Anacreonteum Brigetióból

Szilágyi János György

74 múlt század hatvanas éveinek vége felé Harmatta János egy görög feliratoskámea fényképét adta át nekem közlésre abban a reményben, hogy versesszövegének tanulmányozásában szívesebben mélyednék el, mint ô akkorimunkái közben. A fényképet (1. kép), amelynek negatívját 52.334 szám alatt a Ma-gyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete ôrzi, Barkóczi László szíves közléseszerint ô juttatta el Harmattához, és a felvétel az ô vezetésével készült Zalaváron Ke-leti Károly intézô gyûjteményében. A gyûjtô korábban segédintézôként Szônyben voltalkalmazásban, és ott szerezte más tárgyakkal együtt az itt elôször reprodukált kámeát.A gyûjtemény és tulajdonosa késôbbi sorsáról egyelôre semmilyen adat nem ismert.A nyilván sardonyxból készült kámea szélei három helyen kitöredeztek, de a vilá-gos színû fölsô rétegében ovális keretbe foglalt, hat sorra tagolt verses felirat teljesenép, és jól olvasható:

ΛΕΓΟΥΣΙΝ
ΑΘΕΛΟΥΣΙΝ
ΛΕΓΕΤΩΣΑΝ
ΟΥΜΕΛΙ ΜΟΙ
ΣΥΦΙΛΕΙ ΜΕ
ΣΥΝΦΕΡΙ ΣΟΙ

Kissé laza magyar fordításban:

Fecsegnek össze-vissza.
Fecsegésük meg se hallom.
Te ölelj csak, jól fog esni.

