Youwine Creative Commons License 2007.05.29 0 0 1200

Megkaptam és megnéztem a filmet, köszönet érte Ildikónak, Emsworth-nek és KMG-nek.

 

Kicsit utánanéztem a neten, a film rettenetes kritikákat kapott, bár a Jimet játszó Sam Rockwell-t dícsérik, ám a női főszereplőt és a rendezőt porig alázzák. 

 

A filmet filmszínházakban nem is vetítették, egyenesen DVD-re adták ki.

 

Mielőtt Hollywood őt is felszippantotta, Rockwell független filmes szerepeivel komoly kult-státuszt vívott már ki magának, amúgy én ezek egyikét sem láttam. Egyetlen emlékem róla a Veszedelmes elme vallomásai c. film, amiben nekem személy szerint borzasztóan nem tetszett. (Persze ez szigorúan csak egy magánvélemény, ettől még lehet remek színész.)

 

Én remekül szórakoztam a filmen, mondhatni a címszereplőt alakító Sam Rockwell dacára, akit Jimként kizárólag Görög László kiváló szinkronja tette legalább elviselhetővé számomra. A női főszereplő erre szerepre ugyan kissé túlkorosnak tűnt (37 éves volt a forgatáskor), annyira rossznak nem találtam alakítását, mint amit kapott érte.

 

A film 15 millió dollárba került és minden cent látszik is rajta. Remek, pompás díszletek, nagy statisztéria, sok helyszín. Szépen, élénk színekben fényképezték. Mivel a karakterek eleve kétdmenziós karikatúrák, úgy is játsszák őket és ez így van rendjén szerintem. Ami kicsit sok volt, az az autó a fa tetején rögtön a nyitójelenetben.

 

Az pedig, hogy a film elején Jimet 3 luvnya közül szedik elő és a takarítás közben még az egyik kamrában is találnak egy szorgosan kopuláló párocskát - ez a két jelenet ordítóan távol áll Wodehouse idilli, ártatlan világától.

 

Jópofa vicc, hogy egy bárjelentben a Soft Cell által 1980 táján híressé tett Tainted love c. számot énekelik szvingesítve, és később még felhangzik a Joy Division Love will tear us apart c. dala is. Mindkettő anakronisztikus, mint ahogy a film végén szerepeltett, a kilencvenes évek közepén gyártott Chrysler Prowler kocsi is, de szerintem Wodehouse-t olvasni és nézni is csak annak szabad, akibe szorult némi humorérzák.

 

Kerekes József szokásos ultraripacs szinkronja és az elképesztő frizura mögött viszont nem ismertem fel a német kém szerepében Hugh Bonneville-t , aki a Sztárom a páromban tündérien alakította Bernie-t, a balfék brókert.

 

Összegzés: öt csillagból nálam négyet megérdemel és ha akcióban elkapom a DVD-t 2,000 Ft környékén, akkor be is szerzem.

 

utóirat: A Dr. House c. sorozatot kizárólag azért kezdtem el nézni, mert Laurie korábban nagyon tetszett a Jeeves és Wooster-ben. Rockwell filmjei viszont továbbra sem fognak érdekelni.