az idős is a család része ezért nyitom itt a topikot. Várok mindenkit akinek 90 feletti ismerőse, rokona van és szivesen osztana meg róla történeteket.
Pont ez a baj vele: nem fáj, mert kiesik az érzékelés is. Amikor a kellemetlen érzést érzed, az csak a még működő idegek játéka, mint a fantomfájdalom a levágott lábban. Ezért a diabéteszesek csak soká veszik észre, hogy van egy seb a lábukon, amikor már elfertőződött pl. Illetve bizonytalanabb lehet tőle a járás.
A net nekem is sokat segített, mikor nagy szükségem volt emberi kapcsolatokra. Sok mindenkit személyesen is megismertem, kirándulásokat szerveztünk stb. Sajnos sokan meghaltak, vagy csak megöregedtek, nincs már együtt a régi csapat.:-(
Politizálni sehol se szoktam, nem is vagyok igazán képben. Majd a szavazás előtt, megkérdezek egy-két okos ismerőst és megmondják, hogy véleményük szerint kire kellene e szavaznom.
Most már régen nem vagyok egyedül, így most jól elvagyok. Nagyon nem szeretem a magányt, ha egyedül vagyok, azt érzem, hogy rám dőlnek a falak.:-(
Ilyenem nekem s van. Neorologus adott rá valami gyógyszert, de nem sokat ér. És igen, ha mozgok, egész nap programom van, akkor sokkal jobb. De nekem nem fáj, csak ez a jéghideg patakban állok érzés és némi bizsergés, szóval inkább kellemetlen, mint fájó érzés.
Nekem Kátya teljesen közömbös, bárki hal meg ilyen fiatalon azt rossznak találom, de ennyi.
Én se akartam soha hosszú életű lenni, bár én nemigen leszek már terhére senkinek, mert senkim sincs. A férjem 59 éves volt mikor meghalt. Azt szörnyű igazságtalanságnak éreztem akkor. Soha nem ivott, nem cigarettázott, teljesen normálisan élt, dolgozott. Máig nem hevertem ki igazán a halálát, de csak élek és élek tovább. :-(
Nekem az egyik térdemet megoperálták és az csodálatos volt. Már alig tudtam járni, de halasztottam a műtétet, mert nem bíztam igazán a dologban. Aztán mégis megoperálták, pedig világ életemben ülő munkát végeztem, mégis elkopott. A mütét után 24 órával kikeltettek az ágyból. Irtó óvatosan álltam rá és képzeld nem fájt és azóta se fáj.
Nem jó, ha bezárkózol, de ha fáj a lábad, érthető. Csak az ápolton kívüli emberi kapcsolatok feltöltik az embert, és így ez neked kiesik, ami növeli a depresszió esélyét és ilyen sötét gondolatokhoz vezethet.
Szobawc-t nem tudnál felíratni az öregnek? Persze azt meg takarítani kell, de legalább nem esik el vagy ha igen, akkor nem egy szűk mellékhelységben vagy előszobában.
Ma találkoztam egy mosolygós nővel akit 40 körülinek néztem, és kiderült, hogy 57.
És az is kiderült, hogy a családjukban is van 1 nagyon idős demens nő, akit a nyugdíjas férje gondoz, az ő anyukája. Először tapasztalom, hogy ffi ápol nőt.
Sajnos aki gyereket szült az sem feltétlen számíthat rájuk, itt vagyok példának én.
Ahogy látom a kötődés inkább azoknál van ,ahol az anya hajlandó etetni még idősen is a középkorú gyerekeit. Én sajnos nem főzök vmi jól, a kajámért nem állnak sorba a fiaim.
Még az öreg is a kifőzdei kaját szereti jobban.
Pl emiatt sem akarok dokihoz menni. Nem célom, hogy túl sokáig teher legyek a családnak, vagy az országnak.
Elborzadva olvasom, hogy a 80 éves sofőr sokkot kapott, amikor a karambolban amit okozott 1 gyerek meghalt , 2 megsérült.
És Kátya is elment 41 évesen, a vénség pedig még itt van.
Még 2 nap közt is jelentős különbség van, nem hogy 5 év ami a 2 ember közt van.
Tegnap olyannak is látszott, mint aki 100. éves és kisérgettem a mosdóba, konyhában , ügyelve hogy ne essen el, mert a felemelés tortúra.
Nem hord pelenkát, a nagydolgot a VCn intézi, ott is néha kell segítség a felálláshoz.
Én emiatt nem szívesen hagyom magára.
Persze a kimozdulás se csábít, mióta fáj a lábam. És hogy miért azt tudom , ahhoz nem kell kivizsgálás: mindig álló munkát végezte, gyalog v biciklivel jártam dolgozni. Elnyűtt a sok használatban.
