Márai Sándor
VERSCIKLUS EGY-HETVENKETTŐ
/részletek/
***
NEGYVENEGY
A hold, a hold! Ő megmaradt! S a titka
Ma sem több, mint amit a tengerek
Tudnak róla: nők vérét igazítja
S amit megérint, hűs lesz s megremeg.
Otthontalanok lámpása, hasonlat,
A versek s a világ egén, vezess!
Holdfény, mutasd a kút tükrén a holdat,
Világ, tükrözd, amit a szív keres!
NEGYVENKETTŐ
Mutasd a tájat, hol Afrika lángol,
Huszonhat éves fürt hull homlokodra.
Most érkeztél az Istenek nyomából...
Betűket rajzolsz az égő homokba
S amíg pálmák, szerecsenek, kalandok
Között lobogva kémlelsz valamit:
Elhagyod, mint hajód az arany partot,
Az ifjúság parázsló partjait.
NEGYVENHÁROM
Mindent, mi volt, feledhetsz már, de ezt nem!
Forgott a föld és bolygók tűntek el.
Reggel érkeztél meg a Gare de l' Est-en
S azt hitted, minden téged ünnepel.
Az Értelem szikrázott, mint a lámpák,
A nők szemében vad fény lobogott.
Száz frankod volt s két papírdobozod,
A sarkon már a Matin-t kiabálták.
NEGYVENNÉGY
Mert költő vagy, holdfényben jársz, az éj les:
„Gordon, s'il vous plait!" - S hang mordul: ez ő!
Henriquet úr, a mindig ünnepélyes
Házmester és temetésrendező.
Magasban élsz, macskák és szenvedélyek
Visítanak szűk erkélyed felett.
Csak a házmester tudja nevedet.
Csodálkozol. Mi az élet? Nem érted.
NEGYVENÖT
De Párizs zúg, irdatlan szíve dobban,
Kő, szó, fény, hang, minden szívdobbanás.
S ifjú szíved visszadobog titokban,
Többé nem szólítja így soha más.
Versekért hevülsz és hozzá szerényen
Almaboron élsz és fehér kenyéren -
A pék, mikor megcsalta felesége,
Szakállt növesztett és elment vidékre.
NEGYVENHAT
Valami hív, küld, űz és futni késztet,
A Golf-áram csattog a partokon.
A részletben gyanítod az egészet,
Vonz az idegen, taszít a rokon.
Női karok zárnak be, s Bonnban egy ház,
Velencei bordély s a székesegyház
Chartres-ban, hol kékek az ablakok:
Mind látták kóbor, nyurga alakod.
NEGYVENHÉT
Valami űz! Egy szó, emlék: szabadság!
Valami hív! Az időtlen, a vad
Üzenet, mely tán véredben maradt rád
S megérted, hogy európai vagy.
Betűzöd könyvben, emberben, zenében,
Nincs álmod tőle, nem nyugodhatsz ébren.
Itt Byron hívta, ott Galilei -
Szív nem nyughat, míg nyomát nem leli.
NEGYVENNYOLC
Tengerre szállsz, az ősi dajka ringat,
Szájad égeti ez a sós lehelet.
A Szabadság elhagyta partjainkat,
Szomjan kell hát nyomában útra kelned.
Sziklák fehérlenek és mint hazádnak
Oly sok hazátlan, nyugtalan fia,
Először veted szabad földön ágyad:
S nagylelkűn őrzi álmod Anglia.
NEGYVENKILENC
Zöld gyepre lépsz, kék sárkány ring az égen,
Shakespeare járt itt és Stuart Mária.
Túl minden hívságon és szenvedélyen,
A Hyde-parkban alszik Titánia.
Tengernagyok lepkét fognak s a hordó
Kong néger s hindu szónokok alatt,
De ha éjjel zörgetik kapudat:
Biztos, hogy csak a táviratkihordó.
ÖTVEN
Az óriási díszlet most kitárul,
A Sziget körül fénylik a világ.
Fény villan föl az Óperencián túl
S új tájkép dereng annak, aki lát.
Nem zárhatnak már semmiféle ólba,
Megtagadsz minden meghitt kalodát.
Megismertél egy igazibb hazát
A hazák fölött. Neve Európa.
***
|
