Ha túl nagy a kép, akkor imho elég csak szöveges linkkel hivatkozni rá, ellenben ha van előnézeti képe (thumbnailje)is, akkor jöhet a thumbnailezés, pont az Általad vázolt okok miatt...
Uff!
Ma megen' volt szerencsém "találkozni" a 06-23 -assal (lévén hogy óbudai lennék, vagy mi a szösz...) :o))
Nos, a drága a szép felújítás mellé kapott előre és hátra szép nagy T betűket is, meg dizányos "TANULÓJÁRAT" táblákat. Magyarul: Az Óbuda által szervezett autóbuszvezető -átképzésben (amikor D nélkül vesznek fel vkit. buszsofőrnek)Ő az egyik részvevő alany. Délután 3 felé épp a garázsudvaron letett pogácsákat és bójákat kerülgette fiatalos lendülettel. :o)
Rally!Itt a leendö 260T-m.Csak haza kell vontatni az oroszoktól.A baj az ,hogy nem eredeti(motoros busz volt és 280-as).
Az alábbi kép a következö módon lett berakva:
(a href="kep.jpg" target=_"blank")(img src="kep.jpg" width="200")(/a)
A kerek zárójelek helyett a hagyományos zárójelet kell használni.Elönye hogy nem kell "thumbnail" képet gyártani,a hátránya viszont az,hogy a megjelenítö a nagy képet tölti le és utána kicsinyíti.Tehát topic szempontból jó,de a lassú modemesek szívni fognak.Nyilatkozzatok ez ügyben.
ismered a szalacsi topicot?
ha elkezded az elejéről olvasni, nem kell sokáig menni, hogy kiderüljön, hogy nagyon szövevényes a történet... csak figyelmesen olvass...
Odáig menj kb., amikor az ürge bemutatja a képtárát a kocsordi képekkel. Kb. addigra deülnek ki a dolgok. (Asszem max. párszáz hsz.)
Valakitől kérj kölcsön egy digit gépet, azzal sokkal észrevétlenebbül tudsz fotózni, mint én a nagy filmessel :)))
Meg kell várni, amíg leszáll a végállomáson, én is azt csináltam a 41-esnél, és tök lazán, mintha csak a vilcsit fotóznám, bezoomoltam a csávó fejét :))
Bár nem nekem lett címezve a kérdés,de azért bátorkodom válaszolni :)
A különtrolizást itt a neten szervezték a trolibuszos fórumon, persze a BKV pozitív hozzáállása nélkül nem jöhetett volna létre a buli.
Köszönöm a jókivánságokat! :o)
NDK desig egész jó :o)
A VB egészen pontosan mit is jelent? (Biztos valami rémegyszerű dolog csak az én képzelőerőm kicsi :o)
Korán reggel belépek az autó-motor forum oldalára,és mi fogad? Az IFC-az első! Egyből idejöttem.
Először is, boldog szülinapot! :o)
Másodszor: Sajnos már nincsenek buszaink. A cég anyagi helyzetétől függően szeretnének két darab Creptot, izé, Credot venni. :o(Deméééénem E 15 -öst és E 98 -ast???? (Az egyik 9,5 -ös, a másik a 11 -es lenne, az IC típusból). Ja, és sikerült zsákmányolnom egy ex -NDK -s E 94 G -t is:
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n] :o)))
Most nézem,hogy Ő egy honvédségi jármű,mivel a rendszám régi! Rég láttam már 2betű 4számos buszrendszámot!
Viszont azt vettem észre,hogy a (BKV-sokon kívűl)az összes busz Sárga rendszámot kapott!
A Volánokon eléggé zavaró,hogy ennyire elkülönbözik a buszok színétől (SEMENNYIRE) :o)
A színe nekem is tetszik. Már csak azért is, mert anno, amíg voltak, a céges 256 -osaink és a 3 db. 250.59 -esünk szakasztott ugyanígy volt fényezve -kivéve a krémfehér ajtókat.
