Harmadik olvasata az eseménynek, hogy a közönség a fennálló helyzettől teljesen függetlenül megadta a tiszteletet a távozó játékosoknak, akik karrierjük jelentős részét Veszprémben játszották. Ebben egyébként sikeresen fejlődött a klub - szép búcsúzást kaptak Andreasék.
Úgy tűnik, hogy ez a fórum és a két legnagyobb Facebook-szurkolói csoport sem reprezentálja az alapsokaságot (ez esetben az Aréna közönségét), ha idevesszük a távolmaradókat, még akkor sem.
A dühös ember általában aktívabb, többet és többször ír, a csoporthatásokról már nem is beszélve. A mérkőzés vége közös örömünnep lett: ennek egyik olvasata, hogy a szurkolói szeretet és összetartás átlendíthet a nehéz szakaszakon is, a másik, hogy a többség nem akar változást (vagy nem így, ott, akkor...stb).
Elnézve a feketék arányát olyan talán 10%. Ezek szerint mégiscsak rendben van itt minden, asszem bennem van akkor a gond. Gondolom már szárad a tinta a sztáredzők új szerződésén.
Én bekapcsolom.,felveszem, hogy visszanézhessem. Nem az izgalmak miatt, biztis a bajnoki cím, de kíváncsi vagyok, valami pici változik-e "Remili megoldja" sémához képest.
Nehéz helyzetbe kormányozta itt mindenki magát, nem nagyon van győztese ennek a helyzetnek.
Ez a rendszer ilyen vezetőket kíván (vannak emberarcúak is, de mindenkinek szűkre van szabva az egyénieskedés határa). Ahogyan korábban írtam, ő ezt talán még élvezi is (hiszen tovább erősíti azt a meggyőződését, hogy ő az origo). Nem kérdés, hogy csak tulajdonosi döntéssel távozhat, akiről szintén nehéz elképzelni, hogy a 1000 Mrd-os birodalom "igazgatása" közben marad erre is energiája (képessége). Noch dazu: még az is elképzelhető - ha hátrébb is vonja a figurát -, hogy még rosszabbat küld helyette (a rendszer személyzeti politikáját bemutató gazdag szakirodalomban bőven vannak erre példák).
Gyurák sem tud mást tenni, mint végigmegy azon az úton, amin pár hete elindult; minden meghátrálás jelentős presztízsveszteséggel járna, ami egy vezérnél ritkán fér bele.
A szurkolók megosztottak lettek, ami tovább eszkalálja a helyzetet és ennek a káosznak az uralása a regnáló vezetést fogja segíteni. Szerintem fontos látni azt is, hogy a szurkolók közel sem azonos módon ítélik meg a helyzetet: ez most a polóviselésben külső jegyekben is manifesztálódni fog (jól nem fog mutatni az biztos és talán a fekete sem volt jó választás).
Szerencsésebb lett volna ab ovo a vezér távozását követelni (lett volna rá önmagában is elég ok) és ezt nem az edzők személyén keresztül megtenni (mégha a velük kapcsolatos döntés is indította el a lavinát). Azért itt nem ideiglenesen itt állomásozó emberekről van szó, hanem a veszprémi legendárium részeiről; ez szintén sokakat óvatosságra int a tiltakozás módjait illetően. Akik követjük a csapatot, tudjuk, hogy miért indokolt a váltás, viszont ha csupán a szikár tényeket tárja a tulajdonos elé Csík, akkor erre ő azt mondhatja, hogy a három év alatti 3 MK-győzelem, 1 FF-szereplés és (várhatóan) 2 bajnoki cím önmagában még nem valóok (kérdés persze, hogy mit ígért, amikor Remilire pénzt kért - ez még lehet mentőöv).
A játékosoknak talán a legnehezebb ebben a helyzetben: én úgy érzékeltem, hogy az edzőjükért is hajtottak vasárnap és szerintem hajtani fognak ma is, ugyanakkor a szurkolók részéről is szimpátia van irányukba, akik egy része talán elvárná tőlük, hogy buktassák meg Ilicéket.
Sz.r helyzet, ritkán tapasztalható kilátástalanság.
Ha keserű tréfát szeretnél, Gulyi prof edző lenne, de.IIlc nem hagyja. Ma is látom ezt a két arcot a padon, ezzel még megbékélnék, de attól tartok, jövőre "veletek ugyanitt" :-(
Én azt hiszem, hogy ez a periódus már inkább arról fog szólni, hogy az államilag mindkét oldalon jóllakott napközisek készülődnek a vakációra, a jövőjük intézésére, csak ugye egyből, kapásból az se megy.
Azt még el tudom képzelni, hogy mondjuk Bombac meg Remili megbeszéli, hogy Ibiza vagy más, de lehet ez is csak beleképzelés.
Azt nem zárom ki, hogy lesznek harcok, főleg, ha egyéni kvalitásokra gondolunk(azért mégse égjünk már annyira), de sokat nem is várok.
