Most, hogy előkerült újra a Szíriusz is, azt hiszem érdekes lesz röviden idézni Kerényi Károlyt, akinek némely gondolatát Schenouda mintegy már korábban összefoglalta a Labirintus kapcsán:
" ...Athéna és Dionysos óvta meg attól a veszélytől, hogy végleg Ariadné hatalmába kerüljön, s őt vigye haza feleségéül. Dionysos és Ariadné, akiket az ünnep során szintén köszönet illetett, elengedték őt birodalmukból. Mindenütt ott látjuk ezt a birodalmat, ahol halál és sír Ariadné mítoszához és kultuszához tartozott. Argosban mutogatták Ariadné sírját – a valóságban feltehetőleg egy oltárt, amelyen mint alvilági istennőnek mutattak be neki áldozatot. Maga a hely Dionysos Krésios alvilági szentélye volt. A név – ‘a krétai Dionysos’ – nem hagy kétséget afelől, hogy a krétai Dionysos-vallás szférájában vagyunk.
...
Théseus egy kis szigeten, vagy inkább sziklaszirten hagyta ott Ariadnét, amíg az aludt; csak Dionysos ébresztette fel mély álmából. Ekkor kapta az istentől a koszorút, amely mint ‘Ariadné koszorúja’ (a Corona borealis) fénylik az égbolton. Akárcsak a menyegzőt követő égi utazás, a koszorú csillagok közé helyezése is Aridéla eredendő égbolthoz kötöttségéről tanúskodik. De nem mindegyik elbeszélés szól arról, hogy Dia szigetén kapta a koszorút, ahol Dionysos újra rátalált. Az egyik változat szerint Ariadné ezért a jutalomért adta oda magát Krétán Dionysosnak, és a koszorú már a labirintusban is fénylett. A krétai esküvő emléke bukkan fel a Kr. u. 5. századi szónoknál, Himeriosnál, ismeretlen irodalmi átdolgozás nyomán (hogy a talán legrégebbi utalást halljuk legutoljára): eszerint Dionysos „a krétai barlangokban” vette feleségül Ariadnét.
...
a „dicsfénnyel övezett menyegző” képe már a korai időktől kezdve egy Krétán kívüli helyhez, Naxoshoz kötődött. Ott mutogatták az égi utazás helyszíneit is, például a Drios hegyet. Az egyik mitográfus egyszerű elbeszélése szerint Dionysos megjelent Théseus álmában, fenyegetés kíséretében elzavarta, majd éjszaka a hegyre vezette Ariadnét. Itt ő tűnt el először, majd utána Ariadné is.
...
Ariadné Kyproson szülési fájdalmakba halt bele, kettős párhuzam alapjául szolgál: egyrészt összevethetjük a történetet a Korónis haláláról szólóval, aki már a máglyán feküdt, amikor Apollón kiragadta fiát, a kis Asklépiost anyja méhéből, másrészt pedig Semelé koraszülésével, akit Zeus villáma égetett halálra, és terhességének hetedik hónapjában hozta világra Dionysost. Ám Ariadné állítólag nem szült a gyermekágyban. Az amathusi asszonyok gyermekkel a méhében temették el egy szent ligetben, amely attól fogva az övé volt, mint Ariadné Aphroditéé.
... Ariadné alakjában nem csupán tükröződtek az olyan hatalmas istennők, mint Artemis, Aphrodité és Persephoné – ő maga volt Persephoné és Aphrodité egy személyben. Fel kell tételeznünk, hogy szült az Alvilágban, s így feltehetjük azt a kérdést is: ki volt a gyermek?
...
A krétai mitográfusok számára, akiket Diodóros követett, Dionysos elsősorban a bor istene volt. Azt mondják erről az istenségről – mondja Diodóros –, hogy Zeus és Persephoné gyermekeként, Krétán született. Hozzáteszi még, hogy ez ugyanaz az isten, akit széttéptek a titánok. Egy másik hely arról árulkodik, hogy a krétai tudósok bizonytalanok voltak azzal kapcsolatban, hogy Dionysos anyját Persephonénak vagy Démétérnek nevezzék-e. Magát a mítoszt egy elveszett orphikus theogónia kivonatában, a keresztény apologétánál, Athénagorasnál találjuk meg.
...
A teljességgel emberi vonásokat hordozó szerelmi történetnél, amely szerint Zeus Semelével nemzette Dionysost, ősibb változat volt az, amelyben saját apja csábította el Persephonét. Az orphikusok teológiai tankölteményeiben ez a történet is fennmaradt a késő ókorig, de határozottan csak a Kr. e. 1. századi történetírótól, Diodórostól tudjuk, hogy ez volt a krétai változat. A Diodórosnál is érzékelhető ingadozás Persephoné és Démétér személye között megfelel a knóssosi érmék éppúgy ingadozó ikonográfiájának, melyek Démétérére emlékeztető Persephoné-fejet ábrázolnak a labyrinthosszal összefüggésben. Itt az istennek arról az úgynevezett orphikus születéstörténetéről van szó, amely általában Zagreus születéseként ismert.
'…az égi kígyó-mennyegző után termékeny szülésben vajúdva hullámzott Persephoné méhe, s megszülte Zagreust, a szarvas gyermeket.'
Aischylos megerősíti Zagreus ellentmondásos azonosítását egyrészt az ‘alvilági Zeusszal’, másrészt Zeus alvilági fiával. A Zagreus, vagyis ‘az élve zsákmányoló’ név ugyancsak álnév volt: egy hatalmas istenség, sőt, minden idők leghatalmasabb istenségének körülírására szolgált. Ő volt az, aki rátalált elrejtőzött lányára a barlangban, s az őt magát szülte neki, mint saját fiát. Az a „misztikum”, amelyet Dionysos Ariadnéhoz fűződő viszonyában feltételeznünk kellett, itt egy olyan archaikus mítoszban mutatkozik meg, amelyben nemzés és születés soha nem lép túl egyetlen páron. A fiú és egyben férj olyan misztikus gyermeket nemz anyjával és lányával, mint feleségével, aki újra csak saját anyját fogja megkörnyékezni.
...
A ‘Minótauros’, vagyis a ‘Minós bikája’ név nem volt valódi. A labirintus lakójának neveként az Asterios vagy az Asterión hagyományozódott: mindkettőben az astér, vagyis a ‘csillag’ szó rejlik. Ezek lettek a krétai őskirály nevei is, aki elnyerte Európát, a bika-alakban megjelent Zeus szeretőjét. Egyetlen görög mítosz sem kapcsolható e nevekhez. A Knóssoson kívüli görögöknek nem volt tudomásuk a Minótauros ragyogó aspektusáról. A knóssosi érmék azonban tanúskodnak a labyrinthos csillagáról, Ariadné holdtermészetéről és arról az azonosságról, amely feljogosít bennünket, hogy a Persephoné nevet ne csak „felettébb tiszta” volta miatt alkalmazzuk a ‘labyrinthos úrnőjére’.
...
Az ősi mítosz Minótaurosa egyszerre volt bika és csillag. Ha a labyrinthosban élt, akkor a "labyrinthos úrnőjénél" élt, vagyis anyjánál, az Alvilág királynőjénél – az Alvilágban tehát, és nem egy olyan helyen, amelynek nem volt kijárata. A minósi Krétán a Sirius volt az a csillag, amelynek első feltűnését az év kezdeteként ünnepelték, szoros kapcsolatban a mézzel, a borral és a fénnyel. Kettősség és párhuzam figyelhető meg itt. Az égbolton megjelent a csillag, a barlangból pedig felragyogott a fény. A barlangbeli fény ünnepe misztérium-ünnep volt. Ennek meg lehetett állapítani az időpontját, a másiknak nem. Knóssosban egy erre a célra kijelölt tánctéren táncolták el nyilvánosan, hátrafelé a "labyrinthos úrnőjéhez" vezető utat. Az úrnő helye a valódi labyrinthos, az Alvilág közepén volt; ő volt az, aki megszülte titokzatos fiát, és őrizte a fényre való visszatérés lehetőségét. Az ókorban az eleusisi, samothrakéi és trák – vagyis az orphikus – misztériumok krétai eredetét éppen abban ismerték fel, hogy Knóssosban, még a görög korban is, mindaz nyilvánosan hozzáférhető volt, amit ezek a misztériumok titokban tartottak. Az Eleusisról ismert hagyományokkal két ponton mutatkozik egybeesés: az egyik az alvilági királynő titokzatos gyermekének születésével kapcsolatos hír, a másik pedig az, hogy a beavatás legmagasabb fokára törekvő beavatottak a gyermek anyjához vezető úton érezhették magukat. A samothrakéi Nagy Anya misztériumaival való egybeesések még közelebbi meghatározást kívánnak. A mondottak alapján azonban aligha kételkedhetünk mindazon történetek lényegi részének – sőt, valószínűleg leglényegének – minósi eredetében, amelyek Orpheushoz, a mitikus dalnokhoz kapcsolódnak." Kerényi Károly: Ariadné
Fentebbi toposzokkal biztosan érdemes lesz majd újra külön-külön is foglalkozni alkalomadtán, két részletre azonban az előzőekben elhangzottak miatt felhívnám a figyelmet. Az első a csodás orphikus isten-gyermek, Zagreus(akit Dionüszosz-Bakkhusszal is azonosítanak) születése, melyet Kerényi is említ; itt megint csak a beavatási misztériumok prototípusával, az 'élve szétszaggatással' találkozunk. Ez a beavatási halál, amit a misztériumokban természetesen mindig újjászületés követ; itt a mítosz egyik változata szerint a Titánok által szétszaggatott Zagreus egyedül épen maradt szívét plántálja Zeusz Semelébe: vagy beülteti azt az élő nő testébe, vagy egy bizonyára különös 'italba' keverve itatja meg Semelével, aki ezután lesz várandós Zagreussal. Ez megint csak ugyanaz a minta, amit világszerte az alvilági papnők (Medea, Ceridwen, stb.) (és alkimisták) követtek a regeneráció vagy a 'filozofikus gyermek' létrehozatala érdekében.
