Keresés

Részletes keresés

Amet Creative Commons License 2011.12.24 0 0 1969

Kedves ösztöke!

 

Írod:

"Az meg kevés, ha te Swedenborgot "igaz embernek ismerted" (bár ez is egyfajta mantra, mert csak ismételgetni láttam, de még azt nem láttam, hogy a látomásain kívül bármi krisztusit kimutattál volna róla, mondjuk, hogy üldözték volna, vagy megölték volna Krisztusért, nem te azt mutattad ki, hogy a királyok kitüntették, e-világ elismerte Swedenborgot, ez meg éppen az ellenkezője annak, ami a krisztusiakat jellemzi, akik látványosságai a világnak, és akiket mondjuk megölnek a királyok, nem pedig kitüntetnek, ugyanis azt is kell vizsgálni,"

 

Mi vagyunk a királyok, a hívő emberek, akik uralkodásra hívattunk el. Persze nem egymáson való uralkodásra, hanem a bűneink fölött való uralkodásra.

Te is egy ilyen király vagy nemde? Egy olyan király, aki üldözi, és talán meg is ölné Swedenborgot, Krisztustól kapott kijelentéseiért, ha tehetné. Voltak is minden időben olyan királyok izráelben, akik a prófétákat üldözték, mert nem a szájuk íze szerint szóltak, hanem isten szerint! Nincs itt semmi meglepő, mert ma is ugyan úgy van! Lépj ki közülük!

Az nem szégyen, ha az ember a tévedéseit beismeri, és továbblép. Krisztus is ezt tette!

 

Amikor a lelki Atyja szavát meghallotta, kijött a szellemi Egyiptomból, ami az Ige e világ tudománya szerinti, és betű szerinti értelmezését jelenti a Szentírásban:

 

Lásd: "Egyiptomból hívtam ki az én fiamat"

 

De nem csak neki állt ebben a zászló, hanem a mindenkori lelki Izráelnek is, akit maga után hív:

 

"Mikor még gyermek volt Izráel, megszerettem őt, és Égyiptomból hívtam ki az én fiamat."(Hós 11,1)

 

Ahogyan próféta szavára jöttek ki egykor, ma is próféta szavára kell kijönnünk. Swedenborgot, Észak Prófétájának is nevezik:

 

"És próféta által hozta fel az Úr Izráelt Égyiptomból, és próféta által tartatott meg."(Hós 12,13)

 

Swedenborgot, amikor kitüntették az e világi érdemeiért, az azelőtt történt, mielőtt az Úr elhívta volna. Miután az Úr megjelent neki, és megbízta a munkával, abbahagyta minden világi tevékenységét, és csak az Úr munkájának szentelte magát. Ez ötvenhét éves korában történt. Ekkorra érett meg arra, hogy képes legyen ekkora elhívást betölteni. Ahhoz, hogy meg tudja érteni, és közre is tudja adni, amit odaát lát, és hall, ehhez kellett az az előélet, aminek során, az elméjét kicsiszolta az Úr, az egyetemeken, a nyelvek megtanulásával, a feltalálói, azaz probléma átlátó, és megoldó képességének a kifejlesztésével.

Hogy ezt az uralkodó is elismerte, csak azt mutatja nekem, hogy az Úr jó előkészítő munkát végzett rajta.

 

Nem csak tanulatlan, egyszerű embereket használt az Úr, hanem kikupált elméket is, akikre rá lehetett bízni az átfogó, nagyobb méretű szabadító küldetéseket is:

Lásd Mózest, aki a Fáraó fiaként a legmagasabb képzésben részesült, vagy Pál apostolt, aki szintén több nyelvet beszélő, tudós farizeus volt, mielőtt az Úr elhívta a Pogányok szabadítására. (Lehet köpködni ezeket is azért, mert nem voltak buták.)

 

Gondolj csak bele, hogy a nagy szellemi sötétség feloszlatására, amibe a kereszténység belemerült, tudott volna e az Úr egy írástudatlan, képzetlen embert felhasználni, aki helyzeténél fogva nem látja át a vallásos buktatókat. Swedenborg születésétől fogva szembetalálkozott velük, mert egy püspök fia volt, aki az apjával érdemben tárgyalhatott ezekről a gyötrő kérdésekről:

 

"Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek;..."

 

De hívattak, még ha nem is sokan! Bár ez némelyeknek nem tetszik.

 

Most magamról, ha már felfuvalkodottnak tartasz. Félek, hogy ne legyek az!

Amit az Úr kegyelméből megértenem adott, azt véka alól, kegyesen sunnyogva kellene mondanom, hogy ne tarts felfuvalkodottnak?

Nem inkább az Úrra hallgatva, hangosan trombitálnom, hogy készülhess a harcra, az őrdög ellen, aki rútul becsapott?

 

Nem is szeretnélek, ha nem így tennék.

 

Üdv: Amet

Előzmény: ösztöke (1968)
ösztöke Creative Commons License 2011.12.23 0 0 1968

A felfuvalkodás nem magabiztosság, hanem hogy te valami különbnek, felette nagy szellemi látásúnak állítod be magad. Én ezt látom írásaidon, nem magabiztosságot, hanem kivagyiságot. Magabiztos persze vagy, egy ember melletti szurkolásban, ember tisztelgésében (persze ilyen magabiztosak a Fradi drukkerek is vagy a mohemánok, ha Mohamedről van szó, teljesen emberi ez, testi gondolkodás: "én Pálé" "én Apollósé", persze azok hívők voltak, akik ezt mondták, neked meg csak ez van), attól nem tágítasz, de emellett még fel is vagy fuvalkodva arra a "különleges" kijelentésre, amit nem is te kaptál, hanem akit tisztelgetsz. Nos, ez nagyon is passzol azzal, amit Pál mond azokról, akik látomások után indultak és arra felfuvalkodnak, angyalokat tisztelgetnek:

Kol. 2.18 Alázatoskodással vagy angyalok tiszteletével tetszelegve meg ne fosszon titeket a pályadíjtól senki, aki látomások után indul, s akit ok nélkül felfuvalkodottá tesz a hústól vezetett értelem,

 

Az meg kevés, ha te Swedenborgot "igaz embernek ismerted" (bár ez is egyfajta mantra, mert csak ismételgetni láttam, de még azt nem láttam, hogy a látomásain kívül bármi krisztusit kimutattál volna róla, mondjuk, hogy üldözték volna, vagy megölték volna Krisztusért, nem te azt mutattad ki, hogy a királyok kitüntették, e-világ elismerte Swedenborgot, ez meg éppen az ellenkezője annak, ami a krisztusiakat jellemzi, akik látványosságai a világnak, és akiket mondjuk megölnek a királyok, nem pedig kitüntetnek, ugyanis azt is kell vizsgálni, hogy a fene nagy látomásai egyeznek-e Isten beszédével, az igazság kijelentéseivel, azokkal amik Írva vannak, az Írással. Ha nem, éppen ellentétes kijelentései vannak, nem egyeznek,  - márpedig nem egyeznek (ez már bőven kiderült eddigi vitánkba, mert ha érvéként feljön valami Sw. ellen, te vastag ömlengésbe Sw illetően)- akkor bizony hiába is ismerte meg "igaz embernek". Mellesleg meg sem ismerhetted, hiszen már X éve a földben van, mi meg most élünk.

 

Mellesleg az is igen jellemző még, hogy ha érveket mondok (és jópár idézetet mondtam, hogy az angyalokkal kapcsolatban, meg hogy teremtettek, és korábban, mint az ember, és hogy nem emberek, meg vannak különböztetve, stb.), és az Írást idézem, ahol írva van, ez meg az, akkor vagy Swedemborgal takarózol, vagy azzal, hogy a szimbolikázással éppen ellenkezőt is ki lehet hozni (mint az okkultisták teszik), mint ami Írva van. Nem barátom, ez olcsó trükk, ennek nem dőlök be. Elég hosszan írtam az előző szólásomban, elég melót, időt fektettem be, hogy ilyen olcsó trükkel csak úgy átlépd. Ez csak egy módszer arra, hogy leplezd, hogy képtelen vagy értelmes érveket, és mint jokert húzod elő Swedenborg mesteredet.

