Má megint szembe jön mindenki az autópályán? - 2015-ben is mindenki szembejött az autópályán amikor a Patás azt mondta, hogy a zöldhatáron átcaplató papír nélküli migrancsok tömegei kockázatot rejtenek.
1916-ban látták, mi törénik majd 1941-ben? - Nem 1916-ban, hanrem négy évvel később 1920-ban már látták néhányan azt ami lesz majd 1940-ben. Ferdinand Foch marsall részt vett a wersailles-i békeszerződés munkálatqaiban. A dajtónak ezt nyilatkozta:
A Nyugat megpróbálja megakadályozni Ukrajna döntő győzelmét – állítja egy lengyel elemző
Az elemző ennek négy okát említi. Az első három közülük nyilvánvaló, és már sokan megnevezték őket:
A NATO-országok katonai felkészületlensége még arra is, hogy ilyen mértékű agresszióval akár csak közvetve is szembeszálljanak.
A nyugati demokratikus kormányoknak figyelembe kellene venniük a választók nagy részének pacifista érzelmeit, és néha a kormánykoalíciókban részt vevő egyes pártok ukránellenes érzelmeit.
A NATO alapokmánya csak a tagállamok számára írja elő a maximális támogatást, és Ukrajna nem felel meg ennek a feltételnek.
Az elemző a negyedik okot tartja a legfontosabbnak, hogy a Nyugat miért nem akarja határozottan biztosítani Ukrajna győzelmét:
„Ez az ok geopolitikai, amely összefügg a lehetséges következményekkel. Ezek a következmények lehetnek Putyin rendszerének bukása és leváltása egy még kiszámíthatatlanabb és veszélyesebb diktátorra vagy Oroszország államszerkezetének összeomlása, ami az országot káoszba sodorná. Mindkét esetben fennáll a veszély, hogy felelőtlen kezekbe kerül az orosz nukleáris arzenál, ami nehezen megjósolható negatív következményekkel járhat, beleértve egy globális konfliktus kitörésének kockázatát is” – írja az elemző.
„Logikailag ezen országok stratégiája ebben az esetben azon a hivatalosan ki nem mondott axiómán alapul, hogy az orosz államrendszer lerombolásának megakadályozása magasabb geopolitikai prioritást élvez, mint Ukrajna 2014-es határaihoz való visszatérése” – tette hozzá.
Meggy már a kihátrálás Ukrajna mögül.
Szóval a FejlettNyugat nagyon benézte:
Azt hitte, hogy Putyin a szankcióktól meg a NATO országok összesített GDP-jétől összeszarja magát és kapitulál...
De most kiderült, hogy Putyin a legjobb, amit Oroszországban realisztikusan el lehet képzelni, és meg kell akadályozni, hogy egy aggresszívabb kézbe kerüljöb a vezetés.
Itt nem a NATO a cinkos, hanem a britek. Az oroszok mindig is a britek legnagyobb ellenségei voltak.
Az amerikaiaknak a kínaiak, a briteknek az oroszok a legnagyobb ellenségük. A tengeri útak, különösen a partvidéki tengeri útak, a teljes gabona szallítmányok az ellenõrzésük alatt van mindmáig (Grain Deal).
A brit zsarnok, benne van a vérében, benne van a kulturájában. Velük nem lehet szerzõdéseket kötni.
Nekik nem elég megmutatni a határt, mert másnap újra megpróbálják azt áttörni. A brit fegyvere az erõszak.
Végre megértették az oroszok, hogy a britekkel tárgyalni nem lehet, nem érdemes. Itt erõszakra van és lesz szükség. A harc folytatódik.
Abban épp hogy nem volt hajlandó igazságot tenni sem a NATO, hiába kérték, sem Nagy-Britannia ami pedig korábban szerződésben garantálta Ciprus státuszát.
tehát hülyeséget írtál, többször is. egyrészt akkor, amikor szerinted a varsói szerződés nem támadott egyetlen tagországára sem. másrészt akkor, mikor szerbiát és líbiát leányos zavarodban nato-tagországnak nyilvánítottad.
ez a mostani szánalmas terelési és kifürdési kísérleted pedig nekem nem jön be. sőt.
1918. és 1934. között nem volt diplomáciai kapcsolat a Szu. és Románia között.
1934 után a szovjet vezetés tárgyalt a visszaadásról, de nem a szovjet fél miatt nem jött létre az egyezség. Ugyanis a románok olyan dolgokat is követeltek, amik nem voltak az átadott szállítmányban,