Én délután voltam kint,de nem láttam már ott semilyen TV-ésekre utaló jelet. :o) (De ott voltak,mert reggel néztem az adást!) Akkor tkp. ezt az élő közvetítést Neked is köszönhetjül ?? :o)
HáBénak sikerült elkapnia az általam is említett 280-ast,ami a (kép tanulsága alapján) a katonáké volt:
Debizony az én vasam. :o)
Kossuth tér? Ott is voltam. Ahonnan élőadás volt, az összes helyet bejártam. Tegnap este még az EU -hidat is...
Szóval ma minden "központi" rendezvény után megtalálható voltam a helyszínen. Kossuth tér- Múzeumkert- Petőfi tér sorrendben. :o)(A bébi -buszos kép tegnapi)
Képzeljétek elmentem az EURÓPA hídhoz,ma!
Sajnos átmenni nem sikerült,a kisebb fajta népvándorlás miatt (meg én kb. 14:00-kor értem oda és a híd csak 16:00-tól volt megnyítva).
De sebaj,akkor elmegyünk BKV-ézni :o)
Sikerült utaznom velük:
- 70-es troli (Ik.412T PSZ:703)Söfőrpajtás nem kímélte!(a kmóra rugdosta a 80-at!!!)
- 75-ös troli (Ik.280T PSZ:25?)
- 2-es METRO
- Várbusz (Ik.405 felújított FRSZ:?)
/Csak a Dísz térig járkált :o(/
később:
- 86-os busz (ELTERELVE! Ik.280 felújított FRSZ:BPO-?)
- 4-6-2 -es villamosok (A 2 -es vonalán járt v.mi mentesítő vilinger /GANZ/ de nem a felújított változat ám! Sajnos igénybevenni nem tudtam,mert úgy húzott el mellettem,hogy csak úgy porzott a Kossuth tér)Egyébként a 2-esek olyan ritkán jártak,mintha 5 kocsi lett volna összesen :o(
- 23-as busz (Ik.280 FRSZ: BPI-887,vagy 788,de lehet hogy egyik se,nem néztem meg eléggé :o( )
- 19-es busz (Ik.260 felújított! FRSZ: BPI-551)
Az ünnepségek miatt annyi busz járt Pesten,hogy ha lett volna gépem,biztos betelt volna a memóriája! Volt ott sok szép EAG,Merci(Volán Topicosok kedvence :o),Neoplan,280,250...stb.
Laci: Oké akkor a grafikáid már fenn is vannak (lesznek :o) a lapomon.
600-as legjobb troli!!! :o)
Ha már megveszed majd a BKV-tól,akkor közöttünk kell lennie valamiféle munkamegosztásnak!
Te: Megveszed,felújítod ...stb.
Mi : Nézzük és fényképezzük.
Jó ? :o))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Tector: azt sikerült kideriteni,hogy melyik topicba lett btve a tegnapi 435-ös? Ahol van 435 ott van más is,megnézném!
Ha kiváncsiak vagytok a legöregebb menetrend szerint közlekedő 260-okra, akkor irány az Örs Vezér tere és onnan már velük Csömör. Ha valakit érdekel a dolog, bővebb infóért írjon.
Az valóban a 600-as és nekem is az egyik kedvencem.Az sem lenne rossz,ha leselejteznék,megvennénk fillérekért és felújítanánk.Én benne lennék az biztos.A BKV szerintem már nem fogja felújítani.Attól tartok,hogy a 100-as sorsára fog jutni.A felniket pótolom.
Moderátor nekem kellett,mert beraktam egy képet,de hála a marha jó billentyüzetemnek egy dupla idézöjelböl szimpla lett és ettöl kifeküdt az egész topik.
Én láttam még régebbi 260-ast is,az minimum 20 éves.Ráadásul király állapotban van.Holnap hozok róla képet.
A képeimet nyugodtan használd fel,azért vannak.Gombos Lászlónak hívnak,de a nevet nem olyan fontos odaírni.A lényeg,hogy a képek hasznosítva lesznek.
