Keresés

Részletes keresés

agymosott09 Creative Commons License 10 perce 0 0 181628

Ezzel persze nem azt mondom, hogy Terzicen ment el a meccs, mert a második félidőben egyszerűen jobb volt a Real, hanem hogy lehetett volna szorosabb a vége, ha jobb döntéseket hoz. 

Előzmény: agymosott09 (181627)
agymosott09 Creative Commons License 10 perce 0 0 181627

Szerintem alapvetően az volt a probléma Reus becserélésével, hogy Reus már nem elég gyors. Adeyemi helyén így egy fontos támadóelemet veszítettünk el. Sancho helyén még csak-csak elfért volna Reus, úgyis ő volt egyértelműen a passzívabb a két winger közül. De méginkább az ő helye középen lett volna, Brandt helyén. Hogy le kellett volna hozni Brandtot? Szerintem nem. Szerintem Reust nem kellett volna behozni a játéknak ebben a szakaszában, egy Sancho - Malen, vagy méginkább egy Sancho-Moukoko cserében lett volna ráció. (Esetleg egy Füllkrug-Malen/Moukoko/Haller csere, persze ez utólagos okoskodásnak tűnhet, hiszen Füllkrug hibázott a gólnál, de azért kicsit leamortizálódott már eddigre, sanszosnak éreztem, hogy lecserélik.)

 

A másik ennél szerintem jóval egyértelműbb Terzic hiba viszont 0-1 nél történt, Can lecserélése. Ahogy a PSG elleni második meccsen az volt a hiba, hogy úgy gondolta Terzic, hogy védekezni úgy kell, hogy lehozzuk a csatárokat, ami miatt nem tudta tehermentesíteni magát a csapat és beszorultunk, most úgy gondolta, hogy támadni meg úgy kell, hogy behozunk egy csatárt egy labdaszerző helyett. Ez - bár nem értek a focihoz továbbra sem - szerintem egy baromság. Ha nem szerzel labdákat, hiába vannak fent a pályán csatárok, a labda nem fog eljutni hozzájuk. A helyes húzás szerintem az egyik wingback lehozatala, és a háromvédős rendszerbe való átállás lett volna, így maradt volna esély a labdaszerzésre, és a támadókhoz eljuthatott volna a labda. Persze 0-1 után már nagyjából eldőlt a dolog, mert a Real azért tud védekezni, de így még csak esélyünk sem volt Can lecserélése után, a méteres lesről született Füllkrug-találatot leszámítva. És még a védekezésünk is szarabb lett, benne volt a levegőben a végén a 3-0 is. 

Előzmény: zlotyi11 (181625)
dethroner1 Creative Commons License 1 órája 0 0 181626

Pontosan. Imádtam a játékát amikor hozzánk jött, de az elmúlt 3-4 évben annyira lehetett érezni/látni rajta hogy ideje lenne váltani. Pár éve mondtam hogy akkor lesz bajnok újra a BVB ha egy edző végre ki meri hagyni, vagy lesz olyan keretünk hogy nélkülözni tudjuk a Reus-Brandt duót. Ezt még most is tartom. 

Előzmény: zlotyi11 (181625)
zlotyi11 Creative Commons License 1,5 órája 0 0 181625

Reus esetében egyetértett mindenki, utolsó esélye volt bármire, de semmit sem tudott hozzátenni a játékhoz. Nem miatta kaptunk ki, de pont azt hozta a döntő helyzetben, amit pld a tavaly mainzi meccsen, vagy tegnap, vagy úgy általában amióta itt van. 

Danke Marco, mindent köszi (őszintén), de tényleg most volt itt az ideje a váltásnak.

Előzmény: dethroner1 (181605)
zlotyi11 Creative Commons License 1,5 órája 0 0 181624

Pontosan, a Real tudta mit csinál, és ha félidőben 1-0-ra vezetünk se riadtak volna meg. 

Előzmény: Racilaci (181603)
zlotyi11 Creative Commons License 1,5 órája 0 0 181623

Hazaértünk! Nagyon fáradtan, de nagyon jó élményekkel teli. Sajnos a végső katarzis elmaradt, pedig voltak pillanatok, amikor őszintén elhittük, hogy meglehet. De sajnos ahogy írtátok, az első félidőben kellett volna legalább 1 gól, mert pontosan tudtuk, a Real ugyanennyi "helyzetből" lőni fog egy gólt. így lett. 

