"Szerintem is hagyjuk ezeket a kereszteket, annyira szerteágazó, és sokféleképpen magyarázható, és túl egyszerű szimbólum, hogy végül már a magyarázgatás lesz értelmetlen időfecsérlés..." Persze, én is erre jutottam, engem ez most abból a szempontból érdekel itt, amennyiben a történethez kapcsolódik, de ettől eltekintve érdekes terület ez, csak előtte sokat kell gyűjtögetni, és erősen szelektálni, szóval ezzel, mint javasoltam egy másik helyen el lehetne indulni, csak jelenleg van ennél érdekesebb is.
"Azt írod, A után B következik, de mindkét helyre odaírod, hogy megszerzi ill. átveszi "e tárgyakat". Most akkor hol...?
Én inkább azt gondolom -amúgy jól leírod a folyamatot- hogy azokat a tárgyakat előbb az "A"-ban megszerzi, elrabolja, de a "B"-ben már ne kap semmiféle tárgyat, csupán utasításokat vagy instrukciókat a tárgyakra. Az "A" sokszor "titkos hely" vagy a világnak egy eldugott sarkában van. Ezen hely megtalálására indul el hősünk." Természetesen ha A-ban már megkapta a tárgyat, akkor B-ben valóban csak az instrukciókat, vagy a felhatalmazást szerzi meg, és valóban, túlnyomó többségében erről van szó. A másik változat tulajdonképpen az egész folyamat kiindulópontja volna, illetve azon időszak emlékezete, amikor még épségben működött ez a legelső központ, és nem kellett még egymástól rabolgatniuk. Kérdéses, hogy erre tudok-e megfelelő példát felállítani, de Gilgames esetében (mondjuk ez nem teljesen standard) valami ilyesmiről van szó, amikor Utnapistim körzetében megszerzi az Élet Füvét (miután lemaradt az Élet Vizéről, amit megkaphatott volna Utnapistimtől, ha kiállja a próbát), ezután persze rögtön működésbe lép a 'rablógépezet', és a kígyó elszedi tőle. A másik példa talán Enlil/Enki (de nem világos teljesen, kié az elsőbbség) esete, amikor maguknak a tárgyaknak a létrehozatala zajlik, és persze itt is rögtön ezután beindulnak a rablóhadjáratok.
Szerintem is hagyjuk ezeket a kereszteket, annyira szerteágazó, és sokféleképpen magyarázható, és túl egyszerű szimbólum, hogy végül már a magyarázgatás lesz értelmetlen időfecsérlés...
"A kultúrhérosznak először meg kell szereznie bizonyos tárgyakat az A: előző civilizációs ciklus székhelyéről, ami egyben annak lezárulását vagy eltűnését és fizikai síkról való 'elérhetetlenné válását' avagy 'visszahúzódását' eredményezi; B: el kell látogatnia egy paradox módon nehéz utazás során a 'poláris' primordiális székhelyre (amely gyakorta épp egy előző civilizáció visszahúzódott maradványa), ahol az 'isteni helytartótól' átveszi e tárgyakat illetve a reguláris uralkodói mandátumot...."
Azt írod, A után B következik, de mindkét helyre odaírod, hogy megszerzi ill. átveszi "e tárgyakat". Most akkor hol...?
Én inkább azt gondolom -amúgy jól leírod a folyamatot- hogy azokat a tárgyakat előbb az "A"-ban megszerzi, elrabolja, de a "B"-ben már ne kap semmiféle tárgyat, csupán utasításokat vagy instrukciókat a tárgyakra. Az "A" sokszor "titkos hely" vagy a világnak egy eldugott sarkában van. Ezen hely megtalálására indul el hősünk.
Érdemes összehasonlítani Mózes sínai-hegyi kalandját az argonautákéval, akiknek meg Apollón jelent meg egy szigeten... és tegyük fel, hogy Mózesnél ekkor már ott volt a frgyláda, míg az argonautáknél az Aranygyapjú... Vagy éppenséggel kaphatják az isntrukciókat előtte is, mont Odüsszeusz Kirkétől vagy talán Héliosz-szigetén (aminek taglalása már kimaradt az Odüsszeiából).
Valóban érdekes kiegészítő lehet bizonyos szempontból, mert hasonló dolgokról beszél a "Hamlet malma" vagy Guenon írásai (valamennyire ismerem azokat), viszont nem nagyon használtam őket. De nyugodtan hozd fel, ha kiegészít itt bármit a témában, vagy háttérinformációval szolgál.
"Azok a titokzatos tárgyak, amikről állandóan szó van, ás itt egy hatalmas fejezet állhatna arról, hogy mik is ezek a tárgyak..."
Teljesen logikus következtetésed volt korábban, hogy ezek nem lehetnek ugyanazon tárgyak, viszont valamilyen szinten kapcsolódtak egymáshoz, és nyilvánvalóan egy ősrégi civilizázió technikai rekvizítumai voltak. Érdemes, nem csak a "Horusz Szemet" hanem pld a Gorgó-főt is megvizsgálni ebből a szempontból, hogy honnan hozta el Perszeusz és milyen tulajdonságai voltak. Ugyanilyen különös "tárgy" lehetett a bibliai "samir". Jó pár nem is volt vagy lehetett összefüggésben a Grál-alá vont gyűjtőfogalommal.
"A kultúrhérosz ezután a titokzatos tárgyak segítségével hozzáfog az új civilizáció alapjainak megvetéséhez, meghatározza a törvényeket, súlyokat és mértékeket (amiket általában valamilyen szakrális építmény kimérésével rögzítenek is)."
Nagyjából én is hasonló következtetésre jutottam, de annyit finomítottam rajta, hogy nem mindenesetben az teremti meg az új civilizációt, aki megszerezte a tárgyat, hanem valamelyik örököse, utódja. Néha meg valamiért egy titkos helyen úgymond "pihentetni kell" a tárgyat.
"A továbbiakban vázlatosan újból áttekintem a fentebbiekkel kapcsolatban néhány 'rabló' tevékenységét (köztük Mózessel), kiegészítve néhány szintén a fentebbiekkel kapcsolatos mozzanattal, hiszen mégis csak a konkrét példák azok, amik 'bevéshetik' a lényeget."
Ez nagyon érdekes téma, hisz ezen rablók úgyszólván kulcsfigurái történetünknek. Az első rabló ki is volt... talán Lucifer, vagy már őt is megelőzték azokban a távoli évezredekben...?
"RÉGEN, úgy 20 éve olvastam egy könyvet , Mózesről. Egy pszichológus írta. Alig 100 oldal. gondoltam 2 nap alatt megeszem .
.... Mai napig nem tudtam letenni és egy csomó , más könyvet is ki kellett olvasnom, hogy megértsem."
Sigmund Freud "Mózes"-éről van szó, ami viszonylag népszerű munka, főleg az újságírók ill. azon felületes szerzők körében, akik rendre írkálják a népszerű, történelmet népszerűsítő munkákat.
Én az ellentétes véleményen vagyok, két nap után letettem (örökre), mert az én véleményem szerint Freud tanulmánya valójában silány mű. Vallástörténészek vagy a kort jobban tanulmányozó történészek számára használhatatlan, nem is foglalkoznak vele, tűlük érthetetlen lenne egy ilyen fokú beájulás Freud Mózes-étől (csak a jóérzésüknek tudható be, hogy nem írják le, mint most én, hogy mennyire gyenge valami).
A vén Freud a harmincas években roggyant lábaival körbeszaladgálta a Mózes-ügyet, bár semmi újat nem mondott, azért magának tudja be (hivalkodik vele), hogy kimutatta Mózes egyiptomi voltát, akit a „nép lelki szükséglete változtatott zsidóvá”. Egyszer említi valahogy Manethónt is, de főleg a Bibliára alapozva igyekszik kimutatni (ami tkp. szintén járható út). Tényleg elefánt a porcelánboltban, s a tanulmányból teljesen kitűnik, hogy sem a kort, sem történettudományi módszereket nem ismerte igazán. Közhelyszerű hülyeségek, gyermeki rábámulások a történeti adatokra, innen-onnan ollózások kavalkádja, még a következtetései sem sokat érnek, mert kártyavárról teszi... Szóval mindegy lett volna, ha mondjuk a bicikli történetéről ír...
