Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Múltkor nem reagáltál arra, amit a balettel - főleg annak a modern irányzatával - kapcsolatban írtam, úgyhogy nem tudom, mennyire kedveled Te is.
Mert én nagyon, és ha alkalmam nyílik rá, olyan táncosokat és koreográfusokat is szívesen megnézek, akiket korábban nem is ismertem.
Tegnap Sárközi Gyula társulatának előadásában láttam az LGT Táncképek-et-
Az ő társulatának tagjain kívül a Madách Színház Táncművészeti Iskola növendékei mozgalmas, remek koreográfiákat táncoltak el nagyszerű technikai tudással, jókedvűen - az LGT kitűnő számai ehhez kitűnő zenei alapot szolgáltattak.
2023. november 30-án volt a premierje a nagy sikerű, 15 éve nem játszott LGT Táncképek című darab mostani felújításának, amely a legendás zenekar immár klasszikusnak számító dalait kelti életre.
Köszönöm! Érdekelne, de az előrejelzés szinte folyamatosan záport-zivatart ígér, és tegnap a kaktuszkiállításról hazatérve, már átáztam, most egy darabig nem ragaszkodom hozzá.
Jó régen láttam, én sem voltam elragadtatva tőle. Márainál kedvelt író módszer az, hogy csak az egyik fél beszél. Ami a Csutorát illeti, sajnos, nem láttam és nem olvastam, pedig lehet, hogy az jó.
Rávettem magam, végignéztem "A gyertyák csonkig égnek" c. Márai regény film adaptációját a tévében. Hát, továbbra se vagyok oda a szerzőért, bár lehet, hogy könyvben talán valamivel érdekesebbek a szereplők. Én rohadtul untam, ahogy a problémájukat is. De ahogy láttam, Agárdy és Avar se kedves szerepükként élték meg ezeket a figurákat. :-((
A "Csutora" még várat magára, hogy elolvassam. Amikor élő szereplős bemutatása volt a Várkert Bazárban, hamar elfogytak rá a jegyek. Marad tehát a neten fellelhető művel való megismerkedés. Ahhoz képest, hogy kutyatéma, valahogy mégsem igazán tigrisugrással vetem rá magam...
Érdekel, és igyekszem sort keríteni rá. Legjobban Jókai sétabotgyűjteménye érdekel! Valamelyik tárcájában azt írta, hogy egy hozzá bekopogó újságíró tanoncnak végigmutogatta, majd közölte hogy ezt min kipróbálja a hátán, ha sokat nyaggatja. persze nem hiszem, hogy erre ténylegesen sort kerített volna, az nem az ő stílusa.
Vannak továbbá képzőművészeti alkotások Ady Endre és Csinszka egykori közös otthonának festményeiből, de Gyurkovics Tibor kalapjai is, Babits Mihály csigái, Jókai sétabotja stb., stb.
Ma a Petőfi Irodalmi Múzeum "A tárgyak sokasága - Írók gyűjteményei" kiállítását néztem meg.
Magam is gyűjtő lévén, egy nagyon elgondolkoztató mondat fogadott: "Mit őrzünk: a tárgyat vagy a hozzá kapcsolódó emléket?"
Rendkívül színes a paletta, ki mit gyűjtött. Kezdem azzal, ami hozzám a legközelebb álló, bár elég sajátos formában: Karinthy Ferenc a látogatóival az ajtaját íratta alá! Pár példa, amik jól olvashatók:
Tandori Dezső mackói: és egy idézet tőle:
Lázár Ervin pályatársai nyakkendőit gyűjtötte. Nagyon halványan van aláírva, melyik kié volt, a fotón ez egyáltalán nem olvasható:
A múzeum saját gyűjtése az alkotók írógépei. Közülük kettőt mutatok: Móricz Zsigmondé volt: Ez pedig Devecseri Gáboré, aki nekem nem csak a görög mitológia megismertetése és megszerettetése miatt külön is nagyon kedves, hanem, mert dedikált kötetem is van tőle: Egy minikönyv gyűjtemény: - nekem vannak ennél kisebbek is!
Pénteken a Hopp Ferenc Múzeumban jártam, új kiállítást lehetett megszemlélni. Elég korán érkeztem, ezért először megnéztem a kertet, érdemes volt! Az épület jobb oldalán egy nőstény elefánt szobra, azzal a táblával ékítve, hogy hozzányúlni tilos. Aztán megnéztem a holdkaput, a két oldalán az oroszlánokkal, Ez utóbbiak nekem nagyon pincsinek tűntek, gondolom, nem véletlen, hogy a kutyákat ilyen alakúra tenyésztették ki. Csak most figyeltem fel arra, hogy mindkét állat egy golyót tart a szájában, ez vajon szimbolikus lehetett? Az is érdekes, hogy az egyik állat egy kölykön nyugtatja a a mellső mancsát, a másik pedig egy golyón, lehet, hogy ördöggolyó? A múzeum előcsarnokában egy hím elefánt szobra állt, virágfüzérekkel díszítve, és üveg alatt. Amennyire megítélhetem, hogy az agyarai eredetileg is elefántcsontból készültek.