A második, amit Schenouda is említett már a Minotaurusz kapcsán, annak Asterión, vagyis 'Csillagos' neve. Hogy ezt miképpen kell érteni, arra valószínűleg, nem véletlenül, orphikus szövegek mutatnak rá. Különböző helyekről előkerültek orphikus 'aranytábla' töredékek, amelyeket temetkezésekkor használtak. Ezek valószínűleg teljesen hasonló szerepet játszottak, mint az egyiptomi vagy a tibeti halottaskönyv, tehát útmutatóul illetve emlékeztetőül szolgáltak a lélek túlvilági útján (ami persze ugyanaz az az út volt, mint amit a beavatás során meg kellett járni). Ennek során, amikor a lélek elérkezik a Hádész Palotájánál álló keresztúthoz (Trivia), az alvilági bírók felteszik a sorsdöntő próba-kérdést: "Ki vagy te? Honnan jössz?". Erre a léleknek a következőképpen kell felelnie: "Vagyok a Föld és a Csillagos Ég(ΟΥΡΑΝΟΥ ΑΣΤΕΡΟΕΝΤΟΣ) gyermeke, de eredtem Uránusz fajából(ΕΜΟΙ ΓΕΝΟΣ ΟΥΡΑΝΙΟΝ).". Hogy ezt a 'Csillagos égből való eredetet' hogyan kell értelmezni, azon lehet töprengeni... A Zagreus mítosz azonban azt is elmondja, hogy az emberi faj a Zeusz által villámmal halálra sújtott Titánok hamvaiból született, akik előtte felfalták a gyermek Zagreust, ezért az emberiségben a földi-titáni, illetve az isteni természet keveredik. Emellett persze maga Zagreus-Dionüszosz, mint azt láthattuk, az 'alvilággal' kapcsolatos istenség.
A filmben szerepelnek a dogonok. Róluk máig vitáznak.
Viszont Robert Temple az 1976-ban megjelentetett The Sirius Mystery c. könyvében behozza az argonautákat is képbe, mint a dogon "ismeretek" forrását. A Temple alapjaiban az gondolja, hogy a Sziriusz-rendszerre vonatkozó ismeretek forrása a történelem előtti Egyiptomban keresendő. Ugyanis nehéz összeegyeztetni a dogonok primitívségét azzal a népszerű teóriával, hogy az őseiket idegenek látogatták meg, sőt "csillagászati tanfolyamokat" tartottak nekik.
Temple hivatkozik W. H. McCrea angol csillagászra, aki szerint elképzelhetó, hogy az egyiptomi papok tudtak a Sziriusz-B-ről. Temple azt gondolta, hogy az egyiptomi titkos ismeretek a Sziriuszról az Argonautákhoz kerültek, akik elkeveredtek Lémnosz-sziget lakóval. Majd évszázadokkal később Lémnosz lakói gyarmatosokként É-Afrikába kerültek. Majd innen a későbbi századokban maliba vándoroltak, ahol meg elkeveredtek a négerekkel.
Ez amúgy elég fura ellentmondás, mert a dogonok ezeket a történeteket, úgy mesélik, hogy velük esett meg... hogy az őseik a Sziriusz-B-ről érkeztek. Három sziriuszi űrhajót is említenek, melyek az idők során a Gyebe-tavukra ereszkedett. Temple azt is felveti, hogy a dogonok voltak a líbiai sivatagban lévő Szíva-óázis híres Amún-Ré orákulumának, és a dogonok ősei közt ott voltak az argonauták...
Manapság nagyjából két nézet küzd egymással, mert abban mind a kettő egyetért, hogy a dogonok nem értik ezeket az információkat, és ők csak átvették egy másik, sokkal fejlettebb néptől... Erre a két különböző magyarázatból az első, hogy egy ókori kultúrnép papjai menekültek Afrikába ahol a dogonok közt találtak menedékre, mint pld a sumerok, akik történelme ismert ilyen "halembereket"... A másik lehetőség, hogy a 19. században itt megfordult csillagászok, földrajzi felfedezőkbeszéltek nekik csillagászati dogokról, amiket a dogonok egyből beépítettek mitológuiájukba...
Az Argonautica Orphicát először 1523-ban adták ki görögül, és mellé latin fordításban. Ezt nem ismerhették a festők, de a művet talán (esetleg a fordítót is), hiszen Orpheusz Argonautikáját Lodrisio Crivelli (1412-1475) fordította le, és ezt adták ki jóval a halála után, 1523-ban.
Viszont én úgy értettem az akkoriban előjött érdeklődést, hogy azt valóban Flaccus kiadott munkája okozhatta, hisz mindenkorokban voltak könyvek, amik egyfajta lázat, megemelkedett érdeklődést hoztak, mint Blavatsky Íizsz, lepel nélkül-je, Wells könyve a földre támadó marslakókról vagy pld. újabban Da Vinci kódja... Viszont azt nem gondoltam, hogy Biagio innen vette volna anyagát, hanem ez a hirtelen jött érdeklődés arra sarkalt sok művelt embert, hogy máshol is kutasson az Argonauták története iránt... s mivel festő volt úgy gondoltam, éles szemmel tanulmányozta az itáliai műgyűjteményekben található ókorból fennmaradt műalkotásokat. Ezek még jelentős számban megvoltak akkoriban, de az elmúlt félévezredben sok ilyen gyűjtemény leégett, kirabolták... és még Róma híres 1527-es kifosztása előtt vagyunk. Hisz egy ilyen gyűjteményben volt a híres Ízisz tábla is akkoriban...
Az azért gyanús, hogy lett volna a 15. században egy másik orfikus munka az argonauták útjáról, mert ha el is veszett volt, valószínűleg tudnánk róla. Arról nem is beszélve, hogy nagy valószínűséggel egy görög nyelvű kéziratról lenne szó. Szóval nem lehetlen, de gyanús, s inkább egy olyasmi értékes műtárgyra gondolok, mint az Ízisz tábla, amit szintén egy magánygyűjteményben tanulmányozott Biagio, talán egy olyan hatalmasságnál, akinél dolgozott, s később ez az érték megsemmisült...
Én is üstszerű valami látok a sziklafalnál, és egy kis kerek medencét, ahol elhaladnak. A kép viszont a kolkhiszi eseményeket mutatja, ami meg nem mond ellen amiket írtam, s éppen ezért is tettem be -mikor a krétali labirintusról vagy az Arangyapjú igazi használatáról írtam-, mindenféle képet, amik rejtetten azért éppen erre az emberhasznosító gépezetre emlékeztettek... (főleg azokból az elemekből alkotva hipotézist, miután már megszerezték az Aranygyapjút és milyen bizarr műveleteket hajtottak végre vele...).
Azt látom Biagio szabadon másolt, egy régibb alkotásról, mert nem hiszem, hogy több részlettel tisztában lett volna, amit ábrázolt.
Kicsit nézve Biagio képét, már valamennyiben a kör alakú kert is egy ilyen medencének tűnik, ahol az Aranygyapjút őrzik.
Amúgy Flaccusnál már az elindulásnál szerepet játszik Orpheusz, mikor a hajósok azon erőlködnek, hogy az Argót a vízrebocsájtsák, ő dala segít ebben (1.184-től).
De számtalan esetben húzta ki őket a csávából (a különféle ókori források szerint), lecsendesítve a viharos tengert, megállítva az összecsapódó sziklákat vagy hatástalanítva a szirének énekét...
Az Argonautica Orphica szerint Orpheusz volt, aki álmot varázsolt a sárkány szemére, Medeia pedig ráolvasással (néha meg valamilyen varázsfőzetét öntik a szájába) segített ebben és Iászón akasztotta le agyapjút (mellesleg Médeia azon papnők vezetője volt, akik a sárkánykígyót élelmezték).
