A példaként hozott Christie-sorozattal nekem csak az a bajom, hogy amióta elindult, azóta a 4. stílusnál tartanak külcsínben, így aztán a kb. 70 kötet a polcomon nem mutat egységes képet - ezt mondjuk érdemes lett volna a sorozat indulásakor végiggondolni.
„Főként az ezredforduló tájékán megjelentetett Jeeves-regényekre ráférne új fordítás, melyekben a pasasok nem pasmagok, pasingerek, manuszok, szivarok, pókok, ürgék, mókusok, fószerek, mukik voltak, hanem uram bocsá’, srácok!”
Akárhányszor elolvasom, ugyanúgy értelmezem, mint megfogalmazásakor: nem a pasmag, pasinger, manusz stb. kifejezésekkel színesít a fordító, hanem rendre a „srác” elunt kifejezését használja.
Amit a „szerkesztőkről” írsz, bizony nagyon igaz! És az még a jobbik eset, ha csak az elütéseket, helytelen elválasztásokat pécézik ki. Mert nemegyszer megesik, hogy a jót rosszra „javítják”. A praxisomban az is előfordult, hogy egy viszonylag ismert, Mészöly Dezső fordította Shakespeare-idézetbe belejavított a műveletlen szerkesztő! S az is nagy baj, hogy deformált pesti fülükkel, nyelvükkel nem ismerik, nem érzékelik a színes, népiesebb kifejezéseket, s előszeretettel lapos, elcsépelt megoldásokkal közhelyesítik őket. Magam is gyakran visszasírom a kádári idők rátermett, nagy műveltségű szerkesztőit!
Amit viszont a pasas és társai kárhoztatásáról írsz, azt végképp nem értem. Remélem, nem a srácok szó kopogóan monoton ismételgetését tartod üdvözítőnek. A felsorolt szinonimák mindegyike jó, csak kellően megválasztva, megfelelő helyen kell tudni alkalmazni őket. Különben is: „Ne a szavak egérfarkába kapaszkodjunk!” ‒ mint már Arany János is megmondta.
Igen, elírtam. :) Amúgy lényegében egyetértek. Agatha Christie szerintem eladhatóbb Wodehouse-nál, utóbbi sokkal megosztóbb. De valóban jó volna egy díszes Wodehouse kiadás.
Bizonyára 4-5 ezret akartál írni, a 45 000 Ft-os ár műtárgyá változtatná a könyvet. Jó példát mutat az Európa, melynek Christie-sorozatának nívós külcsíne és belbecse üdítő színfoltja a honi kiadásnak. A könyvek árát, ahogy a benzinét is, felére lehetne csökkenteni. Rendszerváltáskor még kiadóknak volt terjesztője, azután a gazdacserekor egykettőre megváltozott a helyzet, nyakra-főre vásárolták fel a kiadókat (ahogy idegenek a megyei lapokat), így lett mára 50-60% a terjesztői sáp. Meggazdagodások viharosan, a könyvek értékteremtő, értékközvetítő funkciójának elvesztése viszonylag lassan ment végbe. Áruvá devalválódott a könyv, jól példázza ezt a női szerzők langymeleg produktumainak vírusként történő elszaporodása (Wodehouse-tól Németh Lászlóig, Tolsztojtól Balzacig habitusuknak megfelelően nyelvüket köszörülték zsibbadt szövegeiken). Mesekiadók újabb térnyerése jól mutatja az irányvesztést. Az újonnan létrejöttek gárdái nőkből verbuválódott (legfeljebb tán a tördelő fiú a srác), kizárólag üzlet talaján szerveződtek, erkölcsi aggályaik, művészi megfontolásaik nincsenek. Biznisz lett a mocsok, kívánatossá vált a szenny. Iparággá szerveződött miként húzzák le a szerzőket, már azokat, akik a kiválasztó rendszerükön átrostálódnak. Emberöltővel ezelőtt még léteztek komoly munkabírású, nagy tudású szerkesztők, akik 8-12 sorból is világos fogalmat alkothattak az anyag textúrájáról, ők voltak a Baluk; azóta nyugdíjazták őket, néhányukat meg elvitt az ördög. Mai felkapaszkodott „szöveggondozók” közül sok 40 könyvet sem olvasott el életében, fogalmuk sincs a tagolásról, mi fán terem a ritmus, a pontosvessző mibenlétéről csak habognának (bár igaz, a kiadók seregnyi meghirdetett könyvét egy hetedikes is szerkeszthetné). Recseg-ropog az ország, már-már megadja magát, pszicho- és szociopaták ülnek tort, minden mocsok és aljasság a felszínen bugyborog, ám ez az évenként kiadott 3-4 Wodehouse-könyv picurka lángocskát gyújt az irodalom setét egén.