"Mondjuk nem gondoltam, hogy a kereszthez sok köze van, bár felvetődött bennem, hogy arra van a kis előepizód, hogy Mózes a pusztában egy oszlopra vagy mások szerint egyiptomi keresztre szegezett egy (réz)kígyót, amihez a zsidók imádkoztak." Be kell valljam, erről én közben egészen el is feledkeztem, hogy Mózesnek volt egy alkimista énje is...
"Ha majd befejezted a keresztekről az összegzést éppen visszatérhetünk Mózesre is (amúgy ez a Nimród-téma és a Bábel tornyának hagyománya is tetszett, több dologról most hallottam először)." Ezt most épp fordítva gondoltam :-) A kereszteknek már csak ez a speciális fajtája is ezerfejű sárkánynak mutatkozik, tényleg szerteágazó 'alapkutatást' igényelne. Csak volt egy vonulat, ami Dél felé terelt, és emiatt elkezdtem immár vagy századszorra összegyűjteni a Hamlet Malmából(HM) a vonatkozó részeket és kidolgozni, de ez is monstruózus feladatnak látszik egyelőre. Eközben jött szembe megint Mózes, meg vált világossá, hogy bár a HM szerzői kissé más módszerrel, kissé más vonalat követve és kissé más előfeltevés bizonyításához akarnak eljutni, aranybányányi adatot és összefüggést összezsúfolva közben egészen hasonló részeredményekre jutottak, mint te, kiegészítve egyéb szempontokkal, amik nekünk sem jönnek rosszul (és némelyiket itt már eddig is próbáltam hangsúlyozni éppen a HM nyomán). Igazából ezt akarom most kissé összefogni, mert egy nagyon 'szép' kép kezd elősejleni a konfúzió és az elfeledettség ködéből.
Így fogalmaznak: "Tekintettel arra, hogy Gilgames láthatóan megnyit egy új átjárót, az előzőt be kell csukni. Ez történt Odüsszeusz esetében is; miután megérkezett Ithakába a Poszeidónnal kötendő új szövetség feltételeivel, a szegény phaiákoknak végük volt. Szkheria nem volt többé. Miután ez az állomás bezárult, a földből kinövő hegyek torlaszolják el Nauszikaa gyönyörű szigetét, mely azontúl "tiltott föld" lett az utazók számára. Meglepő párhuzamokra bukkanunk Közép-Polinéziában: amikor az ifjabb Maui ellopta a tüzet az "öreg Mámtól" (Mauike, Mahuike stb.) az alvilágban, az általa használt átjárót attól a naptól fogva lezárták. ... Valóban kulcsszó a tűz, és külön vizsgálatot érdemel. Egyelőre azonban nem lényeges, hogy megértsünk mindent a különféle szabványokkal és mértékekkel, szabályokkal és előírásokkal kapcsolatban, melyeket be kell szerezniük az "új utak" megnyitására hivatott hősöknek és isteneknek. Itt figyelmen kívül hagyhatjuk a különböző "kincsek" természetét és mibenlétét, hívják őket bár "evezőnek" vagy "révésznek", "hvarna-melammunak", "aranygyapjúnak" vagy "tűznek". Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy ezek a terminusok ugyanannak a dolognak különböző nevei, hanem azt, hogy velük azonosíthatók a struktúra egyes részei."
Nos, pajkosan fogalmaz a HM, amikor a "Poszeidónnal kötendő új szövetség"-ről beszél, nyilván Mózes (és a többi törvényadó kultúrhérosz) példája kell hogy eszünkbe jusson. És milyen jó meglátás is ez, hiszen ahogyan korábban Schenouda írta, egyáltalán nem triviális felismerni ezt a logikát a furfangos Homérosz barokkos kitérőkkel zsúfolt szövegében. Tehát nem csupán arról van szó, hogy holmi kóbor rablólovag vagy kincséhes összeesküvők megszereznek valami anyagiakban kifejezhető értéket; sokkalta nagyobb horderejű dolgok ezek, amikre szintén utalt már korábban Schenouda, amikor azt pedzegette, hogy ezeknek a tárgyaknak a megszerzésével kultúrák bukása és megteremtése függ össze. Bevallom akkor magam sem gondoltam ilyesmikre, mint amikről itt szó akadt; fajtanemesítés, 'műtrágyázás', kabír elektromosság és ehhez hasonlók kerültek szóba, amik persze nem kevéssé érdekes dolgok, mégis csupán részlegesek egy teljes civilizáció felépítéséhez képest. Márpedig itt erről van szó, olyan civilizátorok, kultúrhéroszok tevékenységéről, akik egész korszakokat vezetnek be, és civilizációkat építenek fel. És ezeknek az alakoknak a működése, hogy, hogy nem, olyan általános jellegzetességeket mutat fel, amelyeket eddig tárgyaltunk, különösképpen persze a különböző ez irányú rablások történeteit, vagy a vissza-vissza térő vesszőparipámat a folyók összefolyásának jelentőségéről; ezek mind egy azonos képlet szerves részeit alkotják, ami nagyon tömören a következőképpen foglalható össze:
A kultúrhérosznak először meg kell szereznie bizonyos tárgyakat az A: előző civilizációs ciklus székhelyéről, ami egyben annak lezárulását vagy eltűnését és fizikai síkról való 'elérhetetlenné válását' avagy 'visszahúzódását' eredményezi; B: el kell látogatnia egy paradox módon nehéz utazás során a 'poláris' primordiális székhelyre (amely gyakorta épp egy előző civilizáció visszahúzódott maradványa), ahol az 'isteni helytartótól' átveszi e tárgyakat illetve a reguláris uralkodói mandátumot. Ez a hely egy mitikus hegynél, szigeten vagy a 'vizek összefolyásánál' található (a történetek adott változatától függően, néha egyik, néha egyszerre mindegyik), ahol még a paradicsomi állapotok uralkodnak és itt ered az 'Élet vize' is, amellyel a hősök általában csalódást keltő kapcsolatba kerülnek. Az, hogy csalódást keltő ez a találkozás, már rámutat arra, hogy az általunk belátható esetek már egyfajta involúcióról tanúskodnak, a hérosz dolga egyre nehezebb, egyre kevesebb vívmányt tud átmenteni az új civilizációba.
Az A után rendesen B következik, ennek hiányában bitorlásról van szó, mit Zú esetében (és ez persze, micsoda 'metafizikai' horror, nem csorbítja a bitorló hatalmát), mert ennek a résznek a lényege az 'Isteni mandátum' megszerzése, vagyis a reguláris felhatalmazás elnyerése a szakrális királyi méltóságra.
A kultúrhérosz ezután a titokzatos tárgyak segítségével hozzáfog az új civilizáció alapjainak megvetéséhez, meghatározza a törvényeket, súlyokat és mértékeket (amiket általában valamilyen szakrális építmény kimérésével rögzítenek is).