Aztán elérkezett a vezetés ideje, ezúttal Schwaiger Imre a múzeumnak ajándékozott tárgyait lehetett megtekinteni, mindegyikről sok mondanivalója volt a vezetőnknek, Kezdem Imre életrajzával, ami tényleg regénybe illő! 1868-ban Szegeden született, kereskedőcsaládban. Angliába került banktisztviselőnek, majd a londoni intézetből Indiába helyezték. Ott ismerkedett meg egy műkereskedővel, Telléry Jánossal, és úgy vélte, ez a munka jobban neki való. Addigra azonban remek kapcsolatokat épített ki az ottani angol tisztviselőkkel, beleértve a kormányzót is. Legalább olyan jó kapcsolatai voltak a bennszülöttekkel, udvarias és korrekt volt velük is, tisztességes árat fizetett, ha valami szépet hoztak. Ennek híre ment, és sok olyan ember is felkereste, aki más angollal szóba sem állt. Viszont sosem feledte, hogy magyar! Például az onnan érkező utasokat szívesen látta vendégül, a Szegedi Naplótól érkezőknek kifogástalan halászlevet szolgált fel. Ha valaki elolvasta a Bengáli tűz című könyvet, rájöhet, hogy ez csöppet sem könnyű feladat! Egyébként a íróját, Ignácz Rózsát, és a férjét, Germanus Gyulát is vendégül látta párszor. Kedves gesztus, hogy búzavirágmagot hozatott, a kertjében elültette, és mindig ilyet hordott a gomblyukában. A jó kapcsolatainak nagy hasznát vette 1916-ban, amikor mint ellenséges állam polgárát táborba kellett volna küldeni, de megúszta, kormányzói mentesítést kapott, egyfajta házi őrizetbe került, de ezt is lazán kezelték. Kittenberger nem járt ilyen jól, bár ő se nagyon panaszkodhatott, korrektek voltak vele. Később Schwaiger Imrének felajánlották az angol állampolgárságot, de csak 1939-ban fogadta el, mert a gyűjteménye nagy részét Magyarországra akarta hagyni, és ezt csak így tehette meg. Tekintélyes szakértő volt, az értékbecslést mindig pontosan és tárgyilagosan intézte. Nepál akkor még nem volt divatban, de ő már akkor jó néhány szobrot, tekercsképet, ékszert felvásárolt.
A kiállításon látott tárgyak a Gandhára művészetet képviselik, ez a Selyemút mentén alakult ki. A Nagy Sándor hódítása nyomán létrejöttt művészetet képviseli. Ez rögtön kiderült az első Buddha-szoborból, ő Maitréja Buddhát, az eljövendő Buddhát képviselte, Szép görög profilja volt, de a szeme és a testalkalkata indiai, és inkább harcosra, mint filozófusra vall. Igaz, Buddha sem éppen vallásalapítónak készült! Remélem, nem stílustalan, ha azt mondom róla, hogy jóképű legény volt,
A szomszéd teremben pedig kőfaragások, portrék, újabb szobrok Buddháról, és egy csodás mandala tekercskép, ami az 1200-as évek közepéről származhat. Ami azt illeti, mostanában elég sok ázsiai ország követeli vagy vásárolja vissza a nem megfelelő úton Európába-Amerikába került műtárgyat, de az itt kiállított tárgyak jogtiszták, szerencsénkre.
Felfigyeltem egy olyan istenség másfél araszos szobrára, az illetőnek 16 karja volt! A legnagyobb kettővel egy gyereket ölel magához, a többiben pedig koponyából készült serleget tart, ezekben az emberi gyarlóságokat változtatja erénnyé. Nem tudom, milyen hatásfokkal, de már a törekvés is tiszteletre méltó! Négy arca is volt, ezért aztán nm nagyon lehetett meglepni. Láthattunk még egy olyan trónus modelljét, amit a burmai uralkodók használtak, igazán szép volt! A többi aprócska szobor, faragvány, ékszer is, de ezeket már nem tudom mind leírni, aki látni akarja, ha teheti, menjen és nézze meg, nem fogja megbánni!
Lehet, hogy ez mindenkiben benne munkál (mármint a rombolási ösztön) de ha úgy éli ki, hogy pl. épületbontó szakmunkás, akkor ez elfogadható. Az is, ha valaki gondosan felépít egy dominóból készült várat, majd összedönti. De sajnos, az esetek jó részében nem így van. Elég baj!
Örülök, hogy azokat a kiállításokat még Te is láttad! Mindenért fáj a szívem, ami szépségeket mások már nem tudnak megnézni, amiket nem az idő vasfoga erodál el, hanem emberek tesznek tönkre előre megfontolt szándékkal!
Egyszer azt olvastam, hogy a rombolási ösztön sokakban eleve létező hajlam. Ha ez így van, az ilyen embereket távol kellene tartani minden olyan területtől, ahol ártó döntéseket hozhatnak, és pszichológussal kezeltetni őket, ha ez kiderül valakiről.