Elolvastam a Barabás-féle Psmith fordítást. Sajnos arra nem volt még időm, hogy utánaolvassam a régi változatot. Természetesen azon lehet vitatkozni, kellett-e új fordítás, bár úgy tudom, a kiadónak nem volt lehetősége Devecseriné fordítását alkalmazni. Összességében szerintem az új fordítás is jól sikerült, és méltó a feladathoz. A fülszöveg szerint ez a régihez képest teljesebb szöveg, de így, összehasonlítás nélkül nekem nem tűnt fel, mi az, amit Guthi Erzsébet netán kihagyott. Két ponton szisszentem fel: Szerintem Wodehouse univerzumában még Mike sem mondhat Psmith-nek olyat, hogy "seggfej", és nem vagyok elégedett Psmith hirdetésével sem. Igaz, azt összehasonlítottam a régi fordítással, és az ottani megoldást sem tartom jónak.
Ezt a két apróságot elszámítva nekem tetszett az új verzió.
Megtaláltam a „közleménykiadás” szót a Kéjgáz c. regényben. Semmi baj vele: egy szó, mint a favágás vagy a krumplikapálás.
Ezzel szemben előfordul a szövegben a „fenséges délies sült csirke”, amely viszont akkor is komoly hiba, ha mostanában rendkívül gyakran elkövetik. Lehet fenséges egy hegyvonulat, egy naplemente, egy szimfónia — de sült csirke, az nem. A sült csirke, az felséges, és az is csak akkor, ha nagyon jól van elkészítve.
A nívós Wodehouse kiadás tényleg jó lenne, csak az ilyenekkel mindig az a baj, hogy egy ilyen igényes kivitelű kötet min. 45-ezer forint lenne. Vajon hányan vásárolnák meg, főleg az egész sorozatot?
A Kéjgáz szimplán szórakoztató, csupán helyenként üt át a szerző zsenialitása. Wodehouse magyarul megjelent könyvei közül – a Dr. Sally után – legfáradtabb a szövege, mintha az író néha már unná megoldásait: a házasság révébe való kepickélést (direkt nem evezést), valami – smukk, műtárgy, disznó, eb, gyermek – elcsaklizását, a „rózsaszín” befejezést, amikor néha három(!) szerelmespárnak is kongatják az esküvői harangokat. Persze W. pontosan tisztában van vele mit jelent egy férfiembernek a házasság: pressziót és kontrollt, nem is rejti véka alá tapasztalatait, mégis unos-untalan ugyanazt a keretmegoldást választja (még jó emberöltőnyi munkálkodása során sem változtatott metodikáján).
A fordítás korrekt, néha ihletett, máskor kevésbé merész, pl. négyszer fordul elő a könyvben e mondatvég „…mely ízléses szarvasbőr cipőben végződött”. Egyszer-másra ilyen megoldás, mint a „cipőben gyökerezett”, „cipőben ízesült”, nem vált volna a regény hátrányára. Időre-időre, amikor egy Wodehouse-fordító ihletett állapotba kerül, felpezsdíti egy-egy saját finom megoldása, akár még összesomolyoghat is az íróval (miközben egy rejtetten csobogó wodehouse-i humort is megidézhet, imígyen):
– De mit keres itt egyedül bandukolva ezen a kietlen úton.