Röviden ennyi, később talán még hozzáadhatunk ehhez további elengedhetetlen elemeket, azonban ennyi is elég ahhoz, a történetet immár biztosan fel tudjuk ismerni valamely mítoszi alak ténykedésében. Azt is látni kell, hogy ez az 'idea', a modell, amit az egyes esetekben követni kellene; azonban, ahogy fentebb írtam, ez a tökéletesség utóbb már ritkán teljesül, egyre inkább csorbulni látszik, míg eljutunk végül Artúr király mondájáig, aki tulajdonképpen még egy emberöltőig sem tudta fenntartani az új civilizációt. Az utolsó kísérlet, vagy legalábbis ennek a civilizációs helyreállításnak az utolsó 'héroszi' jellegű reménye a legendás német-római császároknál tűnik fel, nem véletlen, hogy Barbarossa a legenda szerint csatlakozott olyan primordiális uralkodók hegyben(vagy az elérhetetlen szigeten) alvó illusztris társaságához, mint Artúr, vagy épp kedvenc Branunk feje. És talán ilyen elvetélt próbálkozás volt az Occitán kultúra kiterjesztése, vagy később a 'Rózsakeresztes' kísérlet, de ezekkel már ködösebb vizekre eveztünk. Mindez, ha lehet úgy mondani, az eddig leginkább tárgyalt 'technikai' vagy 'technológiai' szempontok szakrális-birodalmi nézete, vagyis annak 'csontváza', mivel csak ha áttekintjük, hogy olyan alakok tartoznak ide, mint Gilgames, Quetzalcoatl, Odüsszeusz, Mózes, Nagy Sándor, Artúr stb., akkor láthatjuk, hogy ezzel kapcsolatban valóban köteteteket lehetne megtölteni. Schenouda talán egy kissé kevésbé 'földtől elrugaszkodottan' szemléli a témát, én azonban azt hiszem, hogy ez újfent egy gazdag dimenzióval mélyíti a vizsgálódások körét, és alkalmat ad arra, hogy egy módszertanilag kecsegtetőnek tűnő újabb szempontú szintézisbe helyezhessük a dolgokat (és ennek során, aki ebben járatos, bizonyosan felfigyelt a 'guénoni' jellegzetességekre, bizony, nagy hasznát lehet venni ennek, és aki akarja, tovább szőheti a szálat ennek a mentén, itt azonban tartózkodom ettől, azonban míg a jelen téma szempontjából 'hasznos', érdemes figyelembe venni). Azt persze nem feledem továbbra sem, hogy az északi, avagy déli típusú poláris tradíció és azoknak tárgyai milyen 'égi' szférából is érkezhettek - képviselőikkel együtt.
Visszakanyarodva a HM szövegéhez, "különböző "kincsek" természetét és mibenlétét, hívják őket bár "evezőnek" vagy "révésznek", "hvarna-melammunak", "aranygyapjúnak" vagy "tűznek". Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy ezek a terminusok ugyanannak a dolognak különböző nevei, hanem azt, hogy velük azonosíthatók a struktúra egyes részei." - hát persze, mi ez, ha nem az a valami, amit mi Grál-komplexumnak neveztünk? És persze a Grál mint olyan, furcsa hogy ezt mondom, de nem létezik, hiszen megannyi különböző dolog egyesített, idealizált fogalma már ez, aminek esetében már csupán az eredeti misztérium és csoda aurája maradt meg, ami eredetileg különböző egységekhez kapcsolódott. Hiszen még ha csak a klasszikus, 'szűkebb' értelemben vett Grált tekintjük, már ekkor is milyen konfúziókba ütköztek az egyes kutatók, mert szinte ahány forrás, annyi valaminek tartották... Azok a titokzatos tárgyak, amikről állandóan szó van, ás itt egy hatalmas fejezet állhatna arról, hogy mik is ezek a tárgyak, és rendkívül hasznos volna majd tételesen összeszedni, hogy mikről is van szó, hátha kikerekedik belőle valami, hiszen rengetegről még csak nem is nagyon beszéltünk (persze gyanítom, Schenoudánál már rejtőzik valahol talán egy ilyen leltár), mint pl. a csodamalom, vagy csak épp említésre került, mint Orpheusz 'lant'-ja (amivel persze messze nincs egyedül); vagy amivel legutóbb foglalkoztunk, az isteni s oly szörnyű erejű sorstáblák, vagy Mózes ezzel parallel kőtáblái, amik összetörnek, miképpen Gilgames utazása során is összetörnek bizonyos 'kő képmások'. Már csak a tárgyakkal magukkal külön-külön is mennyit lehetne foglalkozni! Zú sorstábláival kapcsolatban kell felfigyelnünk egy igen jelentős tényezőre, vagyis, hogy a hatalom forrásai ezek a tárgyak. Tehát nem valamiféle spirituális beavatás, az ideavilágból leszállott elvek stb., hanem - tárgyak, még ha eredetük legyen bár 'isteni' is. Persze beavatás mindig is kapcsolódhatott hozzájuk, de inkább technikai értelemben véve ezt, a spirituális beavatás, mint az kikövetkeztethető, a reguláris felhatalmazáshoz 'szükségeltetett', a 'szerkezeteket' azonban enélkül is használni lehetett. És éppen ez adott arra lehetőséget, hogy ezt a hatalmat rablás árán szerezhessék meg ilyen vagy amolyan erők és személyek; és éppen emiatt igyekeztek is ezek rejteni, avagy megsemmisíteni. Utólag nehéz már ebben rendet tenni, hiszen egy-egy ilyen rablás után a furmányos személyek kelthették is annak látszatát, hogy megszerezték a reguláris mandátumot.
A továbbiakban vázlatosan újból áttekintem a fentebbiekkel kapcsolatban néhány 'rabló' tevékenységét (köztük Mózessel), kiegészítve néhány szintén a fentebbiekkel kapcsolatos mozzanattal, hiszen mégis csak a konkrét példák azok, amik 'bevéshetik' a lényeget.
(Addig is, ha van írni való, írjál, meg mások is, nem zavarsz meg semmit, mostanában kisebb sebességgel tudok csak működni)
Sziasztok. Most vagyok itt először. Szinbólumok világa mindíg is érdekelt, a mai napig sokat foglalkozom ezzel a témával.
Szakrális építészet a fő irányom .
tanultam egy csomó minden ,, felesleges dolgot ,, és ma is tanulom .
REMÉLEM EGYSZER TANÍTANI IS LESZ LEHETŐSÉGEM .
RÉGEN, úgy 20 éve olvastam egy könyvet , Mózesről. Egy pszichológus írta. Alig 100 oldal. gondoltam 2 nap alatt megeszem .
.... Mai napig nem tudtam letenni és egy csomó , más könyvet is ki kellett olvasnom, hogy megértsem.
Kereszt szinbolikájáról annyit jegyeznék meg , hogy ez egy ősi POGÁNY , információ hordozó.
Ha szenbe állunk vele : bal oldal : ÉN , jobb old. TE, felső szár, célok, alsó szár , gyökerek .
Kereszténység hajnalán, amikor a rómaiaknak a betörő idegen népeket kordába kellett tartaniuk, felismerték, hogy új hitet kell adni az idegeneknek.
Csak így tudják Őket kordában tartani.
Szépen el is terjedt, és a MI ősi szinbólumainkra rá is telepedet ... De van nekünk egy PÁLOS rendünk. Szerencsére . Akik a Magyar GY ( azaz egy , mármint egységet szinbolizáló betünket ) felhasználva, a nép és ősiségünk szinbólumait pusztító papság ellenére, kettős keresztben menekítette ÁT az utókornak.
Ha valakit ez a szinbólikus rendszer kicsit jobban érdekel, hát állok rendelkezésére .
Én meg abban voltam, talán eltérítettelek a tárgytól, hogy az valami bevezető lett volna Mózes más irányű tevékenységéhez. Mondjuk nem gondoltam, hogy a kereszthez sok köze van, bár felvetődött bennem, hogy arra van a kis előepizód, hogy Mózes a pusztában egy oszlopra vagy mások szerint egyiptomi keresztre szegezett egy (réz)kígyót, amihez a zsidók imádkoztak.
Nem volt haszontalan Mózest előrángatni, hiszen érdekes téma.
Ha majd befejezted a keresztekről az összegzést éppen visszatérhetünk Mózesre is (amúgy ez a Nimród-téma és a Bábel tornyának hagyománya is tetszett, több dologról most hallottam először).
Rejtélyes vagy te Schenouda, mert nem volt szándékomban más történetet felhozni Mózes kapcsán; nem is tudom hogy, került Mózes a keresztek közé, mindenesetre nem volt haszontalan előráncigálni. Azóta azonban követtem egy a kereszt által hagyott halvány nyomot Délre, amihez csatlakozott a 'mítoszi' Mózes is egy érdekes (bár 'közismert', vagy hát mégsem annyira) történettel; és ez az egész váratlan és csodálatos módon alkalmat ad arra, hogy az egész témát, immár egy kissé más szemszögből is összegezzem.
"Egyre jobban elkélne hogy (végre) legyen egy Indexes topik a szimbológiáról, az archetípusok, szimbólumok belső jelentéséről, mindarról, amik e motívumok, képek a belső utazó számára jelentenek, sőt csak annak tárulnak fel.
