iricc Creative Commons License 2009.01.19 0 0 4630

Sziasztok!

Segítsetek nekem együtt gondolkodni kérlek!

A lányom május 31-én tölti a 6. évét, tehát éppen nem évvesztes. Egészen mostanáig nem is gondoltam azt, hogy ősszel már mennie kéne suliba, viszont a kezdetektől fogva waldorfba szánjuk (egészen konkrétan a gödöllői suliba).

Nem is waldorf oviba jár, hanem egy magánoviba, akinek viszont a tulajdonosai waldorfba adták a gyereküket.

 

Na de a lényeg: a lányom pár hónapja egyszerűen megtáltosodott, és bár én soha nem ösztönöztem erre, teljesen autodidakta módon megtanulta a (nyomtatott nagy) betűket és számokat, egyszerűbb szavakat le is ír.

Az óvónénik szerint az iskolaelőkészítő foglalkozásokon (ahol elvileg ő könnyített feladatokat kap, pont azért, mert ősztől őt nem akartuk suliba adni) elkezdett szárnyalni a teljesítménye, és egész egyszerűen messze lekörözte   a többi gyereket.

 

Ennél a pontnál viszont felmerült bennünk, hogy talán lehet, hogy ősztől mégiscsak érdemes lenne őt suliba adni, főleg waldorfba, ahol sokkal lágyabb az átmenet.

 

Így most aztán jól nem tudom, mit csináljak, hiszen egy gyerek vagy iskolaérett, vagy nem (legalábbis a bürokrácia szerint), azt meg nem tehetem meg, hogy ha felveszik a waldorfba, akkor sulis lesz, ha meg nem, akkor várunk még egy évet...

Azt sem tudom, mekkora esélyünk van arra, hogy felvegyék, hiszen még csak nem is waldorf oviba jár...

Jó lenne, ha tapasztalt waldorfos szülők és esetleg tanítók tudnának tanácsot adni nekem ez ügyben!

 

Köszi szépen!

iricc