"A html próba topicba berakott az előbb valaki egy 435-öst.
Szintén egy őrült buszos? Várjuk ide is!" Az adataiból és a hozzászólásiból minden kiderül. Ide fog találni előbb -utóbb...
Igen, a második eset a thumbnailes linkelést mutatja be. Egy sorban írandó, törés nélkül. (Legalábbis a kész hozzászólásban nekem a példát eltörte az Index).
Üdv T.
Hamár html továbbképzés folyik :o),akkor én azt kérdezném,hogy az hogy van,hogy a kép kicsi méretű,és ha rákkattintasz akkor külön oldalon megnyílik a nagy?
Ezt hogy kell megoldani????
Ja,hogy milyet? Hááát,egy MAN kéne,Egy 263-as se lenne rossz,meg főleg egy rohadt logó kéne!!! Nem találok sehol (csak Vitézy úr honlapján van egy,de az valamiért nem jelenik meg, meg nem is kértem el tőle,úgyhogy az felejtő)
Laci. Micsoda trolibusz áradat :o)
És jól látom a 600-askát legfelül? :o)
Nálam ő (lenne) a favorit (ha felújítanák és sikerülne utazni vele!)
Még megjegyzés ehez: Felnik??? :)
Mit raktatok be,hogy moderátor kellett hozzá???
Nolan. Transmannos cuccokat epekedve várom! (Meg ígértél a 48-51 esről valami irásféleséget)
Ma jöttem egy 1988-as 260-assal (Rendszám a homályba veszett,sajnos) és a pöttyös gumipadló nem volt elkopva! Majdhogynem új volt! Hogy lehet ez? úgy tudom,hogy gumipadlóval már nem újítanak fel!
Én egyszer olyat csináltam, hoyg betettem hivatkozást egy letölthető fájlra, de nem úgy, hogy külön ablakban nyíljon, igy aztán állandóan elkezdte mindenkinek a letöltést...:)
"...A régi rendszámos ráncajtós?" Nem, már bolygóajtós, és MVG hidas. (Azt hiszem, ez az 59-xx széria volt az Óbudánál az első már nem Prága -váltós, MVG -hidas, bolygóajtós 260 -as.
Én pedig Óbudán, a garázsudvarban láttam a minap szépen felújítva a 06-23 -at. :o) Viszont már jó két éve ott vesztegel egyhelyben az 59-83. (Ez a szám van még az oldalára festve, és az első viszonylatjelzőjében még bennemaradt a 105 -ös "deszka"!...)
Btw,egérpad: Sajnos nem én szabom meg az árát... :o((
Csak az nem volt világos (te se voltál benne biztos), hogy 16-02 vagy 06-02, de biztos ez.
A 19-74? Az egy 280-as, előfordul a 48-ason. Hasonló kocsi, mint a 18-16, amiben viszont szerintem valami nagyon új motor lehet, mert úgy kopog, hogy csak na!
Régebben a BX 71-05 volt a kedvenc 280-asom, ma 18-24, de már nem a régi...
A 71-01 is jó volt (ma 18-20), az még most is elég jó.
Na akkor majd lebeszélünk egy időpontot,azt fogjuk magunkat,és elmegyünk gyönyörködni!!!
:o)))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Már alig várom! A szentendreiben még nem voltam!
Aki szól,az jöhet,aki nem az meg nézegetheti a képeinket! :o)
Miért is ne? Április már nincs messze.
A BKV honlapja szerint a nyitvatartás ápr. -tól okt. -ig, 10-17 óra közt, hétfő szünnap. (Mint mindenrendes múzeumnál)
"Kár hogy nekem még nem volt szerencsém 180-ashoz,és szerintem már nem is lesz :("
Ha csak a puszta látványával is megelégszel, ajánlom figyelmedbe a Szentendrén található tömegközlekedési múzeumot, a HÉV -remíz mellett.