A szfinx-et úgy értettem, hogy az a hibrid lény, ami a görög mitológiában is szerepel, aki a Thébai melletti Szphingia nevű hegyen élt, és Kerberosz tesvére volt, legalábbis leginkább rá hasonlít, bár valóban nehezen kivehető...(így én se tudtam eldönteni mit keresne ott).
Rendszerint egy sziklán vagy oszlopon ülva, ill. egy szikladfal előtt ábrázolták...
"Gyanítom, hogy éppen Valerius Flaccus Argonauticájának 1474-es kinyomtatása hozta a figyelmet rá, Flaccus amúgy nagyjából és főként Apollónousz Rhodioszt követte (de elég szabadon, s nyilván ismert más forrásokat is, de a fő vezérfonal Apolloniosz lehetett). Egyébként Apollóniosz Argonautikáját csak 1496-ban adták ki Firenzében, de csak görögül." A furcsa az, amit te is kiemeltél, hogy Biagio-nál Orpheusznak kiemelt szerepe van, ami elvileg, ha jól vettem és bogarásztam ki, se Flaccusból, se Apolloniuszból nem levezethető - (pl. hogy egyértelműen Orpheusz az nála, aki elkábítja a sárkányt) tehát ismert kellett legyen egy orphikus forrás is (az Argonautica Orphika mikortól kerülhetett képbe?). Ettől függetlenül is igen valószínűnek tartom, hogy valamilyen módon felbukkant egy orphikus jellegű 'beavatási' vonal ekkor, és a továbbiakban is végigvonult az egész reneszánsz folyamán az Ars Memorativa leple alatt, aminek talán utolsó megfigyelhető felbukkanása Bruno-nál volt. Ez talán már csírájában a reneszánsz kezdetei előtt is létezett, valamilyen formában a domonkosokhoz köthetően akkor is, és később is. A másik beáramlási vonal persze a bizánci tudósok megjelenése a reneszánszban, mondhatni minden ezzel kezdődött, az egész ficinoi-medici firenzei vonal. Felteszem, hogy bár az Apollóniuszt csak később adták ki, kéziratos vagy szájhagyomány formájában azonban ismert lehetett már évtizedekkel azelőtt is a firenzei neoplatonista-hermetikus körökben. És persze ennél több is, amit Biagio bizonyít. Ideje lenne már nagyon a körmére nézni John Argyropoulos-nak és Plethon-nak.
"Pld. a háttérben ott fekszik egy sziklánál a Szfinx. A kép az Argó elindulását mutatná Iolkoszból." Erre nem esküdnék meg, hogy a Szfinx, de valóban hasonlít hozzá. Belelóg egy fejdísztoll is.
"Amennyire ki lehet venni csupán egy alak ül benne.Mintha csak a hajó elindulását várná..." Igen ez nagyon hasonló, mint Biagio-nál is, de ő egy kissé 'bátrabb' volt, nála az indulásnál és az érkezésnél is jobban látható, bár még így is tulajdonképpen bújtatja ezt az alakot. Viszont di Giovanni mintha már inkább a 'standard' argonautikákat követné.
Kissé felvilágosítottam Biagio 2. táblájáról a sziklahegy alatti jelenetet:
Én itt egyértelműen azt látom, hogy a kis csoport egy üstöt! áll körbe, és az üstben (vagy mögötte) lenne egy alak. Ez lehet Médea Peleas vagy Aeson 'lepárlása' közben, de a helyszín és a rémalakok rejtély, és miért ábrázolná ezt épp itt? A jelenettől balra lejjebb van egy kis felvonulás, Iászón, Médea és Orpheus halad el egy kifolyóval ellátott vízmedence mellett... gyanúsan előkerültek megint a medencék és üstök... de melyik jelenet lehet ez az Argonautikából? Mert ha valamilyen hazaérkezés utáni, akkor a bográcsozás lehet Peleas-t érinti, de én nem így érzem. Meg aztán Medea és Iászón házasságát úgy is megfestette külön - ahol egyébként a kép középpontjában álló oszlopon, Médea és Iászón között megint csak a Zenész szobra áll. A másik tippem, hogy itt a Prométheusz-féle kenőcs készül, ez esetben érthető lenne a helyszín és chtonikus hangulat. Ekkor viszont nem tudom miért lennének ennyien jelen.
Te, Giovanni az Argonauták indulása képén is felfedezhetők furcsa beütések. Pld. a háttérben ott fekszik egy sziklánál a Szfinx. A kép az Argó elindulását mutatná Iolkoszból.
Aztán ezen is van egy csónak, kissé a távolban. Igyekeztem kinagyítani a képet, szóval olyan mintha egy révkalauz várná a hajó indulását, ami vezetné az Argót. Amennyire ki lehet venni csupán egy alak ül benne.Mintha csak a hajó elindulását várná...
Ez már azért is érdekes, mert írtad, hogy Biagio d'Antonio képén, ami viszont már Kolkhiszt, a megérkezést mutatná, szintén ott van egy csónak, amibol az a sötét köpenyes fickó száll ki...
Gyanítom, hogy éppen Valerius Flaccus Argonauticájának 1474-es kinyomtatása hozta a figyelmet rá, Flaccus amúgy nagyjából és főként Apollónousz Rhodioszt követte (de elég szabadon, s nyilván ismert más forrásokat is, de a fő vezérfonal Apolloniosz lehetett). Egyébként Apollóniosz Argonautikáját csak 1496-ban adták ki Firenzében, de csak görögül.
Az különösebben nem érdekel mit mondanak, mert már elmondtam erről a véleményem. Két év múlva jön egy másik műsor, ami szerint mégis csak később történt, majd pár évre rá egy harmadik, hogy az nem igaz, mert ennyi-annyi millió éve és így tovább. Amikor kétévente jön egy figura, hogy ezért vagy azért haltak ki a dinók, mikor jegesedett el Antarktisz, miért sós a tengervíz, hány millió éve tördelődött szét Lemúria meg ilyenek, pedig ezek a Földön vannak... akkor mit akarunk itt a Vénusztól, ahova néhány szondánk jutott csak el, azok is pár perc után használhatatlanok lettek. Ezek a kérdések még azután is változni fognak, ha tartósan odaküldünk olyan szondat, ami elviseli az ottani körülményeket, és folyamatosan elemzi a mintákat, így meg aztán, tiszta lutri...
Egyébként, ha egy műsor azt közölné, hogy csak pár ezer éve pusztult el a Vénusz légköre, de tüzes katlanná vált, eltakarítva az élet minden nyomát, ugyanígy haladnék tovább... mert ha a vénuszi civilizáció eljutott a bolygóközi közlekedésig, és nyilván jártak a Földön, kalandjaik voltak körünkben, úgy az emberiség hagyományai adják a legjobb fogodzót civilizációjuk tanulmányozására. És ezek a hagyományok arról győznek meg, hogy az egykori Vénuszon civilizációk léteztek (ők mindig is ezt mondták, nem két-három évente váltaztatva véleményüket).
Amikor kijelentik egy halról, hogy vagy százmillió éve kihalt, erre egy halász kihúzza az Indiai óceánból... ugyan már, mit akarnak a Vénusszal...
Tegnap este az egyik ismeretterjesztő csatornán volt egy film ami a naprendszerünk bolygóiról szólt.Itt elmondták hogy valaha olyan közel volt a két bolygó egymáshoz hogy sürün cseréltek közetet egymással s emiatt ha az élet feltételei megvoltak akkor könnyedén átkerülhetett az élet az egyik bolygóról a másikra.Egyébként a Vénusz a vizkészletét többmillió évvel ezelőtt elvesztette aminek következtében itt a lemeztektonika megszünt s ennek okán később a kéreg összeolvadt.Tehát onnan ide már többmillió éve nem jöhetett senki. ..
Azokban a távoli évezredekben, mikor a Vénusz még élő bolygó volt, egy fémtestű madár, a Főnix testesítette meg a bolygóközi közlekedést. Az ókori szerzők szerint a madár mikor felrepül az egyiptomi Héliupolisz (Anu, Junu) naptemploma elől, a libanoni hegyekbe száll.
Azokban a hegyekben szálltak le egykor lázadó angyalok, Azazel vezetésével. Ő volt az az angyal, aki átadta az embereknek a fémek titkait és az alkímiát. Itt volt az ősi alkimisták másik bázisa, Baalbek, ami hosszú évszázadokon át a föníciai beavatás titkos városának számított. A hagyomány szerint Baal, a levegő hercege követeivel elhívta Kaszirt Egyiptomból, hogy építsen itt számára palotát. Kaszir az istenek technikusa, építésze és fémmunkása volt. Azt is tudjuk, hogy bár Egyiptomban lakott, a műhelye Kréta szigetén állt. A görög-római történetírók is azt hegyezték fel, hogy az ősidőkben alapították Baalbek templomát, mikor papok jöttek az egyiptomi Héliupoliszból, magukkal hozva egy csodálatos bálványt.
