve, éppenséggel az írást is alkalmazva "használ" mindent (sokszor elhasznál, feleslegesen) és indokolatlan büszkeséggel "uralja" (inkább azt hiszi) a Földet, és ezt a rabló uralmat készül tovább terjeszteni (még jó, hogy évtizedekig, vagy évszázadokig esélytelenek leszünk Marsra szállás, vagy egyéb bravúrokra) - és már úgy jó 2500 éve folyamatosan.

 A napjainkban megkérdőjelezett (teljes joggal!) kollektív tudat fogalma azonban újra és újra felbukkant a történelmünk folyamán, tehát létező, valós lehetőség. Ahogy a globális sötétség képes terjedni, ahogy a butítás, a "ne gondolkozz" szellemét látjuk viszont-jön szembe, bizonyítottan, több helyen, időről-időre egyértelműen, hát számomra olyan egyértelmű, hogy annak az ellenkezője is lehetséges - illetve többször is előfordult már a világban. Az pedig egy egymásra ható agyi, szellemi fejlődés, gondolati hullámok által, melyek gyorsabbak a fénysebességnél, egyértelműbbek a szavaknál/beszédnél, és őszintébbek/megbízhatóbbak a leírtaknál, hiszen azok lehetnek hamisak, hatáskeltők, vagy teljesen elavultak (túl rögzültek, idejüket vesztették)

 "Mi sül ki belőle?" -> Egy ilyen értekezleten nyilván az őszinteség, ill. a hatékonyság kerül előtérbe, nincs köpönyegforgatás (tuti lebukás) nincs puncsolás felfelé, taposás lefelé, mindenkiről kiderül mit szeretne, mi lehet a legjobb kimenetel, amivel mindenki jól járhat. Persze a haszonleső mai világban ez is utópia, ameddig az a pénz értékrend, ami a ""2% dönti el, hogy mit csinál a másik 98%"" törvényére épül, addig nehezen képzelhető el, ezért is KELL leírni többször - ami a változás vitorlájából pont kifogja a szelet.

 

Előzmény: őszszakál (20354)
Schenouda Creative Commons License 2024.05.12 0 1 20387

Ezek már logikai bukfencek, ráadásul ilyen kicsi időintervallumban:

"Ha az emberiség képes lenne még évmilliókig civilizált lényekként fennmaradni, mondjuk a Naprendszerben, akkor, vajon az írást használná? Az én tippem, hogy nem." (20379)

"Az emberiség valszeg mindig szükségét érzi majd annak, hogy rögzítse és megossza gondolatait, tudását és történeteit. Az írás formái ugyanakkor változhatnak..." (20384)

 

Nem érted, hogy az sms, vagy a számítógépbe pötyögött szöveg is "írás"?

Mondjak ilyen okosságokat én is, hogy az a tippem, 3 millió év múlva az ember nem használ fogkefét,órát, ruhagombot, biciklit! És cipője lesz-e...?

 

Előzmény: Mocsári Trol (20384)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.05.12 0 1 20386

Köszönöm.

Előzmény: Annaem (20385)
Annaem Creative Commons License 2024.05.12 0 1 20385

Kvázi virtuális fotonok. Kísértetiesen távolhatnak lélektől-lélekig. A nagyobb valóságból csak embernyit érzékelünk * a friss kvantumfizikai 'okosságok' tapogatózások pedig részben magyarázzák, részben bonyolítják oksági élményünket.

A kvantumfizika a physical phenomena mellett váratlan, szinte pszi-jelenségekkel lepi meg a kutatókat. Olybá tűnik legalábbis nekem, és ezt, mintegy kívánatos adaptációs nyomást pozitívnak könyvelem el. 

 

*     Egy kanál csak kanálnyit meríthet a tengerből,
       egy jánosbogár csak bogárnyit csenhet a napfényből,
       én ember vagyok s csak embernyit meríthetek Istenből!

 

/ Mécs László: Az alázat c. versből/.  http://www.szozat.org/index.php/lira/tartalom/2512-mecs-laszlo-az-alazat /

Előzmény: Maketheworldabetterplace (20376)
Mocsári Trol Creative Commons License 2024.05.12 0 0 20384

Az emberiség valszeg mindig szükségét érzi majd annak, hogy rögzítse és megossza gondolatait, tudását és történeteit. Az írás formái ugyanakkor változhatnak az idő múlásával, és már most is látjuk, hogy az elektronikus kommunikáció, például az e-mail, a digitális aláírás, azonosítás, az SMS és a közösségi média egyre inkább helyettesíti a hagyományos írást. Ami a távoli jövőt illeti, ha ez megvalósul a jövőben:

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=166913681&t=9000303

 

akkor már a közeljövőben a műholdas-implantátum-chip technológiával a kommunikáció átalakulhat. Évmilliók távlatában, az emberi agy mentális-pszichikus képességeinek kiaknázásával a telepatikus kommunikáció és csoportos tudat lehetnek "fejlődési" utak. A társadalmi kihívások persze óriásiak, de a nagyon hosszú idő átalakulhat minden. Természetesen az emberi test is.

Előzmény: Schenouda (20382)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.05.12 0 0 20383
Schenouda Creative Commons License 2024.05.12 0 1 20382

És mi lesz az írás helyett? Vagy utána? Mi a tipped?