 

Azt, meg tőlem hiába is mondod, hogy Énók könyve nincs a Swedenborg kedvenc listájában, természetesnek veszem ebben is, hogy semmi köze nem volt az apostoli hithez. Júdás apostol ugyanis idéz Énokból, mégpedig úgy mint próféta, Júd. 14 Róluk jövendölt Énok is, Ádámtól a hetedik, mikor így szólt: "Íme, eljött az Úr tízezer szentjével, hogy ítéletet üljön mindenek ellen, és rábizonyítsa az istentelenekre minden istentelen tettüket, melyekkel isten­telenséget követtek el, amellett minden kemény szót, melyet az istentelen vétkezõk õellene szóltak.---- - Ez konkrétan az Énok könyvéből való idézet. (Már ne haragudj meg, ha az apostolnak inkább hiszek mint egy újkori halottlátónak.)

Énok. 1:9 Íme! Eljött az Úr tízezernyi szentjével, ítéletet végrehajtani mindenek fölött, és elpusztítani az istenteleneket, megfeddni minden élőt az istentelen munkájukért, melyeket istentelenül elkövettek ellene, és minden súlyos beszédért, melyeket az istentelen bűnösök ellene szóltak.

 

Mindenesetre nem csak Énok könyvében van megírva, hogy az angyalok bizonyos birodalmak felett álló fejedelmek (akik sose voltak emberek, miért is lettek volna, Sátán már akkor megtévesztette Évát, amikor még csak éppen megteremtettek), de ott van Dániel könyve is.

 

Dán. 10: 18.  És ismét illete engem az emberhez hasonló, és megerősíte engem. 19. És monda: Ne félj, te kedves férfiú; békesség néked, légy erős és bizony erős! És mikor szóla velem, megerősödém, és mondék: Szóljon az én Uram, mert megerősítél engemet. 20. És monda: Tudod-é, miért jöttem hozzád? És most visszatérek, hogy küzdjek a persa fejedelem ellen; és ha én kimegyek, ímé Görögország fejedelme jő elő! 21. De megjelentem néked, a mi fel van jegyezve az igazság írásában; és senki sincsen, aki én velem tartana ezek ellenében, hanem csak Mihály a ti fejedelmetek.

 

Látható, amikor a gyolcsba öltözött angyal beszél Dániellel, azt állítja, hogy a küzdelemben áll bizonyos fejedelmekkel, és csak Mihály segíti ebben a küzdelemben. Mihályt is fejedelemnek mondja! Nem birodalom tehát egy Mihály, ahogy Swedenborg halottlátó állítja (hiába is állítja, a Bibliába kijelentései ellenére teszi, és a Biblia kijelentései az igazak, nem Swedenborgé), hanem fölötte álló fejedelem, nem maga a birodalom. Ládod, Énok könyvével egyezik Dániel könyve is.

 

 

Előzmény: Amet (1966)
Krisztuskövet Creative Commons License 2011.12.22 0 0 1967

 

Kedves Kari!

 

Köszönöm a verset. 

Mily remek, hogy én is megtapasztalhattam mind két „mester” játékát életem „hegedűjén”!

Tudom, hogyan szólt a „zsarnok Úr” uralma alatt, mikor a „dal” keserű bánatról, kínról,

álöröm sikongásáról szólt.

 

De mikor Jézus, a drága Úr lett a "mester", minden megváltozott.

Nemessé vált "hangszerem", melyből nemes hangok csendülhetnek.

A „dal” Isten dicséretéről, szelíd örömről, derűről szól. 

 

És milyen jó ha átélhetjük, mikor másokkal is összhangba zengnek a "hegedűk"!  

 

 

 

 

 

 

Előzmény: kari333 (1962)
Amet Creative Commons License 2011.12.22 0 0 1966

Kedves ösztöke!

 

A magabiztosságom onnan ered, hogy már nem hiszek, az emberi vallásos elgondolásoknak, mint régen tettem, hanem azon kijelentéseknek hiszek, amit Krisztus, Swedenborg Emánuel svéd tudósnak adott. Azzal a céllal, hogy az időközben elterjedt hamis vallásos elképzeléseket szétoszlassa.

Ez olyan biztonságos, mint amit Péter apostol ajánlott:

 

"És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben;"(2Pt 1,19)

 

Ugye nem gondolod komolyan, hogy bárki is felülírhatja azokat a kijelentéseket, amit az Úr által rendelt 29-évi mennyei elragadtatásai közepett, neki átadott. Amiket szemeivel látott, és füleivel hallott. Én Igaz embernek ismertem meg az írásai alapján, aki, amit mondott, azt Igével alá is támasztotta. Hogy más a mondanivalója, mint a ma elfogadott, az csak természetes, ha azt nézzük, hogy mi volt az elhívásának a célja.

 

- Swedenborgnak lett kijelentve, hogy Mihály egy mennyei birodalom neve, és mindenki Mihályként mutatkozik be, aki abból a birodalomból való küldöttje, vagy angyala az Úrnak.

Ez nem azt jelenti, hogy nem egy ember jelent meg, mint Mihály, vagy Gábriel, hanem másképp van, mint gondolnánk, kijelentés hiányában.

- Neki lett kijelentve, hogy minden ördög, vagy angyal földi ember volt valamikor.

- Hogy a mennyben csak Jézus Krisztust ismerik Istennek egyedül.

- Neki lett kijelentve az a titok, hogy az Ige, az utolsó pontocskájáig mennyei megfeleléseket takar, szimbólumok formájában. Hogy annak belső jelentése teljesen eltér az olvasattól. Ezért, aki csupán, a külső betűt látva gondolkozik róla, nem érthet semmit belőle.

- Neki lett kijelentve, hogy az Ige, amely a mennyben is megvan, és amit ott Igének neveznek, azon könyvek összessége, amelyek minden részletükben szellemi, és mennyei megfeleléseket tartalmaznak.

Ezek:

 

Ótestamentumban:

Mózes öt könyve; Józsué könyve; Bírák könyve; Sámuel két könyve; Királyok két könyve; Dávid zsoltárai; Ézsaiás; Jeremiás; Énekek Éneke; Ezékiel; Dániel; Hóseás; Jóel; Ámós;  Abdiás; Jónás; Mikeás; Náhum; Habakukk; Sofoniás; Aggeus; Zakariás; Malakiás.

 

Újtestamentomban:

Máté; Márk; Lukács; János evengéliuma; Jelenések könyve.

A többi nem tartalmazza a belső jelentést.

Jób könyve egy ősi könyv, amely ugyan tartalmaz egy belső jelentést, de nem folytatólagosan. (Mennyei titkok: n.3570, 9942. A fehér ló: n.16)

 

Mint látod Énók könyve nincs a listán. (Egyébként az az "Énók könyve" amire hivatkozol is, a többi angyalnév kapcsán, nagyon átlátszóan emberi agyalmány, és nem az az írás, amire az újszövetségben hivatkozás van. Nyilván vannak írások a mennyben Énóktól, de azok biztosan nem ezek.)

Az Igében, ami a mennyben is van csak két angyal neve szerepel: Mihály, és Gábriel.

Amelyek jelen látásom szerint, a menny két fő birodalma, ahogyan az előzőekben mondtam.

 

Üdv: Amet

Előzmény: ösztöke (1965)
ösztöke Creative Commons License 2011.12.22 0 0 1965

"A Kérubok, és szeráfok, lelkes állatok, stb. szintén mennyei országok kiábrázolásai, feladataik, és egyéb jellegzetes viselkedésük, és jellemük szerint, és nem külön teremtmények, mint véli az, akinek nincs még helyes szellemi látása ezekről, és úgy magyarázza az Igét."

 

Értem. És te lennél az a felette nagy szellemi látású??? Hát...., felfuvalkodásodban barátom azt sem veszed észre, hogy Isten beszédeivel ellenkezel olykor-olykor (jó gyakran), és hogy szimbolikus átértelmezéseddel éppen ellentéteset hoz ki, mint ami ki van jelentve. Hogy pedig a kerubok teremtettek, magyarázd Ezékielnek, perelj inkább vele, hogy miért állítja, hogy teremtetett ama felkent oltalmazó kerub:

 

Ez. 28:14. Valál felkent oltalmazó Kérub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál. 15. Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned.