Ha jól tudom, áprilisban nyit. Nos, ott megtalálható (ha jól tudom, Magyarországon) az egyetlen, üzemképes IK 180 és IK 556.
Szerintem az összes kép gyönyörű,de rosszat úgyse csinál senki.Legfeljebb egy picit pontatlan.
A sok-sok kép közül is csak 1-ben tudnék némi kis hibát említeni!
Az pedig a 412-es! Szerintem laposabb,és hosszabb,és az ajtóról híányzik nagyon a narancs színű kapaszkodó!
De az is nagyon szép!
Ha már ilyen nagy számban készülnek a szebbnél szebb gif-ek,jpg-k stb. hamarosan nyitok számukra egy galériát az oldalamon.(Mármint aki megengedi,hogy felrakjam az Övét! Névvel ellátva természetesen)
A legjobb lenne,ha mind gif-be lenne.Az foglal keveset ,de még a kép is egész jó.
Tector,meg egész jó egérpadot csinált. (De az árát remélem nem Te csináltad! :o)
Felni elkészült(olyan amilyen),a gond az,hogy a harmónikaajtó felsö ablakának egy vonalban kell lennie az ablakokkal,a lenti felsö szélének meg egy vonalban kell lennie a díszléccel.
Hoztam Neked még egy-két különlegességet:
Most nézd meg.A nagy ablakokat egy picit kisebbre vettem(2 pixel),lettek felnik is(nem egy csúcs),viszont szerintem a 256 hátsó része jó lett.A ráncajtók kis átalakításon mentek át.Várom további észrevételeidet.
-BMP formátumról sajnos az a véleményem,hogy a helyhiány nagy úr. És kevésbé kedvelik a modemesek! :o)
Viszont a minőség tökéletes,BMP formátumban!
Akinek van helye,mindenképpen bmp-be csinálja.
Üdv Chris!
Kár hogy nincs géped!Mielöbbi sikeres vásárlást az újhoz :o)
A Forma 1-re sajnos nem tudtam elutazni :o))
És a szlalomon sem nyeltem a Kőváry porát,és nem is szakadtam meg a röhögéstől,ezen az őrült trabison./"CSAJOZÓS FELNI...A BUTORNAK A CSICSKA KOCSIJA" :o))))))))))))))))))))/(a rakparty szlalomra gondoltál ugye?) Ezek szerint szintén F1 és Rallyfan? :o)
Üdv. Laci.
Kritikát ilyen szép rajzokra nem lehet mondani!
Talán csak 2,ha nagyon közelről megnézem:
-Felnik! Ha nehéz az eredeti,tegyél rá valami CSAJOZÓS FELNIT! :o)
-A 260-ason a ráncajtó ablakai szvsz lefelé és felfelé hosszabbak!
Ennyi. Amugy gyönyörű
Jöhet a "gondolom VT-Transman-os) 263, és a C56 :o)
Kerekeket és a kis-nagy ablakokat módosítom.A 256 hátsó ablaka kicsit macerás,mert hátsó ablak+hátsó ajtó=többi ablak.Szóval ha csökkentem az ablakot,növelnem kell az ajtót.
A magasságát sasold meg légy szives,mert nekem magasnak tünik egy picit.
Holnap hozok 263-ast és C56-ost.
Üdv Mindenkinek Özsmét! (felvettem a stílust... á najó nem)
Szóval azért nem jöttem ilyen sokáig, mert eladtam a számítógépemet, aztán beteg voltam, meg sok a munka, meg... :)
Úgyhogy most egy ideig csak munkahelyről tudom nézni a szebbnél szebb munkákat.
Csak egy szívfájdalmam van, hogy a buszok első felnijét nem rajzoljátok meg. Tudom, hogy baromi nehéz, már én is próbáltam... De így viszont nekem nagyon hiányzik.
A 7vége sűrű volt. F1, és Szlalom... volt mindenki ugye? :)
Szép hetet mindenkinek, amikor van időm jelentkezem az Ikarus fedélzeten.