– Pusztán eltöprengtem.
Könyvben így szerepel: – De mit keres itt egyedül bandukolva az úton?
– Pusztán eltöprengtem.
Amit igazán sajnáltam, hogy Nagy Dóra a „férfi” szinonimakészletéből meglehetősen szűken markolt. Némelyik választott kifejezés a stílustörés határát súrolta. A szerkesztőnek be kellett volna segítenie.
Nem vitás, rég elkélne már egy Wodehouse-sorozat nívós kiadása (10 és fél pontos betűnagysággal, 90 grammos Sirálypapíron, ízléses, keménytáblás fedővel) összefésült szöveggel. Főként az ezredforduló tájékán megjelentetett Jeeves-regényekre ráférne új fordítás, melyekben a pasasok nem pasmagok, pasingerek, manuszok, szivarok, pókok, ürgék, mókusok, fószerek, mukik voltak, hanem uram bocsá’, srácok!
Elolvastam az új fordítású Psmith-t. Eleinte voltak fenntartásaim, de összességében szerintem jó lett. Néhány megoldás nem tetszett, de ezek apróságok. + Azzal nem értek egyet, hogy az idézeteket lábjegyzetezte a szerző, hisz Wodehouse se tette. De maga a fordítás jó, a könyv természetesen nagyszerű. A fülszöveg szerint ez az "immár teljes" szöveg, ami azt sugallja, hogy a Devecseriné-féle fordításból kimaradtak részletek. Nem tudom, mik lehetnek ezek, de szándékomban áll frissiben elolvasnia régi fordítást is, az összehasonlítás végett.
Pedig nem olyan rossz.Még nem olvastam végig ugyan,de eddig tetszik.Egyébként a Te neved szerepel az általam kölcsönzött könyvből mint fordító.Ebben a könyvben nem szerepel az eredeti fordító, nincs javítólap.
Tegnap kézbe vettem a Kéjgázt, de elkövettem azt a hibát, hogy elolvastam a fülszöveget, és ez teljesen elvette a kedvem. Ez a testcserélős ölet annyira elcsépelt, több gyenge hollywoodi filmben elsütötték, sőt, az általam fordított rajzfilmekben és gyerekfilmekben is mindig elsütik. Nyilván Wodehouse mindezeket megelőzte az ötletével, de akkor is nehezemre esik hozzáfogni. Úgyhogy most inkább az újra kiadott Psmith-t olvasom. Majd kíváncsi vagyok a többieknek mi a véleménye a Barabás-féle fordításról.
Lapozgatom, szagolgatom a Blandings Castle and Elswhere-t. :) Wodehouse előszava szerint ez az ötödik Blandings kötet! (Előzmények: Something Fresh, Leave it to Psmith, Summer Lighting, Heavy Weather). Igaz, "csak" 6 Blandings történet található benne, 1 Bobbie Wickham, és 5 Mulliner. (Ez a 6 történet az Elswhere a kötet címéből. :) )
Összesen 12 novella. Ebből a Disznó, hé, és a Lord Emsworth kis barátnője szerepelt a Hahó kötetben. A Mr. Potter Takes a Eest Cure című történet pedig már "annóban" megjelent Tamás fordításában, így természetesen ebben a kötetben is az ő változata olvasható majd. De így is, 4, magyarul vadi újnak számító Blandings történet, és 5 vadi új Mulliner a termés. Az élet szép. :)
A ‘concatenation’-os poénnal én is találkoztam A nénikém nem talpig úrinő!-ben (Aunts aren’t Gentlemen):
‘What are those things circumstances have, Jeeves?’ I said.
‘Sir?’
‘You know what I mean. You talk of a something of circumstances which leads to something. Cats enter into it, if I’m not wrong.’
‘Would concatenation be the word you are seeking?’
‘That’s right. It was on the tip of my tongue. Do concatenations of circumstances arise?’
‘Yes, sir.’