Azt hiszem Baalbek kapcsolatban állt kelet felé a hírhedt Ópisz (Upija) városával is, amit a legenda szerint a kígyótörzs alapított. Az egyiptomi papok v.leg először ide hozták előbb a bálványszobrot, majd csak utána vitték el Baalbekbe. A városban találtak német régészek a II. világháború előtt olyan szárazelemeket, melyeket ókori használóik sorba kapcsolva, akár elektrolízisre is használhattak.
Baalbek a sok évezredes történelme alatt többször lerombolódott, a rátörő ellenség vagy földrengések által. Hogy egykor az erődített falai közt alkimista iskola működött arra az emlékek már nem nyújtanak támpontokat, de azért van néhány utaló jelünk…
[Maundrell a festő 1703-ban ilyennek látta az arab erőddé degradált, és lepusztított Baalbeket]
Bizánci történetíróktól tudjuk, hogy 673-ban egy Kallinikosz nevű építész Baalbekből Konstantinápolyba menekült az arabok elől és felfedte IV. Konsztantinosz császárnak egy titkos formula receptjét. Ez a híres „görögtüzet” tartalmazta, melynek titka valamikor a 12. században örökre elveszett. Ez egy szinte olthatatlan tűz volt, amit a vízzel való érintkezés még hevesebbé tett. Katapultukkal lőtték az ellenségre vagy szivattyúkból alakítottak félelmetes lángszórókat vele. Ez döntötte a hirtelen jött csodafegyver döntötte el Konsztantinosz császár 671 óta húzódó háborúját az arabokkal, mikor 678-ban a görögtűzzel elpusztították a szaracén flottát Kyzikosznál.
Sprague de Camp az ókori megdöbbentő technikai teljesítmények egyik régebbi kutatója azon volt, hogy Kallinikosz alkimista kísérletei közben fedezte fel a görögtüzet. Ennek ellentmond, hogy más alkimista tevékenységéről mit sem tudunk, viszont építészként említik. Jacques Bergier kémikus viszont úgy gondolta, Kallinikosz olyan alkimista tekercsek kerülhettek birtokába, melyek Baalbekben voltak elrejtve. Sőt, az Ipari kémkedés c. könyvében Baalbekkel hozza kapcsolatba a Héliupoliszi Testvérek nevű ősrégi titkos alkimista társaságot. Egy másik könyvében pedig elképzelhetőnek tartja: „Talán néhány tekercset találhatunk még Baalbekben –reménykedik a francia író- és egy nap újra felfedezzük az óriási kőlapok szétvágásának talányát, a görögtűz titkát és még sok mást.” (Földön kívüliek a történelemben, 1970).
A baalbeki ásatások mindezidáig csak bizonyos terültekre koncentrálódtak, s még nem ástak alá a megalitikus tömböknek, s a föld alatti járatok nagy része is felfedetlen. De azt gondolom, kerülhetnek még elő olyan leletek, melyek összefüggenek az alkimista társaság tevékenységével. Csak egy példát mondok, s az is véletlen volt.
Az esetről Maurice Magre francia író számolt be a Rejtett dolgok kulcsa c. 1935-ben kiadott munkájában. Magrét vonzották a régi rejtélyek, s olyan regényeket írt a két nagy háború között, mint a már címükkel sokatmondók: Hasis és ópium éjszakája; Lucifer vagy az Albigensek kincse. De tudományos műveket is írt, mint a Rejtett dolgok kulcsa. Magre Dr. Ostytól értesült egy rejtélyes leletről, egy hermetikusan lezárt palackról, amit Baalbek közelében találtak meg. Egy külön sírboltot építettek számára és egy aranylapon helyezték el. Charroux meg leírja, hogy a palackot Baalbek közelében, a keraki nekropolisznál találták, mikor bizonyos Eddet úr munkásai rábukkantak birtokán erre a sírboltra. A palack körül az aranylapon urnák is álltak. Ezekben aranydarabok voltak, amiket egymás közt elosztottak. A palack tartalmáról, hogy talán a Bölcsek Kövét tartalmazta, különféle legendák kaptak szárnyra, de úgy hiszem valamilyen alkimista tevékenység elrejtését vagy túlélését lett volna hivatva tenni, amit Eddet úr selyemhernyó-tenyészetének bővítése lerombolta ezt a lehetőséget.
Márpedig arany bőséggel volt Baalbekben. A legendák szerint sok oszlop tetejét ezüst és arany borította, a főtemplomban több méter magas színarany szobor állt és a falakat, oszlopokat, és más nyílásokat üvegtáblák takarták (az üveget a föníciaiak találták fel, majd fejlesztették egy magas szintre még az ókor mélyén).
*
Ha a baalbeki alkimisták kinemesítettek egy olyan virágot a hegyekben, ami képes volt hihetetlen mennyiségben magába szívni a talaj aranytartalmát, úgy meg volt az apparátusok ennek kinyerésére is, talán egy pofonegyszerű eljárás. Láthattuk, hogy a mi tudományunk is csak most kezdi megtenni erre felé a kezdő lépéseket, de az ókori alkimistáknak erre évszázadaik voltak. Biztos, hogy sokkal előttünk jártak. Sőt, nem csak aranyra, hanem más fémekre is kinemesíthettek is különböző növényeket.
Ilyen szempontból lehetett Aranyvirág, a Baahra, de teljesen világos, hogy hiába találnánk meg magát a virágot, ha még egyáltalán létezik, ha nincs kezünkbe az az az alkimista technológia is, amivel kinyerték belőle az aranyat.
A másik kérdés persze, hogyan maradhatott fenn ennyi évszázadon át, hisz „gazdáik” már réges-rég eltűntek Baalbekből??? Azt hiszem, erre is tudom a magyarázatot. Szíria, a libanoni hegység mindig kedvezett az eldugott kis vallási csoportoknak. Az egyik az eltűnt uraik nyomán szentnek tartotta a titkos virágot és megpróbálta tovább védelmezni, elrejtve más törzsek elől. Szíria titkos szektáiról már a 18-19. századi európai utazók is megdöbbenéssel számoltak be. Több közülük Baalbek környékén él. A jafadokról feljegyezték, hogy akár a jeziditák, magát a démont imádják. A Bekak-völgyi metulik meg Alit tisztelik. Richard Pococke 1737-ben egy másik törzzsel találkozott, akik bacchanáliaszerű ünnepet ültek. Bell 1906-ban a rosairijjeh nevű szektával akadt össze, akiknek a vallása még rómaiak elé, a föníciai időkbe nyúlt. De van számos leírásunk ezekről, mint Bernard H. Springett könyve, a Titkos szekták Szíriában és Libanonban (Secret Sects of Syria and the Lebanon, 1922)… de szándékos megkülönböztetésként inkább, Szörényi Tivadar magyar idegorvost és szabadkőművest idézném, aki a 19. század vége felé többször járt a Török Birodalomban, régi vallásokat tanulmányozni. 1915-16-ban számolt be a teozófiai társulat budapesti előadásain ezekről az élményeiről.
Szörényi járt Baalbekben is megcsodálta építményeit, hatalmas föld alatti alagútjait. majd beszélt egy néptörzsről vagy szektáról az alaonitákról, akik Baalbek környékén élnek. A szektájukat általában nosairisnek nevezték, de sokszor arról a helyről, ami egyik szenthelyük volt: ansariyék. Számukat 30 és 100 ezer közé becsülték.
Szörényi elmondja, egyik részük napimádó, a másik részük –akik a Kadmusz-hegy tövében élnek- a Vénuszt tisztelik. Őket kedamészeknek is nevezik. Egy sötét barlangban ünneplik évente a „fénykioltás ünnepét”, ami egy vad szexuális orgiával társul.
[A nagy szentély hatalmas déli alsó folyosója, gigantikus kazamatáinak egyik egykor rejtett útja...]
Továbbmenve tehát, Baalbek lerombolása, a keresztény, majd mohamedán uralom, ami elűzte innen az alkimistákat, de egy csodaművük,a Baahra virág ott maradt az Ansariye hegyen, ám egy pogány szekta, akik valamikor Zeusz Hélipolitanushoz zarándokoltak Baalbekbe, évszázadokon át védte ezt a kis fakó virágot, amit talán Baál isten virágának is tartottak.
Hiszen Mohamed Saad apjának is azt mesélte a szekta egyik vezetője (emlékezve még a legendára), hogy a Baahra „aranyat fog teremni”. Egykor ez így is lehetett. Bizonyos értelemben ez a kis fakó sárga virág volt itt a bölcsek köve. Arany valóban előállítható a modern tudományban, nukleáris energia révén, bár parányi mennyiségben atomfizikusok utján, ugyanakkor a természetben több növénynél mutatták ki, hogy képes olyan elemeket szervezetében kiadni, amit fel sem vett. a természet fittyet hány a modern tudoományra...
A baalbeki alkimisták az év bizonyos napján learattak a Baahrát, ez volt az arany learatásának napja. Ami meg is világít bizonyos alkímiai szövegrészleteket, ahol az "arany aratásásról" beszélnek...