De az élmény, a szurkolókkal való találkozás, a buli része, a találkozás olyan szurker társakkal, akikkel 20!! éve ismerjük egymást, mindent megért.

Ahogy az én nyakamba ugrott egy skót úgy örült nekem, és ahogy én örültem egy másik rég nem látott cimborának....mindketten messziről jöttünk, és a szektor bejárata előtt akadtunk egymásra, sörrel a kezünkben. :) Örök élmény, ahogy a meccs és hangulat is.

A madrid szurkolók többségének ez egy átlagos nap, egy átlagos BL döntő (ezt ők maguk mondták), megint ott voltak, megint nyertek, rutinból lehozták. Nekünk ez így vagy úgy de ünnep volt.

A következőre nem tudom mennyit kell várni, lehet megint 11-et, de lehet 20-at, ki tudja....

A Hyde parkot azért jó volt látni így, fullra tele BVB-s drukkerekkel. :) Viszont a szervezők ott se voltak a helyzet magaslatán, pár kis sörös bódé meg kajálda jutott 50k emberre....meccs előtt meg bemondták, hogy 80 db 0.33-as sör maradt, aztán over....

A stadionból kijutás után kb 2.5-3 órát álltunk, mire metróhoz jutottunk, és mögöttünk még több száz méteren állt a sárga tömeg....így éjjel 2-re jutottunk a szállásra, de a lábunkon alig álltunk.

Most kicsit le kell ülepednie az élményeknek, aztán biztos tudjuk majd a helyén kezelni ezt a döntőt is.

zlotyi11 Creative Commons License 1,5 órája 0 0 181622

Hehe, pont itt (is) ittunk tegnap dél körül. Tele volt, de BVB-s testvéreink örömmel odaengedtek a pulthoz, hogy söröket tudjunk kérni. ;) 

Előzmény: Fatboy Slim (181608)
Tompus999 Creative Commons License 5 órája 0 0 181621
Előzmény: SzGee__ (181615)
SzGee__ Creative Commons License 8 órája 0 2 181620

Persze, hogy nem, csak most eszembe jutott erről a lika nickről, hogy már annó is ilyen szerethető csapata és szurkolói volt a Margitnak :)

Előzmény: w.ullrichfun (181619)
w.ullrichfun Creative Commons License 9 órája 0 0 181619

Én is, de kinőttem, meg unalmas is volt már - asszem mexüntették, volt valami "gyűlöletkeltés elleni akció" és pár ilyen topikot bezúztak, ami nem is baj. Pár extra hülyét leszámítva, ez már kicsit sem menő.

 

Előzmény: SzGee__ (181615)
w.ullrichfun Creative Commons License 9 órája 0 0 181618

Több. London úm. "elesett" - közel 80 ezerről olvastam tegnap esete :) 

 

Előzmény: Durian Mochi (181614)
SzGee__ Creative Commons License 9 órája 0 0 181617

Nincs

Szia

Előzmény: Violetta Marino (181611)
w.ullrichfun Creative Commons License 9 órája 0 0 181616

Sajnos így visszagondolva, semmi sem volt "igazságtalan" ;)

Az 1. félidőben kicsit meglepték a blankókat, de annyira nem, hogy zavar keletkezzen az erőben. A második sima papírforma, ennyivel jobb játékosok nyomják ott, sokkal jobb edzővel, és sokkal több pénzből.

 A "Ha"-val kezdődő mondatoknak ugyanúgy nincs értelme, mint a "mi lett volna" okfejtésnek.

Még csak "majdnem"-nek sem írhatjuk, pedig az is nemet jelent ... 

 

Előzmény: Fatboy Slim (181608)
SzGee__ Creative Commons License 9 órája 0 1 181615

Volt itt az indexen egy "Utálom a Real Margitot" topik, hová lett vajon? Elég sokat írtam bele annó :)

Durian Mochi Creative Commons License 9 órája 0 0 181614

Azt mondják/írják, hogy kb. 50 ezer Dortmund-drukker volt a meccs napján Londonban.

Előzmény: Fatboy Slim (181607)
w.ullrichfun Creative Commons License 9 órája 0 4 181613

Akkor miért gúnyolódsz itt, miért nem örömködsz a saját köreidben?

Jah, hogy olyan nincs, mert bezsákoltátok az újabb trófeát a gyüjtőkonténerbe, aztán unott pofával lépjünk tovább, szimpla kiflivásárlás volt a péknél.

