V-Man
2008.06.21
|
|
0 0
40
|
Hoffmann Kitti is a főiskolás keretbenEredetileg ugyan nem postáztak meghívót Hoffmann Kittinek a főiskolás válogatottba, de a Franciaországban légióskodó kapus mégis csatlakozott a kerethez. Hoffmann Kitti tagja volt a két évvel ezelőtt a lengyelországi világbajnokságon ezüstérmet nyert válogatottnak, ám idén a bő keretből kimaradt. Talán a Dijonba szerződése miatt történhetett ez – úgy tűnik, hogy itthon nem szeretnek külföldről válogatni. A velencei vébére készülő csapatból azonban Triffa Ágnes „visszalépett”, így került előtérbe Kitti, aki már csatlakozott is a társakhoz. Így már két medsportos játékos készül Velencébe, a kapus mellett Laluska Eszter is tagja a keretnek. Lehet, hogy egy harmadik is képbe kerül, ugyanis a Varga József, Bohus Bea edzőpáros Szucsánszki Zitára sem számíthat, helyére talán Kamper Olívia ugorhat be, aki két éve bekerült a világbajnokság All-Star csapatába is. A lányok már a második hete izzadnak az edzéseken, igencsak rövidre szabták számukra a nyári szünetet. A felkészülést nehezíti, hogy – főiskolások, illetve egyetemisták lévén – közülük többen is vizsgákra, államvizsgákra készülnek. |
|