Hiszen bőven bebizonyította ennek jelentőségét a legnagyobb mitológus-lélektanász (!) Jung, vagy kollégája Kerényi Károly és mások is.
Hiánytpótló lenne."
meg kell nyitni.
:-)
(nem vállakoznék rá magam, mert nem tudok állandóan itt írogatni......)
Példát kértél, itt van Hermész Triszmegisztosz könyvének egy gnosztikus betoldása, ehhez mit szólsz:
"12. Sok nevet adott neki [Sátánnak] isten, titkok neveit, rejtetteket és szörnyűeket. 13. Ő az ellenfél, mert az anyag szembenáll a szellemmel, és az idő vádolja még az Úr szentjeit is.
37. Csupán a Szatanaszon egymagán van a nemzés szégyene. 38. Elvesztette szűzi állapotát: felfedvén az égi titkokat, rabságba süllyedt
.....
55. Szent és tisztelendő isten szabhatja; áldott és megszentelt Hádész Angyalának [Sátánnak] neve."
Ez (meg persze a többi is) elég érdekes (a stílusa is). Mintha keverednének benne a gnosztikus és a zsidó misztika elemei, ami a Sátán miatt duplán trükkös. Hermész Triszmegisztosz könyve az asztrológiai Liber Hermetis Trismegisti? A betoldást nem találtam, teozófus írásokban láttam, hogy idézik.
"De Széth ugyanúgy azonosítható a lázadó Sátán (Azázel) alakjával is, úgy talán a gnosztikusok kételvűségre vonatkozó magyarázata lesz egyre ésszerűbb, hogy az istennek két aspektusa van: jó és a rossz." Ez már magán a zsidó valláson belül is egyértelműen megjelenik. Az őszövetség és a talmud Sátánja egyáltalán nem a kereszténység Istentől elszakadt ősgonosza, hanem Isten 'ügynöke', az Isteni arculatok kongregációjának 'ügyésze', aki bejáratos Isten elé, és 'Isten fiai' közt jelenik meg, tehát nincs szó itt még az ő esetében elűzetésről. Az ószövetségi Gonosz egy másik luciferi alak lehet, aki az északi heggyel kapcsolatos (a két űző/űzött isten nyilván egymásnak is ellensége), meg persze minden egyéb istennel Jehován kívül. Nehéz megmondani, de azokban a nem kanonikus szövegekben, ahol Satanael már mint bukott angyal szerepel, későbbi fejleménynek tűnik; lehetséges, hogy éppen eltérő, külső behatás eredménye, ami emiatt ki is lógott a fősodratú teológiából.
Az persze más kérdés, hogy eredetileg ennek a vádlónak honnan eredt a neve; de azt láttuk, hogy ennek a névnek a változatai valóban az égi kiűzetés komplexumához kapcsolódnak valahogy.
Szóval jól összekeveredtek itt már a különböző 'gonoszok' vagy az isteni Szigor arculatai, és az idő előrehaladtával egyre csak bonyolódott a helyzet, a fentebbi gnosztikus jellegű szövegnek már egészen szinkretista szóhasználata van.
„Ha leszállsz a keresés völgyébe, akkor minden pillanatban fáradság tör rád. Ott minden lélegzetvétel száz vesződséggel jár, és még a legbátrabb papagáj is léggyé válik. Éveken át kell fáradoznod és erőlködnöd, mialatt szíved a legkülönbözőbb állapotokat éli át. Minden tulajdonodat és hatalmadat fel kell adnod. Utad át kell, hogy vezessen véred legmélyebb mélységein és mindazon, ami téged körülvesz. Ha már semmit sem tartasz többé a kezedben amit ismernél, akkor a szívedet is mindentől meg kell tisztítanod. Ha szíved megtisztult a haláltól és a romlástól, akkor isteni fényben kezd sugározni. Ha ez a fény szabaddá vált szívedben, akkor vágyad ezerszeresen megsokszorozódik benne.”
A SZERETET VÖLGYE
„Azután válik láthatóvá a szeretet völgye, s mindenki, aki odakerül, belemerül a tűzbe. Aki ebben a völgyben van, az eggyé lesz a tűzzel. Aki nem válik tűzzé, az életében nem lesz többé boldog. A szerelmetes az, aki olyan, mint a tűz, s izzó arccal ég el; aki sohasem habozik, hanem száz világot is örömmel dob a tűzbe; aki nem ismer sem hitet sem hitetlenséget, sem kétséget sem biztonságot. Boldogság és boldogtalanság az ő útján ugyanaz. Igen, a szeretetben nem létezik többé különbség számára.”
A FELISMERÉS VÖLGYE
„Aztán feltűnik a zarándok tekintete előtt a felismerés völgye. Itt mindenki különböző utakon jár. Egyik út sem hasonlít másvalakinek az útjához. Az, aki a test útját járja, más, mint aki a lélek ösvényén jár. Mégis mind a test, mind a lélek számára létezik a bűnök és az erény kapuja, amely vagy felmenetelhez vagy pusztuláshoz vezet. Ha a felismerés napja ama legmagasabb ösvény égboltjáról sugárzik, akkor mindenki felismeri igaz értékét, s keble nyitva áll az igazság számára.”
A VÁGYMENTESSÉG VÖLGYE
„A következő a vágytalanság és a lemondás völgye, melyben nincsenek többé igények, és semminek sincs többé jelentősége. A hét óceán itt pocsolyává, a hét bolygó pedig egyetlen szikrányi tűzzé változik. A hét paradicsomi szféra is megszűnik itt, a hét pokol pedig jéggé dermed. Bármit is teszel vagy nem teszel, semmi újnak és semmi réginek sincs itt hatalma.”
AZ EGYSÉG VÖLGYE
„Erre az egység völgye, a teljes magány helye következik. Ha a vándorok ebből a sivatagból jönnek, akkor mindannyian ugyanabból a gallérból dugják ki a fejüket. Szám szerint sokat vagy keveset látsz is itt, az mégis egy az egység ezen ösvényén. Mivelhogy a sokság örökké egy az egyben, ezért ez az egy az egyben maga a tökéletes egység.”
A ZŰRZAVAR VÖLGYE
„Aztán a zűrzavar völgyébe érkezel, ahol számodra minden csak fájdalmat és szenvedést okoz. Minden lélegzetvétel olyan itt számodra, mint egy elevenedbe vágó kard, s minden pillanat sóhajtás és panasz. Sóhaj és fájdalom: akár az égés. Többé nem tudod megkülönböztetni a nappalokat és az éjszakákat. Nem vagdosnak karddal, mégis minden hajgyökérből vér csepeg, s felír minden jajgatást. A zarándokhoz képest, aki fájdalmában izzik és ég, a tűz hideg, mint a jég. Összezavarodik, ha ide kerül, s zavarában elveszíti az utat. Akinek az abszolút egység bele van írva a lelkébe, az itt mindent elveszít, beleértve önmagát is.”
A LEMONDÁS VÖLGYE
„Végül jön a lemondás és a semmi völgye. Ki tudná ezt leírni azok közül, aki ott járt? E völgyben süket és néma leszel, az értelem cserbenhagy, és belépsz a feledésbe. A szellemi nap egyetlen sugarára számtalan árnyékot látsz eltűnni magad körül. Ha a végtelenség óceánjának hullámai feltornyosulnak, hogy is maradhatnának meg akkor a formák, melyek az óceán felszínén keletkeztek? Mindkét világ csupán forma, amely az óceán felszínén jelenik meg néked. Aki ebben kételkedik, az hallucinációk áldozatává válik. Akinek a szíve belemerül ebbe az óceánba, áldott az, és örök békességet nyer…”
A KIRÁLY UDVARÁBAN
A történet tanúsága szerint a legtöbb madár már a hét völgy leírásától visszariad. Végül csak harmincan érik el a célt, Szimurg királyi udvarát, de a palotaőrök visszautasító magatartása láttán őket is elhagyja erejük, és utolsó reményüket is elveszítik. Amikor azonban a tetteiket elősoroló írás olvastával megbánást tanúsítanak, Szimurg eltörli bűneiket, vagyis útjuk végén megtalálják igazi önvalójukat. „A király jelenléte fényes tükörhöz hasonlítható. Bárki is jön ide, meglátja benne önmagát.” A harminc madár útjának sok nézete ismeretes az igazság keresője előtt. A Szimurghoz történő megérkezés nem az én tevékenységének az eredménye, habár az út ezzel a tevékenységgel kezdődik! Ha az én felismeri, hogy magasabb rendű törekvése is mindig csalódáshoz vezet, akkor elhagyhatja a helyet, ahol eonokon át lakozott. Farid du-Din Attar arról a lemondásról beszél, amelyre aztán bűnbocsánat következhet. Miért csak harminc madár éri el a célját? A harmincas szám a három születésre utal, amit a zarándoknak át kell élnie: az előkészítő fázisra, az új élet fázisára és a hazatérés fázisára. A nulla a beteljesedést jelenti. Ez azt jelenti, hogy minden eddigi sikeresen lezárult, s valami új kezdődhet el. „Láték új eget és új földet”, olvassuk a Bibliában. A madarak tanácskozásában ez így hangzik: „A mulandóság után beléptek a maradandóságba.”
