... arról már nem is szólva, - hab a tortán, - hogy ismerve az egyiptomi spiritualitást, arról kijelenthető, hogy - ezzel a teológikus szóval élve,- MONOTEISTA vallás volt, melyben az istenek, és az őket megjelenítő, tárgyiasító szobrok, ábrázolások, csak a különféle erőösszpontosulások, minőségek megszemélyesítői voltak!
A keleti jin-jangnak megfelelő erőpár is ismert volt, az egymásból megszülető ellentétek; a fejlett egyiptomi kozmogónia (világkeletkezési elmélet) a védikus és más hagyományok teljes hasonmása, stb.
Paradox módon tehát a világ első monoteista vallása épp abban a kultúrában virágzott, mely a későbbi "kizárólagos" monoteista, kinyilatkoztatott vallások bölcsője volt, s melynek emlékét - épp ezért - emezek a leginkább igyekeztek elhomályosítani...
... Az anyagi rabláson túl még jelentősebb az a szellemi-kulturális - eufemizmussal szólva - "átemelés", mely az pl. istenségeket, háromságokat és egyéb szimbolikát érintik. A "legszebb" ebben, hogy átvéve egy nép, kultúra isteneit, azt mintegy legyőzöttnek, alacsonyabbrendűnek tekintjük...
Gondoljunk csak a "pogány, sötét Egyiptom" ("egyiptomi sötétség") állandó toposzára, a primitív, Napot imádó, krokodilok és majmok előtt térdeplő egyiptomi képére! Ezek szándékosan lettek elültetve bennünk, és csak nagy munka árán dolgozható ki magunkból.
Az is igen szemléletes, hogy az időtlen egyiptomi spiritulitásból (hermetizmus) táplálkozott voltaképp az igazi, a belső kereszténység: vessük csak össze a Háromszorosan Nagy Hermész (Tehuti-Thoth) és a gnosztikus (belső) kereszténység tanait, pl. az apokrif evangéliumokat. Nem véletlen, hogy a Nag Hammadi gnosztikus apokrif evangéliumok több könyve is teljesen hasonló a Corpus Hermeticumhoz, vagy egyenesen ugyanazokat a traktátusokat tartalmazza: pl. a Poimandres (görögül Pimander) című, mely az Asclepioshoz hasonlóan Hermész tanítványát testesíti meg, mely okító párbeszéd egy szellemileg felemelkedett (Hermész) és a tanítvány között.
A kereszténység időtlen gyökerei tehát már léteztek (Egyiptomban), amikor a kinyilatkoztatott (állam)vallások (próféták, apostolok, stb.) még a világon sem voltak! Sőt, Egyiptom lett később a tiszta korai (kopt) kereszténység egyik utolsó fellegvára. A Szellemiség visszatért a Forrás(á)hoz, a Kezdetekhez.
Ezekután már érthető az a féltékeny-kártékony rosszindulat, mellyel az ősi Egyiptom és az egyiptomi spiritualitás (hermetizmus, gnosztikusok, és az ezekből táplálkozó apokrif evangéliumok) ellen viseltet(ett) a zsidó-keresztény kultúrkör.
Ahogyan Mózes, úgy a görög szellem nagyságai (Püthagorász, Platón, stb.) is mind az egyiptomi misztériumok beavatottjai voltak!
A héber népek valóban összerabolták a vidéket, amerre csak jártak, így kifosztották Egyiptomot is - milyen érdekes, hogy ennek épp ellenkezőjét sulykolják belénk a zsidó-keresztény (hamis) hagyományok, amikor keserves "egyiptomi fogságról" és hasonlókról tudósítanak.
Pedig elég lenne csak abba a ténybe belegondolnunk, hogy Mózes varázserővel bíró szakrális személy volt (hogy honnan eredt az ereje és milyen minőségű, azt ehelyütt ne firtassuk ;), és a fáraó udvarába eljutván ott csodákat művelhetvén, nem valószínű, hogy a "népét" mindezenközben vasraverve dolgoztatták volna...! ...
A zsidó-keresztény hagyomány is arra utal, hogy -bár szerintük Mózes zsidó volt- Mózes kijárta a legmagasabb egyiptomi iskolákat, s valószínűleg Héliupoliszban tanult (nem küldelek összevissza: Apostolok Cselekedetei, 7,22 vagy a zsidó szerzők szerint is - mint Philón- beavatták az egyiptomi titkos tudományokba, s hogy Ábrahám vagy József már előtte épp ehhez a városhoz kötődtek).
Nem csak Manethón mondja, hogy héliupoliszi pap volt, hanem még jó pár ókori szerző, szóval ha elfogadjuk egyfelől hogy magasrendű beavatásban részesült az egyiptomi tudományokból, sőt az egyiptológus Budge felteszi, hogy Ker-Heb, azaz főpap volt, úgy más részről meg nyilvánvaló, hogy nem lehetett zsidó, hanem egyiptomi. Manethón és a többiek igazából nem is konkrétan zsidókról beszél, hanem leprás (bélpoklos) egyiptomiakról, akiket kikergettek az országból, s akik Judeába mentek, s belőlük lett a zsidó nép. Amúgy Josephus már Manethon könyvének két változatát ismerte, s éppen elképzelhető, hogy egy i.e. 2-1. századi másoló toldotta be a lepraságra utaló megjegyzéseket, mert ebben a korban már erős volt az alexandriai görögök zsidóellenessége, hisz Mózes a Bibliában meg éppen azt mondja, hogy a táborán kívülre zavarta a törzs leprásait (de szóval könnyen eképzelhető az is, hogy Manethónék igazat írtak, s a zsidók többsége megvolt fertőzve valami rühösséggel, mit azt több kommetátor kifejtette, s amilyen betegség akkoriban gyakori volt más népek körében is). De hogyan bolyonghatott ez a beteg sereg negyven évig - ha hiszünk Mózes könyvében- a pusztában?
Mózes Héliopoliszban ahhoz a kaszthoz tartozott, akik a Kígyót tisztelték, egyébként építész volt. Mikor a papok egy csoportjával a zsidókhoz állt, kapóra jött neki ez a sémi nép, akik egy vérszomjas démont, éjszakai istent, Jahvét imádták, akinek a neve pusztító szóbol ered: Mózesék azonosították Jahvét kasztjuk titkos istenével, Széthtel, akinek a nevét ki sem szabad volt ejteni a templomokban ("Vagyok, aki vagyok" ... nem emlékeztet ez valakire?).
Amúgy meg jól látod, mind a két fél igyekezett eltitkolni az Exodus mozgatórugóit és körülményeit: a zsidók, mert kirabolták Egyiptomot, szent ereklyéket, íratokat vittek el, s ilyesmivel nem illik dicsekedni, másfelől az egyiptomiaknak, a fáraónak az állt az érdekében, hogy a nép ne tudja meg, hogy elvitték ezeket a roppant fontos értékeket, s ezért a fáraó és a főpapság hallgatási tilalmat rendelt el azoknál, akik ismerték az igazságot.
Egyébként a zsidókban maradandó nyomot hagyott Egyiptom, s máig él bennük az egyfajta győlület Egyiptom iránt, pedig hol vannak már a fáraók...
Amit ott idézel a vége felé: Héliopoliszi templom és a Héliupoliszi Testvériség, azok az én szavaim szóról szóra, csak vagy tíz éve írtam be egy azóta megszűnt honlapra, s onnan lett kimetszve abba a jegyzékbe (láthatólag nincs is köze a többi szöveghez).
"Olyan mintha Zú alakja összefonódott volna a rajta menekülő istenével, a lázadóéval." Valóban, és ez általános mítoszi jellemvonásnak tűnik. Éppen ez volt a helyzet Quetzal-coatllal, csak ő a madara mellett még a végcéljával is azonosult. Akár csak másik nevén Lucifer, aki viszont 'aláhullásának' kezdőpontjával azonosult.
"Ha a valódi lázadó éppenséggel Enlil fia, Nanna ("fényes") volt, amit a szövegek igyekeztek titkolni (mint amikor ma a kisebb bűnöst állítják pellengérre, a nagyobb meg elbújik a háttérben), úgy értelmet nyer még egy-két dolog." Nem értettem elsőre, aztán visszaolvasgattam Mózes kapcsán, és akkor már derengett valami, hogy korábban írtál már erről a felállásról, miszerint Hórusz rabolta volna el a Szemet Ré-től, akitől viszont Széth rabolta tovább. Valóban érdekes ez a dupla-rablás motívum, hiszen Zú-Ninurta esetében is ezt látjuk. Itt írtad korábban: "Egy papirusz szövege szerint Széth két ládába helyezte Hórusz uadzsat szemeit és krokodilus képében volt mellettük. Anubisznak, Széth fiának csak kígyóalakban sikerült elrabolnia a ládákat. Anubisz kivette a szemeket a ládából és elásta őket." Na pont valami ilyesmi járt az eszemben, amikor arról olvastam, hogy Quetzalcoatl, miközben elmenekül Tollanból, gondosan elrejti 'uralmi jelvényeit'.
"Ráadásul egy hagyomány azt is mondta, hogy Zút végül nem végezték ki, hanem száműzték, és Háránba menekült (már megint ez az ősi város?!)." Hol találkoztál ezzel a hagyománnyal? Egyébként érdekes, mert éppen Nanna, későbbi akkád néven Sin kultuszközpontja volt Harrán és vidéke. A képet tovább színesíti, hogy a környékhez rengeteg Nimród-legenda is kapcsolódik, akinek az azonosítása Ninurtával végre világosabbá teszi, hogy miért is volt ő 'Nagy vadász az úr színe előtt' (mint láttuk, Ninurta eposzi társai mind a Madár elleni nagy vadászok voltak). És ennek tetejébe jön még, hogy a környék másik híres 'hőse' Ábrahám, akinek különböző megpróbáltatásairól Nimróddal kapcsolatban már volt szó. Bár nem tudom, hogy akkor említettem-e azt, ami az egyik ilyen különös kaland végén esett meg Ábrahámmál. Ábrahámot Nimród folyamatosan valamilyen módon ki akarja lőni (szó szerint!). Két oszlophoz kötözi ki, és egy nagy 'csúzliból', vagy épp egy óriási katapultot épít, hogy kirepítse Ábrahámot a 'tüzes kemencébe'. Az egyik változatban ezt meg is teszi, ám csodák csodája, Ábrahám nem a tüzes kemencében, hanem egy gyönyörű, mennyei palota-hegyen landol...
És persze ott az az immár sokatmondó epizód, miszerint Nimród az égen meglát egy koronát, ami annyira megtetszik neki, hogy maga is csináltat egy ékkövekkel díszeset egy Sasan, Santal stb. nevű kézművessel; és hogy akik nem tudnak erről a történetről, "azok azt beszélték, hogy a korona az égből érkezett Nimródhoz"
"Most már csak az a kérdést, mit akarsz Mózessel...?" Sajnos semmi újat, bizonyos tekintetben én még mindig a Schenouda-történeti őskorban járok; egyszerűen csak most olvastam Manetho idevágó maradványait. Régebben is emlegetted már őt, meg hogy Mózes heliopoliszi, csak én nem tudtam, hogy ez innen van. Beírom mindenesetre a többiek okulására.
