Márai Sándor

VERSCIKLUS EGY-HETVENKETTŐ
^/részletek/

***

ÖTVENEGY

Tágult tüdővel e tágabb világban
Lélegzel, élsz, eszmélsz, ocsúdsz, hiszel,
Vallod, hogy Fejlődés és Haladás van
S az Értelem még csodákat mível...
Firenzében és Oxfordban rajongva
Csodálsz képeket s kéziratokat -
Szegény bolond! Ha tudnád, mily rohadt
Romok között bámulsz majd a csillagokra!

ÖTVENKETTŐ

De a világ hív. Déli szélben mákony
Íze kábít, szomjú szád cserepes.
Fakír s varázslat vár az Indiákon,
Hajódon éjszín vitorla repes.
Józanon is részeg vagy és a mámor
Nem nyugtat. Álmodsz. Ez itt Kína, ím:
Két rabló tábornok áll a határon
S hajlongva köszönt egy kis mandarin.

ÖTVENHÁROM

Játszol és álmodsz. Hő véred nem alvad,
Kaland nem hűti lázad, mind kevés,
Mint a hajópadlat, dohog alattad
A föld, s nem szűnik ez a remegés.
A férfikor dereng már, renyhe csend les,
Nem vagy kíváncsi többé, csak figyelmes
S népek zsivajából, mely bábeli,
Egy hang cseng ki... s nem tudsz felejteni!

ÖTVENNÉGY

Egy hang... Hívását idegen nem érti.
Mint az anyatej, édes és fanyar,
Zengő és zord, mint a magányos férfi,
Vijjogó, mint az izzó zenekar. -
Franciául suttogsz szerelmet, angol
Jelzőt dadogsz...De most, mikor a hang szól,
Megérted, mint aki hazatalál:
Ez a hang sorsod lesz, mint a halál.

ÖTVENÖT

Csak magyarul érted e szót: „Szeretlek."
Pillangó, hattyú, csillag, angyalom
E nyelven lesz csak több, mint fogalom
S ez a többlet halálos végzeted lett.
A világ fénylik, nem vár senki, kába
Irammal mért vágtatsz hazafele?
A nyelv üzent s a végzet szól vele,
Dajkád tárt karja ne várjon hiába.

ÖTVENHAT

Magyarul akarsz szólni magyarokhoz,
Beszélni Világról és Értelemről,
Könyveket írsz (akad közötte sok rossz),
Kürtöd nincs és Jericho össze nem dől,
De hangodra felel néha egy lélek.
Szavad zavaros porfelhőket ver fel
S amíg kutyáddal sétálsz és öregszel,
Csivog s vinnyog az irodalmi élet.

ÖTVENHÉT

Otthon vagy? Hol vagy „otthon"? Csak a nyelvben,
Minden más fonák, zavaros, homályos.
Mint egy barokk képen - arany keretben
Egy férfi -, idegen vagy és magányos.
Sikered van és tudod: félreértés,
Gáncsolnak, s nem tud fájni semmi sértés.
A „Krisztiná"-ban polgár vagy, honos
Szerkesztő úr s házrésztulajdonos.

ÖTVENNYOLC

Magányod mély és ha kitörsz belőle
Zúzott fejjel hátrálsz vissza, te dőre!
Nem tudod még? Nincs otthonod, hazád már
Csak a betű, amelyen nincsen áldás
Még egyszer fény ragyogja át magányod
Lakodból gyermeksírást hallani
Aztán csönd lesz. Felejtsd el ezt az álmot
Már versben sem tudod elmondani.

ÖTVENKILENC

Élsz, „úr ír" - s már ideges tűzzel fénylik
A világ, mint vihar előtt a táj.
Villanásokat zord zörej kísér itt,
A távol zúg, zsong, harsan, kiabál.
Mellékmondatot kalapálsz kerekre
S egyszerre mintha görcs állna kezedbe,
Felnézel és iszonyodsz: mint akit
Álmából tűzvész ébreszt s elvakít.

HATVAN

Az Értelem torz vigyorral kísért meg,
A Haladás lárvát visel, halott
Álcát, a sátán vigyoroghatott
Így a Hegyen, mikor embert kísértett.
Nagy vásárt csap - hisz marad is, meg jut is -
S a piacon ugrál, visít a bugris,
Árul, mint régen a züllött papok,
Búcsút, kötést és mézes madzagot.

***