FORRÁSMŰVEK:
Helmut Ritter: Das Meer der Seele. Gott, Welt und Mensch in den Geschichten Fariduddins Attars. Leiden, 1955, erweiterte Auflage 1978. Farid-ad-Din Attar: Mantiq at-fair. Text ediert durch Garcin de Tassy, Paris 1858; utánnyomás: P.A. Norstedt Є Söner, Stockholm 1929. Farid du-Din Attar: The conference of the birds, Penguin classics, 1986. Farid du-Din Attar: The conference of the birds. A philosophical religious poem in prose. Routledge Є Kegan Paul Ltd., London 1961.
... A madarakat erre mély, benső vágyakozás keríti hatalmába, s mindannyian Szimurghoz akarnak repülni. A veszélyes utazás mégis különböző kifogásokra sarkallja őket. A kócsag például azzal áll elő, hogy a tenger iránti szeretete miatt nem képes elválni tőle. Erre a búbos banka azt feleli:
„A tenger ingatag és hűtelen. Vigyázz, el ne nyeljen téged!” A pávát meg csak az a vágy élteti, hogy ismét a Paradicsomba jusson. A búbos banka erre azt mondja, hogy a Paradicsom ura sokkal többet ér, mint maga a Paradicsom. A búbos banka mély bölcsességről tanúskodó szavai végül is elejét veszik annak, hogy a madarak serege elálljon szándékától. Különösen az irántuk megmutatkozó szeretete ad nekik erőt félelmeik legyőzéséhez.
Belsőleg így megerősödve kelnek hát útra. Hanem újból kétségek merülnek fel bennük, amint egy sivár és kihalt végtelen útszakasz tárul eléjük. Ősfélelmek törnek elő belőlük. A haláltól megrettent egyik útitársának azt mondja a búbos banka:
„A halál a sorsunk. Azért születtünk, hogy meghaljunk.” A kérdés, hogy milyen messze van még a cél, a hét völgy részletes ábrázolásához vezet, amelyeken az út során át kell kelniük.
Sok év múltán a madárrajból végül is csak harmincan érik el Szimurg királyi udvarát. Bebocsátási kérelmüket azonban elsőre visszautasítják. Teljesen elbizonytalanodva, közel érzik magukat a halálhoz. Csak azután kapnak új erőre, miután minden cselekedetüket elvonultatják a szemük előtt és megbocsátnak nekik, s miután minden sóvárgásuk aláhanyatlott a teljes vágymentességben. „A közelség napja fénylik.” És a harminc madár, saját visszatükröződésében (si murgh = visszfény) felismeri azt, akit oly régen keres: Szimurgot.
Elmagyarázzák nekik, hogy a királyság fényes tükörhöz hasonlít. Bárki is jön ide, saját magát látja benne. Ám egy későbbi stádiumban el is tűnnek ebben a tükörben. „Az árnyék eltűnt a napban, s vége volt. A mulandóság után végül beléptek a maradandóságba.” A régi elmúlt. Örökre elmúltak Szimurgban. Az utazók nem voltak többé, sem a vezető, sem az ösvény. Amikor megtalálták Szimurgot, megtalálták saját magukat is, s így megoldódott az én és a te rejtélye.
Aki az igazságot keresi, az bizonyára felismeri saját vágyakozását a harminc madár kalandjában. Az őt mozgató erő az eredeti állapot még élő emlékezete, mely helyzettől függően erősebben vagy gyengébben, de mindig nyugtalanítóan hat. Égésre hasonlít. A tudat azt tapasztalja, hogy valami feldúlja, valami hajtja őt, ami nem ehhez a léthez tartozik. Valami, ami mindig jelen van, függetlenül attól, hogy az élet vidám vagy szomorú. Így kezdődik A madarak tanácskozása is. A kezdeti lelkesedést annak félelme követi, hogy az út veszélyes is lehet. A behatárolt tudat nem képes másként cselekedni, a látómezején kívül eső dolgokat lehúzza a saját szintjére, de azok ettől függetlenül még fenyegetőek maradnak. Árnyékként vetődnek a tudatra, és nem hagyják nyugodni. Rémképeink és illúzióink sokfélesége a madárfajok számosságával vetekszik. Éppoly sokan vannak kifogásaink is, melyek visszatartanak bennünket a tényleges elhatározástól és az istenihez való odafordulástól. Történetünkben ez különösen az út kezdetét jellemzi, mely végtelennek, kétségekkel és aggodalmakkal kikövezettnek tűnik.
Sok más, a belső megszabadító utat akadályozó emberi tulajdonságot is felismerünk a madarakban: a méltatlanság érzését, a mélabúra való hajlamot, a természetösztönök uralmát, a birtokvágyat, a mind újabb kívánságok csábítását, s az ide-oda hullámzó érzelmeknek való kiszolgáltatottságunkat. Ezek feltörnek bennünk, előtérbe tolakodnak s szemérmetlen pimaszsággal követelik odaadásunkat és kielégítésüket. Így aztán elnyomják a búbos banka szíve mélyéből felszálló gyengéd hangját, a megfordulás és a megfontolás hívását. Ezért leli vesztét sok madár a hét völgyön át vezető fáradságos úton.
A madarak egyike azt gondolja, hogy bizonyos gyakorlatok révén elérte a tökéletesség legmagasabb fokát (meditációk!) , s ezt az illúziót nem akarja feladni. A búbos banka azonban megrója ezért, és felismerteti vele, hogy a fennhéjazás nem segítheti tovább fejlődésében. Elmagyarázza neki, hogy a Teremtőhöz vezető utat nem a látszólag tökéletesek lelik meg, hanem azok, akik belátják saját tökéletlenségüket. A kérdés most az, hogy a kereső vajon továbbra is a saját vélt igazságába kapaszkodik-e, vagy az isteni igazsághoz fordul. Hogy képes-e vigaszt és erőt meríteni a búbos banka útmutatásából, vagy megmarad saját maga tökéletesítésénél és művelésénél, miközben az igazi életcélt megtagadja. Aki képtelen énje érdekét lelkének érdeke mögé állítani, aki az életében még el akar érni valami fontosat, mielőtt a fény felé fordulna, az egyszer csak rádöbben, hogy kezei üresek. Mert énjével akarja a csúcsot elérni – ez azonban lehetetlen! Büszkeség és gőg kísérik az ént. Ezek azonban nagyon is akadályozó útitársak. Ha viszont belátjuk ezek csalárd mivoltát, akkor képesek leszünk áttörni a megkristályosodáson. Ez azonban nem csak a döntést követeli meg, hanem annak végrehajtását is. Csak ekkor hátrál meg a gőg és a büszkeség, s csakis ekkor ad teret olyan tulajdonságoknak, melyek új távlatokat nyitnak.
A szentségtelen dialektikát a jó és a rossz pólusai fogják közre. Ezek nem győzhetők le azáltal, hogy a jónak vagy rossznak vélt oldalhoz szegődünk. Az ellentéteknek ez a világa azonban megadja annak lehetőségét, hogy felismerjük a kilátástalanságát. Ha belátjuk, hogy az ellentétek feltételezik egymást, s ezáltal feloldhatatlanok, akkor képesek vagyunk hinni a búbos banka tanácsának, s el tudjuk kezdeni a belső király keresését. Ez az út kivezet az ellentétek világából, s az ember teljes, alapvető megváltozását eredményezi.
