Franke, Herbert W.

A békeszegő

                                           ^{Elöirja-e a sors az embernek, hogy akkor is öljön,
                                                                                                  ha nem akar?
                                                                Semmit sem tudott, s ez volt a büne.}

- Idegen a telepen.
- Két lábon jár.
- Értelmes?
- Értelmes.
- Honnan érkezett?
- Nem tudom.
Körülöttem minden suttogott. Balról, jobbról, fentröl, alulról.
- Dél felé tart.
- Valamit visz.
A transzduktorom minden idegen impulzust leforditott. Az égitest idegen volt, és én egyedül voltam. Kissé féltem. Minden pillanatban érhet valami baj.
- Hogyan müködik?
- Nem tudom.
Aztán sokkal hevesebben, szinte kiáltva:
- Vigyázat! Veszély!
- A lény mérges gázt terjeszt.
- Milyen gázt?
- Öt másodperc... széndioxid!
- Ne lélegezzetek!
- Tartsátok vissza a lélegzetet!
Süppedös, homokos talajon haladtam. Valamiféle utca vezetett a növények között: a faféléknek hosszú, lecsüngö leveleik voltak, s az ágazásoknál könyökszerü csomóik. Valami mozgott, megijedtem,de csak a szél fújt a koronák között.
Ismét erös impulzusok:
- A lény ránk ront.
- Baktériumokat bocsát ki.
- Betegségszóró.
- Tervszerü támadás?
- Nem tudom.
Képtelen voltam megtalálni a lényeket, amelyeknek a beszélgetését hallgattam. A negatronnyalábok továbbra is minden oldalról özönlöttek. Kissé megnyugtattam magamat, mert nem látszottak veszélyesnek. És akkor különös berregö hang ütötte meg a fülemet: alacsonyabb rendü lények gondolatközlései?Vagy zárlatos impulzusjelek, amelyek a veszélyre figyelmeztetnek? Ezúttal sikerült a betájolás. A jelenség oldalirányból jött, az erdöböl.
Felemeltem a pisztolyomat, és folytattam utamat a fák alatt. Néhány zsenge növény közt mozgást észleltem. Egy növényt, amely akadályozott a látásban,letörtem... hátha ember rejtözik ott!
A transzduktorból tömegével zúdultak az impulzusok, egymást túlharsogva,igen magas frekvenciával:
- Megszegte a békét!
- Védekezzetek, veszély!
- Gyilkos!
- Megölt egy ifjút!
A bokorban kuporgó lény félig felemelkedett. Két rémült sötét szem tekintett rám, idétlen arc,s a majdnem emberi,hajlékony, meztelen test négykézláb eltünt a fák között.
Mellettem megrándult valami, egy zsenge törzs, amelyet az elöbb letörtem.A magas szárból sárgás gyanta lövellt elö. Egy növény. Miért bánt engem?
A bolygón a hömérséklet megfelelö, és elegendö az oxigén. Én fedeztem fel,az én nevemet fogja viselni. Itt fogunk lakni, benépesitjük, kiirtjuk az erdöket, és városokat épitünk. De még egyre hallottam:
- Gyilkos!
- Megszegte a békét.
A növény továbbra is vonaglik a földön. Már kezdem érteni.

Nem tehetek róla, hogy ember vagyok. De néha szégyenkezem.