Ha egy vagy több korábbi kép alapján rajzolt az olasz fető 1475 körül, úgy tkp. a kérdésesek. Márpedig bizonyos, hogyhasznált ilyeneket. éppen Te vetted észre, hogy mennyire Artemisznek hat az istennő, a másik képén a József történetében még az alakok ruhája is reneszánszkori (!), erre meg itt van Artemisz, körbe attributumaival... (de ha még csak ez lenne egyedül).
Nekem előbb Szkütobrakhion i.e. 4-3. századi mitográfus nagyon különös Argonautikája ugrott be, ami csak Diodórosz kivonatában maradt fenn, nálá nincs is sárkány, hanem az Aranygyapjút egy Draco nevű parancsnok védi a betolakodóktól, viszont megtesuzi az erőembert, Héraklészt vezetőnek. Ám Diodórosz latinul -amit feltehetőleg Biagio már megértett- csak 1559-ben adták ki (éppen a könyvnyomtatás megindulásakor derült ki, hogy Nyugat szinte tökéletesen elfelejtette a régi görög nyelvet az utolsó századokban, s mikor megnyilt az érdeklődés az ókori görög művek iránt óriási hiány volt fordítókban, a nagy Dante már csak irigyelte azokat, akik eredetiben olvasták Homéroszt).
Valahogy csak Valerius Flaccus Argonauticája marad, ha abban lelsz támpontokat, mert azt viszont ismernie kellett. Nála -úgy hiszem, bár én őt nem használtam- az Argó hajósok Aia nimfát követték Thürea Héliosz templomától Kolkhiszig, akit Phaszisz küldött segítségükre. Flaccus munkája is ismeretlen volt 1416-ig, mert akkor találta meg kézíratát Brocciolini, majd 1472-ben Bolognában kinyomtatták. ha ennyire érdekelte Biagio-t a téma, ezt bizonyosan olvasnia kellett, még az idő is passzol, talán éppen ennek megjelenése indított egy új Argó-lázat...
Ahol Médeia álruhát ölt (és valószínűleg Jászón is) az itt volt:
"Persze, a fekete ruhás alak lehet éppen Iászón is. Ha valakinek jobban tetszik az Iászón változat, higgye azt, hisz lehetetlenség az ellenkezőjét "bizonyítani", ennyi idő, a hagyományok sokfélesége okán is...Mindenesetre nem kell hozzá szemüveg, hogy az egész csapatból Orpheusz az a "kilóg"." Igazából nekem az az érzésem, hogy ez az alak egyikőjük sem. A csónakkal persze nyilván nem azt akarta mondani, hogy a titokzatos idegen azzal tette volna meg az utat, de mindenesetre különválasztotta azt és utasát az Argotól és legénységétől, valamilyen ok miatt. Az jutott eszembe, amit Medeáról mondtál, hogy miért vette fel a köpenyt amikor elhaladt az őrző mellett - csak nem találtam meg azt a hozzászólásodat. SZóval a fekete köpenyes alaknak lehet ez nem 'szakrális' öltözéke volt, hanem a 'munkaruhája'. Persze csak találgatok, amíg fel nem bukkan valamilyen egyértelműsítő forrás.
"Ha képen többször is szerepel alakja, az könnyen magyarázható azzal, hogy több különböző eseményt ábrázolt ugyanazon a képen, azaz nem egy pillanatot látunk rajta, ahol mindenki más és más." Persze, csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy a köpenyes alak eléggé elüt és különválik mind Iaszón, mind Orpheusz állandó kinézetétől mindkét részleten.
"Külön magyarázatot én se tudok miért áll ott (a képen legalábbis!), de a fekete alak tkp. nem felé megy, hanem a szikláknál álló alakok felé." Talán tovább vihetne a megfejtés felé, ha megtalálnak, a történet melyik részére vonatkozik a sziklahegység tövében álldogáló Iaszónos csoportosulás.
Ó, köszi hogy utána néztél a képnek. Úgy emlékszem Pieter Coll könyvében olvasható erről a "távközlésről" magyarul is: Már az ókorban is tudták (1966).
Persze, a fekete ruhás alak lehet éppen Iászón is. Ha valakinek jobban tetszik az Iászón változat, higgye azt, hisz lehetetlenség az ellenkezőjét "bizonyítani", ennyi idő, a hagyományok sokfélesége okán is...Mindenesetre nem kell hozzá szemüveg, hogy az egész csapatból Orpheusz az a "kilóg".
Hangszere sem mindig lehetett nála amúgy, bár egész fogós kérdés, hogy a korábbi Orpheusz is legalább annyira "zenész" is volt, mint a későbbi... Érdekes amúgy, hogy a listák sorolnak egy másik énekest, Philammónt is az argonauták közt, sőt a logográfus Phereküdész szerint ez utóbbi utazott az Argó hajón és nem Orpheusz.
Kerényi Károlyra is hagyatkoztam ez ügyben, aki ezt írta: "...a dalnok egyik kései tanítványa Orpheusz sötét köntösét, amelyben az Argonauták nevében áldozatot mutatott be Hekatének, az orphné-, "sötétség" szóból származó kifejezéssel jelölte" (Görög mitológia, 365. old).
Ha képen többször is szerepel alakja, az könnyen magyarázható azzal, hogy több különböző eseményt ábrázolt ugyanazon a képen, azaz nem egy pillanatot látunk rajta, ahol mindenki más és más. Az istennő fehérben Artemisz, viszont így hirtelenjében visszaemlékezve nem is tudom, hogy hol szerepelne ő a történetben vagy mi okból. Annyi jön be, hogy később -mikor visszatértek az iolkosziak Médeiát azonosították Artemisszel, mert ő is sárkánykígyók vontatta szekéren jött egykor ide Hüperboreászról, vagy mikor elhagyták Kolkhiszt az Aranygyapjúval ez első útjukba eső sziget, egy Artemisznek szentelt kis sziget volt, ahol kirakták Médeiát. És amikor Médeia egy kis szigeten talált egy üreges Artemisz szobrot.
Artemiszt valóban a Hold megszemélyesítőjének tartották, de Charroux figyelmeztet rá, hogy Diana-Artemisz eredetileg a Vénuszhoz kapcsolódott: „Diana (diano= hajnali csillag) nővére Apollónnak, aki megfelel a kelta Gwyonnak és Bel-Holnak, valamint az egyiptomi Hermésznek” (1967). Sőt, tovább ragozva Dianus és Diana, kiket az Ég Királyának és Királynőjének tartottak, a néphagyomány pedig a Nappal és Holddal azonosított, valójában a Vénusz Királya és Királynője volt, sígy uralkodtak a csillagokon. A rómaiaknál az Ég királya eredetileg Janus (Dianus), de később átveszi szerepét Jupiter. Artemisznek viszont a párja Apollón (a római Phoszphorosz ill. Lucifer)... szóval elég szövevényes. De még a mellékneve a "fényhozó" -amit említesz- is a Vénuszra rímel, akár Lucifer esetében, hisz a Vénuszt nevezték Fényhozónak...
Külön magyarázatot én se tudok miért áll ott (a képen legalábbis!), de a fekete alak tkp. nem felé megy, hanem a szikláknál álló alakok felé.
Én nem tudok róla, hogy valaki egy csónakban követte volna az Argót (most hallom először), de azt hiszem csupán Biagio képére hagyatkozni ez esetben nem lehet, pláne, ha még az is egészen mást jelent. Egy csónak amúgy is képtelen lett volna követni egy egész tengeren át, pláne hogy át kellett volna eveznie több ezer km-ert.
Amúgy több hasonló képet festett. József történetét is hasonló szétszórt stílusban, több képen, itt az egyik:
A fekete köpenyes alak valóban lehet Orpheus, de akkor elgondolkodtató az egyéb, a festményen megjelenő Orpheusz alakok különbözősége (ennek persze lehet oka, hogy hátulról látjuk, tetőtől-talpig köpenyben, és hangszerét lehet az alá rejtette :-). Persze lehet még maga Iaszón is, akit Rhodius egy Hypsipyle-től kapott fekete ruhába öltöztet a Hekaté-szertartás előtt. Persze ő sem hasonlít önmagára ebben az esetben. Viszont: Az első táblán, a Pelion-hegyi jelenet mellett jobbra látható a fekete Argo(?), amin valami furcsa jelenet játszódik le. A hajó előtt látható egy csónak, amiben mintha ugyanaz a varázsló kinézetű alak volna látható. A gyanút megerősíti, hogy a második táblán a köpenyes alak szintén nem az Argoból, hanem a mellette levő csónakból száll partra. Tudunk valamit erről, hogy Orpheusz vagy más nem az Argon, hanem külön követte volna a missziót? (A szamthtakéi kitérővel kapcsolatban merült fel ilyesmi, de itt mintha egészen elkülönülne ez az alak)
A fehér Istennő szinte biztosra veszem, hogy Artemisz-Diana. Az íj, a nyil és a kutyák mellett erre utal a 'szarva' is, ami a szokásos félhold lehet. Az viszont érdekes, hogy Biagio az Istennőnek miért Diana-alakját tolta előtérbe. Hekaté-Diana ugyanannak a(Hold) Istennőnek komplementer megjelenési formái: "Medea who now is consectrated to Diana of the Underworld [Hekate] and leads the holy dance." - Valerius Flaccus, Argonautica 5.238 "[Aphrodite plans to make Medea fall in love with Jason, and threatens Hekate not to interfere:] 'To the shrine of light-bringing Diana [Hekate], where the Colchian [Medea] is wont to shed the light of sacred torches and with her company of maidens dance around its Queen." - Valerius Flaccus, Argonautica 7.179 stb., amely azonosítás az egész mitológiaszerte elterjedt. Diana halovány-fehérségére persze magyarázat Hold istennő mivolta, de ezzel, vagy mással kapcsolatban felbukkan egy érdekes jelző az utóbbi idézetben: 'fényhozó Diana',
A fekete lepelbe burkolózó, botját fogó alak nyilván Orpheus lehet. Ahogy az Argonautica Orphica régi német fordítása (1806) Johann H. Vosstól így írja: "Dann in schwarze Gewande verhüllt..." (majd fekete köpenybe burkolóztam...). A 319. oldal, a 965. sornál:
Jól írod, a kép többi részlete is elég rejtélyes. Lehet gondolkodni az istennőn, aki felé a fekete alak tart. A fölöttük lévő szikláról két torz lény ugrik le, de a kép amúgy is tele van ilyen félszerzetekkel, szörnyekkel. A szikla alatt egy hasonló sötét alak... A bástyák tetejét aranyozott piramidion díszíti...