Így oldottam meg:
– Mi a frászkarika is az, Jeeves, amije a körülményeknek van? – kérdeztem.
– Uram?
– Tudja, amiről beszélni szokott, a körülmények hogyishívjákjáról, ami izét eredményez. Valami „cola” is van benne, ha jól emlékszem.
– Nem „láncolatos kapcsolódás” az a kifejezés, amit keres, uram?
– Na, ez az! A nyelvem hegyén volt. Tehát a körülmények láncolatos kapcsolódása az, ami megmutatkozik, igaz?
– Igen, uram.
Ennél jóval problematikusabb, szójátékon alapuló vicc az, amit Bertie barátunk a Nászidőszak-ban (The Mating Season) egy csomó hervatag nagynéni társasaságában mesél el, akik közül az egyik ráadásul süket is:
’Well, there were these two deaf chaps in the train, don’t you know, and it stopped at Wembley, and one of them looked out of the window and said „This is Wembley”, and the other said „I thought it was Thursday”, and the first chap said „Yes, so am I”.’
Ezzel a viccel sokat bajlódtam. Akik járatosak az angol nyelvben, rögtön észreveszik, hogy itt a hasonló kiejtésű Wembley, wednesday (szerda), thursday (csütörtök) és thirsty (szomjas) szavakra épül a szójáték. Na már most, ezt a viccet Bertie elmeséli a Folytassa Jeeves! című kötet egyik sztorijában (Biffy zűrös ügylete) is, bár kicsit más formában. A kötetet Révbíró Tamás fordította. Ismertem Révbíró fordítását, de nem akartam egy az egyben átvenni, pedig jobb lett volna. Inkább e mellett a megoldás mellett döntöttem:
„Két süket fickó utazik a vonaton, s amikor az megáll Wembleyben, egyikük kinéz az ablakon, és így szól: „Ez itt Wembley”, mire a másik: „Én azt hittem, Thursday”, mire az első fickó azt mondja: „Igen, én is szomjas vagyok.”*
És, balga módon, lábjegyzetben magyarázom a szójáték lefordíthatatlanságát. Ma már én is inkább így valahogy fordítanám:
„Két süket fickó utazik a vonaton, s amikor az megáll Wembleyben, egyikük kinéz az ablakon, s így szól: „Ez itt Wembley”, mire a másik: „Én azt hittem, Wembley”, mire az első fickó: „Á, fenét, ez Wembley!”
De a dolog nehézsége abban áll, hogy még van tovább is, ugyanis ezután a süket tanti kérésére az egyik nagynéni, abszolút poéngyilkos módon, elismétli a viccet (mellesleg Bertie Augustus Fink-Nottle-nak adja ki magát):
’Augustus was telling us a story about two men in a train. One of them said “Today is Wednesday”, and the other said “I thought it was Thursday”, and the first man said “Yes, so did I”.’
– Augustus egy történetet mesélt el két, vonaton utazó emberről. Az egyikük azt mondta: „Ma szerda van”, mire a másik: „Én azt hittem, csütörtök”, mire az első: „Igen, én is azt hittem.”
És itt már esetleg helyénvaló lehet a lábjegyzet, bár lehet, hogy itt is jobb így:
– Augustus egy történetet mesélt el két, vonaton utazó emberről. Az egyikük azt mondta: „Ez itt Wembley”, mire a másik: „Én azt hittem, Wembley”, mire az első: „Á, dehogy, ez itt Wembley!”
A dolog lényege: poént lábjegyzetben magyarázni sohasem túl szerencsés!
Régebbi fordítók ha nehezen lefordítható részhez értek, egyszerűen kihagyták. Emiatt aztán néha egész bekezdések hiányoztak szövegekből. Ez nyilván semmiképp sem lehet megoldás. Törni kell a fejet, amíg az ember nem talál valami kielégítőt.