Josephus Flavius Apion ellen c. vitairatában idéz Manethotól a zsidók eredetére vonatkozólag, aki királylistái és egyéb közlései miatt az egyiptológia egyik legfontosabb korabeli forrása. Speciel ezt a részt persze valamilyen okból kifolyólag nem reklámozzák agyon. (Pl. Rohl is kerüli az Avariszban)
"Amikor az emberek a kőbányákban már rég óta tűrték a megpróbáltatásokat, könyörögtek a királynak, hogy lakóhelyül nekik a Pásztorok<a hyksosok> elhagyott városát, Avariszt jelölje ki, amibe a király bele is egyezett. A vallási hagyomány szerint ez a város régtől fogva Typhónnak<ez Seth> volt szentelve. Miután elfoglalták a várost, hogy lázadásuk központjául szolgáljon, vezetőjükül egy héliopolisi tanult papot, Osarséphet jelölték ki, és engedelmességet fogadtak neki mindenben. Mindenekelőtt törvénybe foglalta, hogy nem imádhatják az <egyiptomi> isteneket, és nem tartózkodhatnak az egyiptomiak számára különösen szent állatok fogyasztásától, hanem ugyanúgy áldozniuk és fogyasztaniuk kell belőlük, akár az összes többiből; továbbá nem keveredhetnek másokkal, csakis a saját közösségükbe tartozókkal. Miután nagy számú ilyen és ehhez hasonló törvényt megfogalmazott, amik ugyancsak tökéletesen szemben álltak az egyiptomi szokásokkal, elrendelte nekik, hogy mind a kezeik munkájával építsék újjá a város falait, és készüljenek fel az Amenóphis <az egyiptomi>király elleni háborúra. Aztán, összhangban bizonyos többi papok és a magához hasonló tisztátalan személyekkel, követeket küldött a Pásztorokhoz, akiket még Tethmósis űzött ki, a Jeruzsálemnek nevezett városba; előadta maga és népe szorongatott helyzetét, és könyörgött nekik, hogy egyesüljenek vele egy Egyiptom elleni támadásra. ... <A Pásztorok csatlakoznak, Amenóphis pedig déli vazallusához vonul vissza tizenhárom évre az újból feltámadt 'hyksos' fenyegetés elől.> ... Eközben a Solymiták [Hierosolyma, vagyis Jeruzsálem lakói<az ex-hyksosok>] előretörtek a tisztátalan egyiptomiakkal együtt, a néppel pedig annyira kegyetlenül bántak, hogy ahhoz képest még a Pásztorok(vagyis a hyksosok) uralma is aranykornak tűnt. Mert nem csak hogy felgyújtották a falvakat és a városokat, feldúlták a templomokat és gátlástalanul megcsonkították az istenek képmásait, hanem konyhának használták a szentélyeket, megsütötték a nép által tisztelt szent állatokat; a papokat és prófétákat az állatok feláldozására és levágására kényszerítették, minek utána meztelenre vetkőztetve elzavarták őket. Azt mondják, hogy a pap, aki formába öntötte alkotmányukat és törvényeiket egy bizonyos héliopoliszi születésű Osarséph volt; aki a Hélipolisban tisztelt Osiris után kapta nevét, később azonban nevet változtatott, és ezután Mózsesnek hívták."
Hogy ebből persze mennyi és milyen formában igaz, azon sokat vitatkoznak. Annyi bizonyos, hogy Manetho, aki maga is magas rangú heliopoliszi(!) pap volt, nem túlságosan szívlelte sem a renegát Osarsephet, sem a népét. Erre persze magyarázat maga a történet is, azonban ugye azt sejtjük, hogy valami más lappang a háttérben.
Némi közjáték: a szövegben szereplő 'tisztátalanság' valamilyen fertőző betegségre, leprára utalhat. Hogy ez valóban így volt-e, az egy érdekes kérdés. A leprásságot ugyanis sokszor 'irodalmilag' ítélték oda valakinek utólag, aki istentelen volt, vagy isten ellen vétkezett. Szóval ez lehet éppen egyiptomi részről egy ilyen degradáció, de érdemes figyelembe venni egy másik eshetőséget okoz. Először is, a kivonulással kapcsolatban felmerül állandóan egy ilyen csapás; Mózes részéről az 5. és a 6. csapás, Manetho részéről a fentebbi, miszerint ezek a renegát egyiptomiak, köztük a heliopoliszi Osarseph-Mózes leprások lettek volna (kölcsönös 'vagdalkozás'); Rohl, aki valamilyen okból úgy tűnik nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy lehetőség szerint szó szerint értelmezze az idevágó ószövetségi történeteket, felemlíti az Avariszban talált 'tömegsírokat', szerinte Mózesék járvány tombolása közepette vonultak ki. Talán Manethoék dolgozták be ezt még plusz olyan jelekből, mint Mirjam, akit szintén lepra emészt, vagy hogy Mózesnek takarnia kellett az arcát (ez persze megint a 'ragyogáshoz' vezet, de megint ezek 'furcsa' arcúak, fekély, vágás, vagy csak 'egyszerűen' csúnya, mint Quetzalcoatl stb.).
Érdekes azonban, hogy a frigyláda, vagy más 'grálgyanús' rablott kincsek nyomában állandóan egy ilyen jelentőségteljes járvány jár... Az pedig különösen pikáns, hogy a renegát héliopoliszi pap Avariszhoz, Seth városához vonzódik ennyire. Talán valóban a titkos heliopoliszi Seth-kultusz áll a háttérben?
Szóval hogy mi lehet a háttérben; nem tudom, hogy erről van-e valami egyéb forrás is? " Héliopoliszi templom
SN: Az egyiptomi templomoknak, főként azoknak, melyek Héliopoliszban álltak, fontos részeik voltak az alkímiai termek.
Héliopoliszi Testvériség SN: A Héliupoliszi Testvériség nem volt azonos Thot Kollégiumával, melyet egy öt fős tanács irányított, de bizonyára kapcsolatban állt vele. Az edfui építőszövegekben emlegetett hét bölcs, akik az első időkben meghatároztak a templomok emelésének helyét, majd mágikus védelemmel látták el azokat, minden bizonnyal azonosak a Héliupoliszi Testvériség hét vezetőjével. Ők irányították az istenek palotájának építését is. A szövegek szerint a hét bölcs egy szigetről, az ősök lakhelyéről érkezett Egyiptomba, melyet egy áradás elpusztított. A hét bölcs "világosította meg" Egyiptomot. Ez a titkos alkimista szervezet a gizai piramisok felépítéséért is felelős volt. Ennek tagja volt egykor Imhotep1, Dzsószer, Kheopsz1, Ehnaton, sőt talán Mózes is, aki elsőként hatolt be a Kheopsz1 Piramisba.
" - innen. Szóval ez rendkívül érdekes, ezeknek mind érdemes lenne utánajárni a forrásokban. (Amit te lehet megtettél már, de nekem ez teljesen kimaradt eddig)
Manethohoz visszatérve, ő persze nincs egyszerű helyzetben, hiszen a családi szennyest teregeti. Éppen emiatt furcsa számomra, hogy említi Mózes heliopoliszi eredetét, de éppen emiatt tűnik számomra hitelesnek is (hiszen egyáltalán nem érdeke, hogy Mózest héliopoliszinak 'hamisítsa').
Írod: "De mik lehettek ezek a jelvények, az isteni hatalom eszközei? Látjuk, hogy több tárgyról is szó lehet, s érezzük, hogy ezek alkotják a Grál-komplexumot."
Bálulatos a haladásod a témában. IErre valóban rá kell jönnie, aki jobban belemélyed a hagyományba. Egy-két "grálos-könyv" lapozgatásával még nem lehet eddig eljutni (azokról nem is beszélve, amiket itt előszeretettel ajánlgatnak, s igaziból csak arra jók, hogy lebutítsák a témát, vagy jól elködösítsék, rendszerint csak afféle, minden "titok" iránt rajongók írják ezeket).
Nem lehet úgy beszélni a Grálról, hogy az egy tárgy (csak egy "serleg" vagy mi). Tkp. egy másik technológia terméke, melyek külün-külön is "életképesek", de valahogy össze is lehet kapcsolni azokat. Hisz épp ez okozza -láthatod- a bonyodalmat: van amikor ládaként, máskor athanorként, aztán serlegként, koronaként, smaragdkőként, kőtáblaként, világító tojásként, aranygyapjúként, stb. utalgatnak az "ellopott" és földre hozott titokzatos tárgyra, ami nyilvánvalóan nem lehet ugyanaz, de az is nyilvánvaló, hogy ezeknek mégis valamilyen kapcslatban kellett állnia egymással...
A sejtelmes megfogalmazás pedig jogos, mert teljesen felesleges a mi technikai szintünkből kiindulva, valamiféle mai technikákat emlegetni, azokkal hasonlítgatni, vagy átvenni az agyament okkultisták és egyéb guruk teljesen sületlen magyarázgatásait ilyen "kristályerőkről", belső megvilágosodásról (náluk inkább a besötétedésről lehet beszélni) meg hasonlókról.
A gonosz Zú rabolta el Enlil trónja mellől az isten fém-diadémját és sorstábláit (ezeket tehát Enlil, Zú majd Ninurta birtokolta). Ez a történet a Grál ellopását meséli el a Vénuszról, tehát a jól ismert mítosznak ez egy sumer változata. Zú (Imduggud) madár mása az indus Garuda madárnak és az isten kapuját őrző szárnyas angyalnak. Enlil ugyanis megbízta Zút még lázadása előtt- fő templomának, a nippuri Ékur kapuoszlopának őrzésével. Zú meg éppenséggel lehet ugyanaz a bolygóközi komp, mint a héliupoliszi Főnix, akkor ezzel hozták el a földre a Grált. Olyan mintha Zú alakja összefonódott volna a rajta menekülő istenével, a lázadóéval.
Ha a valódi lázadó éppenséggel Enlil fia, Nanna ("fényes") volt, amit a szövegek igyekeztek titkolni (mint amikor ma a kisebb bűnöst állítják pellengérre, a nagyobb meg elbújik a háttérben), úgy értelmet nyer még egy-két dolog. Ráadásul egy hagyomány azt is mondta, hogy Zút végül nem végezték ki, hanem száműzték, és Háránba menekült (már megint ez az ősi város?!).
Ilyen wikipediára nem nagyon lehet hagyatkozni, ha utánakerestek:
Azt mondja, hogy Zú mítosza az i.e. 1000 körül "keletkezett", hisz valójában Zút már az ún. fárai szövegek (i.e. 26. sz.) is említik, tehát mítosz már meg volt 4600 évvel ezelőtt, s hogy mennyivel korábbi időkről beszél az nagy kérdés, illetve elég bizarr is, hogy a történelem előtti idők mélyén zajlottak le ezek az események...
Írod: "akiktől Mózes ezeket újfent ellophatta"
-... igen ez a másik visszatérő elem, ezeket a tárgyakat minden esetben rablással vagy csellel viszik egyik helyről a másikra...
Most már csak az a kérdést, mit akarsz Mózessel...?
Egyébként persze azzal a vonallal is érdemes volna foglalkozni, amit felvetettél itt. Ha ván rá igény (vagyis más is szívesen részt venne az adatbányászatban), akkor átvonulnék ezzel a Szimbólumrendszerek (régen elhagyatott, Vallás-Filo) topicba, mivel jelenleg csak közvetettenkapcsolódik az itteni tárgyakhoz, inkább az 'alapkutatás'-hoz tartozik.
E sorozatban végül visszakanyarodok a luciferi történethez.
Kíváncsiságból felfrissítettem, hogy Mezopotámiában mit is jelentett az egyenlő szárú kereszt. Az ugyanezen sumer képjelű ékírásos jel olvasatát 'más'-nak adják meg, és többek közt (ami számunkra érdekes) a következőket jelenti: - fél - iker ('más', 'más-más', ill. más-tab-ba(jelentése 'két más') formában) - 'dingir'(isten) determinatívusszal: Ninurta - 'lú'(személy) determinatívusszal: varázsló - dingir más-tab-ba: az Iker Istenek - 'mul'(csillag, csillagkép) determinatívusszal: az Ikrek csillagkép.
Látjuk tehát, hogy a jel alakja itt újfent magában hordozta a jelentést, az egymást félbevágó szakaszokkal, illetve nyilván ehhez kapcsolódva magában hordta az ikrek értelmezést is, akár csak két kontinenssel arrébb. A varázsló is érdekes, hogy hogy kerül ide, Ninurta pedig még inkább!
