Ami azt illeti, a Missouri-völgyi ág nyelvei, a Hidatsa és az Apsáalookee is nyelvileg eléggé távol állnak a sziú nyelvcsalád központi csoportjától, az ún. Mississippi-völgyi csoporttól.
Valószínű, hogy a szétválás köztük már nagyon régen megtörténhetett.
A Missouri-völgyi csoport ősei a hagyományai alapján a Szent Tó környékén, valamint ettől északra és északkeletre éltek, északon föl egészen a Felső Tó vidékéig.
A Mississippi-völgyi csoport további 4 alcsoportra oszlik:
-Dakota nyelvek
-Hochank nyelv, közismertebb nevén Winnebago
- Chíwere nyelvek
- Degiha nyelvek.
Ezeknek az "őshazája" a Mississippi völgyében lehetett, az Arkansas torkolatától fölfelé egészen a Mississippi forrásvidékéig és a Michigan-tóig, illetve az Ohio vízgyűjtőjének az alsó részén.
Ez a Mandan-walesi nyelvi kapcsolat kiváncsivá tett, megnézem milyen forrásokat lehet találni erről. Egyébiránt a Mandan mellett az egykor a keleti partvidéken beszélt katauba illetve tutelo nyelvek voltak még "izoláltak" a sziú nyelvek között.
Érdekesek ezek az ősi vándorlások, amelyek ezeknek a népeknek az eredetmondáiban is tükröződnek.
A Mandanok pl. délkelet-kelet felől érkezhettek, a Cahokia-kultúra térségéből. Nagyjából arról a területről, ahol az Ohio és az Illinois folyók belefolynak a Mississippi folyamba. Mindez persze csak egy közepesen erős feltételezés, nem több...
Érdekes a Mandan nyelvben kimutatott néhány walesi eredetű szó kérdésköre, ezekre máig nincs elfogadott magyarázat.
Földrajzilag a mai Észak-Dakota, a Nagy Iszapos (Missouri) jobb partja, a Szív-folyó és a Kés-folyó vidéke. A Kis-Missouritól keletre, az Ágyúgolyó-folyótól északra.
Az Apsáalookee az körülbelül úgy fordítható le, hogy " A Nagycsőrű Madár Gyermekei".
Sokan azt vallják, hogy a Nagycsőrű Madáron egy mitikus madarat, egy Mennydörgéslényt kell érteni.
Téves fordítás miatt lettek varjaknak elnevrzve, a francia felfedezők és kereskedők követték el ezt a bakit, akik ezt a népet a Gens de Corbeau elnevezéssel illették, ezt fordították le a britek Crowra.
Pl. amikor 1450 tájékán Shíipdeetash (No Intestines or No Vitals) főnök egy mitikus látomást követve, a Szent Dohány nyomában a nép egy részét a Szent Tótól a Sárgakő-folyó völgyébe vezette.
Ebből a néprészből lettek az apszáarokék (Apsáalookee), közismertebb nevükön a varjú indiánok.
Akik a Szent Tónál maradtak a testvére, Vörös Nyomkereső vezetésével, azok is hamarosan útra keltek és a Nagy Iszapos Víz, a Missouri partjához költöztek.
Belőlük lettek a hidatszák (Hidatsa, eredetileg Hiraaca).
Látom, hogy te is kedveled a témába vágó tájképeket:
A Por-folyó völgye a Montana Territórium délkeleti részén.
Egy időben ez a folyó volt a határfolyó az apszáarokék és a lkaoták között, bár igazából ez a határvonal sosem volt kőbe vésve, a Nagy Síkságokon egyébként ois nagyon képlékenyek voltak a törzsi területek határai.
A fényképen egyébként az ikonikus Devils Tower látható, csak én szándékosan az apszáaroké, ill. a lakota nevét adtam meg.
A Devils Tower térsége egy időben az apszáarokék területéhez tartozott, majd a 18. sz. vége, 19. sz. eleje körül a lakoták és az északi sájenek kiszorították innen őket.
Ma a Devils Tower nem tartozik egyetlen őslakos rezervátumhoz sem, szövetségi terület, ún. National Monument.
Ha ezt az ún. Big Dry areát keresitek a nagy világhálós világtérképen, akkor azt kell beütni a térkép keresőjébe, hogy Big Dry Creek, Montana. Azaz Nagy Száraz Patak.
De visszamehetünk egészen 1450 környékéig is, amikor a hiraatszák és az apszáarokék közös ősei még a Szellem Tó vagy más néven Szent Tó, a Devils Lake környékén éltek a mai Észak-Dakota keleti részén.
A hiraatszák (hidatszák) úgy hívták azt a tavat, hogy Mirixubaash,azaz Szent Víz.
Sőt van egy népmesei elemekkel át- meg átszőtt sztori is egy varázserővel rendelkező bábu odaajándékozásáról, majd ellopásáról is, amely nagyjából valamikor abban az időben játszódott, amikor Európában a hétéves háború, Észak-Amerika keleti részén meg a brit - francia gyarmati háború véres ütközetei zajlottak.
Mondjuk a Nagy Síkságokon élő népek, ha hallottak is egyáltalán ezekről a távoli háborúkról, kevésbé foglalkoztatta őket, mivel iszonyatos távolságra voltak tőlük (még az észak-amerikai gyarmati háború is).
De visszamehetnénk akár az 1800-1801-es esztendőkig, amikor a Por-folyó medencéjében az első nagy összecsapások voltak a nyugat felé törekvő lakoták és az ősi vadászmezőiket védelmező apszáalokék között.
Ennek a történetnek a kezdetei még 1851-re mennek vissza, amikor az apszáaloké Nagy Árnyék és a mnígowojú lakota Vörös Hal törzsfőnökök az E. Á. főszervezésében a La Rami erődben tárgyaltak a törzsi területek határáról és abban állapodtak meg, hogy a Por-folyó legyen a határvonal a két nép területe között.
Ezt találtam a témában, az 1870-1873 közötti eseményeket illetően:
"In April 1870, the Sioux overpowered a barricaded war group of 30 Crow in the Big Dry area.[58]: 33 The Crow were killed to either last or last but one man. Later, mourning Crow with "their hair cut off, their fingers and faces cut" brought the dead bodies back to camp.[74]: 153 The drawing from the Sioux winter count of Lone Dog shows the Crow in the circle (the breastwork), while the Sioux close in on them. The many lines indicates flying bullets. The Sioux lost 14 warriors.[75]: 126 Sioux chief Sitting Bull took part in this battle.[58]: 33 [76]: 115–119
In the summer of 1870, some Sioux attacked a Crow reservation camp in the Bighorn/Little Bighorn area.[77] The Crows reported Sioux Indians in the same area again in 1871.[78]: 43 During the next years, this eastern part of the Crow reservation was taken over by the Sioux in search of buffalo.[79]: 182 In August 1873, visiting Nez Percé and a Crow reservation camp at Pryor Creek further west faced a force of Sioux warriors in a long confrontation.[51]: 107 Crow chief Blackfoot objected to this incursion and called for resolute U.S. military actions against the Indian trespassers.[51]: 106 Due to Sioux attacks on both civilians and soldiers north of the Yellowstone in newly established U.S. territory (Battle of Pease Bottom, Battle of Honsinger Bluff), the Commissioner of Indian Affairs advocated the use of troops to force the Sioux back to South Dakota in his 1873 report.[80]: 145 Nothing happened."
