Ez a női élet egyik érdekes paradoxona: a hölgyek akkor állnak stabilan a lábukon, ha bókokkal leveszik őket a lábukról. Igaz? Nem?

Ezt pedig szorgalmasan gyakorlom, nem megjátszva, hanem tényleg csodálom a hölgyeket. Tulajdonképpen mindegyiket. Magát A NŐT. A művész nőket még inkább. A csipkekötő és csipkeverő hölgyek pedig a csúcs.

Egyszer a párommal beszélgettünk, milyen érzés lehet idősnek lenni. Kérdezte, mikor érezném magamat szubjektíve öregnek. Azt mondtam: ha bemegyek valahova, ott van egy komor, mogorva, boldogtalan hölgy, s két percen belül nem tudom elérni, hogy mosolyogjon, s négy percen belül hogy nevessen - na akkor már megöregedtem, s lehet méreteket venni a koporsóhoz. De ilyen még nem fordult elő, úgyhogy valószínűleg elég fiatal vagyok.

Hódolatom Önöknek.