Andreas Gryphius

A mulandóságról

Mik vagyunk, feleim? Dühös kínok lakása,
balsors labdája és a kor kis fényjele,
keserű félelem s undokság színtere,
leégett gyertya és friss havak olvadása.

Mint tréfás fecsegés, gyors az élet futása.
Ki teste rongyait előbb vetette le,
s bekerült a halál roppant könyveibe,
annak emlékeink közt nincs sok maradása.

Hiú álmát ahogy elfelejti az agy,
s ahogy a parttalan futó víz elapad,
hírünk-nevünk is úgy tünedezik szünetlen.

Egy lélegzet a lét, egy másik a halál,
ami nyomunkba lép, nyomunkban sírba száll.
Mit mondok? Elveszünk, mint füst erős szelekben.

^{/Szabó Lőrinc ford./}