A hatalmas isteni hős tetteiről több eposzi történet szól. Az egyik legérdekesebb a Zú(Anzu, Imdugud) madárral lezajlott afférja. Az egyes változatok vagy neki, Marduknak, vagy Lugalbandának tulajdonítják legyőzését. Lugalbandának később is akadt dolga vele, de akkor már 'jótékony' arculatát mutatta ez az isteni szörny-madár. Nem tudom, korábban Schenouda ennek kapcsán, vagy valami más miatt emlékezett meg oly sejtelmesen erről a hősről.
A madarak nyomán már alapból gyanút fogunk, főleg, hogy csak kicsivel maradt le korábbi 'madaras' írásaimból ő. Szimurgról írják, hogy ismeri a 'sorsot', és annyi azért derengett, hogy a Zú madár is ezzel áll kapcsolatban, de akkor még elsiklottam efelett. Most azonban, hogy Ninurta kapcsán is előkerült, kénytelen voltam kissé alaposabban megnézni a történetét. Elővettem hát Rákos Sándor eposz fordításait, és kikerestem Zú-t.
Teremtő Enlil tetteit látván, isten-ruháját és diadémját s hogy mint kormányoz isten erővel - s megpillantván Dúranki isten sorstábláit, Zú vágyat érez uralkodásra és hatalomra.
"Én magam fogom elragadni a nagy istenek sorstábláit; rendet teszek az égiek közt megingathatatlan trónon ülvén; a törvényeknek ura lészek s parancsolok az Igigik hozsannát zengő seregének!"
Olthatatlanul égette szívét a gonosz szándék, a rossz kívánság... Szállott a szentély kapuja mellé, kapu-oszlopnál, felborzolt tollal gubbasztott a Nap támadtáig.
Mosdik Enil hűs forrás vizében naptámadtakor, trónról leszállván; hever a földön fém-diadémja, földön hevernek a sorstáblák is...
Lecsapott lesből, lecsapott orvul s felhői közé ragadta őket.
Csönd támadt erre, rettenetes csönd, rémület ömlik szét az erekben. Riadtan sír az istenek nyája; mindenek bölcse, mindenek őre, fenséges Enlil, ott sír a nyájjal. ... Hiszen Zú csellel elragadta a táblákat s vitte hegyére; hiszen Zú a táblák ura, őrzi őket a sűrűségben; ő bitorol minden hatalmat, ő parancsol minden parancsot; szájának szava úgy megáll, miként Dúranki isten rendelése!
Hogy is mondja Izajás 'Luciferről'? "Azt gondoltad magadban: én az égbe megyek föl, az Isten csillagai fölé állítom trónomat. Az egybegyűlés hegyén telepszem majd meg, messze fenn, északon. Felszállok a felhők magasába, hasonló leszek a Fölségeshez!" Az ember már-már úgy képzeli, Izajás hozzájutott valami agyagtábla töredékhez, s csak a neveket cserélte ki. Megint ugyanaz az ősi történet köszön vissza, Schenouda története az Égi Palotáról, ahonnan a Lázadó ellopja az égi uralkodó féltve őrzött kincseit, s lehozza a Földre a 'hegyére'.
Kicsit tovább vizsgálódva, felettébb érdekes részletek bújnak elő (most egy másik változatból fordítok, kissé tömörítve, a szöveg az első néhány bekezdésben hiányos, töredékes): "... Az Igigi istenek egybegyűltek Enlil előtt...: "Hehe hegyén, súrú rengetegben, az Annuna istenek ölén él egy félelmetes teremtmény, az Imdugud madár, a nagy vihar-áradás szülötte, mely nemrég elmosott földet és hegyet."
Enlil nem késlekedett az Igigik szavára. Felkereste hát a hegyet, hogy megvizsgálja e teremtményt. Vele ment Enki is, az édesvizek bölcs és okos istene.
Ott volt a teremtmény, feje, akár az oroszláné, s hátán sasnak szárnyai. Látása is félelemmel töltötte el a mennyet és a földet. Úgy bömbölt, akár a mennydörgés, s karmai akár az oroszláné.
"Honnan kélt e teremtmény? Miféle isten vagy erő nemzette e rettentő teremtményt?" - ámult Enlil a teremtmény nyers ereje felett.
"Nincs kétség, az áradás szította fel a föld mélyének tiszta vizeit; ezek, s a föld sziklái nemzették; a neve Imdugud." - válaszolt Enki.
"Mi tegyek hát vele?" - tudakolta Enlil, hogy Enki határozna a teremtmény sorsa felől.
"Tedd fáradhatatlan szolgáddá, őrizze trónodat legbelső szentélyedben." Enki megértette, hogy az Imdugud kitűnő, természettől született őrző lehetne. Ezer éveken át szolgált Imdugud a hely őreként. Imdugud szobrai szolgáltak őrként a kapuátjáróknál, hogy védjék a mögöttük lévő termeket.
Enlil őrzőjévé tette az oroszlán fejű madarat, és emlékeztette kötelességére nap mint nap. Az Imdugud pedig őrizte belső szentélyének kapuját.
A madár pedig szeretett Enlil szent vízmedencéjének tiszta vizeiben fürdőzni. Ezalatt szeme megakadt a hatalmi jelvényeken. Enlil koronáján, ruháin, s különösen a sorstáblákon Enlil kezében.
Imdugud elhatározta, hogy megszerzi a hatalom eszközeit. Enkit a régmúlt időkben megbízták, hogy határozza meg az univerzum rendjét. Ő pedig táblákra feljegyezte e rendeléseket, és átadta azokat a sorsot kimérő isteneknek. A táblák pedig felvértezték birtoklójukat a sorsot megszabó istenek hatalmával. E hatalom után vágyakozott Imdugud, mely megadná neki a képességet, hogy ismerje, és megszabja a jövőt.
"Megszerzem magamnak a sorstáblákat, s kisajátítom magamnak az istenek hatalmát. Felállítom trónomat, s azzal uralmat nyerek mind az Igigi istenek felett."
Imdugud türelmesen várt a megfelelő pillanatra, hogy lecsapjon. Napról-napra követte tekintetével Enlilt az ajtóból, őrhelyén, s gondolkodott, miképpen kaparinthatná meg a sorstáblákat. Végre elérkezett számára az alkalmas pillanat, amikor Enlil szent medencéjébe fürdőzni indult.
Enlil levetette koronáját s ruháit, s a sorstáblákat sem tartotta kezében. Figyelmét teljességgel a szent medence vizében való rituális megtisztulás kötötte le.
Gyorsan lecsapott Imdugud, s ellopta Enlil sorstábláit, s ez egycsapásra feldúlta az univerzum rendjét. Imdugudnak immár akkora hatalma lett, mint a sorsot megszabó isteneknek. Elrepült hegyére, hogy azon lakozzék.
Csend ülte meg Enil palotáját, s maga Enlil is szótlanná dermedt. Megtörtént az elképzelhetetlen, legbensőbb szentélyét megfosztották isteni ragyogásától. ... [Némi tanácstalanság után Ninurtát küldik a madár legyőzésére.] ... Mikor mindezt elhatározták, Ninmena bátorító tanácsokkal látta el fiát. Ninurta és Imdugud mindketten viharistenek voltak, s erejük is nagyon hasonló volt.
"Csapj le legvadabb szeleiddel, támadd mérgezett nyilakkal. Sújts le rá forgószéllel s köddel takard magad. Folyamatosan változtasd alakod, mint egy gallu-démon. Vond árnyékba őt viharfelleget tornyozva fölé. Villámok fényével vakítsd el, s gyors villámcsapással és forgataggal verd le az ellenséget."
Ninurta elindult a Hehe hegyhez, hogy csatában mérkőzzön meg, s vitte magával hét rettentő forgószelét. ... Megtartva anyja tanácsát, fedezékbe húzódott, s rejtette magát. Az Úr parancsolt a Hét Harcosnak, parancsolt a hét gonosz szélnek, a porban táncolóknak, a hét forgószélnek ... A messzi hegy oldalán találkozott Zú és Ninurta...patakzott a páncél borította testen a vér, a halál fellege okádta vizét, s nyíl röppent villámnak fényével... Zú kiáltott: "Te érkező nyílvessző, vissza a nádasba! Te íj, vissza a cserjésbe! Te íj húr, vissza az ökör inába! Ti tollak, vissza madaraitokhoz!" S kezében tartva a sorstáblákat, hatott az íjra s a nyílra, s azok a közelébe se érhettek, visszafordultak küldőjük felé. ... [A győzelem csak csellel volt lehetséges, Ninurta a Zú elhullajtott tollait tette egy nyílvesszőre, s mikor az azt kiáltotta, "Tollak, vissza madaraitokhoz!", a nyíl immár felé repült, és átdöfte a szívét.] "
A történet elképesztő, hiszen itt egyben megtalálunk sok mindent, amit eddig különböző történetekből gereblyéztünk össze, ráadásul ez megint csak ezer évekkel korábbi, mint az összes többi. Menjünk végig az érdekes mozzanatokon.
Nyilvánvaló, hogy Zú személyében megint csak a már korábban bemutatott mitikus óriásmadárral találkozunk, Garuda, Szimurgh és a többiek között mindenképpen ő a korelnök (ebben talán csak az egyiptomi Bennu ér a közelébe), maga a lény alakja pedig egyértelműen a későbbi hagyományok Griffjének(ld. pl az aranyőrző griffek az északi hegynél) ősképe. Ugyanúgy a messzi, mitikus hegyén lakik, és az istenektől nagy csata keretében lopja el legdrágább kincseiket (ez a Garuda esetében a Szóma volt), és ugyanúgy kettős arca van, hol segítő (mint később Lugalbanda esetében), hol pedig rettentő ellenfél. Nem is olyan rég nyaggattam Schenoudát, hogy mit is akar ezzel a vénuszi ajtóőrrel, hogy jön ez a képbe. Na tessék, itt aztán megkaptuk jól; a sumérok még emlékeztek, hogy a Nagy Madár valójában a 'luciferi' ajtóőr... Egyéb leírásokból látszik, hogy Enlil legcsodásabb 'égi' palotája, az Ekur (a vízmedencével, csatornákkal, alvilági börtönnel stb.) megint csak ugyanaz a hely, amit Henoch 'látomásai' kapcsán már korábban körüljártunk, és amely később a Madár földi 'támaszpontjának' hegyével keveredett (amely persze nagyon is meglehet, az égi palota mintájára épült, a megannyi földi, ókori meg kitudja milyen prehisztorikus civilizáció meg ez utóbbit másolgatta). A Nagy Madár a Fényhozó, hiszen itt írják, Enlil jelvényeinek ellopása után elköltözött a ragyogás, az égi fényesség Enlil csarnokaiból.
De mik lehettek ezek a jelvények, az isteni hatalom eszközei? Látjuk, hogy több tárgyról is szó lehet, s érezzük, hogy ezek alkotják a Grál-komplexumot. Itt van ez a többször említett korona, ami bár mostani szövegünk erről nem szól, a már korábban említett források alapján a szörnyű lázadás keretében szintén lehullhatott a földre; Ariadné koronája a labirintusban, vagy éppen egy értelmezésben maga a Grál Lucifer (rablott) égi koronájának ékköve; a halhatatlanságot vagy hosszú életet adó, mint a Szóma vagy Bran feje. És itt vannak ezek a sorstáblák, amiknek birtoklója mindezeknél nagyobb hatalommal bírt. Amit elmondanak itt erről, nos ez, ha belegondolunk miről is van szó, egy szörnyű képességről tanúskodik: a jövő kifürkészése, s az idő befolyásolásának lehetősége, ami mindig csakis a legmagasabb tisztaságú lény vagy uralkodó tulajdona lehetne, hiszen csak ő élhetne vele jól, mindenki más kezében, potenciálisan egy felmérhetetlenül rettentő hatalom volna. És éppen ezért vágyták ezt annyian királyok, diktátorok a legutóbbi időkig (zászlójukon a Pólus jelével, ősi, elfeledett isteneket kutatva), titkos társaságok keresték és rejtették létezését egyszerre, no meg papok és vallások a történelem folyamán, ahogyan erről már Schenouda sokat regélt is.
