Törölt nick
2007.12.06
|
|
0 0
276
|
Stefano Maldini
Versek
Játszani csak, biciklin körözve Forli terén. Ez lesz az élet, tán ez a körben keringés, mindig, mind öregebben, egyre egyformábban? Ez a nyugodt szellő, mondjuk magunknak, e nyár végi levegő, melyet orrunkkal hasítunk, lágy simogatás lesz az utca kövén.
*
Elvesztem ma benned, mint friss kút az est állóvizében, és most fecseg az egész világ. Nem a test és az elme űrje volt, még lábhegyem is tudja ezt, amint keresztezi lábfejed, és megérzi még az erre járó kutyák, sirályok leheletéből összeadódó sóhaj is, a csenddel színültig telt tárgyak fénye, majd hirtelen feltámad a szél, a víg-örömízű szél.
*
Így érkezel, váratlanul néhány egyszerű mozdulatban, mint az élet nagy változásai, akár egy fonállal játszó macska, az ujjak néma tánca,
így érkezel, végtelenül, súlytalan csak elsuhansz, könnyedén, mint gombolyag, mint decemberi ködpamacs, amely fehérre festi a tengert.
*
Két kezedet úgy tartod, mintha ágat, mely táncol a levegőben, s árnyékában oltalmaz. Csípőd bizonytalan vasúti töltés, leomlik lassan a rárakódó emlékek ritmusa alatt.
Ha tudnád, hogy hideged már ott volt az engem átszelő éjszakákban, hogy sóhajod éppen most ér oda, hova érkeznie kell.
Váratlan találkozásunk belsejébe leszállt a tél rézsútos fénye s vele együtt a csend is. A hajerdő sűrűje előtt megállok, te újra kibontod magadat, szélben hajladozó, átlátszó sás vagy az estben, mint mikor engem kerestél.
Ki tudja?
/Demcsák Katalin ford./
|
|