showtimes Creative Commons License 2009.12.27 0 0 748
Ne feledjük, hogy a jugókat nem a szovjetek szabadították fel, erre kínosan ügyelt Tito, hanem csak kis részben, amennyi a magyarországi hadművelethez szükséges volt ( egyébként még a testvéri, szövetséges szlávokkal is olyan barátságosak voltak, hogy Belgrád felszabadítása után Tito követe, Gyilasz diszkréten tiltakozott a szovjeteknél a sok megerőszakolt nő miatt), Korea és Kína az amerikaikkal folytatott sakkjátszma függvénye volt, megjegyzem mind a kettő a közvetlen befolyásuk alatt maradt. Annyira, hogy a koreai háborúban közvetlenül részt vettek a szovjetek is. Ausztria pedig ugyancsak a nagypolitika játéka, a nyugatiak ugyan annyit "beáldoztak" mint a szovjetek - cserében Bécs volt a szovjetek első számú külföldi kémparadicsoma.

Nem véletlen, hogy Japánba nem engedték be őket 45 őszén, pedig szerettek volna szovjet zónát. Amit megszálltak, Dél-Szahalin és Kuril szigeteket a Szu-hoz csatolták, ma is Oroszország szerves része és egy centit se adnak vissza a japoknak.

Mint láttuk a lengyelektől is elvették fél országukat, több millió embert lakhelyük elhagyására kényszerítettek, aki maradt annak nagy része meg hátrányos megkülönböztetésre számíthatott. Nem használhatták semmilyen hivatalban anyanyelvüket, nem voltak anyanyelvi iskoláik...