 

Mondom, a felsőbbrendűségi dumával éppen azt éred el, hogy megaláztatsz, Krisztus szerint  - aki magát felmagasztalja  - (mint most te teszed, hogy magadat valami nagy szellemi látásúnak mondva, persze burkoltan) megaláztatik. Ideje lenne leszállnod a magas lóról, mert nem vagy te olyan magasan, mint véled.

 

"Tehát a menny minden részleteiben is ember formájú!" - Ezékiel ismét segíthet rajtad, aki ugyan emberformájúnak, de nem csak ember arcúnak látja a mennyei élőlényeket, azt a négy lelkes állatot (élőlényt), amely valószínűleg megegyezik a Jelenésekben említett négy élőlénnyel (lelkes állat ezt jelenti a görögben):

 

Ez. 1:10 És belőle négy lelkes állat formája tetszék ki, és ez vala ábrázatjok: emberi formájok vala, 6. És mindeniknek négy orczája vala, és négy szárnya mindenikőjöknek; 7. És lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráznak vala, mint a simított ércz színe. 8. Továbbá emberi kezek valának szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négyőjöknek orczái és szárnyai. 9. Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, nem fordultak meg jártukban, mindenik az ő orczája irányában megy vala.És orczájok formája vala emberi orcza, továbbá oroszlán-orcza mind a négynek jobbfelől, és bika-orcza mind a négynek balfelől, és sas-orcza mind a négynek hátul;

 

Mihály, meg Gábriel meg nem birodalmak, ezt már mondtam neked, birodalmak nem beszélnek (vagy te hallottad már mondjuk Magyarországot beszélni??), nem változnak hirtelen szóvivővé, hírvivővé. Vagy birodalom valami, vagy annak szóvivője, képviselője. És úgy néz ki, hogy az angyalok ez utóbbiak. Ilyen értelemben Gábriel angyal magáról nem azt állítja, hogy Isten előtti birodalom, hanem hogy ő Isten előtt áll (értsd mindig látja Istent) és mivel neki, Isten küldöttjének nem hitt Zakariás - aki Isten előtt áll - (nem Isten előtti birodalom, nem ezt mondja magáról) ezért egy ideig nem néma lesz:

 

Luk. 1:19 És felelvén az angyal, monda néki: Én Gábriel vagyok, ki az Isten előtt állok; és küldettem, hogy szóljak veled, és ez örvendetes dolgokat jelentsem néked.

 

Ugyanaz a Gábriel aki Dánielt is megérintette imádsága közben (nem egy birodalom érintette meg, hanem Isten küldöttje, angyala aki a mennyből küldetett hozzá)

 

Dán. 9:21 És még az imádságot mondom vala, mikor ama férfiú, Gábriel, a kit elébb a látomásban láttam vala, sebességgel repülvén, megillete engem az estvéli áldozat idején.

 

Nos, még vannak írások, amelyek nem csak 2 hanem több ilyen angyalról is szólnak, mint Énok könyve, ezek szintén alátámasztják, amit mondok:

 

Enok.9:1 És Mikháel, Uriel, Ráfael és Gábriel lenézve a mennyből, látták a sok vérontást ami a földön történt, és minden törvénytelenséget, ami a földet sújtotta. És ezt mondták egymásnak: A föld városai kihaltakká váltak, és siralmaik feljutottak a mennyek kapujához. 3. És most hozzátok, a mennyben lévõ szent lényekhez könyörögnek az emberek lelkei, mondván: “Vigyétek a mi ügyünket a Magasságos elé”.
 

 

Énok. 20 1. Ezek a nevei azoknak a szent angyaloknak, akik mindig vigyáznak.

2. Uriel, egyike a szentséges angyaloknak, aki a világ és Tartarosz felett ügyel.
3. Ráfael, egyike a szentséges angyaloknak, aki az emberek szellemeii felett ügyel.
4. Ráguel, egyike a szentséges angyaloknak, aki büntetést mér a világra és az égitestekre.
5. Mikháel, egyike a szentséges angyaloknak, aki az emberiség jobbik része fölött ügyel, és a káosz felett.
6. Szarákiel, egyike a szentséges angyaloknak, aki azoknak az embereknek a szellemei felett áll, akik szellemükben vétkeztek.
7. Gábriel, egyike a szentséges angyaloknak, aki Ikiszát [a kígyók] a Paradicsom, és a Kérubok felett áll.
8. Rémiel, egyike a szentséges angyaloknak, akit Isten azok fölé rendelt, akik majd felkelnek.

 

Itt is nagyon jól látszik, hogy ezek az angyalok felügyelnek birodalmakat, vigyáznak, felettük állnak, mint hatalmasságok, de nem ők maguk a birodalom, csak képviselik azt, felügyelik azt.

Előzmény: Amet (1964)
Amet Creative Commons License 2011.12.21 0 0 1964

Kedves ösztöke!

 

Az egész menny ember formájú!

Ez látszik abból is , hogy Krisztus testének hívják, és ezért neve is van: Eklézsia

De egy emberhez hasonlóan, többféleképpen is becézi az Isten:

-Egyetlenemnek, menyasszonynak, feleségnek, a jóság tekintetében.

-Vasvesszővel legeltető, újjászületett fiúnak, aki Isten királyi székéhez ragadtatott a sárkány elöl, az igazság tekintetében. (Lásd a sárkány mibenlétét, az előző hozzászólásomban.)

 

A menny, mint a legnagyobb ember, az Isten képlete. (Lásd Isten képére, és hasonlatosságára teremtettünk.)

Ahogyan az emberi testnek két egymástól elválaszthatatlan, egymáshoz illő, szimetrikus része van, úgy van a menny két birodalomra osztva. Mint ahogyan a házasságban, a férfi nincs asszony nélkül, az asszony sincs férfi nélkül.

A férfi (jobb oldal: Lásd: "Igazságom jobbja"-kifejezést) jelképezi az Igazságot, az egész habitusával, míg a nő (bal oldal: Lásd: a szív helye) a jóságot. A jó, és az Igaz Istenben megkülönböztethetően egyek.

Így a menny Igazságot képviselő birodalmát, Mihálynak hívják, és a menny jóságot képviselő birodalmát Gábrielnek.

Ebből kitűnik, hogy a menny részleteiben is ember alakú.  Mindegyik birodalom számtalan országból áll, amelyek szintén ember alakúak, de külömböznek egymástól a mennyei igaz, és a mennyei jó felvételének arányában.

 

Ez a külső megjelenéseikben is látszik, hasonlóan a földön élő különböző népcsoportok külső ismertető jelei szerint (kínai, indián, fekete, indiai, stb) Persze mindkét mennyei birodalomban vannak egyaránt férfiak, és nők. Ezért a menny még kisebb formája a mennyei házasság, amely házasság másféle jellegű, mint a földi. Egy mennyei házastárs néha egy emberként is megjelenik, erősítve ezzel azt az Igét, hogy a házasságban "többé nem kettő, hanem egy test".

A menny legkisebb formája a mennyei polgár. Ahogyan itt egy Kínából jött kínai képviseli Kínát, ugyan úgy képviseli egy mennyei polgár, az ő mennyei országát. Ezért amikor egy mennyei ember megjelenik, mint isten küldöttje, vagy angyala, jelenik meg.

 

A Kérubok, és szeráfok, lelkes állatok, stb. szintén mennyei országok kiábrázolásai, feladataik, és egyéb jellegzetes viselkedésük, és jellemük szerint, és nem külön teremtmények, mint véli az, akinek nincs még helyes szellemi látása ezekről, és úgy magyarázza az Igét.

 

Tehát a menny minden részleteiben is ember formájú!

Hogy részletei vannak az abból látszik, hogy többesszámban mennyek országának is hívják.

Ahogy ma már tudjuk, hogy egy sejt tartalmazza az egyedre vonatkozó öszes jellemzőt, így van ez a menny egyetlen sejtjével vagy polgárával, azaz angyalával is.