Nem-kultikus és nem-funeráris tartalmú, a betûformák alapján a Kr. u. 3. századnálnem korábbi görög verses szöveg elôkerülése Brigetióban egyelôre magában álló, dea pontos leletkörülmények hiánya ellenére sem gyanúra késztetô jelenség. Kulturáliskörnyezetének jellemzésére elég csak néhány brigetiói leletre utalni, többek közt a ko-rábban elôkerült ezüst császárbüsztre ésvas diatretumra, az ékszerek, vésettkövek, kisbronzok és kôemlékeksokaságára,1és mindezek felett afalfestészet kiemelkedô mûvészijelentôségû emlékeire: egy lakóházfalának a tatai múzeumban ôrzöttemblémáira a görög és rómaimitológiából vett latin feliratos jelene-tekkel, valamint az 1992-ben megindultrendszeres ásatások egymást követômagas mûvészi kvalitású falfestményei-re, egy kozmikus-asztrális szimbolikájúboltíves mennyezetre és újabban egyperistylos-ház falán ábrázolt jelenetekre,2nem feledkezve meg arról a tizennyolcéves korában elhunyt brigetiói ifjúról,akit apja által állított szarkofágjánakfelirata mint omnibus studiis liberalibus
eruditus-t („a tudományokban jártas”)örökített meg.3Nem áll magában a kámea a Brige-tióban elôkerült görög nyelvû feliratok között sem, de a tucatnyi ismert szöveg nagyrészt egy-két szavassír- és üdvözlô formula, vagy görög betûkkel írt mágikus szöveg.4Az utóbbiak nyilvánvalóan nem feltételeznek görög nyelvisme-retet, és a többi sem igényelt mélyebb nyelvtudást, mint korunk-ban a latin nyelvû rituálé szövege a szertartáson résztvevôk túl-nyomó többségénél, de az biztosra vehetô, hogy a görög beszédélôszóban jóval elterjedtebb volt a dominánsan görög nyelvû tar-tományokból nagy számban beköltözött katonák, kereskedôk,mesterek közt, mint amit az eddig elôkerült feliratok tükröznek.5Mindezek ismeretében is óvatosnak kell azonban lenni, haa kámeát mint Brigetio szellemi kultúrájának dokumentumátakarjuk értékelni. Tágabb értelemben véve ugyanis a versesfelirat szövege nem egyedi példány. A császárkornak elsôsor-ban késôbbi felében kedvelt, gyakran hasonló kivitelû vésettkövek sorából éppen széleskörû elterjedtségével emelkedikki.6 Az ismert vagy valószínûsíthetô lelôhelyek tanúsága sze-rint nemcsak a Római Birodalom európai területein volt ismert,hanem Kis-Ázsiában és talán Észak-Afrikában is.7 Nem állmagában a pannoniai leletek között sem, sôt az egyetlen hite-les ásatáson feltárt példánya Aquincumban, a Bécsi út 102.szám alatti telken került elô egy nôi csontvázat tartalmazó kô-szarkofágban.8 (Egy másik állítólagos pannoniai provenien-ciájú példány Ozora környéki lelôhelye még további hitelesí-tésre szorul.9) Az aquincumi leletbôl kitûnik, hogy tulajdonosaa kámeát függôként a nyakában hordta, és ez lehetett legalább-is a leggyakoribb, ha nem is egyetlen módja a hasonló darabokhasználatának. A brigetiói kámea sérülései alighanem a talánnemesfém keretbôl10 való vigyázatlan kiemelésének a nyomai.Hogy az azonos szövegû kámeáknak legalább egy részenem mechanikus sokszorosítással készült, azt meggyôzôen bi-zonyítja a brigetiói példány is. A hellénisztikus korban kiala-kult görög köznyelvben általánossá vált itacizmus, az ei-iorthográfiai változat helyett ugyanis a 4. és 6. sorral, valaminta szöveget tartalmazó többi ismert példánnyal ellentétben az 5.sorban a ΦΙΛΕΙ alak jelenik meg. Nem véletlenül, mert külön-ben a sor eggyel kevesebb betûbôl állna, mint a három fölöttelevô. Ezt a problémát azonban egyedül a brigetiói példányvésôje oldotta meg így, az aquincumin például növénydísz vana sor végén, a British Museum-belin pedig egy fattyú M.11Ha így szorosabb értelemben mégis egyedi példánynaktekinthetjük a brigetiói kámeát (hacsak a közöletlen vagyszámomra ismeretlen darabok közt nem fordul elô az 5. sorazonos változata), a szöveg lényegében azonos fogalmazásbantávoli területeken való általános ismertsége egyfelôl gyakor-latilag kizárja azt a lehetôséget, hogy helyben vagy akár Pan-noniában készült, másfelôl megengedi azt a feltevést, hogy tu-lajdonosa nem értette a szöveget, hanem mintegy divat-tárgy-ként, a feliratot a dekoráció részének tekintve viselte nyakábana függôt, ahogy manapság a trikók és pulóverek angol-ame-rikai feliratait sem értik feltétlenül a viselôik.Az a néhány görög nyelvû verses szöveg, amit egyelôre Panno-niából ismerünk,12 a verselés alacsony szintjén álló, banális tartal-mú sírfelirat, részben nyilvánvalóan magasabb színvonalú, olykorklasszikus szövegekbôl kiragadott frázisokkal feljavított fogalmaz-vány, és költôi kvalitásukat tekintve általában nem különböznekezektôl – az alighanem importált Lupus-verset is beleértve13 – azigényesebb, személyhez kötött tartalmú és jórészt helyben íródottlatin verses feliratok sem,14 bár azt, hogy igény volt rájuk, tanúsítjaa kétségtelenül pannoniai megrendelésre, bár aligha helyben ké-szült