''Az emberi megismerés magyarázatában a filozófus abból indul ki, hogy
minden megismerésünk az érzékeléssel kezdıdik. Azt állítja, hogy a
fogalomalkotás nem képzetek összehasonlítása és egybeolvasztása, hanem
elvonatkoztatás (gör. aphelein; lat. abstractio): az ész fogalomként elvonatkoztatja
az érzékelt adatokban rejlı érthetı szerkezetet (vö. Analütika hüsztera I, 31).
Az érzékek – miként a viasz a pecsétgyőrő alakját – fizikai anyaguk nélkül
fogják fel a dolgokat (Peri pszükhész 424 a). Így jön létre a „képzet” (gör. eidosz
aiszthéton: érzéki kép), ami nem valamiféle hasonmásszerő kép, hanem az
2
érzékek szintjén tudatosított egyedi dolog. Ezt az emlékezés közképzetté alakítja.
A képzet ténylegesen érzéki (csak arra az egyedi dologra vonatkozik, amelynek
képzete), de képességileg érthetı (gör. eidosz episzthéton: érthetı kép). A
képzetben rejlı érthetı tartalmat a cselekvı (alkotó) ész (gör. nousz poiétikosz)
megvilágítja, valóságba viszi, s a szenvedı észbe (gör. nousz pathétikosz) nyomva
fogalommá alakítja. A fogalom elvont és általános: nem az egyedi dolog érzéki
vonásait tartalmazza, hanem annak érthetı szerkezetét; ez viszont több azonos
fajhoz tartozó egyedre is vonatkozik (vö. a fenti ábrán a konkrét kocsikerék
érzéki képzetét és a kör fogalmát!).
Az ész nemcsak a dolog lényegérıl, hanem teljes és kimeríthetetlen valóságáról
(létérıl) is tud. Ezt a tényt Arisztotelész úgy fejezi ki, hogy az ész a dolog mivoltát
(gör. to ti én einai) ragadja meg (vö. Peri pszükhész 429 b; 431 b). A „mivolt”
kifejezés egyszerre jelöli a létezı fogalmilag megragadható lényegét és a
fogalmainkat felülmúló létét. Emellett az ész arról is tud, hogy a létezık léte az
elsı lételvben (arkhé), vagyis az isteni létben gyökerezik (vö. Metaphüszika 983 a).
Ezért mondja a filozófus, hogy a lélek valamiképpen minden (Peri pszükhész 431
b).
b) A logika a gondolkodás és a beszéd tudománya. Az arisztotelészi logika
három nagy egysége: a fogalom, az ítélet és a következtetés tana.
a) A fogalom a dolog létét a lényeg felıl kifejezı szellemi tartalom
(Analütika hüsztera 97 a). A fogalom a megismerı észhez tartozik, mert a
tényleges megismerés azonos a ténylegesen megismert létezıvel (Peri pszükhész
431 a). Ugyanakkor a fogalom a megismert létezıhöz is tartozik, mert annak
tudatosított lényege. A fogalom tartalmát a meghatározásban (lat. definito)
fejezzük ki. A meghatározás a fogalmi metszés útján a közelebbi nem-fogalom
(gör. genosz) és a fajosító jegy összekapcsolása által történik. Ha például
összekapcsolom az „élılény” nem-fogalmát és az „értelmes” jelzıt mint fajosító
jegyet, megkapom az ember meghatározását: az ember értelmes élılény.
3
A legáltalánosabb nem- és fajfogalmak a kategóriák. A görög katégoria szó
állítmányt (lat. praedicamentum) jelent. Arisztotelész tíz kategóriáról tesz említést:
Kapcsolat nélkül mondott szavaink mindegyike vagy magánvalót jelöl, vagy
mennyiséget, vagy minıséget, vagy viszonyt, vagy helyet, vagy idıt, vagy
helyzetet, vagy birtoklást (valamivel való ellátottságot), vagy cselekvést, vagy
elszenvedést (Katégoriai 4). A tíz kategória közül az elsı a magánvaló (gör.
ouszia; lat. substantia), a többi kilenc a járulék (gör. szümbebékosz; lat. accidens).
