''Aristoxenos,
a legnagyobb görög zeneelmélet-író, Kr. előtt 354 körül
Tarentumban, Dél-Itáliában. Mantineiában a Poloponnesoson zenét és
Athénben Aristotelestől bölcseletet tanult. Szó volt róla, hogy
mesterének utódja lesz a peripatos vezetésében. Mint ember nem vonzó
egyéniség: zsémbes, irigy és gyűlölködő volt, mint tudományos kutató
azonban átfogó munkásságú (452 művet irt) és mint zenekutató
korszakalkotó (némely ócsárlóját nem tekintve, általában <a zenész>-nek
nevezték). A. csúcspontja a zenetudománynak a görög világban, egészen a
bizánciakig. Zenei tárgyú művei közül (számuk állítólag több százra
ment) csak egy Harmónia (azaz hangköz és skálatan kivonata) és egy
ritmikai mű töredékei maradtak fenn. A zenét mint görög bölcselő, ő is
politikai és pedagógiai szempontból tekinti s ezért a zene jellemére
(ethos) nagy figyelmet fordít. A zene az ő szemében is a nevelés fő
eszközeihez tartozik, de hatása miatt a húros hangszert emeli ki a
fúvóssal szemben, amellett, mint valóságos zenei romantikus, a régi
dallamok magasztalója, az egykorú modern zene ellensége. Ezekben a
praktikus vonatkozású nézetekben sok általános görög vonás s az ő
jelleméből is valami. Elméletét modern szóval természettudományosnak
nevezhetjük, amennyiben a hangok tanát a pithagoreusok
számspekulációival szemben tapasztalati és valóságos akusztikai
alapokra helyezte. De A. tekinthető az első hangpszichológusnak és
esztétikusnak is, mert a hang keletkezésének kérdésén túl,
harmóniatanában sokat foglalkozik a hangnak a hallgató által való
felfogása problémáival is. Ritmustanának legnagyobb érdeme az egész
antik mozgásművészeti elmélet alapvetése, azáltal, hogy egy rendszerbe
foglalta össze a tánc, zene és vers művészetének tanait. Ő utána van
csak szó taktusról arsisról, thesisről s a formális rövid és hosszú
szótagszámolás helyett <első idő>-ről, azaz legkisebb ritmikai
egységről és un. irracionális szótagokról, amelyek hosszabbak a rövid
kétszeresénél. Ezek az újítások forradalmat jelentettek s
elkülönítették a régi formális <metrikusok>-at az új, bölcseleti
<ritmikusok>-tól- Kiad.: Harmóniatan: P. Marquard 1868., H. S. Macran
1902., Ritmika: Marquard, de főleg R. Westphal: A. von Tarent. Melik u.
Rhythmik d. klass Altertums, 2 köt. 1883-1893. V. ö. Ch. E. Ruelle
1871., l. Laloy 1904. és 1924., C. F. Abdy Williams 1911., G. Urbain
1924., Pauly-Wissowa Realenzykl. Czebe.''