A másik kettőhöz:
-az első kerekekre is kéne tenni "tárcsát" (lehetőleg ne trilexet)
-a "kis" és a "nagy" ablakok között svsz nincs ekkora különbség - nincs ennyivel több a második és a harmadik ajtó között, mint az első és a második között szvsz
-a 256-os hátsó ablaka egy picit túl nagynak tűnik de lehet hogy tévedek...
A 148-as régen létezett: Csepeli kórház-Erzsébet Gubacsi út. De mivel a 19-est odarakták,igy megszüntették! Sajnos!
A köki az mi? Egyébként ha népszavazás lenne az utóbbi 48GY-vonal( Határ út-Szt.Imre) megalakitásáról,én 2 kézzel kapálóznék mellette!!! és szerintem sokan mások is!
szvsz kéne egy olyan, hogy 48gy, vagy köki-szent imre gyorsjárat (egyszer már "ki is dolgoztam" ennek a részleteit), vagy kispest határ út-szent imre tér gyors.
na az jó lenne, természetese4n wekerlei megállásokkal:)
Évekkel ezelőtt kérdeztem én erről a BKV-t... nem lesz, mert nyújtanak elég férőhelyet, és ráadásul igaz, hogy csak csúcsban (+vasárnap este!!!!!) zsúfolt, de akkor - a késésekkel együtt - elviselhetetlen.
Kezdem én is kicsit jobbnak látni a helyzetet! Ha ugyanezt az utat ugyanekkor egy túrista tette volna meg,akkor szerintem elismeréssel gondolna a BKV-ra! De szvsz nem csak a látszatot kéne fenntartani!!!!!
Hát sajnos most volt szerencsém hozzájuk először! Nemtom mér nem jutott eszembe hamarabb??
Nem sajnos nem akadtam össze vele,de szintén szép és felújított busz érkezett (5 perces késsésel a 20 perces követési időnél!!:((()elszállításunkra!
Egyébként jártam az Árpádhídnál,a Battyány téren, Etele téren, Borároson, Erzsébeten (kerület!), és csak Felújított 260-as,280-asakat láttam/utaztam velük!!!! És ez valahol haladás!!
Tegnap még elfeledtem mondani,hogy mennyire megfogotak a 7-173-as vonalon közlekedő 280-asok.
A belső tér egyszerüen gyönyörű,azzal a fehér és citromsárga színeikkel. A hangjuk is komoly...stb. Szerintem nagyon szép buszok! Jó lenne, ha az oldalukon nem a 7-173-as számok díszelegnének,hanem a 48-as, 51-es, 66-os...stb
Na mosmár kiveszem a kezem a biliből... :o)
A 400-as trolinak hátul be van épitve egy köszörűgép? Mert valami rettenetesen köszörült ott hátul. És berregő csengő van benne.Meg hátul sötétebb van mint egy kriptában :)
Viszont,simán otthagyna egy felspécizett Ziu-t is.Ment mint a golyó! Jó nagy golyó. :o)
úgy kéne, hogy ebből a narancsos szinből alul (a gumicsik alatt) két, vékonyabb csikot húzni, mint ahogy a Zala Volán kanizsai helyi buszainál van (csak ott kékkel), továbbá én az ajtót fehérrel hagynám, valamint az ablak alatti sárga csik nem kéne:)
Laci! én letöltöttem,és azt írja,hogy A FILE SÉRÜLT,VAGY NEM ÉRVÉNYES A KITERJESZTÉS" sajnos Sajnos ez nem jött össze,pedig jó lenne. Másnak se megy? Van máshol is ikarus?MM2-be?
Itt egy röpke nap alatt micsoda gyönyörű képek keletkeztek.
Laci minden elismerésem!!!
DJ. Szegecs. Biztos hogy 260? Engem 280-ra emlékeztet,de Ezeket felismerni...háát. Talán ha benne van a gyártási tábla ,és rá is van írva.Akkor talán.