Seuso-tál distichonos felirata is, bárhol fogalmazták meg A kámeán olvasható vers azonban más kategóriábatartozik.15 Mind stilisztikailag, mind metrikailag hibátlan, és azelsô hemiambust követô két ún. anacreoni sor alapján is acsászárkor egész folyamán, legalább az 1–6. században élôanakreóni versek (Anacreontea) egyike. A legtöbbet ezek kö-zül az a 9. század táján keletkezett, hatvan versbôl álló gyûjte-mény tartalmazza, amely az Anthologia Palatinához csatolvamaradt fenn.16 A gyûjtemény, amely máshol fennmaradt da-rabokkal is kiegészíthetô, paradigmatikus formában mutatja,mivé lett az archaikus görög líra egyik legnagyobb költôjénekszellemi hagyatéka a római kor századaiban.17Az utánzás szándékos és olykor kimondott, de a versengés(aemulatio) minden jele nélkül. A metrumok arra a két sor-fajtára korlátozódtak, amely a brigetiói és aquincumi kámeárólismert versben is szerepel; Anakreón használta ôket, de távol-ról sem kizárólagosan, mert verseinek zenéje, amirôl olyankeveset tudunk, jóval változatosabb lehetett, mint az írottdokumentum alapján is biztosan éneklésre szánt császárkoriAnacreonteumoké. Szókincsük mind a szavak változatosságát,mind költôi értékét tekintve lehangolóan szegényes, amondatok struktúrája a lehetô legegyszerûbb. A téma: bor ésszerelem versus öregség és halál. Mindez anakreóni is, devalahogy úgy viszonyul az ô költészetéhez, mint a falvédô-verseké Petôfiéhez. „A félmûveltek verseinek” nevezte ôketegyik méltatójuk,18 némileg találóan, csak kérdés, nem jelenti-e ezközönségük túlzottan homogén elképzelését, mert a trivialitásuralma – úgy tûnik – képes maga alá gyûrni a társadalmi ésmûveltségbeli különbségeket.Az anakreóni dalok az élet banális alapigazságainak mo-zaikdarabjaiból építkeztek. Egy-egy fél-, egész vagy akárkétsoros „találat” minden mélyebb összefüggés nélkül, tetszésszerint kapcsolódhatott másokhoz. Így a brigetiói kámea háromsora is csak elsô pillantásra egyetlen szerves egész: többszörfordul elô csak az elsô két sor, vagy csak az utolsó önmagában,vagy akár más anakreóni vagy nem anakreóni versekkel össze-kapcsolva.19Ez azonban a ma ismert hasonló jellegûcsászárkori görög dalköltészet jó részére jellemzô, arra arészére is, amelyet – elsôsorban pusztán a metrika különbségealapján – nem sorolnak az anakreóni dalok közé. Az egyetlenebben a sorban, amelynek dallama is fennmaradt, a koppen-hágai Nemzeti Múzeumban ôrzött sírtáblára vésett Seikilos-dal20 szövege alapján az Anacreonteával azonos szellemi ésköltôi színvonalon áll, zenéjérôl pedig összehasonlító anyaghíján nem lehet objektív véleményt alkotni; ahogy SzabolcsiBence mondogatta: ki tudja, talán egy 1. századi KeményEgon volt a zeneszerzô. Ennek a túlnyomórészt, bár nemkivétel nélkül leginkább a múlt században mûdalnak nevezettmûfajhoz hasonlítható költészetnek az egykorú népszerûségétvizuális szemléletességgel mutatja a Lyontól északnyugatrafekvô Autunban talált 2. századi színes padlómozaik Anakreónfiktív portré-ábrázolásával (2. kép) hitelesített, két darabbólálló Anacreonteum-antológiája, mindkettô az Anacreontea-gyûjteményben fennmaradt versekbôl kiemelve.21„A félmûveltek költészete” megjelölés került szóba fentebbezekkel a versekkel kapcsolatban. De meggondolást érdemlôkérdés, hogy ez az értékelés, ha a kifejezés egyáltalán találó,minden körülmények közt negatív elôjelû-e, hogy esztétikaiértéküket nem írhatja-e felül olykor társadalom- vagy társadal-mi csoport-formáló hatásuk. Különösen kiélezett ez a kérdés a20. századi magyar kultúrával kapcsolatban, amelyben elsôsorban Bartók és Kodály munkássága nyomán esztétikai és tudományosszempontból egyaránt leértékelôdött a korábban uralkodó mûdalok, „magyarnóták” zenéje (és kevésbé elemzett költészete). Csakhogy mit kezdjünk a Sza-bolcska Mihálytól ebben a tekintetben alig különbözô Ady vagy a már Bartók ésKodály úttörô publikációinak ismeretében nyilatkozó Kosztolányi „cigányzene”-kedvelésével? Vagy azzal, hogy Basilides Mária, Tóth Aladár egykori szavaival „akoncertdobogó fejedelemasszonya”, felejthetetlen oratórium-elôadások, Bach- ésSchubert-estek énekese, a Bartók és Kodály által közzétett népdalok egyiklegnagyobb hatású propagálója egy interjúban legfôbb kedvencének a„Végigmentem az ormódi temetôn…” kezdetû dalt nevezte? Úgy tûnik, az ítéletnem lehet globális, nem mellôzheti a kortól és környezettôl is függô érzelmi ésközösség-formáló tényezôket.22A végsô kérdés tehát: tényleg lehet és kell-e abszolút értelemben dönteniklapancia-verselés és nagyköltészet között? Egyetlen példa a kérdés bonyolult-ságának illusztrálására. Az újonnan papyruson felfedezett, lényegében teljesversében Sapphó öregségét siratja.23 A vers negyedik (West által kiegészített)sorában a legtriviálisabb tünet fogalmazódik meg:

(...Hosszú hajszálaim feketébôl fehérek lettek; Agócs Péter prózafordítása)

Az öregedésnek ezt a sok változatban megfogalmazott (például alapvetôen máshangon Kosztolányi: Múlt este kissé lehajoltam…), számtalanszor visszatérôdiagnózisát szó szerint azonos formában jól ismerjük egy az elmúlt század elsôfelében keletkezett mûdalból: „Fekete hajadból lassan hófehér lett”.24 Szerzôje,Erôss Béla adótisztviselô25 természetesen nem ismerhette a Sapphó-verset, amelyAgócs Péterrel egyetértve számomra is csalódást jelentett. Igazságosan? HaSapphónak legalább néhány teljesen vagy majdnem teljesen fennmaradt versétnem ismernénk, annak kellene igazat adni, aki jónéhány Sapphó-töredékremekmû voltának titkát éppen töredékes fennmaradásában látja…Ezen a ponton emlékezni kell arra, hogy a gondolatnak az archaikus görög lírá-ban egy másik, szinte, de csak szinte azonos fogalmazása is fennmaradt, egy sornyitöredék Anakreóntól:

Devecseri Gábor fordításában:

Majd, ha hószín szál vegyül már fekete fürtjeim közé.

Pusztán töredék-volta miatt kopott le róla a trivialitás? Vagy erre válaszképpenmintegy a császárkori „mûdal” fô képviselôinek katalógusaként kell olvasni aGelliusnál (Noctes Atticae XIX. 9.4) fennmaradt történetet, hogy egy lakomázótársaságnak, mikor a symposionhoz érve zenét akart hallgatni, az énekesekAnacreonteát és Sapphó-dalokat (Sapphica!) adtak elô, néhány egykorú költô(talán az akkori Erôss Bélák?) mûvei mellett? A szövegbôl nem tûnik ki, amiaz egykorú olvasóban – és a dalok hallgatóiban – nyilván föl sem vetôdött, hogySapphica Sapphó eredeti verseit vagy azoknak az anakreóni dalokhoz hasonlókésôi elsekélyesített utánzatait jelenti-e,27 de semmiképpen nem zárható ki, hogymagát az általuk ismert sapphói költészetet sorolták ennek a születésnapi össze-jövetelnek a résztvevôi az anakreóni dalokkal és az egykorú szerzeményekkelazonos, Gellius által erotica dulcia et venustaként („édes és bájos szerelmidalok”) jellemzett mûfajba.Csakhogy a végsô kérdésre feleletet keresve, arra, hogy kinek, mikor és miértócska verselés az Erôss Béláé és megrendítô nagyköltészet az Anakreón-sor, itt ésmost nehéz volna továbbmenni a tagadhatatlanul szubjektív catullusi válasznál:nescio, sed fieri sentio – nem tudom, csak érzem, hogy így van. Nem felejtveugyanakkor, hogy másképpen hangzik és visszhangzik akár szóról szóra ugyanaza verssor is a Kr. e. 600 körüli Lesboson, másképp a 6. században a samosi tyran-nos udvarában vagy a peisistratosi Athénban és másképp két és fél évezreddelkésôbb egy közép-európai nagyvárosban, nem utolsósorban pedig másképpengörögül, mint magyarul.

Jegyzetek

1 Császárbüszt: Radnóti A., FolArch 6 (1954) 49–61.; Vas diatretum: Nagy L., ArchÉrt(1930) 111–123.; ékszerek és gemmák: Gesztelyi T., Gemmák és gyûrûk Brigetióból,Tata, 2001 és utóbb Borhy L. – Számadó E., Gemmák, gemmás gyûrûk és ékszerekBrigetióból, Komárom, 2003; kisbronzok (magángyûjteményekben): Paulovits I.,ArchÉrt (1942) 216–245.; a kôemlékek mindmáig legteljesebb gyûjteménye: BarkócziL., Brigetio (DissPann II. 22), Budapest, 1944–1951.2 A tatai falképekrôl egyelôre a legjobb reprodukciók: Bíró E., II. századi falfestményBrigetióból, Tata, 2001. A festett boltozat: Borhy L., Pannoniai falfestmény, Budapest,2001. A peristylos-ház festményeirôl lásd most Borhy L., Minerva 17 (2006) Nr. 5, 32.3 RIU II, Budapest, 1976, 196–197., no. 557.4 Legteljesebb gyûjteményük: Kovács P., Corpus Inscriptionum GraecarumPannonicarum (Editio maior), Debrecen, 2001, 24–26., 74–85. sz.5 Lásd errôl legutóbb Kovács P., Corpus, 57–68.6 A mûfajról Furtwängler, A., AG III, München, 1900, 367.; Vollenweider, M.-L., Catal.raisonnée de sceaux, cylindres, intailles et camées (Musée d’Art et d’Histoire de Genève)III, Mainz, 190–191., a 241. számhoz. Gazdag sorozatuk a Content-gyûjteményben:Henig, M., The Content Family Collection of Ancient Cameos, Oxford–Houlton, 1990,6–30. és pl. I.7 Egy adalai magángyûjteményben ôrzött példányról Paribeni, R., MAL 23 (1914) 25.8 Kuzsinszky B., BudRég 10 (1923) 60–62. és 2. 1. kép; Nagy L., Budapest története I.Budapest az ókorban, Budapest, 1942, 623. és 103. tábla; Noll, R., Classica etProvincialia. Festschrift für Erna Diez, Graz, 1978, 154–155. és Taf. 54, Bilkei I., AlbaRegia 17 (1979) 29., 15. sz.; Facsády A., Aquileia Aquincum, Budapest, 1995, 87., 200.sz.; Gesztelyi T., Pannoniai vésett kövek, Budapest, 1998, 39. kép és ehhez 141–142.;Kovács P., Corpus, 28–29., n. 96 (fénykép és rajz).9 Noll, R., Classica et Provincialia, 155., 14. jegyzet.10 Az aquincumi kámea, mint több más példány is, arany foglalatban volt.11 Walters, H. B., Catalogue of the Engraved Gems and Cameos Greek, Etruscan andRoman in the British Museum, London, 1926, 349., 3707. sz., 84. kép, és pontosabbanGuarducci, M., Epigrafia greca III, Roma, 1974, 529., fig. 18 és 8. jegyzet.12 Kovács P., Corpus, 11., 62., 91., 130

