Az értelem hangján szólok: azért ennyire ne ájulj el, Donna!

Nem miattad regeltem ide, igaz, - kissé elhamarkodottan - tényleg ezt írtam be a profilomba.

"Gondolatom csupa vágy és ábránd, ti pedig csábító testek, fénylő szépségek, kiket nem érinthetek. De tudom; nem minden az, aminek látszik. Csak bolyongok itt, a virtuális világ edrejében, a rotahdó világ beteg lelkének lenyomatán. Ez itt valóság, nem képzelet. Én pedig kénytelen vagyok ide bújni hozzátok. Érzékiségetek nekem menedék. Átadom nektek ezt a virágot, mely rothadó testemből sarjad. A közemberek eltiporják, de ti, érzékeny Istennői e világnak öntözitek, és gondozzátok, tudom. Így elevenedik meg a léleknek szépsége, a látásnak megismerése. Így leszek én a ti valóságotok, akit nem ismertek és nem láttok meg soha, mégis megismertek és megláttok majd egyszer. Ott leszek elmétekeben ahol a képzelet a vágyakkal szerelmeskedik, gyümölcse pedig a férfi, aki tökéletes. Ő a szenvedély és a gyönyör. Balgatag bolond, szerelemtől lángoló szíve, érzéki, kerkded asszonyokért dobog. Ez a férfi pedig én vagyok, ki nem érintheti testeteket, és nem láthatja orcátokat soha."

Donnának, és a topik lakóinak plátói szerelmeseként, szeretettel!