Szimurgh ismeri a jövőt, s kifürkészi a sorsot, Bran feje lassítja az időt, Zú visszaforgatja, hogy a kilőtt 'nyíl' nyilasához találjon vissza; a Héliopoliszi Testvériség és/vagy ellenlábas szervezetei évezredeken átívelő történelem befolyásoló vagy eltérítő tervekbe kezdenek, vagy csak ugyanilyen elhivatottsággal 'modellezik' a jövőt, egészen Nostradamusig (ha hihetünk Schenouda tanulságainak, és egyre több okunk van így tenni); nos, mindez elképesztően fantasztikusan és hihetetlenül hangzik, az ember így hirtelenjében azt hiszi, hogy valami Sci-Fi-be csöppent; aztán emlékezni kezd, hogy mindez az ősök hagyatékában áll így leírva (és megint leltározni kezdi magában már csak azt a sok száz részletet, ami itt előkerült), amit eddig 'mesének' hittek, csak hogy ez a mese tértől és időtől függetlenül ugyanazt az ősi történet meséli. Nem is ragozom ezt tovább, aki egy kicsit is átéli ezt, megdöbbenten mered maga elé, s ennél talán már csak az megdöbbentőbb, hogy hogyan lehetséges mindez; annyit azonban sejtek, hogy sok mindent át kell majd írni az emebri tudás nagy könyvének fejezeteiben. De folytatom inkább a párhuzamokkal, mielőtt még beleesnék a 'javíthatatlan fantaszta' skatulyájába. Azt azonban érdemes figyelembe venni, hogy még ha mindez csupán 'fantáziálásnak' is bizonyulna, azok, akik ezekről 'fantáziáltak', talán nagyobb mértékben befolyásolták az emberi történelmet, mint bárki, vagy bármi más.
Az is sokat elmond, hogy a két küzdő fél mindketten viharistenek. És itt visszatérek Quetzalcoatlhoz, akiben már mintha egyetlen mitikus alakba lenne összegyúrva a két ellentét és ellenfél. Külön időztünk Quetzalcoatl-Ehécatlnál, a közép-amerikai szélistennél, látjuk, hogy Ninurtánál is ugyanerről van szó, a Hét Forgószél Ura, míg Ehécatl a Kilenc Szél Ura, s mint láttuk, jelvénye a forgatag, s fegyverei az alvilágban kovácsolt nyílvesszők. Ez a nyilas ellenfél nem ismeretlen a többi madaras mítoszban sem, Garuda esetében ez Krisánu íjász, aki 'gondolatsebes nyilat' küld a madárra, az azonban egyetlen szárnylegyintésével eltéríti; ugyanígy ismeretes az avesztai Kerszánis. Ezek már láthatóan töredékesebb epizódszerűbb beszámolók, a sumér mítosz egy sokkalta épebb változatot őrzött meg.
A történetnek egyébként van egy rövid, töredékes, de nem kevésbé beszédes folytatása. Miután Ninurta legyőzte a Zú-t, rajta is úrrá lett a hatalomvágy, és magának akarta megszerezni a sorstáblákat (amik eközben valahogy az Abzu-ba, a mitikus földalatti vizek birodalmába, Enki országába kerültek). Némileg úgy vehető ki, a Zú-nak sikerült átállítania Ninurtát a lázadók oldalára. Enki megneszelte ezt, és elküldte követét, hogy térítse vissza Ninurtát, az azonban kezet emelt a követre. Erre Enki Ninurtát egy csodás teknős által vájt mély gödörbe vetette.
És hogy egy kissé most másfelé tereljem a vonalat, visszatérek 'Izajásék'-hoz. Tudjuk, hogy Jehova valaha viharistenként kezdte, és az ő felbukkanása éppen a legendás Mózeshez köthető, akiről már elhangzott némely igen zavarba ejtő állítás errefele. Nos, most emlékezzünk csak, mit is helyez el ő a híres Frigyládában: Isten kőtábláit, amire az isteni rendeléseket vésték. Emlékezzünk csak: "Enkit a régmúlt időkben megbízták, hogy határozza meg az univerzum rendjét. Ő pedig táblákra feljegyezte e rendeléseket, és átadta azokat a sorsot kimérő isteneknek.". Azt is tudjuk, hogy a tízparancsolat, amit a mózesi táblákon felróva vélnek, nem az eredeti táblák, mert azokat Mózes állítólag 'összetörte'. Én azt gondolom, hogy ez csupán valamiféle utólagos exoterikus magyarázat a népnek; a zsidó kabbala és egyéb ezoterikus doktrínák bizony foglalkoznak azzal, mi lehetett az eredetiken, vagy mik is lehettek az eredeti kőtáblák. Talán ennek a szerkezetnek a 'töredékei' lehettek azok, amik oly erővel ruházták fel Frigyládát, előtte pedig azt a társaságot, akinek a birtokában voltak, s akiktől Mózes ezeket újfent ellophatta (de ebben Schenouda szakértő, akit érdekel ez, olvassa vissza régebbi írásait errefele, de kíváncsi vagyok, mit vél most erről, vagy már beszélt is erről, csak már megint elsiklottam felette). Mert az valószínűnek látszik, hogy Mózes és a Találkozás Hegyének viharisteni mítosza valamiféle tanmese lehet inkább, amely a táblák és eredetük ősi titkait hivatott továbbörökíteni...
Ha ezt már sikerült mind megemészteni, folytatom majd egy kis érdekes történettel Mózest illetően.
Nem akárki, hanem nagy egyiptológusunk, Kákosy László professzor írta az első összefoglaló munkát magyar nyelven az egyiptomi
Nag Hammadiban, 1945-ben felfedezett egyedülálló leletről, a kopt nyelvű gnosztikus apokrif evangélumokról.
"Fény és Káosz" - az eredeti kereszténység bölcsője, az egyiptomi spiritualitásból táplálkozó időtlen hermetizmus földje, Egyiptom lett később a tiszta korai kereszténység egyik utolsó fellegvára. A Szellemiség visszatért a Forrás(á)hoz, a Kezdetekhez.
A Fényből nem lett, nem lehetett Káosz, mert nem az a természete, bár mindig is igyekezték elhomályosítani...
Kákosy László: Fény és Káosz. A kopt gnosztikus kódexek.
Hát, nem rossz ötlet, lehet beszélni róla, vagyis éppen csináhatjuk, itt lehet elveszünk a sok a fórum közt....
De jól látod: "Egyedül a név, ami továbbra is problémás." - hogy mi legyen a neve...
Még jó, hogy a "paloasztronautika" foglalt, hisz nem is lett volna jó, de amúgy se keverednék velük; csak afféle rajongók szánalmas gyülekezete, magát a témát se nagyon értik, vagy ismerik, kis rejtélygyárosok.... (ösztönszerűen rejtélynek látnak mindent, amit nem értenek, s nyilvánvalóan kamu-leleteket is foggal-körömmel "hitelesnek" kiabálnak, egyik hasonszőrű honlapról a másikra).
Ehhez a rengeteg kereszthez nagyon nem tudok mit hozzáfűzni.
A Vénuszt úgyszólván minden nép tisztelte, mint a legfényesebb csillagot. Templomok is épültek neki és istenei is voltak... akár a napnak, a holdnak, és a többi planétának...
Számunkra csak annyiban érdekes egy hagyomány, ha a felszíne alatt megbújuk olyan értesülés vagy közlés, ami arra utal, hogy a bolygóról egykor valóban jöttek át ide értelmes lények ill. olyan ismereteket közöl magáról a bolygóról, amit nemigen tudhattak az ókori emberek.
Írod: "A pikantériája ennek az ábrázolásnak, hogy a hírhedt palenquei Pacal szarkofág fedlapjához hasonlítják(ahol persze ugyancsak ott van a Vénusz-klereszt Pacal alatt), ami a régészek szerint Pacal kijutását ábrázolja az alvilági szörny szájából, fel a 'világfára'."
A szarkofágot a Felíratok Temploma alatti piramistest kriptájában találták. Egyébként a templomban megtalálták a Vénusz jelét, egy négyágú csillagot a falra festve. De hogy régi barátunkat, a szabadkőműves Manly Palmer Hallt említsem, aki szerint Palenquét Kukulcán unokája, a vénuszi Votan alapította, aki épített egy templomot, számos földalatti kamrával, melyet a Sötétség Házának neveztek (egyébként a város főistene Hunahpu volt, aki azonos a Kilenc Szél nevű vénuszi istennel és Kukulcánnal).
A szarkofág kőlapjának domborműve igen érdekes, mert II. Pacal-t, a város királyát mutatja túlvilági útja közben. A városban amúgy tömkelegével fogsz találni adalékot, rejtélyes ábrázolást (mint az elefánfejek), vagy a Kereszt templomát és a Jaguár templomát (ami tele van hindu és khmer motívumokkal). Az előbbi templom épp amiatt kapta nevét mert feltűnő volt, hogy mennyire hasonló keresztet ábrázoltak benne a mayák a keresztényekéhez viszonyítva (bár még inkább hasonlít az egyiptomi tau-keresztre).
De a prekolumbianus Amerikában mindenfelé találkozni a kereszttel. Példaként elég Várkoniy idézni: "Minden bizonnyal igen régi kultusz hagyatéka a kereszt. Itt említendő a teotihuacáni kereszt, a Mexikó városának főterén kiásott hatalmas, fekete porfírkereszt, melyet halálfejek díszítenek, a palenquéi kozmikus kereszt, a pueblai, tonalai, oaxacai fa- és kőkeresztek, a kígyóval díszített bazaltkereszt a mexikói nemzeti múzeumban. Tlaloc, a Vízisten, Xiuhtecutli, a Tűzisten, Huitzilopochtli, a Napisten jele egyaránt a kereszt. A tlascalák Tlaloc ünnepén állítólag egy embert keresztre feszítettek, és nyíllövésekkel lassan megölték vagy lebunkózták; ezt a keresztet az Élet fájá-nak nevezték. Cortés Cosumel szigetén (Yucatan) egy templom udvarában kőkeresztet talált, a bennszülöttek esőért imádkoztak hozzá; a keresztény papok elkobozták, és ma Merida város egyik templomában látható gipsz Krisztus-alakkal kiegészítve. Pedro Matiz, Chiapas püspöke és mások bizonnyal állítják, hogy a yucatani szigetek indiánjai a kereszt jelét, mint istenüket imádják írja Garcilaso de la Vega, a félvér inka herceg. Peru istene, Chon arra tanítja híveit, hogy kereszteket fessenek ruhájukra; Quetzalcoatl, amikor Mexikóba érkezik, apró keresztekkel díszített palástot visel; az inkák egyik uralkodói jelvénye a jáspisból faragott kereszt. Venezuelában az újszülöttekre tett kis kereszt talizmánul szolgált a gonosz szellemek ellen; a perui cserépedényeken gyakori dísz..."
Charroux írta, hogy a maja "ik" szó jelölte a Vénuszt (töbek közt), amit a képírásuk többféleképpen is mutatott:
Charroux egyébként -hozzád hasonlóan- szintén nekiállt vizsgálni azt a pár fennmaradt maja kódexet. Egyébként ezek arról nevezetesek, hogy hosszadalmas nézegetés után egy csomó modern tárgyat "felfedezünk" bennük: mint lámpa, rádió, motoros szerszám, puska stb... De valóban érdekes, hogy több rajz elképesztően bizarr, s az embert furdalja a kiváncsiság, hogy vajon mit ábrázolhatott a művész...?