Előttem leírták a Csík jelenséget, nem nagyon lehet mit hozzátenni.
Ami a topklubokat illeti a szezon érdemi része most következik, tegnap egy Claar hosszabbítás, amit beárnyékol egy friss Kristjansson sérülés(?), de Makuc is visszatért 9 hónap után a Barcába a Huesca ellen...
Ami most van az az, hogy tereljék a témát a szurkolói elégedetlenségről. Gondolom el lett mondva mindenhol hogy van egy 10-20 fő akik lázadoznak.. Ezért is kellemetlen hogy a peticiot aláírta kb 2k fő.. Már bocsi, de ennél 30szor többet tudott volna bárki tenni, ha tényleg normálisan aktivizálta volna magát egy két szurkoló.. Nem véletlen kenegeti a semmit a Borsos, meg most ezek a fizetett Vehir-es PR cikkek.. Zseniálisan a kormányunk technikáját alkalmazva törik le a lelkesedést.
Gulyás elmondta, hogy "a kupadöntőn a kékek a támadásokat tekintve több újítást is alkalmaztak". Látod Gulyi ez lenne egy edző feladata, nem a nyomorék 2 figurát 3 éve folyamatosan nyomni és játsszatni!
Pont az általad is leírtak miatt nem lehet csz-re szurkolói, klubkevelői oldalról nyomást gyakorolni. Egyszerűen leszarja, nem érdekli. Egy öntelt ostoba fasz.
Az elmozdítása csak és kizárólag felsőbb, politikai körökből, diplomáciai úton lehetséges. Az összes többi, mint vacsora meghívás, meg feketében nem szurkolás csak körítés, valós hatása erre a problémára nem lesz. Valós hatása majd a játékosok teljesítményére lehet, és nem biztos, hogy a kívánt módon, de ezt majd látjuk este.
Mindemellett azzal teljes mértékben egyetértek, hogy a szorkolóknak jogukban áll és meg is kell tenniük, hogy kinyilvánítják a nemtetszésüket valamilyen úton-módon. Azt meg, hogy jelen akció-e erre a legjobb mód nem nekem kell, és nem is akarom én megmondani.
Más, napi Gulyás: "Gulyás Péter kérdésünkre elárulta, az összes játékosukat pályára fogják küldeni, hiszen mindnyájuknak fontos szerepe van, együttes erővel alkotják a csapatot." Nocsak, Kentin ma nem vezérszurkoló lesz? Andriska, Sandell bemelegíthet? A cikket érdmes elolvasni, utoljára Rákosi alatt olvastam ilyen szavakat: Gulyás rámutatott, nyomatékosította. Bölcs vezérünk, mutasd az utat a BL győzelem felé. Grrr.
Szerintem meg igenis kell a nyomásgyakorlás csíkra illetve a tulajra,hogy köszi,de Veszprém nem kér belőled,a teljesség igénye nèlkül:
-Alapból egy pökhendi bunkó,a médiában való megnyilvánulásaikor én éreztem magam kellemetlenül (ez mondjuk magànvélemény) már a munkássága elején
-Kérkedik azzal,h Remilit mennyiért vásároltuk ki
- Corrales ügy: ok,alapból gáz volt a szitu,de a vezérig megfenyegeti a szurkolókat,hogy ki lesznek tiltva,illetve kiemeli,hogy mindenkitől elvárja a maximumot igen zoli elvárod… akkor folytatom
- Ha elvárod miért akarsz hosszabbítani egy edzőparossal akik nem hogy a maximumot de a minimumot sem érték el
- hogy lehet az,hogy 3 sok sok éve a klubért dolgozó ember áll fel azért mert nem lehet vele együtt dolgozni
- Nagy Lászlót szakmai ötleteit/ döntéseit bírálja felül akiről valószínű életedben nem hallott nyomozó karriere soráb,az ő szakmai hozzáértését nem azért ismerik el európában mert valkinek a valakija hanem mert ő veled elentétben világklasszis volt abban amit csinált
- Koràbbi veszprémi játékos (Pardi) említi a demonstràción,hogy szégyenteljes,hogy te képviseled a klubot európában,utalva az első pontban szedett tulajdonságokra…
- A demonstráción nem csak szurkolók,hanem a polgármester,szponzorok is jelen voltak
Kihagytam valamit… ? Óh még el nem felejtem Zoli adót is csalt csak úgy mellékesen….!
Ez az ember jelenleg a vezérigazgató,,minden fronton ki kell erőszakolni h takarodjon innen,mert jelenleg ő a klub rákfenéje. Ha jól tudom Sokan dolgoznak a háttérben,h megszabaduljunk tőle,ki ki a maga eszközeivel,a szurkoló muníció a legutóbbi demonstráció és a mai—> egyetértek velük,a klub és a csapat érdekében cselekednek