Az hogy mennyire tudnak segíteni a dokik, azt 1 másik topikban olvasom, és nem túl biztató amit írnak.
Amit itt is lehet kérni, bár mi nem kértünk semmit, de lehet, az pl. rolátor, járókeret, szobawc meg ilyesmi. Gondolom pelenkát is valamilyen mennyiségben. Ápolásról hallani se akartak, mikor érdeklődtem, az egyetlen amit hajlandóak lettek volna az a önkormányzat konyhájáról származó ebéd lett volna.
Tényleg nem tudom mi lenne ha én nem lennék, mint önkéntes, miután semmi rokoni kapcsolatunk nincs. Neki meg akár csak nekem, se kutyám se macskám nincs semmi rokon meg ilyesmi. Nos mindegy is, mi függetlenül akartunk élni, ez sikerült, eddig legalább is.
Az enyém mostanában már minden nap négytől másnap reggelig egyedül van, illetve én szoktam menni hozzá egy rövid időre 5 után. De mikor még nem tudott felkelni, akkor is egedül volt éjszaka mindig, mert nem akart senkit éjszakára.
Holnap megint itt lesz hétvégére, de nekem délután ötye programom van, simán elmegyek. A múltkor még este is elmentem hangversenyre. Mostanában már nemigen esik el, de ha elesik akkor fel tud állni, mert a gyógytornász megtanította neki.
Plusz a te öregednek már jóideje otthonban kéne inkább lennie, vagy kéne segítséget kapj mellé az államtól, hiszen nem önellátó. Majd holnap lefényképezem neked, hogy mi mindent fel lehet írni otthonápolásra a betegeknek.
De te nem vagy olyan egészséges, mint ez a nőbetegünk, akit említettem. Húsz év volt közte és a férje közt, gondolom, második feleség lehetett, és tényleg makkegészséges. Nem szed még vérnyomáscsökkentőt se, mert tényleg nem beteg, élete virágjában van. Te valószínűleg nem vagy ilyen jó állapotban, mint ő. Ha én azt mondom, hogy semmi baja, elhiheted, hogy tényleg semmi, még a normális korral járó kopások sincsenek nála. Nem is dolgozott egész életében, mitől ment volna tönkre a szervezete a nagys'asszonynak? :)
Az első kérdés az, hogy mitől fáj a lábad. Magaddal igenis jogod van, sőt muszáj foglalkoznod, mert mi van ha leesel a lábadról. Hallottad volna, mikor az Ember még tényleg ágyban fekvő és nagyon is ápolásra szoruló volt, az összes gondozónő értem aggódott, mert mi lesz ha én nem tudni csinálni a dolgomat.
Szóval törödja csak magaddal, meenj orvoshoz, mondják meg mi a bajod és kezeljék!
Az öregeknél kicsit neccesebb, mert ez a része is elromlik a szervezetüknek, és "elfelejtenek" enni meg inni vagy nem érzik, hogy szomjasak. De igaz, ami igaz: tele hűtő mellett kevés ember hal éhen.
Ha jelzed az orvosnak, hogy nem akar enni, és beírják az aktájába, akkor nem lehet belőle bajod. Meg panaszkodj valamelyik szomszédnak, esetleg hívd át, és úgy kínálgasd az öreget, hogy legyen szemtanú. :)
A praxisnak két ilyen idős betege is volt, mindkettő 90+ bácsi, akiket beraktak otthonba. Haza akartak menni, nem vitték őket haza a rokonok, és éhségsztrájkba kezdtek. Nem ettek, nem ittak, gyógyszert nem fogadták el, infúziót nem engedtek. És itt lehet ezt is, szóval kvázi öngyilkosok lettek. Az egyik mondjuk tényleg ápolásra szorult (agyvérzés után), de a másik csak öreg és kicsit demens volt. Előbbit a jóval fiatalabb neje nem akarta hazavinni, mert "ő is beteg" (lófütty baja van, amíg kellett a papír, hogy miért nem tudja az otthonból hazavinni a férjét, addig naponta jött, most meg jó, ha háromhavonta egyszer eljön algopyrint feliratni). Utóbbit a fiáék, mert időközben belakták az öreg lakrészét, nem gondolták, hogy meggyógyul a combnyaktöréséből. No comment!
Csak aggaszt az az ítélet, hogy az anya ellátatlanság miatt meghalt , és a fia aki gondozta 8 évet kapott. Ha az egy mérges nyanya volt, aki csakazért se nem ivott-evett, hogy ezzel mutassa a szabad akaratát. Ha megtiltotta , hogy mentőt hívjon.
Sokkal nehezebb ápolónak lenni, ha az ember családtag is.
