Márai Sándor

VERSCIKLUS EGY-HETVENKETTŐ
^/részletek/

***

HUSZONEGY

Aki elszánta magát a halálra,
Figyelmes lesz, mint a jó süketek.
Egy tárgyra néz és az egészet látja,
És az egészben lát egy részletet.
Minden közel jön hozzá, mint az őzek
És minden messze, mint a sós vizek.
A végtelen számára ismerősebb
És a közel kancsin idegenebb.

HUSZONKETTŐ

A rózsa fényben égett és kiáltott,
Az égre nézett, mint Jeanne d'Arc Rouenban.
Fogadd el e vad máglyát, a világot,
Van végtelenség is, ha pillanat van,
Ez a nyár máglya, rajta ég az ember.
Hol volt, hol nem volt, a szakálla kender -
S az égő hús körül langy zene kél:
A nyár, a rózsák és a szenvedély.

HUSZONHÁROM

Az indiánt röpíti könnyű csónak,
Páfrányok közt suhan a kánoé. -
Így röpít emléke a könnyű csóknak,
Ne sírj. Skalpod az indiánoké.
Vércse rikolt, körülnézel, s nem érted.
Őserdő zúg, elmúlt az ifjúság,
Soha többé nem hal meg senki érted,
Ülj a földre, s szaggasd meg a ruhád!

HUSZONNÉGY

A felhőt, egy fát, a madarat nézzed,
Már darabokra tört szét a világ,
Nincs erő, mely megtartsa az egészet,
Tanácstalan nyögnek a szilvafák.
Itt egy cserép. Ott egy földrész. Az álom
Párája leng, mint köd a víz felett.
Egy gondolat kihuny a láthatáron,
A vagonban sírnak a gyerekek.

HUSZONÖT

S mivelhogy a szélnél is illanóbb
S a futópornál nem hűségesebb
S a háló, mit közönnyel fon a pók
Tartósabb és a méreg édesebb,
Élj úgy, mint aki titkos szót hozott.
Hallgass, mint aki tud valamiről.
A néma Isten térdén könyököl,
A szavakat belepi a homok.

HUSZONHAT

Egyszer ember járt itt, a fák taroltak.
Nézd ezt a tájat, erre ember élt.
A tűzben sárgán feküsznek a holtak,
Ez a szikla meghalt egy emberért.
Reszket a föld, mert emberláb taposta,
A fák nem néznek többé a magasba.
Rőt róka nyí, hiéna fölcsahol,
Mind remeg: embert szagol valahol.

HUSZONHÉT

Vigyázz, egy ember! Bukj le! A bozót
Sűrű, a vad erdő is befogad tán,
Sörényével eltakar az oroszlán,
Hiéna nem bántja a bujdosót.
Feküdj kígyóhoz, tigrishez, görényhez,
Mutasd, hogy dög vagy s a jó puma nem mer
Falni belőled! A sás veled érez -
Vinnyogj, szűkölj, rejtőzz, vigyázz! Egy ember!

HUSZONNYOLC

A szenvedély világít. Már sötét van.
Egy állat kullog még zsákmány után.
A bércek ormain alszik a mértan.
Kókuszdiót fal egy orángután,
Ez a világ. Már csak a szenvedély él,
Mint naphta-láng, kék oszlopok között
Komorabb, mint az értelem s a kéjnél
Kegyetlenebb anyagba öltözött.

HUSZONKILENC

Itt egy lakás volt, ott egy asszony égett.
Egyszer meg akartam itt halni érted.
Egy utca még vonít, egy ház rikácsol,
Azt kérted, beszéljünk valami másról.
A tűz, mint égi szennyvíz, már lefolyt
A csatornába, két patkány visított.
Szoknyádból letéptél egy véres csíkot,
Az égen megjelent a telehold.

HARMINC

Itt volt a színház, száz kürt felocsúdott,
A zene átjárt tested szövetén.
A páholy bíbor bársonyán a húsod
Égett, mint ez a foszforos lepény.
Kék angyal lengett itt, ezüst köd illant,
A világban eloltották a villanyt.
A játék téboly volt, a láng valóság
S hanyag kezed leejtett még egy rózsát.

***