 De azért genyóskodni kell a legyőzöttekkel, rúgjál bele még egyet, ehhez értetek, a normál szurkolást nem ismeritek, a szemét sötétség az viszont kijön az ostoba egybites fejetekből mindig. Arrogáns, ok nélkül nagyképű shopping bajnokok szánalmas gyülekezete vagytok. 

 De hát ha nektek ez így jó, legyetek ettől boldogok. Csak mondjuk ne itt - van margitos topik ;) 

 

Előzmény: Violetta Marino (181611)
Sarq_ Creative Commons License 9 órája 0 5 181612

Hölgyeim és Uraim, íme az említett futballsznobok mintapéldánya.

Előzmény: Violetta Marino (181611)
Violetta Marino Creative Commons License 9 órája -3 0 181611

Nem érthetem, ja meg fotel 

 

összesen 3 BL döntőn voltam jelen es 1 BEK

 

Van kedved még beszélni a fotel fogalmáról?

Előzmény: SzGee__ (181610)
SzGee__ Creative Commons License 10 órája 0 1 181610

Ezt Te nem értheted, ez nem olyan, mint a "galaktikusoknak" a fotelből szurkolni, ez egy életérzés...

Előzmény: Violetta Marino (181609)
Violetta Marino Creative Commons License 10 órája -2 0 181609

Jajj szegények…

Előzmény: Fatboy Slim (181607)
Fatboy Slim Creative Commons License 10 órája 0 1 181608

tegnap lottem, sajnos nem jutottam be.

amerre a szem ellatott, tegnap dortmundit lattam. neha-neha feltunt egy-egy madridi bohoc.

 

a fottball igazsagtalan, vagy szerencse nem volt eleg. de valahogy lattuk ezt jonni a Madriddal szemben

Előzmény: Fatboy Slim (181607)
Fatboy Slim Creative Commons License 10 órája 0 0 181607

Datsyuk Creative Commons License 11 órája 0 2 181606

Nem a Paderborn volt az ellenfél hanem a Real Madrid, nyilván nehezebb dolga volt a játékosoknak. A helyzeteket kellett volna berúgni. Ezen múlt a mérkőzés. Szerintem felesleges itt cseréken elmélkedni. A Real módosított a félidőben ezért stabilabbak és veszélyesebbek is voltak. Innentől fogva azért van egy alapvető minőségi különbség a két keret között.
A szöglet gól amit bekaptunk ugyanaz volt mint a Leverkusen elleni, sőt a Real végig ezt a variánst játszotta tegnap. Ők kihasználták ezt a hibát, a döntőben pedig ennyi elég.
Igen is szükség volt a téli erősítésekre, mert Maatsen és Sancho nélkül nem jutunk el eddig se. Legalább ezt a helyes döntést ne vonjunk kétségbe amit jól hoztak meg télen a kerettel kapcsolatban.Ha ők nem maradnak akkor valakit kell hozni a helyükre akik hasonló minőséget hoznak. És ezzel nem azt mondom, hogy tökéletes a két játékos de minőségi különbség van a javukra. Ha mindenben jók lennének(védekezés, támadás) akkor a Cityben, Realban vagy egyéb topfavorit klubban játszanának.

dethroner1 Creative Commons License 11 órája -1 1 181605

Sancho és Adyemi helyett? Egyértelműen Malen és Brandt ki a szélre, Sabitzer egy sorral előrébb és Can mellé Özcan. Ennyi kellett volna, ha maradunk az egy csatáros játéknál. Mert kb ennyi a BVB edzői stáb tudása, ez a 4-2-3-1. 

Régóta mondom hogy a két téli kölcsönjátékos érdemi erősítést nem hozott, csak frissességet. Nem tudom miért tör ki a szurkolók körében könnyes szerelem, ha egy szélső védő ad néhány gólpasszt és szerez pár gólt. Én sokkal fontosabbnak tartanám hogy tudjon védekezni, és Maatsen ebben nagyon gyenge, PSG ellen pl Adeyemi melózott helyette. Komolyan mondom,  Guerreiro és Maatsen után én visszasírom Schmelzer-t. 

Sancho-nak volt egy jó meccse a PSG elleni haza, az összes többi tavaszi meccsen semmi olyan, amit a szerintem szintén bukásra ítélt JBG ne tudott volna házon belül. 