Igen, emlékszem, a nyugdíjas klubbal karácsony előtt rendszeresen ellátogattunk oda, a karácsonyfákban gyönyörködni. Egy alkalommal még egy órakiállítást is láttunk, volt egy olyan zsebóra, ami a világon csak egy példányban van meg, vagy legalábbis ennyi került elő belőle. Ide, a külön szobába csak tízen mehettünk be, plusz egy biztonsági őr, de csöppet sem bántuk, az értékekere vigyázni kell!
A Nagytétényi Kastélymúzeumot jóval korábban azzal a szöveggel vonták össze az Iparművészetivel, hogy ez mind a kettőnek milyen előnyös lesz. Hát, látjuk, milyen előnyös lett! :-(( Azóta mind a kettő zárva. Sőt, azt is olvastam, hogy a Kastélymúzeumból a csoda szép, különleges, nagyon értékes, muzeális bútorokat már szét is hordták onnan különböző helyekre.
A rombolás, az nagyon megy! :-((
A Kastélymúzeumban valami tévésorozatot forgattak ugyan, nem tudom, hány éve. Én nem láttam, a címére se emlékszem. De akkor már régóta zárva volt.
Pedig hajdan karácsony előtt több éven át karácsonyfa kiállításokat is rendeztek, fantasztikus ötletekkel, a hagyományos formáktól a legmerészebb újításokig mindenféle stílusban. Akkor még tökéletesen ép volt a berendezése, nem mellesleg a gyönyörű bútorok látványa is plusz élmény volt! Akkor minden évben elmentem ezeket megnézni, elámuldozni, miket ki nem találtak a karácsonyfák díszítői.
Az Iparművészetivel valamikor korábban összevonták a Nagytétényi Kastélymúzeumot azzal, hogy ez a szimbiózis milyen gyümölcsöző lesz! Hát, annyira, hogy már mindkettő mióta zárva. Sőt, azt olvastam, hogy a Kastélymúzeumból már szét is hordták az értékes műemlék bútorokat különböző helyekre.
Az Iparművészeti is mióta zárva, és nem látom, hogy dolgoznának az épületen. ettől függetlenül várom a Múzeumok Éjszakáját, remélem, találok néhány érdekességet.
Az autóbuszos-vonatos kirándulásokat a nyugdíjasklub szervezi. Néha a buszt az önkormányzat adja, néha magunk bérelünk ki egyet. Igaz, vannak pesti programjaink is, múzeumok esetén a vezetést tudják biztosítani a csoportnak. A Nemzeti Múzeum programjáról az internetről értesültem, a Műtárgyak Éjszakája 23-23-25-án volt, illetve van. Ingyenes, csak előtte regisztrálni kell.
Sajnos, a Nemzeti Múzeumban nincs korlát vagy lift, én is fal mellett lépkedtem föl a bejáratig, onnantól már van lift.
Tegnap a Hopp Ferenc Múzeumban jártam, később írok róla. Ott sincs lift, de az eredetileg magánlakás volt. A kiállítás az emelten van, oda szépen hajló csigalépcső vezet, de korláttal.
Ezeket a nagyon érdekes és tartalmas programokat az a csoport szervezi, amelynek tagja vagy, vagy Te olvasol valahol ezekről a lehetőségekről, és úgy választod ki az ilyen látnivalókat?
A másik kérdésem, ámbár lehet, hogy miután nem volt rá szükséged, nincs infód róla: van egyéb, azaz lift lehetőségük a látogatóknak fel- és lejutni a Nemzeti Múzeumban a bejárattal szembeni lépcsősoron kívül?
Még Covid előtt voltam ott legutóbb. Arra is emlékszem, hogy Keleti Éva fotókiállításán, amikor a lépcsőkön még csak felmásztam, de lefelé, miután nincs egyik oldalon sem korlát, amibe meg lehetne kapaszkodni, garantált lett volna a balesetem, szóltam az egyik őrnek, hogy segítsen.
Megértő volt, és úttalan utakon elvezetett a múzeum Bródy Sándor utcai oldalához vezető lifthez, ami levitt az utcaszintre.
Nagyon hálás voltam neki érte, de nem tartottam normálisnak ezt a helyzetet, úgyhogy írtam a múzeum titkárságára.
Egy nagyon kedves, udvarias választ kaptam: tökéletesen tisztában vannak ezzel a problémával, csak egyrészt, hogy a Műemlékvédelmi Felügyelőség nem engedi a lépcsősor 2 oldalán a korlátok felszerelését, mert ez "beavatkozás" lenne a műemlék eredeti mivoltába, másrészt a lift-kérdés megoldása is ilyen okból áll.
Nos, azóta eltelt jó néhány év, kíváncsi lennék, a helyzet változatlan-e. Még nem tudakozódtam utána.
Van jó példa ugyanis: úgy tudom, a Szépművészeti Múzeum is műemlék, mégis oldalt kiépítettek egy, a nagyközönség által lentről is, a bejárati szintről is hívható liftet - oda azóta minden kiállításukra gond nélkül eljutok. És persze nem csak én.