Nem is tudtam, hogy a "pót-Wodehouse"-t is Te fordítottad! :) Mi a véleményed róla? Kíváncsian várom, persze némi félelemmel. Idén már volt egy "meglepetésben" részem, Sophie Hanna "Agatha Christie" könyvével, ami csapnivaló és rettenetes élmény volt és ahány AC rajongóval beszéltem, fórumon találkoztam, mind egyértelműen negatív és sárba döngölő véleménnyel szólt a könyvről. Kicsit félek ettől a regénytől is...
A fordítási "beszámolót" köszönöm, nekem érdekes volt, jó kicsit megnézni a "férfit a függöny mögött" (Óz, a csodák csodája) és én is remélem, hogy a többi fordító kollégád is megoszt velünk néhány gondolatot erről a munkáról!
Biztos mindenkinek más a módszere. remélem, a fórumon jelenlévő nagy nevek is elmesélik majd, ők mit hogy csinálnak.
Én nem olvasom el előre a könyvet, kivéve, ha olyan könyvről van szó, amit korábban lektoráltatott velem a kiadó. Ugyanis az jó motiváció a munkában, hogy kíváncsi vagyok a folytatásra. (Amúgy is, mire leadom a kész anyagot, minimum háromszor végigolvasom az egészet).
Wodehouse-nál a legtöbb utánaolvasást az idézetek igénylik. Mint Ti is tudjátok, Wodehouse imád idézetekkel játszani. Jeeves például előszeretettel idéz nagy költőket, filozófusokat, Bertie pedig kerékbe töri általában ezeket.Vagy emlékezzetek valamelyik golfkötet előszavára, ahol nagy íróktól idéz a golffal kapcsolatos sorokat - amely soroknak természetesen eredetileg semmi köze a golfhoz, de kontextusba helyezve vicces áthallásokat eredményeznek.
Az első nehézség néha már ott kezdődik, hogy fel kell ismerni, itt idézetről van szó. Főleg akkor lehet ez probléma, amikor a szövegkörnyezetből nem egyértelmű, vagy egy kifordított, pontatkab idézet az. Szerencsére a régies szóhasználat, vagy a túlságosan mesterkélt mondatszerkezet árulkodó. Ezután meg kell találni a pontos idézetet (ez google mellett nem nehéz, angolul tényleg minden fent van a neten). Ezután az ember utánanéz, hogy van-e abból magyar fordítás. Nagyon sokszor nincs, vagy nem lehet megtalálni, mivel sok angol/amerikai költőnek nem jelent meg gyűjteményes antológiája magyarul. A neten is elvétve vannak csak fordítások, és egyébként ezek a versek az őket fordító magyar költő köteteiben lelhetők fel. Ha megvan a vers és a fordítás (vagy kiderült, hogy nincs fordítás), el kell dönteni, hogy az írói szándékot mi szolgálja jobban, ha az eredeti idézetet használod, vagy kicseréled egy magyar fülnek jobban csengőre. Mert a Wodehouse által használt idézetek sokszor az angol fülnek ugyanolyan ismerősek, mint nekünk az, hogy pl. Valami bűzlik Dániában. Ilyenkor csorbulhat az írói szándék, ha a magyar olvasónak nem mond semmit az adott vers-, vagy Bibliasor. Esetleg az adott szöveggel valami szóvicc van, ami egyszerűen nem működik a magyar verzióval. Olyan is előfordult a "praxisomban", hogy egy Shakespeare idézetnek ugyan volt magyar változata (természetesen), de a magyar fordításban az a pár sor pont úgy volt megfogalmazva, hogy se füle, se farka nem lett volna, ha kiragadom. Így ugyanabból a darabból kerestem másik néhány sort, ami jobban illett a kontextusban.
A másik nehézséget a szóviccek okozzák. Ezeket általában ki is hagyom, és a végén visszatérek hozzájuk, addig érlelem őket. Ez örök vita. hogy mindent muszáj lefordítani, vagy sem. Bevallom, én azt az elvet vallom, hogy ha az adott szóviccre nem találok ugyanolyan frappáns megfelelőt, akkor nem erőltetem. Igaz, Wodehouse-nál ilyen esetre nem emlékszem. (Más kérdés, lehet, hogy van olyan szóvicc fordításom, amit az olvasók szerint jobb lett volna kihagyni. :))
A Plumpie-ban pl. egy oldalon szerepelt két szóvicc is:
– … what’s that something of circumstances you hear people talking about? Cats enter to it, if I remember rightly.
