Törölt nick 2007.11.30 0 0 243 Marina Cvetajeva Neked - száz év múlva Neked - aki csak ezután születsz meg, száz évvel később, hogy testem kihűl - írom ezt önkezemmel, üzenetnek, a mélyből, messziről: Barátom! Ne keress! Ma más divat jár. Már öreg ember sincs, ki emleget. A Léthe túlpartjáról integet már feléd a régen feledett. Szemed két máglyalángja ég felettem, fénye sírom pokolmélyére hull. Lát engem, aki itt fekszem meredten, száz éve, mozdulatlanul. A tenyeremben egy marék por - látod: a verseim... Odafent szél lobog, a szülőházam keresed, vagy a házat, amelyben meghalok. Büszkén nézem, hogy kerülöd a boldog élő nőket, és lehallom szavad: „Ti semmitérők! Mind halottak vagytok! Élő csak ő marad. Szolgáltam néki, mint hűséges apród, minden titkát s gyűrűjét ismerem. Övé ezek a gyűrűk - hullarablók! - tolvaj kezeteken!" Ó, sok gyűrűm! Kezem majd                          összeroppan súlyuktól. Most bánom csak vétkemet, hogy annyi gyűrűmet szétosztogattam, hogy nem adtam neked... És fájdalom sajdul belém: ma este követtem a lenyugvó nap nyomát, mentem, nagyon soká, téged keresve, száz éven lépve át. Földben nyugvó barátaimra átkod kiáltod: „Ti csak dicsőíteni tudtátok! Rózsaszín ruhára vágyott: nem vettetek neki, az önzetlennek!" - Ó, nem, vess meg                                                     érte: sohasem voltam önzetlen, ne hidd. Csak azért vágytam hozzám írt levélre, hogy csókolhassam betüit. Kimondjam-e? Ez az ára: a nemlét, hogy senki még nem adta így szivét. Elhagyod szeretőid legkülönbjét értem - csontjaimért. /Rab Zsuzsa ford./