 

Üdv: Amet

Előzmény: ösztöke (1961)
Amet Creative Commons License 2011.12.20 0 0 1963

Szia Karcsi!

 

Jó ez a vers!

Apámat juttatja eszembe, aki hegedült.

Fiatal korában a szülei kocsmájában húzta a talpalávalót.

Miután megtért, "megtért" a hegedűje is.

 

Üdv: Amet 

 

 

 

 

 

Előzmény: kari333 (1962)
kari333 Creative Commons License 2011.12.20 0 0 1962

 

Az ember lelke.

Az ember lelke, egy finom hegedű.
Belőle csendül ki a bú és a derű.
Attól függ melyik mester játszik rajta,
A hang is, csak olyan kétféle fajta.

Ha Jézus a Nagy Mester veszi a kezébe,
Isteni keze bele nyúl a közepébe.
Gyönyörű szép nemes hangok áradnak ki,
De csak oly lelkéből, aki enged neki.

Ha a húr laza, úgy megfeszíti Ő,
Próbákat ad rá a jó Teremtő!
Azért, hogy feszesen, jól szóljon a húr,
Egy célt szolgáljon mely szent: Isten az Úr!

Szép szólamok e nemes cél érdekében,
Megmentőként hassanak mások lelkében.
Hű Mesterünk akaratát árasszák szét,
Ki minden lélekért áldozta életét.

Ha a hangok nemes összhangba kerültek,
A bűnös lélek húrjain szétterültek.
Úgy egyformán árad dicshang belőlük,
Szolgálják híven, mindig Teremtőjük!

De, ha Sátán e világ ura nyúl bele,
Keserű bánattal kínnal lesz tele.
Gonosz átalkodott hangok áradnak szét,
Ki enged néki, elveszti életét!

E földön, csak keservesen szól az a húr,
Kinek lelkét uralja a zsarnok Úr!
Sikongva álörömet mutat, csalogat,
Szórakozás felé, mely a pokolba juttat!

Amilyen a Mester, úgy szól a hegedű!
Belőle árad ki a bú és a derű.
Tőled függ embertársam, ki kezében vagy,
Jézus, vagy Sátánéban, benned nyomot hagy!

/Ismeretlen szerző./

 

 

 

" mert ímé az Isten országa ti bennetek van" - Lukács 17,21

 


 

 

Előzmény: Amet (1960)
ösztöke Creative Commons License 2011.12.20 0 0 1961

Csak egy pár dolog. A túlszimbolizálással már leírtam mi a probléma, mégpedig az ami az okkultistákkal is, hogy gyakorlatilag bármit ki lehet vele magyarázni (a gonoszság is valaminek csak a szimbóluma, így átléphető, átértelmezhető), és helyettesíteni, ahogy te teszed gyakran az Írással, pl, sátánnal, és az angyalokkal.

 

A kijelentésről: Semmilyen új kijelentés nem mehet szembe a már kijelentettekkel, különben Isten magának mondana ellent, és az vastagon ki van jelentve, hogy 1) az angyalok nem emberek, nem emberi lények 2) az ember teremtése előtt is léteztek angyalok, az Isten fiai (erről már írtam) 3) sátán is Isten angyalai közül egy volt, aki megtévesztette Évát, mint ama ősi kígyó

 

Ezt tételesen fogom igazolni.

 

1) Az Írás végig megkülönbözteti az Isten szellemi teremtményeit, az angyalokat a földi-hústestben élő emberektől, akiket később teremtett. Nem szimbolika csupán ez a megkülönböztetés, hanem létezésbeli, minőségi, fizikai stb. Az emberek fizikai síkon léteznek, míg az Isten fiai (angyalok) szellemi lények. Az emberek nem járulhatnak közvetlen Isten elé, nem láthatják, míg az Isten angyalai igen. Az emberek romlandó testben élnek, az angyalok romolhatatlanban, nagy dicsőségben stb. Nézzünk egy pár részt, ahol erről van szó:

 

 

Isten nem az angyalokat karolta fel, hanem az Ábrahám magvát (itt is megkülönbözteti tehát az embert és angyalt):  Zsid. 2:16 "Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel."

 

A kicsinyek angyalai mindenkor látják Isten arcát a mennyben: Mát. 18: Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok; mert mondom néktek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orczáját.

 

Feltámadáskor az igazak Isten angyalaihoz lesznek hasonlóak, akik nem házasodnak: Mt. 22:30 "Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben."

 

Isten angyalait összehasonlítja a sárház lakóval, azaz velünk: Jób 4:18. Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:19. Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!

 

Krisztust magát is Isten angyalai erősítették, hordozták sok alkalommal, és ezt sátán is tudta: "És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe." Erre példa

 

Isten angyalainak látványa, egészen más mint az embereké, pl. Ézsaiás szeráfokat lát Isten közelében, akiknek nem emberi kinézetük, alakjuk volt:  Ézs. 6:1. A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot;2. Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orczáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett;3. És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével!4. És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel.

 

A szent sátorban ugyanezt szimbolizálják a szövetség ládája feletti kerubok: Zsid. 9:4 Melyben vala az arany füstölő oltár és a szövetség ládája beborítva minden felől aranynyal, ebben a mannás aranykorsó és Áron kihajtott vesszeje meg a szövetség táblái,5. Fölötte pedig a dicsőség kérubjai, beárnyékolva a fedelet, a mikről most nem szükséges külön szólani.

 

A többit már csak megemlítem, mivel már írtam (Dániel, imádság órájában megjelenő Gábriel, aki hozzá küldetik, és kijelentéseket mond, vagy a kemencébe bevetett három ifjú mellett megjelenő negyedik, akinek ábrázata mint Istenfiáé stb.) de szólhatnék még Ezékielről, és a többiekről, nyilván nem kell ezeket részleteznem valakinek aki ismeri a Bibliát.

 

2) Isten fiai, angyalai már a teremtéskor, a föld alapjainak levetésekor is jelen voltak, míg az ember még sehol nem volt:  Jób. 38:7 Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? .... Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?

 

 

3) Sátánról is elég sok minden ki van jelentve, pl. hogy Isten fiai között járulhatott Isten elé, még Jób idejében:

 

Jób. 1:6 "Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök.7. És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak és monda: Körülkerültem és át meg át jártam a földet."

 

Krisztust is megkísértette a földön, a pusztában, de Krisztus ellene állt sátánnak a pusztában, az Isten beszédével:

 

Mk. 1:11 "És a Lélek azonnal elragadá őt a pusztába.13. És ott volt a pusztában negyven napig kísértetve a Sátántól, és a vad állatokkal vala együtt; és az angyalok szolgálnak vala néki."

 

Luk. 1:4 "Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz. 8. Felelvén pedig Jézus, monda néki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj."

 

Továbbá ez a felkent kerub is nagy valószínűleg sátán, akit példaként hoznak a próféták, hogy felfuvalkodott:

 

Ez. 28:14 Valál felkent oltalmazó Kérub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál.15. Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned.

 

Ézs. 14:12 "Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!13. Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon.14. Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz."

 

Ráadásul sátánt e-világ Istenének is nevezi az írás, vagy levegőbeli hatalmasságnak, amely jelenleg e-világ fiaiban munkálkodik.

 

 

Írod: "Tehát a kígyó esetében, mindenképpen egy szimbólumról van szó, akár tetszik valakinek akár nem." , "A kígyó az a teremtett ember lelki sajátja, ami a hamis , és a gonosz."

 

- A kígyó a sátán egyik elnevezése, ami utal arra, hogy a hazugság atyja, mivel ő csapta be a fizikai kígyó segítségével Évát is, és úgy evett. Az egész becsapás-hazugság tőle indul ki, hogy egyenek a jó és a gonosz tudásának a fájáról, és így vétsenek Isten ellen. Isten sem szimbólum, mint ahogy a kígyó sem, vagy sátán.

 

 "a saját agyszülemény a lelki dolgokról, így az igéről. (Pl: angyal az egy embertől különböző teremtmény, holott az ige ezt seholsem állítja.)"

