Igen, valóban banálisnak tűnik a téma, de csak akkor, ha a felületen maradunk. Mert vannak itt mélyebb rétegek is. Brüll Mária a fenti idézetben természetesen csak egy erősen elnagyolt képet vázolt 35 évvel ezelőtt, széles ecsetvonásokkal, merőben ismeretterjesztő célból. Ha csak egy kicsit is utánanézünk a dolgoknak, érdekes megállapításokat tehetünk.

A B. M. által utalásszerűen jelzett óhéber kifejezés szemmelláthatóan a bérmunkára, napszámos munkára utal, ezt a nálam járatosabbak tudnák kommentálni.

A B. M. által szignalizált ógörög ekvivalens valszeg a ktasthai mediális ige, amely a szerzésre, birtokbavételre utal. Ennek kapcsán felmerül bennem, hogy a gondolati gyökér itt esetleg az erőszakos vagy a csalárd elvétel lehetett. Ugyanakkor a pénzkeresés kapcsán a bérmunkás bérére (misthos) is lehet ógörög relációban utalni, amelynek nemcsak az összege, hanem az efféle juttatás presztízse is — az alacsonyrendűnek tekintett bérmunkáéval együtt — igen alacsony volt. A kontextushoz hozzátartozik, hogy dolgok, pl. egy öszvér kibérlése esetén is misthost kellett fizetni, amiként a magyar nyelvben is a munkabér és a bérleti díj rokon fogalmak.

A rómaiak B. M. szerint "kiérdemelték" a pénzt. Bevallom, nem tudom, milyen latin szóra gondolt a szerző. Az érdemek kapcsán a honorarium jut először eszembe, amely persze nem a lenézett bérmunka, hanem bizonyos magasrendű szellemi munkák elismerésére szolgált, szó szerinti "tiszteletdíj"-ként. A bérmunkás bérét ugyanis a rómaiak mercesnek nevezték, amely a latin nyelvben is jelentette még a dolgok használatáért fizetett bérleti díjat. Érdekesebb talán, hogy a rómaiaknál is létezett a magyar pénzkeresésnek szó szerint megfelelő szó, a quaestus (a quaero, quaerere = keres, kérdez igéből), amely azonban a vállalkozók jövedelemszerzésére utalt. A rómaiaknál tehát "pénzkeresés" fogalma nem a bérmunkásokra, hanem a vállalkozókra volt használatos.