Viszont Biagio d'Antonio a 15. században festett, és azt gondolom, hogy nyilván nem a saját feje után. Az is bizonyos, hogy abban az időben, mikor az itálai művészek újból felfedezték maguknak az ókori művészet nagyságát, s tanulmányozni is kezdték azokat, még a mainál sokkal több régi műalkotás létezett. Biagio nyilván látott olyan ábrázolásokat, ókori miniatürákat, melyek azóta elpusztultak, mert a két képen olyan jelenetek is vannak, melyek nincsenek meg sem Valerius Flaccus latin nyelvű Argonauticájában, sem a másik kettőben (de a két utóbbi, még akkoriban le sem volt fordítva latinra), sőt valószínűleg az argonauták expedíciójának ezoterikus részét képezték.
Ismerek egy történetet egy ismeretlen virágról, a neve Baahra.
Ezt a történetet egy Mohamed Saad H. nevű gazdag libanoni kereskedő mesélte el Robert Charroux francia kincskeresőnek, és még az apjával történt meg az eset (valamikor 1941 körül). Az apja egy öszvérhajcsár volt, aki megmentette egy rejtélyes törzs vezetőjét az Ansarijeh hegység határvidékén. A sejk találkozóra hívta Baalbekbe május első teleholdján. Egy útvonalat magyarázott el neki, mely arra a helyre vezet, ahol az Aranyvirág, a Baahra terem. Ez a virág aranyat fog teremni neki. A hely egy érdes hegyoldal volt, az Orontesztől nyugatra. A holdfény mutatta meg a virágot, mely ilyenkor aranysárga ragyogású. Szirmai szalmasárga színűek voltak és egy szőrös szívhez hasonlítottak, amely most úgy ragyogott, mint a megolvadt arany. A napfénynél eltűnik a ragyogása. A virág csak ezen a helyen hajt ki az egész világon. Az öszvérhajcsár hazavitte a virágot és egy cserépben tartotta, majd fia örökölte, aki 1946 után nagyon gazdag lett és a szerencséjét ennek a virágnak tudta be.
Charroux nem is tulajdonított különösebb jelentőséget a virágnak bár megjegyezte, hogy az arany a Nap féme és Baalbek istenének szimbóluma volt. Baál gazdaggá tette a hozzá imádkozókat, akik leszedték a szent virágát Ansarijeh hegyeiben. Valójában ez a virág egészen más irányban hajtott engem, mert sok köze nem nagyon lehet a szerencséhez...
*
Hallottam arról, hogy Afrikában és Dél-Amerikában a boszorkányok olyan mágikus növényeket gondoztak, melyek kincsek helyét érzékelték. Mi van, ha érzékelik a talajban az aranyat?
Már Conrad Malte-Brun geográfus és természettudós jelentette 1824-ben, hogy bizonyos fák magábaszívják a talajban található aranyat. Néhány más tudós is konstatálta, hogy bizonyos növények rostjaiban aranytartalom is található.
Valamikor 1970 körül csehszlovák kutatók újból elkezdték tanulmányozni a kérdést. Az egyik kutató, a szlovák Pastyrik írt egy cikket erről akkoriban. Mikor sok évvel ezelőtt olvastam ezt a cikket egy felvidéki magyar kiadványvban, már akkor felötlött bennem egy jóval rejtélyesebb lehetőség (Aranytartalmú növények, Természet és Társadalom, 1971. 6. sz.). Ezt a havi kiadványt (TÉT) nálunk kevesen ismerik, de hatvanas-hetvenes években az egyik legjobb tájékozódás volt az ókori rejtélyek, Atlantisz irányában, mikor ez a kérdés Magyarországon úgyszólván tiltva volt. Kicsit hasonlított az Univerzum magazinunkra (pld. a TÉT-ben jelent meg először folytatásokban -1969/70-ben- Dänikentől a Jövő emlékei, ami akkoriban elég nagy szó volt, nálunk húsz évet várni kellett rá).
Pastyrikék azt tanulmányozták, hogy bizonyos növények képesek gyökereikkel nagyobb mennyiségben aranyat (vagy más fémet) felszívni, majd elraktározni testszöveteikben. Ez persze csak ott lehetséges, ahol a talaj tartalmaz aranyat. Huszadik századi tudósok már több esetben sikerrel vontak ki aranyat növényekből. Kiderült, hogy a növények aranytartalma jóval nagyobb, akár százszorosa is lehet a talajénak. A csúcstartónak a mocsári zsurlót (Equisetum palustre) találták, melynek minden egyes elégetett tonnájában 610 gramm arany található. Ez minden másnál nagyobb aranytartalmat mutat, hisz pld. aranyat a tengervízből is ki lehetne vonni párologtatással, de annak tonnájában csak 0,015 gramm arany van. A gazdagnak mondott dél-afrikai bányákban bányászott érc minden tonnájában csak 6-10 gramm arany található! Viszont hogy a mocsári zsurlóból vegyük ki az aranyat olyan költséges művelet volt, hogy a technikai apparátus ára jóval felülmúlta a bevételt.
Ez persze lelohasztotta a további kutatásokat...
[Brassica juncea]
Majd az 1990-es évek vége felé új zélandi tudósok is elkezdték azon növények vizsgálatát, melyek magúkba szívják a talaj aranytartalmát (mint. pld a vad cikória, franciaperje és mások). A szlovák kutatók méréseit, hogy a mocsári zsurló annyi aranyat tartalmazna, elvetették. Viszont Brassica juncea nevű indiai mustárral kiváló eredményeket értek el, miután a földet ammónium-tiocianáttal permetezték be. Elérték, hogy egy tonna szárított növényben 326 gramm legyen az aranytartalom.
Úgy számolták egy hektárról húsz tonna Brassica j. takarítható be.
Christopher Anderson, az egyik újzélandi tudós azzal kezdi egyik jelentését, hogy a korai alkimistáktól kezdve a tudósokat mindig izgatta a fémek arannyá alakítása, mígnem felfedeztük, hogy bizonyos növények, egyfajta "bölcsek köveként" magukba szívják az aranyat. Ez valóban így van, de maga az eljárás hosszadalmas és drága, azaz nem éri meg -egyelőre- az ily módon aranyhoz jutás, viszont elgondolkoztat az alkimistákra vonatkozólag...
*
Az ősi alkistáknak -azt hiszem- volt egy nagyon hasonló, ám kifejlesztett eljárása az arany kinyerésére. A módszer azt hiszem nagyon ős, még a vízözön előtti évezredekben, a dicső atlantiszi időkben fedezhették fel, mi ez a tudomány kialakult.
A régi alkimisták foglalkoztak növénynemesítéssel is, így a búza csíráztatásával vagy mint említettem már, sokak szerint a rózsát is persza alkimisták nemesítették ki. Ez esetben három dolgot kellett "feltalálniuk":
1. Találniuk kellett egy növényt, amit nemzedékeken át (!) gondoztak és nemesítettek, mely legalkalmasabb volt arra, hogy a talaj aranytartalmát magába szívja. Ez nyilván mind az indiai mustár, mind a többi növény képességét jóval meghaladta, és tonnánként több kg-nyi aranyat bírt magába raktározni. Ez lehetett a legandás baahra virág.
