Az interjúban Magyar Péter azt is mondta, hogy szerinte:
a jelenlegi status quo nemcsak a Fidesz, de Gyurcsány érdeke is, egymást tartják fenn;
valós igény van egy középen álló erőre;
50 millió forintot költ a kormány az őt lejárató kampányra;
látott olyan belső felmérést, amiben a 70 százalék azt hozta ki, hogy Rogánnak mennie kell;
jó ideig nem lesz munkája, mert „nyilván elintézik azt is, hogy a privát szférába se vezessen utam”;
tudja, hogy amit csinált, az „felségárulás a szemükben”;
ha indítana pártot, az ideológiától mentes lenne;
magát nemzeti liberálisnak mondaná, de szerinte ezek a szavak is le vannak járatva;
nem gondolt bele igazán, mi várhat rá; most már azt is el tudja képzelni, hogy egy napon nem lesz szabadlábon;
saját kiállásáról azt mondta, az egyfajta „sufnituning”, „garázsban összetákolt valami”, de szerinte indultak már így jó dolgok.
Nem akarja Magyarország, hogy Ukrajna kapituláljon. Mihamarabbi tűzszünetet és tárgyalásokat akar felek között, mivel ez a háború sem fog a végtelenségig tartani és úgyis tárgyalásokkal fog véget érni. Ukrajna tárgyalási pozíciói folyamatosan romlanak, romokban az ország, sokan meghalnak, elmenekülnek, tehát az azonnali tárgyalás pont Ukrajna érdeke.
Friss rendkívüli! A békepártiság emlegetése a magyar kormány részéről Putyin szövege, a magyar kormány azt akarja, hogy Ukrajna kapituláljon, és az amerikaiakat tekintik ellenségnek, ami nagyon aggasztó, mondta David Pressman amerikai nagykövet ma délután!
Friss rendkívüli! A békepártiság emlegetése a magyar kormány részéről Putyin szövege, a magyar kormány azt akarja, hogy Ukrajna kapituláljon, és az amerikaiakat tekintik ellenségnek, ami nagyon aggasztó, mondta David Pressman amerikai nagykövet ma délután!
"Azt persze nem tudhatjuk, hogy Magyar Péter fellépése Nagy Imre vagy inkább Emmanuel Macron szerepvállalásához lesz-e majd hasonló. Azt azonban tudjuk, hogy az elmúlt hónapokban a NER egésze – mind a nemzetinek és kereszténynek mondott kormányzó pártok, mind a hozzájuk kapcsolódó ellenzéki pártok, mind pedig a különböző oldalú értelmiségi véleményvezérek – elveszítette a társadalom bizalmát és morális legitimációját. Ideje tehát megkezdeni a NER utáni időszakra való felkészülést!"
Gelencsér Ferencet azonnal rehabilitálni kell, bocsánatot kérni tőle, és Tompos Márton, Bedő Dávid, Karácsony Gergely és Berg Dániel aláírásával közleményt kell kiadni, hogy tévedés volt elküldeni.
Ez a "vita" leginkább azoknak kedvezett, akik nem voltak ott: Doktor Örökös Miniszterelnök Úrnak és a nadrágszíjas messiásnak.
A megjelentek leginkább magukat égették le, az előválasztáshoz hasonlóan, amit szintén Doktor Örökös Miniszterelnök Úr nyert, szintén úgy, hogy ott sem volt.
Hogy a férjét idézzem: "lószart, mama." Ennek a tehénnek bőven lenne pénze arra, hogy emberi, netán nőies kinézete legyen, és ne a mézga aladárra hasonlítson. Ehhez képest egy tehén, sem frizura, sem smink, sem öltözködés szempontjából nem nőiesebb egy raklapnál.
Ennek kapcsán kérdezném a kígyószisz nevű ösztönös kreténtől, hogy ha a főpolgármester karácsony tulajdonsága a magassága, akkor a VITApetinek mi a tulajdonsága? Napszemüveges? Diktafonos?
Nem írtam petike vitabéli szerepléséről.😂 A megnyilvánulásait említettem, amik bőségesen megtalálhatók különböző platformokon. Segítsek megkeresni párat?😂😂
Ezek szerint te láttad Magyar Pétert vitázni tegnap, hiszen vele hasonlítottad össze Toroczkai tegnapi szereplését, és rám írod, hogy nem láttam az adást :DDD
Az előtte lévő mondatban van az, hogy a plakátokról beszél, a kontextusból kivágás és önmagában értékelés már régesrég nem jön be nektek, fel is hagyhattok vele nyugodtan.
Akkor csak a közismert ostobaságod a ludas abban, hogy képtelen voltál felfogni, amit láttál/hallottál. Meg azt is, amit írtam.😀 A végeredmény szempontjából tökmindegy.
Én ugyan nem. Te rugózol ezen folyamatosan, hónapok óta, ez a legfőbb tulajdonsága- szerinted - Karácsonynak. Ha nem írtad le ezerszer, akkor egyszer sem.