 

Nem ember agyszüleménye, hanem írva van, számtalan helyen erről, mint fentebb idéztem egy aprócska szeletét, de még nagyságrendekkel több van erről az írásban, na de konkrétan itt egy felkent kerub, ami teremtette:

 

Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskővel és onixxal, berillussal, zafirral, gránáttal és smaragddal; és karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtetél. 14Valál felkent oltalmazó Kérub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál.

 

Nem ádámék jártak tüzes kövek között, sem nem voltat Ádám kerub, sem tüzes kövek között nem járt, itt nem emberrről van szó, még ha példaként Tíruszra érti is az ige, de amit példaként hoz, az egy angyal, egy felkent kerub.

 

 

"A sátán nem egy személy, hanem az ember gonoszságát jelképezi, míg az ördög a hamisságát." "Nem külön személy a Sátán, és az Ördög." - Ez sátán hazugsága, aki megpróbálja elhitetni, hogy nem létezik.

  

"Így van a mennyben is: Gábriel, és Mihály arkangyalok, mennyei birodalmak nevei. Ezek hatalmas, és erős birodalmak, innen van a "nagy erejűek" elnevezés. Hatalmuk és nagy erejük lelki hatalom, ami a mennyei igazságon, és a mennyei jóságon alapul, amelyekben a polgáraik vannak, ezért bevehetetlen:" - Habár mennyei birodalomnak lehet feje angyal, de Birodalmak nem beszélgetnek, pl.: Máriával (vagy Mihály sátánnal Mózes teste felett) beszélő angyal (olyan mint Krisztus a Jelenésekben, aki Jánossal beszél, akkor ő is csak jelképez valamit?), és nem szólnak, nincs formájuk (Dánielnél ír Mihály vagy Gábriel alakjáról, sőt az egyik alak beszélget a másikkal, pl. Mihály a gyolcsba öltözött férfiúval stb. ) stb. Szóval szóba sem jön, hogy birodalmak látható emberi formában megjelennének embereknek, Isten angyalai annál inkább.

Előzmény: Amet (1960)
Amet Creative Commons License 2011.12.19 0 0 1960

Kedves ösztöke:

 

Írod:
"Ezt nem tudom honnan vetted".

 

Kijelentésből tudom!

Ma is létezik kijelentés, aminek lényege a nevében szerepel. Amikor eljön a kijelentés ideje, akkor annak aki kapja, a kijelentésről érzi a szívében, hogy az az Istentől való, és ezért hisz neki, még ha konkrétan, azaz szögletesen nincs is leírva a Szentírásba. Akár ő kapja a kijelentést, akár mástól hallja:
  
"Hit által értjük meg..."(Zsid 11,3)

  

Jézus is mondta, hogy sok mondanivalója lenne a tanítványainak, de még el nem hordozhatnák. Az igazság megismerésére való elvezetést a lélekre bízta, amely elvezetésnek az alapja az önmagában halott betű. Feltétlen kell a megértéséhez a lélek, különben öl.

 

Írod ezt is:

"Azért kéne elfogadnom, mert te bele vagy (Swedenborgba) esve? Vedd észere magad, csak te jössz ezzel az emberrel (Már nem vagyok egyedül a fórumon ezzel, ha nem vetted volna észre, és ez csak szaporodni fog. Remélem veled is előbb utóbb!)... ahelyett hogy te is az Írással és Krisztussal jönnél."

 

Az Igazságba vagyok beleesve, és ha igazságot hallok, ami beleillik az Írásba, aki a Krisztus. (Lásd: "az Ige testté lett...és Isten vala az Ige".) Örömmel társulok az ilyen emberhez. Swedenborgot igaz embernek ismertem meg a mondanivalója alapjá, akire Krisztus olyan titkok kijelentését bízta, amelyek eddig nem voltak feltárva. Benne vannak az Igében, de elrejtve, hogy akik az igazságot nem magáért az igazságért szeretik, és kedvelik, azok hallván ne halljanak, és látván ne lássanak. Mert az Igazság szeretete nem kötelező.
Az Igazság lelki dolog, ezért látható, és fogható dolgokkal, csak körülírható, erre való a betű, és az anyagi világ, és az Isten teste is.

 

Egy kicsit írok a kígyóról, ha már szóbahoztad, az angyal = ember azonosság belátása okán:

 

"És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének."(Jel 12,9)

 

Ha szó szerint veszed, akor az Évát kisértő kígyó, nyilván nem élhet már, tehát a régi kígyó, mint kígyó nem is létezik, mégis, mint "mai gyerek", hitet méghozzá az egész föld kerekségét, jelen időben írva.
Sőt az elején kiderül, hogy nem is kígyó, hanem egy sárkány. A bibliai sárkány így van leírva:
 
"Láttaték más jel is az égben, és ímé vala egy nagy veres sárkány, a kinek hét feje vala és tíz szarva, és az ő fejeiben hét korona;"(Jel 12,3)

 

Azután kiderül erről a hétfejű, tíz szarvú sárkányról, hogy ö az Ördög, vagy a Sátán, melyik a kettő közül? Mert az Igében vannak helyek ahol ördögről ír, és van ahol sátánról, és itt egynek láttatja. Söt van, hogy egy konkrét személyt, Pétert nevez Jézus Sátánnak.
Meg is mondja az okát: Ember szerint szólt akkor Péter.

 

Tehát a kígyó esetében, mindenképpen egy szimbólumról van szó, akár tetszik valakinek akár nem.
Mivel több irányból (sátán, ördög, sárkány, hétfejű, vörös tízszarvú, hétkoronás, tengerből feljövő fenevad, emberi vélekedés az Isteni dolgokról, stb.) van ez a lelki dolog megvilágítva, szükséges a megértéséhez a kijelentés.

 

A kígyó az a teremtett ember lelki sajátja, ami a hamis , és a gonosz.
Az újjá nem született ember a Seolban, vagy más néven a lelki halál állapotában van. A megtérés nem azonos az újjászületéssel, mert az újjászületés csak a megtérés után kezdődik, és egy hoszú folyamat, ami, ha nem vigyázunk megszakadhat, és újra a Seolba torkollhat:

 

"Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed...

 

(Ez az újjászületésünk, erőnk szerint ránk eső része. Lásd: '...és a magam részéről betöltöm a mi híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben...'/Kol 1,24/)

 

...mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs a Seolban, a hová menendő vagy."(Préd 9,12)

 

(A Seolba való könnyű viszaesés veszélyére, mint biztosan bekövetkező dolgora -ha nem vigyázunk- figyelmeztet az az Ige, hogy:

 

'Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!'/Lk 21,36/)

 

Ráadásul, aki a Seolban van, azt hiszi, hogy ahogyan él az igaz és jó. Tehát a pokol fényében van, ezért a hamisat látja igaznak, és a gonoszt jónak.
Ebből a helyzetéből ítéli meg az Igét is:
Amikor Igaz igeértelmezést hall, rögtön tekeredik egyet, és a fehér hasát villantva rögtön ellene áll. (Vagyis a saját igazságát, amelyen jár, mert a fehér szín az Igazságot jelenti, a szinek világában. Ez lehet a pokol, vagy a menny igazsága is. És, hogy melyikről van éppen szó az adott esetben, azt szintén lélek szerint kell eldönteni.)

A kígyónak Istentől rendelt eledele a por.

Mint tudjuk a kígyók mégsem port esznek, ezért ez is lelki szimbólum. A föld porából készültünk, ílyenformán a kígyó eledele az emberi vélekedés, így a saját agyszülemény a lelki dolgokról, így az igéről. (Pl: angyal az egy embertől különböző teremtmény, holott az ige ezt seholsem állítja.)

El van hitetve a saját, lényétől, és a hozzá hasonlóak vélekedéseitől, ezért a mennybe képzeli magát.
A sátán nem egy személy, hanem az ember gonoszságát jelképezi, míg az ördög a hamisságát.
Ezért a pokol egyik országát, azt amely inkább a gonoszban van, hívják Sátánnak, és amely inkább a hamisban van azt hívják Ördögnek. A pokolban mindenki, azaz minden ember aki ott van, a hamisságban, és a gonoszságban van, mégis van aki az egyikben, vagy a másikban van inkább. Innen az elválasztás, két pokoli birodalomra.