„Hét völgy esik utunkba, de a távot senki nem tudja, mert erről az útról még senki nem tért vissza” – válaszol a búbos banka a királyhoz vezető út hosszát feszegető kérdésre. A hét völgyön át vezető út az igazi életcélhoz vezet, és csakis élettapasztalat alapján található meg. Akkor nincs többé visszaút. A kísérletező és spekuláló keresgélés sincs többé. Nem mintha valaki megtiltaná, hanem abból a belátásból, hogy az én képességei nem elegendőek saját határának áttöréséhez. Itt aztán a pszichológia taníthat, amit akar.
A búbos banka elmagyarázza, hogy mind a hét völgynek különleges jelentése van. Ezek pedig: a keresés völgye, a szeretet völgye, a felismerés völgye, a vágytalanság völgye, az egység völgye, a zűrzavar völgye és a lemondás völgye. ...
Egyre jobban elkélne hogy (végre) legyen egy Indexes topik a szimbológiáról, az archetípusok, szimbólumok belső jelentéséről, mindarról, amik e motívumok, képek a belső utazó számára jelentenek, sőt csak annak tárulnak fel.
Hiszen bőven bebizonyította ennek jelentőségét a legnagyobb mitológus-lélektanász (!) Jung, vagy kollégája Kerényi Károly és mások is.
Hiánytpótló lenne.
A mítikus csodamadarakról (griffek, főnixek, a Rig Véda Garuda-madara, a perzsa mitológia és a szúfik Szimurg-a) írt összefoglalásodhoz, íme itt van a téma "belső megközelítése":
A belső királyság elérése
A LEGISMERTEBB ISZLÁM MESELÉNY SZIMURG, A CSODAMADÁR, AKI KÖZPONTI SZEREPET JÁTSZIK KÜLÖNBÖZŐ MITIKUS ELBESZÉLÉSEKBEN. Ő TESTESÍTI MEG AZT A KIRÁLYSÁGOT, MELYET EGY BELSŐ FEJLŐDÉSI FOLYAMATBAN KELL MEGVALÓSÍTANI.
A szufi Farid ad-Din Attar (1119-1233) A madarak tanácskozása című műve a madaraknak királyuk, Szimurg utáni vágyakozásáról és kereséséről, valamint a hét völgyön át vezető fáradságos utazásukról szól, melynek végén megtalálják céljukat – önmagukban. Farid du-Din Attar, aki a perzsa Nishapurban gyógyszerkereskedő volt, a XII. század második felében számos lírikus és epikus művet írt. Ezek a rejtélyes isteni szeretet utáni vágyakozását és keresését tükrözik. E misztikus művei képesek megmutatni más kultúrák igazságkeresőinek, hogy bár az örök üzenet formája időhöz és hagyományhoz kötődik, tartalma ezektől független. Attar műveinek középpontjában a tiszta, misztikus átélést megelőző és az azt követő cselekedet áll. Mert csak a megszabadító belső cselekedet vezethet új fejlődéshez. Az ebből adódó tisztulás nyithatja meg az utat a belső Isten-birodalomhoz.
A madarak tanácskozása számos madárfaj összesereglésével kezdődik, akikhez azzal a felhívással fordulnak, hogy királyt kell keresniük maguknak. A madarak közötti eszmecserében újra meg újra különös helyet kap a búbos banka. Salamon küldöttének nevezik, aki felveszi a kapcsolatot Sába királynőjével. „Keblén hordja a szellemi felismerés jelét, fejéről pedig a hit koronája sugárzik.” Ő a közvetítő, aki ismeri az igaz királyt és a hozzá vezető utat. Azt mondja, hogy csakis Szimurg méltó a királyságra, aki „a Magasztosság szigetén a Nagyság és Fenség városában lakozik”. ...
Szerintem túl mélyen mész bele. Azért programozni nem kellene ehhez. Motort írni jézusom! Hát de rengeteg kész, megírt alkalmas rendszer van a palettán. Ez a bizonyos viki-izé szerintem jó lesz. Csak nem mikrokód és programmag szintjén kéne nézegetni, hanem a felülethez közelebi szinten, jóhogynem már binárisan elemzed, hogy a processzort hogy utasítja... :D De ha nem ez a vikis, mert mondjuk tényleg gány (én még bevallom, nem ástam bele magam - talán hó végén leszek túl a kurrens ügyeimen és fellélegezhetek kicsit), akkor majd lesz más...
Ha rajtam múlna, ti tartanátok előadásokat a tv-ben főműsoridőben. :))
Hát ezt nagyon-nagyon remélem, hogy rám nem értetted és csak véletlen van az én írásomra írt reakciódban, mert hogy engem, a teljesen tudatlan dilettáns érdeklődőt egy kalap alá veszel az ide író néhány zseniális profi kutatóval, az szerintem rájuk nézve eléggé méltatlan... Reméljük senkit nem bántottál meg ezzel...
most lehet kinevettek, de még decemberben elkezdtem (volna) írni egy saját adatbázis alapú motort direkt erre a célra :o, de persze sokra nem jutottam vele.. kóros időhiány miatt hamar megfeneklett a dolog, pedig szívesen csinálnám.. szóval csak azt tudom mondani: ne várjatok rá amíg elkészül.. :] viszont esetleg arra talán hasznos lehetne, hogy a mediawiki (vagy hasonló cucc) adattábláit feltöltse automatikusan.. csak persze kellene a pontos formátum. mert bár belenéztem a mediawiki kódjába, de az erre szánt kb. 5-10 perc alatt nem igazán sikerült rájönnöm hogy konkrétan melyik tábla melyik mezőit is kellene feltöltse.. :/
ami pedig névválasztást illeti, láttátok milyen a fantáziám.. amikor a fent említett projektet elkezdtem, nem sokat töprengtem fedőnéven, hanem az lett ami éppen először az eszembe ötlött akkor (heliopolis) oszt kész.. :o szóval szerintem ha neki vágsz ennek, akkor ne akadj fent az első szón, mert ha majd kezdi kiforrni magát, alkalmasint át is lehet költöztetni másik domian alá, ha valami igazán jó név felmerülne..
'Mountains of Madness' az vannak, de sajna nem olyan értelemben ahogy azt gondolod, hanem teljesen hétkoznapi dolgok gyűrnek maguk alá.. egyébként pedig végig itt voltam/vagyok, ha nem is írok. :) noha szerfelett érdekel, de az igazat megvallva vajmi keveset értek mindezekhez sajnos (prekolumbián téren meg végképp nulla vagyok), és most még csak időm sincs hogy utánna olvassak amikről itt szó esik, és esetleg további dolgokat szállithassak hozzá, amikről esetleg azt véleném hogy kapcsolódik a szóban forgó témákhoz. azt a múltkori idézetet is azzal hátsószándékkal hoztam hogy hátha segítetek jobban megérteni ha szóba kerül. most hogy visszautaltál rá, csakugyan több olyan elem is van benne amelyek időközben egyéb összefüggésekben is felbukkantak.. és a Mózes esszét is dettó ezért hoztam.. már régen érdekelt volna Schenouda véleménye róla illetve az őt kisérő különös jelenségelről, de nem forszíroztam, mert mindig akadt elég érdekes téma.. és most hogy újra felhoztad, máris egy ilyen info, mint ez a Tisithen.. :)
#8067 "Héliopoliszi Testvériség és/vagy ellenlábas szervezetei évezredeken átívelő történelem befolyásoló vagy eltérítő tervekbe kezdenek, vagy csak ugyanilyen elhivatottsággal 'modellezik' a jövőt, egészen Nostradamusig (ha hihetünk Schenouda tanulságainak, és egyre több okunk van így tenni); nos, mindez elképesztően fantasztikusan és hihetetlenül hangzik, az ember így hirtelenjében azt hiszi, hogy valami Sci-Fi-be csöppent;"
hát igen, ehhez foghatót csak Hari Seldont és pszichohistóriáját tudnám mondani hirtelen.. :o nem is tudom hogyan képzeljem el ezt..
