Törölt nick 2007.11.30 0 0 244 Jónás Tamás Levéltöredék Téli kabátról a gombok fagyban, hiányoznak most az emberek. Megfélemlített alattvalók előtt, lassan sétálgathat így az őr, fegyverek csőre töltve, fáradt, közönyös katonák őrzik a csendet.                            Senki, ahogy kívánom, nem ölel át. A világ, mint darázscsípésre allergiás ember kézfeje, hatalmasra dagadt, nem tudok mit kezdeni vele. Ha néha az utcákra merészkedek, mintha sivatagban járnék: az emberek porszemek. Sokan vannak, és én hiába keresem tekintetüket - az arcokon nincsenek szemek. Szédelegve a tavasztól, szigorúan a kijelölt utamon lépkedek, és örülök, ha semmin nem gondolkodom. Ruhák, cipők és frizurák között próbálom oszlatni elmémről a ködöt, a sok-sok hónap magányának ködje talán nem tette még tönkre bennem azt a bátor, gunyoros fiút, aki étteremben, hegytetőn, a sarkon, a téren - talán van még, van még innen kiút - merengett, áhítozott, vitatkozott merészen, és ha kipirult az arca, még az izgalom se hozta zavarba, csak az ing, a pulóver vagy a kabát lüktetése mutatta, hogy valami hevesen dobálja                                                kamaszos mellkasát. Egyébként jól vagyok. Nehezek az éjszakák.