Amúgy meg igazad van, mert megdöbbentő a kereszt és más motívumok hasonlósága az óvilágiaikéval, amit persze már rég észrevettek az etnográfusaink és vallástörténészeink.... és teljesen szánalmas magyarázkodásba kezdtek az Amerikába vetődött vikingekről vagy az ír Szent Brandanról...
Igen, erre írtam, hogy ez egy globális szimbólum. Direkte nem kutattam utána, de kapásból tudom, hogy Belső-Ázsiában is rengeteg ilyen ábrázolás fordul elő a néphagyomány szintjén. De nincs kétségem afelől, hogy ha tüzetesebben szétnéznénk, bárhol, Afrikától-Kínáig is találnánk ilyesmit. Engem főleg azok az esetek érdekelnek, ahol rituális kontextusban jelenik meg az adott szimbólum. Azért, mert ezekben az esetekben általában beágyazottan tudjuk vizsgálni, tehát rengeteg összefüggés és esetleges plusz információ van jelen. A néphagyományban ez az értelmezési szint sajnos már eltűnt, merő szokássá vált a minta ismétlése; még rajzolják a keresztet, de már fogalmunk sincs, mi volt annak eredeti értelme. Persze nem zárom ki, hogy igen szerencsés esetben vissza lehessen következtetni önmagából a néphagyomány jelkészletéből valamire, de én ilyesmivel meggyőző módon (vagyis nem külső információk beépítésével, 'belemagyarázással') eleddig még nem találkoztam (ettől még lehet ilyen, és én szívesen tanulok).
Tehát, rengeteg előfordulását ismerjük ennek a jelnek, azonban sajnos a legtöbb esetben más kiegészítő információnk nincs is, csak maga a jel, amivel önmagában még nem tudunk mit kezdeni, csak behúzni egy újabb strigulát, hogy ezen és ezen a helyen találkoztunk vele. Persze ezekkel is érdemes foglalkozni, ha esetleg valamilyen kiegészítő információ is felmerül ezkkel kapcsolatban, vagy ha az elsődleges forrásokból már kifogytunk. Az elején azonban érdemes ezeket aszerint szelektálni, hogy jelen van-e a fentebb emlegetett beágyazottság, vagy legalábbis az, hogy az adott kultúrkörből, ahol megtaláltuk, ismeretes legyen valamiféle értelmezés a jellel kapcsolatban.
Hozok egy igen érdekes példát ezzel kapcsolatban:
Ez egy susai tál, és az i.e. IV. évezredre datálják. Ezer évekkel régebbi, mint bármi, amit eddig hoztunk, rendkívül izgalmas. Látszik, hogy jelképünknek központi jelentőséget tulajdonítottak, mégis, sajnos sokat nem tudunk kezdeni vele, a jelről, a körülvevő jelek kontextusát leszámítva, nem tudunk semmilyen információt előállítani, ami alapján összeköthetnénk azzal, amiről eddig beszéltünk - jel azonosságát leszámítva. (Specialisan ezen a nyomon kutatva egyéb, megdöbbentő hasonlóságokra lehet találni, de ennek még csak az elején vagyok)
1-3. Ezek előtt én is épp annyira értetlenük állok, mint gondolom sokan mások is. A negyvenkettedik oldal erdetiben itt látható, azonban nem túl jól kivehető, ez is nehezíti a tanulmányozást. Sok jelenetről a hivatásosoknak sincs sok elképzelése, mi lehet, 'enigmatikus', vagy egyszerűen csak alvilági 'túra'. Én is most látom ezeket először, és az amerikai kultúrákat szinte egyáltalán nem ismerem, így ezekbe most még esélyem sincs mélyebben belemenni; lentebb azokat a dolgokat szedtem össze, amiket már mások megállapítottak, viszont egybegyűjtöttem a szétszort anyagot. Mint arra utaltam korábban, a keresztnek rendkívül sok értelmezési lehetősége van (pl. a Xolotl kereszttel kapcsolatban visszatérően 'keresztútról' beszélnek, ami szintén releváns, hiszen már én is többször említettem, hogy sok kultúra a túlvilágra egy igen fontos keresztutat helyezett; ez Trivia-Hekaté, vagy az orphikus alvilágjárásokban is ez jön elő, nem véletlen, hogy később az ördögöt szintén keresztutaknál idézik stb. ez eddig főleg Y-jel kapcsán jött, elő Platónnál szintén az X-el találkozunk, és egyáltalán mindenhol, ahol két féle pálya kereszteződéséről van szó, legyen az Istenek Útja/Ősök útja, vagy 'égi' eredetű, mint az ekliptika és a Föld-forgássík keresztje stb.) - én első lépésben mindig abból próbálok meg kiindulni, hogy az adott kultúrkör maga mit mond a saját alkotásairól, minek tartja azt, hogyan értelmezi. Ezt módszertani szempontból is érdemes követni, és csak akkor továbblépni, ha ezt már kielégítően ismerjük. Szóval én mielőtt még belemennék báriféle értelmezésbe az Azték kódexek tekintetében (eltekintve attól, mint mondtam, amit már avatottabbak kikuttattak), azt javallom, hogy el kell mélyülni ezek megismerésében, ami megint csak gigászi feladat, erre jelenleg én nem is vállalkoznék. Ha jól sejtem, Schenouda már beljebb merészkedett erre az igoványos területre, legalábbis úgy emlékszem, korábban már hivatkozott, talán a piramis alakkal kapcsolatban a Borgia Kódex egy 'enigmatikusnak' titulált részére, amin bonyolult alvilágjárást sejtenek; de leginkább valami fura futószalgra hasonlít. Így első rátekintésben, nagyon felületesen áttekintve nekem is gyanús, nem-e valamiféle alkímiai processzusról van. A szentélyek néhol kimondottan mintha athanor-kemencék lennének, és pl. éppen a csoportos keresztrefeszítés mellett balra megintcsak egy edényben fővő alakot látunk - ezek ott kísértenek szintén mindenfelé. Ezt figyelembe véve nem teljesen légbőlkapottak 4+.-ban megfogalmazott allúzióid, amikor megláttam a tekeredett alakot, nekem is az ismert vicc jutott eszembe: "Két székely barkochbázik: - Osztán, pöndörödik-é? - Pöndörödik biza! - Osztán, Söndörödik-é? - Söndörödik biza! - Rákérdezhetek? - Rá!
{a vicc poénját találjátok ki :}"
Csábítóak az ilyen hasonlóságok, azonban egyelőre nekem bizonyíthatatlannak látszanak, főleg, hogy nem konyítunk nagyon az azték ikonográfiához... szóval én is eltárolom ezeket a merész hasonlóságokat, de erre nem építkezek, mivel számomra egyelőre merőben bizonytalan azonosításról van szó - persze gondolatkísérlet szintjén el lehet játszogatni vele.
), az én problémám az volt, hogy sok időt vesz igénybe az anyag rendszerezett szerkesztése, ezért lemondtam róla (mivel a 'kutatás' rovására megy).
Örömmel vállalom magamra a munka eme részét, mert a kutatáshoz, a diszciplínához tökhülye vagyok (a legtöbb közöm annyi hozzá, hogy olvastam Homéroszt kölyökkoromban és szerettem), legalább ezzel tegyek hozzá az emberfeletti (és ezt nyilván nem fizikai hanem szellemi értelemben gondolom) teljesítményhez...
Szóval én nem akarlak erről lebeszélni, jó dolog, csak tényleg sok idő kell hozzá, nagy fába vágod a fejszéd.
Azt hiszem, ennek tudomását részemről, érzékeltettem előző háeszemben... ;)
Végül is mindig Schenoudára mutogatok, neki kell tudnia, mit is akar kezdeni ezzel az egésszel :-)
Hát persze! Nyilván. Nélkületek nem igazán fogom tudni csinálni. Minden favágómunkát vállalok, de a tartalmi, elvi dolgok, az egész ill a megfelelő részek, a rendszer, a koncepció(k) és konzisztencia, a szerkesztés munkájában mindenképp számítanék rátok. Legalább úgy, ha másképp nem, hogy valahogy összerakom, ahogy gondolom, aztán valamikor amikor ráértek átnézitek és utólag korrigálgatunk...
"Kedves Nolanus esetleg lehet valami összefüggés a név:Quetzal-coatl és Kartal (sas) között?"
Ezt nem tudom, lévén a kartallal nem foglalkoztam. Úgy veszem ki, hogy itt valamiféle név egyezésre gondolsz, de erről biztosan többet tudsz, ha így rákérdeztél (én ennyiből még nem látok). A név egyezésre én elvileg sem helyezek nagy hangsúlyt önmagában - számomra az a lényeges, hogy a mögötte levő kontextus és összefüggés rendszer mennyiben feleltethető meg egymásnak, vagy mennyiben függenek össze. Ha ez megvan, az az igazán érdekes, és használható, ekkor viszont már egy esetleges név egyezés sem annyira meglepő. Ha viszont csak név egyezés van, attól még ez egyáltalán nem biztos, hogy használható is ez a kapcsolat (maximum gyanúra ad okot, hogy tovább vizsgálódjon az ember) - csak akkor, ha tudjuk bizonyítani az interpretációban és az egyéb szimbólumokkal való hasonló összefüggési rendszer meglétét - vagy legalábbis ennek egy részhalmazát.
Speciálisan tehát valójában az a kérdés, hogy a kartal szó mögött milyen kontextus áll. Mi az etimológiája, milyen esetekben használják, milyen összefüggése van más objektumokkal. Ha ebben találnál párhuzamokat Quetzalcoatlal, akkor azt mondanám, érdemes vele foglalkozni; de csak ha arról van szó, hogy madár-madár, akkor az még szerintem kevés, akkor is, ha esetlegesen lenne is kapcsolat köztük - lévén új, hasznos információt nem tudunk belőle kinyerni.
"(Joomla-val flörtölök jelenleg, de ha van más javaslat, szivesen fogadom) és az összes infót, ill amit majd még remélem - a nem kis - munka során adtok, egy szép adatbáziskezelő akapú, struktúrált, tematizált, katalogizált, kereshető, teljesen konzisztensen felhiperlinkelt (tehát minden létező releváns fogalom és név hivatkozással lesz ellátva a szövegekben), egyfelől lexikonszerűen, de egyúttal a tömör leírásokal paralel kibontható, multimédiás tankönyvszerű ismeretterjesztő portállá terjesztem ki." Erre én inkább a MediaWiki-t ajánlom. Ez ugyanaz az engine, ami a wikipedia alatt fut, opensource, és egyszerűen telepíthető. Wikipédiás szerkesztőnyelvet használja, és emiatt szabványosan is adatbányászható, beépített többfelhasználós szerkesztőségi rendszerrel. Ugyanazt tudja nagyvonalakban, mint a wikipedia. Én is gondolkodtam már ilyesmit, az itteni témától függetlenül is (mindenki szembesül ezzel, aki nagy mennyiségű információn rágja át magát), az én problémám az volt, hogy sok időt vesz igénybe az anyag rendszerezett szerkesztése, ezért lemondtam róla (mivel a 'kutatás' rovására megy). Igazából még egy ilyen fórumbejegyzés megírása is sok időbe kerül, de ez még talán a lehetséges legminimálisabb.
Szóval én nem akarlak erről lebeszélni, jó dolog, csak tényleg sok idő kell hozzá, nagy fába vágod a fejszéd. Igazából amíg így nagy mennyiségben ketten, alkalmenként meg még páran visszük a témát, addig ezt a fórumot én még elégségesnek gondoltam adattárnak is, google segít ebben is. Ha ez változna, akkor szerintem már mindenképpen szügségszerű egy ilyen háttér-támogató rendszer. Szerintem próbáld ki a MediaWiki szerkesztését, aztán meglátod mennyire időigényes (bár szerintem még ez a legminimálisabban időigényes, és a célnak megfelelően - és szabványosan - a legjobban szervezhető).
