Szerintem ez még nem people pleaserség, nekem apró szívességnek tűnik. Nyilván nem az erőmön túl vagyok kedves én se. És már túl öreg is vagyok megváltozni. :)
Nem szeretem, hogy ilyen rossz az önképed, és lehet, hogy picit sajnállak (jó értelemben), amiért ilyenné formáltak a tapasztalataid. Szomorú az, ha valaki nem érzi magát elfogadottnak és visszaigazoltnak mások által.
A többieket nem tudom, de én legtöbbször szimpatikusnak talállak, többnyire okés nick vagy, néha vannak rosszabb napjaid (de kinek nincsenek?), meg néha egy kicsit merev vagy, de nem érzek felőled rosszindulatot, nem vagy haragtartó, nem vagy bosszúálló és nem veszed magad véresen komolyan stb. Miért ne beszélnék veled vagy ugratnálak? Kifejezett hülyékkel is beszélek, nem? :D Persze az is lehet, hogy teljesen félreismertelek, és most jól kiröhögsz titokban. :)
De mit tegyek, mindig is kedveltem a kicsit fura és a tömegből kilógó/kiemelkedő/nonkonform emberek társaságát. Iskolában ez nagyon nyilvánvaló volt amúgy, csupa furabogárral lógtam együtt, az osztályaim valamelyik peremklikkjeiben. Felnőtt életemben azért vannak normális, jó humorú, mindig kedves, sose morcos barátaim is. :) És te is pont olyasmi magányosnak és furabogárnak tűnsz, mint akikkel IRL lógtam.
Az életben egyébként nagyon fontos a pozitív visszajelzés. Ha nem keverem valami másik szerzővel, Eric Berne volt az, aki leírta, hogy az emberek számon tartják, hogy ki "simogatta meg" őket és viszonozzák is, és ha egyenlőtlenséget éreznek abban, hogy ők mennyi simogatást adtak és mennyit kaptak vissza, akkor frusztráltak lesznek. Van olyan ember, aki ezek nélkül a visszaigazolások, kedves szavak nélkül is elvan és van, aki ezt szomjazza. Szerintem én az előbbi csoportba tartozom, mert igazából elvagyok magamban, mindig is elvoltam és mindig is segíteni akartam másokon. És amikor erről olvastam, akkor elhatároztam, hogy én olyan akarok lenni, aki több kedvességet ad, mint amit kap. Nekem semmibe se kerül és remélem, a másiknak jól esik. Azt hiszem, egyszerre túlfejlett az igazságérzetem és az empátiám is. :)
Azt hiszem, te kész vagy. Úgy értem, segíteni. Irkálok a fórumra, és beszélnek velem az emberek. Pl. te is. Miért? Miért nem ignorálnak egyszerűen egy ilyet, mint én? Udvariasság, szánalom? Vagy jó, hogy akad vmi kretén, akin lehet szörnyülködni, vagy mi?
Tornaórán megutáltatják a mozgást, irodalom órán sok ember kedvét elveszik az olvasástól, és így tovább. Az iskola pont az ellenkezőjét csinálja, mint amire szükség lenne.
Pedig lehetne jól csinálni, én középiskolában imádtam és vártam a tesiórákat. Na, de nem is medizinlabdáztunk meg cooper-teszteztünk, illetve úszásból biztos volt ilyen, de ez nem maradt meg, csak az, hogy leugrálhattunk a trambulinról meg bemehettünk a szaunába úszás után.
A német öregeknél is trend a elektromos bicaj és az elektromos cargobicaj. Utóbbiból még kevesebb van, de van pl. egy nehezen mozgó betegünk, aki mindig azzal jön.
Nekem a keresztszüleim (ügyvéd és könyvtáros), az anyám (érettségi, tb-ügyintéző), de van még pár felsőfokú végzettségű ismerősöm, köztük önkormányzati képviselők, jogászok, orvosok, gyógyszerészek. Pl. a Századvégről is több diplomás fideszest, fidelitászost ismerek. :D Ezek egy része mondjuk kap is a közpénzből nyilván, pl. az ügyvéd ismerőseink politikusoknak dolgoznak, ill. felügyelőbizottsági tagság is csurran-cseppen nekik. Mikolát is ismerem az egyik régi munkahelyem kapcsán, ő ott volt felügyelőbizottsági tag. Nem hiszem, hogy azóta DK-s lett a csávóból. :D
Szóval vannak azért, de ez nyilván attól függ, hogy kikhez van (bal/jobb)szerencséje az embernek. Mi mint diplomások nyilván több diplomás fideszest ismerünk meg a hétköznapokban, mint aki éjjeliőr nyugdíj mellett egy temetőben (az egyik exem nagypapája, amikor nyaralni mentek, helyettesítettük is.) :)