2. A talajt is irritálták, mérgezték valamennyiben. Az újzélandiak az ammónium-tiocianátot használták erre, ami valóban mérgező anyag (ha nem is annyira, mint a cianid), és gyomírtókban is használják. A vegyület íze sós. A kétéltű varázslókról, a Telkhinekről itt már sokszor beszéltem. Az ókori hagyományokban azzal vádolták őket Rodoszon vagy orkhomenoszban, hogy a fekete "Sztüx vizét" kénnel keverve megmérgezték a termőföldeket. A bizánci Tzetzész úgy tudta, nem kénnel, hanem "sóval" keverték (az újzélalandiak vegyülete is "sós"). A telkhinek és fajtársaikat összekapcsolták a fémek feltalálásával, akik ismerték a fémek titkait...kétségkívüll egy idegen csoport volt a Mediterránum keleti felében, akik birtokolták az alkímia tudományát. A Sztüx sötét és hideg vize legendás méreg volt, az alvilág folyójából. Ez lehetett az a "fekete" víz, amit a phároszi alkimista bázison előállítottak, amiért rendszeresen hajók jöttek, s amiről Homérosz óvatlanul megemlékezett...
Nagyon is elképzelhető, hogy az évezredes mondák fenntartói soha nem értették a telkhinek technikáját, és nem tudták, hogy amit tesznek a talajjal az nem egyszerűen "mérgezés", hanem egy bonyolult alkímiai eljárás része volt, ami összekapcsolódott az aranygyártással...
3. Kellett legyen az ősi alkimistáknak egy eljárása, egy gépezete illetve kemencéje, amivel sokkal egyszerűbb módon, kinyerték a learatott virágokból az aranyat.
[Ansarijeh hegye]
Innen már csak föníciaiak titkos városába, Baalbekbe kell menjünk, mely város az ősidőkben a Héliupoliszi Testvériség másik bázisa volt. Ezt a várost építik újjá a római Collegia nevű titkos szervezet hathatós ösztönzésére. Ha az alkimisták hegyen növő virágját akarjuk keresni, úgy nem is találhatnánk jobb helyet erre, mint Baalbeket, ami a szír árok legmagasabb pontján, 1172 méter magasan, a Bekak völgyében fekszik, míg az Ansarijeh hegység ettől is magasabbra, mintegy 1400 m-el a tengerszint fölé nyúlik...
Szóval az argonauta-kép. Nem sikerült még részletesen tanulmányoznom a szöveget, de talán Schenouda tud bővebb felvilágosítással szolgálni az alábbiakról. Az látszik, hogy ezen a verzión a sárkánynak Orfeusz 'húzza el a nótáját', de mi az a nagy arany láda a pólusfa tövében? A hétfalú hortus conclusus is érdekes a maga két tornyával, a harmadik középsőt éppen a fa takarja. De ki lehet a kert balján megjelenő szellemszerű fehér istennő(?). Mintha nyil és íj lenne nála, és egy csapat ugyanilyen fehér kutya tartozik hozzá. A kert jobb oldalán egy kutya elszakad a többitől és egy futva közeledő Médea(?) elé siet, mögötte a szikláknál barnás vadember(?). A sziklahegy tetején egy sziklát átölelő alak. A jelenetre lejjebb két alak is felfigyel. A bal oldali kutya csapat mintha egy az éjfekete Argo-ból partraszálló éjfekete köpenyes alak felé tartana - de megállnak egy határon. A köpenyes figurától feljebb Iászón álldogál egy sziklafal tövében fura, kivehetetlen vörösesbarna figurákkal - Iászón körül fekete és vörös rémalakszerű szellemek ólálkodnak(Erynnisek?). Árulkodónak tűnik a fehér-vörös-fekete színhármasság alkalmazása, középütt alul egészen szabályosan érzékelteti ezt a három közös fázisban lépő lóval. A palota egyik boltíve alatt egy kopasz törpének tűnő figura bárányt simogat...
(Ön aza bácsi,aki már anno is eszmét cserélt a topictársakkal, mert h ilyen nick előfordul... 5-6 oldalt olvastam eddig, kemény menet azért ,D nehezen engedtéka csontokat)
Tudom, h ez a világitás dolog nem a leg égetőbb kérdés a rejtélyeket illetően. Mégis egész izgalams felvetésnek vélem, hogy nem volt szükség világitásra. A ma meberének szüksége van, és emiatt nem is tudja elképzelni h létezett ember, aki jobb, fejletebb látással bírt. (másféle gondolkodás csírája)Főképp mert azt hisszük fejlődünk. Összeomlana sk minden, ha kiderülne, hogy nem ,D
NEm tudtam eddig kiket takar a kabírok kifejezés, de megnéztem. Én ehhez nem értek.
Egyebet nem fűznék még hozzá, mert ne tudom mi volt kitárgyalva a topicban eddig, azt hiszem el leszek ezzel még. :D Az olvasásban előre haladva várom, h esetleg a piramisok funkcióiról lesz e olyan megközelítés, amt sejtek.
Eszébe jutott már valakinek az, hogy a látásuk anno fejlettebb volt az embereknek?
Szerintem a kabírok, meglehet hogy jobban láttak vagy abszolút láttak a sötétben, hiszen az embertől különböző faj voltak. Ám a piramisba nem csak a kabírok jártak be, tehát mégha nekik nem is kellett fény, az ember kollegáiknak igen. Szóval szerintem használtak valamilyen fényforrásokat is összességében a prehisztorikus korokban is a piramisokban is.
Sziasztok ....Bocsi hogy nem ide illő témával hozakodok elő,de segítségre lenne szükségem.Nagyon nagy segítségre.Láttam egy könyvet,Napló világvége után,és az oldalon ahol láttam azt írták hogy egy hónapot kell várni a megrendeléstől számítva a könyvre,mert nem bírják nyomdai kapacítással.Azt szeretném kérdezni , hogy nem tud valaki olyan könyves boltot,ahol van esetleg készleten? Nem szeretnék ennyit várni ha nem muszáj.Azon az oldalon bele olvastam a naplóba,és mindenképpen akarom azt a könyvet.Kérlek segítsetek.A címe Napló világvége után....köszönöm
Tudom, de csupán olyan szempontból szedtem az írásomhoz képeket, amelyek valami módon (pld. eszközeire, módszereire, jelképeire) utalhatnak arra az alkímiai eljárásra, amiről beszéltem az Aranygyapjú, krétai Labürinthosz, a kabirok vagy Teotihuacán kapcsán.
"Az Odüsszeában pl. épp Hádészt és Perszephónét emlegeti Homérosz."
Igen, valóban volt ott róla szó. Mindenestre nagyon érdekes, amit írsz még Hádészről. Én is foglalkoztam a témával, s valóban Odüsszeusz utazása kapcsán.
Kétségkívül azonban én a mondák, és túlvilághit mögött valós földrajzi tényeket kerestem inkább, attól függetlenül hogy ezt valóban nem lehet különválasztani (vagyis nehéz).
Homérosznál az Odüsszeia utolsó énekében Hermész mutatja az utat a lelkeknek:
„Ókeanosz sodránál, Leukasz szirtje tövében
mentek el ők, meg a nap kapuján át, és hol az álmok
népe tanyázik: az aszphodelosz–réthez hamar értek,
mert ott laknak a lelkek, az emberek árnyai együtt.”
Devecseri fordítása itt kissé félrevezető, mert Leukasz szirtje helyett jobb lett volna, ha Fehér sziklát ír. Félreérthető éppen a történet miatt, hiszen a Külléné-hegyi Hermész az Ithakán megölt kérők lelkét kalauzolta el. Ithaka szomszédos szigete Leukasz, ami természetesen nem az Ókeanosz mellett fekszik. Eusztathiosz kommentárja, hogy a szírt közel fekszik Hádészhez, és a föld legtávolabb elérhető helye.
A bizánci Szuda lexikona szerint az aszphodelosz egy ehető, gumós növény, amit Perszephonénak és az alvilági istenségeknek szenteltek.
Hádész földjét valahová az Ókeanoszon túlra helyezték. Én ezt már régen azonosítottam azzal a szigettel, amit a korai portolánók mutatnak az Azórok és Portugália között. Ez egy három nagyobb szigetből a legdélibb, s ugyanerről beszélt a geográfus Markellosz, aki szerint a szigetet Hádésznek szentelték. Ezen állt egykor a mitikus Erebosz vulkán is.
Egy régi elképzelés összekapcsolta a Héraklész Oszlopait az Élüszioni Mezők bejáratával: „átkelés helyének” nevezték. Ez azt jelentené, hogy a szorostól messzebb volt egy komor sziget, amit valamiért a holtak lakóhelyével társítottak. Ez a hely élesen különbözik a Boldog Szigetek (Kanári-szigetek) hagyományától, de ahogy azok is valóságos szigetek, úgy ez is. Hádész szigetéhez közel esik Elízium, melyet Kronosz kormányoz. Elíziumhoz pedig a Boldog Szigetek esnek közel...