Ez persze nem helyettesíti az itteni fórumot, több szempontból sem, a kölcsönös információcserére ez az alkalmas eszköz. Végül is mindig Schenoudára mutogatok, neki kell tudnia, mit is akar kezdeni ezzel az egésszel :-)
A mexikói keresztszemes hímzésen éppúgy megtalálható, mint a kalotaszegi mintákban.
Ezen a mexikói mintán eleve kereszt alakú a fő motivum, de az ominózus "kettős rajzolatú" keresztek is megtalálhatók a négy szegmensben, kis virágok fejeként ábrázolva. Három piros és egy sárga.
Ezeken a kalotaszegi keresztszemeseken meg csak úgy hemzsegnek ezek a kis keresztek...
1./ A 'Csoportos keresztrefeszítés' c. képen egyetlen lény van a kereszten. Szerintem Xolotl, akinek női princípiummal kell rendelkeznie.
2./ Nekem úgy tűnik, mintha a kereszten fekvő alak (Xolotl) éppen megszülné a középen fejjel lefelé látható sötét, és kereszttel jelölt alakot.
3./ A kereszt szárai színeivel megegyező szerte-szét futó alakok (4 db) is rendelkeznek kereszt jellel, s végtagjaik (a szürkéé hibásan) szvasztika alakban vannak rajzolva.
Mind a négy kereszttel jelölt emberalak és a többi alak (valamilyen állatok, vagy szörnyek) is a központi figurától elfelé mozog, és tekint, így az egész hajó fölötti kompozíció valamiféle kiáradást sugall .
4./ A (nagy színes) kereszt mintha egy hajón lenne, amit egy hanyatt-fekvő, kettős-spirál törzsű alak tart.
A kettős spirálról a DNS molekula jutott eszembe, s a V alakú és díszítésű fejdíszéről
pedig éppen osztódó kromoszómák. De a lágyékánál is van hasonló jelcsoport, és a hajón is.
'Csoportos keresztrefeszítés' c. kép
5./ A 2., kutyafejű Xolotl c. kép felső részén maga a kereszt látható, érdekessége, hogy egyik szára (kék) Quetzalcoatl, míg a vörös szára Xolotl fejjel díszített. (Az 1. Xolotl-Quetzalcoatl c. képből kiindulva gondolom így.)
6./ Furcsák a kereszt szárain a négyujjas lábnyomok
7./ Ezek a keresztek nem igazán keresztek, a fenti 4. pont alapján inkább kromoszómára hasonlít.
8./ Az emberi kromoszómák számával megegyezően 46 függőleges vonal van a kép felső részén, igaz, ebből kettő egy ponttal együtt egy kombinációban, aminek lehet 11 (is) az olvasata.
A tlatilcoi pecséthengerhez hasonlók előkerültek máshonnan is: Ezek kétségtelenül elnagyoltabbak már, mint a tlatilcoi, és jobban figurálisak, talán már némi másolási degradáción is átmentek (Nap, Hold jelenik meg a Vénusz mellett talán?). Itt vannak publikálva a 87. oldalon, némi tanácstalan töltelékszöveg keretében. További néhány bonyolultabb pecsét itt.
Mexikó északi részén és az USA határos államaiban lakó indián törzsek szintén ismerik a Vénusz ilyen ábrázolásait, melyeket petroglifák meg is őriztek (Arizona, Nevada államok területéről), Boma Johnson régész és sziklarajz kutatótól idézek:
"Hosszú évek óta ismerik az amerikai délnyugat sziklarajz kutatói a 'körvonalazott kereszt' avagy a 'Vénusz kereszt' néven ismert szimbólumot, ami a délkeleti ég Hajnalcsillagát jeleníti meg. A legutóbbi kutatások rámutattak, hogy e csillag szimbólum széles körben elterjedt Észak és Dél-Amerika szerte.
A Kettős Csillag nem túl elterjedt a Colorado alsó folyásának medencéjén kívül, az utóbbi években azonban megtudtuk e szimbólum jelentését. A helybéli bennszülött amerikaiak elmondták, hogy ez a Vénusz két arculatát szimbolizálja: a hajnalit és az estit. A kettős csillag szimbolikus jelentése Kumastamho teremtő isten halála és újjászületése, akit a Colorado alsó folyása mentén élő Quechan és Cocopah törzsek tisztelnek.
Az esti Vénusz alászállása az 'alvilágba' (a nyugati horizont alá) jelenti halálát, míg a hajnali Vénusz felkelése a keleti égen nyolc nappal később jelenti újjászületését, avagy az alvilág feletti győzelmet. A hasonló Vénusz csillag ábrázolás ugyanezen értelmezés mellett Közép-Amerikába vezethető vissza, Quetzalcoatl ég-és teremtő isten halálához és újjászületéséhez." Még több párhuzamról itt lehet tájékozódni.
Most visszalépünk kissé az időben az i.e. I. évezredbe, Chalcatzingoba, a tlatilcoiak (és később a guachimontonesiek) kortársaihoz, a pre-klasszikus periódusba.
No az első még persze Teotihuacanból való, a híres Tollas Kígyó fejek egyike. A hívogató száj azonban régebbi szörnyeket idéz, jobbra egy chalcatzingoi kőfej, aminek szája mintha csak a T510cd jelekről elmondottakat illusztrálná: körvonalazott Vénusz-kereszt barlangszáj formában, és mindez a már korábbról emlegetett beavató-szörny gyomrába vezet. Ugyaninnen előkerültek ábrázolások, amin a hőst már a szörny gyomrában mutatják:
Baloldalon a hős kezében megint csak ott az a kosárka, ami mezopotámia óta kísért mindenfelé (Tlatilcoban is megtaláljuk). Jobbra már egy érdekesebb jelenet, a hős valamiféle furcsa barlangban ül, a baloldali rész, mintha az összezárult kőarc lenne oldalmetszetben (legalábbis a régészek is erre tippelnek), a szörny-barlang belsejében van. A pikantériája ennek az ábrázolásnak, hogy a hírhedt palenquei Pacal szarkofág fedlapjához hasonlítják(ahol persze ugyancsak ott van a Vénusz-klereszt Pacal alatt), ami a régészek szerint Pacal kijutását ábrázolja az alvilági szörny szájából, fel a 'világfára'. A chalcatzingoi régészeti kutatásról szóló beszámoló itt.
Visszatérve maya-földre, az alvilági szörny szája tárul fel kedvenc uxmali piramisunkon is, a törpe-mágus templomában:
Nézzük meg nagyban azt a bejáratot, megint csak a stilizált szörny és a szája, kissé kubista stílusban. A felső részen körben pedig fríz formában a Vénusz-keresztek és egyéb kapcsolódó szimbólumok minden mennyiségben (a keresztbe(!) tett lábszárcsontok nem sok jót ígérnek a belépők számára, szerencsére manapság már kihaltak a belsejéből a törpék - no meg a maya papok).
Ha már Schenouda kedvenc piramisainál tartunk, nem hagyhatom ki az Akapamát. Igazából amikor megláttam a Vénusz-keresztet, rögtön ez jutott eszembe, mert Schenouda már hozott régebben egy képet a rekonstrukciójáról, aminek a tetején szintén ilyen alakban ábrázolták a vízmedencét (kivételesen megjegyeztem, mert ez az alak akkor már régen foglalkoztatott).
Hogy végülis miért ilyen alakúra rajzolták a valaha létezett vízmedencét, azt nem tudom. Talán találtak hasonló alakú alapot? Mert mostanra úgy látszik, már csak egy nagy sáros gödör maradt belőle sajnos. Viszont magának a piramisnak a körvonalai hasonló alakot öltenek, illetve a már uxmálból ismert frízeket is bőven megtaláljuk itt is a különböző tiwanakui épületek maradványainál. És persze ne feledjük, itt már Dél-Amerikában járunk - Tiwanaku datálásába meg inkább már bele se merek menni...
És ha már itt vagyunk Tiwanakuban, a végére egy kis csemege. Amint azt korábban Schenouda említette, a piramis tetején levő medencéről a víz egy csatornában lefolyt a piramist körülvevő igen különösen bonyolult, labirintusszerű csatornarendszerbe, aminek a rendeltetése talány. A filmben egy újabb (Schenouda most ne nézz ide) 'piramistitokfejtő' tudós látható, aki meglehetősen eredeti ötlettel állt elő: a csatornák valójában hőcsapdák lettek volna, amik nappal magukba szívták a napsütés hőjét, éjszaka pedig, mivel a nagy magasság miatt gyakoriak fagyok, kisugározták ezt a hőt, és megvédték a terményeket az elfagyástól. A csatornák sűrűségéből ítélve biztosan rizst termeltek... :-)
Egy kis kiegészítés és helyesbítés az előbbihez: 1. Xolotl-Quetzalcoatl helyesen Mictlantecuhtli-Quetzalcoatl. Mictlantecuhtli az alvilág legalsóbb, legaészakibb részének, Mictlan-nak az istene. Xolotlnak és Quetzalcoatlnak volt némi afférja vele, amikor megpróbálták ellopni tőle az előző istengeneráció csontjait. Mictlantecuhtli megpróbálta eltorlaszolni a csontokkal a kijáratot, Quetzalcoatlnak azonban sikerült átjutnia, de közben a csontok összetortek. Az istenek ezekből a töredékekből alkották meg a halandók különböző fajait. Xolotl pedig, mint említettem, Mictlantecuhtli birodalmán keresztül kalauzolja a holt lelkeket.
8044-ben hoztam egy képet Ehecatl-Quetzalcoatlról, aki a kezében szintén egy sajátos 4-es szimmetriájú keresztet tart:
Jobbra Diego Durán képe Ehécatlról. A spirál szimbólum szintén jellemző attribútuma, és ugyanarra utalhat, mint a körcikkes kereszt, vagyis a szélre (vajon mi állhat az Ödüsszeia 'szélbarlangja' mögött?), Quetzalcoatl Ehécatl személyében ugyanis a szélisten, és e személyében kimondottan kör alakú piramisai és templomai voltak, kúpos tetővel. A chichen itzái Caracol éppen innen kapta a nevét, 'Caracol' azaz csiga, mert egy csigalépcső vezet a torony belsejében. Mindehhez természetesen járul a négyesség (mint a Caracolnál is), mert Ehécatl-Quetzalcoatl a négy égtáj istene is - és általánosan is elmondható, hogy az egyenlőszárú kereszt az égtájkeresztet is magában foglalja, a 'Négy égtáj ura' általános címe és karaktere a szakrális uralkodóknak.
Calixtlahuaca Ehécatl temploma, és egy azték agyagmodell, valószínűleg háziszentély része lehetett és Ehécatl templomot ábrázolhat.
Keresztek sokasága tűnik fel szintén a Codex Borbonicus-ban is, Quetzalcoatl keresztjével első képen az "Új Tűz Szertartása".
Tlatilconál akartam megemlíteni egy másik érdekes kultúrát is, de végülis akkor még nem volt elég okom rá, most Ehécatl miatt megint előjöttek. Itt is furcsa kis emberek cisnálnak furcsa dolgokat, kör alakú piramisokon. Guachimontones-ról van szó.
Előkerül megint a tlatilcoi 'korübantész' körtánc; meg egy furcsa 'légtánc', amit Ehécatl, a légisten tiszteletére tarthattak. A szertartás a máig fennmaradt 'Repülő emberek tánca'-ra emlékeztet, annak lehet valami korai változata. Az ehhez hasonló szertartások megint csak elterjedtek az egész földkerekségen (egészen furcsa hasonló ábrázolást Egyiptomból is láttam).
Hogy felvegyem a másfél héttel ezelőtti fonalat, a mostani mexikói történetünk Tlatilcoban kezdődött, a lakosok furcsa vonzódásával a 'kabír' szobrocskák felé, és mellesleg előkerült ez az igen érdekes kis pecséthenger.
