Márai Sándor
VERSCIKLUS EGY-HETVENKETTŐ
/részletek/
***
HARMINCEGY
Feküdj le, ez a város ravatal most,
Az ifjúság pihen e romokon.
Ezer házból rakták e katafalkot,
A kék szalont már fölverte a gyom.
Egy templom és egy ló teteme ásit,
Egy férfi könnyű gyermektestnek ás itt
Olcsó sírt, s vén nő dúdolgat, rekedt -
A szél üres szobákban sepreget.
HARMINCKETTŐ
S ez volt a házi A boldogság, a hőskor!
Az utcatábla itt hever, szemét
És törmelék lepi, valami őspor -
Itt nézted meg először a szemét.
Lógodi-utca, függőkert, s a nyeszlett
Kandúr a Bellevue omlott kertfalán!
Itt volt helye a roskadt kerevetnek
S a lábnyom még az övé talán.
HARMINCHÁROM
Ez volt a híd. Itt mentél teleholdkor.
- Félúton a konflis lefékezett -
Clark Ádám építette s a reformkor.
Sirályok lengtek ivei felett.
A korláton sok öngyilkos hajolt át,
Vízben hever most öngyilkos, s a korlát.
Az Alagúton hűs szél szalad át,
Tapogatja a halottak haját.
HARMINCNÉGY
Vigyázz, itt vérbe lépsz, ez itt a sáros
Bástya, a hullák még az égre néznek,
A mélyből füstjel üzen fel az égnek,
Lenn ég valahol a Krisztinaváros.
A „Baltá"-ból a citerás cigánynak
Nyoma veszett, csak bűz maradt s az árnyak
S a Vár-templomban összefekszenek
Döglött lovak és halott hercegek.
HARMINCÖT
Itt most pihenj meg, ülj a járdaszélre,
A Gránit-lépcső itt zuhan a mélybe.
Az ablak előtt, nyári reggel, boldog
Fényben itt lengtek a gesztenyelombok.
Az ablak mögött regényt írtál, ájult
Másodpercekben az ég is kitárult. -
Itt készültél egy messzi, messzi útra,
Nézz jól körül. Ez volt a Mikó utca.
HARMINCHAT
Mi jöhet még? A magány és az álom,
Mélyebb, sötétebb álom, mint a bús
Férfikor után jön az esthomályon,
Marad a magány és a pőre hús.
Nincs életed, szobádnak fala nincsen,
Nincs képkeret, sem kép, mit bekerítsen.
Nincs mit siratni. S nincs, aki sirasson.
A szél morog, e halottmosó asszony.
HARMINCHÉT
No, ülj a földre és voníts! Ha kedved
Így tartja éppen, hát voníts. A holdat
Igézheted, vagy a vigyorgó holtak
Húsnál holtabb nevét üvöltheted.
Vinnyogj, mint Jób, mert amit ő sem értett
E szemétdombon, te most már megérted
S a múltra, melyet alvilági tűz fal,
Mint vasfüggöny hull most le ez a tűzfal.
HARMINCNYOLC
Ne csitulj, szív! Ne feledj! A bocsánat
Híg levében ne oldjad föl e vádat!
Ne tűrd, hogy langy közöny és nyomorúság
A kénsavat szenteltvízzé hígítsák!
Égj, mint olajtorony, őrült, szökellő
Láng, melyet nem olthat el sunyi szellő.
Pattogj, szikrázz, maradj izzó parázs:
Nem-engesztelt, forró, vad jeladás.
HARMINCKILENC
S mint a kártyás, hajnal felé, ha sárga
Ujjaival a frakknadrág zsebében
Pisztolyt keres, s egy hang ezt mondja: „Még nem!" -
Hőkölj meg és nézz vissza a világra.
Mi maradt még? A hold, Kína, a fjordok -
Szent Ferenc pőrén s halottan volt boldog. -
Vesztettél, állj fel és köszönj. Szemed
Megint a Csillagra emelheted.
NEGYVEN
A hideg Csillag ég, ocsúdj, hazátlan,
Egy másik haza hív, neve Esély,
Födetlen fővel és könnyű kabátban
Veled kalandoz a nyugati szél.
Fürdőszobád a láva már belepte,
De hív a tenger, merülj, meztelen!
A meghittből lépj ki a végtelenbe,
Holt mintákból kelj fel elevenen.
***
|