És hát a Reus téma. Mondtam, remélem nem látom a döntőn játszani 1-2 percnél többet, mert akkor az azt jelenti, valamiért szükség volt valakire, aki viszont tuti nem ő. És hát bejött a megérzésem. Ezt a cserét én az edzők nyakába varrom, nem értem miért őt küldték be ennyi időre? Nem a vereséget és nem a bekapott gólokat kérem számon rajta, de az egyértelmű volt hogy semmit nem tud hozzátenni a játékunkhoz. Még ha büntetőpárbajra került volna sor, akkor sem neveztem volna csak 11. rúgónak, abban a műfajban is hibázott már rengeteget. Megkapta az áhított 20 percet, lett belőle egy nagy semmi. De legalább méltóképpen elbúcsúztatta a dortmundi karrierjétől ET, stílusosan, vereséggel. Lehet hogy a lelátóról érkező játékos/edző nem jó ómen nekünk, nem nyerő emberek, akikkel eljutunk a nagy lehetőségek kapujába, de ott rendszeresen pofára esünk. E.T. se egy győztes típusnak tűnik eddig.

Előzmény: Durian Mochi (181588)
Racilaci Creative Commons License 12 órája 0 0 181604

Persze nem játszottam, csak néztem végig-:)))

Előzmény: Racilaci (181603)
Racilaci Creative Commons License 12 órája -2 0 181603

Én most egymás után hat olyan félidőt játszottam, ahol a Real kb. pontosan ugyanazt játszotta egy általam elég jól ismert német ellenféllel szemben.

 

A Bayern-szurkolók körében eléggé közmegegyezés tárgya, hogy a hazai meccsen a Bayern volt jobb, "csak buta egyéni hibákból kaptunk gólokat", s a második meccs első félidejében is jobbak voltunk. Ezt én akkor sem értettem, mivel szerintem mind a 4 félidőt egyértelműen a Real uralta, s egy percig nem volt kérdés, hogy ki jut tovább.

 

Most lényegében ugyanazokat olvasom Tőletek. Annyi a különbség, hogy az első félidő nagy részét tényleg nem kontrollálta a Real, a BVB pedig - ellentétben a Bayernnel - tud buszozni. Ergo ha ott bemegy egy gól (netán kettő), akkor az komolyan átalakíthatta volna Ancelotti meccstervét. Mivel nem ment be, földöntúli játékra és szerencsére lett volna szükség a továbbjutáshoz.

 

A Real egyszerűen kurva jó és nagyon tudja ezt a játékot játszani.

 

 

Azért gratulálok nektek, a fene se gondolta volna, hogy még júniusban is komoly meccset elemezheünk ezen a topikon.  

Előzmény: w.ullrichfun (181601)
Sarq_ Creative Commons License 12 órája 0 0 181602

Ehhez képest a MU állítólag 50 millió fontot, 58 millió eurót akar Sanchóért. Hát ez fényévekre van a lehetőségeinktől és Sancho jelenlegi értékétől is...

Előzmény: zorc09 (181598)
w.ullrichfun Creative Commons License 13 órája 0 0 181601

Te sem tudsz aludni rendesen? :))

Egyetértek, előbb kellett volna csere, de úm. "sort cserélni" - ha már Reus, akkor Malen és Gittens is be, Sancho+Brandt helyett. De félidőben fordítva változott a két csapat, a Real jobb lett, a BVB meg fáradt, úgyhogy lehet tökmindegy, kik jöttek volna.

 Egy jó, de góltalan félidő kevés egy döntőben, pont azt beszéltük szünetben többekkel, hogy Ancelotti láthatóan kivárásra játszik, ami teljesen be is jött. Ez van, legalább egyértelműek a hibák, a hiányposztok, változtatni, javítani kell több helyen, több mindenen.

 De a várthoz képest nemhogy megállta a helyét a Dortmund a döntőben, hanem dícséretesen megszorongatták a Realt, pedig tudjuk mennyire más szint - a bravúr most elmaradt.

 

Előzmény: SzGee__ (181600)
SzGee__ Creative Commons License 14 órája 0 0 181600

Azért le a kalappal, mert az első félidő nagyon jól sikerült, kár, hogy gólokat nem tudtunk rúgni, utána a Real már rutinból lehozta a meccset

SzGee__ Creative Commons License 14 órája 0 0 181599

Nekem az volt az érzésem, hogy a szünetben realizálódott pár játékosban, hogy ezt a meccset akár meg is nyerhetjük, a második félidőben már nem volt olyan gördülékeny a játék, mint az elsőben és sajnos a hibák is előjöttek

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!