Törölt nick 2008.03.27 0 0 458 Végh Attila Mélypont Itt fönt az ember szörnyeteg lesz. Az iszonyú kezdete, mit még elviselnek lenti merengők. Rájuk jobban vigyázott a veszély, így maradtak a mostban, de sejtik, hogy mindhiába. Őket önmagukba rendíti az omlás, bennünket a világból kiráz. Itt fönt az ember szörnyeteg lesz, nem bízik a nemlétező tájban, a magány héja nem rejt ligetet, nem óvják fűhullámok a kozmoszt. Az iszonyú végén élünk, kiáltásfalakon, gondolatlan tetten, zengő érchegyeken túl. Nincs, aki innen visszacsalogasson. Az útról nem mondhatunk semmit. Az ellapátolt hibák helyén sírverem. Belehulltak jelentések, érvek, példák. Engedni a kísértésnek, ugyan mi múlhat ezen. A Gonosz csak egy kifutófiú, aki a reggeli újságot hozza. Bedobja, kiolvasom. Esténként a toronyszobából elnézem az űrt. Távoli tornyok: mutatóujjak a ködben, alázattal célzó ágyúcsövek. Szelíd háború ég és föld között: a legmagasabbra célzunk, de csak egymást találjuk, szomorú szörnyetegtársaim. Vak csillagrobaj.