– A magánvaló egyrészt olyan lényeget jelent, amelyet az önmagában fennálló
létmód illet meg: pl. az ember lényege, az érc lényege stb. Másrészt a magánvaló
magát az önmagában fennálló létet is jelenti: pl. mindazt, amit az „embernek
lenni” vagy az „ércnek lenni” kifejezés jelöl (vö. Peri dzóón mórión 640 a;
Metaphüszika 1065 b). – A járulékok esetében is megvan a járulék szónak e kettıs
jelentése. A járulék egyrészt olyan lényeget jelent, amelyet a máshoz tartozó
létmód illet meg (pl. fehérség, nagyság), másrészt a máshoz tartozó létmódot
(fehérnek lenni, nagynak lenni) is jelenti (vö. Metaphüszika 1029 b; Peri
pszükhész 429 b).
b) A logikai ítélet fogalmak összekapcsolása azzal a céllal, hogy a valóságról
mondjunk valamit. A logikai ítélet három eleme: az alany (a latin Subiectum szó
kezdıbetője alapján: S), az ítélet állítmánya (a latin Praedicatum szó kezdıbetője
alapján: P) és az összekötı kapocs (lat. copula). Például:
Arisztotelész szerint a fogalom önmagában nem igaz és nem hamis. Az igazság
vagy a hamisság csak az ítéletben jelentkezik. Az igazság az ész és a valóság
megegyezése. Igaz az ítélet, amely a létezıt létezınek, a nem létezıt nem
létezınek állítja (vö. Metaphüszika 1011 b).
g) A következtetés két fajtája a dedukció és az indukció:
A dedukció az általános tételbıl kiindulva jut az egyedihez. Ideális formája a
szillogizmus. Az egyszerő kategorikus szillogizmusban két elı-tételbıl áll: a latin
Maior (Nagyobb) szó kezdıbetője alapján M-el jelzett fıtételbıl és a latin minor
(kisebb) szó kezdıbetője alapján m-el jelzett altételbıl kiindulva jutunk a
következményhez (lat. Conclusio = C). Példa a logikailag helyes szillogizmusra.
4
A szillogizmusban csak három fogalom szerepelhet: a szillogizmus alanya, a latin
Subiectum szó kezdıbetője alapján: S (a fenti példában: Szókratész); a
szillogizmus állítmánya, a latin Praedicatum szó elsı betője alapján P (a fenti
példában: halandó) és a mindkét elı-tételben szereplı közvetítı fogalom (lat.
medium); a fenti példában: ember). Ha megsértjük ezt a szabályt, és a két elıtételben
nem azonos értelemben használjuk például a közvetítı fogalmat, a
fogalmi négyesség (lat. quaternio terminorum) logikai hibáját követjük el. Példa az
ilyen hibás szillogizmusra:
Hibát követünk el akkor is, ha a következményben túllépjük az elızmények
határát. Tegyük fel, hogy valaki így okoskodik: Ami nem teremthetı és nem
semmisíthetı meg, az örök. Az anyag nem teremthetı, és nem semmisíthetı
meg. Tehát az anyag örök, s a teremtı Isten létének feltételezése felesleges. Ez az
okoskodás azért hibás, mert abból, hogy az ember nem tud anyagot létrehozni
vagy megsemmisíteni, nem következik, hogy Isten sem tudja ezt megtenni.
Az indukció az egyedi esetekbıl kiindulva jut az általános érvényő tételhez.
Példa: Szókratész, Platón stb. halandó. Szókratész, Platón stb. ember. Tehát
némely ember halandó. Arisztotelész csak a (valamennyi egyedi esetet rögzítı)
teljes indukciót tartja bizonyító erejőnek, s ezért a dedukciót többre értékeli, mint
az indukciót.
Következtetéseinket és egész gondolkodásunkat axiomatikus jellegő logikai
alapelvek irányítják. Formai szempontból a legfontosabb alapelv az ellentmondás
elve: lehetetlen, hogy egy és ugyanaz az állítmány egy és ugyanazon alanyhoz
egyszerre és ugyanazon vonatkozásban hozzá is tartozzék, meg ne is
(Metaphüszika 1005 b). Lehetetlen például, hogy valaki egyszerre fizikailag látó,
ugyanakkor vak is legyen. A másik ilyen alapelv a kizárt (közbülsı) harmadik elve:
az állításként (pl. itt van egy asztal) és az állítás tagadásaként (pl. itt nincs egy
asztal) szembenálló tételek közül az egyik igaz, a másik hamis, és harmadik
lehetıség nincs (vö. Katégoriai 10).''

http://www.avkf.hu/dok/5_Arisztotelesz1.pdf