Ugylátszik ma senki nem nagyon ment dolgozni,esetleg iskolába...
Én is Budapesti kiránduláson vettem rész :o)
Megnéztem a 400-ast!!!!Mondtam,hogy ma elkapom!
A félreállított kocsinak meg van a gyártási táblája, de nincs rajta gy.év. De ha gondoljátok megnézhetem, mi van rajta és ha nem igazodok el rajta talán valakinek közülünk menni fog.
(Ez csak jövőhét szerdára várható, mert fejből nem tudom, mi van rajta)
Ha már a múzeumnál tartunk:Mikor akarják már végre a 600-ast felújítani.Végül is Ö a legelsö 200-as trolibusz.Amit meg nagyon sajnálok az a 100-as.Kár érte.Kíváncsi lennék,mennyibe kerülne megvenni a BKV-tól egy leselejtezett buszt.
Aha, jól néz ki, szerintem is jó az Agria dizájnja.
De én a VB-nek szeretnék kitalálni valamit.
Akkor más ötlet.
Tudnál csinálni "üres" és valamivel nagyobb ilyen rajzokat, amiket aztán kinyomtatva elkalandozhatok a dizájn rejtelmeiben? :)
(nem szándékozom közzétenni meg ilyesmi)
Egyébként: ha már jó vagy a grafikában (nálam jobb az TUTI:), nem tudnánk kitalálni a Volánbusznak egy új dizájnt a sárga helyett?
Régóta gondolkozom, hogy hogy lehetne egy kis fantáziát vinni bele (már szinte nincs Volán, amelyik megmaradt a sárgánál, igaz, ettől kuriózum, hogy náluk megmaradt, de azért megtartva alapvetően a sárgát, föl lehetne dobni valahogy)
Arra gondolok, hogy pl.
helyi/helyközi kocsiknál (tehát csak az, ami most sárga, nem a távolsági!) valamilyen csíkokat vinni bele, vagy alulra valami más szint, ilyesmi. Átszinezni az ajtókat...stb....stb...
Én egyet tudok: Csepelen az 59,59A,151,vagy 152.A vége nem biztos. A többit sajnos én sem . Aki tud erről valamit az elküldhetné nekem is (A délpesti-s részét)
fulopviktor@freemail.hu
Thx
Valaki tudna adni informaciokat a BKV vonalcsoportokrol, most olvastam a 13rol (69,69a,161,162es jaratok), es szeretnem tudni a tobbieket. Ha nem akkarjatok ide Emailbe is lehet.
Nagyon koszonom elore.
Áh,neem.
Holnap reggel megyek 400-as trolit nézni! A "munkahelyemen" (iskola) a fél "fönöki kar" (tanárok) kidőltek ezért SZABAD PÉNTEK!!!!! ÉJJEN.
Csúcsidőbe még úgy sem volt dolgom Trolival. Lehet akkor megnézem a szép 103-ason járót is. Mi is volt a rendszáma?
Igen, szeretnék Debrecenbe menni, de holnap dől el (?), hogy elveszik -e a vasárnapi szabadnapomat. (Merthogy ugye beindult a Borsodi Liga ezerre' és akkor dolog van... Lásd néhány (száz?) hozzászólással előbb belinkelt kép a "bicajomról".)
Üdv. Nolan.
Mondom hogy a "vízágyas" szmájli csak félrement! :o))) De tényleg tök véletelen! Egyáltalán nem azért raktam be,hogy röhögjetek rajta!! :o)))))
Az "ARCZULATOS" témánál én is vmi. hasonlóra gondoltam. (Se az egyik se a másik:o) BKV LIMITED EDITION :o)))))
Semmi gond.Egyébként észrevételedet köszönöm,igazad volt.Hazafelé megsasoltam 1-2 buszt és valóban jobban lejt az ablak az elején.Ha az ívet átlagolom,kb 45 fokos a dölés.