Bármely lélek, aki a Pokol Sátán nevű országából jelenik meg, mint az országa képviselője, vagy küldöttje, vagy angyala, Sátánként jelenik meg.
Ugyan így az ördög esetében is így van. Nem külön személy a Sátán, és az Ördög.

Így van a mennyben is: Gábriel, és Mihály arkangyalok, mennyei birodalmak nevei. Ezek hatalmas, és erős birodalmak, innen van a "nagy erejűek" elnevezés. Hatalmuk és nagy erejük lelki hatalom, ami a mennyei igazságon, és a mennyei jóságon alapul, amelyekben a polgáraik vannak, ezért bevehetetlen:

 

"A bölcs férfiú erős, és a tudós ember nagy erejű."(Péld 24,5)

 

Ezen mennyei birodalmak küldöttei, vagy angyalai képviselik Mihályt, és Gábrielt, és mutatkoznak be ezeken a neveken.

 

Az ember tudtán kívül össze van kötve egy pokoli, és egy mennyei országgal is. Innen van szabadságban, mint egy kitárázott mérleg. Ezekből az országokból erednek a gondolatai, és ezekből beszél, attól függően, hogy melyikre hallgat. Hogy végül hova megy haza, attól függ, melyiket választja. Ez a szabadon választás az ítélet, mert az Isten senkit sem küld pokolra, hanem az ember magát vezeti be abba.
Így esett, hogy Péter a Sátánból szólt, Jézus kijelentésére, és ekkor bizony a Sátánnal azonosult. Így a Sátán szócsöve, vagy angyala lett abban a helyzetben, és meg is kapta a titulust. Azaz helyre lett téve, vagyis levettetett a földre. De kilátásba helyeztetett a helreállítása, ha felhagy ezzel:

 

"31. Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát;
32. De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed."(Luk 22)

 

Ugyan ezt teszi Mihály, a Sátánnal, ha érted:

 

"7. És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánynyal; és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai;
8. De nem vehetének diadalmat, és az ő helyök sem találtaték többé a mennyben.
9. És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének.

 

(A föld kereksége jelenti az újjászületetlen hívő embert, és egyben az ilyenek összeségét is, mint embertömeget. A levettetés pedig a tévedések felismerését.)


10. És hallék nagy szózatot az égben, a mely ezt mondja vala: Most lett meg az idvesség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója (az emberi okoskodás) levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt.
11. És ők legyőzték azt a Bárány véréért,...

 

(A Bárány vére alatt az Ő követendő, újjászülető életvitele értendő, mert a vér az életet, így az életvitelt jelenti: 'Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra/a mindennapi, bűn elleni keresztre adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti /bűnös/ életetekért, mert a vér a benne levő élet /megfeszített bűnös élet/ által szerez engesztelést/azaz szerez megigazított, Isten és az ember által újjászült életet.'/3Móz 17,11/)

 

...és az ő bizonyságtételöknek beszédéért; és az ő életöket nem kímélték mind halálig.
12. Annakokáért örüljetek egek és a kik lakoztok azokban.../Jel 12/)

 

Üdv: Amet

Előzmény: ösztöke (1952)
ösztöke Creative Commons License 2011.12.18 0 0 1959

Használj linkeket, nem fogok utána keresni (már ha egyáltalán vitatni akarsz valamit, nem csak kifejezni, hogy egy lépést sem vagy hajlandó a bebetonozott dolgaidtól elmozdulni a vita irányába), hogy egy 23. topic X-szólásából kihámozzam mit is akarsz felhozni.

Előzmény: kari333 (1957)
ösztöke Creative Commons License 2011.12.18 0 0 1958

Csatlakozhatsz ehhez a véleményhez, nincs ezzel baj, viszont - amit itt idéztél - semmilyen ellenvetésre nem alkalmas a-tekintetben, amire ellenérveket mondtam. (miszerint angyalok, azaz Isten fiai már az ember teremtésekor is léteztek és nem emberi lények, nem ugyanabban a formában élne, mint mi, nem romlandó hústestben, és közvetlen láthatják Istent, trónja előtt, mi viszont csak hit által foghatunk fel valamit Isteből stb. )

Előzmény: Amet (1956)
kari333 Creative Commons License 2011.12.16 0 0 1957
Lásd: 810-es hozzászólásomat ebben a kérdésben, illetve az ''atya+fiú+szentlélek= Isten.Vagy nem?'' topik 142-es hozzászólását.

Előzmény: ösztöke (1955)
Amet Creative Commons License 2011.12.16 0 0 1956

Kedves ösztöke:

 

Írod:

"Szóval kár ezt tagadni, hogy Isten fiai, Isten angyalai léteznek, és nem emberek, nem emberi lények..."

 

Pál apostol véleménye a küldöttekről:

 

"És megkísértetvén testemben, nem vetettetek meg, sem nem útáltatok meg engem, hanem úgy fogadtatok, mint Istennek angyalát, mint Krisztus Jézust."(Gal 4,14)

 

Ehhez a véleményhez csatlakozom.

 

Üdv: Amet

Előzmény: ösztöke (1949)
ösztöke Creative Commons License 2011.12.16 0 0 1955

Ha Jézus Krisztus az Isten egyedül, akkor Ki küldte őt? (Jn 17,3, Jn 6,40, Jn 5,37, Jn 6,38, Jn 7,16, Jn 7,29, Jn 7,33)  Ki kente fel? Zsid 1,9, Lk 4,18) stb. Talán magát küldte, magát kente fel az Isten? Távol legyen. Nem. Jézus Krisztust az ő Istene és Atyja kente fel öröm olajával a társai közül, és Ő küldte el, mint Fiát. (és az Isten Fiában való hit az, ami legyőzi a világot) Jézus pedig végig Istenének és Atyjának szólítja (nem magával beszél) az egyedüli Istent, és Neki engedelmes, aki továbbra feje (ura), feltámadása után. (1Kor 11,3)

 

A szimbolizmusozás (mindenbe szimbólumot, belső tartalmat látni, és így átértelmezni) meg kifejezetten okkult, az okkultisták próbálnak mindent túlszimbolizálni (ezt használják az összes szabadkőműves, illuminátus, stb. csoportok is). Tehát az okkultizmus a forrása ennek, és hát - mint látom - a swedenborgizmus egyik legfőbb jellemzője is úgy látszik ez. (véletlenek meg nincsenek)

Előzmény: Amet (1954)
Amet Creative Commons License 2011.12.14 0 0 1954

Aki az újjászületése során eljut oda, hogy kitudja mondani szívből, hogy Jézus Krisztus az Isten egyedül, az a következőképpen jár:

 

"Nyalják a port (a saját téves agymenésüket az Igéről, a kijelentés helyett), mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jőnek rejtekeikből (az istentelen tanokból); remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetőled.” (Mik 7,17)

Előzmény: ösztöke (1953)
ösztöke Creative Commons License 2011.12.13 0 0 1953

"A hajnalcsillagok azok akiknek az igaz mennyei tan, vagy hajnalcsillag, aki az Ige, és aki a Krisztus, először gyúl fel a szívükben:"

 

Ez nem példázat, nincs ott semmi arról, hogy ez példázat volna, ha van is példa értéke, de a föld teremtéséről van szó elsősorban. (ennyi erővel bármi csak szimbólika, még Isten is, aztán ezzel mindent el is lehet kenni):

 

"Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem?"

 

Költői kérdés. Sehol. Az ember még sehol nem volt akkor, amikor Isten a földnek alapot vetett.

 

"Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?"

 

Ám Isten fiai, a hajnalcsillagok (mint Krisztus, ahogy ezt jó mondtad, de ott ugye nem egy hajnalcsillagról, hanem többről van szó) már jelen voltak akkor is, az Isten fiai (duplázás, tipikus héberizmus, hajnalcsillagok = Isten fiai)

 

Előzmény: Amet (1948)
ösztöke Creative Commons License 2011.12.13 0 0 1952

"Úgy a mennyei angyalok, mint a sátán angyalai, mind emberek voltak egykor, és nincs másfajta szellemi teremtmény sem a mennyben, sem a pokolban, sem a földön."