Persze értelek, én a blogot párhuzamosan gondoltam a rendszerezős projekttel. Jó lenne ha többen, a történelem illetve mitológia iránt érdeklődők is hozzáférnének az itt leírt dolgokhoz.
Egy kis méltatás. Visszalapozgattam a hozzászólások között pár évet és ismét ledöbbentem. Fantasztikus mennyiságű és nem utolsó sorban minsőgű írás van már jelen a topicon. Ha rajtam múlna ti tartanátok előadásokat a tv-ben főműsoridőben. :))
Persze klassz lenne - bár mégtöbb időt vinne el - de félek, nem igazán emelné a nívót; nekem pedig a nem titkolt célom az lenne ugyebár, hogy rangjára, a méltó, megillető szintre emeljem a hálón ezt az egészet...
Mi lenne ha indítanánk egy blogot ami kicsit kötetlenebb és csapongóbb lehetne (persze csak a témán belül)? Oda mehetnének hírek, könyv és filmajánlók, életrajzok illetve a magunkfajta "outsiderek" leírhatnák a gondolataikat úgy, hogy az itteni szakmai vitát nem akadályoznák. Elnézést ha hülyeséget írtam, csak egy ötlet.
Írod: "Mózes és Cippóra házasságának is egy dinasztikus szövetség kialakítása volt a célja, hogy előre biztosítsák a midiánita területeket (amivel végül a midiániták nem jártak túl jól, legalábbis a Szám. 31. szerint)."
Ez különösen érdekes és véres epizód Mózes életében, hisz korábban a midianiták közt talált menedékre. A Biblia azt mondja, hogy az Úr parancsolta neki, hogy a zsidókat küldje a midianiták ellen. A harcban megölték az összes midianita férfit. Mózes aztán megparancsolta a zsidóknak, hogy irtsák ki a legyőzött midjáni harcosok feleségeit és gyermekeit. Az egész népet kiirtották! Ráadásul Mózes felesége, Cippora is e törzshöz tartozott és Mózes is náluk talált menedékre. Mi lehetett a történet hátterében?
A midiániták lemészárlása talán egy áldozat, egy holokauszt volt Széth isten számára? Egy büntetés, amiért a Sínai-félszigeten élő törzs elhagyta ősi istenét?
Jahve valószínűleg csak a zsidók egyik törzsi istene volt, s eredetileg kígyóisten, akár Széth, s ezért támadja meg Mózest kígyó alakjában. De Széth ugyanúgy azonosítható a lázadó Sátán (Azázel) alakjával is, úgy talán a gnosztikusok kételvűségre vonatkozó magyarázata lesz egyre ésszerűbb, hogy az istennek két aspektusa van: jó és a rossz.
Mózes megtiltotta a zsidóknak, hogy a gonosz és irigykedő Jahve istenen kívül más, korábbi isteneket imádjanak. Így fenyegeti a hébereket: „Mert nem szabad imádnod más istent, mert az Úr, akinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő.”
Hogy Jahve azonosítása az egyiptomi Széth-tel nem légből kapott, arra még független forrást is említhetek, Plutarkhosz a beavatott görög papot, az egész ókor egyik legkiválóbb jellemét, kai leírta Ozirisz és Ízisz történetét, majd Széthről, aki nála Tüphón, megjegyezte: "„Mások szerint viszont Tüphón hét napon át menekült szamárháton a [Hórusszal vívott] harcból, és nemzette gyermekeit: Hieroszolümoszt [Jeruzsálemet] és Iudaioszt. Nyilvánvaló, hogy ezek, mint zsidó elemek kerültek a mítoszba.” ... biztos volt egy kapcsolat, s nem véletlenül kerültek a mítoszba ezek (és mikor?).
Említetted Manethón héliupoliszi főpap görögül írt Egyiptom történetét. Amikor azt írta, hogy Mózes héliupoliszi pap volt, s az eredeti neve Oszarsziph (Osarséph) volt, azaz "Ozirisz fia" vagy "akit Ozirisz megment", t.illik az egyiptomi papok sok esetben felvették saját nevükbe az általuk szolgált isten nevét... De Manethón vagy nem ismerte vagy nem akarta elárulni egy másik részletet Mózesről. Ám Manethón még a Ptolemaiosz-kor elején élt, s azért írta a makedón királynak népe történetét, hogy abban nemzetük régiségét és dicsődégét is hangsúlyozza.
Khairémont azonban már nem kötötték ezek az elvek két évszázaddal később: szintén egyiptomi származású, de már hellenizált pap, az alexandriai Szerapión könyvtárnoka (azaz megvoltak a forrásai is). Mózes esetében az Osarséph név megtévesztő, egyfajta fedőnév lehetett Héliupoliszban, mert Khairémón közli Mózes másik (titkos) nevét is, hisz már nincs jelentősége akkor ennek: Tisithen! Ami nyilvánvalóan egy egyiptomi név görögös átírása (ahogy pld. Osiris = Usir).
A vallástörténészek összevisza beszélnek, mert mindenféle szóból származtatják a nevet (mint a "kötés" vagy "övet hordani" vagy a "napkoronggal" kapcsolatos stb. hülyeségek, ill. ezt meg Iszisszel igyekeznek összeboronálni). Valójában nem is értik, sőt fel sem vetődik náluk mire utalhatott ezzel Khairémón, s hogy amit itt leírtam a Héliupoliszi Testvériségről, a héliupoliszi kígyópapokról és Széth isten titkos tiszteletéről a testvériség tagjainál. Ugyanis a Tisithen név nyilvánvalóan Széth (Seteh, Sethan, Sheth, Sutekh, stb.) isten nevéből származik, amit az egyiptomiak így is írtak: Sthn (ugyanis ők magánhangzókat nem írták le): Ti-Sithen vagy Ti-Sethan... így érthető? Úgy gondolom, ez lehetett Mózes titkos neve; Széth, a lázádó Sáthán leghívebb szolgájáé...
"Paradox módon tehát a világ első monoteista vallása épp abban a kultúrában virágzott, mely a későbbi "kizárólagos" monoteista, kinyilatkoztatott vallások bölcsője volt, s melynek emlékét - épp ezért - emezek a leginkább igyekeztek elhomályosítani..." Ez már kissé elméleti kérdés, amiről hosszan lehetne értekezni, de csak rövidre fogva: monoteista és monoteista vallás közt is lehet különbség, már csak a monoteizmusuk kialakulásának mikéntjében is. Vannak monoteista és 'álpoliteisztikus', vagy ilyen vonásokat mutató vallások vagy vallási irányzatok, mint pl. az advaita-védánta, vagy a mahajána; vagy éppen a neoplatonizmus-hermetizmus a maga demiurgoszával és égi szféráinak megfelelő bolygóistenségekkel (vagy éppen a kedvenc gnosztikusaid, akik átvették ezt, csak 'negatív' értelemben); aztán a klasszikusan monoteista vallásoknak is vannak 'politeisztikus' színezetű elemei, mint pl. az angyal és arkangyaltan, vagy éppen a kabbala sephirotokkal. Ezekben az esetekben az égi lények sereglete valóban, 'tudottan' az Egy vagy az Egy-etlen emanációja, arculata vagy projekciója. De még ezeknek az esetekben is, a kevéssé 'művi' kultuszoktól eltekintve az alap, ahonnan a különböző égi alakjaikat 'ikonográfiailag' merítették, politeisztikusnak látszik, mint pl. a hinduizmusban és a buddhizmusban, de még a zsidó vallásnál is ott vannak a Jehova előtti isten elnevezések mögött ezek az alakok (El, Elohim, stb.). Persze lehet azt mondani, hogy ez a politeizmus egy valaha létezett monoteizmus degradált maradványa, de véleményem szerint ez így önmagában egy durva leegyszerűsítés; egyrészt mivel miután az emögött álló feltételezett monoteizmus tudomása már elhalt, az alakok elkezdtek egyre inkább sajátos, ettől eltérő attribútumokra és saját 'létre' szert tenni, másrészt azonban sokszor egyszerűen valóban nem állhatott mögöttük valódi monoteista 'arculat' jelleg, elég ha arra utalunk, hogy ha hajdan létezett királyok, hősök stb. alakok emelkedtek isteni rangra, vagy kapcsolódtak össze istenalakokkal. A rengeteg rendű és rangú istenség, démon, szellem, angyal (akár Indiában, Görögországban, Egyiptomban), stb. kialakulása mögött tehát nagyon is működött egy ilyen politeisztikus mechanizmus. Az, hogy esetlegesen létezett 'integráló', monoteista jellegű irányzat is (ami persze metafizikailag magasabb rendű), ettől még 'gyakorlati' szempontból a kultusz nagyon is politeista jellegű volt; elég csak arra gondolni, hogy az egyes istenek papsága és kultusza is gyakran szembe került egymással (és akkor még a saját civilizációjuktól eltérő kultúrákból eredő istenekkel való összeütközésekkel nem is számoltunk), egyáltalán nem ritkán az erőszakig elmenően - és csak igen kevéssé 'érdekelte' őket a 'Hen panta einai' gyönyörűséges tanítása.