A régi görögök és rómaiak az Ibér-félsziget délnyugati részén számos olyan helyt tudtak, melyek a Hádész királyságába vezető út állomásai. Még a legendás Tartésszoszt is kapcsolatba hozták Tartaroszal. A mitikus Lethe folyót pld. a luzitániai Lima-folyóval azonosították. Lucius Florus római történetíró írta:
"Decimus Brutus még messzebb nyomult, meghódította a celticusokat, a luzitánokat, Callaecia valamennyi népét, és eljutott a Felejtés vizéig[Lethe folyó], addig a folyóig, amelytől rettegtek a katonák. Majd végigdúlta az Óceán partját, s csak akkor fordította vissza diadalmasan hadijelvényeit, amikor már látta – szinte a szentségtörés félelmével és borzadályával a szívében –, hogyan nyugszik le a tengerben a nap, s hogyan temetik tüzét hullámsírba a habok." De pld. a kiváló masszaliai hajós, Euthümenész (Euthymenes) i.e. 560 körül mitikus utazásra indult, s kijutott az Atlanti-óceánra. A Tintó-folyó szájánál egy szentélyt látott, amit egy túlvilági istennőnek szenteltek.
Odüsszeusz az Ókeanosz partján először Perszephoné ligetébe botlik. Innen egy ösvényen a Thiresziasz–sziklához jut, ezen túl fekszik egy tó vagy mocsár, melybe négy folyó torkollik: Sztüx, Akherón, Kokütosz és Phlegeton. Akherón folyón és a mocsáron Kháron ladikja viszi át a lelket. Túloldalt van Aszphodelosz–mezeje. Innen ösvény vezet a Búslakodás–völgyén át Hádész palotájához. De innen is vezet út tovább, a szomszédos Élüszioni Mezőkre, ahol Kronosz uralkodik. A mezőt két oldalról az Eridanosz és a Lethe folyó fogja közre.
Egyébként Homérosz teljesen megzavarta a későbbi görög földrajztudósokat és történetírókat azzal, hogy az Ókeanoszon túl, a Hádész földjén élő népet kimmeriosznak nevezte, akik az Erebosz-hegy közelében éltek. Erebosz („Sötétség”) számított a legsötétebb homálynak, egy óriási működő vulkán, Atlantisz maradék szigetén, a pokol igazi szája...
Írod: "Szóval innentől kezdve egyéni hit kérdése, hogy vagy azt gondolja az ember, hogy, A. titoktartás és rejtjelezés mechanizmusa igen jól működött, B. maguk sem tudták már mit beszélnek a szimbólumok dzsumbujában."
Erről teljesen hasonló véleménnyel vagyok. Tehát nem létezhet kód, vagy aki hisz benne bolond, ami ezt a szimbólumtengert feloldaná képletekké (pláne, hogy a szerzők sokszor öntörvényűen saját maga "titkosította" magát). Arról nem is beszélve - s itt is jótékonyan hallgatva erről -, hogy képesek voltak néhány elmés megoldás mellett, sokszor ugyanaz a a szerző a legoltáribb hülyeséget is papírra vetni...
Hozzátéve, hogy ezek az alkimista rajzok bizony késeiek, s én az alkimiát egy korábbi civilizáció maradékának tudom be, ami már az egyiptomi időkben is csak vesztett tudásából, s a középkorra már tényleg csak a morzsák jutottak...
Mindazon által régebben folytattam bizonyos vizsgálódásokat egy olyan növényről, mely kapcsolatba hozható az alkímiai praktikákkal, és csak azokkal. Majd legközelebb beszámolok erről.
Bocsánat a 12 éves válaszért, de nem tudom mi erre a szabály, most kezdtem el olvasni a topicot és engem a piramosik érdekelnek.
A felvetés pedig amire reagáltam, h mivel világítottak a pirmaisokban.
Eszébe jutott már valakinek az, hogy a látásuk anno fejlettebb volt az embereknek? pl no közvilágitás és amai fényözön, a sötétben látni ma is meg lehet tanulni, hátmég ha rá vagy kényszeritve. Arról pedig semmit sem tudunk, hogy milyen látássla rendelkeztek az emebrek anno és azelőtt és azelőtt. Vagy van erre kutatási eredmény? ,D
"A kutyát Hekaténak áldozták, neki volt kisérője a (fekete) kutya. De Hekatének is három feje volt, akár Kerberosznak (akit meg épp a Laphüsztion hegyen található levezető alagúton hozott a felszínre Héraklész). Mindenesetre hülye egy szokás volt..." A kultusz szempontjából én tulajdonképpen nem választanám el élesen őket, a hozzájuk kötődő rítusok és szimbólumok nagyban hasonlóak, és hozzájuk vehetjük még Perszephonét is. Tulajdonképpen a megnevezés mindegy, a szerep, amit betöltenek a lényeges. Az Odüsszeában pl. épp Hádészt és Perszephónét emlegeti Homérosz. Tudom hogy te mindennek a kézzelfogható és materiális alapjait szeretnéd előásni, de itt, és tulajdonképpen minden hasonló helyzetben az ilyesféle technikákat gyakorlók hittek abban, hogy az áldozati rítus révén bizonyos 'ajtók' nyílnak meg; én ezt tartom (részben!) a titokzatos ama másik, ismeretlen 'technológiának' - amire már néhány kortárs szerző kapcsán már utaltunk, aminek a hátterében a lény hármas felosztása rejlik: test, lélek, szellem. Ezt meggondolva persze lehet hálát adhatunk az égnek, hogy fogalmunk sincsen már ennek részleteiről.
Jó is hogy ez előjött, mert ennek kapcsán az előző hozzászólásban elfelejtettem megemlíteni valamit. Hádész birodalmának mélyén egy vissza-visszatérő szerkezet jelenik meg: Két folyó, vagy forrás, a Lethe és Mnemosyne forrása. Az elsőből a felejtés és az 'életben való halál' vizei erednek: , a másodikból az emlékezés és a 'halálban való élet' vizei. Hádész és Perszephoné palotájában pedig a Trivium, a három út találkozása, Trivia(Tri-via, és ez megint csak az Y) Hekaté 'hármas' formája, aki maga is az ilyen keresztutak Istennője. Hekaté ebben a minőségében, akár csak Cerberus, a kapun, avagy az utakon való átkelés őre és felvigyázója. Trivia ugyanakkor Diana-hoz is kapcsolható, ő pedig eléggé fontos szerepet játszik az alkímiában is (egyik képeden a medencéből felkelő szárnyas Napra Artemisz Istennő céloz nyilával).
"Semmi gyakorlati jelentőség nem derül ki belőlük, és igazából erre lennék kiváncsi."
És még mennyien mások is! :). De izz az a kérdés, hogy mit tekintünk 'gyakorlati' jelentőségnek.
"Nyilván el kell választani a "varázsnövények" közül azokat, melyeket varázslók, kuruzslók, gyógyítók és más ilyenek használtak, azoktól amiket az alkimisták." "Szerinted tudták használni ezt a virágot (-okat) az alkimisták ténylegesen is (azonkívül hogy sok mindent kifejeztek)...? Tehát az alkimista műhelyében valamilyen procedura alatt volt-e valódi szerepük?"
Én ezt sem tudnám egyértelműen elkülöníteni. Számunkra elképzelhetetlen, hogy ezek a középkori és még régebbi "kuruzslók" mennyi növénnyel és hatóanyaggal dolgoztak, még a legutolsó 'primitív' törzsi orvosságos ember is. Az indiai alkimisták szintúgy több száz mindenféle rendű és rangú összetevővel dolgoztak. Ez egyszerűen már teljesen kívül esik a modern horizontunkon. Éppen ezért érdekes számomra a Voynich kézirat, mert az egy helyi, európai példa erre, és ha megnézed, abban is ugyanez a fentebb említett 'lélektechnológia' jelenik meg. És képtelenek megfejteni, hogy már-már azt hinné az ember, hogy valamiféle kimunkált középkori hoaxxal van dolgunk. Egy külön élet kellene arra, hogy az emberre áttanulmányozza és egy kicsit is megértse egyáltalán csak ezeket a fennmaradt füvészkönyveket is. Szóval innentől kezdve egyéni hit kérdése, hogy vagy azt gondolja az ember, hogy, A. titoktartás és rejtjelezés mechanizmusa igen jól működött, B. maguk sem tudták már mit beszélnek a szimbólumok dzsumbujában. Persze ezek csak sommás megállapítások, nem tértem ki megint a szokásos 'többféle értelmezés' által felvetett ezirányú problematikájára.
Mindenesetre az indiai alkímából kiindulva is az mondható, hogy a történetek szerint teljességgel operatív szerepe volt ezeknek a növényi szubsztanciáknak. De én úgy érzem, itt sem a szokásos 'fizikai' módon, tehát messze nem valamiféle objektív vegytani alapon. Mindezek persze csak feltevések, ahogy mondani szokás, ha tudnám, már nem lennék itt :-)
[Maundrell a festő 1703-ban ilyennek látta az arab erőddé degradált, és lepusztított Baalbeket]
[A nagy szentély hatalmas déli alsó folyosója, gigantikus kazamatáinak egyik egykor rejtett útja...]
[Brassica juncea]
[Ansarijeh hegye]