– Would concatenation be the word for which you are groping?
– That’s it. Owing to a concatenation of circumstances B has got into her nut A’s in love with her. But he isn’t. Still following?
- Yes, sir.
…
– Now until quite recently B was engaged to…
– Shall we call him C, sir?
– Caesar’s as good a name as any, I suppose.Well, as I was saying, until quite recently B was engadged to Caesar and A hadn’t a worry in the world.
–… mi is az a valami, ami a körülményeknek van? Valami Szása is szerepel benne, ha jól emlékszem.
– Az „összejátszása”lenne a szó, amit keres?
– Ez az. A körülmények összejátszásának köszönhetően Y abban a tévhitben leledzik, hogy X szerelmes bele. Pedig nem. Még mindig tud követni?
– Igen, uram.
…
– Egészen a közelmúltig Y a jegyese volt…
– Mondhatjuk így, V-nek?
– Dehogy, nagyon is fiatalok. Tehát, mint mondtam, a közelmúltig Y jegyben járt egy úrral, és X-nek a világon semmi gondja nem volt.
Coming out: az első megoldásra büszke vagyok, bár az is igaz, ez a poén szerepelt már valamelyik Jeeves regényben is. A másodikat határértéknek tekintem, de megfeszülve se tudtam jobb megoldást találni.
Összességében nem találom nehéznek Wodehouse fordítását. Nagyon közel áll hozzám ez a fajta igényes, de mégis könnyed, hol humoros, hol derűs, hol falrengető stílus. Na és persze a humor amúgy is fontos az életemben. :)
Ahogy Mabel mondta mindig a Csengetett, Mylord? c. sorozatban: "Az finom lesz!" :) Erőt, egészséget a fordításhoz.
És ha már fordítás: engem, kíváncsi természet lévén érdekelne a fordítás kulisszatitka. Ha lesz időd, kedved, elmesélnéd - akár nagy vonalakban -, hogy is megy ez? Elolvasod egyben a könyvet először, aztán oldalanként-bekezdésenként-mondatonként magyarítod? Kell utánaolvasni? Mennyi idő egy átlag Wodehouse könyv? Gondolom, a nyelvi leleményességek, körmondatok talán nehezebbé teszik, mint egy "sima" könyvet, nem?
Kíváncsi lennék pár szóra erről - ami publikus, persze... :)
Nem, bocsánat, semmi extra, félreérthető voltam. Ez csak amolyan fordulat volt részemről. Annyiból persze özön, hogy ha a Blandings az idei évről tolódik át jövőre, és jövőre tartják a tervet, akkor 2015-ben elvileg eggyel több jelenik meg. Ja, és jövőre jön a Wedding Bells is, ugyebár, mint extra. Egyébként tudtommal Nagy Dóra és Lord Emsworth is dolgozik Wodehouse-on, és mindkettő új cím lesz.
Asztalomon pihikél a Blandings Castle and Elswhere. Ami még jó hír, jövőre ezzel indul a Wodehouse özön, tehát tavasszal már kézbe is lehet venni. + Bónusz: ismét egy kötetben szerepel a nevem Révbíró Tamással, ugyanis az egyik kötetben szereplő novellát ő már réges-rég lefordította.
További fejlemények: szereztem példányt a Kéjgázból és az újrafordított Psmith-ből. Kíváncsi vagyok. :)
Lehet, hogy a régi változatban kimaradtak bizonyos sorok, bekezdések. Apukám szerint például a rendszerváltás után kiadott Rejtő regények is eltérnek az albatrosz sorozatban megjelentektől. Ideológiailag korrigálták őket kicsit (mármint a kommunizmus alatt kiadottakat).