"Az "arculatos" az átmenet a sima és a BKV+ között. Pl színezett kapaszkodók, nem gyárilag szerelt Fok-Gyem. Ilyenek pl. a 11-esen, 29-esen, 53-ason járó 415-ösök, vagy a Rákoskerten járó 260-asok (itt csak zöld kapaszkodók vannak). Ezeknek a járműveknek elvileg korlátozva van a kiadásuk, azaz egyszerű "mezei" vonalakra nem adhatók."
Szép a kép,jól ki van dolgozva.Csak szerintem az elején a szélvédő egy kicsit lejjeb kezdődik. De ez már csak az én kis kukacoskodásom! :o)
Az enyémnél sokkal jobb!
Milyen kiterjesztése van a képnek? És egy darab hány pixelszer hány pixeles?
(Ekkora méretűek, úgy tudom, hogy a .tif kiterjesztésű képek szoktak lenni... Le kell "butítani" JPG -be, és akkor csökken a fájlméret -sajnos a minőség rovására.)
Ma volt szerencsém az AKD-708 -ashoz. a 138-ason.
Teccik a fa kinézetű beltere (kárpitja :o) Amúgy őbenne semmi extra nincs. Viszont a fényezése az nagyon szép Lila ruleZZZ!
Nem is találhattad, mert HáBé archívumában szerepel, a fel nem használt rendszámok közt: Ezt a rendszámot a BX 60-58 kapta volna, de az autót selejtezték átrendszámozás előtt...(Óbuda)
Ezek a dolgok ismerősek!
Régebben voltak velem is ilyenek:
-19-es. Ik.260. Első ajtó legfelső lépcső küszöbének néhány csavarja (mind :o) hiányzott,és hát ellégé kiállt. Derék sofőrpajtás viszont kijavitotta. Elővette legnagyobb tudását,és a kiálló rész szépen szak(barbár)szerűen eltávolította!(Letörte!) :o(
-Másik szintén Etele. Szintén 103-as csak régebben:
A buszba egy microbar levegő sem volt,de nekünk ugye időben (:o) kell indulni,az mindegy hogy van-e levegő a rendszerbe vagy nincs.
A feeling olyan volt mintha aszfaltfutóműves rallyautóba ültél volna,még a hangy elhullott hajszálát is megéresztük :o))),de ez sem zavarta a sofőrt (talán csak annyiban,hogy a termoszában összerázza a kávéját.) :o(
Na az van, hogy találtam (mert vadászni kell) még egy jó békávés buszt: 11-90. pár napja jött ki a felújitásról.
Rally, ha meg akarod nézni, igyekezz, mert tartok tőle, hogy nem sokáig lesz ilyen állapotban. A 103-ason jár.
(Mondjuk az Etelén - mert visszafele is kofogtam:) - nem akart induláskor becsukódni az ajtaja. A sofőr egy hihetetlen nagy tapló volt, szivtam a fogamat... na mindegy, szóval fingja nem volt, mit csináljon, csapkodta a dobozt, meg minden. Leszállitott minket. Elvonult. Beállt a másik, ami viszont természetesen nem helyette indult. Közben ebmerünk valamit varázsolt, mert megjavult az ajtó (csak az elsővel volt gond). Na mindenki vissza....Ekkor már voltunk jó páran. Viszont sikerült úgy beállnia, hogy alig birt kikanyarodni...ekkora marhát...és nem is valami fiatal volt...
Ma láttam a 19-esen egy (szerintem nyugodtan ráragasztható, hogy full-extrás) 260-ast. Sajnos csak kívülről láttam,de az nagyon szép volt. A 19-esen volt.Minden létező gyári elem megtalálható volt rajta! Sőt a hűtőmaszk és a felirat rajta, szerintem tök új volt!
A rendszáma BPO-079. Őt még nem láttam sose errefelé!
Minnyá megnézem HÁBÉ-nél,hogy délpestis-e.
+Ma a miskolci buszok inváziót tartottak Csepelen,és Erzsébeten. 5 különbözőt számoltam meg! :o)