Tanulmányok

13 Nagy L., ArchÉrt 52 (1939) 119–122., Révay J., ArchÉrt (1943)144–146.; Egger, R., OJh 39 (1952) 145–150.; Szilágyi J. Gy.,ArchÉrt 90 (1963) 189–192.; Adamik T., ArchÉrt 103 (1976)203–206.14 Róluk Mócsy A., RE Suppl. IX (1962) 769–770.; Bilkei I.: MócsyA. – Fitz J. (szerk.), Pannonia régészeti kézikönyve, Budapest,1990, 267., irodalommal; Németh M., ActaArchHung 41 (1989)99–102. A szövegek teljes kiadása (a CIL III. 3676 kivételével)metrikai kommentárokkal és, részben Nagy Lajos nyomán,Pannonián belül verselési központok elkülönítésének kísérletével:Fehér B., ActaAntHung 38 (1998) 65–102.15 A Pannoniában elôkerült latin nyelvû verses feliratok közül aBrigetióban talált, galliai eredetû agyagmedaillon distichonjahasonlítható talán hozzá (Alföldi A., FolArch 5, 1945, 66.).16 A két legjobb kiadás: Carmina Anacreontea, ed. M. L. West,Bibliotheca Teubneriana, Leipzig, 1984, és Campbell, D. A.:Greek Lyric II, The Loeb Classical Library, London, 1988, 162–247.(angol fordítással és a 4–18. lapon bevezetô tanulmánnyal).17 Az Anacreonteáról máig alapvetô Crusius, O., RE I (1894)2044–2049.; lásd még Danielewicz, J., „Anacreontics as a LiteraryGenre”: ActaClassDebrecen 22 (1986) 41–51. és legutóbb Rosen-meyer, P. A., The Poetics of Imitation. Anacreon and the Ana-creontic Tradition, Cambridge, 1992.

18 Slings, S. R., Mnemosyne 48 (1995) 106.19 Csak az elsô két sor, például Herbert, K., AJA 66 (1962) 337., no.11 és pl. 104; Walters, Catalogue of the Engraved Gems, 348., no.3706; Brouskari, M., The Canellopoulos Museum, Athén, 1985,83–84., no. 413. Csak az utolsó sor, elôtte más metrikájú, ugyan-csak jól ismert szöveggel, például Henig, The Content Cameos,22., no. 40. Csak az utolsó sor: Henig, The Content Cameos, a 40.sz.-hoz (példák).20 Szövege és dallama legutóbb: Anderson, W. D., Music andMusicians in Ancient Greece, Ithaca–London, 1997, 222–227.21 Blanchard, M. – Blanchard, A., RevEtAnc 75 (1978) 268–279. éspl. 11–12.22 Lásd legutóbb Sárosi Bálint kitûnô tanulmányát: „Hiteles népzene”:Holmi 18 (2006) 1062–1069.23 A verset az Ókorban Agócs Péter mutatta be: 2005/4, 14.24 A szájhagyományban kisebb változatokkal, ahogy az anakreónidalok is.25 Sz. 1887. Gulyás–Viczián, Magyar Irók Élete és Munkái 7 (1990)749. szerint fôvárosi kórházi tisztviselô.26 Anacreon, ed. B. Gentili, Roma, 1958, frg. 77.27 Gentili, B., Anacreon, XVIII–XXI. az új szöveget még nem ismer-ve mélyreható különbséget érzett az eredeti Sapphó-versek és azarchaikus görög líra császárkori utánzatai közt.

http://www.freeweb.hu/ookor/archive/cikk/2007_1_2_szilagyi.pdf.