Nem szeretek lebukni. Nem is buktam le. A legtöbb vad, ha rádnéz, a feje állása is pontosan követi a nézését, sokuknál természetesen a fülük is, ahogy gyakran az orruk is mindig felőled gyűjti az infót.
Az lehet, hogy az egyiket fülét néha elfordítja(megosztott figyelem), de a szeme rajtad marad.
Bár ez sem mindig igaz, mert ez az állat állandóan és mindenhová figyel egyszerre. Minden(!) pillanatban frissíti az információit.
Szerintem ebben kicsit eltér a többitől. De csak egy kicsit.
Ha párban vannak, kivétel nélkül a másikat is legalább annyira figyelik, mint pl. a zsákmányt és pontosan tudják épp hol a másik, annak milyen a pozíciója. Egy szarvas, vagy disznó a szemeivel hosszasan, "bután" elidőz a vélt veszély irányába. A sakál kicsit "kapkod", már-már stresszes a viselkedése, na jó, hát ragadozó.
Ez a portyázásuknál is remekül tettenérhető, nem csak, ha veszélyt sejtenek.
Ha éppen nem pihennek, mozgás közben minden érzékszervük totál élesbe van kapcsolva.
Érdekes ragadozók, nagyon kedvelem őket, kár, hogy tűzzel-vassal írtják.
Olyan élet/feszültség van miattuk az erdőben, hogy öröm ott lenni és önző módon, ha csak egy rövid időre is, de előcsalni, vagy akár csak megpillantani is ezt a csodás állatot. A hangjuktól pedig megborzong az ember.
Földöntúli élmény! :)
Direkt nem vágtam meg jobban, messze voltak, ahogy a legtöbbször.
