Nemes Nagy Ágnes
Jegyzetek a félelemről (Töredék)
Mit bánom én: süvölt, fecseg – mégsem ölhet meg engemet. Ha rángok is a félelemtől, életem akkor sem ezen dől – ha meghalok sem függök tőletek.
*
Dehát a kín, a testi kín, a csontszilánk – Ki természettől távozott, az is nyüszített, zokogott, s vérátömlesztés-tarkitotta foltos karját felém nyitotta –
Mindegy hát. Mindegy? Iszonyat, mit az elme magára vállal: a fent-kóválygó kínhalált elhessegetni a halállal.
*
Hogy tud reszketni, tehetetlen, mint egy járó, húsos növény, az ember! Hordva elfedetten, szirmai titkos belsején, a hajló borda-rejtekekben a verdesőt, a reszketőt, amellyel méri az időt, s míg színe-fodra meg se lebben, láthatatlanul egyre rázza, vibráltatva a levegőt: elfojtott szíve-dobbanása!
*
Lélekzeni, lélekzeni. Tágas, tavaszi alkonyat. Husvéti-tiszta ablakon nem torzítottan, csak a cseppnyi üveg-fénnyel megfűszerezve, odafestve villog az este.
Bérházak bolygó villanya. Neon-plakát néz mozdulatlan. Közöttük kicsiny ős-anya: kovácsműhely szikrája pattan. Tűzfal tövén guggol a viskó, plé-ajtaja tárva a térre, előtte szőke ló tűnődik, fel-felparázslik nagy sörénye.
A parkmezőben odatűzve még lombtalan csemete-fák. Emeli a szemet az ág, s akkor látja: még nincsen éjjel, még zöld az ég, rózsás szegéllyel, a targally vonalai ében, ismeretlen betűket írnak, s köztük, az ég zöld szeletében, fent szikrázik az esti-csillag.
*
És bent a tulipán-csokor.
Mint kit a vihar szembe-kap, oly csapzottak, oly borzasak, széltépte, lázas hirnökök, dadogják testbe-öltözött híradásuk zilált szavát, és szépségük a késen át, a késen át, mely nyeste őket, a kézen át, a bolton át, átütve milliónyi réteg bogozhatatlan kordonát, a szív riadt felhorkanását, a kéz védő mozdulatát: belecsapódik, sisteregve, vízbe a villám – két szemembe.
Ne játssz velem, hiszen te szűlted őket, féreg szülője, föld! A te műved – nincs semmi mentség – e színjátszó erkölcstelenség, mely testet old és testet ölt!
S te másik fent, te hallgatag, ezüst-küllős pillád se rebben, úgy nézed millió fiad hamvát szóródni a szelekben…
|