 

Ezt nem tudom honnan vetted, a Bibliából biztos nem, semmit nem ír ugyanis olyanról, hogy az bármelyik emberből angyallá változott volna, hanem már az ember teremtésekor, és az után is úgy beszél az angyalokról, mint létező teremtmények, amelyek Isten szolgálatában állnak, mint hatalmas erejűek. Ráadásul az Ádámék bűnbe vitele is egy angyal műve, ama ősi kígyóé, aki a sátán. (tehát nem lehetett ő is ember, amikor még csak egy emberpár lett teremtve.)

Előzmény: Amet (1948)
ösztöke Creative Commons License 2011.12.13 0 0 1951

>"Óriási tévedésben vagy, és abban is maradsz, amíg Swedenborgot, Krisztusnak a mai történelmi kor számára küldött, tanítóját  megveted." - Azért kéne elfogadnom, mert te bele vagy esve? Vedd észere magad, csak te jössz ezzel az emberrel... ahelyett hogy te is az Írással és Krisztussal jönnél. Ez nekem egyértelmű jel. Amúgy nem vetem én meg, hanem hamis tanítónak, hamis küldöttnek tartom. (nem hasra-ütésre, hanem azokból amit eddig tudok róla, és csak ront a helyzetén, hogy van egy ember aki reklámozza, aki szócsöve) Ez nem a megvetés jele, hanem így vélekedek. (A Jelenésekben Krisztus megdicséri azokat, akik megpróbálták a hamis küldötteket, hamis apostolokat és hamisságukat észreveszik) Krisztus egyértelműen mondja, hogy sokan jönnek majd az ő nevében, sokakat elhitetnek, ilyenek várhatóak. Ez is jel, hogy te emberrel jössz, és nem A Küldöttel, Jézus Krisztussal. Ilyen látomások után indulók is, mint ez a Swedenborg, akik hatalmas irodalmakat irkáltak, akik bölcselkedésükkel akarják a pálmát elvenni a Krisztusiaktól. (Pál egyértelműen mondja ezt, amikor szól erről a Kol. levélben Kol 2,18) Nem új ez, sokan jönnek emberek nevében, (Mohamed, E.G.W, Sw., Német Sándor, stb,. Ez már Pál idejében is elkezdőzött: "én Pálé", "én Apollósé", tiszta emberi, óemberi dolog ez) emberekkel.

Előzmény: Amet (1948)
ösztöke Creative Commons License 2011.12.13 0 0 1950

"Ebből világos, hogy az Isten fiai, mind a földi, halandó emberek közül kerülnek ki, és nem valami egyéb teremtmények!" - Van más lehetőség is ha szorosan vesszük, azt mondja a rész, hogy Isten az angyalokat is megítéli, és lehet ítéletük, hogy meghalnak, mint a halandók, mint a közemberek, hogy bár Isten fiai, istenek, meghalnak mint az ember. (tehát  ahhoz hasonlóan, ha pedig valami ahhoz hasonló, a viszonítás pont azért van, mert eredetileg nem az, de mégis ahhoz hasonlóan jár)

Előzmény: Amet (1948)
ösztöke Creative Commons License 2011.12.13 0 0 1949

Sokat beszélsz, de keveset mondasz.

Az írásból egyértelmű, hogy vannak Istennek angyalai, akiket Isten fiainak nevez, hatalmas erejűek Zsolt 103,20, pl. név szerint is ismerünk ilyeneket, Gábrielt, aki az Isten előtt áll. Lk 1,19,  vagy Mihályt. Júd 1,9

Íme még egy pár ezekről a nem emberekről:

Dn 3,25,

Dn 9,21

1Móz 19,15

Szóval kár ezt tagadni, hogy Isten fiai, Isten angyalai léteznek, és nem emberek, nem emberi lények, ezt ugyan hiába próbálod elhomályosítani. Ez egyértelműen írva van. Ezek bizony nem emberek, nem földi emberek, te csak ne próbáld az egyenes kijelentéseket homályosítani!

 

Előzmény: Amet (1948)
Amet Creative Commons License 2011.12.13 0 0 1948

Kedves ösztöke!

 

Még egyszer, az előző idézet, kiemelve a végét:

 

4. Mentsétek meg a szegényt és szűkölködőt; a gonoszok kezéből szabadítsátok ki.
5. Nem tudnak, nem értenek, setétségben járnak; a földnek minden fundamentoma inog.
6. Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan:
7. Mindamellett meghaltok, mint a közember, és elhullotok, mint akármely főember.(Ebből világos, hogy az Isten fiai, mind a földi, halandó emberek közül kerülnek ki, és nem valami egyéb teremtmények!)
8. Kelj fel, oh Isten, ítéld meg a földet, mert néked jutnak örökségül minden népek. (Zsolt 82.)

 

Óriási tévedésben vagy, és abban is maradsz, amíg Swedenborgot, Krisztusnak a mai történelmi kor számára küldött, tanítóját  megveted.

Az Úr rajta keresztül kijelentette, hogy Ádám, nem úgy az első ember, ahogyan azt ma gondoljátok.

Hanem Isten első földi egyházának a neve Ádám. Így az első lelki gondolkozásó emberek csoportja, azaz az első Isten fiai, akik isten munkatársai is voltak egyben, mint az ma is van:

 

"1Kor 3,9 Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok."

 

Ahogyan mi munkatársai vagyunk az Úrnak egymás újjáteremtésében, úgy voltak ők is munkatársak ebben, és nem a fizikális világ teremtésében. Úgy a mennyei angyalok, mint a sátán angyalai, mind emberek voltak egykor, és nincs másfajta szellemi teremtmény sem a mennyben, sem a pokolban, sem a földön. Még Isten is emberré lett!

 

A csillagok azok, akik másokat igazságra vezetnek, és ebben munkálkodnak örömmel és vigadoznak, amint látják a föld, azaz az Isten népének kialakulását. A föld a tengerből, azaz az álhatatlan istentelenség tengeréből emelkedik ki. Krisztusra a testben megjelent Istenre, mint minden mást összetörő éles szegletkőre alapozva:

 

"Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat! 5. Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-é; avagy ki húzta el felette a mérő zsinórt?

6. Mire bocsátották le oszlopait, avagy ki vetette fel szegeletkövét;

7. Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?"(Jób. 38:4)

 

A hajnalcsillagok azok akiknek az igaz mennyei tan, vagy hajnalcsillag, aki az Ige, és aki a Krisztus, először gyúl fel a szívükben:

 

"És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben;"(2Pt 1,19)

... Én Jézus küldöttem az én angyalomat (a mi esetünkben itt, mint angyalra, nyugodtan gondolhatsz Swedenborgra), hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag."(Jel 22,16)

 

Az Igaz mennyei tanról, mint isteni bölcseségről, még idézek egy Igét, amely hét oszlopnak mutatja, amely csak akkor érthető, ha az ember végigmegy az újjászületés hét idején, mint Isten megigazító iskoláján, vagy mértékén, vagy mérőzsinórján Krisztus után. Azaz bölcsességének tartópilléreit Krisztusra bocsátotta. Aki ki, vagy levágja a hétfejű fenevad fejeit a "hét oszlop nyakáról", ami az igaz istenismeret ellen meredezett bennünk, de mementóként, "bölcsességül lőn" a továbbiakban számunkra:

 

"Bölcseség megépítette az ő házát, annak hét oszlopát kivágván."(Péld 9,1)

 

Üdv: Amet

Előzmény: ösztöke (1947)
ösztöke Creative Commons License 2011.12.13 0 0 1947

>"Ezzel teljesen embernek állítod, mint olyat, aki között és mi közöttünk semmi különbség sincs!"

 

Krisztusnak arról a korszakáról írtam, amikor még nem küldetett el Isten mellől (és nem született tőle ama "ma" napján).

 

Az Isten fiairól meg, szerintem tudakozódj, mielőtt írsz! Az Isten fiai éppen hogy nem emberekre érti elsősorban az Írás.  Persze Ádámra is mondja valahol hogy Isten fia (nemzettségtábla szerint is az), de én nem az embertől, sem Ádámról szóltam, mint Isten fiai, mint az elohim, hanem Isten szellemi fiaira, akii már a teremtéskor is ott voltak:

 

Jób. 38:4. Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat! 5. Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-é; avagy ki húzta el felette a mérő zsinórt? 6. Mire bocsátották le oszlopait, avagy ki vetette fel szegeletkövét; 7. Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?