És éppen innen ered egy második fajta monoteizmus: amikor a politeista penteon egyik istene válik tudatosan uralkodóvá; hogy ne mondjuk, akarják azzá tenni 'tűzzel-vassal' az ő kultuszában érdekelt 'érdekkörök'. És éppen valami ilyesmit láthatunk Egyiptom környékén... Ha hiszünk Schenouda lentebbi utalásának, és Ehnatont alakját valóban egy ilyen megmozdulással lehet összekötni, akkor tulajdonképpen sejthetjük, hogy az ehnatoni, magasrendűnek mondott monoteizmus hátterében az egyik ősi isten kizárólagosságra törekvő kultusza állhatott, egy olyan istené, aki nem vállalhatta a saját alakját, hiszen akkor esélye sem lehetett volna, hogy Aton, a 'Fényhozó' képében elfogadhatóvá váljon. És még így is, legendás az a hév, ahogyan ezt az 'új' istent az Ehnaton kérész életű 'monoteizmusa' után az 'ancien régime' megpróbálta kitörölni, kimetszeni, írmagostól kiirtani - nyilvánvalóan tudták, hogy mi is állhatott a háttérben. Egyébként éppen ez az isten, éppen a hyksosok miatt (is), örökre kegyvesztetté, sőt átkozottá lett az egyiptomiak közt. És mit ad Isten, az ábrahámita vallás istenalakjának monoteizmusára is ez jellemző: nem éppen az az integratív jelleg, amit általában az egyéb monoteista-álpolitiesztikus vallások esetében látunk, hanem a teljes kizárólagosságra való törekvés; a mózesi tízparancsolat nagy része tulajdonképpen ezzel foglalkozik, különösképp a legelső három, és nyilván nem véletlen, hogy ez az első három; hogy az olyan kitételekről ne is beszéljünk, mint az MTörv 4,24: "Az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltékeny Isten." Mindennek persze megvan a maga belső logikája, miértje és mikéntje, ami nyilvánvalóan az ábrahámi misszióval van összefüggésben; és amit aztán Mózessel újból megújít az Úr(pontosabban azok, akik az Úr alakja mögött állnak); mert persze nem véletlen Mózes szereplése Ábrahám leszármazottainak élén, valószínűleg nem csupán azért lett a vezetőjükké, mert véletlenül éppen ők 'kolbászoltak' arrafelé.
Az ábrahámita vallás jellegéről éppen az a Maimonidész tesz bizonyságot, akinek köszönhetően fennmaradt némi anyag a harráni szabiánusokról. Hiszen éppen emiatt foglalkozott velük, mert eklatáns példával szolgáltak arra a pogányságra, amitől az ábrahámi logika a saját közösséget minden szempontból meg akarta különböztetni. Éppen ez a megkülönböztetés vált e közösség önazonosságának (és ettől nem elkülöníthetően istenének) a mibenlétévé, az ábrahámi, és mint látjuk később a megújított mózesi törvények tudatosan, mondhatni definíció szerint képezték egyfajta rituális tükörképét a környező pogány kultuszoknak. Ez a tudatos hatalomtechnikai mechanizmus persze koránt sem ismeretlen, megtaláljuk ezt mindenhol, ahol egy új hatalom felemelkedésével egy időben új kultuszt is alakítanak ki, annak megtámogatása érdekében, és gyakran éppen egy-egy új kultusz fellépésével kezdődik a 'talaj előkészítése' egy új hatalom felemelkedéséhez (persze ez a hatalmi mátrix sokszor elbukik, vagy már hamvába hal, a kultusz viszont maradványszerűen tovább él). Különösen tetten érhető ez a logika a különböző messianisztikus irányzatok színre lépésénél, hiszen éppen ezek azok, amik a leginkább alkalmasak a 'forradalmi' törekvések hordozására vagy támogatására.
Bennem egyre inkább az a meglehetősen illúzióromboló kép körvonalazódik, hogy a fentebb és lentebb felvázolt kultuszok csupán (vagy éppen azzal összefüggően) egy hatalmi eszközrendszert definiáltak, valamiféle rejtett misszió végrehajtása érdekében; és még egyszer hangsúlyozom, hogy most ezt nem kipécéztem magamnak - hanem egyszerűen csak egy remek például szolgál egy olyan mechanizmusra, amit ha jobban megkapargatunk, az egész földgolyón, Afrikától Ázsián át Amerikáig feltűnik már a legrégebbi időktől fogva (egészen legújabbakig).
"Pedig elég lenne csak abba a ténybe belegondolnunk, hogy Mózes varázserővel bíró szakrális személy volt (hogy honnan eredt az ereje és milyen minőségű, azt ehelyütt ne firtassuk ;), és a fáraó udvarába eljutván ott csodákat művelhetvén, nem valószínű, hogy a "népét" mindezenközben vasraverve dolgoztatták volna...! ..."
Találó megfogalmazás Mózesre! Mondjuk eléggé bűzlik a bibliai történet, hogy a zsidókat mint rabsuzolgákat ütik-verik építkezéseken, addig a fáraó szóba állna bármilyen képviselőjükkel vagy egyáltalán tárgyalásba bocsátkozna ilyen kérdésekről (ráadásul Mózes csodáinak nagyrészét a fáraó odahívott varázslói is elismételték, ami már önmagában jelzik Mózes tudásának eredetét...).
Az egyiptomi látogató görög hírességek általában csak alsóbbrendű beavatást kaptak, még Hérodotosz is. Az egyiptomiak úgyszólván ezzel "ajándékozták" meg a hozzájuk jutó híresebb vagy gazdagabb görögöket, már amelyik egyáltalán igényt tartott erre... (az egyiptomiakat nem tartották "barbár" népnek, de lenézték szokásaikat és vallásukat).
"A héber népek valóban összerabolták a vidéket, amerre csak jártak, így kifosztották Egyiptomot is - milyen érdekes, hogy ennek épp ellenkezőjét sulykolják belénk a zsidó-keresztény (hamis) hagyományok..."
Annyira azért nem sulykolják (és hol?), csak éppen finomkodva beszél erről a Biblia, meg ilyesmivel ki dicsekedne...? (ahogy mi is "kalandozásnak" becézgessük, azokat a nyilvánvalóan rablóhadjáratokat, amiket a magyarok Ny-Európa vagy Bizánc békés lakói ellen folytattak a 10. században...)
A Kivonulás könyve naiv mesét közöl arról, hogy a Kivonulás előtt a zsidók drága holmikat kértek kölcsön az egyiptomiaktól (2 Móz 3,22).
Jahve pedig azt parancsolta: „Fosszátok ki Egyiptomot!” Artapanosz zsidó történetíró említi a héliupolisziak véleményét is, akik szerint a király nagy erőkkel sietett utánuk, mivel a zsidók az egyiptomiaktól kölcsönkért megszentelt állatokat vittek magukkal a poggyászaik cipelésére. Kosidowski bibliakutató is kénytelen ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy aligha képzelhető el, hogy az egyiptomiak bármit is kölcsön adtak volna a zsidóknak. Mégis az az igaz, amit vagy két sorral korábban ír -szerintem- : „amikor kijöttünk, nem jöttünk ki üresen” – állítja a Biblia (2 Móz 3,21).