Az írás, már amennyiben valóban az, valami egészen eltérő rendszert mutat, mint ami Közép-Amerika egyéb 'túlbonyolított' piktografikus írásaira jellemző, nagy talánynak látszik. Két hasonló jelet azonban találtak, ami megegyezik a későbbi maya írás két jelével. Az egyik a három pont, amiben túl sok meglepő persze nincs, hogy a hármas számot jelenti a mayáknál. A másik érdekesebb - ami a pecsételőn többször is előfordul - az egyenlő szárú kereszt, különösképp az, amelyiknek a négy sarkában négy pont van. Ez ugyanis a mayáknál (mi mást...) a Vénuszt jelenti. No itt kezdtem el komolyabban gyanakodni, és utánanézni, mi is a helyzet nagyjából az indiánoknál a Vénusszal (Scheonuda persze régebben is írt némileg már erről meg utalgatott, meg hoztunk is történeteket a 'Vénusz-asszonyról' és hasonlókról, de hát nálam a puding próbája az evés :-). Ezek után most már tudjuk kissé 'becsesebbnek' tartani a mayák Vénusz jeleit (mint mondjuk Stingl, de hát ő még ezt nem tudhatta akkor). A satandard Thompson-féle jelölésrendszer szerint (itt egy kibővített változata):
T510b T510a T510c T510d
Az edzett szimbólum-fanatikusok itt már kezdenek kissé zsongani, hiszen mint látható, nem csupán az egyenlő szárú keresztről van szó, hanem ennek hangsúlyosan körvonalazott változatáról - ami viszont globálisan elterjedt mítikus jelkép. Hogy ezeknek lehet-e közük a Vénusz-komplexumhoz, az újabb izgalmas kutatások tárgya lehet, a gyanú azonban megalapozottnak látszik; viszont nem tűnik egyszerű dolognak ennek bizonyítása - de ez még a jövő zenéje.
Térjünk vissza ahhoz, ami bizots, a mayákhoz. A T510b kimondottan a Vénuszt jelzi, illetve nyilván ettől nem függetlenül, általános értelemben csillagot (mondhatni, a Vénusz a 'nagybetűs' csillag). A T510a a Lamat, a már emlegetett Tzolkin, a húsznapos maya szent hónap nyolcadik napját jelöli, amihez a Vénusz kapcsolódott. Az utolsó két jelről némely 'mayaológus' érdekes megállapításokat tesz: The Quatrefoil T510cd as 'Cave' Dos Pilas sztélé Quiriguá, oltár Copán, oltár Copán, oltár
A szerző arra a megállapításra jut, hogy e jelek a 'barlang'-hoz köthető jelentéstartalmakkal bírhatnak. Mint barlang, a földalatti világ bejárata, ami helyenként a víz jelével kiegészülve 'vizi barlang' (ld. Balankanche, és emlékezzünk persze egyéb kedvenc vizi barlangjainkra :-)), vagy 'vízmedence', 'cenote' mint pl. az említett chichen itzái 'Halál Kútja', ami csak egy a sok maya szent víznyerő közül, és amire városaiknak szükségük volt a túléléshez. Ezeknek a mélye, amihez barlangredszerek kapcsolódnak, ki tudja milyen titkokat rejt még mindig... Érdekes továbbá, hogy átvitt értelemben magához az oltárnak a képzetéhez is kapcsolódik, tehát maga az oltár is egy 'barlang', bejárat a túlvilágra, amibe persze nem víz ömlött általában, hanem az áldozatok vére. És mindez a Vénusz jele alatt.
És ehhez jön hozzá akkor még az a fura mítoszi kép (amire szerencsére Schenouda emlékeztetett), hogy Quetzalcoatlt - a par excellence Vénuszt - keresztre feszítik. Most már ezt is jobban értjük, hiszen ez tulajdonképpen szóismétlés - a 'keresztet felfeszítik a keresztre', vagyis hogy Quetzalcoatl-t keresztre feszítik, avagy a Vénuszra távozik, tulajdonképpen ugyanaz a kép. Hogy emögött mi rejtőzhet, azt sajnos nem tudom - miért éppen kereszt a Vénusz. A kereszt, és speciálisan az egyenlőszárú kereszt, bár meglepően hangzik, de igen bonyolult szimbólum. Megint csak tudom Guénon-t tudom ajánlani, aki írt egy egész könyvet e témáról, és bár ő persze egy szigorúan metafizikai szempontból vizsgálódik, mostani tárgyunkkal kapcsolatban is sok érdekességgel szolgál általánosságban, ebbe most nem megyek bele, még majd előjön egy-két ilyen vonatkozás.
Az egyenlőszárú kereszt, ha eszerint vizsgáljuk, két azonos elemből tevődik össze: egy vízszintes és egy függőleges vonásból, amik közös középpontból erednek, de egymástól a lehető legganyobb mértékben különböznek is egyszerre - ez pedig általában véve az ikrek szimbóluma, az egy tőről fakadó kétarcúságé. Ebből eredően érthető, hogy a 'kétarcú' Quetzalcoatl-Xolotl (szűzen szült!) ikerpárhoz kapcsolódik ez a jel. Nem csak mexikóban jelenti azonban az Ikreket - ehhez elég felütni valamelyik mezopotámiai jelszótárat, ezt azonban a végére hagyom, mert egy másik, meglepő azonosítással szolgál majd. A mexikói ikerpár közül különösen Xolotlhoz kapcsolódik a kereszt képe, aki tulajdonképpen a halál megtestesítője is, aki az alvilágban kalauzilja a holt lelkeket. Csontváz testtel, vagy kutyafejjel ábrázolják, és általában mindig magán viseli (vagy hordozza) a kereszt jelét is. Quetzalcoatl a 'jó', Xolotl pedig a 'rossz' iker, az élet, és a halál (illusztrációk a Borgia Kódexből):
1. Xolotl-Quetzalcoatl (Xolotl fejdíszén láthatjuk állandó attribútumát, az egyenlőszárú keresztet) 2. Jobb-alsó negyed, Xolotl-Quetzalcoatl(?) figura a kereszten. (Csak megjegyzem, hogy a körvonalazott egyenlőszárú kereszt sokszor a Szvasztika szimbólummal együtt jelenik meg) 3. 'Csoportos keresztrefeszítés', az alakok fején megint csak a kereszt.
1. Xolotl, szokásos attribútumaival (Borgia Kódex) 2. Kutyafejű Xolotl cipeli a keresztjét (a figurák végtagjainak Szvasztika alakban való ábrázolása szintén elterjedt motívum), Fejérváry-Mayer Kódex 3. Keresztet cipelő alak (Xolothoz kapcoslódó figura?) Fejérváry-Mayer Kódex
A következőkben a kereszt egyéb, indián ábrázolásaira hozunk néhány igen érdekes példát.
Hogy nemrég felmerült az átnevezés, megint elgondolkodtam a módon, hogy valami komolyabb keretek közt lehessen folytatni, ill letükrözni ill oda átmenteni, megfelelő nívóra (a néhány virtusos cikk is messze van attól) emelni az itteni kincseket. Hamarosan bele is kezdek, regisztrálok egy komolyabb domaint, keresek egy alkalmas keretszoftvert (Joomla-val flörtölök jelenleg, de ha van más javaslat, szivesen fogadom) és az összes infót, ill amit majd még remélem - a nem kis - munka során adtok, egy szép adatbáziskezelő akapú, struktúrált, tematizált, katalogizált, kereshető, teljesen konzisztensen felhiperlinkelt (tehát minden létező releváns fogalom és név hivatkozással lesz ellátva a szövegekben), egyfelől lexikonszerűen, de egyúttal a tömör leírásokal paralel kibontható, multimédiás tankönyvszerű ismeretterjesztő portállá terjesztem ki. Az egész szisztéma terve nagyjából itt van a fejemben (nem egy nagy ügy amúgy, bárki aki kicsit is netezget egy ideje, képes erre). Egyedül a név, ami továbbra is problémás. Sem a kabír (és szinonímái) nem jó, mert túl konkrét. Az sem szerencsés szerintem, ha túl pszeudo-tudományos, mert akkor a tudományos világ ignorálja, de az sem, ha mainstream tudományosnak tűnik, mert akkor meg a tudományos világ felhördül. Tehát egy olyan név kéne, ami átlalános, tömör, átfogó, frappáns és abszolút balanszot ad minen irányba. Valami ilyesmi, hasonló lenne jó, mint a "paleoasztroanautika" pl, de az ugyebár egyrészt foglalt, másrészt pedig nem adekvát teljesen, csak részben, hiszen ugyebár e kutatások nem fókuszálnak túl jelentősen erre, ha jól tévedek...
"Mindenesetre az istenség régiségét mutatja, hogy a "haláláról ", ha egyáltalán nevezhetjük halálnak, legalább három verziója volt, s az egyik, hogy máglyán égett el, a másik, hogy elhajózott Keletnek a rejtélyes Tlapallan királyságba, és volt egy változat, melyben úgy végezte, mint Ozirisz: keresztre feszítették (ahogy Codex Borgianus is mutatja)." Valóban volt egy olyan változat is, hogy egy 'kígyós csónakon' vándorolt el, de ezzel egyelőre nem tudok még mit kezdeni. De ó bakker Schenouda, lelőtted a poénomat, de nem bánom, mivel azt, hogy keresztre feszítve halt meg, valóban elfelejtettem; pedig már olyan szépen felvázoltam magamban a Vénusz-jelet, amit korábban beígértem. Szóval ennek rendkívül örülök, hogy most megemlítetted, mert így sokkal 'határozottabban érdekes', sőt mondhatni izgalmasabb lesz, amit mondani akarok. Egyébként a rebellis yucatáni Mayák még száz éve is ilyen kereszteket állítottak, amik 'szóltak' a kiválasztott maya papokhoz, és vezették a szabadságharcukat a keresztény spanyol-mexikóiak ellen (Stingl beszél erről is bőven); ezeknek a maya kereszteknek persze nem a mi fajta kereszténységünkhöz van köze; inkább ahhoz, ahonnan a maya meg a 'mi' kereszténységünk (vagy legalábbis kereszt szimbóluma) eredhet (erről persze mumusaink, a mormonok másképp vélekednek). Lassan érik már erről is, hogy komolyabban utánanézzünk, kezdve mondjuk a fura kora-keresztény graffittivel, ami állítólag 'gúnyból' egy keresztre feszített szamarat ábrázol, vagy Flamel fakéregkönyvének keresztre feszített kígyójával...
Természetesen csak ide, hiszen az egésznek csak a Schenouda által vázolt őstörténeti vázzal kapcsolatban van így, ebben a formában összefüggése és értelme (persze az egyes részletek, amint már néhányszor említettem, ettől eltérő nézetrendszerben is értelmesek, de itt most ugye nem ezekkel foglalkozunk).
Sok van ami rejtély Quetzalcoatl (Kukulcan) körül, csak arra kell vigyázni, hogy nem szabad összekeverni azzal a 10. századi tolték királlyal, és tetteivel, aki Chichen Itzába vonult híveivel.
A korábbi őskirály volt, az Aranykoré, civilizátor, mert törvényeket és tudományokat hozott. Hogy mikor, nem tudni, de az olmékok ár közel háromezer éve tisztelték, azaz ettől jóval régebbi kell legyen. Tulában piramisokat épített a Vénusz tiszteletére.
Mindenesetre az istenség régiségét mutatja, hogy a "haláláról ", ha egyáltalán nevezhetjük halálnak, legalább három verziója volt, s az egyik, hogy máglyán égett el, a másik, hogy elhajózott Keletnek a rejtélyes Tlapallan királyságba, és volt egy változat, melyben úgy végezte, mint Ozirisz: keresztre feszítették (ahogy Codex Borgianus is mutatja).