Előzmény: Mocsári Trol (20379)
Mocsári Trol Creative Commons License 2024.05.12 0 0 20381

A másik, hogy az egyedüllét az Univerzumban azt jelentené, hogy

1. csak a majomból volt képes az evolúció értelmes civilizációt teremteni

2. Isten egyedül a Földre teremtett értelmes lényt, a teremtés koronájaként, hogy uralhassa, benépesíthesse az egész földkerekséget, sőt, az egész Univerzumot

Előzmény: Schenouda (20370)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.05.12 -1 0 20380
Mocsári Trol Creative Commons License 2024.05.12 0 0 20379

Az emberiség kb. 10000 év fejlődés eredményeképpen, kb. 6000 éve használja az írást. Ha az emberiség képes lenne még évmilliókig civilizált lényekként fennmaradni, mondjuk a Naprendszerben, akkor, vajon az írást használná? Az én tippem, hogy nem. Az az igazság, hogy már a mai világban látszódik, hogy az írás egyre inkább kimegy a divatból. 

Előzmény: Schenouda (20370)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.05.12 0 0 20378
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.05.12 0 1 20377

Milyen távolságra képes eljutni a rádiójel? Elegendően erős -e a rádiójel a vétel helyén a sikeres észleléshez? Felismeri -e a vevő lény a vett jel más civilizációtól származását? Honnan tudhatjuk nincsenek -e most a lények a Földön, vagy nem laknak -e itt már a jelenlegi emberiség kifejlődése előtti idő óta? "Ember? Az a majomszerű lény? Olyan nem létezik! Soha nem látta egyikünk sem." -gondolta a hangyakolónia tudóshangyája a sziget őserdejében lévő hangyafészek mélyén.

Előzmény: Schenouda (20364)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.05.12 0 0 20376

Fotonódnak?

Előzmény: Annaem (20362)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.05.12 0 0 20375

Írás mellett azonnali megosztás másokkal, kép, rajz, hangrögzítő eszköz is alkalmas lehet az emlék  későbbi behívására.

Előzmény: Schenouda (20357)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.05.12 0 0 20374

Ha bevihet akkor nem titkos. A rögzíthetetlenség hazugságra és visszaélésre ad lehetőséget.

Előzmény: őszszakál (20355)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.05.12 0 0 20373

Sok káros és haszontalan dolgot és gondolatot erőltetnek egymásra az emberek. Nem ismerik fel azok károsságát, és ragaszkodnak azokhoz, mert tévedhetetlennek tartják önmaguk.

Előzmény: őszszakál (20354)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.05.12 0 0 20372

A képen látható esemény leírása: iehezzdbdgdhsjbegdgrxheueuwowjenxbxgtdnwkkw7nwbshdbdbwhwhnebdhdgstwbbe3sbhwzdgege. Mi történik a képen?:) A képírásnál is sokszor következtetnek a megfejtését próbálók, logikus hasznos tevékenységeket vallási rituálé csoportba sorolnak.

Előzmény: őszszakál (20354)
őszszakál Creative Commons License 2024.05.12 0 1 20371

„A probléma ezzel a témával az, hogy könnyebb félretenni és boldogan élni, mint elfogadni a keserű pirulát, amely megkérdőjelezi minden alapvető hitünket.”

Ha már hit nélkül nem tudunk élni, jobb ha a láthatatlan, vagy a teremtésben látható istenben hiszünk, mint egy rovarszerű, vagy gyíkszerű idegenben aki istenként jelenik meg nálunk leigázóként.;-)

Előzmény: Annaem (20363)
Schenouda Creative Commons License 2024.05.12 0 2 20370

Igen, ezen is látszik, hogy bármit ki lehet találni, hogy miért nem jöttek mégsem ide!

Azt hittem még ilyeneket is bedobsz:

1. Fogták a jeleinket, de nem volt kedvük idejönni.

2. Nem akartak idejönni, mert már 10 ezer éve jártak itt, felépítették Baalbeket, majd elmentek és már unalmasok vagyunk nekik.

3. Mégiscsak idejöttek, de bakapcsolták a láthatatlanná tevő funkciót az űrhajójukon, mikor leszálltak, így nem láthattuk őket. (ilyen láthatatlanná tevő gombot láttam már sci-fi filmben!)

4. Elindultak ide, de az űrhajójuk a naprendszer határán beleütközött egy meteorviharba, és szerencsétlenül jártak.

5. Leszálltak a földre, de nem vettük észre őket, mert beépültek közénk, teljesen emberi formát vettek fel (ezt is láttam filmben, és scifi író is írt ilyet, majd hozom a nevét is, ha megtalálom). Meg vagyunk figyelve.

6. Idejöttek, de a CIA és KGB összejátszva csak a földi emberi főkolomposokkal találkoztak.

7. Elindultak hozzánk, de még nem értek ide...

 

Pont az ilyenek miatt is mondja a tudósok többsége, hogy nagy valószínűséggel, hogy egyedül vagyunk az egész Univerzumban.

Előzmény: Mocsári Trol (20369)
Mocsári Trol Creative Commons License 2024.05.12 0 1 20369

Két eshetőséget figyelembe kell venni:

1. észrevették az életjelet, de rövid idő alatt ide utazni nekik is problémát jelent

2. mi van akkor, ha egyszerűen nem akarnak kapcsolatba lépni harmadik típusú módon senki mással (mint Lem óceánja), elvannak az anyabolygójukon, esetleg kifejlődik egy csoportos tudat (Asimov: Alapítvány és Föld), Gaiaként működnek az anyabolygón, de nincs szükségük kozmikus kapcsolatokat kiépíteni senki mással

Előzmény: Schenouda (20368)
Schenouda Creative Commons License 2024.05.12 0 1 20368

Nem mondtam, hogy rádióhullámokkal kommunikálnak, de ha ezek "évmilliós evolúciós fejlődésen áteső intelligenciák", úgy nyilván képesek észrevenni bármilyen életjelt, amikor figyelik az Univerzumot. Ha meg ezt se veszik észre, úgy nem fejlettebbek nálunk... bár nem szeretek olyanokról beszélni, akik szerintem nem is léteznek vagy létezhetnek.

Előzmény: Mocsári Trol (20366)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!