Ugye-ugye, milyen szép csendesen sikkadt el a nagy felháborodást kiváltó sztori.

Mert az ilyenek csak addig élnek, míg azt a sajtó szükségesnek véli. Erre hol a ballib, hol a jobboldali médiának van meg a nyomós oka, de akadnak esetek, amikor idilli összhang jellemzi őket egy-egy galádság tálalásakor.

 

Az érzelmekre pörölycsapásszerűen ható jól bejáratott kulcsmondat mindig is a VERIK A MAGYAROKAT jajkiáltás volt, mert nem is igaz szívű magyar ember az, aki nem vállal legalább lélekben sorsközösséget azokkal az áldozatokkal, melyek kisebbségként élnek zömében az adott szomszédos ország területén. "Természetesen" a mi előadásunk szerint szinte hiánytalanul ebből az etnikai alaphelyzetből fakad minden olyan konfliktus, mely során el-elcsattan pár pofon, durvább esetben bordák közé nyomódik egy bugylibicsak.

 

Mit számít az, hogy akadnak vidékek, ahol az összeakaszkodást mindig is afféle össznépi sportnak tekintette a nép, és hát bizony, ha akadt is néha-néha nemzetiségi felhangja a torzsalkodásnak anno, sztorik nélkül élni képtelen médiák hiányában - oh békebeli idők - nem lettek felfújva, megtörtént a fiaskó, ideig-óráig duzzogott egyik fél is meg a másik is, aztán csak-csak eljött a megbocsátó nagy pillanat, amikor sok-sok nagyfröccs együttes fogyasztása mellett ismét együtt támasztották a kocsmapultot.

 

Na de, ha már dívik ez a magyarverő trendi, ugyan kukkantsunk ezek előfordulásaira földrajzi értelemben!

 

Ugye a fő helyszínek jelentős hányadában Magyarország szomszédos területei?

Ezek közül pedig rendszeresen visszatérő módon Szlovákia, Románia és Szerbia.

Na de, kérdem én, vajh' mi a helyzet a többi szomszéddal?

Náluk felhőtlen módon éli szeretetteljes körülmények között életét a magyar kisebbség?

Létezik, hogy Ukrajnában, Horvátországban, Szlovéniában és Ausztriában legfeljebb a szoros kebelreölelés okoz testi fájdalmat véreinknek?

Vagy ezekben az országokban sokkal lekvárabb a többségi lakosság, mintse hogy bármi miatt is szembe merjen egyszer is szállni legendásan harcias magyarjainkkal?

 

A fene sem tud ebben a kérdésben eligazodni, mindenesere én nem igazán szoktam látni olyan hírveréseket, melyek szerint ukrán/horvát/szlovén/labanc soviniszták már megint megtámadták magyarul beszélő honfitársaikat.

 

Vagy igenis történnek ezeknél is esetek, csak azokról valamilyen ok miatt hallgat a hazai sajtó? A helyiekről nem is beszélve.

 

Szóval, ha pityókás legények közötti kakaskodásként van az egyik országban elkönyvelve, ha kicsit folyik az orra vére valakinek, vagy éppen elszáll pár odvas foga a kliensnek, akkor talán így kellene kezelni a többiben is.

Vagy pedig, ha má pedig nyakas módon juszt is etnikai üldözésről akarjuk meggyőzni a szinte kizárólag ránk figyelő világot, akkor legyen sztori a sztori az összes szomszédunk tekintetében.

 

Magasságos ég, hány országra kéne nekünk ferde szemmel néznünk a golóbison, ha minden egyes olyan eset nyilvánosságra kerülne, ahol időnként bántalmazásban van részük amúgy legendásan békés természetükről híres testvéreinknek ...?