A máglyán való elégése, meg lényének összekeveredése valami fényes madárral, nagyon is kapcsolatba hozza a héliupoliszi Főnix madár mítoszával, akit szintén a Vénusszal azonosítottak. Ez egy hatalmas fémtestű "madár" volt, ami ott állt egy lángoló fészekben: mint egy felszállni készülő űrjármű, ami alól már kicsaptak a reaktorlángok... Nyilván nem ő a "madár", hanem ő utazik benne, mert érte jött...
Chichen Itza rejtélyes kútja, ami 50 m mély, és 60 m átmérőjű, s a pereme tökéletesen kör alakú... és ha nem meteorit vájta ki, mint hiszik (aminek persze nincs is nyoma), hanem egy hatalmas űrjármű. Az üreg később megtelt vízzel, és emberek áldoztak bele....
Lángoló fészek, aranyként csillogó madár, ami a Vénusszá válik.... de hogy lehet, hogy ha a vénusziakból valakik ide lejöttek, úgy miért csak Quetzalcoatl lett isten...? A válasz egyszerű: nem csak ő lett, s nem volt egyedül, és ez külön érdekes...
Rendszerint ezeket az idegen hősöket a Hajnal Fiaként, a Hajnal Uraként emlegették, ami a Hajnalcsillagra vonatkozott mindig, nem pedig a napszakra. Quetzalcoatl kelet felől érkezik Mexikóba, egy húsz fős csapat élén. A Vénusz régibb neve Mixcoatl volt, de mit volt mit tenni, hisz megjelent egy "igazi" vénuszi...
A mayák Kukulcan mellett Itzammát is a Hajnal Uraként tisztelték, aki a kígyók népének vezetője volt. Ez a nép az ősidőkben érkezett keletről, a tengeren át. Itzamma híres gyógyító és törvényhozó volt, ő alapította Mayapán városát. A különös elrendezésű Tulum városának Tzama, a Hajnalpír városa a neve. Az andoki Virakocsa a rejtélyes Hajnal Földjéről jött.
Kérdezel Quetzacoatl halála, vagyis inkább "eltűnése" előtti különös tevékenységeiről...
Ha más kontextusban találnánk a kőládába zárást, talán valamiféle beavatásra gyanakodnánk, és hasonló kőládára, mint amilyen a gízai Nagy Piramisban van.... de itt másról lehet szó... és valóban jóhelyen "jársz", és már mások is észrevették, mint a kiváló mitográfus és író, a román Victor Kernbach, akit korábban már említettünk, mert híres könyvében (Enigmele miturilor astrale, 1970) a krétai Labirintust földalatti laboratóriumnak és Minotauruszt, egy földön kívülinek határozta meg, akinek kísérleteihez emberadót kellett fizetni.
Nos, Kernbach ugyanezen könyvében felfigyelt Quetzalcoatl eltünésére, azt írja felettébb figyelemre méltó, hogy előtte az égnek mondja el problémáit, útrakelése előtt "űrhajósi-fogyókúrát" tart, azaz hasonló felkészülést végzett, mint azok az űrhajósaink, akiket kijuttatunk a Föld légkörén kívülre.
És azt sem tudom elfogadni hosszú távon, hogy tudománytalan lenne az a feltevés, hogy egy olyan bolygó, ami leginkább adott volt rá a naprendszerben, és leginkább hasonlít a Földre, miért ne lehetett volna élettel teli a múltban? Hisz a szondáink egy hatalmas, gigantikus katasztrófát vizionálnak a bolygón, ami teljesen elpusztított mindent és a felszíni hőmérséklet ma is közeliti az 500 celsiust.
Ha egykor az adottságaink megegyeztek, úgy az élet párhuzamosan is fejlődhetett, hiszen kozmikus értelemben egy "köpésnyire" van. Mikor a közeli bolygókba nagy meteoritok csapódnak, sok ezernyi kis kődarabot löknek ki a légkörbe, hisz a földön is találtunk ilyen kődarabokat, melyek a közeli bolygókról származnak. Az élet tehát "utazhat" bolygóról bolygóra, azaz innen a Földről a Vénuszra vagy fordítva, de ha az adottságai 2-3 milliárd éve hasonlók voltak, úgy nehéz lenne nem feltételezni, hogy az élet ne alakult volna ki ott is, vagy onnan jött ide... ki tudja...
Miért kellene egy szabadon gondolkodó embernek, csak azért mert a vaskalapos tudomány meg sem kívánja vizsgálni ezt a lehetőséget, elvetni, és a felmerűlő egyre megdöbbentőbb rejtélyeket és utalásokat mindenféle tudományos "fiókokba" erőnek erejével bedugdosni...? Mikor számos rejtélyre adna választ, amit az ősi hagyományok igyekeztek eltitkolni, de mégis közölnek: hogy egykor a Vénusz csillagról betolakodók, üldözők és üldözöttek érkeztek, évszázadokig maradtak, majd amilyen hirtelen megjelentek, el is tűntek....
Hogy a toltékok híres uralkodója volt-e az, aki a chichen itzái hasonló építményekért felelős, arról máig vitáznak a tudósok. Még ha ő is állna a tolték 'kulturális' expanzió mögött a mayák földjén, az egészen valószínű, hogy alakja szétválaszthatatlanul egybefonódott névadó istenségével, akit már jóval a toltékok előtt is ismertek Közép-Amerikában; legalábbis Teotihuacan óta jelen van a Tollas Kígyó alakja, és persze a mayáknál is ismert volt már, mint Kukulcán. Valahogy úgy állhat ez az eset is vele, mint a toltékok Tulájával, ami szintén az ősi, mítikus Tollan-tól nyerhette a keresztséget, mint ahogy rendszeresen megkapták a mexikói birodalmak központjai is ezt a 'címet'. Szóval a királyok felveszik elődjeik vagy a mítoszi héroszok neveit, utólag meg lehet bogozgatni, hogy egy-egy hagyomány vajon kiről is szól?
A Quetzalcoatl szó azonban már önmagában is érdekes. Ugyanis a 'quetzal', amit általában 'tollas'-nak fordítanak, utalhat az indiánok által igen nagy becsben, már-már szent állatnak tartott, ragyogó tollazatú quetzal madárra, és ezzel megint ez az ősi kígyó-madár kettősség bukkan fel. Ráadásul néhányak szerint átvitt értelemben a név 'becses iker'-ként is értelmezhető - nyilván itt vele szemben Xolotl-ra kell utalni; nekem úgy tűnik, itt megint csak a régiek szellemes, mitöbb varázslatos 'szójátékával' állunk szemben, ahogy egyetlen elnevezésbe ennek segítségével egymásra rímelő különböző értelmezéseket sűrítenek (Fulcanelli is nagy tisztelője volt ennek, amiket 'furcsa' elnevezésekkel illetett).
Legyen bárhogy is, a Stingl által vázolt történetben van néhány egészen érdekes elem, Quetzalcoatl Tulából való távozásával kapcsolatban. A mítosz elbeszéli, hogy Tollanban Quetzalcoatl uralkodott, azonban három 'démon'(vagy 'varázsló') (Tezcatlipoca, Ihhuimecatl és Toltecatl) összeesküdött ellene, mert Quetzalcoatl nem akart emberáldozatokat végrehajtani, és a helyébe egy 'engedelmesebb' királyt akartak ültetni. Tezcatlipoca (akinek a neve nagyjából Füstös Tükröt jelent) egy nagy tükröt vitt Quetzalcoatlnak, aki eléggé megrémült, amikor meglátta magát, ugyanis rendkívül visszataszító teremtmény volt. A démonok rávették, cicomáztassa ki magát, hogy elfedje rútságát, és megjelenhessen a hívei előtt. Rávették azonban arra is, hogy bár rituális, szent önmegtartóztatásban élt, igyon az általuk kevert erős agávéborból. Quetzalcoatl persze teljesen lerészegedett, és amennyire ezt a szöveg sejtetni engedi, ezen állapotában vérfertőzést követett el a hugával. Ez volt az az ok, ami miatt nem maradhatott Tollanban, elzarándokolt hát keletre a tengerhez meghalni. És innentől jönnek az igazán érdekes dolgok: " Kiadta a parancsot szolgáinak: készítsenek egy kőládát neki. Készítettek hát valóban egy kőládát neki, És mikor ez meglett, belefektették Quetzalcoatl-t [Négy napon át maradt a fedél alatt, aztán megparancsolta szolgálóinak, hogy gyűjtsenek össze minden dolgot, ami uralkodásával kapcsolatos volt, és rejtsék el azokat egy Atecpanamochco nevű helyen. Aztán ő és szolgálói elindultak gyalogszerrel a tenger felé.] Az Egy Nád évében történt. Így mondják; mikor megérkezett a tengerhez, az óceán partjára, Megállt, sírni kezdett, elrendezte a dolgait, és felöltözött Ékes ruhájába, felvette türkiz maszkját, stb. És amikor teljesen felkészült, A tűzre vetette magát, a lángok közé; Ezért hívják ama helyet Tlatlayan-nak, a helynek, ahol Quetzalcoatl elégett. Így mondják; mikor elégett, hamvai felszálltak az égbe, És akik csak nézték, mind ama becses madarakat látták azokból felrepülni; {itt e madarak felsorolása áll} És miután hamvai így felszálltak, felemelkedett Quetzalcoatl szíve is, Miképpen azt látták, és hitük szerint is, felment az az égbe, s belépett az az egekbe. A régiek úgy mondják, azzá a csillaggá lett, ami hajnalban tűnik fel. Úgy mondják, akkor tűnt az fel, amikor Quetzalcoatl meghalt, Ezért nevezték Tlahuizcalpanteuctli('A Hajnal Ura')-nak. Úgy mondják, amikor meghalt, nem lehetett látni négy napig. Úgy mondják, aztán a halottak birodalmába költözött, És négy napig [ott, az alvilágban] dárdákat készített, És a nyolcadik nap végén egy nagy csillag tűnt fel, Amit Quetzalcoatl-nak neveztek, és mint mondják, elfoglalta helyét birodalmában. [Eztán amikor csak feltűnt csillagként Quetzalcoatl, mint azt hitték, bizonyos emberek csoportja mellett jelent meg, a naptár napjának adott jelétől függően, és lesújtott rájuk dárdáival, legyen bármi is ennek jelentősége(?)] Ez volt hát az élete annak, akit Quetzalcoatl-nak neveztek, Aki az Egy Nád évében született, És az Egy Nád évében is halt meg, És úgy számolják, összesen 53 évet élt. "
Quetzalcoatl, mint Ehecatl. Quetzalcoatl, mint Tlahuizcalpantecuhtli
Mit gondolsz minderről, Schenouda? Ez megint az a 'visszataszító' vénusz-lény, akiről regélsz. De mi ez a szarkofág, és miféle átalakuláson esik át benne a négy napon keresztül? És mik lehetnek azok az 'uralkodási attribútumok', amiket oly gondosan el kell rejteni? Az istenek esetében önmaguk áldozati felajánlása ismert dolog, de Quetzalcoatl tevékenysége mintha valami másra utalna... hiszen ez ugyanaz a furcsa logika, mint a Főnix esetében, Quetzalcoatl, aki már így is félig 'madár', a hamvaiból újból újjászületik madár formában. És hogy több madár alkotja, az sem ismeretlen dolog, hiszen a korábban már emlegetett Szimurgh, megint csak egy 'szójáték' révén ugyanez; vagy gondoljunk Attár Madarak Tanácskozására ezzel kapcsolatban, és persze Maier is megírta a maga Madarak Tanácskozását, amin a Főnix elnököl. Kénytelen vagyok Garuda, a griffek, Saena és Szimurgh mellé felvenni a mitikus Quetzal(coatl)-t is a Főnix 'fajtársainak' listájára.
Csak hogy itt egyértelműen le is írják, hogy mi a desztináció.
És megint csak ezek a 'dárdák', amiket az alvilágban kovácsolnak, és az égből hajítják alá...