 

Még ember nem is volt megteremtve, sőt a föld sem, és az Isten fiai, a hajnalcsillagok vigadoztak és örvendeztek a mindenható Isten alkotásának. Nem lehettek emberek ezek a fiak, mikor a föld, az emberek éppen akkor teremtettek.

Előzmény: Amet (1945)
Tafkó Birgut Creative Commons License 2011.12.11 0 0 1946

És...?

Előzmény: Prof.Silverman (1933)
Amet Creative Commons License 2011.12.08 0 0 1945

"Ja, és senki nem állította, hogy Jézus ne lett volna több mint egy ember, csak nem vonunk egyenlőségjelet aközött, aki őt bűnné tette értünk."

 

Feltűnt, hogy Jézust isten fiai között említed az 1884-es hozzázólásodban:

"Mondom, Krisztus földi hústestben való születése előtt is létezett, mint szellemi lény, mint Isten fiai és ebből lett megüresítve, ez elég nagy különbség."

 

Ezzel teljesen embernek állítod, mint olyat, aki között és mi közöttünk semmi különbség sincs!

 

Ugyanis az Isten fiai, vagy "istenek", azok mi vagyunk a Krisztus teste, vagy más megfogalmazásban az Istennek gyülekezete. Ebbe beletartoznak azok is akik Jézus előtt éltek a földön és istent keresték, és akik Krisztus feltámadásakor hozzá csatlakozhattak, mint akiben reménykedtek, és kihozta őket a világosságra, a sötét tömlöcökből, vagyis emberi tévelygéseikböl.

Az Isten egyszülött fia pedig a fej, Azaz a testé lett Isten, a Jézus Krisztus.

 

Az Isten, és az "Istenek" között soha sem lehet egyenlőség jelet tenni, mert az Örökkévaló Szent Istennek a teremtetlen lelke, az a sajátja, míg az "Istenekben", Isten lelke befogadott lélek, a maguk teremtett, azaz gonosz, és hamis lelkük mellé, amely folyamatosan tisztít, és formál Isten képére, és hasonlatosságára, azaz elvezet minden igazságra.

 

1. Aszáf zsoltára.
Isten áll az Istennek gyülekezetében, ítél az istenek között.
2. Meddig ítéltek még hamisan, és emelitek a gonoszok személyét (hamis tanítók személyét)? Szela. ("Szela" indulatot fejez ki, nyomatékkal: Itt azt, hog fujj !!!!!)
3. Ítéljetek a szegénynek (Itt leki szegénynek, aki sóvárogja az Igazság megértését (ivás), és magáévá tevését (evés). Lásd: Az Úrvacsora szimbólumát, amelyben magunkhoz vesszük Jézus megigazító életvitelét, amely életvitel igaz volt=lelki ital, vagy bor, és= lelki eledel, vagy mennyei kenyér.) és árvának (akit igazságot keres, és ezért magára marad.); a nyomorultnak és elnyomottnak (azoknak akiket elnyomnak a beadott hamis evangéliumok) adjatok igazságot!
4. Mentsétek meg a szegényt és szűkölködőt; a gonoszok kezéből szabadítsátok ki.
5. Nem tudnak, nem értenek, setétségben járnak; a földnek minden fundamentoma inog.
6. Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan:
7. Mindamellett meghaltok, mint a közember, és elhullotok, mint akármely főember.
8. Kelj fel, oh Isten, ítéld meg a földet, mert néked jutnak örökségül minden népek. (Zsolt 82.)

Előzmény: ösztöke (1942)
kari333 Creative Commons License 2011.12.08 0 0 1944

 

Legyen még egy dolog, hogy megértsük: Isten Lelke, Jézus Szelleme, az Úr jelenléte, imádkozás, Atyánkkal való kapcsolat nélkül semmik, üresek, újból vétkezők, olyan kivágott fák vagyunk, akiknek életébe a vadhajtások ismét automatikusan növekedésnek indulnak. (talaj, föld, test vagyunk, melyet állandóan gondozni, metszeni, öntözni, szántani kell)

 

Róm. 8,2
Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. 
Róm. 8,10
Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért. 
Róm. 8,18
Mert azt tartom, hogy a miket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik. 
Róm. 8,21
Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára. 
Róm. 8,28
Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak. 
Róm. 8,37
De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, a ki minket szeretett

  

Amit írtál szép elmélet marad, hogyha nem ültetjük mindezeket át a gyakorlatba!!!

  

 

Előzmény: Amet (1935)
ösztöke Creative Commons License 2011.12.08 0 0 1943

"Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne."

 

A mondat mindkét része fontos: Krisztus bűnt nem ismert (tehát Amet elmélete, hogy Krisztusnak az anyjától örökölt bűnös természetét kellett legyőznie hamis, mivel Krisztus bűnt nem ismert, nem úgy mint mi, akik ismertünk), és az Isten bűnné tette (ez jelenti azt, hogy A bűnt testben megbüntette az Isten a kereszten), hogy az Isten igazsága legyünk (egyház, a hit által) a Krisztusban. Tehát itt jön az, hogy Krisztus váltság, mivel a mi bűneinknek a büntetését helyettünk bevállalta, és elszenvedte a bűntetést, a törvényszegéseink miatti halált, mert a bűn zsoldja halál. 

 

Előzmény: ösztöke (1942)
ösztöke Creative Commons License 2011.12.08 0 0 1942

A büntetést vette magára Krisztus, azaz az bűn miatt átkot, de az nem egyenlő azzal, hogy bűnössé lett, vagy hogy "be lett olvtva bűnnel".

 

Ja, és érdemes az egészet egyben olvasni, több fordításban fordításban, amit idéztél:

 

Csia.

Így hát, ha valaki a Krisztusban van, új teremtés, a régiek elmúltak, íme új állt elő  De mindez Istenből támadt, aki a Krisztuson keresztül minket magával kibékített és a kibékítés szolgálatát ránk bízta. Isten volt a Krisztusban, amikor a világot magával kibékítette, amikor nem számította fel nekik az eleséseket, sõt belénk helyezte a kibékítés igéjét. A Krisztus helyett járunk tehát követségben, mintha Isten kérlelne titeket rajtunk keresztül, a Krisztus helyett kérlelünk titeket: Béküljetek ki Istennel! Azt, aki vétket nem ismert, helyettünk vétekké tette, hogy benne Isten igazságosságává legyünk.

 

 

Károli, talán érthetőbb:

 

17 Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát; Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.  Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.

 

 

És ez egyből rávilágít arra, hogy Isten és Krisztus nem ugyanaz, mivel Isten a Krisztust (őt) tette bűnné az Isten, hogy általa magával megbékéltesse a világot, nem pedig magát tette bűnné (szerintetek bűnössé) hogy magával megbékéltesse a világot. Ja, és senki nem állította, hogy Jézus ne lett volna több mint egy ember, csak nem vonunk egyenlőségjelet aközött, aki őt bűnné tette értünk.

Előzmény: kari333 (1941)
kari333 Creative Commons License 2011.12.08 0 0 1941
''vette magára'' - kiitta a pohárt, tehát testébe került, ami ellen véres verejtéket izzadott a kertben. Nos, te ezt nem tetted volna meg értem, mert nem szeretsz ilyen mértékben! Talán 5 percet sem áldoznál rám, de én se rád imáimba. Jézus több volt mint ember!!!

2Kor 5,19
Isten volt a Felkentben, amikor a
világot magával kibékítette,
amikor nem számította fel nekik
az eleséseket, sőt belénk
helyezte a kibékítés igéjét.

Előzmény: ösztöke (1940)
ösztöke Creative Commons License 2011.12.08 0 0 1940

Krisztus nem lett beoltva semmilyen bűnnel. Ezt honnan szedted??

A betegség a mi bűneink következménye, amit ő szenvedett el helyettünk, de ettől nem lett ő maga bűnnel beoltott, hanem a büntetést (átkot) vette magára, ami jogosan minket (és nem őt) érte volna.

Előzmény: kari333 (1938)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!