Mivel az elemi töltések q(k) és g(k) invariánsok és a fajlagos g-töltések meg azonosak, az elemi tömegek m(e), m(P) megmaradnak, mégpedig MINDEN részecskereakcióban.

Csak a négy stabil elemirészecskénél, elektron (e), pozitron (p), proton (P) és elton (E), azonos a súlyos és a nyugvó tehetetlen tömeg. De az ezekböl összetett testeknél különbözik a kétfjata tömeg

(1) m(test;i) = m(test;g) (1- delta(test)).

Ha az elektromágneses hatás elhagyagolható a gravitációs hatással szemben (|F(e.m.)| << |F(grav.)|) és ha csak a statikus g-erövel számolunk akkor a testek mozgásegyenlete két test között

(2) m(test;i) a(test) = - G(grav.) M(g) m(test;g)/r^2

a nehézségi gyorsulás a szabadesésnél tehát

(3) a(test) = - G(grav.) M(g)/r^2 m(test;g)/m(test;i) = - a0 (1 + delta(test)).

A delta(test) ezreléknyi nagyságrendü, ezt tudjuk az izotópok ismert tömeghiányából.

A (2)-nél feltételeztük azt is, hogy a két test g-töltése elöjele megegyezik, ami a körülöttünk lévö anyagál tényleg így isvan, mert ez csak protonból, elektronból és pozitronból áll (az elton ='antiproton' nincsen beépítve). Egy ilyen testnek, amelyik elektromosan semleges is, a súlyos tömege

m(test;g) = N (m(P) - m(e))

a nyugvó tehetetlen tömege meg

m(test;i) = N (m(P) + m(e)) + 2 M m(e) - E(kötés)/c^2 = m(test;g) (1 - delta(test)).

Az N a protonok, az M a pozitronok száma, és az E(kötés) az elemirészecskék kötési energiája az anyagban.