Törölt nick
2007.10.24
|
|
0 0
153
|
Szabó T. Anna
Fény
A szív helyén egy szó dobog: felejts. De ott feküdtél a füvön hanyatt, és érezted az izzó lüktetést, a nap helyét a szemhéjad alatt, a káprázat úgy ég a retinán, mint a bőrön az érintés nyoma, a fű, a nap, a fázás, száradás, a hűlő víz felett a szél szaga - dobog a szó, dadog, felejtsd el, ejtsd el ahogy az érdes és meleg tenyér, olyan gyöngéden, szinte súlya sincs, váratlanul a csupasz vállhoz ér, sötétedő strand, szélborzolta víz, a didergő test átforrósodik – mozdulni sem mersz. Volt. Volt. Változik az évszak, lassan fordul fenn az ég, hó hull a vízre, hó, felejts, felejts, a szem mögött hiánytalan sötét, és súlya sincs, hogy érte könnyet ejts, de ha elejted, vele hullsz te is a fekete és jeges víz alá, és nincs nap többé, ami hidegét egy érintéssel felolvasztaná.
|
|